A ​halál és az iránytű 78 csillagozás

Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű

A ​"Körkörös romok" hőse „meg akar álmodni egy embert: a legapróbb részletességgel megálmodni és átvinni a valóságba”. „A babilóniai sorsjáték” világában minden csak „végtelen hazárdjáték”. A „Pierre Ménard, a Don Quijote szerzőjé”-nek író főhőse élete fő feladatának tartja, hogy egy másik nyelven megírja, újjáteremtse Cervantes művét, ám gondoskodik róla, hogy munkájából semmi se maradjon fenn az utókornak.
A „Bábeli könyvtár” kozmikus víziójában a világegyetem szíve a Könyvtár, melyben minden lehetséges könyv megtalálható – de vajon az esztelenség az úr benne (s az ésszerűség csodálatos kivétel), vagy e végtelen szövegsokaság nem tartalmaz egyetlen abszolút ostobaságot sem? A „Tlön, Uqbar, Orbius Tertius”-ban megismerhetünk egy bolygót, melynek lakói született idealisták, s azt gondolják, hogy „a metafizika a fantasztikus irodalom egyik ágazata”.
És így tovább: Borges korai elbeszélései mindannyiszor leleményes ötletre épülnek (mert "az irodalommal járó sokféle… (tovább)

Tartalomjegyzék


Enciklopédia 1


Kedvencelte 27

Most olvassa 9

Várólistára tette 72

Kívánságlistára tette 68

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
marschlako P
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű

Ezt a szöveget, amit megkíméltek a lángok, különös tiszteletben tartották, és azok, akik újra elolvasták abban az isten háta mögötti tartományban, végül is elfeledkeztek róla, hogy a szerző csak azért fejtette ki ezt a tant, hogy jobban megcáfolhassa.

Nem mondhatnám, hogy minden novellát teljes mélységében meg tudtam érteni, leggyakrabban csak a felszínt kapargattam, de még így is különös hatással voltak rám ezek a novellák? esszék? írások. Elgondolkodtattak, vagy egyszerűen csak magukba zártak, s nem engedtek. s csak nagyon kevés volt, ami mellett észrevétlenül el tudtam menni. Különösen a Bábeli könyvtár, A titkos csoda, A halhatatlan ember és A teológusok tetszettek. A sort a válogatott művek következő kötetével szeretném folytatni, de az is érdekelne, mit írhatott Bioy Casares Borgesről közel 1700 oldalban.

>!
Noro MP
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű

Eredetileg nem akartam értékelést írni – klasszikus szépírókról ritkán szoktam – de nem tudok elmenni amellett, hogy a Borges írásai ellen elkövetett kritikák gyakran nehezebben értelmezhetőek, mint maguk a művek. Elég megnéznünk például a kötet fülszövegét:
„Sokezer oldalas életműve mégsem lett könyv-világ: roppant irodalmi, művelődés-történeti, és bölcseleti tudása mélyén nagyon is sebezhető, érző szív dobog, mely hol szabályos, hol döcögő vagy épp meg-meglóduló ritmussal ver a kétségek közt gyötrödő ember kozmikus morzejeleit, amint kétségtelenül eredeti stílusú, bravúros szerkesztésű és lenyűgöző eszmeiségű prózájából is kihallatszik az a bizonyos írói-emberi hang, amelyen Borges mintegy monologizálva vall a lét, a való, a tér, az idő, az ego, a nyelv a művészet alapkérdéseiről.”
No me dice nada… Ebből tudjam meg, hogy milyen a könyv? Mit olvasott az ember, aki ezt kitalálta? És mit ivott rá?
A plebs nyelvén szólva: szerintem Borges egy roppantmód művelt fazon volt, aki szeretett játszani az ötletekkel. Ebben a könyvben például találhatunk olyan krimit, amely finoman kifigurázza a „nagy mesterdetekív” alakját (azt, aki mindenben nyomokat lát). Abszurd írást az írói gondolkodásról. Esetleg mitológiai lények, „poszthumánok”, vagy náci háborús bűnösök nézőpontjába helyezkedik.Horrorja néha Lovecraftet juttatja az eszembe. Egyik háborús elbeszélése SF-írók tucatjainak adhatott – elvben – ihletet a párhuzamos valóságok témájában, mégsem nevezhető sci-finek. (Itt jegyezném meg, hogy e kötet két történet híján tartalmazza a Körkörös romok c. Kozmosz Fantasztikus teljes anyagát, de egy elbeszélését sem mondanám SF-nek.) Amit pedig az öncélú világalkotásról ír, azt minden szerepjátékosnak el kéne olvasnia – na erre mutasson rá valamelyik kultúrsznob Borges-kritikus :)

2 hozzászólás
>!
virezma P
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű

Az egyik egyetemi szemináriumon kerültem kapcsolatba Borgesszel, és most végre elolvastam egy teljes kötetét. Odavagyok ezért a hiperműveltségből építkező, mágikus világért. A műveiben tényleg ott van az egész világ – tök mindegy, hogy éppen melyik században, milyen népről van szó, a Koránt olvassák, vagy egy labirintusban keresik a halhatatlanságot.

>!
Shinzo P
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű

Szokatlan novellák gyűjteménye, vagy csak nekem volt szokatlan, nagy dilemma :) Mindegyike mélyre nyúlik, befészkeli magát az ember agyába, néha elgondolkoztató, álom vagy valóság, ugyanakkor brilliáns és sziporkázó. Nézzétek el nekem, ha most nem írok részletezőt a novellákról, nem is lehetne, egytől egyig tetszett, persze van amelyik jobban, van amelyik kevésbé. De egy biztos, beállok a rajongói sorba, mert… egyszerűen muszáj. Igazi élmény volt, senki ne hagyja ki.

1 hozzászólás
>!
kaporszakall
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű

Nos, Borges akkor is esszét ír, ha novellának hívja.

Ez a könyv is azt tartalmazza, amit az esszékötetek: egy kiváló kombinatív készséggel rendelkező spekulatív elme absztrakt szellemi konstrukcióit. Ami hiányzik belőle: az eleven élet, a hús-vér szereplők.

A – személyében egyébként rendkívül rokonszenves – szerző minden írásában jeges agyú analitikusként funkcionál, és szellemi zsonglőrködésének eredményeit veti a lábunk elé.

A novella egy tömör helyzetkép, egy rövid, önmagában is érthető, nagyjából zárt történet elmesélése. Itt erről szó sincs: maximum lehetséges történetek permutációinak felvázolására kerül sor. Matematikán köszörült elmém élvezi is a dolgot, de amit kapunk szélességben, elveszítjük mélységben. Ismétlem: nem hús-vér figurák sorsát kapjuk e lapokon, hanem lehetséges sorsvázlatok árnyjátékát több változatban, mint egy zenei motívumot, mindig más-más hangfekvésben és hangszerelésben.

Mivel párhuzamosan épp David Hume ’Értekezés az emberi természetről’-jét olvasom, hadd hivatkozzam épp erre az emlékezés és a képzelet kapcsán. Hume azt mondja (nem szó szerint idézem), hogy benyomásainkat két módon használhatjuk fel: egyrészt minél pontosabban felidézzük őket: ez az emlékezet, másrészt meglevő benyomásaink révén új ideákat hozunk belőlük létre, melyek felhasználják az eddigiek részleteit, de egyikkel sem azonosak teljesen: ez a képzelet. Egy irodalmi alkotásnál igen erőteljes az emlékezet szerepe (pl. Hemingway személyes konkrét tapasztalatok nélkül szinte nem is tudott írni), még olyan fiktív alkotások túlnyomó része is ezen alapul, mint Asimov Alapítvány-trilógiája, vagy Tolkien-től ’A Gyűrűk ura’. Ezekben a fiktív ötlet a történet vázát képezi, amit aztán a szerzők vastagon beburkolnak az általunk ismert világ képeivel, és az általunk ismert emberi viselkedés mintáival. Ezzel szemben Borges világa szinte mindig absztrakt, a szereplők cselekedetei, a történet eseményei – ha egyáltalán vannak – másodlagosak a szellemi konstrukció kifejtése mellett.*

Bocsánat a hosszas elméleti kitérőért! Csak azt akartam megindokolni, amivel az elején kezdtem: hogy Borges prózai írásai – műfaji megjelöléstől függetlenül – zömmel esszék, és ezért a használati utasításban ezt mellékelném hozzájuk: ’Figyelem! Triviálisnál jóval bonyolultabb gondolatok, semmi sztori! Analitikus elméknek, töprengőknek javallott. Történetre vágyók kerüljék.’

* ’A halál és az iránytű’, ’A titkos csoda’ vagy a ’Dél’ sem kivétel ez alól: a cselekmény ezekben is csak egy-egy tézist illusztrál. A novellához legközelebb talán az ’Emma Zunz’ áll.

>!
seemoreglass I
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű

Kicsit soknak éreztem benne a variációkat egy témára, de még így is legalább az egyharmadát remekműnek érzem, a maradékot pedig jónak.

>!
Otranto
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű

Nekem nagyon tetszett ez a kötet. Igaz néhol újra el kellett olvasnom a dolgokat, és erősen koncentráltam is sok esetben, de aztán megszoktam a stílusát. Főleg a labirintus-mániája miatt érzem magamhoz nagyon közel, ugyanis engem is kiváltképp foglalkoztatnak igencsak hosszú idő óta a különféle elmés útvesztők, ennek lehet, hogy az erős vizuális hajlamom az oka. Tetszett, hogy ugyanazok a filozófiai és vallásfilozófiai kérdések foglalkoztatják Borgest, ami engem is már sok alkalommal gondolkodóba ejtett. Imádtam, hogy rajongva ír a középkori arab(mór) világról, ami a sötétségbe zuhant Európa utolsó pislákoló kis mécsese volt, és meg kell mondjam majdnem elsírtam magam, azon az elbeszélésen, amikor az arab tudós-doktor Arisztotelészt fordítja és értekezést próbál írni róla, anélkül, hogy értené mi a tragédia és komédia fogalmai között a különbség, mert sose látott színházat szegény..Ez a szélmalomharc nagyon megindító volt. És több elbeszélés örökre emlékezetes marad számomra, így pl. A halhatatlan ember, ami engem H.P. Lovecraftra emlékeztet, vagy az Alef, a Zahir, A bokharai Abenhakán története, amelyek engem a szufik tanításaira emlékeztetnek, s megvan bennük az a keleti misztika, ami mindig izgalmasabb mint bármilyen európai filozófia..s tetszett még és meghatott a Deutsches Requiem c. elbeszélés is. A könyv egyik legfontosabb és talán legismertebb elbeszélése a Bábeli könyvtár, amiből a rózsakeresztes, szabadkőműves és az aranycsináló mágusok fénye világít, igaz jó sok mindent még így is zavarosnak érzek. Számomra a három legemlékezetesebb mégis a Körkörös romok c., amelyben az álom hatalmáról van szó, A babilóniai sorsjáték, ami a lottó őse voltaképpen, s nem utolsósorban Az elágazó kertek ösvénye című történet. Mindegyik történet tanít valamire. Engem a leginkább a spanyolos sztorik untattak, ezekkel annyira nem tudtam azonosulni..De azok is jók voltak, csak valahogy én máshogy válogattam volna össze őket, vagy mások mellé tettem volna. Mindenesetre a labirintus visszatérő fogalom Borgesnél, és számtalan jelentése is van, mindig az adott helyzettől függ, szakrális szimbólummá válik, és valamiképpen textuális szimbólummá is. Érdekes lenne egyszer mindezt felgöngyölíteni, mármint a különféle jelentéseit. A lényeg, hogy elvarázsolt ez a könyv, vagyis legalábbis bizonyos részei. És a nevek, amiket a szereplőknek ad, azok valami csodálatosak..ehhez is érzék kell..:)

2 hozzászólás
>!
Marcus
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű

Mivel nem sorban haladok a Borges válogatás köteteivel, ezért azt kell hogy mondjam, hogy ezek a „szokásos” Borges novellák, amelyek mindig az elbeszélés és az esszé határán egyensúlyoznak, és minden egyes szavuk irodalmi csemegeként szolgál. Bár szokásom minden egyes novellát értékelnem egy köteten belül, Borges-nél inkább csak néhány kiemelkedő darabról írnék röviden.

Tlön, Uqbar, Orbis Tertius: Egyből az első írás egy legendás kitalált hely történetével indít. Aki ismeri Umberto Eco Baudolino című könyvét, annak ez is nagyon tetszeni fog, bár ebben még több a fikció, mint abban.

A babilóniai sorsjáték: A sorsjáték-mániás nép követelte magának a játékot. Ami mind a mai napig tart. Zseniális.

Bábeli könyvtár: Borges álma a moly álma: egy könyvtár, benne a világ összes könyve, sőt, a világ összes könyvének összes változata, beleértve a megírás közbeni állapotokat is.

Az elágazó ösvények kertje: A The Art of the Short Story lapjain már találkoztam ezzel a művel, ami Borges labirintus-szenvedélyét kombinálja az irodalommal. Ezúttal egy olyan ókori íróról olvashatunk, aki könyve összes lehetséges változatát megírta, amelyben az olvasó döntheti el, hogy merre is halad tovább.

A Zahir: Gogol Az arckép című novellájában egy festményben lakozik maga az ördög, hogy mindenkire bajt hozzon. Borges csavar egyet az ötleten: a Zahir bármi lehet, és bajt nem feltétlenül hoz, de elfelejteni soha, semmilyen körülmények között nem lehet, és ez akár átoknak is tekinthető.

Az Alef: A Bábeli könyvtár ezúttal csak néhány kiválasztott jussa, azonban ők – egy gömbön keresztül – megláthatják és egyszerre felfoghatják az egész világmindenséget (kicsit olyan ez, mint Endymion felemelkedése).

>!
Frank_Spielmann I
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű

Borges? Hogy milyen? Hát olyan… borgeses… A legjobb könyvekről lehet a legkevesebbet írni, és én már így is túl sokat írtam róla.

>!
Kutor
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű

Ezt a könyvet sokkal hamarabb el kellett volna olvasnom! Csupa olyan téma van benne, ami vagy korábban is foglalkoztatott, vagy újonnan is nagyon érdekes volt. Szerettem benne azt is, hogy a különböző motívumok miatt az egyébként különálló írások valahogy mégis összekapcsolódtak.

Az egyetlen dolog, ami nem is annyira zavart, mint inkább nem tudtam hova tenni, a mindenféle spanyol nevű polgárháborús emberek meg helynevek, egyszerűen nagyon más volt, de gondolom, ez azért van, mert nagyon európai dolgokhoz szoktam. Volt egy pár elbeszélés benne, ami annyira nem fogott meg, de cserébe amelyek igen, azok nagyon. :)


Népszerű idézetek

>!
Frank_Spielmann I

Könnyűszerrel tudomásul vesszük a valóságot, talán mert sejtjük, hogy semmi sem valóságos.

191. oldal (A halhatatlan ember)

>!
marschlako P

Olyan kifogástalan elrendezésben és olyan átéléssel, hogy láthattam, sokszor elmondta már ezeket a dolgokat, s attól tartottam, hogy már alig maradt valami emlékkép a szavai mögött.

244. oldal, A másik halál

>!
Frank_Spielmann I

Van, aki azért keresi egy nő szerelmét, hogy aztán elfelejtse, hogy aztán ne gondoljon rá többé…

209. oldal (A teológusok)

1 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

A Titok szent, mindamellett egy kissé nevetséges…

165. oldal (A Főnix szekta)

>!
huphup

A Könyvtár olyan gömb, amelynek középpontja bármelyik hatszög, és kerülete felfoghatatlan.

Bábeli könyvtár

>!
macs

A cél, amely ide vezette, nem volt lehetetlen, csak éppen természetfeletti. Meg akart álmodni egy embert: a legapróbb részletességgel megálmodni és átvinni a valóságba.

Körkörös romok

>!
Frank_Spielmann I

Senki sem valaki, egyetlen halhatatlan ember valamennyi ember.

194. oldal (A halhatatlan ember)

>!
Kutor

Zahir arabul azt jeleti, hogy ismeretes, látható dolog; bizonyos értelemben Isten kilencvenkilenc neve közül az egyik; a muzulmánok földjén a köznép azt mondja róla, hogy az élőlényeknek és dolgoknak az a borzalmas tulajdonsága, hogy feledhetetlenek, és emlékképük végül is őrületbe kergeti az embert

280. oldal

>!
Adrienne

Arra gondoltam, hogy ellensége lehet az ember más embereknek, más emberek más pillanatainak, de egy országnak, tájnak nem: szentjánosbogaraknak, szavaknak, kerteknek, folyóknak, naplementéknek nem.

Az elágazó ösvények kertje

>!
macs

Az univerzumot (amelyet mások Könyvtárnak neveznek) meghatározatlan és talán végtelen számú, hatszög alakú galéria alkotja, melyeknek közepén alacsony korláttal körülvett nagy szellőzőlyukak vannak.

Bábeli könyvtár


Hasonló könyvek címkék alapján

Manuel Puig: Rúzsos kis ajkak
César Aira: The Miracle Cures of Dr. Aira
César Aira: The Seamstress and the Wind
César Aira: The Hare
Tomás Eloy Martínez: A tangóénekes
Wim Hornman: A lázadó
Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák
Isabel Allende: A szerencse lánya
Jiří Hronek: Hispaniola aranya
Alejo Carpentier: Eltűnt nyomok