Az ​elefánt vándorútja 73 csillagozás

José Saramago: Az elefánt vándorútja

A ​XVI. század derekán III. János portugál király azzal lepte meg házasulandó unokaöccsét, az osztrák Miksa főherceget, hogy a nászajándékhoz ráadásként küldött neki egy indiai elefántot. Az ajándékozási ceremóniáról igen keveset tudunk, csak néhány forrás emlékezik meg róla. Ezekből a szűkszavú beszámolókból kiindulva az áradó írói fantáziával megáldott José Saramago egykori nagy regényeihez mérhető művet alkotott, lenyűgöző történetbe foglalta az elefánt hosszúra nyúló vándorútját Belémből, a portugál királyi udvarból fél Európán, az Alpok hágóin át az osztrák fővárosba.

Nem tudjuk, hogy a könyv olvasása közben mit csodáljunk jobban: elbeszélői stílusát-e, amely írói munkásságának legmaradandóbb pillanatait idézi, a valóságos és kitalált személyek egymás mellett szerepeltetését-e, amelynek révén a valóság és a képzelet oly mértékben egybeolvad, ahogyan csak a legnagyobb művészi alkotásokban szokott, vagy figurateremtő erejét és azt az elnéző derűt, amellyel az iróniára és… (tovább)

Eredeti mű: José Saramago: A Viagem do Elefante

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Európa, Budapest, 2012
226 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630793810 · Fordította: Pál Ferenc
>!
Európa, Budapest, 2010
226 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630789226 · Fordította: Pál Ferenc

Enciklopédia 14


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 60

Kívánságlistára tette 47


Kiemelt értékelések

>!
Chöpp 
José Saramago: Az elefánt vándorútja

Saramago csodálatosan játékosan és örökösen ránk, olvasókra kacsingatva írta meg salamon az elefánt és roppant szimpatikus sitárja tizenhatodik századi útját Portugáliából Ausztriába. Biztos vagyok benne, hogy maga is rengeteget szórakozott írás közben. Egy biztos: ezt a történetet nem lehet komolyan venni.

>!
pwz ISP
José Saramago: Az elefánt vándorútja

Fura, hogy mostanában egyre többször szembe jön velem Szulejmán, az indiai elefánt és Fritz, az elefánthajcsár története Portugáliától Bécsig.
A történet történelmileg hitelesnek nevezhető leírása, mindenféle képpel együtt – mint pl. a kitömött Szulejmán fotója 1928-ból – itt is megtalálható:
http://wunderkammer.blog.hu/2016/06/18/elefanttal_az_al…
Saramago-t is megtalálta ez a történet, ahogy az a könyv elején olvasható is. 1552-ben nem csak a magyarországi végvárak eleste és az egri vár ostroma tartotta izgalomban a bécsieket, hanem egy furcsa, ormányos állat, egy indiai elefánt érkezése is, ami a hajcsárjával együtt lényegében a saját lábán kelt át az Ibériai-félszigeten, és egy kis hajókázás után sikeresen lábalt át a Pó-síkságon, az Alpok hegyláncait pedig a Brenner hágón keresztül mászta meg. Innsbruckban hajóra szállt a társaság és Bécsig meg sem álltak. Hogy mi történt út közben, azt lényegében homály fedi. Azt tudjuk, hogy merre ment a menet, a későbbi Miksa császár menete, de a lényegi történésekről csak hézagos feljegyzések vannak. Na, itt jön a Mester, vagyis Saramago, aki számomra egy egészen helyre kis történetet hozott össze erről a példátlan eseményről (Hannibál afrikai elefántokkal kelt át az Alpokon, az más tészta és ráadásul hódító szándékkal). Imádom, amikor az írói fantázia a felszedegetett információ-morzsákból ilyet kreál, mint Az elefánt útja! Élettel tölti meg a szereplőket, hús-vér emberként tudok a menet tagjaira tekinteni. Ez nem kis munka volt! :D

>!
Európa, Budapest, 2010
226 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630789226 · Fordította: Pál Ferenc
>!
Bori_L P
José Saramago: Az elefánt vándorútja

Az elején valahogy nem igazán tudtam szeretni ezt a könyvet, de aztán valahogy belesüppedtem, belekényelmesedtem, odakerültem a karaván mellé. Saramago írásaival az elején mindig meg kell küzdenem, de egy idő után magába szippant, és valahogy sokkal közelebb kerül hozzám az egész történet, valami mégiscsak lehet ebben az elbeszélés-szerű formában, ami megmelengeti a lelket. Legalábbis az enyémet. Végül is kinek kellenek mondatok meg bekezdések? A valóság se tagolódik mondatokra, fejezetekre, összefolynak a pillanatok, és csak utólag igyekszik azon az ember, hogy kibogozza őket. Jó történet volt, izgalmas, és mégis megnyugtató, hiányozni fog a portugál kapitány, Szubhro és Salamon, de még Miksa főherceg is.

>!
postmodjane
José Saramago: Az elefánt vándorútja

Milyen apró történelmi tényből indul ki Saramago és milyen csodálatos világot hoz létre belőle. Az elefánt és a sitár más kultúrában kénytelen boldogulni, mint a sajátjuk. El kell fogadniuk identitásuk külső átalakítását, a támadást, mellyel kívülről alakítani kívánják személyiségüket. Ám hiába nevezik őket át, hiába kell megfelelni az osztrák vezetőnek, hol a katolikus egyháznak, hol a tél eladdig ismeretlen viszontagságainak ők vízként alkalmazkodnak ezekhez, megőrizve egységüket, szellemiségüket.
Szépek a mondatok.

>!
encus625 P
José Saramago: Az elefánt vándorútja

Első könyvem a szerzőtől. Kicsit nehéz volt ráhangoldóni a történetvezetésre, arra hogy a párbeszédeket egészen különleges módon kezeli, de később már alig tudtam letenni. A történet valós eseményeket dolgoz fel, valóban utazott egy elefánt a 16. században Portugáliából Ausztriáig, amit az akkori portugál uralkodó nászajándékba küldött az osztráknak. A felénél még csak a spanyol-portugál határon voltunk, de aztán halad a menet szépen lassan Bécs felé. Közben a sitárt nagyon megkedveltem. A történet közben pedig apró információmorzsákat szór el az író többek között az indiai istenekről, a tűzijátékról, az akkoriban ülésező tridenti zsinatról, Lutherről és még sorolhatnám. Érdekességek voltak ezek és nem egy dolognak amúgy is utánanéztem olvasás közben (főleg térképen a városokat, de ez már lehet hogy szakmai ártalom)
Salzburgban van amúgy egy étterem, ami Szulejmánnak, az elefántnak állít emléket.

>!
Európa, Budapest, 2012
226 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630793810 · Fordította: Pál Ferenc
>!
Hollócska
José Saramago: Az elefánt vándorútja

Egy nagyon öreg író utolsó, csodálatos, könnyed ajándéka

>!
szilva81
José Saramago: Az elefánt vándorútja

Nagyon színes leírásokkal tarkított történet, gyakorlatilag a leírás több volt benne, mint a cselekmény, de ez nem tette unalmassá vagy vontatottá. Az elefánt lényével sem Portugália, sem Bécs nem tud igazán mit kezdeni, csak mint különlegességet és mint hatalmasat szemlélik, ugyanakkor a szerintem három kis csoda – a ködben eltévedés és az elefántbőgésre való visszatalálás, a letérdelés és a végén a kislány ormánnyal való felemelése, az elefánt nagyszerűségét hirdeti a hozzá nem szokott európaiak számára. Az elefánt és a sitár egysége kikezdhetetlen ezen a hosszú vándorúton, és a kis csodákban a sitárnak is jelentős szerepe van, aki egy nagyon szeretni való személyiség.

>!
rakétaember
José Saramago: Az elefánt vándorútja

elefánt voltam én, jámbor és szegény

Saramago kétségkívül megpuhult öregkorára, mert írt egy regényt mindarról, amit kifejezetten ki szokás hagyni a történelmi regényekből. Arról, hogy utólag spekulálás ez az egész, hogy egyetlen eszközünk, szavaink mennyire használhatatlanok, hogy tudásunk mennyire szűkös, hogy valójában csak maszatolni tudunk az üvegen, mert minden elmúlt visszahozhatatlan és feléleszthetetlen – s minden, amit így is olvasunk pontatlan és felszínes.

Az elefánt vándorútja természetesen nem Salamon (portugálul Salomão) útjáról szól.
Adva van egy komplex és bőséges szimbólum-motívum-rendszer s valójában maga a megfaragott szöveg az akadálya, hogy mindez kitárulkozzon, ne búvópatakként lappangjon valahol a sorok alatt – csak olykor egy-egy kiszólás. Nem is értem hogy lehet ekkora potenciált parlagon hagyni. Vakuvillanásokból nem lesz jó regény.

Egy elefánt pedig olyan szokatlan jelenség az európai embernek, hogy egyszerűen nem tud mit kezdeni vele. Bazinagy, szürke és ronda, nem is érteni minek van. Saramago pedig tipikus európaiként csak elővezeti az elefántot a karámból – csak szeppenten bámulni tudjuk, mást nem. S nem értjük mit jelent, ha ormányával égbe emel, s nem oszloplábával tapos meg.

(azt meg hagyjuk is, hogy nem lehet egységesen írni egy nevet egy regényen keresztül, hol subhro, hol meg szubhro)

1 hozzászólás
>!
senhorita
José Saramago: Az elefánt vándorútja

Szórakoztató olvasmány. Megmosolyogtat, de nagyon nagy mélységeket és filozófiai következtetéseket ne keressünk benne. Illetve lehet és ha valaki talál, akkor szóljon, mert én úgy látszik elsiklottam felette. Továbbá nem ajánlatos esti meseként gyermekeinknek felolvasni a könyvből, nem mintha 18 -as karikás tartalmakkal lenne tele, hanem olyan nehezen lehet hangsúlyozni vagy csak levegőt venni a fél oldalas mondatok, a sok vessző miatt, amik amúgy pontok csak túl modernek vagyunk. Visszagondolva oldalgott a történet, bandukoltunk hosszú kilométereken keresztül, de végül Salamon …
Na jó lehet inkább 3 és fél csillag.

>!
BabusM
José Saramago: Az elefánt vándorútja

Valahogy úgy érzem, Saramagónak nem igazán volt koncepciója ehhez a könyvhöz. Látta a téma érdekességét, de nem látta a célt, amit ki akar hozni belőle. Hiába a jól ismert és imádott stílus, most nem varázsolt.

>!
Európa, Budapest, 2012
226 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630793810 · Fordította: Pál Ferenc

Népszerű idézetek

>!
encus625 P

Nem mindennap történik meg, hogy megjelenik az életünkben egy elefánt.

59. oldal

Kapcsolódó szócikkek: elefánt
8 hozzászólás
>!
Chöpp 

Induljunk, és menjünk csak végig az úton, azután meglátjuk, mi lesz.

207. oldal

1 hozzászólás
>!
Chöpp 

Ha nem sürgetjük az időt, végül a világmindenség minden apró darabja a helyére kerül.

19. oldal

Kapcsolódó szócikkek: idő
1 hozzászólás
>!
encus625 P

A múlt végtelenbe nyúló kövekkel borított sík, amelyen sokan szeretnének úgy végigszáguldani, mintha egy autópályán járnának, miközben mások türelmesen haladnak kőtől kőig, hogy megemelhessék őket, mert tudni szeretnék, mi rejtőzik alattuk.

31-32. oldal

1 hozzászólás
>!
Chöpp 

Milyen kár. Egyre csak a hibáink gyarapodnak, nem pedig az erényeink.

131. oldal

Kapcsolódó szócikkek: erény · hiba
>!
danaida P

[…] egy elefántban két elefánt van, az egyik megtanulja, amit tanítanak neki, a másik pedig makacsul ragaszkodik a tudatlanságához, […] Rájöttem, hogy olyan vagyok, mint az elefánt, egyik felem tanul, a másik tudomást sem vesz arról, amit az egyik felem megtanult, és annál inkább nem vesz róla tudomást, minél tovább él…

137. oldal

>!
Chöpp 

Ha mindenki megtenné, amit tehet, a világ bizonyosan jobb volna

224. oldal

>!
Chöpp 

Amikor az elménk elkalandozik és magával ragad bennünket a szárnyaló fantázia, észre sem vesszük mekkora távolságokat jártunk be, különösen akkor, ha nem a saját lábunk visz a messzeségbe.

200. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fantázia
>!
nuskod

Valami hiba van a kréta körül, mert ez így nincs rendjén, morgott az ökörhajcsár, ha az egyik megbocsát, a másik pedig nyugodtan vétkezhet, akkor az egésznek semmi értelme sincsen, zárta le magában a kérdést.

>!
senhorita

A te hited szerit ki teremtette a világot, kérdezte a parancsnok, Brahma, uram, Akkor ő az isten, Igen, de nem az egyetlen, Ez mit jelent, Azt, hogy nem elég megteremteni a világot, hanem fenn is kell tartani, ez pedig másik isten feladata, akit visnunk hívnak, Vannak még más istenek is ezeken kívül, elefánthajcsár, sok-sok ezer, de a harmadik legfontosabb isten a siva, a romboló. Azt akarod ezzel mondani, hogy amit visnu megőriz, azt siva lerombolja, Nem, parancsnok úr, siva révén a halált úgy kell értelmeznünk, mint az élet termékeny kezdetét, Ha jól értem, ezek hárman olyasféle háromságot alkotnak, mint a keresztény szentháromság. A kereszténységben négyen vannak, parancsnok úr, már megbocsásson a merészségemért. Négyen, kiáltott fel a parancsnok, ki a negyedik, A szűzanya, uram. A szűzanya nem tartozik ide, csak az atya, a fiú és a szentlélek, És a szűzanya, Ha nem magyarázod meg azonnal, levágom a fejedet, mint annak az elefántnak, Soha nem hallottam, hogy valamit kértek volna istentől, jézustól, vagy a szentlélektől, de seri se száma nincsen azoknak a kéréseknek, imáknak és könyörgéseknek, amelyeket a szűzanyához intéznek a nap minden szakában.Csak óvatosan, mert mindjárt nyakadon az inkvizíció…

64. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Gerald Durrell: Rokonom, Rosy
Lene Mayer-Skumanz: Ne hagyd magad, Florian!
Wilbur Smith: Kiálts rá az ördögre
Monika Weitze: Mese a rózsaszín elefántról, aki nagyon szomorú volt, aztán újra jobban érezte magát
Wilbur Smith: Elefántsirató
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő
Gonçalo M. Tavares: Tanuljunk meg imádkozni a technika korában
Fernando Pessoa (Bernardo Soares): A kétségek könyve
Rui Cardoso Martins: Engedjétek át a láthatatlan embert
Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz