Samhein ​aratása (Vörös Hold-ciklus 1.) 81% 57 csillagozás

Teljesen vakon voltam ezzel a könyvel nem volt elvárás és hat hm… nagyon tetszett izgalmas volt pörgős. Minden van benne ami kell egy fantasy ba vámpír sárkány varázsló kell ennél több? A karakterek jók, és a történet is , de nem hagyott mély nyomott bennem nincs bennem olyan érzés hogy nem tudok magammal mit kezdeni mit fogok most olvasni és hasonlók de egy rendesen megírt fantasy aminek a folytatás a küszöbön van nálam. Nem értem az alacsony csillagozást azt hiszem ez a könyv nem kapta meg a kellő marketinget hogy többen ismerjék.

Nem tudom miért nem lett ismertebb ez a regény. Szerintem éppen csak pár centire van attól, hogy igazán nagyszerű legyen. Ráadásul szokatlan témájú, de nem teljesen idegen. Nagyon gót, sötét, teli van árnyakkal, eléggé félelmetes is. Ebben a műfajban elég kevés könyv jelenik meg, és tapasztalatom szerint sokan szeretik a borzongást.
Őszinte leszek, én sem véletlenül találkoztam vele, a @Galaktika kiadójától a Metropolis Media-tól kaptam recenziós példányként. Örülök, hogy találkoztam vele, bár magamtól aligha találtam volna rá. Nekem a zöld alapú borító sem talált be, valószínűleg egy szürkés háttér jobban kiemelte volna az amúgy nagyon szép borítórajzot, illetve a cím sem figyelemfelkeltő. A történet viszont nagyon érdekes.
A Vörös-Hold ciklus helyszíne egy ismeretlen világ, mely összeköttetésben áll a Földdel, igaz csak évente egyszer nyílik meg a kapu. Halloween éjszakáján nem az idegen föld lényei lepik el a mi valóságunkat, hanem épp fordítva, különleges, földi gyerekek kerülnek át a szörnyek uralta birodalomba. Ez a nap az Aratás Napja, és az októberi betakarításkor 12 kamasz kezdi meg túlélőtúráját egy végletekig sivár, romos, gonosz és veszélyes világban.
Innét rajtol el a dark fantasy első része, és igazán ezen nem is lép túl. A „Samhein aratása” egy nagyon lassú bevezető. Emiatt kicsit talán unalmas is. Túlsúlyba kerül a leírás, mert a szerző alaposan és pontosan felépített világát a lehető legteljesebben bemutatja. Szoknom kellett a könyv ritmusát. Néhol túl összetettre sikerült a világfelépítés, vagy legalábbis bonyolultabb annál, mint amit 300 oldal egészségesen elbír. Viszont éppen ez a terjengős leírás biztosítja a borzongást, mert sok különleges lény bukkan fel a lapokon. A megszokott vámpírok, varázslók és sárkányok mellett a csontvázaktól a kísértetekig számtalan fantasy faj képviselteti magát, néhány olyan is, ami csak a szerző fejében létezik, aki amúgy félelmetes képzelőerővel bír.
A történéseket leginkább Hector az esetlen amerikai kiválasztott szempontjából követhetjük, de mások is szóhoz jutnak. A legérdekesebb nézőpont szinte mindig a Rocavarancoliai Tanács tagjainak szemszöge. Ők maguk is szörnyek: angyalok, gnómok, kísértetek, vámpírok, akik a maguk eszközei és érdekei szerint segítik vagy akadályozzák a fiatalok túlélését, miközben megismertetnek bennünket a világuk történetével és sajátos gondolkodásmódjukkal is.
Az idegen világban a nevek borzalmasak. Vagy furán egyszerűen, vagy nagyon rettenetesen összetettek és a kettő közt alig van átmenet. Pl. Rocavarancolia és Rocavaragálagó vagy Derűs Dáma és Vad Dáma. Egyedül a gyerekek neve könnyen megjegyezhető.
Nem mondhatom, hogy egyértelműen kedvenc lenne a regény, viszont érdekes annyira hogy elolvassam a folytatását.

Szívesen eljutnál egy csodák által átjárt világba? Akkor Rocavarancolia csak terád vár. De jól vigyázz, nehogy álmaid világa végül a legrosszabb rémálmod legyen!

Gyászos sikolyt hallatott, az ég pedig megtelt szárnyakkal. Sötét és elnyűtt szárnyakkal, melyek a legkisebb zaj nélkül szántották az eget. Szörnyszülöttek végtelen sora jelent meg a semmiből, áthatoltak a felhőkön, és átvették az uralmat a falu felett. A házak tetejére telepedtek, az utcai lámpák íveibe, a fák koronájába. Hatalmas, rongyszárnyú hollók voltak. Szemgödrükben lángoló golyók és gombok táncoltak. Lábuk drótból készült, csőrük cipőtalp volt, az őket borító tollakat pedig fekete papírból vágták ki.

José Antonio Cotrina a spanyol fantasztikum ismert alakja, aki elég hamar az ifjúsági irodalom irányába fordult, s akit a spanyol Neil Gaimannak is szoktak nevezni (legalábbis Mariano Villarreal szerint, aki a Terra Nova – An Anthology of Contemporary Spanish Science Fiction c. válogatásban olvasható, spanyol sci-firől szóló tanulmányban említette ezt meg). Nevével már többször is összefutottam, de mivel inkább fantasyt ír, mintsem sci-fit, s talán az ifjúsági vonal miatt az általam eddig olvasott spanyol sci-fi/fantasy/horror (mivel e három zsáner nem válik el mindig élesen a spanyoloknál) antológiákban* nem találkoztam írásával, noha több díjat is nyert. Spanyolországban több díj is létezik, mellyel a fantasztikum területén született alkotásokat díjazzák, mint pl. az UPC-díj, melyet a Katalán Műszaki Egyetem ítél oda, vagy az Alberto Magno díj, melyet a Baszkföldi Egyetem Természettudományi Kara alapított, a HspaCon-on odaítélt Ignotus-díj, vagy a Minotauro kiadó díja (Minotauro-díj), melyeket Cotrina legalább egyszer-egyszer bezsebelt.

Pár évvel ezelőtt egyik regényét, mivel érdekesnek tűnt, megvettem. A világ titkos éneke (La canción secreta del mundo) főszereplői is fiatalok, ám szerencsére egyáltalán nem mutatta a YA klasszikus motívumait. Eleinte kifejezetten tetszett, sokáig négy és fél csillagon állt, mivel a világ érdekes volt, a szereplőknek is megvolt a maguk dinamikája, de aztán valami eltört bennem: mindenképpen kicsit túlírt volt, s a rengeteg kegyetlenség a végére nagyon elfárasztott, s így végül a csillagok száma is bezuhant, ugyanakkor máig is emlékszem a nagy részére, vagyis nem a könyvvel volt a baj, csak épp nem vagyok oda a folyamatos hentelésért. Éppen ezért egy kicsit félve fogadtam el a felkérést, hogy írjak a Samhein aratásáról, mert mi lesz, ha ezzel is hasonlóképpen járok. Az eleje kicsit furcsán is indult: a város felett repkedő kabátok, papírmasé madarak, már kezdtem is aggódni, mi lesz ebből.

Már éppen megkérdezte volna, hogy hol van most ez az árnyék, mikor hirtelen, akaratlanul is elnevette magát. Olyan képtelen volt az egész. Így együtt látva teljességgel képtelen: árnyak, melyek követik őket, félelmetes sötétségek, melyek varázslattal kerülnek a fejükbe, repülő kádak, amiket daloló madárijesztők vezetnek, lángoló denevérek, rongymadarak… Semminek sem volt értelme.

Képtelen. Abszurd. A spanyol sci-fi (a misztikumon túl) elég szoros kapcsolatot ápol az abszurddal. Persze megvan az angolszász-irány is, de több szerző is a szépirodalmi abszurd felől érkezett: elég csak Félix J. Palmára gondolni, aki már számos szépirodalmi díjat besepert hazájában abszurd novelláival, miközben szinte a kutya se tudta, ki fia borja, amíg egyszer csak Viktoriánus trilógiája világhódító útjára nem indult. Miért ne nyúlhatna akkor egy ifjúsági fantasy szerző az abszurdhoz, ami egészen sajátos színt ad a történetnek. No megijedni persze nem kell, csupán egy csipetnyi fűszerről van csak szó. A rocavarancoliai tanács tagjai mindenesetre kiválóan illenek Denéstor Tul démiurgosz fenti teremtményeihez, én legalábbis nagyon élveztem a karaktereiket, szerintem egészen különlegesre sikeredtek.

De nem csak a tanács, Rocavarancolia e haldokló világa is igen jellegzetes színezettel bír, ahová 12 különleges képességgel rendelkező gyermek érkezik a Földről, akik még maguk sem biztosak benne, mitől is különlegesek. Csak annyit tudnak, hogy túl kell élniük, egyebet azonban nem kötnek az orrukra a tanács tagjai, noha világuk léte múlik azon, meglátja-e legalább egy gyermek a Vörös Hold felkeltét. Addig azonban különleges szörnyek, álmok és rémálmok, valamint egészen váratlan helyekről érkező fenyegetések várnak rájuk.

Az biztos, hogy az első kötetet nem a cselekmény viszi a hátán, hanem sokkal inkább a világ, a hangulat és a különös karakterek. A cselekmény egyelőre arra korlátozódik, hogy a fiatalok próbálnak megszokni, berendezkedni ebben a kifordított, (rém)álomjárta kietlen világba, s megérteni mi is a feladatuk pontosan.

Bár nem ismerem a mai ifjúsági (YA) irodalmat, de úgy érzem, akárcsak Cotrina korábban olvasott regényében, ebben sem olyan erősek az ezekre jellemző vonások, mint pl. a szerelmi háromszögek vagy a szuperhős fiatalok, akik megoldják azt, amit még a felnőttek sem tudnak, itt sokkal inkább esendő, kiszolgáltatott szereplőkkel találkozunk, legalábbis az első kötetben még nagyon azok. S nem tobzódik a La canción secreta del mundo-ra jellemző kegyetlen jelenetekben sem, amit én egyáltalán nem bántam, bár az már az eddigiekből is kiderült, s nem árulok el vele nagy titkot, hogy Hector és társai élete nem lesz éppen fenékig tejfel Rocavarancoliában.

Még két apróságra térnék ki a végén: meglepő módon a kötet végén a szerző bemutatásánál spanyol helyett angol nyelvre fordított könyvcímeket olvashattunk, ugyanakkor jó látni, hogy van, ahol még nem spórolják le a tartalomjegyzéket a regények végéről. Összességében azt mondhatom, hogy a Samhein aratása egy különleges fantasy, melynek világa nem biztos, hogy egyből bejön, de ha ráérez az ember az ízére, nagyon szórakoztató tud lenni.

Azt mondom, amit látok. Sosem megyek túl azon, ég és pokol mentsem meg a képzelőerőtől! – mondja Pimaszság dáma a regényben, de szerencsére José Antonio Cotrina biztosan nem ért vele egyet. Nagyon remélem, hogy a Vörös hold ciklus további köteti is megjelennek idehaza, mert az eredeti kiadás példányaihoz csak elég borsos áron lehet hozzájutni, s nagyon érdekel a folytatás. A most olvasott példányért pedig köszönet a @Metropolis Media Kiadónak.

* off

Ne higgyetek az alacsony százaléknak! Ez egy fantasztikus könyv volt!
José Antonio Cotrina egy olyan fantasy világot hozott létre, mely elvont, egyedi, varázslatos és néhol ijesztő! A sok fantasy alak mellett rengeteg új és rémisztő lényekkel lehet megismerkedni a sok pók mellett (hogy csak párat említsek: rongymadarak, lángoló denevérek, őrült madárijesztők). És ezek mind-mind enyhén rémisztő külsővel. Halloween imádóknak szerintem tökéletes olvasmány!

Bár ez egy „mese” ifjúkról, végig érezhető, hogy a felnőttebb korosztálynak írták. Teli hihetetlen kitalációkkal, meghökkentő részekkel, egyedi megoldásokkal és érdekes karakterekkel. Az utóbbiból meg van számtalan, de mind-mind (a tizenkét gyerek és a tanács tagjai) külön élettörténettel rendelkeznek, saját személyiséggel és életszerűen lettek megírva. Kiemelném a főszereplő fiút, aki ügyetlen, duci, és nem sok mindenhez ért, mégis kulcsfontosságú szereplő. Végre egy könyv melyet forradalmian újnak merem nevezni – elszakad a várt YAktól, újat épít. Nagyon örülök, hogy elolvashattam!

Ismét kiemelném, hogy ez egy elvont könyv. Aki szokásos ifjúsági fantasyt keres, szokványos klisékkel és szokásos lényekkel az ne ezt olvassa! Ugyanúgy kiemelném, hogy az érzékenyebb lelkűeknek sem ajánlott.

Én összességében imádtam. Bár persze voltak benne elírások, spanyol szlengek, engem mégis magával ragadott. A borító meg gyönyörű! Az írót is hamar megkedveltem, fantasztikusan ír! Végig úgy éreztem magam mintha egy filmben lennék.
Várom nagyon a folytatást.

Spanyol ifjúsági dark fantasy, szép és ijesztő borítóval – ennyit tudtam előzetesen. A cím alapján valami kelta mitológiát sejtettem, de valójában a Samhein aratása az egy csoport elnevezése, azon 12 gyermeké, akiket mindenszentekkor a Földről áthozott a regény világának fő teremtő-alakító lénye (demiurgosza), Denéstor Tul off hogy megmentsék a pusztulás szélén álló birodalmat. off Vámpírok, varázslók, vérszomjas veszedelmek, angyalok, alakváltók, alkimisták meg a kísértetek látszólag unalomig ismert toposzok, Cortina viszont csavar mindegyikükön egy kellemeset, és érdekes új megközelítéseket vezet be vagy elborult ötletekkel (spoiler) színesíti a megszokott elemeket. Még az „ifjúsági” jelző sem feltétlenül illik rá, mert Rocavarancolia ( off ) bizony gyerekhalálban bővelkedő rémálomföld, csábító csodái kegyetlen kihívásoknak bizonyulnak. Fiatalok a főhősök, ügyesek, találékonyak, de nem mindentmegoldó kiválasztott módon; nyűgösködnek, de joggal. Rendesen megméretteti őket a szerző, és a romantikus sokszögeket szerencsére hanyagolta.

Részletgazdag világábrázolás az első kötet erőssége, és egyúttal kicsit a hátránya is. Többtucat (de érdekes, árnyaltan ábrázolt) szereplő, változatos szörnyek és nagyhatalmú urak/dámák, izgalmas fordulatok, ármányok és rejtélyek – van itt mindenből, mégis az egészen érződik egy bevezető jelleg a lassú történetvezetés folytán. Tetszett az egész sokszínűsége (a gyerekeket három földrész 12 különböző országából gyűjtötték be) és a káprázatos kidolgozottsága, illetve hogy megannyi apró meglepetéssel tudott szolgálni.

Kíváncsian várom a folytatást.

„Őszintén mindenféle elvárás nélkül álltam neki a regénynek, mivel még nem olvastam a kiadótól, valamint az íróról sem hallottam korábban, de a fülszöveg már első olvasásra felkeltette az érdeklődésemet, rögtön éreztem, hogy ez a könyv nekem való lesz.

Szerintem egy nagyon izgalmas alaptörténettel találkozhatunk: adott 12 fiatal az emberi világból, akik Rocavarancoliába kerülnek, köszönhetően a bennük rejlő mágikus esszenciának, na meg egy öregember mesterkedéseinek. Ez az új világ merőben más, mint amit korábban ismertek, számtalan veszélyt rejt, és a 12 fiatalnak meg kell tanulnia túlélni ebben a borzalmas, varázslattal teli városban. Vajon mennyire tudnak alkalmazkodni? Mi célból kerültek ők erre a helyre? Mi jelenti a nagyobb veszélyt: egy új, ismeretlen környezet és az ott élő lények, vagy maguk az emberek? ”

A teljes értékelésemet megtalálod erre a linkre kattintva: http://dsheavenofbooks.blogspot.com/2020/07/konyverteke…

A kötet elolvasásához nagyban hozzájárult az eszméletlenül király borítója.
A regény nem tököl sokat, egy rövid felvezetés után már Rocavarancoliában folytatódik a történet. Itt találkozik a tizenegy fiatal, akiket Denéstor Tul aratott le. A fiatalok eléggé eltérő személyiségek, bár páran háttérbe szorultak, kicsit semmilyenek.
Miután hőseink az új világba érkeztek, a történet párhuzamosan halad, hol a gyerekekről olvashatunk, hol a palota történéseibe pillanthatunk bele egy fejezeten belül. Így folyamatosabb lett a történet, nem kellett arra várnom, hogy az új fejezetben megtudjam, mit is csinálnak odaát.
Rocavarancolia korántsem az a varázsvilág, amire számítottak, engem leginkább az Alice játékokra emlékeztetett. Rocavarancolia Tanácsában a legkülönösebb lényeket találjuk: porrá változó vámpír, vérszomjas angyal, szellem, csak hogy párat említsek.
Cotrina itt még sok történéssel nem dolgozik, főként a világot tárja elénk, ami engem megvett kilóra. Azért aggódni nem kell, mert vannak jó fordulatok a regényben.
Ha a kiadó folytatni fogja a sorozatot, akkor remélem a második kötetben kicsit felpörögnek az események, most már kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a Vörös Holdnál.

José Antonio Cotrina spanyol író leginkább ifjúsági fantasyket ír, és hazájában elismert a műfajban. Engem mégis a borító vonzott be, ugyanis amint megláttam, kíváncsi lettem, hogy vajon mit takarhat a szárnyas halál. Ami egy kicsit elbizonytalanított, az az, hogy ifjúsági irodalomról van szó, és lehet, hogy nem éppen én leszek a célközönsége. De a dark fantasy címke adott egy lökést, hogy próbát tegyek.
Mivel ez egy ciklus (elméletileg trilógia) első része, ezért a Samhein aratása leginkább a világfelépítését szolgálja, bemutatva a szereplőket és a környezetet. Kapunk egy kis ízelítőt a városban tanyázó szörnyek támadásából, illetve a mágikus csapdák halálos erejéről. Mégis, az idő nagy részében nincs másról szó, mint a 11 fiatal hétköznapjairól a toronyba, hol látszólagos menedékért húzódtak be, és próbálnak a Földön megszokott hétköznapokhoz visszatérni, mintegy menekülve a valóság elől, ami a falakon kívül vár rájuk.
Nem vagyok nagyon otthon a fantasy világban, így a dark fantasy tematikáját sem ismerem túlzottan. De úgy érzem, hogy a dark hangulatot nem sikerült teljesen megidéznie Cotrinanak. Igaz, a város látképe lehangoló, ahogy romba dőlt épületek uralják a látképet, ameddig a szem ellát.
Természetesen számításba kell venni azt is, hogy én nem tartozom abba a korosztályba, akiknek ez a regény íródott. Lehet, hogy ha húsz évvel fiatalabb lennék, egy-egy fejezetet követően én sem tudnám nyugodtan álomra hajtani a fejem.
Egy trilógiát nem lehet megítélni az első részéről, hiszen az leginkább a világépítésben terebélyesedik ki, és a valódi eseményeket a folytatásra tartogatja. Ahhoz, hogy kiteljesedjen a történet, ismernünk kellene a folytatást is, és csak a ciklus lezárultával lehet érdemben nyilatkozni a történetről.

Bővebben: http://www.letya.hu/2020/06/jose-antonio-cotrina-samhei…

Hát ez most nem. Untam, de nagyon. Maga az ötlet nem rossz, de a kivitelezés gyenge lett. Senki nem került hozzám közel, nem érdekelt a sorsa. Száraz volt. Nem izgultam értük.

Ez a könyv, valahogy más mint a többi.
Elsőre egy zavaros, színes, érdekes, megdöbbentő világ fogad ahol csak kapkodja a fejét az olvasó a sok furcsa karakter és különös lény között. Ám végül, ha figyelmesek vagyunk, és hagyjuk magunkat elvarázsolni, akkor szépen belesimul az elménk ebbe a részletgazdag, érdekes világba. Engedjétek. Mert minden furcsasága mellett, ennek a történetnek „íze” van. Látványos, hangulatos, jó karakterekkel, és két külön futó mégis összefonódó szállal.
Ahol az egyik a 12 emberpalánta megérkezése, túlélése Rocavarancolia királyságában, a másik a Tanács egyedi tagjai és azok intrikái, megmozdulásai.
Megéri elolvasni, még akkor is, ha az elején kicsit megtorpansz. :)
Mert itt, ebben a képtelen, abszurd világban, az árnyak követnek és figyelnek, repülő kádakat vezető daloló madárijesztőket láthatsz, lángoló denevéreket és egy hatalmas várost, tele különféle építészeti csodával, romjaival, és a szörnyek egyelőre távoli vonyítása kíséri álmodat.
Érdekes, hangulatos jó történet, aminek a folytatására igencsak kíváncsi vagyok. :)
Ui.: Külön öröm volt a könyv végén a karakterek leírását olvasni és látni, hogy van aki még használja a tartalomjegyzéket. :)
Ezer éve nem látok már egy könyvben sem és bevallom, nekem sokszor hiányzik.
Jó hogy itt volt. :)