Fedélzetnapló 4 csillagozás

Jorgosz Szeferisz: Fedélzetnapló

Az ​1900-ban, Szmirnában született világhírű költő reprezentánsa annak az irodalmi törekvésnek, mely, nem tévesztve szem elől a kortársi Európát, a „Görögország felfedezése” programját hirdette-valósította meg. Lírájában éppen úgy jelen vannak hazája elmúlt ötven évének eseményei, mint a klasszikus görög hagyomány sokfelé ágazó motívumai: mitológiai utalások, nagy gondolkodók és íróelődök fragmentumai, s versbeszédének modern, huszadik századi szövedékén újra és újra felvillannak a régmúlt és a jelen történelmének fájdalmas vagy biztató analógiái. Költészete nem oldja fel mindenáron az ellentéteket: a fény – éles, az árnyék – mély benne, akár a görög valóságban. Amikor 1963-ban átvette a Nobel-díjat, így zárta rövidre beszédét: „Ezen az egyre szűkebb világon egymásra vagyunk utalva; keresnünk kell az embert, bárhol is legyen. Amikor a Thébába vivő úton Oidipusz találkozott a Szfinxszel, s az feladta neki a rejtvényt, Oidipusz azt felelte: az ember. És ez az egyszerű szó… (tovább)

Eredeti cím: TA PIIMATA

Eredeti megjelenés éve: 1972

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Napjaink Költészete

>!
Európa, Budapest, 1980
158 oldal · ISBN: 9630722674 · Fordította: Devecseri Gábor, Képes Géza, Lator László, Papp Árpád

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
gyuszi64
Jorgosz Szeferisz: Fedélzetnapló

"Írsz
Apad a tinta
Árad a tenger."
Így kezdődött, és azt hittem, jobban az enyém lesz…

A könyv eleje, a stílus és a mondatszerkesztés Johannes Becher-re emlékeztetett, a prózája Szentkuthy-ra, de meg nem mondom, miért. A szerző elsősorban hangulatokat, érzéseket, utalásokat közvetít, szabad versben, általában erős befejező gondolattal, zárómondattal. (Kevésbé szeretem a szabad verseket, de ez a kötet messze jobban tetszik a klasszikusoknál.) Erőteljesek a képei, költőiek a hasonlatok, sok mitológiai betoldással. Egységes (magas) a színvonal, talán 3-4 darab tetszett jobban a többinél, de ez egyúttal bírálat is.
Az utószó találóan jellemez, valóban „költészet egy rombadőlt világról”, amit olvastam, és „intellektuális erőfeszítésre sarkallja az olvasót”, de sajnos annyira nem éltem át a költeményeket. Nem olvashatók könnyen, és bár nagy kedvem volt a kötethez, valószínűleg nem szabad kihívás-türelmetlenséggel verseskötetet olvasni.
Az utószót előre kellett volna tenni, elolvasása után néhány költeményt más színben látok, utólag fajsúlyosabbnak tűnnek (amit egyébként kissé hiányoltam a kötetből).

Azért megjegyzem, nem lehet könnyű költőnek ítélni a Nobel-díjat.

>!
gab001 P
Jorgosz Szeferisz: Fedélzetnapló

Nem egy könnyen olvasható verses kötet. Számomra legalábbis semmiképp. Volt, hogy napokig ki sem nyitottam, de amikor nekiültem, akkor sem jutottam egy-két versnél tovább. Nagyon erőteljes hangulata van, ami egészen elborít, akárcsak a tenger. Nagyon szemléletesek a versek, s mindegyiken érződik a görög vonatkozás. A költő sokszor sötét világképet fest elénk, szinte látszanak az ecsetvonások is, annyira képszerű. Ugyanakkor mégis sok az utalás és a metafora, így néha csak sejtettem, hogy miről is olvasok. Úgy érzem, hatásosabb lett volna néhány lábjegyzettel kiegészítve. A végén található utószó sok mindent megmagyarázott, talán jobb lett volna előszóként. Összességében örülök, hogy olvastam.

>!
Európa, Budapest, 1980
158 oldal · ISBN: 9630722674 · Fordította: Devecseri Gábor, Képes Géza, Lator László, Papp Árpád
>!
Keikorca
Jorgosz Szeferisz: Fedélzetnapló

Magányos, sokszor végetelnül szomorú versek, melyek sok esetben a halálról szólnak. Kifejezetten szépek a háború alatt született darabok. Külön élvezet, hogy tele van a kötet mitológiai utalásokkal, áthallásokkal (mondjuk gondolom ezt egy görög költő esetében elég nehéz elkerülni) és azt hiszem bőven volt, amelyet sajnos nem ismerek, és így nem is vettem észre.


Népszerű idézetek

>!
Emmi_Lotta IMP

Az aggastyán

Annyi horda vonult el, annyi szegény
s gazdag lovag – voltak, akik
távoli falvakból kerekedtek útra,
árokba húzódtak éjszakára,
tüzeket gyújtottak a farkasok ellen –
látod a hamut? Kerek, fekete sebek, már behegedtek.
Hegek borítják őt is, mint az utat.
Messzebb száraz kutakba vetették
a veszett kutyákat. Nincs szeme, hegek
borítják, súlytalan: fúj a szél.
Semmit se lát, mindent tud,
üres tücsökváz torha fán.
Nincs szeme, nincs a kezén se, ismeri
a hajnalt és az alkonyt, ismeri a csillagokat,
de nem táplálja a vérük, nem halott,
nem tartozik sehova, nem hal meg soha,
magvaszakadtat, elfeledik.
Csorba körmeivel
kereszteket vés romlott emlékeire,
míg fúj a zilált szél. Havazik,
Láttam a zúzos arcokat.
Láttam a nyirkos ajkakat, a szemek
sarkában a fagyott könnyeket, a kín
ráncát az orr tövében, a kezek gyökerében,
a küszködést, és láttam a test múlását.
Nincs egyedül ez az árny, sose hajló
botjához rögződik örökre,
s nem dőlhet le a földre nyugodni.
Játszadozó gyerekek keze közt
csontvázát elmorzsolja az álom.
Parancsol, mint e halott ágak, amelyek
éj jöttén letörnek,
ha a völgyekben feltámad a szél,
és emberek árnyának parancsol,
nem az embernek, kire árnya vetül:
az csak a föld meg a tenger hangját hallja,
a sors hangjával összefonódót. Áll mereven
a parton, a csont-kazlak között,
halott levelek halmai közt,
üres kalitka:
várja a tűz idejét.

(Lator László fordítása)

8-9. oldal

>!
K0j0t

Regény

23 /
Még egy kicsit
és megpillantjuk a virágzó mandulafákat
a márványokat, amint ragyognak a napban
a tengert, amint hánytorog

még egy kicsit
hadd emelkedjünk egy kicsit magasabbra

(Papp Árpád)

68. oldal

>!
K0j0t

Asiné király

…e helyen, ahol az erő, szél és az enyészet útjai keresztezik egymást
létezik-é az arc mozdulata, a gyöngédség körvonala
azokban, kiknek száma annyira megfogyatkozott körülöttünk,
azokban, kik maradtak, hullámok árnyai, gondolatok a nyílt tenger végtelenében?
Vagy talán más nem marad már csak a súly
egy élő lény vágya a súly után
ott, ahol most maradunk, testtelenül, földig hajolva,
mint a szomorú fűz ágai
meggörnyedve a hosszú reménytelenség terhe alatt,
míg a sárga áradat gyökerestül kitépett kákát görget lassan az iszapban,
egy arcnak a képmása, mely belefagyott az örök keserűségbe.

88. oldal

>!
Keikorca

Sorsunk – kiöntött ólom, végleges,
nem változhat már semmi mássá.
A vízbe csordították az ólmot a csillagképek alatt,
még ha lobognak is a tüzek.

18. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Konsztantinosz P. Kavafisz: Kavafisz versei
Konsztantinosz P. Kavafisz: Alexandria örök
Elli Peonidu (szerk.): Galamb özönvíz után
Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Faludy György: Görög költészet
Homérosz: Homéroszi himnuszok
Baranyi Ferenc (szerk.): Közelebb hozzád
Jánosy István (szerk.): Széphajú Khariszok tánca
Sztratón: Kölyökmúzsa avagy a fiúszerelem művészete
Jannisz Ritszosz: Lebegő bizonyosság