A ​szamarkandi amulett (Bartimaeus 1.) 366 csillagozás

Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett

Londonban a varázslóké a hatalom*
Egy ellopott amulett**
Mese cselszövésről, merényletről, bosszúról***
A Bartimaeus trilógia első kötete****
Nagyobb gyerekeknek és nagyobbra már nem növő felnőtteknek*****

*Vagy legalábbis úgy hiszik… Igazándiból a démonok intézik az ügyeket.
**Nem én tettem… Nos, rendben, én voltam, de nem tehetek róla. Kényszerítettek. Hogy ki? Hát épp ez a legbosszantóbb…
***S persze rólam, Bartimaeusról! A főszereplő én vagyok!
****Ragyogó tetteim oly számosak, hogy lehetetlenség lenne számot adni róluk egy kötetben.
*****12 éven aluliak kíméljenek! Nathaniel több mint elég a számomra…!

Eredeti megjelenés éve: 2003

Kiadói ajánlás: 12 éves kortól · Tagok ajánlása: 13 éves kortól

>!
Animus, Budapest, 2011
470 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633240311 · Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
>!
Animus, Budapest, 2011
470 oldal · ISBN: 9789633241929 · Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
>!
Animus, Budapest, 2004
470 oldal · keménytáblás · ISBN: 963956334X · Fordította: Tóth Tamás Boldizsár

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Bartimaeus · Nathaniel · Miss Lutyens


Kedvencelte 94

Most olvassa 19

Várólistára tette 322

Kívánságlistára tette 197

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

Zyta88>!
Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett

9 éve már olvastam ezt a sorozatot és az maradt meg bennem, hogy nagyon szerettem és jókat derültem az önnön képességeit kellően sokra tartó Bartimaeus dzsinn lábjegyzetein. Maga a történet is tetszett és egyáltalán nem szokványos végkifejletet kaptunk a trilógia végén. off
Valahol szembejött pár hónapja a sorozat és azt éreztem, tök jó lenne újraolvasni, pedig nem szokásom az ilyesmi off.
Nos, jelentem, kiállta az idő próbáját, 9 évvel és sok-sok fantasyval a hátam mögött is tetszett, nem éreztem azt, hogy eljárt felette az idő, sőt, a megteremtett világhoz és mágiarendszerhez hasonlóval nem találkoztam azóta sem.
A 2000-es évek elején járunk Londonban, ahol a hatalom a mágusok kezében van, ám ez a hatalom nem teljesen az ő képességeikből ered, hanem abból, hogy milyen erős démonokat tudnak a szolgálatukba állítani (ami azért függ attól, mennyire tehetséges mágusok, bár a tudást nagyrészt könyvekből szedik). Rögtön belecsapunk a lecsóba, nincs semmi hosszas felvezetés meg magyarázat (azt majd útközben szedjük magunkra), egyből azzal indítunk, hogy a 12 éves ifjú mágustanonc, Nathaniel megidézi Bartimaeus dzsinnt és megbízza egy amulett ellopásával. Az egész egy gyerekes visszavágásnak indul, ám beletenyerelnek egy hatalmas összeesküvésbe, ami beindítja a lavinát és kényszerű szövetséget kell kötniük, hogy megállítsák a rosszakat.
Tetszett, hogy Nathaniel nem a tipikus, sajnálatra méltó árva fiú, akivel rosszul bánik a mestere, bizony ott van benne jó adag becsvágy és önhittség is, amitől nem feltétlen lesz kedvelhető, hoz rossz döntéseket, ugyanakkor érdekes és annyira semmiképp sem ellenszenves, hogy ne lehessen szurkolni neki. Bartimaeus pedig a sokat látott dzsinn, aki jelen volt a történelem nagy eseményeinél, ezért más kontextusból néz mindent, ráadásul démonként tárgyilagos és nem hatják meg az embereket érő tragédiák, legtöbbször a saját jóléte szempontjából nézi a helyzeteket, ugyanakkor azért látszik, hogy van igazságérzete és meg tudja különböztetni a jót a rossztól. A humorát most nem éreztem olyan fergetegesnek, mint ahogy a fejemben élt, de többször elmosolyodtam a kis kommentjein.
Tetszett ahogy egyre több mindent tudunk meg a hét síkról, az ötféle ismert démontípusról, a köztük lévő hierarchiáról, vagy arról, hogyan próbálják őket kordában tartani a mágusok. spoiler Alapból nem sok mindenre emlékeztem, de ahogy haladtam előre, sokszor beugrott egy picivel előbb, hogy mi fog történni, de ezt nagyon élveztem, egyáltalán nem olyan volt, hogy jó-jó, igen, ezt is tudom, haladjunk, hanem jaj, tényleg, ebből ez lesz és tökre várom, hogy odajussunk. spoiler
Az egyetlen dolog, ami miatt fél csillagot levontam a régi értékelésemhez képest, az a lassú kibontakozás, ami nem hátrány, pláne egy trilógiánál nem kell elsietni a világépítést, csak sajnos annyira elszoktam már ettől a tempótól, hogy helyenként eléggé unatkoztam. Ha este olvastam, elég hamar el is álmosodtam, délelőtt viszont jól haladtam, úgyhogy nem tudtam eldönteni, mennyiről tehetett a könyv, de az biztos, hogy a mai akciódús fantasykhoz képest ehhez alaposan le kell lassulni. Viszont abszolút érdemes, mert egy különleges világba kapunk bevezetőt. És fú, mi lesz még itt, a középső rész teljesen kiesett, de a trilógia legvégére még mindig emlékszem, elég ütős volt. Valamikor biztos folytatom az újraolvasást, bár elgondolkodtam, mai fejjel nem kaszálnám-e, ha nem hajtana a nosztalgia és nem tudnám, hová fog kifutni. Valószínűleg ennek köszönheti, hogy csak fél csillagot vontam le.

gybarbii >!
Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett

Könyvtesós kihívásra kaptam meg a könyvet, és be kell vallanom, az elején eléggé ódzkodtam tőle… Szerencsére sikerült leküzdenem az ellenszenvemet (bárcsak tudnám, honnan jött), mert így egy fantasztikus könyvet olvashattam el.
Igazi ifjúsági regény. Egy olyan világban vagyunk, ahol a mágusok birtokolják a hatalmat, ők irányítják a világot, habár – mint kiderült – ők sem tökéletesek, folyamatosan hibáznak, hataloméhesek, kapzsik, befolyásolhatók.
Ebben a világban ismerjük meg a kis Nathanielt, aki 12 éves kora ellenére többet szenvedett legtöbb kortársánál, és aki csak egy kis elismerésre és szeretetre vágyik. Korábbi megaláztatásainak megtorlására idézi meg Bartimaeust, egy igen vicces és szemtelen dzsinnt. :) Bartimaeust amúgy nagyon szerettem, kellően neveletlen volt, de közben jó ötletei támadtak, és azt hiszem, ő volt az egyetlen, aki képes volt a józan gondolkodásra a regény folyamán. És egyszerűen imádtam a lébjegyzeteit, nagyon jókat nevettem rajtuk, tényleg feldobták a könyvet! :)
Tetszett a váltott nézőpontú elmesélés, és a szerző stílusát is könnyen meg lehet szeretni. Szerintem maga a cselekmény is jól kidolgozott volt, könnyen követhető, kellőképen izgalmas, főleg azzal a sok lebukásveszéllyel. :) Bár Nathaniel John Mandrake nem volt mindig szimpatikus, vannak hibái, sőt! :) De talán jól is van így, a fiatalok tanulhatnak a hibáiból…

3 hozzászólás
dominika_szhr>!
Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett

Ez a könyv a második oldal első mondatával megnyert magának spoiler, onnantól kezdve le sem bírtam tenni.
Bartimaeus-t imádom, nagyon jó a személyisége, és a humora, végig nevettem az egész könyvet.
Nathanielt is gyorsan megkedveltem, tetszett az elszántsága és az, hogy mindig kivágta magát a bajból ( persze sokszor csak Bartimaeus segítségével. )
A világ a varázslókkal és démonokkal nagyon ötletes, jól felépített.
Nagyon tetszett, csak ajánlani tudom!

1 hozzászólás
SzRéka P>!
Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett

Szerintem nem én vagyok a célközönség, mert rendesen szenvedés volt Nathaniel szemszögét olvasni. Szerencsére Bartimaeust már az elejétől kezdve kedveltem, és valószínűleg az ő humora segített át ezen a könyvön. A többi szereplő semleges maradt, egyszer-kétszer azért felidegesítettek, azonban pozitív hatást nem tettek rám. Még Mrs. Underwood sem, pedig neki aztán lett volna rá esélye, csakhogy mégsem sikerült.
A mágikus világ tetszik, főleg a hét síkon létezős dolog. Az, hogy Londonban játszódik, még izgalmassá is teszi a helyzetet. Viszont ezeken kívül minden más untatott. Lehet nem volt hozzá megfelelő a hangulatom, vagy egyszerűen nem lelkesen vágtam bele és ez kihatott az élményre… A többi részt kicsit jegelem, de nem adom fel. Lesz ez még jobb is, fantázia van benne bőven. :))

hanna_emily_stone P>!
Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett

Már régóta szemeztem ezzel a sorozattal, szóval már ideje volt, hogy elkezdjem olvasni. Nagyon örülök neki, hogy nem vártam vele tovább, mert egyszerűen imádtam. Egy nagyon izgalmas és szórakoztató történet. Nagyon tetszett az a világ, amiben játszódik, illetve a sok különféle mágikus lény, ami szerepel benne. Imádom az ilyen könyveket, amiben ennyi féle érdekes lény van. Az is jó volt, hogy ebben nem volt semmiféle romantika, már nagyon vágytam egy olyan fantasy könyvre, amiben az nincs. Kíváncsi vagyok a folytatásra, nem is várok vele sokáig.

Ibanez P>!
Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett

Iszonyatosan félve kezdtem bele. Bárki, aki olvasott már Harry Pottert, tudja az érzést, amikor kijön egy másik „varázslós” kötet. Izgalom, várakozás, jajdejóóó, aztán esetleg (sőt, nagy eséllyel) egy hidegzuhany. Velem ez történt nemrég a nagyon ajnározott A varázslók c. kötettel. Azután pedig hat lóval se tudtak volna újabb varázslós kötet közelébe hurcolni. De … de… itt volt ez az újabb sorozat… Ismét ajánlották, most többen azok közül, akiket azért olvasmányélményeik alapján jobban ismerek… Tanultam a hibámból és csak az első kötetet hoztam ki magammal. Nagy levegőt vettem és belekezdtem (eltökélten, hogy ha az 50. oldalig szenvedős, akkor hagyom a fenébe).

És hogy ez tényleg milyen jó! :-D Komolyan! Hiszen nem is a varázslófiú a lényeg, hanem Bartimaeus! A nagypofájú, iszonyatos humorral megáldott dzsinn, aki belekeveredik egy jó kis kalamajkába, amit Nathaniel, a 12 éves varázslótanonc kavar. Egyébként ő is jó figura, a kellő pillanatokban megfelelően gyerekes, aki néha bizony remeg a félelemtől és szinte összecsinálja magát. A cselekmény váltott szemszöggel fut, hol a dzsinn, hol a fiú részéről látjuk az eseményeket. Pörgős, pörgős, érdekes és humoros, nagyon humoros. Az elején a sokadik lábjegyzetnél ráncoltam a szemöldököm, hogy te jó ég, ebből mennyi lesz? Aztán már vártam és fogtam a hasam a nevetéstől mindegyiknél. Nagyon ötletes megoldás a dzsinn kimondott és ugyanakkor gondolt szavait olvasni. Alig várom a folytatást (sajnos várnom kell, mert azt majd csak két hónap múlva hozom ki) :-D

„Ugyanakkor – hangsúlyozta Underwood – annak a Bartimaeusnak mégiscsak sikerült meglopnia magát!” **

**Hirtelen rokonszenv ébredt bennem a vén bolond iránt. Aztán elmúlt. Csak gondoltam, megemlítem."

„Miközben üvöltve tántorgott jobbra-balra, lángra lobbantva a bokrokat maga körül, a kislány nagyot sikított, és elszaladt. Jó ötlet volt: én is így tettem. *

*Leszámítva, persze, a sikítást.”

PKatica>!
Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett

Nagyon tetszett! Még nem olvastam spoiler, de ebben sem csalódtam. Amikor elkezdtem könyveket keresni, amiket még nem olvastam, rátaláltam erre a könyvre, amit sokan szerettek, és izgalmasnak is tűnt (az is volt), ezért úgy döntöttem, elolvasom. Izgalmas volt, hogy először spoiler Még ugyan nem volt elég nagy, hogy spoiler legyen, mégis sikerült neki az összes spoiler :) Szerettem, ajánlom!

Vivi_>!
Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett

Emlékszem, hogy ez a könyv volt azon könyvek egyike, amelyet először vettem ki a könyvtárból. Akkor beleolvastam, de nem tetszett, szóval nem is olvastam ki. De mostanában újra szembekerült velem és gondoltam most talán végig is olvasom. Megérte, hiszen nagyon élveztem. Kicsit olyan Harry Potter beütése volt, csak varázslóiskola nélkül. Szerintem akik a HP-t szerették, ők ezt is élvezettel fogják olvasni.

Itt is egy fiú a főszereplőnk, plusz mellé Bartimaeus, akinek a szemszögét E/1. személyben, míg a fiúét E./3. személyben olvashatjuk. Bartimaeus fejezeteit konkrétan végigröhögtem, főleg a lábjegyzeteket imádtam. Igazából néhány dolgot nem tudtam rendesen elképzelni, így kicsit rontott az összhatáson. Nathanielt már kevésbé szerettem, néha nagyon naiv volt. De együtt éreztem vele, hiszen mindig mindenki lenézte, pedig több rejlett benne, mint amit hittek. Tetszett, hogy nem lehet megtudni a varázslók valódi nevét, a rúnarajzolás, meg a dzsinnek. Igazából folytatni fogom a többi részével is, mert kíváncsi vagyok mit hoz ki még az író a többi könyvből.

2 hozzászólás
TiaManta>!
Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett

Régóta tervezett volt már nálam ez a könyv.
Miközben olvastam fura volt rájönni hogy ez kb. mai időkben játszódik. Valahogy lelki szemeim előtt, inkább picivel régebbit képzeltem el. De ez is jó állt neki.
Romlott, hataloméhes mágusok vannak mindenütt, és ők ülnek vezetői pozícióban. spoiler
Nathaniel, még nagyon gyerek volt, ez látszott a tetteiben, szavaiban. Bartimaeus viszont a kedvencem lett, mint legszórakoztatóbb szereplő. Az ő szemszöge feldobta az egészet. Az emberi szemszög néha mintha unalmas lett volna, de lehet azért mert Bartimaeus-é ennyivel jobb volt.
A legutálatosabb szereplő nem is a jenlegi rosszfiú, Lovelace, hanem az öreg, és megkeseredett mestere Nathanielnek, Mr. Underwood. spoiler
De nagyon megérte már azért is elolvasni, hogy barangolhattam ebben a világban, ahol ennyi démon, dzsinn és egyéb lény, mindennaposak.
Mindenképpen sorra kerítem a többit is, főleg mivel a nagy egészből még keveset láthattunk. Valaki még áll a háttérben.

Navi>!
Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett

Jó volt, jó volt, de valahogy sótlan. Tetszett az alapötlet, Bartimaeus beszólásai nagyon jók voltak, de ez kevés volt. Valami hiányzott a könyvből. Az Ellenállásról semmit nem tudtunk meg, azt sem tudom, milyen korban játszódik, nekem ez olyan ötletszerű volt. Kidolgozatlan.
Sajnálom. Nem volt rossz, de többet vártam.

>!
Animus, Budapest, 2011
470 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633240311 · Fordította: Tóth Tamás Boldizsár

Népszerű idézetek

borostyan P>!

Az uttukuk külsőre valóban impozánsak voltak: négyméteres testmagasság, vadállat- vagy ragadozómadár-fej, kristály mellvért, villogó szablya. Csak éppen kivétel nélkül mindegyiket át lehetett verni az ősrégi „Nézd, mögötted van!”-trükkel. A siker receptje:
1. Fogj egy követ;
2. Dobd az uttuku mögé, hogy eltereld a figyelmét;
3. Nézd, ahogy az uttuku szemét meresztve hátrafordul;
4. Komótosan szúrd hátba;
5. Kárörvendj ízlés szerint.

216. oldal

Manni>!

– A gyűlölet káros az egészségre – jegyeztem meg.

137. oldal (Animus, 2004)

Manni>!

… a tudás és az értelem két igencsak különböző dolog.

106. oldal (Animus, 2004)

Manni>!


* A mágusok rémes stílusának megfelelően kivétel nélkül minden autó nagy volt, fekete és fényes. Még a legkisebb is azt a benyomást keltette, hogy ha megnő, halottaskocsi akar lenni.

407. oldal (Animus, 2004)

2 hozzászólás
Manni>!

Megint jelentkezett a régi fájdalom. Ott lüktetett a mellkasomban, a gyomromban, a csontjaimban. Nem egészséges ilyen hosszú ideig egyetlen testbe zárkózni. Sose értettem, hogy bírják ki az emberek ép ésszel egy életen át.*


*Bár, ha jobban belegondolok, ez sok mindent megmagyaráz.

48. oldal (Animus, 2004)

Kapcsolódó szócikkek: Bartimaeus
PKatica>!

Ne azon mérgelődj, hogy mi mindent nem kaptál meg, hanem örülj annak, ami már a tied.

Kapcsolódó szócikkek: Miss Lutyens
bobo1019>!

A következőben Fakarl megmutatta igazi külsejét az első síkon. A másodperc töredékéig tette csupán, de egy pillantás bőven elég volt. Négy holló helyben megdöglött, jó néhányból kijött a reggeli, a többi pedig rémült károgás közepette, pánikszerűen felrepült.

257. oldal

Vivi_>!

Szégyen a futás, de nagyon hasznos, ha az irhádat kell mentened.

borostyan P>!

A fájdalomra ügyet sem vetve, egy skót fatörzsdobó mozdulatával elhajítottam a szobrot. Az csinált néhány elegáns szaltót, majd tompa puffanással a bérgyilkosra esett.
Meg kell, hagyni emberünket eléggé mellbevágta a dolog. Mindazonáltal még mindig messze volt a számomra kívánatos lapos és mozdulatlan állapottól.

410. oldal


A sorozat következő kötete

Bartimaeus sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Rick Riordan: A vörös piramis
Cassandra Clare: Aranylánc
Rainbow Rowell: Tévelygő fiú
Fróna Zsófia: Démonok közt
Virág Emília: Sárkánycsalogató
Derek Landy: Az ősök jogara
Laini Taylor: Füst és csont leánya
T. J. Klune: Ház az égszínkék tengernél
Csóti Lili: Hetedvérig
Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók