A ​szamarkandi amulett (Bartimaeus 1.) 90% 297 csillagozás

Könyvtesós kihívásra kaptam meg a könyvet, és be kell vallanom, az elején eléggé ódzkodtam tőle… Szerencsére sikerült leküzdenem az ellenszenvemet (bárcsak tudnám, honnan jött), mert így egy fantasztikus könyvet olvashattam el.
Igazi ifjúsági regény. Egy olyan világban vagyunk, ahol a mágusok birtokolják a hatalmat, ők irányítják a világot, habár – mint kiderült – ők sem tökéletesek, folyamatosan hibáznak, hataloméhesek, kapzsik, befolyásolhatók.
Ebben a világban ismerjük meg a kis Nathanielt, aki 12 éves kora ellenére többet szenvedett legtöbb kortársánál, és aki csak egy kis elismerésre és szeretetre vágyik. Korábbi megaláztatásainak megtorlására idézi meg Bartimaeust, egy igen vicces és szemtelen dzsinnt. :) Bartimaeust amúgy nagyon szerettem, kellően neveletlen volt, de közben jó ötletei támadtak, és azt hiszem, ő volt az egyetlen, aki képes volt a józan gondolkodásra a regény folyamán. És egyszerűen imádtam a lébjegyzeteit, nagyon jókat nevettem rajtuk, tényleg feldobták a könyvet! :)
Tetszett a váltott nézőpontú elmesélés, és a szerző stílusát is könnyen meg lehet szeretni. Szerintem maga a cselekmény is jól kidolgozott volt, könnyen követhető, kellőképen izgalmas, főleg azzal a sok lebukásveszéllyel. :) Bár Nathaniel John Mandrake nem volt mindig szimpatikus, vannak hibái, sőt! :) De talán jól is van így, a fiatalok tanulhatnak a hibáiból…

Iszonyatosan félve kezdtem bele. Bárki, aki olvasott már Harry Pottert, tudja az érzést, amikor kijön egy másik „varázslós” kötet. Izgalom, várakozás, jajdejóóó, aztán esetleg (sőt, nagy eséllyel) egy hidegzuhany. Velem ez történt nemrég a nagyon ajnározott A varázslók c. kötettel. Azután pedig hat lóval se tudtak volna újabb varázslós kötet közelébe hurcolni. De … de… itt volt ez az újabb sorozat… Ismét ajánlották, most többen azok közül, akiket azért olvasmányélményeik alapján jobban ismerek… Tanultam a hibámból és csak az első kötetet hoztam ki magammal. Nagy levegőt vettem és belekezdtem (eltökélten, hogy ha az 50. oldalig szenvedős, akkor hagyom a fenébe).

És hogy ez tényleg milyen jó! :-D Komolyan! Hiszen nem is a varázslófiú a lényeg, hanem Barimaeus! A nagypofájú, iszonyatos humorral megáldott dzsinn, aki belekeveredik egy jó kis kalamajkába, amit Nathaniel, a 12 éves varázslótanonc kavar. Egyébként ő is jó figura, a kellő pillanatokban megfelelően gyerekes, aki néha bizony remeg a félelemtől és szinte összecsinálja magát. A cselekmény váltott szemszöggel fut, hol a dzsinn, hol a fiú részéről látjuk az eseményeket. Pörgős, pörgős, érdekes és humoros, nagyon humoros. Az elején a sokadik lábjegyzetnél ráncoltam a szemöldököm, hogy te jó ég, ebből mennyi lesz? Aztán már vártam és fogtam a hasam a nevetéstől mindegyiknél. Nagyon ötletes megoldás a dzsinn kimondott és ugyanakkor gondolt szavait olvasni. Alig várom a folytatást (sajnos várnom kell, mert azt majd csak két hónap múlva hozom ki) :-D

„Ugyanakkor – hangsúlyozta Underwood – annak a Bartimaeusnak mégiscsak sikerült meglopnia magát!” **

**Hirtelen rokonszenv ébredt bennem a vén bolond iránt. Aztán elmúlt. Csak gondoltam, megemlítem."

"Miközben üvöltve tántorgott jobbra-balra, lángra lobbantva a bokrokat maga körül, a kislány nagyot sikított, és elszaladt. Jó ötlet volt: én is így tettem. *

*Leszámítva, persze, a sikítást."

Nagyon tetszett! Még nem olvastam spoiler, de ebben sem csalódtam. Amikor elkezdtem könyveket keresni, amiket még nem olvastam, rátaláltam erre a könyvre, amit sokan szerettek, és izgalmasnak is tűnt (az is volt), ezért úgy döntöttem, elolvasom. Izgalmas volt, hogy először spoiler Még ugyan nem volt elég nagy, hogy spoiler legyen, mégis sikerült neki az összes spoiler :) Szerettem, ajánlom!

Emlékszem, hogy ez a könyv volt azon könyvek egyike, amelyet először vettem ki a könyvtárból. Akkor beleolvastam, de nem tetszett, szóval nem is olvastam ki. De mostanában újra szembekerült velem és gondoltam most talán végig is olvasom. Megérte, hiszen nagyon élveztem. Kicsit olyan Harry Potter beütése volt, csak varázslóiskola nélkül. Szerintem akik a HP-t szerették, ők ezt is élvezettel fogják olvasni.

Itt is egy fiú a főszereplőnk, plusz mellé Bartimaeus, akinek a szemszögét E/1. személyben, míg a fiúét E./3. személyben olvashatjuk. Bartimaeus fejezeteit konkrétan végigröhögtem, főleg a lábjegyzeteket imádtam. Igazából néhány dolgot nem tudtam rendesen elképzelni, így kicsit rontott az összhatáson. Nathanielt már kevésbé szerettem, néha nagyon naiv volt. De együtt éreztem vele, hiszen mindig mindenki lenézte, pedig több rejlett benne, mint amit hittek. Tetszett, hogy nem lehet megtudni a varázslók valódi nevét, a rúnarajzolás, meg a dzsinnek. Igazából folytatni fogom a többi részével is, mert kíváncsi vagyok mit hoz ki még az író a többi könyvből.

Régóta tervezett volt már nálam ez a könyv.
Miközben olvastam fura volt rájönni hogy ez kb. mai időkben játszódik. Valahogy lelki szemeim előtt, inkább picivel régebbit képzeltem el. De ez is jó állt neki.
Romlott, hataloméhes mágusok vannak mindenütt, és ők ülnek vezetői pozícióban. spoiler
Nathaniel, még nagyon gyerek volt, ez látszott a tetteiben, szavaiban. Bartimaeus viszont a kedvencem lett, mint legszórakoztatóbb szereplő. Az ő szemszöge feldobta az egészet. Az emberi szemszög néha mintha unalmas lett volna, de lehet azért mert Bartimaeus-é ennyivel jobb volt.
A legutálatosabb szereplő nem is a jenlegi rosszfiú, Lovelace, hanem az öreg, és megkeseredett mestere Nathanielnek, Mr. Underwood. spoiler
De nagyon megérte már azért is elolvasni, hogy barangolhattam ebben a világban, ahol ennyi démon, dzsinn és egyéb lény, mindennaposak.
Mindenképpen sorra kerítem a többit is, főleg mivel a nagy egészből még keveset láthattunk. Valaki még áll a háttérben.

Jó volt, jó volt, de valahogy sótlan. Tetszett az alapötlet, Bartimaeus beszólásai nagyon jók voltak, de ez kevés volt. Valami hiányzott a könyvből. Az Ellenállásról semmit nem tudtunk meg, azt sem tudom, milyen korban játszódik, nekem ez olyan ötletszerű volt. Kidolgozatlan.
Sajnálom. Nem volt rossz, de többet vártam.

Bár régóta bejelöltem egyik legkedvencebb sorozatomnak, értékelést még nem írtam erről a kötetről. Most, hogy újraolvastam (bizonyára nem utoljára), megragadnám az alkalmat, hogy pótoljam hiányosságomat.
Először is, bárhányszor el tudnám olvasni. Ha bezárnának valahova hosszabb időre, és csak egy könyvet vihetnék magammal, akkor ez a sorozat lenne az (vagy valamelyik kötete, ha szigorúan csak egy darab könyvet vihetek).
Örökzöldnek tartom, bármely korosztálynak (tehát felnőtteknek is!) ajánlom. Úgy kapcsol ki és szórakoztat, már-már a hangosan kuncogást kiváltva belőlem (csendes olvasó vagyok, így ez nagy szó) és folyamatosan ingerelve arra, hogy a környezetemben lévőknek hosszú idézeteket olvassak fel, hogy közben érezteti a dolog nagyon is komolyan veendő, érdemes gondolkodni rajta. Mivel ez elég megfoghatatlan, térjünk rá a konkrétumokra.
Pörgős, cselekménydús, több szereplő szemszögéből bemutatott történet ez, amiben úgy látunk bele a politikai intrikákba, hogy közben nem szenvedünk hiányt humorban, akcióban és leírásokban (Bartimaeus költő érzékét ezúton megdicsérném). Az a történet, amit ha pár mondatban összefoglalsz, akkor egyáltalán nem hangzik grandiózusan, sőt, viszont benne lenni páratlan élmény, meg kell tapasztalni.
Kedvenc szereplőm: Dzsabor. Bár tudnék én is így hozzáállni a dolgokhoz.

Ezt a könyvet sokkal hamarabb el kellett volna már olvasnom, mert régóta megvan és biztos még jobban élveztem volna tíz évvel ezelőtt. Jó kis humorral és szarkazmussal megírt ifjúsági fantasy, ahol persze minden nagyhatalmú varázsló egy pökhendi, de béna senki, csak a mi kis tinédzser fiúkánk tudja megmenteni a világot. A dzsinn nagyon szimpatikus volt, ő a humor fő forrása.
Ebben a világban a varázstalan emberek tudnak a mágusok létezéséről, és a mágusok hatalma a démonoktól ered. Érdekes ötletek vannak benne, és tényleg humoros sokszor, biztos folytatni fogom.

Ez a könyv nem öt csillagos… Hanem tíz! Azt hiszem ez mindent elmond :D

Fogalmam sincs, hogy került ez a sorozat a várólistámra, de bárki is ajánlotta, nagyon jól tette. Bartimaeus az a dzsinn, aki egyből belopja magát az olvasó szívébe. Pimasz, jópofa, találékony nagydumás. Nathaniel már nem volt ennyire szimpatikus, de azért neki is voltak jó pillanatai. Teljesen más varázsvilág van ebben a történetben, mint amiket korábban olvastam. Az mondjuk sokkoló volt, hogy itt teljesen legális spoiler.
Mrs. Underwood kicsit olyan volt a fiúhoz, mint Mrs. Weasley Harry Potternek. Kedveltem őt, de spoiler.