Kétezer éve Bartimaeus még ereje teljében volt; csatákban legyőzhetetlen, és barátja a nagy mágusnak, Ptolemaiosznak.
Most azonban, földi csapdájában vergődve, s kitéve gazdája, Nathaniel kénye-kedvének, az egykor oly félelmetes dzsinn energiái elapadóban vannak. Időközben az álnéven bujkáló Kitty Jones titkon a varázslásról, a démonokról folytat tanulmányokat. Célja, hogy valamiképp vége szakadjon az emberek és a démonok közti örökös háborúskodásnak.
A Bartimaeus trilógia harmadik kötetében a történet évezredeken repíti át az olvasót. Bartimaeus, Nathaniel és Kitty sorsa beteljesedik. Kérlelhetetlenül kegyetlen mágusokkal, a mágia történetének legsötétebb összeesküvésével kell megküzdeniük, s ami a legrosszabb: egymással szemben is van elszámolnivalójuk.
Ptolemaiosz kapuja (Bartimaeus 3.) 227 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2005
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Enciklopédia 2
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 81
Most olvassa 9
Várólistára tette 76
Kívánságlistára tette 61
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Sokkal jobban tetszett, mint a második rész, köszönhetően egyrészt Bartimaeus és Ptolemaiosz kapcsolatának, másrészt, hogy a második részben homlokráncolva nézett Nathaniel végül itt kezd újra egyenesbe jönni önmagával és így az olvasó újra kedvelni kezdi (persze nem annyira, mint a dzsinnt). Az akcióból szerintem több is lehetett volna, illetve a Másik Világban való kalandozás is érdekes volt, bár az, hogy egy spoiler. Bartimaeus hozza a formáját, imádtam a lábjegyzeteket (sőt, ebben a sorozatban az a legjobb, ki látott már ilyet, mikor az olvasó várja a kis csillagokat a szövegben, hogy aztán fusson megnézni a lábjegyzetet? :-D). A jellemfejlődések is jók, főleg ugye Kitty, majd a kötet felétől Nathaniel is, a démonok vérengzéseit viszont szívesen olvastam volna részletesebben (jól van, ifjúsági sorozat, úgyhogy… de azért lehetett volna sötétebb hangulatú :-D). Összességében egy nagyon jó kis sorozat, kíváncsi vagyok az előzménykötetre is.
„Egyesek szerint a hősi halál tiszteletre méltó.”
„Általában azok szerint, akiknek nem kell megcsinálni. Például politikusok és írók.”
Szép és méltó befejezése a sorozatnak, a végét még meg is könnyeztem.
De.
De nekem valami hiányzott. A könyv feléig, ami nem 50 oldal, tulajdonképpen szinte semmi sem történt. Nagyon nehezen rágtam át magamat rajta.
Utána már nem volt gond, sodródtam az eseményekkel, de mégis.
Szerettem Bartimaeus és Kitty részeit, Nat csak a végére szedte igazán össze magát. Nagyon jók voltak a visszaemlékezések, szívet melengető volt a kapcsolatuk.
Jó volt, de nem tökéletes, most, nekem.
Kedvenc dzsinnünk Bartimaeus, továbbá Nathaniel a mágus, és Kitty az egyszerű ember története befejeződik. Méltón, szépen.
Ifjúsági regények nagyon is jó, sőt szerintem egészen kiváló munka 3 köteten keresztül.
Elégedett vagyok a történettel, a karakterekkel, sorsukkal, és nem utolsó sorban a befejezéssel is, amit nyújtott.
Örültem Nathaniel jellemfejlődésének, hogy végre kihúzta a fejét a se…. abból a mély sötét kútból, ahol csak a hatalom található, de igazi értékek nem.
Boldog voltam, hogy Kitty is továbbhaladt azon az úton amit helyesnek vélt, és nem hátrált meg, nem ment át radikálisba. Volt esze nem újra elkövetni a hibákat.
És legfőképpen, ugráltam örömömben Bartimaeus minden jelentéért, mondatáért.
Olvastam még volna tovább is, mégis az utolsó mondatok kellően hatottak, ahogy kellett. Lezárta egy vágással.
Végső soron, minden elfogultság nélkül, ez egy nagyon szimpatikus olvasmány. Nem egy különleges remekmű, de önmagáért nagyon lehet szeretni.
Ez a könyv… Nem találom a szavakat. Imádtam minden sorát, minden betűjét. Nevettem, és sírtam. Bartimaeust és Nathanielt még mindig imádom, és Kittyt is megszerettem. Ptolemaiosz kedvenccé vált. A történet elképesztő volt, mintha az előző két rész is ennek a fináléját készítette volna elő. És ez a finálé tényleg mindent vitt…
Jonathan Stroud humora fergeteges, és a fordítás is nagyon jó.
Csak ajánlani tudom, ez a könyv; ez a sorozat egy csoda! <3
Kölcsönadtam a nagymamámnak mindhárom kötetet, akinek nagyon tetszett a trilógia, de elég komótosan olvasgat már a drágám, szóval ezért csúszott eddig a harmadik rész olvasása, tegnap kaptam vissza a harmadik kötetet, és végül egy délután alatt el is olvastam :) Sajnos mostanában az egyetem miatt alig tudok olvasni valamit, de amint nálam volt, barokk irodalom olvasmányhegyekre fittyet hányva kezdtem neki, és nagyon jólesett belemerülni Stroud-világába. Elgondolkoztató, nagyon szerethető történet. Sokkal több egy tinikönyvnél. Vannak olyan rétegei a mondanivalónak, amiket csak kicsit érettebb fejjel lehet leszűrni :) Kevés könyvek egyike, amiket lehet, hogy egyszer újraolvasok majd :) Szerintem sokkal jobb, mint a Harry Potter kötetek :) Pardon, de minden szempontból. Karakterábrázolás ( pl. Nathaniel annyival „igazibb” jellem az összes hibájával együttvéve, mint a megmentőkényszeres Harry), világteremtés, stílus, mondanivaló :) Nem szeretnék vitát generálni, ez csak az én szerény véleményem. Persze, egy sok fantasyt olvasott embernek lehet, hogy az elemek innen-onnan ismerősök lesznek, de én akkor is úgy gondolom, hogy a végső eredmény nagyon jól megkomponált és szerethető :)
Jó kis könyv volt ez is :-)))
Kíváncsi voltam, mit tud kihozni szegény gyenge Bartimaeusból, de nagyon jól sikerült. Ilyen befejezést csinálni… rögtön kell a folytatást olvasni.
Imádom a stílusát, humoros, olvastatja magát és letehetetlen :-))
Szeretnék tőle még sok-sok könyvet olvasni <3
Sok szempontból volt szimpatikus ez a sorozat. Először is azért, mert néhány fantasy-val ellentétben ezt nem nyomkodják folyton az arcodba, így kellemes meglepetés volt egy számomra kevésbé ismert szerzőtől. Másodszor a történet: bár fantasy regényről van szó, amire azért általában jellemző a jól felépített sztori, mégis ki kell emelnem a sorozat történetét. Az volt benne a legszimpatikusabb, hogy nem akart lenyűgözni, nem akart egyedi lenni, inkább a klasszikus, megidézős, pentagram rajzolós, dzsinnes mágiára építette fel a történetet az író. Emellett pedig Bartimaeus múltját megismerve még érdekesebb lett a történet. Harmadszor azért, mert nagyon jók voltak a szereplők. Az egyik főszereplő esetében pedig igen komoly jellemfejlődést figyelhetünk meg. Bartimaeus,a dszinn pedig az egyik legjobb karakter, akiről valaha is olvastam. És ehhez kapcsolódik a negyedik észrevételem, hogy a sorozat nagyon is szórakoztató volt. Bartimaeus közbeszólásai nagyon feldobták a történetet. Ötödször pedig azért, mert a mágusok a hatalom és elnyomás jelképei voltak.
Nagyon örülök, hogy felfedeztem ezt a sorozatot, csak ajánlani tudom mindenkinek!
Most tényleg fejtsem ki, hogy miért jó?
Amiért az előző kettő kötet is jó. Ezen felül Ptolemaiosz és Bartimaeus kapcsolata. Imádom. Annyira szépen van végigvezetve, ahogy felépítik a kölcsönös bizalmat. Ismerik egymást, egymás szokásait, szavajárását… És erre olyan szépen rezonál Bartimaeus Nathaniellel és Kittyvel való kapcsolata. Természetesen egyikőjük sem Ptolemaiosz, de ketten együtt elérik ezt a hatást kedvenc dzsinnünknél. Nagy tanulság, hogy nem lehetünk olyanok, mint mások, sokkal inkább önmagunknak kell lennünk.
Bárki bármit mond szeretem Fakarlt. spoiler
Te jóságos tehénfütty! Ez most nagyon ütött. Zseniálisan jó lezárása ez a trilógiának! Tudom, hogy hátra van még egy kötet, de az előzmény, így nem számolom A történet most is fantasztikus volt. Az elején ugyan kicsit lassan indult és vontatott volt, de ahogy haladt előre a cselekmény és fonódtak össze az egyes szálak úgy lett egyre érdekesebb, izgalmasabb és eseménydúsabb. Annyira, hogy a végén már kapkodtam a fejem, hogy lépést tudjak tartani az eseményekkel.
Tetszett, hogy ahogy az első két kötetben, most is komoly jellemfejlődés figyelhető meg Nathaniel-en. (Külön öröm, hogy végre megint pozitív irányba fejlődött). És a végére tényleg elhittem, hogy közte és Bartimaeus között több van egyszerű mester-szolga viszonynál.
No igen, Bartimaeus. Most is verhetetlen volt. A szövegei mindent vittek. :)
Emellett jó volt végre kicsit többet is megtudni a szép hosszú múltjából. Hogy lett ő olyan, amilyen. Milyen kapcsolata volt Ptolemaiosz-szal.
Viszont Kitty-vel most sem tudtam mit kezdeni. Nem mondom, hogy az ő szemszögéből olvasni az eseményeket nem jelentett némi pluszt, de attól még irritált. Nem tudom miért.
A vége pedig… tudom, hogy minden ehhez a kimenetelhez vezetett, és elkerülhetetlen volt, de mégis kicsit szomorú vagyok, mert így olyan végleges az egész.
Stroud megcsinálta: Új kedvenc sorozatot avattam. :)
Népszerű idézetek
– Bartemius! A Te ostobaságod határtalan! Megesküdtél, hogy Sába még létezik!
– Amikor legutoljára ott jártam, még volt.
– Mikor is volt az pontosan?
– Ötszáz éve… Jól van, nem kell pofákat vágni.
264. oldal
Egyesek szerint a hősi halál tiszteletre méltó.* Engem ez sose győzött meg, leginkább azért, mert bármilyen menő, összeszedett, rendíthetetlen, férfias és kitartó vagy, a vége csak az, hogy meghalsz. Ami nekem túl maradandó állapot.
–
*Általában azok szerint, akiknek nem kell megcsinálni. Például politikusok és írók.
493. oldal (Animus, 2006)
– […] Emlékszel, hogyan váltunk el?
Emlékeztem…
– Felgyújtottál, öreg haver. Egy lángoló tetemben hagytál.
A varjú nyugtalanul mocorgott a bárdon lógva.
– Ez bizonyos kultúrákban a megbecsülés jele. Egyesek ölelkeznek, mások puszilkodnak, megint mások meggyújtják egymást…
279. oldal (Animus, 2006)
–
**Minden tudok az akusztikáról, higgyétek el. A hatodik század nagy részét egy régi szezámolajos üvegben töltöttem el, amit viasszal dugóztak be, és a Vörös-tengerbe dobtak. Senki nem hallotta a kiabálásomat. Végül egy öreg halász szabadított ki, és annyira el voltam keseredve, hogy nemcsak három, de harminchárom kérését is teljesítettem volna. Füstölgő óriás képében robbantam ki, szórtam pár villámot, majd megkérdeztem, mit kíván. Szegény öregfiú szívrohamot kapott és bekrepált. Ebben biztos van tanulság, de ha agyonütnek, se tudom, mi.
424. oldal (Animus, 2006)
– Különben is miféle rettenetes alak ez? Ez a hang! A bűz! Ezek a redők, hegek meg izék! Mit akarsz bizonyítani? – Összehúzta a szemét. – Szerintem ezzel valamit kompenzálni akarsz.
– Ez egy bevett, hagyományos alak…
– Hagyományos a frászt. Hol a ruhád?
– Ruhám? – kérdeztem erőtlenül. – Ezzel az alakkal nem viselek ruhát.
– Hát akkor legalább kisgatyát vegyél fel. Ez illetlenség.
– Nem hinném, hogy megy a szárnyamhoz… – A démon pislogott és homlokát ráncolta. – Hé elég ebből!
195. oldal
– Ez a, Bartimaeus. Kezd feléledni a humorérzéked. Nem, az igazat megvallva, nem akarlak bekebelezni.
A varjú eddig elég szánalmasan lógott a bárdról. A váratlan hírre azonnal felélénkült.
– Nem? Nagylelkű barát vagy, Fakarl. Bocsánatot kérek az elégetett holttestért meg az amulett körüli harcért, meg azért a görcsért, amivel eltaláltalak Heidelbergben még harmickettőben.. és amiről, az arcodat látva, nem is tudtad, hogy én voltam. Meg… ööö… a többiért. Szóval örök hála. És most, ha leszedsz innét, már itt sem vagyok.
280. oldal (Animus, 2006)
A sorozat következő kötete
Bartimaeus sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Rick Riordan: A vörös piramis 90% ·
Összehasonlítás - Cassandra Clare: A hercegnő 95% ·
Összehasonlítás - J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük 92% ·
Összehasonlítás - J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly 96% ·
Összehasonlítás - Fróna Zsófia: Démonok közt 96% ·
Összehasonlítás - Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai 90% ·
Összehasonlítás - Rainbow Rowell: Tévelygő fiú 87% ·
Összehasonlítás - Karen Lynch: Rejtek ·
Összehasonlítás - Dan Wells: Nem akarlak megölni 94% ·
Összehasonlítás - Gáspár Virginia Olimpia: A dühös tűz fellángolása 93% ·
Összehasonlítás