Magritte 4 csillagozás

José Pierre: Magritte

A ​belga René Magritte a szürrealizmus egyik legjelentősebb és egyben legtitokzatosabb alakja, pedig látszólag nincs benne semmi zavarbaejtő. Úgy élt, mint bármelyikünk, olykor még egyszerűbben. Kitartóan dolgozott, kerülte a feltűnést, egyetlen nőt szeretett egész életében, akihez mindvégig hűséges maradt. A keménykalapos, hivatalnok külső mögött azonban különös ember és művész áll.
Magritte a valóság naturalista hűséggel megfestett részleteiből teremt valóságon túli világot. Képeinek álmatag, sokszor kifejezéstelen arcú vagy a nézőnek hátat fordító szereplői meghatározhatatlan nyugtalanságot és komorságot árasztanak. Olyan rejtvényeket adnak föl nekünk, amelyeknek nincs megfejtésük. Magritte megszállottan kutatta a hétköznapi tárgyak és jelenségek fantasztikus metamorfózisait, nyelv és kép kapcsolatát. Szóképeket, nyelvi fordulatokat festett meg, képcímei szándékosan kérdőjelezik meg az ábrázolást; egyik leghíresebb műve a pipa, amely alá ezt írta: „Ez nem pipa”.… (tovább)

>!
Corvina, Budapest, 1993
142 oldal · ISBN: 9631336077 · Fordította: Déva Mária, Havas Lujza

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

>!
Lali P
José Pierre: Magritte

Nem tudom, hogy mikor találkoztam először Magritte festészetével.
De valahogy úgy természetessé vált, hogy érdekel, ha látok tőle valamit. Lassan könyvek, albumok is gyűltek be, amikben a művei szerepeltek. Aztán egy-két könyv is, ami csak róla szólt.

Ezekből kétségkívül ez az alapmű számomra.

Azzá teszi egyrészt a képek nagy száma – 143, többségében színes –, másrészt a rendkívül alapos, szakszerű és jó művészeti bemutatás.
Tizenegy fejezeten keresztül követi végig a szerző Magritte művészetét, nagyon sok idézettel, odafigyeléssel és gondolattal.
A könyv végén pedig válogatott kritikák, részletes életrajzi adatok, részletes képjegyzék és válogatott irodalom található.

Szóval ez nem csak egy album, hanem egy nagyon alapos és részletes művészetfeltáró könyv is. Hogy mennyire az, az nekem is csak az e könyvhöz kapcsolt karcaim alapján vált világossá, amikor is jobban belenéztem a szövegbe is és nem csak a képekbe.
Ha valaki komolyan akar foglalkozni Magritte művészetével, akkor azt gondolom, hogy ezt mindenképpen tegye a listájára.

A könyvet valamikor a kilencvenes években vettem Székesfehérváron egy leárazáson, kevesebb mint harmadáron. Nem nagyon értettem, de egy pillanatig sem haboztam. :-)

Egyszer kölcsönadtam és csak nagy nehézségek árán – de! – sikerült visszakapnom.
Többet ilyet nem tennék. :-)

10 hozzászólás
>!
sophie P
José Pierre: Magritte

Befejeztem, bár igazából persze nem, nézegetném még, volna mit.
Látszólag művészeti album, rengeteg képpel, valójában illusztrált tanulmánykötet egy korról, egy művészeti korszakról, a szürrealizmusról, az absztraktról, és bizonyos titkokról.
Legnagyobb érdeme számomra, hogy teljesen közérthető, nem túl sok és nem túl kevés.
Magritte pedig a talányosságával nyűgöz le. Minden meg van festve rendesen, de a furcsa kompozíciók, összekapcsolások mögött húzódó rejtély (rejtvény), ami meghökkent. Merthogy furcsa, mégsem tűnik annak.

>!
Mandragoria
José Pierre: Magritte

Már a szürrealizmussal való megismerkedésem elején találkoztam Magritte nevével, de mindezidáig váratott magára egy teljes kötet. Mivel antikvár albumokról van szó (nem ez az egy van a festőről), elég drágán adják őket, de most már úgy voltam vele, hogy nem baj, kerül, amibe kerül, nekem muszáj lesz olvasnom róla!! És ehhez fértem hozzá.

Jó nagy album, jó sok szöveggel, jó sok képpel (néhol színesben, máskor fekete-fehérben).
Bár oldalszámra nem sok, a méretéből adódóan tényleg sok benne a szöveg, amit nem is egyszerű értelmezni. Sajnos időm sem volt annyi összefüggő egyszerre, hogy órákat töltsek mellette, de olyan mélységű filozófiai és metafizikai dolgokról értekezik – Magritte képeinek értelmezése kapcsán –, hogy egyszerre keveset tudtam csak olvasni belőle, mert hamar elveszett a figyelmem, hiába olvastam, nem értettem a jelentését. (Habár az eddigi értékelők számára közérthető volt, szóval, nem tudom… valami gond van velem.)
Alapos, azt meg kell hagyni. Viszont nagyon belemegy ezekbe a mélységes tartalmakba. Több levél- és interjú- meg egyéb részleteket is közöl, amit aztán próbál magyarázni, de még a magyarázatra is magyarázat szorul. De a végén van egy évekre lebontott és bő lére eresztett „kritikai antológia is”, habár ez sem a könnyen értelmezhető fajtából, ez mégis mindenképpen egy érdekes adalék.
Kicsit eltér a megszokott életrajzoktól. A festő magánéletéről nem sok esik, a belga szürrealista mozgalmat is csak úgy tessék-lássék megemlíti, ahogy a franciához való csatlakozást is. Néhány kortárs nevet feldob és in medias res bontja ki a részleteket. Ehhez azért némi alaposabb háttérismeret sem ártott volna. A mozgalmat is annyiban elintézi, hogy erről már más szépen írt, így itt nem szükséges. Pedig kellett volna.
A fejezetcímek már eleve előre vetítik, hogy milyen komplex módon alkotta meg Magritte a képeit, eleve fogta fel a világot, és hogy mennyiféleképpen lehet értelmezni, jelentésekkel felruházni az alkotásait. Ilyenek vannak, mint: a szavak alkalmazása, a kép hatalomra jutása, a világ titka, a hasonlóság művészete, az elutasított tudattalan, a cím rejtélye.
Bár a végén van némi életrajzi adat, az nagyon tömör, és leginkább az ismeretségekre és a kiállításokra megy rá, magánéletről tényleg nem közöl szinte semmit sem. Annyit tudni, hogy édesanyja korán öngyilkos lett, egyetlen nőt szeretett életében és nem születtek gyermekei. Ahogy kiszűrtem a sok elemzés és gondolat közepette, ennyire száműzött életet nem élt, hogy ne lehessen róla írni semmit.
Habár, ha azt vesszük alapul, amit a fülszöveg ír, hogy „egyben legtitokzatosabb alakja”, akkor érthető ezen információk hiánya.
No mindegy. A lényeg tehát, hogy sokkal jobban beillik ez egy filozófia tankönyvnek, mint életrajzi albumnak.
De különben sok érdekes gondolatot felvet és kibont, mármint azért volt néhány, amit tényleg tudtam is értelmezni. A szavakkal való játék (minthogy egy képének címe is mutatja, hogy ez nem pipa és nem, az valóban nem pipa, hanem a pipa ábrázolása; bővebben a tételeket lásd az idézetek között); A verőfényes szürrealizmus, egy gyenge próbálkozás arra, hogy derűt vigyen az amúgy igen komor irányzatba; a képek és a valóság közötti hasonlóság kibontása, hogy „(…) olyan gondolat képét festi meg, amely hasonlít a világra; a hasonlítás a gondolkodás spontán művelete (…)”; a rejtélyes címek, hogy a kép és maga a cím sokszor külön-külön értelmezendő, váratlan pillanatokban bukkanhatunk a kapcsolat értelmére; a látható és a láthatatlan dolgok titkai… de ezek mind csak egy nagyon pici szeletét adják az egész sűrű értekezésnek.
Egyértelműen újra olvasandó, vagy legalábbis időnként belelapozós az album. Egy-egy kisebb szeletet jobban be lehet fogadni egy néhány napos alapos figyelemmel. Azért nem gondoltam volna, hogy ennyire elvont gondolatokat fog tartalmazni…

Bár nem az én szájízemnek megfelelő volt a szöveg, ennek felépítésére és tartalmára nem lehet panaszom. Folyamatosan váltakoztak Magritte gondolatai, a különféle cikkek és a szerző (akiről egyébként nem derült ki, hogy miféle vonatkozásban érezte magát feljogosítva ilyen mérvű kritikára… de, mondjuk, hogy ez mellékes, szakavatottnak tűnt, úgyhogy hittem neki) véleményei.
A kötet szerkesztésére azonban már van. Sok képről részletesen beszélt, s bár folyamatosan sok kép szakította meg a szöveget, azok nem voltak a helyükön, gyakran több tíz oldal választotta el őket, időnként visszalapoztam, amikor emlékeztem rá, hogy mikor és hol olvastam róla, de sok információ rejtve maradt így előttem. A képek elhelyezkedésében sincs rendszer, sem kronológia, sem téma szerint nem követik egymást. Sokszor van olyan is, hogy kifejt egy képet, de az sehol nincs a kötetben. Felesleges úgy befogadnom az értelmezést, ha magát a képet meg nem látom. Ez nagyon zavaró volt. Úgy vettem észre, hogy néhol a címek és az évszámok sem voltak összhangban, ezért előfordult, hogy nem találtam meg, miről beszél. És képjegyzék sincs. Biztos, jóval nagyobb az életműve, mint amik itt szerepelnek, pl. a Bosch életrajznál (az is a Corvinánál jelent meg, habár jóval később) fel van tüntetve minden képe és azokról minden ismert információ, még a bizonytalan eredetű képekről is. Valami hasonló itt is jó lett volna.
Ha majd egy másik kötetet is elolvasok, akkor az elejétől a végéig visszatérek erre, úgy talán könnyebben értelmezem a leírtakat.
Egyébként, azt hiszem, nem véletlenül keltette fel a figyelmemet korábban, ez a rejtélyesség, már a képekben és mögöttük igen csak vonzó dolog.
Jó, hogy egyben láttam a képeit, izgalmas volt (és lesz majd) elmerengeni rajtuk, a háttértörténetük tudatában már máshogy látom őket, és néhányat – nem is tudnék kiemelni konkrétumot – a lakás falaira is szívesen kitennék (majd lesz, biztos, hogy lesz, de most már „sajnos” egyre nehezebb lesz a választás).


Népszerű idézetek

>!
sophie P

„Semmit nem akarok kifejezni!”
René Magritte (1951)

7. oldal

>!
sophie P

„Bizonyos tárgyak jól megvannak elnevezés nélkül is: ”
A szavak és képek, 1929

34. oldal

>!
Mandragoria

A költészet tárgyává a világegyetem titkainak megismerése válna, s ez lehetővé tenné, hogy uralkodjunk az elemeken. Lehetségessé válna mágikus műveletek végrehajtása. Valójában ezek elégítenék ki a csodálatos utáni mélységes emberi vágyakozásunkat, amelyet a csodákkal csalunk meg…

74. oldal, A világ titka

>!
Mandragoria

Egy tárgy soha nem ugyanarra szolgál, amire a neve vagy a képe.

34. oldal, A szavak alkalmazása

>!
Mandragoria

Magritte botrányt akar (Rimbaud ezt írta a templomok falára: "Isten le van szarva!"), de csak azért, hogy megfricskázza a közízlést és utat nyisson a kétkedésnek. Olyan tárgyakat (könyveket, képeket, stb.) akar alkotni, amelyek lerombolják, legalábbis reményei szerint, a polgári mítoszok tekintélyét.

7. oldal, Magritte - egy különös festő

>!
sophie P

„Ma délután a tűző napon egy fiatal nőt láttam, ki teste társaságában a villamosra várt.”
René Magritte, 1946.

13. oldal

>!
sophie P

Az ajtó felveti a nyílás problémáját, amelyen át lehet jutni.

56. oldal

>!
sophie P

Csakis az a festészet méltó a figyelemre, amelynek létoka ugyanaz, mint a világ létoka: a titok.
(R.M. 1962)

75. oldal

>!
Mandragoria

(…) a kíváncsiságot csodálatosan kielégíti a megoldás nélküli rejtély. Ahhoz, hogy jól megértsük, nem kell értelmeznünk…

105. oldal, Az elutasított tudattalan

>!
Mandragoria

Golconda varázsos város volt. Rendkívül gazdag, fényűző város, a cím is valami csodát sugall. Úgy gondolom, hogy csoda az égen át a föld felé utazni. Rajta van ezen a képen, ha úgy tetszik, az öröm is, hogy ilyen csoda megtörténhet. És némi optimizmus is. De magán a képen nincs érzelem. Az érzelem a szemlélőben ébred.

112. oldal, A cím rejtélye

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Hajnal Gabriella (szerk.): Cézanne
Bodor Kata (szerk.): Egon Schiele és kora
Pigler Andor (szerk.): Válogatott festmények a Régi Képtárból
Walter Bosing: Hieronymus Bosch
Virginia Pitts Rembert: Hieronymus Bosch
Victoria Charles: Salvador Dalí
Hajnal Gabriella (szerk.): Sisley
Híres festők 2. – Claude Monet
Bánszky Pál: A képzőművészet vadvirágai / The Wild Flowers of Fine Arts
Skonda Mária – Völgyi Miklós (szerk.): Naivok: naiv és autodidakta magyar és cigány művészek