A ​sötétség gyermekei (Vörös Hold-ciklus 2.) 24 csillagozás

José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei

Samhein aratása után a kaland folytatódik.

Rocavarancolia már megmutatta, milyen kegyetlen tud lenni, de a borzalmas város sem rettentheti vissza a learatott fiatalokat. A varázslat birtokában rajtuk a sor, hogy megcsillogtassák képességeiket. Választ kell találniuk arra, miért olyan különlegesek a királyság számára, illetve megfejteni, milyen jelentőséggel bír a közeledő Vörös Hold. Eljött az ideje, hogy Hector és a többi földi gyermek elhagyja az erőd biztonságát, és leleplezzék a város titkait. És nincs az a vámpír, varázsló, vagy bármilyen más teremtmény, aki megállíthatná őket. Mindeközben egy ősrégi, mindennél gonoszabb erő éledezik a romok alatt…

Hamarosan pedig felkel a Vörös Hold.

Eredeti megjelenés éve: 2010

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Popcorn Könyvek Metropolis Media

>!
Metropolis Media, Budapest, 2021
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639866171 · Fordította: Varju Kata
>!
Metropolis Media, Budapest, 2021
496 oldal · ISBN: 9789639866188 · Fordította: Varju Kata

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Esmael · Hector · Marina · Rachel · Ricardo

Helyszínek népszerűség szerint

Rocavarancolia


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 64


Kiemelt értékelések

nicosia P>!
José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei

És igen, a második résszel megérkeztünk Rocavarancoliába. Már nem csak a peremvidékről szemlélődünk, hanem a történettel együtt végre mélységében is megéljük az első kötetben felépített világot. A koboldok, árnyak és sárkányok valódi interakciókba kerülnek a gyerekekkel. Az amúgy viszonylag kevés leírás azért még villant fel képeket a bolygó és a város történelméről, de igazán ebben a könyvben a cselekmény válik hangsúlyossá.
„A sötétség gyermekei” nem sokkal az első rész után veszi fel a fonalat, és bár zökkenőmentesen folytatja a már megnyitott cselekményszálakat, érezhetően megváltozik a könyv ritmusa. A meglévő nem kevés nézőpontkarakterhez újak társulnak, de mindig jól követhető, hogy éppen ki közvetíti az eseményeket. Ezzel együtt persze a mesélő érzelmeibe is beleláthatunk, sőt, szinte az összes nem nézőpontkarakter érzései és gondolatai is kiderülnek a párbeszédekből.
Az első részben megismert „Aratás” számbeli változások után igyekszik felkészülni a Vörös Hold eljövetelekor várható változásokra. Ám ezek a változások nem éppen a bevezető által meghatározott irányba tartanak. Szinte fel sem tűnik és alapjaiban megdől az összes előfeltételezésünk. A szerző nem különösebben kedveli a kliséket, és igyekezett is elkerülni azokat. Ezzel párhuzamosan viszont nagyon sok váratlan fordulatot és meglepő fejleményt alkalmazott, ezért végig fenntartja a feszültséget. Ráadásul a szereplők természete is elég összetett, és ahogy a szemünk előtt bontakozik ki a jellemük, változik a megítélésük is. Nekem talán csak Denésztor Tul Esmael és Hector maradt ugyanolyan, mint az első könyvben. Érdekes, hogy bár van karakterfejlődés is, sokkal jellemzőbb, hogy a történet előrehaladtával előbújik a szereplők valódi egyénisége, és ez árnyalja erősen a róluk kialakult képet.
A regényben a kapcsolatok is folyamatos változásban vannak. Szövetségek alakulnak és bomlanak fel, új kapcsolati hálók jelennek meg, átalakul a segítők és akadályozók viszonyrendszere is.
Elképesztően összetett ez a regény. Minden kis dísznek, minden álomnak, minden apró mozzanatnak jelentősége lehet, ezért végig éberen tartja az olvasót, miközben maga a cselekmény is mozgalmas.
Nagyon szerettem. Megmaradt benne az első részből ismert kicsit gótikus hangulat, de sokkal jobban megismertem a szerző által felépített világot. Jól láthatóvá váltak egy egyes szereplők motivációi, és még a szörnyek is kissé emberivé váltak. Nagyon olvasmányos, nagyon pörgős, ugyanakkor sok gondolkodnivalót is ad. Nagyszerű sorozat, alig várom a következő részét.

3 hozzászólás
Hellena P>!
José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei

Az értékelés olvasható a blogomon:
https://thedeathgoddess.blogspot.com/2021/08/jose-anton…

Rocavarancolia sajátosan sötét és képtelen világa hamar belopta magát a szívembe a Samhein aratásával, jó érzésekkel tértem hát vissza ide. Ugyanakkor nem egy kérdés is volt bennem a folytatást illetően. Mi lesz a learatottak sorsa a továbbiakban? Mitől különleges ez a Vörös Hold, és egyáltalán mit hoz az eljövetele? Miért fontosa gyerekek szempontjából? A második kötet szerencsére választ adott szinte mindegyikre.

A cselekmény valamivel az előző kötet végi események után indul újra. Igazi visszatekintés nincs a korábbi eseményekre, de azáltal, hogy nem olyan régen olvastam az első kötetet, még élt a fejemben annyira a cselekménye, hogy a szolid visszautalások könnyedén előhozták az emlékeket. Nem vagyok biztos benne, hogy több idő elteltével ez sikerült volna.

A learatottak kezdenek hozzászokni az idegen világban való élethez, még ha nem is érzik magukat otthon benne. Továbbra is keresik a választ arra, hogy miért hozták ide őket, ezzel egyidőben pedig elkezdik jobban felfedezni a várost és egyéni képességeiknek megfelelően felvértezni magukat az őket fenyegető veszélyek ellen. A városnak ugyanis továbbra is célja, hogy elpusztítsa a fiatalokat.

Miközben a gyerekek élete zajlik, a Királyi Tanácsban zajló intrikákba is bepillanthatunk; ez a szál kezd el jobban bonyolódni. Megjelenik egy új főgonosz, aki csatlósokat gyűjt céljai megvalósításához. Van itt minden; árulás és gyilkosság is. Az idő pedig egyre csak telik, a Vörös Hold feljövetele egyre közelebb kerül.

A learatottak nagyjából a könyv felénél/kétharmadánál jönnek rá arra, mi is fog történni velük, amikor ez bekövetkezik. Ezzel egyidejűleg megvilágosodnak Rocalvarancolia lakóit és a világ történelmét illetően is. Az előbbiekkel eléggé meglepett a szerző, ugyanakkor tetszik is, hogy nem folyamodik a klisékhez és tünteti fel tipikus hősként a gyerekeket. Miután kiderült, mi lesz a Vörös Hold feljövetelekor, már tudtam találgatni a szereplők sorsát illetően – legtöbbször jó is volt a tippem.

A szereplők megítélését illetően kevéssé változott a véleményem, bár Natalia kezdett ellenszenvessé válni a folyamatos negativitásával és a sértődéseivel. A közte, Hector és Marina között kialakuló szerelmi háromszöget aranyosnak találtam, igazi kamaszos érzelmeket és viselkedést láthatunk. Brunót sokáig nem tudtam hova tenni a ridegsége miatt, de végül megszerettem.
Esmaelt továbbra is bírom, Derűs dámában némiképp csalódtam, illetve erősödött a szimpátiám Denéstor Tul iránt. Hurzáról még nem nyilatkozom, őt összetettebbnek várom, mint amennyire itt megmutatkozott.

A világ is tovább épül még a kötetben, kiderül például az is, hogy Rocavarancolia egy köztes világ, amely több másikat képes összekapcsolni ajtókon keresztül. Cotrina ugyan a köszönetnyilvánításban nem vallja be, de ezen a húzáson én egyértelműen a Setét Torony hatását érzem.
Egyébiránt eléggé oda kell figyelni az olvasottakra, mert mindennek jelentősége lehet a későbbiekben. Ez valamiképp lassíthatja is az olvasás tempóját, de nem zavaró mértékben.

A szerző helyében a feszültségkeltés érdekében én pár fejezettel korábban zártam volna ezt a kötetet, bár így is bőven maradt min izgulni a következőben. Csak sejteni lehet, hogy a Vörös Hold hatására milyen folyamatok indulnak be, milyen események fognak következni a városban és a világban, a végkifejletet illetően pedig tényleg csak tippjeim vannak. Remélem, hogy ezt illetően is mellőzésre kerülnek majd a klisék.

Érdemes volt várni erre a kötetre, jobban is tetszett egy kicsit, mint az előző. Véleményem szerint a színvonal maradt az első kötetnél tapasztalttal, nem érzek benne „középső könyv effektust”, bár ezt a harmadik kötet megjelenése előtt még kissé korai kijelenteni. Mindenesetre kíváncsian várom a végjátékot.

Calliope>!
José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei

Az előző rész értékelésében azt írtam, hogy remélem megérte a befektetett energiát a kicsit terjengős bevezetés. Nem csak megérte, hanem meghaladta és egyenesen túl is szárnyalta az elvárásaim többségét. Jelenleg egyetlen problémám van vele: még nincs lefordítva sem magyarra, sem angolra a harmadik rész és ennek hiányában nem tudom elkezdeni olvasni, mert spanyolul nem beszélek! Botrányos! :D

Ebben a részben jobban megismerjük a gyerekeket és tanács tagjait is. Hatalmas pofonokat kaptam, hiszen akiről eddig azt hittem, hogy a „jó” oldalon állt, az önös érdekektől vezérelve átállt a rosszakhoz és fordítva is. Ennek ellenére sem tudtam haragudni rájuk, mert megértettem az indítékaikat, amik nem voltak feltétlenül gonoszak, csak önzőek. Ilyenek a jól megírt gonosz szereplők! Nem volt hiány halálban sem, ráadásul az író olyan karaktereket is eltett láb alól, akiket én kulcsfontosságúnak gondoltam. Nem is emlékszem, mikor kedveltem meg egyiket-másikat annyira, hogy elszoruljon tőle a szívem, amikor kihunyt az élet a szemében, mégis ez történt.

Szépen lassan bontakozott csak ki a tanács múltja, amely egy ponton összetalálkozott a gyerekekével, összefonódott vele, csak hogy egy szálként folytatódhasson. Apránként világosodott meg előttem, mi történik, ha felkel a Vörös Hold és átéltem a gyerekek rettegését, várakozását, végül az elfogadását és reménykedését. Az aratás véget ért és kezdetét veszi a rostálás (mihelyst megérkezik a harmadik rész).

A világ, a fantázia… két szóval: lenyűgöző és egyedi. Továbbra is lassan csordogál az egész, töménytelen környezeti leírás van benne, de ennél sokkal több időt is szívesen töltenék az író elméjében barangolva. A Gyűrűk Ura óta nem találkoztam ilyen gazdagon és változatosan felépített helyekkel, fajokkal és történetvezetéssel. Végtelenül jót tett a szerző azzal, hogy nagyobb ugrásokkal haladt a Vörös Hold felkeléséig, mert így már nem volt olyan fejezet, amiben üresjárat lett volna.

„– Tudod, mitől félek a legjobban? – kérdezte Madeleine, semmibe vesző tekintettel. – Hogy amikor elérkezik a pillanat, és Bruno megtalálja a módját, hogy segíthessen nekünk, már nem akarok visszatérni. – Megrázta a fejét. – Tudom, hogy nehéz megérteni. És még nehezebb elmagyarázni. De ez… Minden annyival erőteljesebb most. Minden. A szagok, az élet. Te is…” Valahogy én is így érzek, mióta becsuktam a könyvet! :)

13 hozzászólás
hanna_emily_stone P>!
José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei

Ennek a könyvsorozatnak már az első része is nagyon tetszett, és nem kellett csalódjak a másodikban sem. Izgalmas sztori, amiben mindig történik valami. A vége felé még borongósabb lett az egész, mint, amilyen alapból is, és elég szomorú is, köszönhetően bizonyos eseményeknek, amiknek nagyon nem örültem. Ennek ellenére nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi fog még történni a szereplőkkel. Várom a következő kötetet.

BBetti86>!
José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei

Hova fog ez a történet kilyukadni? Cotrina most húzott egy olyat, hogy még emésztem is, mi derül itt ki a Vörös Holdról és annak mágikus hatásairól. Az ilyenek miatt lehet ez a történet horror.

Pedig a történet nem indult gyorsan. A gyerekek kalandoztak Rocavarancolia számukra nyitott területein, egyre fejlődnek mágiában és harcban. Olyan kis semmilyen a nagy egész tekintetében, hogy pl. a környéken felbukkanó hiénákat követik és harcolnak velük. Viszont, a háttérben egy lény feltámad, a tanács tagjai szervezkednek, egyesek a gyerekeket segítve, mások a sötét erő mellé állva. Mondjuk, van abban valami gonosz poén, hogy ők maguk is szörnyek, de jön valaki, aki szerintük is a nagybetűs Gonosz.

Ahogy jön a Hold, úgy pörögnek fel az események. Tulajdonképpen az a regény legérdekesebb része, ahol elköszönünk a szereplőktől. Olyan, mintha ott érne véget a bevezetés, megtörténik a varázslat, és akkor jöhet az, amiért ide kellett jönnie a fiataloknak, amiért egyesek sereget szerveznek és amiért sötét jóslatok születnek.

Cotrina bővíti a regény világát:
1: egyrészt a teret. Többet látunk Rocavarancolia földjéből, az egykori épületekből, és felsejlik, milyen lehetett korábban. A tanácstagok emlékeiben még ott vannak a dicső napok, és akkor él igazán ez a romvilág, amikor ők visszagondolnak az elmúlt időkre.
2: másrészt Rocavarancolia történelmét. Látjuk háború, más világokra nyíló kapukat nyitni és felsejlik az is, miért van most pusztulásra ítélve.
Mindez összefügg azzal is, ahogy a mágiát bővíti. Hiszen Rocavarancolia történelme egyben a mágia története is.

Ez a világ eleve sötét, szörnyek lakják és maguk is azt vallják, ők egyszerre szörnyek és csodák. A gyerekek persze kiakadnak, amikor mindent megértenek. Horror történet, valahol logikus is, hogy aki életben marad, hogy kiteljesedjen, a Hold spoiler De! Ha ennyire összemosódik szörny és csoda, ha a tanács ennyire akarja a gyerekeket, és nem értik, miért fáj nekik, ami jön – akkor egyesek miért viselkednek másként? Misztrál majd megveszik, hogy az egykori nevére emlékezhessen. A kísértet dáma már csak halni akar.
Plusz, ott van az a kérdés, amit Hector tesz fel és visszhangzik a kötet szereplőiben utána: mennyit ér az a királyság, amit gyerekek tetemére emeltek? És a történelemből látjuk, hogy hódításokkal, sok vérrel és háborúval táplálták.

Sötétednek a színek: a gyerekek változnak és nem csak keményebbek, sötétebb önképet is kapnak. A helyszín horror világ, szörnyekkel van tele és jönnek a tragédiák is szépen sorra. Lesz halálos áldozat, lesznek súlyos sérülések, és maguk a szereplők is kimondják, hogy olyan érzéseknek, mint a szerelem, nincs helye egy ilyen világban.
Megvan a maga sötét romantikája, de minden szegletében véres és ijesztő ez a világ.

Hosszú kötet, annyi tartalmat nem éreztem benne, hogy az közel 500 oldalt indokoljon. Talán a teljes első fele csak felvezetés, a másodikra indulnak be az események – hogy ismételjem magam, azzal jutunk el addig, hogy a nyitányt zárjuk.
Van több leírás, helyenként nagyon le is állnak az események.

Sok mindent ki lehet még ebből hozni, és ez az, ami mozgatja is még az agyam. Mi lesz még itt? Tippelnék egy nagy háborúra, de Cotrina az eddigiek alapján nem túl jó csaták leírásában. Majd meglátjuk.

whisperingwithwolves>!
José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei

Az első kötet olvasása után jó volt visszatérni ehhez a világhoz, és újra részese lenni a kalandnak, ami a Samhein aratása alatt elkezdődött. Igaz, hogy az első résznél még voltak kétségeim, és bele kellett rázódjak az eseményekbe, de az író ezalatt a második kötet alatt megmutatja, hogy mit is tud. Felettébb élveztem elmerülni benne, és nagyon jó döntésnek tartom, hogy nem adtam fel a kalandot. Ez a második rész sokkal izgalmasabb és sokkal jobban megfogott magának, mint az első.

Rocavarancolia világa még mindig teljesen elkápráztat, és nagyon jó érzés volt újra ezen a földön járni. Plusz, hogy mielőtt belevetnénk magunkat a cselekménybe, kapunk egy kis összefoglalót abból, hogy mi is történt eddig, és segít feleleveníteni az első kötet izgalmait, és információit, ami hatalmas segítség, főleg ha fantasy kötetről van szó. Már az első fejezet is baromi izgalmasan kezdődik, s nem is lenne az igazi, ha nem lenne tele bonyodalmakkal és kérdésekkel.

Ahogy haladunk előre a cselekményben úgy lesz egyre kalandosabb, egyre részletesebb a történet, és sosem lehetünk biztosak abban, hogy mi is fog legközelebb történni. Élvezetes, igazi fantasy a javából, ami kiállja az időt, és képes valami újat teremteni. A trilógia második része számomra jóval adrenalin-és akciódúsabb volt, mint az első, emiatt sokkal jobban be is lopta magát a szívembe, és tűkön ülve várom a folytatást, ami remélem, hogy legalább annyira lehengerlő lesz, mint a második rész.

Amitől elsőnek féltem, az lett a kötet legnagyobb erénye. Amikor először megláttam, hogy milyen vaskos is a második rész, bevallom kicsit elbizonytalanodtam, és elgondolkodtam, hogy vajon bele kell e nekem vetnem magamat ebbe a kalandba, ha az első rész nem lett annyira kedvenc? Határozottan igen, mert wow, itt A sötétség gyermekeinél kő kövön nem marad szárazon. Nagyon addiktív, és nem lehet csak úgy letenni, és végezni a dolgod. Teljesen magához láncol, és nem is enged el az utolsó sorokig.

Ami a karaktereket illeti, úgy ahogy ők, úgy én is egyre inkább otthonosabban kezdtem el mozogni az író által megalkotott világban, és minden egyes fejezettel egyre inkább úgy éreztem, hogy nem akarom elhagyni. Nemcsak a kötet szereplői, de én is átlépek egy bizonyos holtponton, s onnantól kezdve nincs megállás. Megyünk előre, és keressük a válaszokat, újabb kérdéseket teszünk fel, és ez a kör csak megy és megy, megszakítás nélkül.

Bookgirl123>!
José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei

Imádom Rocavarancoliát.Utálom Rocavarancoliát. Gyűlölöm. Imádom…és ezt mind egyszerre.
Ilyen hihetetlen,kreatív,egyedi világgal már nagyon régen nem találkoztam. Olvasás közben valósággá váló rémálom az egész.Annyi különleges lény és teremtmény -már majdnem azt írtam él, – sorakozik fel ebben a sorozatban,hogy csak kapkodtam a fejem.Egész jó fantáziám van, más könyveknél is látom magam előtt amit olvasok, de itt tényleg ott voltam az alagútban,ahol különböző rémségek lógtak és másztak mindenfelé…
A második rész harmadára sikerült megjegyeznem a gyerekek nevét, hogy ki kicsoda, honnan jött, mi történt vele.Érdekelt a sorsuk, de sajnos kedvencet nem sikerült találnom. Igazán problémáim a másik szállal voltak, ott alig tudtam követni, kivel mi történik,néha untam is,de még ez is belefért.
Nem hittem,hogy ez a sorozat ennyire tetszeni fog.Harmadik rész,merre vagy?
Eddig azt mondtam, hogy tuti nem olvasom újra, és a polcomra sem kell, de már nem vagyok ebben ennyire biztos,pedig csak egy hónap telt el.

2 hozzászólás
Bódis_Éva I>!
José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei

Az első kötet után egy kicsit tartottam is a másodiktól, mert az elsőben volt néhány dolog, ami nagyon nem tetszett. De szerencsére ezúttal felesleges volt minden aggodalom, ezért nem is említenék negatívumokat.

Az elsőben már megkaptuk a világépítést, úgyhogy már csak csinosítgatni és bővítgetni kellett, és ez meg is történt. Az író elképesztő fantáziája nem csak szörnyeket, de gyönyörű varázslatokat is elénk tár. A kedvenc jeleneteim – a föld alatti jelenetsor és a kastélybeli bál – egyszerre voltak lenyűgözőek és félelmetesek, és elképesztően izgalmasak.

Ez a könyv nagyon betalált nálam, és a legjobbkor olvastam.
Bővebben írtam róla a blogon is:
https://rileyeraines.blogspot.com/2021/12/a-sotetseg-gy…

Siriane P>!
José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei

Vegyesek az érzéseim ezzel a kötettel kapcsolatban.

Egyrészt a fordítás, szerkesztés: baromi sok benne a hiányzó szóköz, egybeírás jellegű hiba, néhol elírt nevek, másrészt meg az értelmetlenül fordított mondatok: összetett mondatoknál több esetben volt olyan, hogy meg kellett állnom, kétszer-háromszor is elolvasni, mert a mondat eleje és vége nem egyezett egymással, és meg kellett fejteni, hogy most mi is van? A legkedvencebb pedig: Nem láttam jönni. Nemáááááár! Spanyolul nem tudok, nem tudom, mennyiben azonos az angol kifejezéssel ez eredetiben, de könyörgöm, magyarul ilyet nem mondunk a váratlan dolgokra! És nem ez az egyetlen ilyen sajnos.

Ami a történetet illeti: valaki szólhatott a szerzőnek, hogy kicsit bele kéne húzni az időbe, mert így még tíz kötet múlva se érünk el a Vörös Holdig. Ezáltal kapásból öt héttel később felütéssel kezdjük a könyvet, majd úgy az első felében nagyjából végig ezzel az eszközzel operál: ugrálunk az időben heteket-hónapokat, egy-egy epizódot kiragadva a gyerekek életéből, ahol éppen történik is valami látványos. Sajnos ez az epizodikusság nem az erőssége az írónak, mert nem igazán sikerül hitelesen átadnia: nem megmutatja, hogy mennyit fejlődnek a fiatalok Rocavarancoliában, csak tényként közli a változásokat. Sokszor csak egy fél mondatban derül ki az adott fejezetből, hogy mennyi időt is ugrottunk, vagy a szereplők gondolatain keresztül, hogy fú de mennyi idő telt el, mennyire mások lettünk. spoiler Meg persze kakukkosóraként bámuljuk Hectoron keresztül az időmérőt, amin közeleg a mutató a Hold felé.
Nagyjából a könyv feléig emiatt borzasztó nehezen haladtam vele, nem igazán olvastatta magát, nem tudtam átélni se a tragédiáikat, se az elvileg nyomasztó érzést, hogy mi is lesz velük. Aztán egy idő után mintha a szerző is kezdene jobban belejönni az idő múlásába, jobban össze tudja foglalni az eltelt időket, illetve kevesebbet is ugrál, onnantól élvezetes volt a könyv, és kábé a kezembe ragadt.

Örülök, hogy többet megtudunk Rocavarancolia múltjáról, és főleg arról, hogy mi is a szerepe a gyerekeknek. Az mondjuk nem teljesen egyértelmű még mindig, hogy miért és melyikük olyan piszok fontos a világ jövője szempontjából, de jóval többet kapunk, mint az első kötetben, ami egy jó pont. A Királyi Tanácsban zajló történéseket élveztem, és bevallom, Denéstor Tul jobban a szívemhez nőtt, mint bármelyik gyerek spoiler.
Jót tett a történetnek az is, hogy csökken az aktívan szereplő karakterek száma, mivel nagyobb szerepet kapnak, ezért a jellemük is sokkal színesebbé válik.

Ha a könyv második felét nézem, akkor baromira élveztem a történetet, és várom a folytatást, hogy mi történik majd a Vörös Hold feljövetele után, mert igencsak erősen függővég, amit kaptunk. spoiler Összességében viszont nem tudok neki magasabb pontszámot adni, mert nagyon nehezen jutottunk idáig, és efölött nem tudok szemet hunyni. Ezzel együtt várom a mihamarabbi folytatást, és biztos vagyok benne, hogy az is jön majd haza, amint lehet.
(A borító pedig még mindig gyönyörű!)

Költsei_Firincz>!
José Antonio Cotrina: A sötétség gyermekei

Végre, több mint egy évet kellett várni arra, hogy megjelenjen a Samhein aratása című Cotrina regény folytatása, de most itt van, s kötőig merülhetünk a rémálmokba! Brutálisan sötét könyv ez, mely annyira csordultig van tömve különleges lényekkel és extrtém helyzetekkel, hogy szinte észre sem vesszük, José Antonio Cotrina mindenfajta hezitálás nélkül elteszi láb alól a regény kulcsszereplőit is, ha a helyzet megkívánja!
Ráadásul a történetnek ebben a szakaszában nem csak az „aktuális eseményeket” követhetjük nyomon, de rendszerré áll össze az, ami a Samhein aratásában még csak mélysötét tűzijátéknak tűnt. Kibontakozik a város történelme, s az olvasó azt is megtudja végre, hogy a regényfolyam miért viselkedik „Vörös Hold ciklus”-ként.
Ugyanakkor, bármennyire is éheztük és vágytuk a történet folytatását, érdemes kis adagokban fogyasztani, mert nem csak függőséget, de esetleg rémálmokat is okozhat!
José Antonio Cotrina nem csak azért zseniális, mert mindent – de tényleg mindent! – képes egyetlen történetté összegyúrni, hanem azért (is) zseniális, mert az, ami ebből az őrületből kikerekedik, teljesen értelmes és nagyon is élvezhető.

(Az mondjuk szívatás, ha a következő kötetig megint kell aludni 365-öt.)


Népszerű idézetek

Hellena P>!

Sok helyzetben nincsenek rosszak, sem jók, sem győztesek, sem legyőzöttek, feketék vagy fehérek. A világ, az idő nagyobb részében, csupa szürke.

172. oldal

Farkas_Éva P>!

A napra lehet nézni, de ránk nem. Vigyázzatok, még megvakultok! – figyelmeztette őket Rachel, mielőtt kitárták volna az ajtószárnyakat.

Kapcsolódó szócikkek: Rachel
Farkas_Éva P>!

Várj, várj! Már tudom! Meghívom, hogy sétáljunk egyet a csontvázak között! Utána pedig elmehetnénk, hogy megetessük Caleb hiénáit, vagy hallgathatnánk a hegyről érkező hátborzongató vonításokat! Micsoda kivételes szórakozás! Egy tökéletes romantikus este.

Kapcsolódó szócikkek: Hector
Hellena P>!

Rocavarancolia egy köztes királyság, egy olyan világ, ami különböző dimenziók kereszteződésében helyezkedik el, vagy valami hasonló… Bárhogy legyen is, itt nagyon egyszerű különböző világokba nyíló ajtókat nyitogatni.

45. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ricardo · Rocavarancolia
Hellena P>!

Néha […] le kell jutni a dolgok legaljára ahhoz, hogy újra lendületet tudjon venni valaki, és vissza tudjon térni a felszínre.

70. oldal

Hellena P>!

Mindig meg kell próbálni a lehető legkisebb kárt okozni, néha azonban elkerülhetetlen, hogy ártsunk.

220. oldal

Hejwajima>!

Új élet lesztek, és őrjöngés, őrület és rombolás […] És egy idő múlva pedig csontok, por és rothadás lesztek. Csönd lesztek, aztán semmi. Aztán pedig, talán, legenda.

274. oldal

Farkas_Éva P>!

– Zene – suttogta Marina. Meghatottan a szájához kapott. – Elfelejtettem, hogy milyen a zene.

Kapcsolódó szócikkek: Marina
Farkas_Éva P>!

Itt rejtezik a halál, előbb vagy utóbb, de mind ide jutunk […]

Kapcsolódó szócikkek: Esmael

Hasonló könyvek címkék alapján

Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Sarah Rees Brennan: Boszorkányszezon
Naomi Novik: Az utolsó tanítvány
Katherine Arden: Apró terek
Derek Landy: Az ősök jogara
Kenneth Oppel: Ébressz fel újra!
Carlos Ruiz Zafón: Szeptemberi fények
Charles Gilman: Démon tanár úr
Christine Lynn Herman: Az elemésztő homály
Darren Shan: Démonmester