Az ​idő újabb cáfolata 5 csillagozás

Válogatott esszék
Jorge Luis Borges: Az idő újabb cáfolata

Az argentin Jorge Luis Borges (1899-1986) immár több mint hat évtizede a latin amerikai irodalom vezéralakja. félszáz kötetet megtöltő életműve több műfajban és stílusban is maradandó értéket teremtett. A húszas években Borges a francia-spanyol avantgárd költészet dél-amerikai meghonosítója; az „izmusok” elapadásával az esszé műfaját újítja meg tartalmilag-formailag egyaránt; a negyvenes években a novella felé fordul, és nálunk is ismert, utánozhatatlanul egyéni szépprózájával méltán szerez világhírt. Öregségére visszatért a költészethez, és abban összegezte emberi, művészi, bölcseleti tapasztalatait; sőt még arra is futotta erejéből, hogy kimunkáljon egy újabb novellatípust.

Tartalomjegyzék

>!
Gondolat, Budapest, 1987
308 oldal · ISBN: 9632817893 · Fordította: Scholz László

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 7


Népszerű idézetek

>!
Archibald_Tatum P

Alexandriai Kelemen a II. század végén írja le az írással szembeni aggályait; a IV. század végén vette kezdetét az a szellemi folyamat, amely sok-sok nemzedékkel később oda vezetett, hogy az írott szó átvette a beszéd helyét, a toll pedig a hangét. Csodás véletlen folytán egy író megörökítette a pillanatot (nem nagy túlzás pillanatnak nevezni), amikor elindult e roppant folyamat. A Vallomások hatodik könyvében ezt írja Szent Ágoston Szent Ambrusról: „Olvasás közben szeme siklott az oldalakon. Szíve az értelmet kutatta, hangja és nyelve azonban csendesen pihent. (…)” Szent Ágoston 384 táján Szent Ambrus püspök tanítványa volt; tizenhárom évvel később, Numídiában írta meg a Vallomásokat, s még akkor is nyugtalanította ama rendkívüli látvány: az, hogy egy férfi könyvvel a kezében úgy olvas egy szobában, hogy nem ejti ki a szavakat.

213, oldal, A könyvkultuszról (Gondolat, 1987)

>!
Archibald_Tatum P

Ezekből az idézetekből – amit ez a sor is igazol: „Senki sem veszi azt el éntőlem, hanem én teszem azt le énmagamtól” [János, 10, 18.] – azt a következtetést vonja le Donne, hogy nem a keresztre feszítés végzett Jézus Krisztussal, hanem önmaga okozta halálát, amikor csodálatos módon, önszántából kiadta a lelkét. 1608-ban írta le Donne ezt a felvetést; 1631-ben belevette abba a prédikációba, amelyet – szinte már agóniában – a Whitehall palota kápolnájában mondott el.
A Biathanatos bevallott célja az öngyilkosság védelmezése; a mű mélyén rejlő cél azonban annak bemutatása, hogy Krisztus öngyilkos lett.

200-201. oldal, A Biathanatos

>!
Archibald_Tatum P

Vajon miért nyugtalanít bennünket, hogy az egyik térkép benne foglaltatik a másikban, s hogy ama ezeregy éjszaka benne van az Ezeregyéjszaka meséi című műben? Vajon miért nyugtalanít bennünket, hogy Don Quijote a Don Quijotét olvassa, Hamlet pedig a Hamletet nézi? Azt hiszem, rátaláltam a magyarázatra: az efféle megfordítások azt sejtetik, hogy ha lehetséges, hogy egy képzelet alkotta mű szereplői olvasók, illetve nézők, akkor az is lehetséges, hogy mi, olvasók, illetve nézők merő fikciók vagyunk. 1833-ban azt írta Carlyle, hogy a világtörténelem egy végtelen szentkönyv, amelyet minden halandó ír, olvas és igyekszik megérteni, s amelybe valamennyiünket beleírják.

174. oldal, A Don Quijote apró csodái

>!
Archibald_Tatum P

Egy metafora történetével kezdem az amerikai irodalom történetét; pontosabban e metafora néhány változatával. Nem tudom, hogy ki találta ki; talán tévedés is azt gondolnunk, hogy az ember kitalálhat metaforákat. Az igazi metaforák ugyanis – azok, amelyek szoros kapcsolatot tárnak föl két adott kép között – mindig is léteztek; a még kitalálhatók pedig hamis metaforák, amilyeneket nem érdemes kitalálni.

175. oldal, Nathaniel Hawthorne

>!
Archibald_Tatum P

Az allegória – mindannyiunk szemében – esztétikai tévedés. (Először azt akartam írni, hogy „Az allegória nem más, mint az esztétika egyik tévedése”, de aztán rájöttem, hogy allegóriát rejt ez a mondat.)

234. oldal, Az allegóriától a regényig

>!
Archibald_Tatum P

A Királyi Akadémia Nyelvtanának persze minden kiadása dicséretet zeng „a dúsgazdag spanyol nyelv festői, találó, kifejező szavainak eme irigylésre méltó tárházáról”, ami nem egyéb, mint bizonyíthatatlan, üres kérkedés. Közben ugyanez a Királyi Akadémia néhány évenként összeállít egy szótárt a spanyol szavak meghatározására…

205. oldal, A John Wilkins-féle analitikus nyelv

>!
Archibald_Tatum P

Az óriásivadék-győző
legyűrte az erős sirályrétbölényt.
Ekképp, míg siránkozott a harangőr, az istenek
Ízekre tépték a tengerpartsólymot.
A görögök királyával kudarcot vallott
A zátony-nyargaló ló.

Az óriásivadék-győző nem más, mint a vörös Thor. A harangőr – a jelvénye tanúsítja – az új hit szolgája. A görögök királya Jézus Krisztus, mégpedig ama szabados megfontolásból, hogy ha ez a név megillette a konstantinápolyi császárt, Jézus Krisztus nem adhatja alább. A sirályrétbölény, a tengerpartsólyom s a zátony-nyargaló ló nem három fura állatot jelöl, hanem egyazon balsorsú hajót. E nehézkes mondattani egyenletek közül az első csak másodrendűnek tekinthető, lévén, hogy a sirályrét már a tengernek is szinonimája…

112. oldal, A kenningek, a vers idézet a Njáls sagából (Gondolat, 1987)


Hasonló könyvek címkék alapján

Julio Cortázar: Rítusok
Anderle Ádám: Munkásmozgalom Latin-Amerikában
Mario Vargas Llosa: Kölykök
Moldova György: A napló
Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák
Juan Rulfo: Lángoló síkság
Isabel Allende: A szerencse lánya
Karl May: A Gran Cacho kincse
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella
Alejo Carpentier: Eltűnt nyomok