Gulliver ​utazásai 75% 572 csillagozás

Hogy az a vastagfarkú macska rúgja meg, ez nagyon gyorsan elfogyott.
Olvastam valamikor nagyon régen, de igazából annyira emlékeztem, hogy semmire, valami halványan derengett, hogy a lovas részt szerettem, (de amikor olvastam éppen minden lovat szerettem) nagyon nagy szerencse, hogy, kicsiny gyermek koromban, csak diafilmen kerültünk kapcsolatba, mert ez nem mese. Nem is értem milyen megfontolásokból van belőle gyerek változat (lehet, hogy ráveszem magam annak is a tanulmányozására) jó sok mindent át kellett szerkeszteni, hogy az ifjúság részére fogyasztható legyen. Az olvasás közben végig azon gondolkoztam ki bánthatta ennyire Jonathant, miért haragszik az egész emberiségre? Piszokul ki lehetett akadva valamiért ez az ember, persze ez nekünk jó, hiszen egy nagyon jó kis kritikában írta ki magából a dühét. Kemény könyv, igazi gyilkos szatíra az emberi társadalom árnyoldalairól, a kitörési lehetőség nélkül.
Kicsit bevallom megfeküdte a gyomromat a vége, és akármennyire is jól van levezetve, utálnék a Nyihahák országban élni. Igazi yehu vagyok, féktelen, vad és szabad, mint az északi szél. spoiler
Gullivert nem igazán tudtam kedvelni, első (második, sokadik) ránézésre is, pont az a felfújt pöffeszkedő hólyag, akitől kiráz a hideg, saját erkölcsi nagyságában fürödve éppen a saját családjával nem törődött. Kedvencem helyem (ki hitte volna) a varázslók szigete, na onnan engem senki nem tudott volna kirobbantani.
Kötelező irodalom, így második olvasásra ezt mondom szigorúan harminc felett, mert sajnos nagyon sok finom mondatához, be kell nőnie a fejünk lágyának.

    Meglepetés volt számomra ez a könyv, igazi pozitív csalódás!
    Törpék, óriások, repülő szigetek, beszélő állatok: kész is van egy modern kori, jó kis fantasy! De Swift nem a szórakozásrét alkotta meg ezt a fura-fantasztikus világot, hanem, hogy leírja az igazságot, amit oly sokszor hangsúlyoz, hogy ő csakis az igazságot jegyezi le. És így is van ez jól, elvégre nagy költői hitvallás: "az igazat mondd, ne csak a valódit"*. És mi az igazság? Az, hogy az ember romlott…
    Ez a köny tele van politikával! Aki egy kicsit érdeklődő a világ iránt, és figyelemmel követi a jelen eseményeit, vagy éppen szeret a történelemben elmerülni, megdöbbentő párhuzamokat vélhet felfedezni a könyvben leírtakkal! Néha figyelmeztetnem kellett magamat, hogy ez a könyv a XVIII. században született, a Világháborúk és a mostani események előtt!
    De nem csak politikai és társadalmi vonatkozások vannak a regényben: meglepődve észleltem, hogy olvasás közben más olvasmányaim is eszembe jutnak, Platóntól** és Arisztotelésztől*** egészen a Kis Herceg-ig! Izgalmas volt ez az utazás így, nem csak a szigetek között, de kulturális-politikai-társadalmi rétegek köztt is!
    Mégis, ezek az utazások kicsit szaggatottnak tűntek, mintha két út között a valóságban is eltelt volna néhány esztendő, és Swiftet egyre mélyebben kerítette volna hatalmába a kiábrándultság. Az elején még vicces-irónikus fricskákkal operált, a végére pedig a teljes undor volt az, amit érzett az emberi faj iránt.
    Megdöbbentő, elgondolkodtató mű. Meglepően tetszett.

*József Attila: Thomas Mann üdvözlése.
** Platónra amúgy hivatkozik is egyik részében a mű.
*** Az arisztotelészes rész valami fantasztikus! A kedvencem az egész könyvből!

Nagyon tetszett ez a regény, annak ellenére, hogy volt benne néhány „érdekes”, kissé megbotránkoztató elem. Viszont a helyszínek hitelesen fel voltak építve, az arányokkal való játék pedig egyszerűen fantasztikus volt. Gulliver viszont, őszintén szólva, nem a szimpatikusabb főszereplők közé tartozik.

Olvasás közben elfelejtkeztem arról, hogy ez egy 1726-os fantasy.
Nem lesz a kedvencem, imitt-amott untam is, de értékelem nagyon a kiépített világot.

Ebből gyerek könyvet csinálni, eszetlen ötlet volt. Gyermekkoromban sokat olvastam, de most a mese otromba csonkításnak érződik. Viszont a teljes valójában kiváló társadalom kritika, sőt emberiség ellenes kritika. Csodálatos íve van az egésznek. Először az ember óriási utána már csak törpe. Itt már a beszélgetésekben az angol társadalom visszásságai is szóba kerülnek. A későbbi utakon a beszélgetésekben már könyörtelenebb a kritika. A halhatatlanok jellemzésénél az emberről is kíméletlenül kiderülnek a nyomorúságos jellemvonások. Utána a lovaknál, akiket Karinthy még nem nevez nyihaháknak megismerhetjük az emberiség sötét állati mivoltát, szemben a nemes jellemvonásokkal. A regény küldetésként szélsőséges tükröt próbál állítani elénk, hogy vegyük észre és megvessük a romlott dolgokat és törekedjünk javítani jellemvonásainkon és ez ráfér a társadalom egészére is. Szomorú, hogy ez a XVIII. századi durva korrajz mostani korrajz is, mit sem nemesedett az emberi természet. A gúny, amivel túloz és kifejez az író, mesteri. A hangvétel is töretlen ívben keményedik. Óvatos szatírától a durva szidalomig folyamatosan változik. Bárcsak lenne foganatja néhány jótanácsának.

Valamiért úgy rémlett, láttam a filmet, de olvasás közben kiderült, hogy csak a felét láthattam anno. Lilliputra és az óriások szigetére emlékeztem, de a másik 2 utazás újdonság volt számomra. 4 utazás, 4 különböző kaland. A nyihahák országa volt a kedvencem. Nagyon összetett történet, kalandos, szórakoztató és minden részben más megvilágításba helyezi az emberiséget. Szomorú, hogy a 300 évvel ezelőtti korrajz semmit nem változott azóta, vagy ha változott is, nem jó irányba.

Örök könyv marad, ami mindig új s újabb értékeket ad, erre újraolvasva is rádöbbenhettem.

A regény egyik hibája az, hogy túl hosszú, valószínűleg simán megélne 4 vagy 2 kötetben is. Például a nyihahák között kifejtett szerzői szatírának – éppen a könyv hosszúsága és alkalmankénti önismétlése miatt – sokkal kisebb az ereje, mintha külön olvasnánk ezt a történetet.

Az első két rész (törpék és óriások) önállóan is megállna, egyrészt kerek robinzonád kalandtörténetek, másrészt a társadalombírálat friss és erős bennük. (A teljes regény csúcspontja szerintem az a rész, amikor a szerző elbeszélése után Brobdingnag uralkodója kérdéseket tesz fel. CSAK kérdez – és mégis, ezek a kérdések gyilkos erejűek.)

A harmadik rész túlzó és a negyedik rész naiv szatírája szerintem már valamivel gyengébb írások, bár a szórakoztató faktor ezekben is erős.

Talán még Swift általános (és kiemelten természettudományos) ismereteinek komoly mennyiségét hangsúlyoznám: például nagyon pontosak a matematikai számításai. (A felületi és térfogati arányokkal végig hibátlanul számolt.)

Eszement jó. Valahol a zsenialitás és az elborult elmeháborodottság vékony határán táncikál, de abszolút szeretnivaló, még az undorító részek ellenére is. Már csak azt nem értem, miért a lilliputi részen pörögnek annyit, a másik három sokkal izgalmasabb.

PS: Amúgy tudtátok, hogy a yahoo.com neve a jehu származéka (ami az eredeti angolban yahoo-ként írandó)? A spanyolviaszt persze nem én találtam fel, csak gondoltam, idebiggyesztem.

Nehezen birkóztunk egymással, a könyv meg én. Belejátszott ebbe az is, hogy ez volt az első könyv, amit hangoskönyvben terveztem meghallgatni, és ezt a „műfajt” még gyakorolnom kell. Folyton elkalandoztam, elbambultam, sőt, elaludtam hallgatás közben, és kedvemet szegte a sok visszatekergetés.
A második felét már e-könyvben olvastam, olvasva sokkal élvezetesebb volt. Hiába, nekem hiányzik, ha nem látom a betűket. A memóriámban is jobban megmarad az, amit látok is, nem csak hallok.
Iskolás koromban olvastam valami ifjúsági kivonatot a lilliputiak és óriások országáról, a többi egész új volt nekem. A legjobban a nyihahák országa tetszett.
Hát nem borzasztó, hogy az emberiség, a jellemek, a társadalom, a politika ilyen keveset változott 300 év alatt?! Már rég fel kellett volna ébrednünk…

Érdekes olvasmány volt. Görbe tükröt mutat. Szomorú (és ez talán túl enyhe kifejezés), hogy háromszáz év elteltével is ennyire igaz a mai társadalmunkra is ez könyv. Karinthy Frigyes fordításában nagyon szerettem olvasni. A MEK-en fent van, ajánlom mindenki figyelmébe. link

"Egy ezután következő kihallgatáson őfelsége röviden összefoglalta mindazt, amit addig elbeszéltem neki. Összeegyeztette válaszaimat, aztán a tenyerébe tett, szeliden megsimogatott és a következő szavakat intézte hozzám (sohasem fogom elfelejteni szavait és azt a hangot, melylyel beszélt!): „Kedves kicsi Grildrig barátom, maga igen tiszteletreméltó dicshimnuszt zengett a maga hazájáról. Én pedig azt tanultam a maga beszédéből, hogy tudatlanság, lustaság és bün a legmegfelelőbb tulajdonok, melyek révén maguknál törvényhozóvá lehet valaki: hogy a törvényeket azok magyarázzák és alkalmazzák, kiknek minden érdeke és ügyessége azokat elferditeni, összezavarni, megtagadni. A maguk országában igenis lehettek olyan alapintézmények, melyek eleinte a nép javát célozták, de ezek régen megfogyatkoztak már s ami maradt belőlük, megromlott. Abból, amit előadott nekem, kiderült, hogy valamely nagy hivatal betöltéséhez nem kellenek nagy erények. Az se igaz, hogy erények révén szereznek nemesi rangot egyesek, vagy hogy a papokat jámborság és tudás; a katonákat bátorság és hüség; a birákat igazságosság; a szenátorokat hazaszeretet és a tanácsosokat bölcseség révén választják meg. Ami magát illeti, kedves kicsi Grildrig, maga az életének nagyobb részét utazásokban töltötte el s azért remélem, nem ismeri hazájának büneit. Mindabból, amit elbeszélt nekem s amit kérdésekkel nagy nehezen és nagy erőlködve kicsikartam magából, azt kell következtetnem, hogy az embereknek az a fajtája, melyből származik, a legromlottabb és nyomorultabb mindazon férgecskék között, melyeknek a természet valaha helyet adott e szép földgolyó felületén.”