A ​homály dicsérete 15 csillagozás

Jorge Luis Borges: A homály dicsérete Jorge Luis Borges: A homály dicsérete

„Nem ismerjük a világegyetem célját, de azt tudjuk, hogy a tiszta gondolkodás és az igazságos cselekedet segíti a céljait” – írta Borges egy versében, s bizonyára e célok között (ha voltak egyáltalán, mondhatjuk borgesi kételkedéssel) szerepelt ennek a különlegesen sokszínű és sokhangú költészetnek a megteremtése is. Borges hosszú pályája során a míves szonettől és a dallamos milongától a történelmi tárgyú balladán és filozófikus szabadversen át a novellába hajló versprózáig a költészet egész univerzumát bejárta. S nem kevésbé sokszínűek a témái sem. – A kötet Borges válogatott verseit tartalmazza.

Tartalomjegyzék


Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Miguel de Cervantes

Helyszínek népszerűség szerint

Spanyolország · Buenos-Aires


Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

>!
Nyra
Jorge Luis Borges: A homály dicsérete

Tananyagnak kellene lennie minden iskolában!
Ezt nem volt elég egyszer elolvasni, érzem még sokszor fogom a kezembe venni, hogy újra átéljem, átgondoljam a gondolatokat.

>!
Marcus
Jorge Luis Borges: A homály dicsérete

Válogatás Jorge Luis Borges költeményeiből, 1923-tól egészen 1985-ig, azaz 62 év termése található a kötetben. Nem írnék külön-külön a versekről, néhány középszerű írástól eltekintve kitűnő művekről van szó, és aki szerette Borges egyéb műveit, ezeket is szeretni fogja. Kiemelném azokat az írásokat, amelyek inkább a prózához álltak közelebb, ezek hol esszébe, hol novellába hajlottak, de megformáltságuk mégiscsak költeménnyé tették őket – ezek számomra igazi élményt jelentettek.


Népszerű idézetek

>!
lostandfound

A RÓZSA
[LA ROSA]

A rózsa,
a hervadhatatlan rózsa, a meg nem énekelt,
e súly és ez az illat, a rózsa,
a mély éjszakák fekete kertjében,
minden kertben és minden este nyíló
rózsa, amely titkos alkímiával
felkelt a széthullt hamuból,
a perzsák rózsája és Ariostóé,
az örökké magányos,
a rózsa, mely rózsák rózsája mindig,
a zsenge plátói rózsa,
a lángoló vak rózsa, a meg nem énekelt,
elérhetetlen rózsa.

>!
kicsibak P

CSELEKMÉNY (La Trama)

Amikor Caesart a barátai türelmetlen tőrükkel egy szobor lábához szorítják, legnagyobb rémületére észreveszi az arcok és pengék közt Marcus Iunius Brutust, a védencét, talán a fiát, s felhagyva a védekezéssel, felkiált: „Te is, fiam!” Shakespeare és Quevedo is átveszi ezt a patetikus kiáltást.
A sors kedveli az ismétlést, a változatot, a szimmetriát; tizenkilenc évszázad múltán Buenos Aires megye déli részén, amikor egy gaucsóra támad néhány társa, az estében felismeri a keresztfiát, és lassan ocsúdva, kissé szemrehányóan ezt mondja (ezt hallani kellene, nem olvasni): „No de, hékás!”
Megölik, s nem tudja, hogy azért hal meg, hogy megismétlődjék egy jelenet.
(Scholz László fordítása)

44. oldal - Az alkotó (Európa, 2009)

>!
gabssy

Semmi se épül sziklára, minden csak homokra épül, de a mi dolgunk úgy építeni, mintha a homok szikla lenne.

Töredékek egy apokrif evangéliumból

>!
Nazanszkij 

Ne gyűlöld ellenségeidet, mert ha így teszel, mindenképpen rabja lész. A gyűlöleted soha nem lehet jobb a békességednél.

Töredékek egy apokrif evangéliumból

5 hozzászólás
>!
Nyra

Gyerekként magam is megtapasztaltam a valóság kísérteties megkettőződésekor vagy megsokszorozódásakor érzett rémületet, de én a nagy tükrök előtt éltem meg. Akkor természetfelettinek találtam a tükrök alkonyattól kezdődő csalhatatlan, szünetelen működését, mozdulataimnak a követését, a kozmikus némajátékot.

34. oldal - A letakart tükrök

>!
Nazanszkij 

Ne gyümölcseiről ítéld meg a fát, se műveiről az embert; ezek rosszabbak is, jobbak is lehetnek nála.

Töredékek egy apokrif evangéliumból

>!
lostandfound

TWO ENGLISH POEMS

I

A hasztalan hajnal egy kihalt utcasarkon talál: túléltem az éjszakát.
Az éjszakák gőgös hullámok, sötétkék, súlyos hullámok, a hordalék minden árnyalatára festve, valószínűtlen és kívánatos dolgokat hordozók.
Az éjszakák szokása: titokzatos ajándékok és visszautasíások, félig-odaadott, félig-visszatartott dolgok, sötét holdudvarú gyönyörök. Így működnek az éjszakák, én mondom neked.
A hullámverés ma éjjel a szokásos rongyokat és szemetet hagyta rám: néhány gyűlölt barátot csevegésre, álomra zenét és keserű hamu füstjét.
Csupa olyasmit, aminek éhes szívem hasznát nem veszi.
A nagy hullám hozott el téged.
Szavak, bármilyen szavak, a nevetésed és te magad, pimaszul és szűntelenül gyönyörű.
Beszélgettünk és te el-elejtetted a szavakat.
A pislogó hajnal városom egyik kihalt utcáján talál.
Elfordult profilod, a nevedet alkotó hangok, nevetésed üteme: ezeket a becses játékokat hagytad rám.
Megforgatom őket ezen a hajnalon, elhagyom, megtalálom; elmondom a kóbor kutyáknak és a kóbor csillagoknak ezen a hajnalon.
Sötét és gazdag életed…
El kell érjelek valahogy, félreteszem a becses játékokat, amiket rámhagytál, rejtett tekinteted, valódi mosolyod kell – magányos, pajkos mosolyod melyet csak hidegtükröd ismer.

II

Mivel tudlak megtartani?
Üres utcákat, reménytelen naplementéket, részeg külvárosok holdjait kínálom neked.
A magányos holdat hosszan bámuló ember keserűségét ajánlom fel neked.
Felajánlom őseimet, halottaimat, a szellemeket, akiket márványban tisztelnek az élők: apám apját, akit Buenos Aires határában öltek meg, tüdejében két golyó, szakállas hulla, tehénbőrbe temették katonái; anyám nagyapját, alig huszonnégy évesen, háromszáz ember élén Peruban – már szellemek nem létező lovakon.
Felajánlom neked könyveim szellemességét, ha van, életem férfiasságát és humorát.
Felajánlom hűségemet hisz hű nem voltam soha.
Felajánlom a magot amit sikerült magamból megmentenem valahogy, a szív lényegét mely szavakkal nem törődik, álmokkal nem üzletel, idő, öröm, balsors nem érintheti.
Felajánlom egy alkonyatkor megpillantott sárga rózsa emlékét, mikor te még meg sem születtél.
Magyarázatokat kínálok magadról, elméleteket magadról, hiteles és meglepő újságokat magadról.
Neked adhatom magányosságomat, sötétségemet, szívem éhét; bizonytalansággal, veszéllyel, bukással próbállak megvesztegetni.

>!
Nazanszkij 

A homály dicsérete

Az öregség (mások nevezik így)
boldogságunk évada is lehet.
A vadállat halott, vagy majdnem az.
Marad az ember és a lelke.
Így élek homályosan csillogó formák között,
ez még nem a teljes sötétség.
Buenos Aires,
mely rég külvárosokra szakadozva
nyúlt a végtelen préribe,
megint csak a Recoleta lett, a Retiro,
az Once bizonytalan utcái,
azok a düledező öreg házak,
amiket még most is Délnek nevezünk.
Hosszú életem során körülvett a dolgok sokasága,
Abdérai Démokritosz kiszúrta a szemét, hogy eszmélkedjen,
az én Démokritoszom az idő lett.
Nem bántó ez a félhomály,
mintha egy enyhe lejtőn csordogálna,
akár az örökkévalóság.
Barátaim elvesztették az arcukat,
de a nők most is olyanok, mint annyi év előtt,
nem tudom, megváltozott-e ez az utcasarok,
s a könyvek lapjain nem állnak betűk.
Mindettől megszállhatna a rémület,
de szelídnek érzem, mint egy hazatérést.
Szövegek nemzedékei születtek e földre,
és én csak néhányat olvastam közülük,
s ezeket olvasom emlékezetben újra,
olvasom és alakítgatom.
Délről, keletről, északról, nyugatról
összefutnak az utak, amik elvezettek
magam titkos középpontjához.
Ezek az utak léptek voltak és léptek visszhangjai,
nők, férfiak, haláltusák, feltámadások,
nappalok és éjszakák,
álmok és félálmok,
a tegnapnak, a világ minden tegnapjának
minden legkisebb mozzanata,
a Dán erős kardja és a Perzsa holdja,
a holtak tettei,
a viszonzott szerelem, a szavak,
Emerson és a hó, s még annyi minden.
Most már elfeledhetem őket. Magam középpontjához érkezem,
a magam algebrájához és kulcsához,
a magam tükréhez.
Rövidesen megtudom, ki vagyok.

Somlyó György fordítása

Kapcsolódó szócikkek: Buenos-Aires
>!
Nazanszkij 

Browning elhatározza, hogy költő lesz

Ezekben a vörös londoni sikátorokban
rádöbbenek, hogy a legkülönösebb
emberi foglalkozást találtam magamnak,
bár a maga módján mindegyik különös.
Akár az alkimisták,
akik a bölcsek kövét kutatták
az illékony higanyban,
nekem a köznapi szavakból
– csaló cinkelt kártyái, plebs aprópénze –
kell kicsiholnom azt a varázslatot,
mely övék volt, mikor Thor még ihlet volt és mennykő,
villám és imádság.
A mai közbeszéddel
örök dolgokat kell mondanom,
hogy ne legyek méltatlan
Byron hatalmas zengzetéhez.
Sérthetetlen lesz az a por, ami vagyok.
Ha egy nő osztozik szerelmemben,
versemben fölragyog a koncentrikus mennyek tizedik köre,
s ha egy nő eltaszítja szerelmemet,
fájdalmamból olyan zenét csinálok,
olyan áradó folyót, hogy túlzeng az időn.
Magamfeledve fogok élni.
Az arc leszek, amit csak meglátok s már el is feledtem.
Júdás leszek, aki vállalja
az áruló isteni küldetését,
Kalibán leszek a mocsárban,
zsoldos leszek, aki félelem és hit nélkül
kész a halálra,
Polükratész leszek, aki borzadva látja,
hogy a végzet visszadobja gyűrüjét,
a barátom leszek, ki gyűlöl engem.
A perzsa nekem adja csalogányát, Róma a kardját.
Álcák, haláltusák, feltámadások
oldják-kötik majd sorsomat
és egyszer csak Robert Browning leszek.

Somlyó György fordítása

Kapcsolódó szócikkek: George Byron · Júdás · Róma
>!
Nazanszkij 

Boldogok, akik emlékezetükben tartják Vergilius vagy Krisztus néhány szavát, mert ezek fénybe borítják napjaikat.

Kapcsolódó szócikkek: Jézus Krisztus · Publius Vergilius Maro

Hasonló könyvek címkék alapján

Benyhe János (szerk.): Járom és csillag
Simor András (szerk.): Fegyverek szomorú éjszakája
Dél Keresztje
Julio Cortázar: Rítusok
Karczag Gábor: Ernesto Che Guevara
Manuel Puig: Rúzsos kis ajkak
Nicolás Márquez: El Canalla
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Romhányi József: Szamárfül