Jézus ​Krisztus evangéliuma 61 csillagozás

José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma

A ​Názáreti Jézus életét fogalmazta újra a Nobel-díjas portugál író ebben a regényben. Saramago földi emberként állítja elénk Jézust, akinek sorsát két apa határozza meg. A mennyei Atya szellemi hatalmát, a vértanúhalál utáni dicsőség és világhír ígéretét hagyományozza rá, földi apja, József pedig a betlehemí gyermekgyilkosságban való felelősség súlyával terhelt és kereszthalállal beteljesedő sorsának gyötrelmeit. Jézus nem tud megbékélni József vétkével, ezért elhagyja a szülői házat, és hosszú éveket tölt egy titokzatos pásztorral és nyájával. Mikor elkóborolt bárányát keresve a pusztában találkozik Istennel, hazamegy, hogy elújságolja családjának, de még az anyja sem hisz neki, pedig ő az egyetlen, akinek sejtelme lehet Jézus fogantatásának rejtélyéről. A megkeseredett Jézus ezek után Mária Magdolnát választja társául, aki elkíséri őt az Isten által kijelölt úton, melynek során Jézus akarata ellenére válik Megváltóvá, mert felismeri, hogy nem menekülhet a mennyei Atya által… (tovább)

Eredeti mű: José Saramago: O Evangelho Segundo Jesus Cristo

Eredeti megjelenés éve: 1991

>!
Európa, Budapest, 2016
428 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634055440 · Fordította: Pál Ferenc
>!
Európa, Budapest, 2008
508 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630784566 · Fordította: Pál Ferenc

Enciklopédia 3


Kedvencelte 18

Most olvassa 3

Várólistára tette 58

Kívánságlistára tette 30


Kiemelt értékelések

>!
tgorsy
José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma

Valaki elmagyarázhatná nekem, hogy miért nevezik Saramagot ateistának! Azért mert kérdez?, mert elmélyül?, mert szeretné megérteni?, megértetni? Akkor nagyon sok hívőt lehetne ateizmussal vádolni Pedig csak kérdezünk, gondolkodunk és szeretnénk válaszokat kapni. Ez a könyv egy lehetséges válasz.

>!
Peónia
José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma

Valószínűleg nemcsak az ateisták számára problematikus, hanem sokrétűen differenciált a katolikus hívők viszonya is a Jézus Krisztus-jelenséghez és az a köré épült hitvilághoz, eszme-és intézményrendszerhez.

Hála Istennek, Saramago visszafogottan, csak a regény főbb kérdései által indokolt mértékben foglalkozik Jézus csodatételeivel, a tanításai pedig alig jelennek meg a regényben, valójában tehát azokra a kérdésekre fókuszál, amelyek a kérdező, kétkedőbb emberek számára izgalmasak. A tisztesség kedvéért, kizárva az általánosítás veszélyét egy érzékeny témában, csak azokat a kérdéseket sorolom fel, amelyek engem izgatnak ebben a témakörben: Milyen lehetett a gyerek Jézus lelkülete? Miért ábrázolják mindig komolynak, távolságtartónak a szüleihez való viszonyát? Ilyen lehetett? Valójában miért hagyta el a szülői házat? Miközben a szeretet fontosságát hirdette, miért utasította el felnőttként anyját, Máriát ? Milyen lehetett a viszonya földi apjához, Józsefhez? Hogyan döbbent rá, hogy küldetést kell teljesítenie, mennyire látta át az értelmét, a következményeit? Hogyan vált alkalmassá, alkalmassá vált-e egyáltalán a küldetése teljesítésére, azonosult vele, vagy csak elszenvedte azt? Hogy bírhatta a lélek a csodatételek súlyát? Hogyan viszonyult a saját agressziójához? Valódi személyiséggé érette-e Jézus, vagy küldetéses eszköz volt kevés erős emberi tulajdonsággal? Milyen volt a viszonya Mária Magdolnához? Csupa olyan kérdés, amely a Bibliából kevéssé válaszolható meg, hisz a Biblia célja természetesen nem Jézus Krisztus személyiségének bemutatása, Saramago fikciója viszont éppen ezekre a történelmi szerep és küldetés szempontjából „lényegtelen” kérdésekre próbál válaszolni. Ezért szeretem ezt a regényt, mert a küldetésre szánt ember személyiségével foglalkozott. És miközben Jézus emberi arcát rajzolgatja, sorjáznak a lényegesnél lényegesebb további kérdései. Van-e Isten? Hány van? Része-e Istennek vagy teremtett társa a Tagadás, a Sátán? Milyen minőség is Isten? Mennyi belőle a tökéletes, és mennyi benne az emberi gyarlóság, hisz hiú, látja a jövő vérözönét, amivel a saját hatalmának a kiterjesztése jár. Milyen Isten felelősségtudata? Isten mitől Isten? A teremtés tényétől? Az abszolutizált hatalomtól? Hogyan tekint Isten az emberre? Mikor, meddig avatkozik be az egyes ember életébe? Beavatkozik -e egyáltalán? (Hányan, hányféleképpen tették már fel ezeket a kérdéseket és próbáltak meg válaszolni rájuk, mégis újra és újra tárgyaivá válnak a művészeti alkotásoknak, baráti beszélgetéseknek, csendes befelé gondolkodós önmagunknak.)

Ahogy egyre erősebben individualizálódik a világ, hajlamosak vagyunk csak a művek bennünk keletkező hatását értékelni, pedig az alkotót és a műveket döntően az minősíti, hogy képes-e az adott kor vagy korok lényegi kérdéseire rákérdezni, a kor jellemző dilemmáira rámutatni. Saramago kérdései nemcsak az ateisták számára kérdések. Minden gondolkodó ember feltesz ezek közül jó néhányat magának, mert egyetemes, lényegi kérdések ezek. Nem abban rejlik a regény legnagyobb értéke, amit válaszol Saramago, hanem abban, amiket kérdez. Persze elmondja a számomra szimpatikus saját válasz-verzióját, de felnőttként tekint az olvasóira. A válaszai tartalmát és a válaszadás módját tekintve visszafogott, mértéktartó, nem rábeszélő, hanem inspiratív. Pontosan tudja, hogy annál nem tehetünk sokkal többet, minthogy érteni akarjuk a valós és a teremtett világot. Kérdezünk, gondolkodunk, és mindig újrateremtjük a szabadságunkat a csak ránk jellemző, saját válaszainkkal. A kérdezés, a saját válaszadás szabadságának megélése tesz minket is teremtővé. Így vagyunk része Istennek. Így van értelmes magyarázata a kapcsolatunknak. Elfogadom őt, mert megáldott a szabadság lehetőségével, s ő elfogad engem apró kis teremtőként. (Vagy nem.) (Gondolom én.) Ámen.

4 hozzászólás
>!
n P
José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma

Mindig kételkedtem egy olyan istenben, akit egy könyv mutat be nekem – valami ilyesmi hangzott el egy filmben, amit a napokban láttam. És igen, el lehet ezen gondolkodni. Csak az a kérdés, hogy ebben a könyvben akarjuk-e megtalálni (ha akarjuk) az Istent vagy a „nagy világban”, vagy a másik emberben vagy mindenben. Ha a Teremtő Istent keressük, akkor azt hiszem mindenben ott kell legyen…
Pál Ferenc gondolataival nagyon egyetértek: „A harcos ateista Saramago saját írói tisztességének áldozata lett: Istenre szüksége van ahhoz, hogy regényt írhasson, létét nem tagadhatja meg, csupán föl-és kikelhet ellene, mint egy gondatlan és zsarnoki atya ellen.”
…és még egy gondolat…
Saramago miért nem használ kérdőjelet? Nincsenek kérdései, vagy nem akar válaszokat? Vagy neki már meg vannak/voltak a válaszai. Hmm…

Jó könyv.Tetszett. Legfőképpen azért, mert nekem eszembe nem jutnának ilyen felvetések mint neki.
Nagy gondolkodó lehetett. Na, ő is jöhet Hesse mellé, akikkel szívesen kávéznék egyet…

9 hozzászólás
>!
gb_
José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma

Bárcsak minden ateista olyan lenne, mint amilyen Saramago: teljesen világos, hogy nem valami hívő ember (vagy nem megszokott módon hívő), de nem spórolja meg a munkát, ami ahhoz szükséges, hogy ezt az álláspontját kialakítsa. Egyszóval tudja, mi az, amit elutasít… nem az a figura, aki dacból, egyszeri felindultságból, csakazértis ki akar jelenteni valamit. Rengeteg kutatás és gondolkodás áll e mögött a regény mögött, el se tudom képzelni, hány ezer órát foglalkozhatott az író Jézus történetével és a kereszténység főbb gondolataival. Munkája helyenként provokatív, legtöbbször mégis amiatt válik emlékezetessé, ahogyan Jézust ábrázolja és ahogyan kiforgatja/átértelmezi a jól ismert történetet. Határtalan a képzelőereje – és persze nem feltétlenül kell egyetérteni minden sorával, de be kell látni, hogy hatalmas utat tett meg, amíg a feltett kérdésekig eljutott.

A stílusa pedig… hát az varázslatos. A Vakságot jópár éve olvastam, egyik kedvencemmé vált, mégse nagyon került elém azóta más Saramago. Ez a könyve viszont megint emlékeztetett arra, hogy mennyire zseniális elbeszélő volt ez az ember, és mennyire könnyedén tudta megfogalmazni a legsúlyosabb gondolatokat is.

2 hozzászólás
>!
jethro
José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma

Először is szögezzük le, ez nem az Újszövetség. Ez nem a Nagy Konstantin által cenzúrázott evangéliumok egyike. Ez egy XX. századi gondolkodó ember írása a világ talán legjelentősebb, legvitatottabb emberéről, Jézusról. Hogy Jézus valójában élt-e, ez máig vitatott, holott jelentős római történetírók hivatkoznak rá írásaikban. ( Tacitus, Suetonius, Plinius, J.Flavius ) Ha élt, akkor valószínűleg gyarló volt, mint minden ember, ugyanúgy gyűlölt, szeretett, mint bárki más. Istennek egy felnőtt ember kellett a feláldozáshoz, a kereszthalálhoz, egy olyan ember, aki már megtapasztalta az élet jó, és rossz dolgait egyaránt, aki felfogja az áldozat jelentőségét. Saramago regénye erről a megtapasztalásról szól, ahogy elhagyja az apja műhelyét, mivel ő másra hivatott ( talán csak nem fűlt a foga a munkához? ), ahogy elmegy csavarogni, megismerkedik a halászokkal, jó buli lehetett a tavon, amikor irányítja őket, most ide dobjátok a hálót – most oda, aztán elszegődik a Sátánhoz is, aki tanítgatja erre – arra, majd az első szerelem, kivel mással, mint egy cédával, aztán jön a végső megbeszélés Isten, a Sátán, és Jézus között. Jézus, mint ember, a végsőkig ragaszkodik az életéhez, ami teljesen természetes, de Isten akaratával szemben kevés az emberi akarat. Jézus sorsa beteljesedik, így Isten megnyugodhat, újra dolgozhatott egy kicsit. Amikor Isten dolgozik, azt hiszem, az nem mindig jó nekünk. Rendben van, hat nap alatt megteremtette a világot, a hetedik nap lepihent. Aztán egyszer csak felébredt, jött a kiűzetés a paradicsomból, Bábelnél összezavarta a nyelveket, elpusztította Szodomát és Gomorrát, özönvizet küldött az emberiségre. Az írott történelemben jöttek a hódítások, sötét középkor, két világháború ( a teljesség igénye nélkül ). Én inkább abban az Istenben szeretnék hinni, amelyik pihen, alszik.
Ez a regény csak egy könyvvel veszi fel a versenyt, Kazantzakisz – Krisztus utolsó megkísértésével. Aki még nem olvasta, pótolja.
Egy kis elgondolkodtató adalék: Saramago ateista volt, 1969-ben belépett a Kommunista Pártba.
Hogy van mersze egy ateistának egy ilyen piszok jó, vallási témájú könyvet írni?

>!
Thorpapa
José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma

Alap esetben nem egy egyszerű könyv. Olvasni sem könnyű. Részben a saramagoi központosítás hiánya miatt, részben mert ugye ismerjük a történet happy endjét.:)
Viszont ebben az evangéliumban az emberek izzadtság szagúak, élnek…
Az első 30% elég lassan indul, de Jézus születése, és az angyal 2. megjelenése után érdekes mederbe terelődnek a dolgok. Hívő ember vagyok, és Saramago teljesen új perspektívából világított rá dolgokra. A legjobban az Istennel, ördöggel közös csónakázás vágott földhöz.:)
Ahogy bemutatja Isten önző énjét, és az ördög mártíromságára nemet mondó gőgös válaszát… Az nem volt semmi. Utána pedig amit Jézus művel… Hát az se semmi. Összességében nagyon tetszett, picit nehéz, de elgondolkodtató. Csak ajánlani tudom.

>!
narziss
José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma

Apokrif evangélium, merő fikció, egy magát ateistának valló portugál író hagymázas, gonosz sugalmazta tévképzetei? Tudatosan provokatív, ám cseppet sem erőszakos felhívás szellemi párbajra, melyben Saramago kesztyűt dob hívőknek és hitetleneknek egyaránt? Stílusbravúr? Az „igen” és „nem”, a „nincs” és „van” fogalmainak egymásba csúsztatása, határaik elmosása? Igen és nem.
Kétségtelenül gondolatébresztőek, mégsem a fenti kérdésekre adandó válaszok érdekeltek igazán a regény olvasása közben. Egyre erősebben és sokkal inkább egyetlen „probléma” foglalkoztatott, melyben a regény zsenialitásának kulcsát látom. Gondolkodásunk, logikánk rugalmasságának és érzelmi nyitottságunknak lehet próbaköve a Jézus Krisztus evangéliuma – hitbéli, vallási meggyőződéstől függetlenül. Saramago ugyanis egyszerre állítja és kérdőjelezi meg benne ugyanazt; filozofál és vele együtt az olvasó is; gyönyörűen szárnyaló gondolatmadarakat reptet; ironizál; kiszól a szövegből; összekacsint velünk, Istennel és az Ördöggel; dogmát és tabukat döntöget, hogy perlekedve kereshessen és találjon. Majd elveszítsen, hogy ismét rálelhessen valamire. Másra. Ugyanarra, ahonnan elindult. A különbözőben az azonosra; ugyanabban az eltérőre.
Gazdag szövetű regényében a kanonizált újszövetségi történettöredékek új megvilágításban (elsötétítésben) jelennek meg. Az eredeti hangsúlyok eltolódnak: más és másképp lesz fontos. Mindenekelőtt az Ember. Esendőségével, kétségeivel, küzdelmeivel, bűneivel, gyötrelmeivel; akár József, akár Mária, akár Jézus, akár Mária Magdolna alakjára gondolok. Hogy Isten és az Ördög „játékszerei” lennének? Igen és nem. (Még a leginkább Saramagóéi, Istennel és az Ördöggel együtt.)
Lenyűgözött, amikor felfedeztem egy-egy bibliai kifejezést, közismert szállóigét, ám az író kreativitásának hála az eredeti szituációból, szövegkörnyezetből kiszakítva, más helyzetbe és kontextusba illesztve, ezáltal új, de legalábbis többletjelentés(eke)t generálva azoknak. Hol finoman archaizált, emelkedett szépségű nyelvhasználattal, hol ironikus fricskákkal találkoztam, melyekhez a szerző felhasználta a ma közhelyeit, tárgyi / képi / nyelvi kultúráját vagy épp kulturálatlanságát.
Saramago-Tamás pedig – hiába is tiltakozna ellene – ott térdel Jézus lába előtt. Újra és újra el kell repülnie: ebben, de más regényeiben is (pl.: Káin), hogy visszaszállhasson. A töprengés termékeny, sokféle utat bejáró – egyik sem tévút! –, kínokban, örömökben, szavakban kivirágzó olajágát hozza magával. A nyitott szívű olvasók gyönyörűségére, akik tizenkettőnél jóval többen vannak. (Már itt, a molyon is. :))

>!
mongúz
José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma

Írhatnék sok olyat, amit már leírtak itt mások.
De ezt nem teszem meg.
Amit hozzá tudnék tenni az az, hogy ez a Jézus karakter emeletekkel mélyebb és kompelxebb, mint a bibliai alteregója. Rengeteg emberi motivációja és vonása van, szemben a Biblia Jézusával, akinek egyetlen célja a kereszthalál (na nem mintha az semmi lenne), és egyetlen jellemvonása a tökéletesség. Nekem a Saramago-féle Jézus szimpatikusabb.
Egyébként meg, ha még nem tettétek volna, olvassátok el!
És ki mondta, hogy a jó öreg José ateista? Ő csak „blaszfémista”. És az nem mindegy.

>!
BabusM
José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma

Nem igazán szeretem a parafrázisokat, és csak akkor érzem őket „jogosnak”, ha mernek erősen elszakadni az eredeti történettől. Az eleje éppen ezért tetszett nagyon. Aztán ahogy kezdett egyre inkább közelíteni a már megírtakhoz, annál érdektelenebb lett. A hosszas etikai viták pedig… nem is tudok rá szavakat… végképp megcsonkították a művet. Túl hosszú lett. Egy Káin-hosszúságú könyvecskében sokkal szókimondóbb és erőteljesebb lehetett volna.

>!
Európa, Budapest, 2008
508 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630784566 · Fordította: Pál Ferenc

Népszerű idézetek

>!
vargarockzsolt P

Amikor Betániába értek, látták, hogy a kapukban megjelenő falusiak sajnálkozva és szomorúan nézik őket, de ezt természetesnek vették, mert eléggé megviselt állapotban tértek vissza a küzdelemből. Azonban hamarosan rájöttek ennek az igazi okára, amikor bekanyarodtak abba az utcába, ahol Lázár lakott, azonnal látták, hogy valami baj történt. Jézus mindenkit megelőzve rohant, bement az udvarba, ahol gyászos arcú emberek nyitottak utat előtte, hogy továbbmehessen, belülről sírás és jajveszékelés hallatszott, Jaj, kedves testvérem, Ez Márta hangja volt, Jaj, kedves testvérem, ez Máriáé. A földön, egy gyékényre fektetve meglátta Lázárt, mozdulatlanul feküdt, mintha csak aludna, karba fonva a keze, de nem aludt, nem, halott volt, csaknem egész életében féltek, hogy a szíve felmondja a szolgálatot, azután meggyógyult, és ezt egész Betánia tanúsíthatta, most pedig meghalt, egyenlőre olyan nyugalmasan fekszik, mintha márványból volna, érintetlen, mintha örökkönvaló volna, de halott testének mélyéről nemsokára a felszínre tör a rothadás, hogy még elviselhetetlenebbé tegye az élők szorongását és félelmét. Jézus, mintha elvágták volna a térdizületét, térdre hullott és kétségbeesetten zokogott, Hogy történt, hogy történt, amikor valami helyrehozhatatlan dologgal szembesülünk, mindig először az jut az eszünkbe, hogy megkérdezzünk másokat, hogy történt, micsoda kétségbeesett és haszontalan módja annak, hogy elodázzuk azt a pillanatot, amelyben szembesülnünk kell az igazsággal, meg akarjuk tudni, hogy történt, mintha a halál helyébe még odatehetnénk az életet, a volt helyébe a meglehetet. Márta csillapíthatatlan és keserű zokogása mélyéről azt mondta Jézusnak, Ha itt lettél volna, a fivéremnek nem kellett volna meghalnia, de tudom, hogy amit csak kérsz Istentől, megadja neked, ahogy visszaadta általad a vakok látását, a leprások tisztaságát, a némák hangját, és megtette mindazt a többi csodát, amelyek az akaratodban rejtőznek, és a szavadat várják. Jézus azt mondta, A fivéred feltámadhat, amire Márta azt felelte, Tudom, hogy fel fog támadni az utolsó napon, a feltámadáskor. Jézus felállt, érezte, hogy valami végtelen erő ragadja magával a lelkét, ebben a nagyszerű órában bármit megtudott volna tenni, el tudott volna végezni, ki tudta volna űzni a halált ebből a testből, vissza tudta volna hozni belé a teljes létezést, a teljes lényt, a szót, a mozdulatot, a nevetést és a könnyet is, de nem a fájdalom könnyét, elmondhatta, Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz bennem, még ha halott is, életre kel, és megkérdezhette volna Mártát, Hiszel ebben, és az asszony így válaszolt volna, Igen, hiszem, hogy Isten fia vagy, akinek el kellett jönnie erre a világra, és ha így történt, minden szükséges dolog a rendelkezésedre áll és készen van, az erő és a hatalom meg az akarat, hogy használni tudd, csak az kellene, hogy Jézus nézze a testet, amelyet már elhagyott a lélek, kinyújtsa felé a karját, amelyen mint valami úton a lélek visszatérhetne belé, és azt mondja, Lázár, kelj fel, mert Isten úgy akarja, és akkor Lázár felkel, mert Isten úgy akarta, de ebben a valóban utolsó és végérvényes pillanatban Magdalai Mária egyik kezét Jézus vállára teszi, és azt mondja, Életében senki nem követhetett el annyi bűnt, hogy kétszer kelljen meghalnia, és akkor Jézus leejtette a karját, és sírva kiment.

483-485. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jézus Krisztus
1 hozzászólás
>!
n P

Az emberek nem maguk döntik el, hogy mit álmodnak, Akkor tehát az álmok választják ki az embereket

158. oldal

Kapcsolódó szócikkek: álom
1 hozzászólás
>!
n P

hogy valaki hazudik-e vagy igazat mond, igencsak kétséges megítélnünk, azért jobb, ha nem bocsátkozunk meggondolatlanul szigorú erkölcsi ítéletekbe, mert ha van türelmünk kivárni, mindig eljön az a nap, amelyen az igazság hazugsággá alakul, és a hazugság igazsággá lesz.

214. oldal

1 hozzászólás
>!
narziss

…a sors egyáltalán nem olyan, amilyennek hisszük, elgondoljuk, hogy van egy valamiféle kezdőpont, amelyből kiindulva mindennek megszabott útja van, pedig az igazság igencsak más, ahhoz, hogy egy olyan előre elhatározott találkozás bekövetkezhessen, ahol valaki valakivel találkozik, mint most is, az kell, hogy egyazon helyen legyenek egyazon időben, és ez nem kevés munkába kerül, elég, ha csak késlekedünk valamennyit, mégoly keveset is, mert megbámulunk egy felhőt az égen, meghallgatjuk egy madár dalát, megszámoljuk, hány hangya megy be és ki egy bolyból, vagy éppen ellenkezőleg, gondolatainkban elmélyedve nem nézünk, nem hallgatunk, nem számolunk meg semmit, csak csörtetünk előre, és máris elveszett, ami olyan jól elő volt készítve, a sors beteljesülése a legnehezebb dolog a világon…

361. oldal

3 hozzászólás
>!
narziss

Hogy hívnak, Tamás vagyok, Gyere, Tamás, gyere el velem a víz partjára, és nézd, ahogy madarakat formálok a sárból, nézd csak, milyen könnyű, megformálom és megmintázom a testet és a szárnyat, formát adok a fejnek és a csőrnek, beillesztem ezeket a kövecskéket szemnek, elrendezem a farok hosszú tollait, kialakítom a lábakat és az ujjakat, és amikor ezzel kész vagyok, készítek még tizenegyet, itt vannak, egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy, tizenkét sárból készült madár, ha akarod, még nevet is adhatunk nekik, ez Simon, ez Jakab, ez András, ez János, és ez, ha nem haragszol meg érte, Tamás, ami a többieket illeti, még várnunk kell, hogy megjelenjenek a nevek, mert a nevek gyakran elmaradnak útközben, később érkeznek csak meg, és most nézd, mit csinálok, ezt a hálót a madarakra dobom, hogy el ne röppenjenek, ha nem ügyelünk rájuk, Azt akarod mondani, hogy ha ezt a hálót felemeljük, a madarak elrepülnek, kérdezte hitetlenkedve Tamás, Igen, ha a hálót felemeljük, elrepülnek a madarak, Ez az a bizonyosság, amellyel meg akartál győzni, Igen is, meg nem is, A legjobb bizonyság az volna, de ez már nem tőlem függ, ha nem emelnéd föl a hálót és hinnél abban, hogy a madarak felröppennek, ha fölemeled, Agyagból vannak, nem repülhetnek el, Próbáld ki, Ádám, az ősapánk is anyagból volt, és te mégis tőle származol, Ádámnak Isten adott életet, Ne kételkedj tovább, Tamás, emeld fel a hálót, én Isten Fia vagyok, Ahogy akarod, úgy lesz, ezek a madarak nem repülnek innen el, és Tamás gyors mozdulattal elrántotta a hálót, a madarak pedig szabadon felrepültek, csivogva két kört tettek az ámuló tömeg fölött, és azután eltűntek a levegőégben. Jézus azt mondta, Nézd csak, Tamás, elrepült a madarad, Tamás így válaszolt, Nem, Uram, itt térdel a lábad előtt, én vagyok az.

450-451. oldal

2 hozzászólás
>!
_teresa

… Akkoriban más idők jártak, az Úr nap mint nap megnyilatkozott, személyében is, nemcsak műveiben, amire a tanítás igazságaiban járatos József azt felelte, Isten maga az idő, Ananiás szomszéd, Isten számára az idő oszthatatlan, Ananaiásnak pedig fogalma sem volt arról, hogy mit válaszoljon erre, a beszélgetésnek ezen a pontján nem hozhatta elő az isteni és a császári, a lényegéből következő és a megbízáson alapuló hatalom bizonytalan és soha el nem dönthető vitáját.

>!
Azazello

…végül is a távollét olyan, mint a halál, az egyetlen és fontos különbség a várakozás.

215. oldal

>!
narziss

Sem Isten, sem az ördög nem mozdult ültő helyéből, Jézus gúnyosan megjegyezte, szeretnétek csónakázni egyet, nos jól van, elviszlek titeket a partig, hogy végre mindenki láthassa, hogy néz ki Isten és az Ördög, milyen jól megvannak egymással, és mennyire hasonlítanak egymásra.

419. oldal

2 hozzászólás
>!
_teresa

Mária elnézi elsőszülöttjét, aki ott mászkál négykézláb, ahogy az összes hasonló korú emberpalánta, nézi őt, és valami megkülönböztető jelet keres rajta, egy különös jegyet, csillagot a homlokán, hatodik ujjat a kezén, de nem lát mást, csak egy kisfiút, aki ugyanolyan, mint a többi, nyáladzik, maga alá piszkít és gőgicsél, akárcsak azok, az egyetlen különbség abban áll, hogy ez az ő fia…

>!
vargarockzsolt P

József, akárcsak bármely más, abban a korban és azon a tájon élő férfi igen helyénvalónak fogadta el azt a tanítást, amely szerint az a legbölcsebb férfi, aki a legjobban képes ellenállni az asszonyi furfangnak és cselvetésnek. A bölcs ember keveset beszél a nőkkel, és még kevesebbet hallgatja őket, ha nem felejtette el Josephat ben Johanan rabbi intéseit, akinek okos szavai fölülmúlták mindenki másnak a bölcsességét, A férfitól halála óráján számon kérik mindazon felesleges beszélgetéseket, amelyeket a feleségével folytatott.

34. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Jodi Picoult: Csodalány
Imre Viktória Anna: Kísértés Rt.
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – A Márk-változat
Hajnal Mária: Elszakadás és megnyugvás
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő
Gonçalo M. Tavares: Tanuljunk meg imádkozni a technika korában
Fernando Pessoa (Bernardo Soares): A kétségek könyve
Rui Cardoso Martins: Engedjétek át a láthatatlan embert
Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz
John Eldredge: Eposz