A ​múltkereskedő 61 csillagozás

José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő

Agualusa ​bátor és nagyvonalú író. Kitalálja a világirodalom egyik legkülönösebb elbeszélőjét, de nem éri be ennyivel, nem ez érdekli. Felvillantja háttérként az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb téridejét, a közelmúlt Angoláját, de nem játszik rá a szörnyűségekre. Megmutatja, milyen húsba vágóan éles képeket tud rajzolni, az alapszituációt végig áthatja az irónia, hőseit mégis meghagyja romantikus szépelgőknek. Három mondat alatt felvázol egy életet, kibont egy drámát, mégis akar és mer lassú lenni. Felvállalja a veszélyesen elkoptatott témát, az emlékezés természetéről gondolkodtat, de nem farag könyvéből esszét. Hiába a többfenekű szerkezet, a könyv megmarad fordulatos és élvezetes regénynek – valami furcsa, megmagyarázhatatlan utóízt hagyva maga után.

„A múltkereskedő meglepetésként és örömként érheti mindazokat az olvasókat, akik úgy gondolják, az afrikaiak posztkoloniális időszakban átélt zavaros és gyakran tragikus tapasztalataival birkózó regények szükségszerűen… (tovább)

Eredeti mű: José Eduardo Agualusa: O Vendedor de Passados

Eredeti megjelenés éve: 2004

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: JAK Világirodalom

>!
L'Harmattan, Budapest, 2010
136 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632362601 · Fordította: Bense Mónika

Kedvencelte 11

Most olvassa 1

Várólistára tette 76

Kívánságlistára tette 66

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő

Afrikáról – különösen az irodalmáról – eléggé felszínes ismereteim vannak, így aztán mindig örülők, amikor egy-egy afrikai szerző regényéről olvasok itt a Molyon. Ez a regény is úgy került fel a kívánságlistámra*, hogy belefutottam néhány figyelemfelkeltő értékelésbe, és egy angolai szerző mágikus realizmussal átitatott regénye olyan könyvnek tűnt, amit kár lenne kihagyni.
És tényleg ínyenc falatnak bizonyult: egy mágikus realistának tűnő, mégis sokkal inkább a szerzői identitással játszadozó, a befogadóval számtalan módon (pl. a beszélő nevek tömegével) incselkedő, a keserűséget rengeteg iróniával ellensúlyozó posztmodern regénynek, amit élmény volt olvasni.

Angoláról – ahogy a legtöbben – én is édeskeveset tudok, aminek jó részét annak köszönhetem, hogy kamaszkoromban többször is olvastam Laci bácsi könyvét, ami történetesen itt játszódott.
A térképén persze nagyjából el tudnám helyezni Angolát, és tudom, hogy portugál gyarmat volt egészen a ’70-es évek derekáig. Azt is tudtam, hogy a függetlenség kivívása után – ahogy az lenni szokott – rögtön véres polgárháborúba zuhant, ami a hidegháborús időszakban forró lehetőséget nyújtott, hogy a keleti és a nyugati hatalmak félig-meddig nyíltan egymásnak essenek. Gyerekkoromból rémlettek az UNITA vérengzéseiről és a kubai „baráti” segítségről szóló filmhíradók is.

Ennyi előzetes ismerettel vettem a kezembe pár hete Agualusa könyvét, és valami olyasmit kaptam, ami annyira azért európai volt, hogy ne érezzem áthidalhatatlannak a kulturális különbségeket, mégis eléggé afrikai és angolai ahhoz, hogy a környezetet ne csak díszletként tudjam értelmezni.

Felix Ventura**, a főszereplő, aki nem más, mint egy örökbe fogadott albínó néger, aki abból él, hogy a kliensei számára dicső vagy legalábbis tiszteletet parancsoló ősöket felmutató családtörténetet kreáljon, érdekes ugyan, de nem túl eredeti, hiszen ebben a figurában szinte lehetetlen nem belelátni magát az írót, azaz azt a kettős identitású, generációk óta Afrikában élő európait, az egykori gyarmatosítók leszármazottját, aki saját maga és a világ szemében is történetmesélőként él, s a legmarkánsabb tulajdonsága az, hogy mindenünnen kilóg, mindenhol idegen és kívülálló marad.

Ez persze még nem lenne valami eredeti ötlet, de az író mindezt megfejeli az általam olvasott egyik legfurább narrátorral, akinek személye és mibenléte – arról nem is beszélve, hogy mit is keres a főhős életében? – sokáig bizonytalanná teszi az olvasót, ám amikor lassan feldereng, hogy kiről is van szó, a legtöbb „mi az ördög van most?” jellegű vele kapcsolatos értelmetlenség rögtön a helyére is kerül.
A narrátor személye a mágikus realista történetszálnak ad kiemelt szerepet, amely egyre szorosabban fonódik a regény fő eseményei köré. Felix munkája, ami először kissé groteszknek és leginkább szatírába illőnek tűnik, az utolsó kliens múltjának megkreálásával egyre szürreálisabb és álomszerűbb képet ölt, és ahogy egyre valószerűtlenebb eseményekről kapunk hírt, úgy kezdi az olvasó elfogadni, hogy a valóság és a képzelet kibogozhatatlanul összemosódott.
Mégis a regény befejezése nem valamiféle mágikus realista feloldást kínál, hanem keményen és kijózanító módon szembesít a valósággal, az Angolát és lakóit megnyomorító polgárháború beláthatatlan ideig kísértő véres következményeivel.

* Ami aztán @Bori_L ráadás karácsonyi ajándékaként került az olvasmányaim közé. :)
** Egyik a számtalan beszélő név közül.

>!
Gregöria_Hill
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő

Ezegyszer a hátsó borítós The Independent kritikus nem lódít, a posztkoloniális időszak politikával, brutalitással átszőtt regényeitől ez különbözik. De nem mintha bármelyiket is nélkülözné (és én azt mondom: szerencsére). Van csakugyan egy metszete a mágikus realizmussal is, de egy olyan vidéken, ahol több a taposóakna, mint a lakosság teljes száma, időseket, csecsemőket is beleszámítva, és ez nem egy mágikus vagy abszurd egyperces dolog sajnos. Ahol tényleg tudnak sáskák esni esőként az égből, hangyák, termeszek vízfolyásként jönni, és a legtermészetesebb dolog végtag nélkül élni, ott egy kicsit máshogy jön le ez a mágikus realizmus dolog is. (Idézet: http://moly.hu/idezetek/513337)
Az én Angola-képemen minden esetre árnyalt a könyv, és igen, már az is szép, szerintem, hogy nekem volt Angola-képem :) Az én Angola-képem egy fotó, amelyen egy gyermek angolai áll gépfegyverrel, ff, tán egy csillag is van rajta. Az én Angola-képem egy olaszországi fotókiállítás kezet-lábat veszett emberekről 0-tól (igen) 99 éves korig. Ehhez képest ebben a remélem reálisabb Angolában vannak „pub”-ok, van helyi sör, vannak könyvesboltok, a boltokban, utcákon polgári lakosság, fekete és fehér, vagy egyik sem, ha ez fontos, aki papajalét iszik vagy sört, és az ég azúr, és a naplementétől elájulsz. Otthonok, kertek, lodzsák, erkélyek, azokon száradó ruhák, amiket emberek mosnak, teregetnek ki. Élnek. Mosnak. Városok. Hát… dolgok, amiket ők városnak hívnak, mi meg nem. És a pubokban a papajalé mellett félkezű emberek, a naplementében focizó amputált csapat. „Városok”, ahol „rendes” csapatot sajnos nem is tudnak nevezni. Ezt azért érzed legalább!

Mindehhez van egy nagyon jól követhető, szépen megírt, bonyodalmakban is gazdag sztori.

És portugál örökség. Ezt becsempészném ide a könyv ilyen utalásai miatt, Pessoa miatt, illetve emiatt a könyv miatt, ami a hazatérő, de hazát nem lelő, perdido „gyarmatosítók” szemszögéből közelít.

Ja, és pusztán mint irodalomrecepció, nem aktuálpolitika: sokan elmennek. Az ismeretlenbe, szó szerint, mert még a „városukon”, amit mink megmosolygunk, kívül semmit se láttak. Úgy menj el az afrikai menekült mellett, ha van erre egy pillanatod… talán fogalma sincs, mi az a jelzőlámpa, a zápor, a hó. Talán a pályaudvar így, ahogy van most, minőségileg jobb, mint a „háza”. Talán mire idáig elérnek, már nem szolgálhatunk ilyen meglepetéssel, de mindegy, képzeljük el Olaszországban, Dél-Spanyolországban. Nincs messze.

2 hozzászólás
>!
Csoszi
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő

Ezzel a könyvvel kiléptem a komfort zónámból. Különleges és fura, de nem az én világom. Nehéz volt követni a történéseket, időnként összegabalyodott az álom, az emlékezet és a valóság. A könyv végén található pár oldalas összefoglaló segített abban, hogy nagyjából megértsem, miről is szólt a regény.

>!
L'Harmattan, Budapest, 2010
136 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632362601 · Fordította: Bense Mónika
>!
joopsy P
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő

Ez a történet igazán különleges volt. Nem is tudom eldönteni, hogy ezt jó értelemben vegyem-e. Eleinte – jesszus – nagyon megszenvedtem vele (pedig csak 136 oldal üresen hagyott lapokkal). Nem tetszett. Nagyon nem. Annyira szürreális volt az egész, hogy féltem, ebből nem fog jól kijönni az író. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy beszippantanak az események, a gondolatok, az utazások.
Még nem tudom, mit adott nekem ez a könyv, de emlékezni fogok rá és a múltam része marad A múltkereskedő.

„A könyvekben ott van minden, ami létezik, csak sokszor hitelesebb színekben, és a létező dolgok összes fájdalma nélkül.”

2 hozzászólás
>!
Oriente P
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő

Egészen különleges darab.
Ezt azonnal sejtettem ám, mert igenis számít, hogy fest egy könyv, mielőtt még elmerülnénk az olvasásban. Ez a vékonyka kis kötet rögtön felkeltette az érdeklődésemet a borítójával, és amikor először a kezembe vettem és kinyitottam, legnagyobb örömömre mindkét belső, kihajtható borítót fekete-fehér, gomolygó fellegek fotója díszíti. Na most tudni kell, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva egyszerűen imádok felhőket fotózni, és mint kiderült, osztozom e szenvedélyben a könyv egyik szereplőjével is.

Angolában vagyunk. Gyakorlatilag semmit nem tudtam erről az országról, még a helyét is csak sejtettem a térképen. Most már erős benyomásom van róla, de csak pont annyira bonyolódik a szerző e dél-afrikai ország kegyetlen huszadik századi történelmébe, amennyire az természetszerűen és elengedhetetlenül beleszövődik szereplői sorsába.* A főhős, a múltkereskedő, Félix Ventura egy albínó, aki feketének született de hát ugye lényegében eléggé fehér, könyvekkel, fotókkal, régi filmekkel körülbástyázott, papayafákra néző lakában űzi hivatását, ami abból áll, hogy egy új múltat teremt azoknak, akik valamiért szabadulnának sajátjuktól. Önmagát úgy határozza meg, hogy „amit én csinálok, az irodalom haladó formája”. Aztán ott van még Ângela Lúcia igen, ez beszélő név, aki fényeket gyűjt, magánál hordja fénygyűjteményét: „műanyag keretben fogva tartott fénynyalábok, ragyogások” ezek, legfőképpen felhők, melyeket a világ minden táján fényképezett spoiler. És ott van a narrátor, eddigi olvasmányaim talán legkülönlegesebb narrátora spoiler, aki mindent hall és mindent lát, de csak álmaiban kommunikál a történet többi szereplőjével, és akiről nem tudott nem eszembe jutni egyik kedvenc könyvem, A gólyakalifa. José Buchmann alakjára, bár főszereplő ő is, mintha csak azért lenne szükség, hogy működésében értsük meg az emlékezés és múltteremtés mágiáját, mint ahogy a narrátor álmai azért kellenek, hogy közelebb kerüljünk a szubjektív valósághoz.

Ennyi. Nekem tökéletes élményt nyújtott a helyszín különlegessége, a leírások, a gondolatok megformálása, a nevek és identitások játéka, az álmok és emlékek mezsgyéjén lebegő hangulat. De a kötet végén összeérnek a szálak, és kibontakozik egy múltban gyökerező valós kapcsolatrendszer, ami értelmet ad a cselekményeknek. Bevallom ez inkább csalódást okozott szappanoperába illő fordulatai miatt, illetve azért, mert egy percig sem kerestem „értelmet” ebben a regényben, úgy volt jó, ahogy volt, anélkül. Magát a történetet is jó néhány oldallal előbb hagytam volna abba spoiler, de hát nem én írtam, ezt most már így kell szeretni. Azért szerettem. Egészen különleges volt.

*Bár az utószó szerint ez „kőkemény társadalmi regény” is. Lehet. Az elemzés logikusan alátámasztja, de nekem most nem erről szólt.

>!
Annamarie P
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő

Nem sűrűn találkozhatunk az angolai irodalommal, ezért is mindenképp meg kell becsülnünk ezt a kis kötetet! Én is valamiféle afrikai ismerkedés kapcsán találtam rá a https://moly.hu/kihivasok/a-nagy-utazas-80-konyvvel-80-orszagban-a-vilag-korul kihíváshoz keresve könyveket.
A könyv teljesen beváltotta a hozzáfűzött reményeimet, kaptam valami eszenciát az országból, bár inkább a kevésbé realista formában. Ez így nem is igaz, mert úgy mágikus ez a történet, hogy közben teljesen realista marad. Számomra A múltkereskedő titka az volt, hogy a rövid fejezeteket szép lassan olvastam, és észrevétlenül mászott be a bőröm alá a hangulat. Ez a hangulat pedig leginkább egy koktélra emlékeztetett -mert aztán hú, de sok koktélt ittam már- amiben többféle íz, életintenzitás keveredik, akárcsak Angola történelmében.

>!
pwz ISP
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő

Hűha! Ez egy jó könyv! Olyan latin-amerikai mágikus realizmus egy kis afrikai beütéssel! Nagyon jó kis robbanóelegy! Mondjuk ez érthető, hiszen egy portugál gyarmatos család angolai születésű fiáról van szó, aki eddigi életét Angola-Portugália-Brazília között ingázva töltötte. Innen a fent említett „mix”! :D
Ana Mafalda Leite, egy mozambiki-portugál író-költő mondta azt róla, a történeteiről, hogy olyan könnyedén viszi át a valós történelemből a fikcióba az olvasót, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Lásd, A múltkereskedő-t, ezt a könyvét is. Erről az időszakról, Portugália afrikai gyarmatainak felszabadulásáról (Angola – 1960) szól ez a nemegyszer furcsa nézőpontból megírt könyv. A történelmi háttér hiteles, viszont a háttér előtt mozgatott személyek az írói fantázia szüleményei.
A háttérről annyit, hogy volt szerencsém angolai és mozambiki katonákkal közös kiképzésen részt venni, sőt, még a kubai vezetőjükkel is. Ez több mint hat hónap volt… Amit az író a történetbe beleszőtt, pl. hogyan maradt életben az öregasszony, Reménység Job Sapalalo, az bizony egy mindennapos történet Afrikában…
http://moly.hu/idezetek/513338
És még mi mindenről beszéltek a srácok…
Szóval a má(j)gikus realizmust kedvelőnek Agualusa nyitott egy ösvényt Afrikába, Angolán keresztül. Akit érdekel a dolog, „lépjen rá erre az ösvényre”, nem bánja meg! Jó lenne a többi könyve közül is néhányat még megjelentetni magyarul! :)

>!
L'Harmattan, Budapest, 2010
136 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632362601 · Fordította: Bense Mónika
>!
Bori_L P
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő

Úgy tűnik, van valami a portugál nyelven alkotók műveiben, ami megfog, és nem enged el. Legalábbis az eddigi könyvek és versek alapján mindenképpen. Talán maga a portugál nyelv az, ami „megköveteli”, hogy ilyen csodajó dolgokat írjanak rajta? Vagy szimplán a mágikus realizmussal vonzzák egymást, és mivel mindkettőért odavagyok, a kettő keveredése különösen elbűvöl? Nem tudom, mindenesetre A múltkereskedő bevonult az emlékezetes művek listájára, és egyben a kívánságlistámra is felkerült.

Agualusa már a könyv elején megajándékozott eddigi olvasmányaim egyik legkülönlegesebb elbeszélőjével. Utána pedig kibontja a történetet, szépen lassan, mint ahogy én szoktam bontogatni az ajándékokat – vigyázva, nehogy megsérüljön a csomagoló papír. Ennek ellenére egy pillanatra sem ül le a hangulat, amikor éppen nincsen fizikai történés, akkor vannak álmok, gondolatok, emlékek, amik legalább olyan izgalmasak, mint a valós térben történő események (sőt, sőt, sőt).

Még azt is megbocsátom Agualusának, hogy a végére olyan keserű politikai ízt kapott a történet, ami máskor egyébként bosszantana (bár tudom, hogy Afrikában azért sokszor elég nehéz elkerülni a hasonló helyzeteket, természetes, hogy a könyvekben is nagyobb szerepet kapnak, mint nálunk). Furcsa könyv volt, furcsa gondolatokat hagyott maga mögött, és örülök, hogy elolvastam.

3 hozzászólás
>!
Fallen_Angel P
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő

Már megvan egy ideje A múltkereskedő, de csak rakosgattam egyik polcról a másikra. Az alapján, amit tudtam róla, tartottam attól, hogy túl elvont lesz, de inkább érdekesnek találtam a különböző síkok, álom (?) és valóság (?) keveredését.
Kétségtelenül nem mindennapi elbeszélés, sőt az elbeszélő sem mindennapi. A helyszín is különleges, hiszen tegye fel a kezét az, aki egy-két mondatnál többet tudna mondani Angoláról (ha mégis, minden elismerésem).
A könyv legnagyobb tanulsága (számomra), hogy időnként érdemes kilépni a komfortzónából és olvasni a megszokotthoz képest valami egészen mást is.

>!
brigi11 P
José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő

Ez a könyv egy CSODA, csupa nagy betűvel. Egyszerűen fantasztikus. Már az alaptörténet is nagyon jó, Félix Ventura múltakat gyárt, közben pedig megismerünk még egy történetet, a végén pedig teljesen tátva maradt szám. Hihetetlen keserédes hangulata van, olyan ami sokáig elkíséri még az embert. Nagyon-nagyon szerettem.


Népszerű idézetek

>!
encus625 P

Isten azért adta nekünk az álmot, hogy átkukucskálhassunk a másik oldalra.

54. oldal

>!
Oriente P

Egyszer elvittek egy összejövetelre. Egy százéves öregember ünnepelte a születésnapját. Meg akartam tudni, hogy érzi magát. Az a szegény ördög elképedve nézett rám, és azt mondta, nem igazán tudom, minden olyan gyorsan történt.

30. oldal

>!
encus625 P

Észrevette már, hogy aminek nincs lelke, az a színét veszti a napon, az élő dolgok pedig megszínesednek?

60. oldal

>!
danaida P

Ahogy öregszünk, csak abban az egyben lehetünk biztosak, hogy rövidesen még öregebbek leszünk.

43. oldal - A múltkereskedő (L'Harmattan, 2010)

>!
pwz ISP

– Épp valami csőcselék járt arra, jól felfegyverzett, hullarészeg utcai banda, betörtek a házba, és mindenkit megvertek. A vezetőjük meg akarta tudni az asszony nevét. Ő azt mondta: Reménység Job Sapalalo, főnök, a férfi elnevette magát. A remény hal meg utoljára, gúnyolódott. A vezetőt és családját kilökdösték a kertbe, és mindenkit agyonlőttek. Mire Vén Reménységre került a sor, elfogyott a puskagolyójuk. A bandavezér odakiáltotta neki: a logisztika mentette meg az életedet. Mindig a logisztikával van a baj. Aztán elengedte. A vénasszony meg azóta azt hiszi, őt nem érheti utól a halál. Talán igaza van.

13. oldal

>!
pwz ISP

Senki sem tudja, hány aknát ástak el Angola földjében. Valahol tíz- és húszmillió között lehet a számuk. Nagyon valószínű, hogy több akna van minálunk, mint angolai állampolgár.

12. oldal

>!
pwz ISP

A bátorság a félelemmel ellentétben nem fertőz.

52. oldal

>!
pwz ISP

Felmutatott egy vizitkártyát, és hangosan felolvasta:
– Felix Ventura. Biztosítson szebb múltat gyermekeinek.

16. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Castro Soromenho: Halott föld
Graham Hurley: Csak egy lépés a halál
Edward Eager: Félvarázs
Franyó Zoltán: Afrikai riadó
Agostinho Neto: Vérzünk virágzunk
Dornbach Mária (szerk.): A titokmondó fa
Apáti Sándor: Angola
Ryszard Kapuściński: Ében
Magyar László: Magyar László utazása a délafrikai Bihé országba
Magyar László: Magyar László afrikai utazásai