Az ​év legjobb science fiction novellái 2020 13 csillagozás

Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction novellái 2020

A magyar olvasók körében is évek óta ismert Jonathan Strahan az alábbi kötettel új sorozatba kezd: a fantasztikus műfajok neves szakértője mostantól minden évben összegyűjti az elmúlt év legjobbnak ítélt science fiction-novelláit. Ebben a könyvben már befutott és még csak pályakezdő szerzők 2019-ben megjelent írásait olvashatjuk, amelyek nemcsak a zsáner legkiválóbb képviselőinek fantáziájáról tanúskodnak, hanem izgalmas látleletet is kínálnak korunkról.

Eredeti cím: The Year’s Best Science Fiction 1.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO


Most olvassa 8

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 48


Kiemelt értékelések

Morpheus>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction novellái 2020

Kicsit tartottam attól, hogy nem fogja megütni a kellő színvonalat, de pozitívan csalódtam. Nem mintha nem lettek volna benne semmitmondó, vagy unalmas történetek, de a többségük jó volt, egy kicsit visszarévedtem az ősidőkbe, amikor még olvastam és gyűjtöttem a galaktikákat. A hangsúly azonban eltolódott, sokkal kevesebb űrutazás és idegen lények, sokkal több a közeli földi jövőről, sok bizakodó, de szinte ugyanennyi, ami arról szól, hogy bizony minden el lett cseszve véglegesen, és az emberiség nagyjából / egészében kipusztul. A remény és vele a félelem a jövőtől áthatja a műveket. Jogosan.

Amadea>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction novellái 2020

Elképesztő mértékű gyermeki duzzogással vettem tudomásul, hogy Strahan kihagyta a fantasyt az idei válogatásából, és nem is tudom, mikor fogom ezt neki megbocsátani, ha ugyan meg tudom valaha. Tehát az örömmel teli várakozásom kisebb mértékű volt, mint a megelőző években, de azért a megjelenés után nem sokkal sort kerítettem a kötet elolvasására, direkt karácsonyra tartogattam, hogy kellően tudjam értékelni a novellákat.

A szórás ismét vegyes; ezen lehet mérgelődni, értetlenkedni, de szerintem nem árt figyelembe venni, hogy, habár Strahan mindig hangsúlyozza a szubjektivitását, a tematikából kiderül, hogy széles merítéssel dolgozik és igyekszik a science fiction éppen aktuális témáit lefedni.

Én viszont tényleg szubjektív vagyok, nem az én vállamra nehezedik egy olyan ambíciózus kötet összeállítása, ami bátorkodik a „legjobb” jelzővel dobálózni – én nem a legjobb, hanem szeszélyes olvasó vagyok, ráadásul egy a sok közül, úgyhogy zabolátlanul fogok osztályozni.

Elnézve a besorolást, sok jó novellát olvashattam, pedig, miután becsuktam a könyvet, úgy éreztem, ez a válogatás elég gyengére sikerült. Sajnos sok olyan is volt, amin közel halálra untam magam, de lehet, hogy másoknak meg ezek lesznek a kedvencei. Olyan ez a kötet, mint a bonbonos doboz – mindenki talál a szája ízének megfelelő darabokat.

Most nem volt kedvem a novellákhoz mini leírásokat társítani – ez a bejegyzés is hetek óta piszkozatban hever –, inkább csak a kategóriákat magyarázgatnám, bár az elsőt nem nagyon van miért. Talán annyit jegyeznék meg, hogy zavarbaejtően sok köztük a keleti szerző, pedig esküszöm, hogy nem származás alapján válogattam – felőlem egy írónak három feje is lehet, ha a fantáziájával le tudja kötni egy kicsit a figyelmemet. Meglepő módon nem Karin Tidbeck vinné el a beteg állat-címet, hanem Rich Larson, kétszer tótágast állt az agyam a novellájától. Jemisint úgy vártam, mint a messiást, tud ez a nő egyáltalán rosszat írni? Fran Wilde Viharkatalógusa lenyűgözött, szerintem rá fogok a legtovább emlékezni ebből a válogatásból.

Az „Elolvasgattam” mezőnybe azok kerültek, amiken elnyammogtam, miközben minden gondolatom három irányba akart mászni, de, ha kimaradnak az életemből, nemigen vesztettem volna sokat. Mindenesetre megjegyezném, hogy Greg Egan meglepően felhasználóbarát írást produkált.:)

„Oké, de minek”: az hagyján, hogy én minek olvastam el, de a szerző minek írta meg?… Nem találtam ezekkel az írókkal a közös hangot, valahogy nem jött át a történetek mondanivaló, vagy, ha igen, kevésnek találtatott nálam. (Spoiler: cím alapján már nem is nagyon emlékszem rájuk.)

De még mindig jobbak voltak, mint a rossz kategória résztvevői. Elizabeth Bear nagyon, nagyon nem nekem ír, sajnálom, ezúttal se győzött meg. Gonosz módon az engem untató novellák egyben mindig a leghosszabbak ezekben a válogatásokban, a Bálnatemető és az Újra együtt igen komoly türelmet igényelt, hogy betűről betűre végigolvassam őket.

Nagyon jók:
Karin Tidbeck: A Skidbladnir utolsó útja
Ted Chiang: 2059-ben még mindig a gazdag kölyköké a világ
Rich Larson: Járványeste a Holdkóros-házban
Han Szong: Tengeralattjárok
SL Huang: Talán most utoljára
Fran Wilde: Viharkatalógus
Anil Menon: Éden robotjai
Alice Sola Kim: Most várd ki ezt a hetet
N.K. Jemisin: Szükségbőr
Ken Liu: Áldozatok
E. Lily Yu: Zöld üveg – szerelmes történet
Sofia Rhei: Rejtett ajtók titkos meséi
Fonda Lee: Én [28F] Deepfake barátnőt hamisítottam, és most a szüleim azt hiszik, megnősülök

Elolvasgattam:
Tobias S. Buckell: A galaktikus idegenforgalmi húzóágazat
Indrapramit Das: Káli na
Greg Egan: Erre nem mehetünk haza

Oké, de minek:
Charlie Jane Anders: Könyvesbolt Amerika legvégén
Suzanne Palmer: A fák festője
Malka Older: Fényes lámpák, stabil létrák
Peter Watts: Cyclopterus
Suyi Davies Okungbowa: A dűnék éneke
Tegan Moore: Mint a farkasok
Caroline M. Yoachim: A szerelem archeokronológiája

Rossz volt:
Elizabeth Bear: Bizonytalan talaj
Alec Nevala-Lee: Bálnatemető
Vandana Singh: Újra együtt
Chinelo Onwualu: A halott ember mondandója

Nuwiel P>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction novellái 2020

A rutinos olvasó már rexlexszerűen kiegészíti fejben az ehhez hasonló antológiák címét azzal, hogy a kötet szerkesztői szerint. Először is, nem lehet objektív szempontokat meghatározni, hogy mi számít legjobbnak, hiszen minden ember ízlése más. Másodszor, nem lehet minden, az adott évben megjelent novellát elolvasni, így lehet azt mondani, hogy biztosan nincs valahol egy rejtett kincs? Strahan mindenesetre igyekszik, az előszóban felsorol minden fontosnak tartott történést, válogatási szempontot és temérdek ajánlást ad, ha valaki kevesellné a kötet tartalmát.

Nem írtam novellánkénti értékelést, de a kedvencem határozottan a Bálnatemető. Lehet, hogy lerágott csont a világvége, lehet, hogy elcsépelt motívum az MI, de valahogy olyan jól megfogta a hazatérni akaró mélytengeri kutatódrón történetét, hogy sajnáltam, hogy a felénél le kellett rakni, és csak másnap folytathattam. A Mint a farkasok erős Tchaikovsky utánérzés, nem rossz, de szerintem nem tudott kilépni az árnyékból, még ha nem is tudatos a közös kiindulási pont. Ted Chiang és Ken Liu ezúttal is hozták a formájukat, de nekik ezek a novellák valószínűleg könnyed ujjgyakorlatok voltak.

Összességében tehát jót tett a válogatásnak, hogy csak a sci-fire koncentrált, különösen a legutolsó vegyes antológia tündértúltengése után. A Viharkatalógus szerintem inkább fantasy, nem volt elég erős benne a sci-fi motívum, de a többség hozott egy kellemes szintet. Észrevehetőek a tématrendek, a klímaváltozás, a (bármiféle) kisebbségek helyzete, ami engem kevésbé érdekelt, de hát nem lehet minden sci-fi hard vagy űropera.

Dominik_Blasir>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction novellái 2020

Tl;dr: a csak sci-fire való koncentrálás arra biztosan jó volt, hogy sokkal trendszerűbben lássuk az adott év novellaválogatását: jobban kirajzolódnak a közös témák, jobban érezzük a közös hangulatot, illetve hogy mik is foglalkoztatják a szerzőket. Szerencsére továbbra sem találkoztam méltatlan szöveggel, bár az is biztos, hogy egyre kevésbé tud felcsigázni az antológia.

Folyószöveg: http://ekultura.hu/2021/01/13/jonathan-strahan-szerk-az…

És akkor egyenként.
Charlie Jane Anders: Könyvesbolt Amerika legvégén – 4/5
Persze nagyjából a harmadik bekezdésben egyértelművé válik, hogy mire megy ki a játék, de, azt hiszem, ez egyáltalán nem baj: szép történet, szükségünk volt ilyesmire a 2020-as évben.

Tobias S. Buckell: A galaktikus idegenforgalmi húzóágazat – 3,5/5
Mulatságos könnyedség idegenekkel és turizmussal – bírom az ilyen humoros novellákat. Nem mintha sokáig megmaradnának az emlékezetemben vagy különösebben nagy reveláció lenne, ellenben kellemesen szórakoztatóak nagyobb tétek nélkül.

Indrapramit Das: Káli Na – 3/5
A nyelvezete és stílusa nagyon izgalmas, remekül vegyíti az egzotikus-indiai hangulatot a sci-fi technoszöveggel. Ugyanakkor maga a tartalom nem nagyon tudott lekötni, bár jópofa volt az alapötlet.

Suzanne Palmer: A fák festője – 3,5/5
Szép szöveg, izgalmasan szép világról mesél. A végére kicsit megbicsaklik, nekem valahogy túl direktté válik és mintha nagyon magától értetődő végkifejletre jutna, de addig nagyon megragadóan épült fel. Szívesen olvastam volna még erről a helyről, a központi, lenyűgöző fajjal.

Karin Tidbeck: A Skidbladnir utolsó útja – 4/5
Magabiztosan pályázik a legfurcsább űrutazós sci-fi novella címére. Költői, bizarr, érdekes, de valahogy mégis különösen szép: a legjobb Tidbeck-novellák ilyenek és szerintem ez is ott van.

Malka Older: Fényes lámpák, stabil létrák – 4/5
Váratlanul optimista kicsengésű novella – örülök, hogy a szerzők nemcsak a reménytelen pesszimizmus oldaláról tudják megfogni a klímaváltozást és a jövőnket, de alkalmanként még lehetőséget is látnak a jobbra. Szerettem olvasni.

Ted Chiang: 2059-ben még mindig a gazdag kölyköké a világ – ?/5
Esszé a jövőben? Ami igazából a jelen? Chiang nagyon pontosan mutat rá jelenünk egyik legnagyobb problémájára – egy elképzelt jövőn keresztül. Innentől kezdve remek science fiction, még akkor is, ha nyilván a pároldalas terjedelem és a forma nagyon sokra nem predesztinálja a szöveget.

Rich Larson: Járványeste a Holdkóros-házban – 4,5/5
A járvány közepén különösen jó egy járvány sújtotta világ utáni világról olvasni. Larson mind ötletek, mind érzelmek terén remekelt: elképesztően izgalmas (és egyben végtelenül kegyetlen) hátteret teremtett, tele jópofa apróságokkal, amiket tényleg élvezet felfedezni. Ráadásul a szereplők által megélt eseményekben is bőven volt erő, szépen vezette fel, jól működött a befejezés. Egyre nehezebb engem lenyűgözni sci-fi ötletekkel, de most talált.

Han Szong: Tengeralattjárók – 3/5
Szép szöveg, de mintha valahol elfolyt volna. Nem éreztem az átütő erőt; a szöveg nem tudott annyira hatással lenni rám, mint kellett volna.

SL Huang: Talán most utoljára – 4,5/5
Kemény, kegyetlen szöveg – iszonyú ellentmondásos koncepcióval. Nagyon tetszett az alapdilemmája, és örülök, hogy a megvalósítás is ilyen erős, hatásos tudott maradni.

Fran Wilde: Viharkatalógus – 3,5/5
Érdekes, furcsa, inkább weird-fantasy alaphelyzet; van benne valami izgalmas-megnyerő rejtélyesség, furaság, nem-tudom-hova-tenni érzés. És tetszik, hogy ezeken keresztül mesél érzelmekről. Mégis, valahogy túlságosan széttöredezett nekem, nem állt eléggé össze.

Anil Menon: Éden robotjai – 4/5
Nagyon szépen, szinte észrevétlenül vált a szöveg a „kedves-kellemes” hangulatból a „rémisztő-ijesztő” fokozatba. Ügyesen játszik az olvasó érzelmeivel, de valahogy mégis, nyilván pont az alapkoncepció miatt, nem tudott annyira fájdalmas hatással lenni rám, mint szerettem volna. Nehéz ügy, de jó írás.

Alice Sola Kim: Most várd ki ezt a hetet – 4/5
Rém egyszerű sci-fi alaphelyzet – nagyon kortárs, fontos és erős témával vegyítve. A végével nem voltam teljesen elégedett, de egyébként a többi részével nagyon is. Érdekes pillanatok, jópofa figurák, ügyes összefonódása a metoo-nak a koncepcióval.

Peter Watts: Cyclopterus – 3/5
Kissé talán unalmas, amolyan sokszor látott módon ismert klímaváltozásos jövőkép. Nem hiszem, hogy az eddigiekhez túl sokat hozzá tudott volna tenni, és a megírás mikéntje sem lesz maradandó élmény.

Suyi Davies Okungbowa: A dűnék éneke – 3/5
Okoraforra emlékeztető, hangulatosnak szánt, költői, de tulajdonképpen nem túlságosan maradandó novella. A dűnés-törzses alaphelyzet inkább már fantasy-vel kecsegtet, viszont nem kötött le érzelmileg, akármennyire is voltak jó pillanatai.

Tegan Moore: Mint a farkasok – 2/5
Az én ízlésemnek nagyon hosszú történet – jól felépített, de nem tudott ilyen terjedelemben érdekelni. A kutyás jövőkép épp csak egy kicsit ijesztő, ami mindenképpen izgalmas hangulatot kölcsönöz neki, viszont sem maga a történet, sem a nézőpont nem nyűgözött le.

Elizabeth Bear: Bizonytalan talaj – 3/5
Morális fejtegetések krimi közben. A sci-fi csak kellék, a krimi inkább díszlet – viszont maguk a karakterek is inkább csak szócsövek. De szövegként működik.

N.K. Jemisin: Szükségbőr – 4/5
Nagyon szórakoztató és vicces alapkoncepció. A folyamat és a bemutatott dolgok mindenképpen erősek, noha a narrációt nem mindig értettem (főleg olyan szempontból, hogy miért nem érzelemmentes-tárgyilagos). De remekül eltalált téma, remekül eltalált koncepció, végre Jemisintől egy nem dühös, viszont árnyalt novella.

Ken Liu: Áldozatok – 4,5/5
Kegyetlen, Black Mirrorosan sötét jövő. Az elején kicsit sok a technoszöveg, amivel eltávolítja a jelentől az eseményeket, de valójában hamar rájövünk, hogy nem sok választ el minket ettől. A narráció ügyesen erősítette a hatást; fájdalmas élmény.

Alec Nevala-Lee: Bálnatemető – 3,5/5
Hexapodok! Eleinte elég nehezen tudtam ráhangolódni, az ilyen típusú novellák ritkán nyernek meg, de szépen lassan elkapott a szomorkás-küzdő hangulata, a végére egészen megszerettem. A jövőkép pedig, minden ismerőssége ellenére, különösen költőire sikerült.

Vandana Singh: Újra együtt – 3/5
Klímaváltozás Indiában. Nem tudott igazán megérinteni a szöveg: sem a kicsit nehézkesen előadott történelemlecke, sem a végső pillanatok, de maguknak a figuráknak a története sem. Nem igazán tudom, hogy mi hiányzott.

E. Lily Yu: Zöld üveg – szerelmi történet – 5/5
Piszkosul ijesztő, ízléstelenül-fájdalmasan dühítő novella. Koncepciója, amennyire egyszerű, annyira hatásos, a tálalás módja pedig hibátlan. Kevés ennél erősebb jelzést tudnék elképzelni a jövőnk megmentése érdekében.

Sofia Rhei: Rejtett ajtók titkos meséi – 3/5
Némileg érdektelen történet – az irodalmi-filmes referenciák kétségtelenül jópofák, értékeltem a mondanivalóját is, de sajnos a legkevésbé sem tudott újat vagy érdekeset mondani a számomra. Mintha a világképét is túl sokszor láttuk volna már.

Greg Egan: Erre nem mehetünk haza – 3,5/5
Ügyesen végigvitt koncepció – viszont érdemi újdonság nélkül. Így jó pár évvel A marsi után már nehéz elhinni, hogy az ilyen történetek tudnak nagyon sok meglepetéssel szolgálni, és Egan igazán hatásos vagy különösebben lenyűgöző sem tudott lenni. Ettől függetlenül jó volt olvasni, csak már emlékezni nem nagyon fogok rá.

Chinelo Onwualu: A halott ember mondandója – 3,5/5
Jó hangulatú, de némileg tétnélküli novella. Érdekes a jövőbeli Nigéria, amit felvázolt, az érzelmi alaphelyzet is hatásos, de mégis, mintha pont nem arra fektetné a hangsúlyt, amihez valóban kötődni tudok. Emiatt főleg a novella vége eléggé elment mellettem, pedig addig eléggé élveztem az építkezést.

Fonda Lee: Én [28F] deepfake barátnőt hamisítottam, és most a szüleim azt hiszik, megnősülök – 4/5
Már a címe is nagyon tetszett, és persze a szöveg is nagyon szórakoztató Black Mirroros lett. Nehéz lenne emlékezetesnek hívni, de jó élmény volt, amolyan kicsit ijesztő, kicsit „persze ilyen nem történhet meg velünk… ja, de mégis” módon. Újfent: nehéz lenne jövőnek hívni, ez éppen csak nem a jelen.

Caroline Yoachim: A szerelem archeokronológiája – 3/5
Viszonylag klasszikus toposzra épülő novella, viszont valamiért nagyon távolságtartónak és zavarosnak éreztem a stílusát. Mintha nem is akarná, hogy bevonódjunk, mintha nem is akarná, hogy nekünk is számítsanak ezek az érzelmi-morális tétek. Emiatt, akármennyire is érdekes volt és hiába tetszett pár jelenete, nem nyert meg magának.

kvzs P>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction novellái 2020

Megint egy nagyon jó, és idén -érzésem szerint- egy nagyon sötét válogatást kaptunk. Mintha az írók legtöbbje negatívan látná a jövőnket, de magát az emberiséget is.

Bolondkandúr>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction novellái 2020

Már az Előszó olvasásakor beleszédültem, hogy mekkora választékból lehetett összeválogatni a kötet tartalmát. Persze itt csak az angolul írt, valamint angolra fordított novellák jöttek szóba, és ezen belül is a szerkesztő értékelése döntötte el, hogy mi a „legjobb”.
Ezzel együtt nagyon jól sikerült kötet ez, talán két-három írás tetszett kevésbé, ami antológiák esetében jó arány. A szerzők a jelen társadalmi és környezeti katasztrófái alapján gondolkodtak el lehetséges jövőkön, mondanom sem kell, hogy hurráoptimizmus nem jellemző a történetekben. Ha egyet ki kellene emelnem, akkor Ken Liu Áldozatok című novellája lenne az. Egy megdöbbentően reális, kényelmetlenül ismerősnek tűnő vízió az internetes trollkodásról, a közösségi média árnyoldalairól, és a súlyos árról, amit esetleg fizetnie kell annak, aki meggondolatlanul teszi közzé az életét.
Kellemes meglepetést jelentettek még az indiai szerzők írásai, egy izgalmas új világot nyitottak meg, amelyben a hagyományok, a helyi vallások keverednek a legmodernebb technikával, a háttérben a régi kasztrendszerból máig megmaradt megalázó megkülönböztetésekkel.
Annak nem ajánlanám, aki szerint csak az sci-fi, amiben űrhajók, esetleg izgalmas űrcsaták vannak, de akit a társadalmi, környezetvédelmi kérdések, ezek jövőbeli kihatása érdekel, bátran csemegézzen az elbeszélések közül. Mivel a szerzők a kortárs szépirodalom eszköztárát, stílusát használják, nem csak a fantasztikum felől érdemes közelíteni feléjük.

Teetee>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction novellái 2020

Van otthon a könyvespolcon egy sci-fi antológia kb. a hetvenes évekből, amiben minden második történet valamilyen módon az oroszok és az amcsik szembenállásáról szól, és valószínűleg ötven év múlva ez a válogatás is ilyen árulkodó lesz az akkori olvasónak, mert ebben a kötetben természetesen a klímaváltozás van jelen nagyon hangsúlyosan. Lehet, hogy téves ez az érzés, de nekem úgy tűnt, mintha a szövegek legalább fele erről szólna.
Voltak benne novellák, amelyek nagyon tetszettek, és voltak olyanok is, amiken halálra untam magam, de egy ilyen válogatásban ez óhatatlan, és ezt nem is rovom fel neki.

A legjobb novella:
SL Huang: Talán most utoljára Tartalom és forma egyaránt tízből tíz. Nagyon erős sztori a hatalomról, a felelősségről és az áldozathozatalról elképesztően lírai köntösben.

A legnyomasztóbb olvasmány:
Rich Larson: Járványeste a Holdkóros-házban Úgy képzeltem el a díszletet meg a szereplőket, mint a Bridgerton-család főhőseit, mert közben ezt nézte édesanyám a háttérben, és émelyegtem és rosszul voltam és túl akartam lenni rajta, de utána csak még rosszabbul éreztem magam.

A novella, ami már a címével megnyert magának:
Fran Wilde: Viharkatalógus Avagy „Ha én szél lehetnék”, science-fiction módra. A legeslegkedvencebb időjárási jelenségem a szél, és ha ennek a történetnek a világában élnék, én is kiköltöznék a part menti házba.

Egy kellemes meglepetés:
N.K. Jemisin: Szükségbőr Jemisin könyve, az Ötödik évszak nem igazán jött be, ez a történet viszont a bőr helyett valamilyen szintetikus zsákban élő katonákról nagyon ott van. Nagyon jól eltalált az elbeszélői hang és a hangulat is.

Még három novella, amit jólesett olvasni:
Han Szong: Tengeralattjárók
Alec Nevala-Lee: Bálnatemető
Sofia Rhei: Rejtett ajtók titkos meséi
Ezek valahogy mind otthonosak voltak: az első a tengeralattjárókon kigyúló esti fényekkel, a másik a lankadatlan hazafelé igyekvéssel, a harmadik a fantázia birodalmával.

(Hogy mi értelme ennek az értékelésnek így, fogalmam sincs. A tanulság csak az, hogy ne írj értékelést akkor, amikor fél szemmel az órát lesed, hogy le ne késd a vonatot.)

2 hozzászólás
mariannkiss1980 P>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction novellái 2020

Az első válogatás fantasy novellák nélkül. Szokatlan volt, de nem volt hiány éreztem miatta.
A novellák minőségileg szokás szerint vegyesek, de téma szerint nekem kicsit egy síkúak is. Úgy érzem, mintha mindegyik a klímaváltozással foglalkozna. Ami persze nem igaz, csak azok a novellák tették rám a legnagyobb benyomást. Nyomasztóak voltak.
Kedvenc nincs, de igazán rosszat sem olvastam.


Hasonló könyvek címkék alapján

Király Márk: Virtuális mennyország
Czinkos Éva – Ripp Gábor (szerk.): 100 mini történet
Ken Liu (szerk.): Láthatatlan bolygók
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017
Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek
Burger István (szerk.): MetaGalaktika 10.
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok
Kleinheincz Csilla (szerk.): SFmag antológia 2011
Ted Chiang: Kilégzés és más novellák
Ta-mia Sansa: Forradások