Csodabazár 27 csillagozás

Jorge Amado: Csodabazár

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A világhírű brazil regényíró mitikus-legendás, néger-fehér-mulatt Bahiájában furcsa kis műhely ez a „csodabazár”, ahol Lídio mester fogadalmi csodajeleneteket, magyarán giccsfestményeket gyárt, a barátja, Pedro Archanjo, az életvidám, szoknyabolond mulatt pedig könyvecskéket ír népe, a fajok egyenlősége és keveredése védelmében. Közben ki-ki szaporán dögönyözi soros néger vagy éppen „skandináv” kedvesét. Amado könyve hol Pedro valóságosnak álmodott életét, a körülötte dúló harcokat jeleníti meg vonzó kópéderűvel, sok gusztosos nővel, hol a vele kapcsolatos centenáriumi hajcihőt meséli el kedves, bölcs iróniával.

Eredeti mű: Jorge Amado: Tenda dos Milagres

Eredeti megjelenés éve: 1969

>!
Európa, Budapest, 1976
340 oldal · puhatáblás · ISBN: 963070773x · Fordította: Gulyás András

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Pedro Archanjó


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISMP
Jorge Amado: Csodabazár

Egye fene, legyen öt csillag, kedvesem.
Nem mintha minden pontján maradéktalanul tetszett volna, de elismerem, hogy azokra a pontokra is szükség volt az összhatás kedvéért. Nem is azért öt csillag, mintha hibátlanul lenne megírva – ó, távolról sem, kedvesem –, de ennek a nyavalyásnak még a hibák is jól állnak. Nem tudom azt se, mennyire hiteles a kép, amelyet Brazíliáról mutat – józanabbik énem szerint nem érdemes se útikönyvnek, se törikönyvnek használni –, de a kevésbé józan énem azt mondja, hogy a karnevál is Brazília része, mégpedig szerves része, ennél a könyvnél pedig nehéz karneválibbat írni.
Na jó, van, akinek sikerül. :D

Leginkább a regény elején látszik a tudatos koncepció: nemcsak egy teljesen ismeretlen világba léptet be – mit: léptet! megfog a nyakadnál, és belehajít a mélyvíznek egyenesen a közepébe! –, hanem még két szálon is indítja a cselekményt. Mint elég hamar kiderül, a két szál azonos térben, de különböző időkben játszódik: az egyik Pedro Archanjo életét meséli, halálától visszafelé, a másik arról mesél, hogy huszonöt évvel később hogyan mesélik Pedro Archanjo életét az új Brazíliában.
Összefoglalva: rosszul. Bővebben: piszok rosszul, hogy csúnyábbat ne mondjak. Amilyen eleven, színes, harsányan vidám és mozgalmas életet él Archanjo, olyan nagyon igyekszik őt piedesztálra emelni és szoborrá merevíteni és saját céljainak szolgálatába állítani a nem is olyan késő utókor, ráadásul finoman szólva is nevetséges indokkal (egy USA-ból jött Nobel-díjasnak igyekeznek minél fényesebbre spoiler). Amennyire tetszett Archanjo életének eleven humorral mesélt története, pont annyira utáltam az Amado jelenében játszódó részeket, de aláírom: kellettek ezek, hogy megmutassák, mennyire nem fenékig tejfel a megváltozott Brazília sem.
Aztán egy idő után Amado megunja a jelenbeli szálat* Archanjo néhány pároldalas közjátéktól eltekintve tökéletesen átveszi a hatalmat a regény és annak írója fölött,** és onnantól kezdve a regényből szürrealitásba hajló álomszöveg lesz, mítosz, pogány legenda, életre kelt hőseposz, amelynek a szereplői egyszerre végtelenül földhözragadtak és végtelenül elvontak.

Hús-vér alakok, nagyon is az anyagi-testi lét szintjén állók – közben pedig kizárólag jók és gonoszak lehetnek, kivétel nincs, és a jók csak jól, a gonoszak csak gonoszul tudnak gondolkodni és cselekedni. A miheztartás végett: jó az, aki forradalmat csinál, elismeri a népek, nemzetiségek, társadalmi osztályok egyenlőségét, nem foglalkozik a bőrszínnel, mindenkit saját érdeme szerint szeret, tisztel, megbecsül, nem folyamodik erőszakhoz, ha nem kényszerítik rá, ezenkívül erős, bátor, okos, vidám, nagylelkű, valamint nem kötelező, de erősen ajánlott jelleggel a nemi élet szempontjából kívánatos megjelenésű, gyakorolja is, és minél több gyereket produkál.*** Ezek a tulajdonságok a regényben mind szorosan összefüggenek, egymás nélkül nem igazán jelentkeznek, pl. véletlenül se fordul elő olyan szereplő, aki hinne az egyenlőségben, és, teszem azt, közben gyáva lenne, pláne terméketlen, és kész abszurdum, hogy elkérje a szegényektől a lakbért. A gonoszok ellenben mind csúnyák, gyávák, hazugok, ostobák és vérlázítóan rasszisták, illetve könyörtelenül behajtják a lakbért, ja, és humorérzékük sincs; egyetlen erejük, hogy az ő oldalukon áll a politikai hatalom. De ha azt egyszer elveszik tőlük, mindenki boldog lesz. Éljen Sztálin. (Ezt nem én mondom, a regény végén a tüntetők mondják. Igaz, hogy Churchill meg Roosevelt meg De Gaulle nevét is odamondják mellé, mivel Európában ekkor javában folyik a II. világháború. De akkor is hátrahúztam a fejemet olvasás közben, mint a macska, ha az orrára ütnek. Pedig tudtam, hogy a jámbor brazilok a töredékét se tudhatták annak, amit még Európában is csak a tájékozottak tudtak.)
Isten őrizz, hogy ellenszenvesnek találjam a regénybeli jók nézeteit, vagy fordítva, hogy egyetértsek a gonoszokéival. Akikről egyébként is sorra kiderül, hogy afrikai vér is folyik az ereikben.**** Én mindössze megállapítom, hogy felnőtteknek írt meseregényt olvasok, mellesleg határozottan kitett 18-as karikával. Ha erősebb lenne a jóval összetettebb hangnemű, stílusú jelenbeli szál, ha erősebben hangsúlyozná a regény, hogy Archanjo története a szereplők számára is mítosz és/vagy legenda, és bizony nagyon csúnyán ki is lehet használni az Archanjo-mítoszt, akkor igen, akkor komolyan lehetne venni a szöveget. Így elég nehéz.

Na de ki a fene akar komoly lenni, ha vigadni is lehet?! A karneválszerető olvasó tehát tudatosan és időlegesen felfüggeszti az összes kételyét, örül, hogy a jelenbeli szál kikopik a regényből, és élvezi a mesét, és drukkol a szereplőknek, és dühöng a gaz gyilkosokra, és tapsol az ügyes bosszúállóknak, és tele szájjal vigyorog a poénokon, és nagyon szereti Archanjo mestert, Lidio csodaképfestőt (disznóság, hogy a fülszöveg legiccsezi a képeit!!!!!), a felülmúlhatatlan Zabela asszonyt, Ester madámot, Silva Virajá és Fraga Neto professzort, a hőslelkű Procópio oltáratyát, a drága Őrnagyot és a kis Tadeut és a világszép Rosa de Osalát és a nagy öklű Manuel de Praxedest… meg mind a többieket, akik egy Rejtő-regényben is otthon éreznék magukat, leszámítva a szexet. Mert abból itten bőven van. De mindig boldog. A jók nem erőszakosak. Köztük még a prostituáltak is jól érzik magukat, nem is akarnának más munkakört.

A mese, az mese, kedvesem. A csoda pedig csoda, átjárás emberi és emberfölötti világ között. Szánalmas is lenne, ha még a mesében se győzne a jó.

* Ez pl. hiba – illetve fogalmazzunk úgy, hogy nem túl elegáns menet közben így elejteni egy regénykoncepciót –, de megbocsátom, mert én is meguntam. Én már hamarabb.
** Aki egyébként szerepel a regényben, elvileg ő lenne a huszonöt évvel későbbi szánalmas-pipogya költő, gyakorlatilag nem létezik, hogy egy ilyen öntelt, látványosan tehetségtelen, és folyamatosan önbecsapással foglalkozó alak meg tudjon írni egy karneváli történetet. Item: újabb hiba. Item: a végén Amado is észreveszi az ellentmondást, és kanyarít a költőnek egy komoly befejezést, de akkor már a konszepsönnek régen annyi.
*** Azért amikor kiderül (igaz, „mese a mesében”-stílusban, hangsúlyozottan mítoszként és a földi lét minden valószerű elemétől megfosztva), hogy amelyik nőnek Archanjo nem kell, az csak maga az ördög lehet, mocsok és gonosz és gőgös és szívtelen és rendre szoktatandó, akkor megemlítettem valakinek az édesanyját. Disztingváljunk mán. A másik húszezer nőnek kell, bírjon ki ennyit. Item: egy nagyon nem tetsző elem. Akár hibának is tekinthetném, elvégre milyen világfelforgató az, aki maga is megszeghetetlen szabályrendszert teremt maga körül?!
**** Gyönyörűséges, de tessék mondani, hol vannak az amerikai őslakosok?! Ahogy ez a könyv meg van írva, egész nyugodtan át lehetne plántálni, mondjuk, Angolába, vagy bármely más afrikai portugál gyarmatra. Háromszáznegyven oldalon összesen 1 db említést kapnak az indiánok, „ja, ők is itt vannak”-felkiáltással, a kultúrájukról meg egy hang nincs. A nagy egyenlőség lázában őket miért tetszett következetesen kihagyni a regényből? Item: harmadik hiba.

20 hozzászólás
>!
SteelCurtain
Jorge Amado: Csodabazár

Nem tudom miért, de amikor az ember egy brazil labdarúgócsapatot lát, ahol a játékosok a hófehértől a koromfeketéig mindenféle árnyalatot felvonultatnak, s ez a sokféle bőrszínű játékos tökéletes harmóniában alkot igazi csapatot, akkor eszébe sem jut, hogy valaha Brazíliában is is igyekezett gyökeret ereszteni a rasszizmus. Amado – a tősgyökeres brazil, akinek írásaiban mellesleg még sohasem bukkantam focira utaló jelekre, noha azt hinnénk, hogy az kódolva van a brazil génekbe – a tőle megszokott laza derűvel ábrázolja a világtörténelem eme méltán feledésbe merült jeles epizódját. Néha már szinte sajnáltam a szánalomra méltó rasszistákat és ideológiának kinevezett rögeszmés agymenésüket. Ennek a száraz, ostoba gyűlöletrendszernek a maga katonás egysíkúságával fikarcnyi esélye sem lehetett az élet szeretetén alapuló, kirobbanó erejű, táncban, szexben, misztikumban megnyilvánuló mulatt életstílus ellen, ami az élet minden apró rezdülésében megnyilvánul. Mindent magába olvaszt, ami jó, és fehér, s ami jó és fekete, aztán visszaköszön a hajnalig tartó ivászatokban, az őrjöngő kakasviadalokban, a varázslatos zenében. Legyőzheti mindezt a bürokrácia és a fantáziátlanság? Ha igen, nincs miért tovább élni. De van legalább három agysejttel rendelkező ember, aki ezt az elvetélt gondolatokból összefércelt ideológiai Frankensteint komolyan tudja venni? Hiába állt neki díszsorfalat az arisztokrácia, s hiába védelmezte a bürokrácia. Hiába vette szárnyai alá mundérosok hada, s hiába üvöltötte az égre egyaránt az előkelő és a toprongyos csőcselék, ez csak Európában, a rend, fegyelem, tekintély megbonthatatlan egységében hívő átlagemberek tömegében érvényesülhetett. Dél Keresztje alatt azonban mindez egyszerűen nevetségessé válik. Ahol az életet nem vonalzóval és körzővel tervezik, ott egy kicsit minden anarchisztikus. Nem létezhetnek megkövesedett rendszerek, nem csak jól hangzó aranyköpés, hogy a világ folyton változik. Minden öntörvényűvé válik, természetesnek tűnik minden, ami váratlan, s szabállyá lép elő a szabálytalanság. Rasszizmust ráerőszakolni egy ilyen sokszínű társadalomra? Bizony, sok megjelenési formája van az agyhalálnak!

>!
csillagka P
Jorge Amado: Csodabazár

Kedveskéim, engedjétek meg, hogy elmesélje milyen csuda klassz helyen jártam az elmúlt napokban. Csavarogtam a könyvek világában, míg rá nem akadtam a csodabazárra, ahol azonnal befogadtak, krokodil pálinkával kínáltak, mellé finom mulatt konyhának a remekeit főztek és bemutattak a lakóknak, volt ott mindenféle furcsa figura, sötétebb bőrű tehetséges mérnök aki beleszeretett a kiskirálylányba, pedellus aki szocilogósakat megszégyenítő alaposságú könyvet írt a hagyományokról, nyomdász aki szentképekre festi az idős grófnő kedvenc macskát, táncosnő aki az unokáért még az addigi életét is feladta. Fiatalok és idősebbek, nem ismerik a széthúzást, letargiát, mennek előre és a dobok ritmusára törik fel a lenézés és a kirekesztés támfalait. Pedro Archanjo a szem, könyve nagy vihart kavar, később se csitulnak az indulatok és a másod virágzás éppen olyan érdekes mint a keletkezés meséje.
Érdekes, izgalmas csavargás volt a capoeira és szamba világában, sok-sok tanulsággal.
Azért ne feledjük Arany örökbecsű szavait : Gondolta a fene!

>!
regulat
Jorge Amado: Csodabazár

Szerencsém volt. Vagy van. Ha a Zsibiabá és az Az éjszaka pásztorai előtt olvasom, akkor kegyetlenül leszóltam volna.
Mert tele van szórva olyan kifejezésekkel, amiket én, a kívülálló, nem értek.
Mert zavart volna a végére egyre erősödő politikai szál, mint ahogy a Zsubiabában zavart is.
Mert szétcsúszottnak éreztem volna a múlt és jelen szövedékét a történetben. Annyira szétcsúszottnak, hogy még a mágia és valóság egybesodort fonala sem tudja egyben tartani.
Ok. A mágikus realizmus nem nekem való.

Különben karnevál. Szex, szamba, nevetés… A régi Bahia, Pedro Archanjo Bachiája egy rejtői világ, rejtői figurákkal, az újról meg nem sokat tudunk meg… csak hogy van, és nem biztos, hogy jobb lett, mint a régi.

Különben ez egy szép mese arról, hogy hogyan lett a fenegyerekből autodidakta „tudós”, vagy talán még szent is.
Mindezt, azaz az életét elmesélik, átírják, felhasználják a születésének századik évfordulóján. Az olvasó meg elgondolkodhat a rasszizmuson, a fajelméletken, no meg a faji kérdés brazil megoldásán…

>!
Európa, Budapest, 1976
340 oldal · puhatáblás · ISBN: 963070773x · Fordította: Gulyás András
>!
marschlako P
Jorge Amado: Csodabazár

Hát, különös egy hangulatú könyv volt, az biztos, s nem emiatt tetszett. Mert végül is tetszett. S érdekes módon összehangzott az ezt megelőzően olvasott, Volt egy farmom Afrikábannal, Karen Blixentől. Ami talán furcsán hangzik, hiszen a két könyv hangvétele, története ég és föld. Mindkettőben nagyon hangsúlyos azonban az afrikai népek kultúrájának elnyomása ellen felemelt szó. Csak míg a dán írónő kívülről szemléli ezt az életmódot, addig a brazil Amado belülről. S amíg Karen Blixen soraiból arisztokratikus szépség és nyugalom árad, addig a brazil író karneváli kavalkádot teremt műve minden egyes sorával.

Szeretem, ha a kisemberek vannak a könyvek középpontjában, ők pedig most nem hiányoztak. Az a forrongó, kavargó stílus azonban, ami e szereplők életét híven tükrözte, elénk vetítette, már eléggé idegen volt tőlem (időnként még José Camilo Celát is felidézte), talán ezért is nem tudtam maradéktalanul élvezni Pedro Archanjo életének (és utóéletének) történetét. Összességében azonban egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, egyfajta sajátosan brazil életérzésbe csomagolta napjaimat közös utunk során.

>!
hencsa06
Jorge Amado: Csodabazár

Ez a regény teljesen elvarázsolt. Érdekes világot ismerhettünk meg Pedro Archanjo életén keresztül. Volt itt minden varázslat , rasszizmus, összetartás, szeretet , szerelem , erotika…
Jó volt egy kicsit betekinteni a karneválok elvarázsolt világába.
Archanjot nagyon megszerettem , igazi egyéniség , sosem adta föl.

>!
marcipáncica P
Jorge Amado: Csodabazár

Egyik oldalon ott van a hangulat, az életképek, a cirkuszi bazár érzés, az a rengeteg kulturális ismeret Brazíliáról, és a nagyon élvezetes írói stílus, amiktől ez a könyv fantasztikus. A karakterek inkább érdekes voltak, különlegesek, némelyikük egészen meseszerű, mint erős regényszereplők, de ezt nem éreztem problémának egy ilyen jellegű könyvben.
A másik oldalon viszont ott van, hogy kb. a harmadánál gyanút fogtam, hogy itt igazából nem is fog igazán semmi más már történni, csak ezek a képek fogják egymást újból és újból ismételni, mindig kicsit más szemszögből, mindig egy újabb részletet feltárva. Egy idő után kicsit olyan érzésem volt, mintha lazán kapcsolódó novellákat olvasnék egymás után, nem egy egybefüggő regényt, és picit már fárasztó is volt. Amado rengeteg társadalompolitikai témát szőtt a regényébe, ezekről (számomra) nagyon érdekes volt olvasni, viszont valahol ezekben is elvesztem, meg a rengeteg ismeretlen, egzotikus szóban, szokásban és utalásban – ezekhez pár lábjegyzet jól jött volna.
Kicsit jobban akartam szeretni ezt a könyvet, mint amennyire sikerült, de biztos visszatérek még Amado-hoz a nem túl távoli jövőben.

>!
sztinus P
Jorge Amado: Csodabazár

„ Bocsáss meg drágám, valami képtelen világba kerültem”
igy éreztem ezzel a könyvvel kapcsolatosan. sajnos nekem ez a fajta káosz nem jön be, valamiért a spanyol nagyok és brazil stb forróvidékről származók nem tetszenek és kész.
valahol a közepén élveztem kicsit, de akkor is sok( k ) volt már.

>!
Ferenc_Molnár_3
Jorge Amado: Csodabazár

Brazíliáról szóló hőseposz, néhol megrázó, néha mulatságos, szatirikus hőstörténet, amelyben Jorge Amado kedvesen szeretett alakjai szambázva vonulnak végig a történelem mellékutcáján életük színteréhez a csodabazárhoz. A világnézetek, emberfajták, vallások és politikai nézetek buja, kaotikus keveredése egy véletlenül felfedezett író és életművész sorsa, írásai szemszögéből, akiről mindvégig nem tudjuk eldönteni, mennyire komoly alakja a huszadik század brazil irodalmának és mennyire egy léha amerikai irodalomtudós találmánya. Nehezen lendülni bele, a nevek, népszokások és mágiák kusza halmazából lassacskán bontakozik ki a történet, ami valójában történetek sora, édesbús mesék, vérbő alakok és valódi szenvedélyek gyűjteménye. Kezdetben úgy éreztem, nincs sok közöm az egészhez, Brazília messze van, miért érdekelne engem egy önmaga szórakoztatására írogató pedellus életének története, ám egyszerre csak megfog a hangulat, a mélység és Amado karneváli meseszövése.

>!
Stendhal
Jorge Amado: Csodabazár

Nem hiszem, hogy tudnék épkézláb értékelést írni róla azon kívül, hogy egy csodálatos, lebilincselő és elvarázsoló regény. Bár számomra kicsit nehézkesen indult, de végül úgy éreztem, hogy elsodor a bahiai fekete-negyed zajos, táncos forgataga. Együtt sírtam, együtt nevettem, együtt szerettem és együtt öregedtem meg a főhőssel. Minden szavát elhittem.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
regulat

Az igaz, hogy amikor az emberek megítéléséről van szó, jobban szeretem túlbecsülni őket, mert aki lebecsüli őket, általában önmagát veszi mércéül.

193. oldal (Európa, 1976)

>!
regulat

Minden jónak vége szakad egyszer, de ha azt akarjuk, hogy örökké tartson, idejében be kell fejeznünk.

103. oldal (Európa, 1976)

4 hozzászólás
>!
sztinus P

Ó, kedvesem, azért olvasok, hogy megértsem, amit látok, és amit hallok.

159. oldal (Európa, 1976)

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
1 hozzászólás
>!
regulat

– A tehetség független a festéksejtektől, címektől, a társadalmi rangtól, ezektől az ostobaságoktól. Istenem, hát van, aki még mindig kételkedik ebben az igazságban?

193. oldal (Európa, 1976)

>!
regulat 

(…) nyolc gyereke van, de ha Isten megtartja erejét és kedvét, tizenötig elmegy.

301. oldal (Európa, 1976)

>!
Bélabá P

– El se tudja képzelni, barátom, mi mindent gyűjtöttem össze, csak a széplányoknál. Jegyezze meg, kedvesem, nincs jobb hely egy filozófus számára, mint a kupi.

37. oldal

>!
Bélabá P

…„gyere csak, kis barátom, olvassunk egy csuda jó történetet” – rávezették a kis csavargót az olvasásra és a mesékre.

>!
regulat 

A tapsra ébredt fel, idejében, hogy szót kérjen.
Az emelvényen először szomorú pillantást vetett az ásványvizes pohárra – „mikor adnak már sört a szónoknak?” (…)

335. oldal (Európa, 1976)

>!
marschlako P

    – Komoly? De hiszen úgy szeretett mulatni.
    – A tisztességére értem, hogy komoly volt, nem arra, hogy savanyú képű lett volna.

44. oldal

>!
Bélabá P

A parton még focizott is, egy gólját fényképen közölték, bár kedvenc sportja kétségtelenül a női nem volt. A tengerparton és a mulatókban kiváló hazai példányokkal került bensőséges kapcsolatba.

27. oldal (Európa, 1976)


Hasonló könyvek címkék alapján

Fernanda Torres: VÉG
Mário de Andrade: Makunaíma
Graciliano Ramos: Aszály
Francisco Marins: Az aranybányák titka
Fernando Morais: A Mágus
Paulo Coelho: Az accrai kézirat
Arto Paasilinna: A nyúl éve
Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea
Kurt Vonnegut: Macskabölcső
David Lodge: Helycserés támadás