Húsz ​év, egy nap 73% 16 csillagozás

Jorge Semprún utolsó regénye a Húsz év, egy nap, de nekem az első a szerzőtől. Semprún egy olyan spanyol író, aki élete legnagyobb részét Franciaországban élte le, és műveit is franciául írta – kivéve néhányat, például ezt a könyvet. Életútja fordulatokban gazdag, és ezt regényeiben dolgozta fel: harcolt a köztársaságiak oldalán a spanyol polgárháborúban, majd partizán volt Franciaországban, ahonnan egy német koncentrációs táborba került; később Franco ellenében részt vett az illegális spanyol kommunista mozgalomban, míg 1988-tól 1991-ig kulturális miniszter is volt Spanyolországban.

Ezen könyve egy nagyon érdekes központi elemre épít: 1936 nyarán a feldühödött parasztok megöltek egy nagybirtokost Quizmondóban, Madrid közelében, és büntetésként minden évben újra kell játszaniuk a gyilkosságot. Húsz évvel később, 1956-ban az utolsó ilyen szertartásra készülnek a család tagjai. Ez a központi elem azonban elég gyorsan elsikkad Semprún töredezett elbeszélésmódja miatt. A családtagok történetében a művészet, az erotika, a különös egyéni sorsok ugyanúgy megjelennek, mint a spanyol történelem fontos fejezetei a polgárháborútól a francoista elnyomáson és a földalatti kommunista mozgalmakon át egészen a diktatúra utáni világig. Végülis igazán összefüggő történetet nem kapunk, legfeljebb egy kisebb kirakós elemei kerülnek a helyükre egy nagyobb kirakóson belül. Képet kapunk az akkori Spanyolországról és Európáról – egy érdekesen megalkotott képet, de semmi többet.

Semprún nem törődik a kronológiával (ahogy ő fogalmaz: a kronológia elnyomásával), mint ahogy több dolgot is többször megismétel. Először ez zavart, utána értékelni kezdtem, mivel nemcsak hogy más-más szempontból láthatjuk ugyanazt az eseményt, hanem így az aprócska mondanivalót is kiemelte a (hozzám hasonlóan feledékeny) olvasó számára. Időnként az Elbeszélő is kibeszél az olvasónak. Ezt legtöbbször feleslegesnek éreztem, ugyanakkor más színezetet kapnak ezek a kiszólások akkor, amikor az író személyesen is megjelenik a regényben.

Amennyire tájékozódtam Semprún egyéb munkásságáról, úgy érzékeltem, hogy ez a könyv egyfajta összefoglalása, vagy inkább „kóstolója” összes eddigi munkáinak. Ha ez így van, engem meggyőzött, és abban is reménykedek, hogy a korábbi műveiben – így például A nagy utazásban – még több mondanivalót találok.