Az ​év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018 37 csillagozás

Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018

Jonathan Strahan, a fantasztikus műfajok neves szakértőjének sorozata, amely tavalyelőtt mutatkozott be Magyarországon, még merészebb és elgondolkodtatóbb novellákkal folytatódik. Ebben a gazdag válogatást kínáló könyvben már befutott, hazánkban is ismert és pályájuk elején járó szerzők 2017-ben megjelent legjobb sci-fi és fantasy írásait olvashatjuk, amelyek egyszerre tanúskodnak lenyűgöző képzelőerőről és mély emberismeretről.

A művek szerzői: Jonathan Strahan, Tobias S. Buckell, Kelly Barnhill, Vina Jie-Min Prasad, Linda Nagata, Caroline M. Yoachim, Karl Schroeder, Yoon Ha Lee, Kathleen Kayembe, Daniel Abraham, Maureen F. McHugh, R. S. Benedict, Max Gladstone, Suzanne Palmer, Khaalidah Muhammad-Ali, Nick Wolven, Scott Lynch, Greg Egan, Kai Ashante Wilson, Rich Larson, C. S. E. Cooney, Indrapramit Das, Mary Robinette Kowal, Theodora Goss, Caitlín R. Kiernan, Dave Hutchinson, Saad Z. Hossain, Samuel R. Delany, Alastair Reynolds, Charlie Jane Anders

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Az év legjobb science fiction és fantasynovellái GABO · Gabo SFF könyvek GABO


Kedvencelte 1

Most olvassa 8

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

pat P>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018

Ez lehetett az az év, amikor Mr. Strahan megunta a folyamatos nyösztetést, hogy mi ez a sok formabontó, modern, mindenféle újszerű izéről, ráadásul genderről meg LMBT-ről is szóló, fura novella, ellenben hol vannak az űrhajók, a Mars-kolonizálás meg a robotok, illetve a sárkányok, a manók és a kiválasztott varázslónők.
És összerakott egy kötetet, amiben kapunk sok-sok klasszikus témájú novellát, viszonylag kevés formabontással, és alig-alig valamennyi hozzáadott plusszal.
Ami engem személy szerint picit elszomorított, de legalább volt időm fejben végiggondolni, mi is az a 3+1 dolog, ami számomra a jó novellát teszi.

1. A novella írója tud írni. Mármint hogy profi módon használja az írástechnika meg a kreatív írás kurzuson tanultakat; a szöveg mondatszinten korrekt, tud karaktereket írni, a történetnek van íve, dinamikája, rendben van a narráció, meg minden ilyen. Természetesen azért ezen a szinten már elvárható, hogy minden novella rendben legyen ebből a szempontból – ez így is volt. Még a Dave Hutchinsson novella is. Delany novelláját pedig elfelejtettem, arról nem beszélünk többet.

2. Legyen a témája, története, a benne lévő konfliktus olyan, hogy érdekeljen a szöveg, be tudjon vonni a novella; érezzem, hogy van valami tétje a leírtaknak, netán érzelmileg is érintsen meg. Ne csak úgy olvassam, hogy az 1. pont hiányosságaira vagy a logikai buktatókra vadászom közben, hanem tudjak úgy benne lenni, hogy majdnem ne szálljak le időben a buszról.
Nyilván ez egy ilyen sokszínű novelláskötetnél nehéz – kit a sárkányok fognak meg, kit a Turing gép, kit a manók untatnak, kit az automata marsjárók, nyilván vannak előnyösebb és hátrányosabb kiinduló helyzetű novellák mindenkinél. Azért volt benne elég sok novella, ami témája, története szempontjából a komfortzónámon belül volt, és pár olyan is, ami kevésbé, de egész jól meg volt írva, ezért elvoltam vele – pl. a Tündérfa jut eszembe, meg a …nagyon erős tud lenni, bár kicsiny.

3. Valami plusz, ami jelent annyi újdonságot,érdekességet, hogy azt mondjam: igen, ezt a novellát érdemes volt 2017-ben, a világ 314 568 139. fantasztikus novellájaként megírni, és emlékezni is fogok rá jó darabig. Ez persze erős kritérium, ebben a kötetben nem sok olyan írás van, amelyik teljesíti: az Angol nevem, A botok titkos élete, Crispin modellje jutnak eszembe most.

+1 Amennyiben szerencsétlen novella sci-fi, plusz elvárásként még mindenféle tudományos-technikai dolgok is kénytelenek benne lenni, ugyebár – amiről aztán nekem tényleg el kell hinnem, hogy az a kvantumhabla vagy az a telemetrika úgy hiteles és működik. De mindig is mondtam, hogy a világon sci-fit írni a legnehezebb. Mármint jó sci-fit, persze.

Összességében: kevés nagyon vacak, kevés kiemelkedően jó novella van ebben a kötetben, a zöm a tisztes, kellemes, korrekt középszer, túlnyomóan klasszikus, konzervatívabb témával. Azért persze aki allergiás a női főhősökre és az LMBTQ témákra, óvatosan forgassa – nyomokban tartalmaz azért ilyesmit is.

Olvasónapló, ha valakit még érdekel: https://moly.hu/olvasasok/6241543

10 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018

Tl;dr: az előző kettőnél gyengébbnek tűnik (ennek hatására most 3,5 a 4 helyett), de persze még mindig bőven megéri olvasni. Idén mintha az „idegenség” témáját éreztem volna központinak, néhány egészen polgárpukkasztó megoldással és néhány egészen szép kifejtéssel; a simán „témátlanok” között meg aztán bőven volt erős (Gladstone! a három közeljövős sci-fi!).

Folyószöveg: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-08-28+…

És akkor egyenként.
Tobias S. Buckell: A zen meg az űrhajóápolás művészete – 3/5
Idén is mások elfogadása lesz a fő téma? Nem bánom mondjuk, hangulatos sci-fi környezetben, robotszerű-poszthumánszerű lények között érdekes vizsgálni a kérdést. Meg a létből következő konfliktusokat – szóval a világ tetszett, még ha ilyen terjedelemben nem is tudtam mindent kibogozni. Volt pár jól eltalált jelenete, ugyanakkor vagy a stílus, vagy a hangvétel miatt valahogy nem kerültem közel hozzá. Vagy csak az eredeti A zen meg… hiányzik az értelmezéshez?

Kelly Barnhill: Alighanem még mindig kiválasztott – 4,5/5
Ezen most nagyon jól szórakoztam. Bírom az ilyen klasszikus toposzok új, lehetőleg halálosan vicces és gúnyos nézőpontból való megmutatását, ráadásul most az érzelmi része is remekül működött. A vége mintha kicsit elkapkodott lenne, de nagyon élveztem.

Vina Jie-Min Prasad: Válogatott falatok – 3/5
Jópofa, kellemesen szórakoztató, de a legkevésbé sem emlékezetes 3D-nyomtatós történet. A kínai környezet némileg egzotikus, de azért nem túlzottan; a végén a csattanó nem túl ütős, viszont legalább a két karakter szimpatikusnak tűnt.

Linda Nagata: A marsi obeliszk – 3,5/5
A Föld utolsó napjai, avagy nem épp optimistán induló sci-fi. Szeretettem a nyers, szinte vázlatos stílusát, mert a végére rám simán hatással volt – ugyanakkor mégis azt érzem, hogy ez így kevés. Először azt hittem, kicsit a művészetről lesz szó (amolyan Tizenegyes állomás jelleggel), utána mégis váltott a fókusz, ami jót is tett az egésznek, de nem volt olyan jól megalapozva, mint vártam volna.

Caroline M. Yoachim: Kilences karnevál – 3,5/5
Magabiztos, szép novella – egy csomó rugóval. Nehéz lenne azt mondani, hogy magának az allegóriának nagyon jelentősége volt, és még azt sem állítanám, hogy igazán megragadott a figurák élete, személyisége, küzdelme, ugyanakkor a végére elég érzelmet sikerült belecsempésznie, hogy engem is eltaláljon.

Karl Schroeder: Ázsió – 4,5/5
Újabban eléggé bejönnek a gazdasági témák, a kriptovalutás alapkoncepció pedig egyébként is közel áll hozzám. Érzem rajta, hogy elsősorban a BitCoinnal való szerencsétlenkedésre adott reakció, enyhén allegória-stílusban, de nálam ez simán működik. Szép lassan derül ki, hogy mire megy ki a játék; a végére nagyon hat (a kiszámíthatóság ellenére), ráadásul még a karakterekben is éreztem annyit, hogy vigyen magával. Külön tetszettek azok az apróságok, ahogy ezt a nagyon közeli jövőt felépíti.

Yoon Ha Lee: A kaméleon kesztyűje – 2/5
Nem túl érdekfeszítő pillanatkép – kicsit űropera, kicsit heist, de leginkább semmi izgalmas vagy eredeti. Nem egészen látom, mi lehet ebben megragadó: a novellaterjedelem kevés a nagyívű alapkoncepció érdemi felrajzolásához, a „csempész, mint pozitív karakter” pedig annyira elcsépelt, hogy ahhoz Yoon Ha Lee sem nagyon tudott szerintem mit hozzátenni. Nem fájt, de eléggé feleslegesnek éreztem, főleg a tavalyi írása után.

Kathleen Kayembe: A tündérfa – 4/5
Nyugtalanító, nem tündérmesés tündérmese, jó stílusban megírva (lefordítva). Valójában semmi meglepő vagy eredeti, kicsit zavart is, hogy úgy lóg a levegőben az egész történet, de szépen építi fel az érzelmeket, hangulatosak a jelenetei; nekem abszolút működött.

Daniel Abraham: A Csúfos Torony – 2,5/5
Erősen feledhető, kicsit tanmesés tolvajlás, ami valahol lényegesen több akar lenni, de szerintem nemigen sikerül neki. Furcsa, mert egyfelől azt érzem, hogy túl hosszú volt, hogy túl sok karaktert szánt olyanra, amire kár volt, de közben meg az is ott van, hogy erről lehetett volna érdemibben is írni, mélyebben kifejtve. Elvoltam vele, de azért jobbat is el tudtam volna képzelni.

Maureen McHugh: Járdák – 4/5
Elég lassan induló, de a végére kifejezetten nyugtalanító, tudat alatt motoszkáló stílusú, egészen megragadó novella. Nem biztos, hogy annyira emlékezetes tud maradni, de élveztem olvasni, felfedezni, értelmezni. Tetszik, hogy egy igen tragikus történet rejtőzik benne, de McHugh még véletlenül sem azt meséli el – amitől bár kicsit egyszerűbbnek tűnik az egész, de közben mégis szokatlanabb is lesz.

R. S. Benedict: Angol nevem – 4,5/5
Hú, mennyi magány, mennyi fájdalom és idegenség sűrűsödik ebben a novellában! Nagyon sokféleképpen el tudtam volna képzelni az első oldalak után, hogy mi lesz ebből a koncepcióból, de nagyon örülök, hogy Benedict a személyeset választotta. Nagyon szépen építi fel az érzelmeket, bár talán egy kicsit túlhúzott a cselekmény, és a végén sem biztos, hogy tudott akkorát ütni, de nagyon bevont magába olvasás közben.

Max Gladstone: Crispin modellje – 5/5
Huhh, nagyon kemény és bizarr és zavarba ejtő és rémületes. Kicsit kozmikus horror, kicsit fantasy, de legfőképpen rengeteg elfojtott érzés, szomorúság, gyász és fájdalom. Az elején azt hittem, valamilyen fantasztikus Mr. Gwyn lesz, de aztán teljesen más irányba fordult, mondhatni egyenesen fejbe csapott. A végére nagyon nem lett jó olvasni, de abszolút pozitív értelemben – mondjuk újra nem szívesen olvasnám, az is biztos. De elsőre letaglózó élmény.

Suzanne Palmer: A botok titkos élete – 3,5/5
Jópofa botos sci-fi, bár elég sokáig és nehezen jutott el odáig, hogy felkeltse az érdeklődésem. A bot szereplők miatt inkább csak szórakoztató, mintsem érzelmileg erős, viszont ahhoz elég jól lett összerakva. Nem bántam volna, ha kicsit korábban nyer meg vagy rövidebb a felvezető szakasz, de azért jó volt olvasni.

Khaalidah Muhammad-Ali: Alku – 3/5
Némileg érdektelen történet elmesélve egy amúgy érdekes világban. Érezhetően próbált volna az érzelmek felől közelíteni a koncepcióhoz, még azt sem állítanám, hogy sikertelenül próbálkozott volna, mégsem ragadt meg annyira, mint vártam. Pedig ez a vallásháborús-posztapokaliptikus-terméketlen jövő ad elég lehetőséget, de túl szűk a fókusz, hogy ez a része hatásos legyen – a karakterek meg túlzottan idegenek maradtak.

Nick Wolven: Egy kontra vallomása – 4/5
Erősen Kör/Black Mirror hangulatú, közeljövős társadalom – a BM erényeivel és gyengeségeivel. Szépen építi fel az érzelmeket, tetszett az a lassúság, ahogy megismerjük ezt a világot és ezeket a karaktereket; ugyanakkor érzésre a sci-fi része főként a cselekmény és a figurák fókusza miatt tud működni, a nagyobb képben már szerintem elbukna. Ettől még persze szomorú és fájdalmas novella; reméljük, hogy kevés valósul meg belőle.

Scott Lynch: Az arany füstje a dicsőség – 2,5/5
Úgy tűnik, hagyományos fantasy-ből nem sokan tudnak nekem tetsző novellát írni Abercrombie-n kívül. Nagyon untam ezt a meglehetősen bő lére eresztett heist-kalandot: nem talált el a ritmus, nem tudott felcsigázni a rejtély, nem tudtam megkülönböztetni a szereplőket, és amúgy sem igazán érdekelt a sorsuk. A legvégét, amikor kiderült, hogy mire megy ki a játék, egészen megkedveltem, főleg, hogy Lynch-nek volt pár szimpatikus gondolata is, de jobban örültem volna, ha végig ezen az érzelmi síkon tartja a cselekményt.

Greg Egan: A Turing-gép diszkrét bája – 4/5
Hát ez ijesztően bájos volt. Kíváncsi voltam, hogy mire fogja kifuttatni a cselekményt, de nagyon örülök, hogy megmaradt a realista-hiteles vonalon, nem túltolva a sci-fi-t. A mellékszereplőkért külön plusz pont jár, no meg azért, hogy a drámát sem akarta hatásvadász módon tálalni. Szépen összerakott-végigvezetett, hangulatos, túlságosan ismerős novella; jó volt olvasni.

Kai Ashante Wilson: Asszonyaik jajveszékelése – 2/5
Kétségtelenül furcsa, ugyanakkor meglehetősen nehezen értelmezhető novella – vagy csak engem került el, hogy pontosan mi is akart lenni. Szó se róla, olvasás közben abszolút elvoltam ezzel az őrültséggel, a stílusát egyébként kifejezetten élveztem is, de így visszagondolva, hogy pontosan miért is volt jó ezt olvasni… nos, erre már nem találok választ. Nem bántam volna, ha kicsit több értelme van a polgárpukkasztáson túl.

Rich Larson: Severyn Grimes – 3/5
Érdekesnek indult ez a tudatfeltöltős-digitálislényes világ, de mintha nem tudott volna belőle olyan nagyon izgalmasat kihozni. Mintha nem annyira lettek volna érdemi érzelmek ebben a novellában – a cselekménnyel elvan az ember, de igazán még sincs miért bevonódni, nem igazán tud mi hatni. Azt hittem, hogy a csattanóra lesz kihegyezve, de nem, még az sem.

C.S.E. Cooney: …nagyon erős tud lenni, bár kicsiny – 4/5
Érdekes, mindenképp nagyon érdekes. Nem mondom, hogy teljes mértékben dekódoltam ebben a novellában mindent, de az biztos, hogy megragadta a fantáziámat és a gondolataimat. És voltak benne kalózok (de még milyenek!), amiért alapból jár a plusz pont.

Indrapramit Das: A Hold nem csatatér – 2,5/5
Bár elvileg nem lenne rossz, gyakorlatilag mégsem éreztem, hogy sikerült volna hatásosan, emlékezetesen megvalósítani az indiai hold-katona történetét. Pedig India adhatna hozzá különleges hangulatot, a katonai szemszög szomorú sorsokat és értelmetlen harcokat, az egész visszaemlékezés-jellege pedig komoly drámai töltettel tudná mindezt felruházni – de sajnos mégsem találtam ezekből túl sokat. Így sajnos inkább untam.

Mary Robinette Kowal: A kesztyűkészítők tiszteletreméltó társasága – 4/5
Minden drámai/tragikus töltete ellenére ez nagyon barátságos-komfortos-otthonos érzésű fantasynovella volt, jó volt benne elmerülni és felfedezni a mágiakoncepcióját. Utóbbi egyébként határozottan érdekes, nem túlflancolt, de mégis lehetőségekkel teli – szeretem az ilyet. Könnyen megkedvelhető figurák, nem túlcsavart cselekmény, kellemes hangulat… tényleg élveztem.

Theodora Goss: Jöjjenek, lássanak eleven driádot! – 4/5
Szép novella, nagyon finoman-kellemesen-szimpatikus mesél másságról, valójában nem is igazán a fantasztikum eszköztárával. Bár maga a cselekmény vagy épp a mellékfigurák nem túl erősek, de ahogy kibomlik a központi szereplő, ahogy ebből a sok nézőpontból, töredezetten összeáll, azt abszolút jól esik olvasni.

Caitlín R. Kiernan: Esti mese a Wood Streetről – 3,5/5
A három közül talán ezt a Kiernan-novellát bírtam a legjobban, bár még mindig nem passzol tökéletesen az ízlésemhez. Az első harmadában-felében nagyon megnyert magának a feszültséggel-izgalommal-rejtéllyel, kellően fura volt, hogy izgatottan várjam, hova fog mindez kifutni. Csak sajnos maga a kifutás már annyira nem nyűgözött le – érdekes, szó se róla, de valahogy mégsem annyira erős, mint vártam volna.

Dave Hutchinson: Babilon – 2/5
Nemcsak hogy untam, de igazából nem is értem, hogy mit akart mondani. Kicsit olyan érzésem van, hogy ez Hutchinson trilógiájához lehet egy érdekes kiegészítő-novella, de önállóan eléggé se füle, se farka. A végére kiderülő ötlet egyébként még izgalmas kiindulópontja is lehetne egy regénynek – arra kíváncsi is lennék.

Saad Z. Hossain: Kanalat hozz magaddal – 3,5/5
Nagyon kellemes hangulatú novella, szívesen elmerültem ebben a posztapok-nanoteches-dzsinnes világban. Nem bántam volna, hogy ha erről több is kiderül, így nagyon szorosan tartotta a fókuszt (ami nem is a világnál, mint inkább a figuráknál tűnt problémának – mintha senki sem élne a három nevesített szereplőn túl). A cselekményt is kicsit kaotikusan nemlétezőnek éreztem, viszont összességében mégis élveztem olvasni, már csak a sok ismeretlen miatt is jól fenntartotta a feszültséget/érdeklődést.

Samuel R. Delany: A houstoni remete – 3/5
Ez elég meglepő volt (és polgárpukkasztó – érzékelni vélek egy ilyen irányt az idei antológiában). Elképzelésem sincs, hogy miről akart mesélni, de elmesélte, az biztos. Egyszerre tűnik posztapok drámának, az aktuális technológia paródiájának és reflexiójának, társadalmi-politikai manifesztónak, elképesztően őrült gender-sci-finek – nem állítanám, hogy bármelyik önállóan is működőképes, de így együtt határozottan érdekes egyveleget adtak ki. Már csak azért is, mert az ember reménykedik olvasás közben, hogy a végére összeáll valami, és egy csomó minden visszamenőleg is értelmet kap. Bár szerintem nem lett így, mindenképpen furcsa élmény az olvasása.

Alastair Reynolds: Szépasszonyfüves éjszakák – 3,5/5
Anno nagyon szerettem a Napok házát, úgyhogy abszolút kellemes élmény visszatérni az egyszerre költői, grandiózus és fájdalmas világába. Tulajdonképpen itt nem történt túl sok minden, még azt sem mondanám, hogy karakterek terén olyan nagyon lenyűgöző lett volna, ugyanakkor kellően magával ragad, van benne valami szerethető líraiság.

Charlie Jane Anders: Ne vádolj és nem perelek – 3/5
Meglepő, fura, lényegében horrorba illő alaphelyzetű novella, érdeklődve olvastam – de sajnos nem volt benne annyi érdekesség, mint az első oldalak után vártam. Nem bántam volna, ha még tovább megy, még tovább boncolgatja a két figura kapcsolatát, még jobban elmélkedik az esemény hatásait illetően, így mintha ez-az csak úgy lógott volna a levegőben. Ráadásul annyira a befejezéssel sem vagyok megelégedve.

5 hozzászólás
Bori_L P>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018

Határozott haladást értem el novella-olvasás terén (három évvel ezelőtt még egyáltalán nem olvastam novellákat, idén pedig már ez volt a nyolcadik (!!!) kiolvasott novellás kötet), amiben a Strahan-féle válogatásoknak is kétségkívül jelentős szerepe van (meg a GABO Kiadónak, hogy elhozta nekünk magyarul ezeket). A 2018-as felhozatal elég vegyes volt, kimagaslóan rossz darabot ugyan nem találtam benne, viszont volt egy-kettő, amit rettenetesen untam, és néha erősen dolgozott a WTF-faktor is. Előbbi kategóriába tartozik az összes csavarmentes epic fantasy-nak álcázott rétestészta sztori (de különösen az Az arany füstje a dicsőség by Scott Lynch), utóbbiba pedig leginkább az Asszonyaik jajveszékelése (Kai Ashante Wilson – tőle egyébként jobabt vártam) és A houstoni remete (Samuel R. Delany). Nagy csalódás volt Yoon Ha Lee-től A kaméleon kesztyűje, bármennyire is szeretem a Ninefox Gambit világát, ennek a sztorinak egyszerűen nem volt értelme.

Azért voltak számomra élvezhető darabok is. Az Alighanem még mindig kiválasztott Kelly Barnhilltől kellemesen szórakoztató írás volt, amin jókat mosolyogtam (akkoriban éppen szükségem is volt rá). R. S. Benedicttől az Angol nevem engem is megfogott, pedig a weird és/vagy a horror egyáltalán nem az én műfajom (kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy a fantasy sem annyira, vagy legalábbis csak egy nagyon kevés fantasy-típust tudok igazán élvezni, de ez mellékvágány), ez abból is látszik, hogy Max Gladstone sokak által méltatott Crispin modellje című írása engem jobb esetben is teljesen hidegen hagyott, rosszabb esetben enyhén untatott. De az Angol nevem főszereplőjéből áradó magányosság valahogy mégis megérintett. Egyszerűen imádtam Mary Robinette Kowaltól A kesztyűkészítők tiszteletreméltó társaságá-nak világát, bár a sztori végével nem voltam teljesen kibékülve, de szívesen olvasnék egy nagyobb lélegzetvételű művet ebből a világból. Kowal mellett Theodora Goss is felkerült a térképemre, a Jöjjenek, lássanak eleven driádot! egészen elvarázsolt, jövőre be is iktatok valamit a szerzőtől angolul. A többi komor hangvételű olvasmányom mellé jól esett a Kanalat hozz magaddal (Saad Z. Hossain) optimista végkicsengése, meg hát engem az ázsiai settinggel ugye könnyedén meg lehet vásárolni, szóval angolul alkotó bangladesi szerzőként Hossain is felkerült a radaromra. Végezetül pedig nem tudok szó nélkül elmenni Alastair Reynolds Szépasszonyfüves éjszakák-jai mellett, ami szerintem az egyik legelegánsabb írás volt a kötetben, még ha nem is túl formabontó.

Amadea>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018

"-Tizenegy évesnek kellene lenned! – vágott vissza a Legfőbb Főpap paprikavörös arccal. – Nem volna szabad véleményt formálnod! Meg… hogy is hívják azokat az izéket, amiket össze kellett szednie, amíg olyan sokáig készülődött?
– Tamponnak, excellenciád – válaszolta az egyik alacsonyabb rangú Főpap.
– Pontosan. Meg a melltartók! Azoknak sincs itt semmi keresnivalója! Sem a véleményednek! Vagy ezt már mondtam?"
(Kelly Barnhill: Alighanem még mindig kiválasztott)

Habár én voltam az, aki vitriolosan élcelődött azokon az olvasókon, akik tényleg a(z ő ízlésük szerinti) legjobb novellákat várták-várják a kötet szerkesztőjétől, ezúttal bennem is hasonló gondolat mocorgott.

Minden évben, a Könyvfesztivál előtt az éves Strahan-válogatás a könyvmolyünnep fénypontja számomra, az a megjelenés, ami felteszi a koronát az egész eseményre. Nem, nem mindegyik novella tetszik, sőt, bőven akadnak olyanok, amelyek fölött huzigálom a szemöldököm, vagy amelyek nem a szám íze szerint valóak. Gyarló ember vagyok, pl. Greg Egan sose lesz a kedvenc szerzőm és nem tudok úgy lelkesedni az írásai iránt, mint Cat Valente esetében (borzasztó kicsinyes érzés, de sérelmeztem is, hogy kimaradt az idei kötetből – értitek, kimaradt:D. Mindenki a saját ízlésének rabja). Engem mindig a kötet változatossága nyűgözött le, vártam, hogy a novellák milyen új, ismeretlen világokba repítenek el. A mostani körutazás kicsit laposra sikeredett.

Számomra új felfedezés, hogy Strahan próbálja az adott évi kötetet valamiféle tematika vagy vezérmotívum köré szervezni. Tavaly ez a nők társadalmi helyzete és az a körüli feszültségeket, idén a menekültproblémát és ezen keresztül a másság, az ismeretlen elfogadását jelentette. A reflektálás önmagában nem jelent gondot, az viszont már igen, amikor a művészet teljesen alárendelődik és egy-egy adott művet nem az érdemei alapján emelünk ki. Érzésem szerint a kötetben lévő, a tematikához kapcsolódó írások jó része további szerkesztést kívá… Szóval. Nehéz elhinnem, hogy ezeknél nem születtek jobb írások 2017-ben.

A kötet feléig nem szikrázott fel nálam a csillagszóró és kezdtem aggódni, hogy túlságosan fáradt/elutasító vagyok, aztán @Odett megnyugtatott, hogy az idei válogatás szerinte is gyengébb, mint a korábbiak (a nyomor szereti a társaságot). Sok a nyugtalanító, szinte félelmetes írás, amely szintén lehet az emberi érzések metaforája a jelenlegi globális helyzetre. A világ fél és visszafojtja lélegzetét, ezt mindenben lehet érezni.

Még több a befejezetlenség érzését kiváltó novella, mintha egy nagyobb egészből metszettek volna ki egy részt. Csonkaság, a katarzis elmaradása. Vársz valamit, ami nem jön. Kibic vagyok, de sejtem, hogy novellát írni nehéz, más, feszesebb az íve, nincs annyi idő és hely kibontakoztatni a cselekményt, mint egy regény esetében, de na. Egy jó író nem arról ismerszik meg, mennyit ír, hanem arról, mennyit dob ki, vallotta Márquez. Nem nekem kell hinni, hanem neki.

Idén sajnos elmaradt a katarzis, az-agyam-eldobom-érzés. Nagyon közel állt ehhez Max Gladstone a Crispin modelljével, ami nagyon az ízlésem szerint való, és ez volt az első írás a kötetben, amire azt mondtam, végre valami jó, de a korszakalkotó zseniális tűzijátéktól egy kicsit elmaradt. Nem hittem volna, hogy az ő novellája lesz a számomra legtetszetősebb, miután a Nagyrészt halott ötlegorgiáját „lélektelennek” éreztem.
Ebben a „nagyon jó” dobozba került A botok titkos élete is. Annyira sci-fisen cuki! Ötletes, működik, minden a helyén van benne!
Az Egy kontra vallomása a jó írásnak a kényelmetlenséget okozó, félelmet keltő fajtája, a magamfajta introvertáltaknak kifejezetten hideglelős.
A …Nagyon erős tud lenni, bár kicsiny pedig egyenesen bizarr, de a jóféle, gondolkodást a feje tetejére állító módon, nem a hatásvadász ócskaság ösvényén haladva.

A fentiek voltak a számomra kiemelkedő novellák [azért emelem ki, hogy „számomra”, mert könnyen lehet, hogy egy rutinos zsánerolvasónak korántsem olyan meglepő a …Nagyon erős…, vagy olvasott már ennél ütősebbet a maga kategóriáján belül], a következő kategóriát a „Jók” alkotják, amelyeket olvasgatok, kellemesek, de nincs csillagszórózás.
Az Alighanem még mindig kiválasztott-tal lehet, hogy kicsit szigorú vagyok, mert tényleg jó írás, vicces és szokatlan nézőpontból ábrázol egy fantasy toposzt. A 9-es karnevál is felfelé tendál, nyugtalanító és mindenféle asszociációkat indít el az ember agyában. A tündérfa tulajdonképpen semmi újat nem mutat, de ügyesen, gaimanesen van megírva. Az Angol nevem még bizarabb, mint a …Nagyon erős tud lenni, bár kicsiny, az idegenség, a magány egészen végletes formáját mutatja meg. A Hold nem csatatér erős áthallásokat keltett bennem a Luna-Újholddal, olyan, mintha egy kiegészítő novella lenne egy egyszerű katona szemszögéből. Nem koppintás, de elég hasonló a Holdábrázolásuk.
A Kesztyűkészítők tiszteletre méltó társaságát nagyon vártam, jólesett elmerülni a komfortzónámba tartozó, fantáziadús darabjában, akárcsak a Jöjjenek, lássanak eleven driádot! c. novellában, bár nála már rezgett a léc, mintha egy sokkal terjedelmesebb írást nyirbált volna meg a Magyarországon született Theodora Goss.
A Szépasszonyfüves éjszakák társadalmi berendezkedése erősen hajaz a Napok házáéra, bejön nekem Alastair Reynolds hardsággal kevert költőisége.

Van két novella, amely erősen biceg; az egyik Charlie Jane Anders: Ne vádolj és nem perelekje. Nekem ő az irodalom olyan divatos alakja, mint Ann Leckie. Van bennem egy csipetnyi sznob ellenszenv iránta (Leckie iránt sokkal több:D), de nincs rosszul megírva a novellája, csak… nem szeretem a témáját, túl felkapott nekem az egész LMBTQ-akármi.
A másik az Esti mese a Wood Streetről Caitlín R. Kiernantól. Strahan bírja őt, eddig mindhárom, magyarul megjelent válogatásban szerepelt novellája, pedig a Dancy vs. a pteroszaurusz elég gyenge volt. Sajnos az Esti mese is az. Én is bírom Kiernant, egyedi, sötét, kissé elmebeteg világa van, azonnal megcsapott az a hangulat, amelyet a The Drowning Girl olvasása közben éreztem, de ez, ebben a formában kevés. Tessék belőle regényt írni!
Tévedtem, három bicegő írás van. A harmadik A csúfos torony, nem villant semmi újat, de csak egy kicsit kellett volna jobban megírni ahhoz, hogy igazán jó legyen a maga kategóriáján belül.

A következő skatulyának az lehetne a címe, hogy „Értem én, de minek?” Fellobban a láng, aztán azon nyomban kialszik. Sajnos az ilyen novellákból van a legtöbb.
A zen meg az űrhajóápolás művészete és A Turing-gép diszkrét bája esetében lehet, hogy csak én nem vagyok velük kompatibilis és másoknak ezek lesznek a kedvencei. Az arany füstje a dicsőség is hasonló; a hosszán kívül semmi kiemelkedőt nem láttam benne, tipikus kardozós, nagyot mondó vándormesélős darab, klasszikus fantasy rajongók szeretni fogják.
A Válogatott falatok, a Severyn Grimes, A marsi obeliszk, az Ázsió, A kaméleon kesztyűje, a Kanalat hozz magaddal mind olyanok, amelyekre a skatulyacímnél nem szeretnék több betűt áldozni.
A Járdáknak tetszett a stílusa, de a tartalmat keveselltem. Az Alku szépen építkezett, kedvemre való volt, aztán a végén elmaradt a katarzis, kifejezetten dühös voltam rá miatta.

A végére maradt a feketeleves, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni, vagy egyenesen undort váltottak ki belőlem, és nem azért, mert szokatlanak vagy extrémek lennének, hanem mert szimplán rosszak. A houstoni remete fogalmam sincs, hogy miről szólt, a reggeli félkómás buszozás se tett jót az élménynek. Kai Ashante Wilsontól többet vártam. Az Asszonyaik jajveszékelése csupán frusztrációs kifakadás, nincs mondanivalója, megoldása. Hasonlóan értelmetlennek láttam a Babilont is, ezek azok a novellák, amelyeknek a kötetben kerülését a post elején megkérdőjeleztem. A dühnek hangot lehet, vagy hangot kell adni, de az indulattól nem lesz irodalmi értékük és, ha az az üzenetük, amelyet faék egyszerűséggel sugallni akarnak… akkor azt nem szabad támogatni.

Összességében nem túl jó az arány: 29-ből négy novellát éreztem nagyon jónak és túl sok volt az ízetlen nyámmogás. Nagyon hiányoztak a zseniális írások, amelyek átszakítják a plafont, a szerző nemétől, életkorától, társadalmi helyzetétől és nemzetiségétől függetlenül. Nem akarok nevesíteni, mert nem azt várom el Jonathan Strahantől, hogy ugyanazon szerzőktől válogasson évről-évre. Azt várom el, hogy meglepjen, elkápráztasson, elgondolkoztasson, még meg is ijeszthet, de ne váljon propagandisztikussá. Maradjon nyitott, olvasson friss szemmel, elfogulatlanul és teremtse meg a sokszínű kiegyensúlyozottságot – ami egy vérbeli szerkesztőtől elvárható.

11 hozzászólás
tetsuo>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018

A tavalyi válogatássak olyan kevés közös metszőpontunk volt, hogy erősen gondolkodtam, folytassam-e egyáltalán a sorozat olvasását. Talán csak a Szakállas dolgok, amit azonnal fel tudok idézni abból, az első viszont nagyon tetszett, úgyhogy gondoltam, adok még egy esélyt, és milyen jól tettem. Az idei antológia volt talán az eddigi legjobb, legerősebb számomra.
Viszonylag lassan indul be, de onnantól nagyon erős lesz a mix, felejthetetlen részekkel, a Drum & Bass Arena 2015 első lemeze jutott emiatt eszembe róla. Már csak azért is, mert ott is és itt is az ötödik tétel volt az egyik csúcspont (ott Rene LaVicetól és Ivy Mairitől a The Calling, nagyon ajánlott hallgatvány). Caroline M. Yoachim Kilences karneválja tizenkettő egy tucat clockpunk novellaként indul, de a végére olyan mellbevágóan mesél az elmúlás melankóliájáról, arról, hogy a megszabott időnk (avagy fordulatszámunk) alatt kell kialakítanunk az életünket és mennyi hibát követünk el közben és mennyire lehetetlen teljesen kihasználnunk vagy akár a lehető legtöbbet kihoznunk belőle, hogy rég volt rám ilyen rém erős érzelmi hatással novella.
Ugyanakkor az ezt követő, a társadalmi egyenlőség mikroközösségben megvalósíthatóságának rendkívül izgalmas megoldását felvillantó Ázsiót is imádtam; a teljes kirekesztettséget és idegenséget mesterien ábrázoló Angol nevem; a „robotok kora” társadalmi változásait a javak újraelosztásának egy sajátos, kicsit ijesztő, de hatásos módszerével kezelő Greg Egan novella, A Turing-gép diszkrét bája vagy a jóakarotból apró lépésenként felhalmozódó gonoszságot bájosan bemutató, A kesztyűkészítők tiszteletreméltó társasága mind kedvenceim. Ha nem olvasom az Affinitásokat, valószínű, az Egy kontra vallomása és nagyobbat üt. Szóval alapvetően nagyon elégedett vagyok.
Volt egy-két gyengébb novella is persze (teljesen hidegen hagytak pl. Daniel Abraham és Scott Lynch klasszikus fantasyjei, vagy C.S.E. Cooney wannabe-weird Micimackója, a …nagyon erős tud lenni, bár kicsiny), illetve nem értettem, a fantasztikummal köszönőviszonyban sem álló (egyébként jó) Jöjjenek, lássanak eleven driádot! mit keres itt, de ha ordító hibát kell keresnem, akkor mindössze annyit róhatok fel, hogy idén nem szerepel Sam J. Miller novella. Ejnye.

kvzs P>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018

Ezt a novelláskötet sorozatot annak ellenére az elmúlt évek egyik legjobb magyar könyvpiaci húzásának tartom, hogy az idei válogatás kicsit… laposra sikeredett.
Félre ne értsen senki, nem voltak benne nagyon rossz novellák (na jó, talán egy, de az tényleg nagyon), de nagyon kiemelkedők sem sokan (szerencsére ők többen voltak egynél). Örülök, hogy azért az idei fő irányvonalat is sikerült megtalálnom (kívülállás, másság), de azért jobban örültem volna, ha az év legjobb novelláit felsorakoztató kötet több olyan írást tartalmaz, ami valamilyen módon meg tud érinteni…

Sai_home>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018

A szerkesztő az előszóban igazán elmondhatná, hogy milyen szempontokat vett figyelembe ahhoz, hogy tényleg a legjobb jelzőt használhassa… Ez a kötet feltűnően más, mint a korábbiak, de ebben az esetben ez negatívum, sokkal több volt az olyan novella, amit nem értettem (ami lehet az én hibám is), egyszerűen unalmas volt vagy csak szimplán rossz. És ráadásul kiemelkedően jó novellát sem találtam.

De azért legyünk pozitívak, voltak benne jó novellák is, ezekről írnék inkább:
A zen meg az űrhajóápolás művészete – klasszikus sci-fi, űrhajóval, poszhumanizmussal, vallással. Az egész tetszett, meglepő a vége.
Válogatott falatok – sci-fi, a Földön játszódik, fejlett a technológia, főleg a 3d-s nyomtatás. Végig érdekes, egészen eredeti történet.
A marsi obeliszk – sci-fi, hanyatlik az emberiség, ennek a novellának a hangulata fogott meg.
Egy kontra vallomása – társadalmi sci-fi, nagyon emlékeztet egy Black Mirror részre, de ugyanakkor vicces és szórakoztató
A Turing-gép diszkrét bája – Greg Egan, ennyit mondanék, nagyon aktuális és korrekt
A kesztyűkészítők tiszteletre méltó társasága – Fantasy, (drága) mágikus kesztyűkkel mindent lehet, egy kisember megpróbáltatásait követhetjük
Ne vádolj és nem perelek – Meglepő volt, hogy tetszett, mindenesetre társadalmi sci-fi, ami szintén aktuális és sok kérdést vet fel még bennem is.

És hogy érdemes-e tovább olvasnom a sorozatot? Nem tudom…

Szilárd_Berke IP>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018

Több szakaszban olvastam el ezt a valamivel több mint 600 oldalt, és bevallom, így a végére érve nincs olyan elbeszélés, amit a képzeletbeli dobogóra helyeznék. Természetesen nem kérdés, hogy a beválogatott szerzők tudnak írni. :) És jól. Egyeseknek még a stílusa is bejött (jellemzően a karaktereket találták el). Egy még szűkebb kör (pl. Lynch, Palmer, Gladstone, Yoachim, Kayembe) megugrotta azt a lécet is, hogy kevés oldalszámon emlékezetes cselekményt mutasson (ez azért tényleg nehéz, valljuk be). És nagyjából ennyi. Semmivel sem több vagy kevesebb, mint egy anno „átlagos” Cherubion Fantasy Exkluzív. Szóval örülök, hogy van, hogy kijött Straham anyaga, de nem sietek elolvasni a 2017/2016-os válogatást. A legfontosabb következtetés? Ha ez a mérce „odakint”, ha ők a jobbak közt a legjobbak, akkor nekünk, szerény magyar széklábfaragó mestereknek* és igyekvő tanítványoknak a Páholyban lenne a helyünk. Elméletileg.
* Kornya Zs. interjú alapján, pl. itt: http://ekultura.hu/2011/04/17/interju-kornya-zsolt-2011…

Dávidmoly>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018

Mélységesen csalódtam Jonathan Strahanban. Vagy a kortárs angolszász fantasztikus irodalom novelláiban. Utóbbiban akkor, ha tényleg ezek voltak a tavalyi év legjobb sci-fi és fantasy novellái (bár azért remélem, hogy ez nem így van); előbbiben minden más esetben. Persze nem is vártam, hogy akár csak a legtöbb írás tetsszen, de az arányok itt nagyon felborultak az értelmezhetetlen és érdektelen novellák felé, ami roppant szomorú.

Igazán csak négy novella fogott meg az idei válogatásból: a Crispin modellje, A botok titkos élete, az Egy kontra vallomása, és Az arany füstje a dicsőség. További kilenc novellát még teljesen vállalhatónak találtam: A zen meg az űrhajóápolás művészete, Alighanem még mindig kiválasztott, A tündérfa, Angol nevem, A Turing-gép diszkrét bája, …nagyon erős tud lenni, bár kicsiny, A kesztyűkészítők tiszteletreméltó társasága, Jöjjenek, lássanak eleven driádot! és Szépasszonyfüves éjszakák. Ez a tizenhárom novella méltó a kötet címére, olvasásukat bátran ajánlom mindenkinek (különösen az első négyet).
Van még majd ugyanennyi tisztességes iparosmunka, minimális hozzáadott értékkel, de legalább tisztességesen megírva: Válogatott falatok, A marsi obeliszk, Kilences karnevál, Ázsió, A Csúfos Torony, Alku, Severyn Grimes, A Hold nem csatatér, Esti mese a Wood Streetről, Kanalat hozz magaddal és Ne vádolj és nem perelek. Ezt a tizenegy novellát simán el lehet olvasni, ha éppen unatkozik az ember, de az se különösebb veszteség, ha átlapozzuk őket. Nagyjából a vállalhatóbb gyorséttermi kaja szintjén vannak.
És sajnos van itt pár írásműnek, aminek nem hogy egy best of válogatásban nem lenne helye, de az is érthetetlen, hogy nyomtatásban megjelenhettek: A kaméleon kesztyűje, Járdák, Asszonyaik jajveszékelése, Babilon, és a legaljának is a legalja, A houstoni remete. Ez az öt mind sebtében papírra hányt, kusza, inkoherens és nagyjából teljesen értelmezhetetlen dolog. Ha választhatunk, hogy elolvassuk valamelyiket, vagy inkább ütemesen a falba verjük a fejünk, akkor mindenképpen az utóbbit javasolnám, mert összességében az ígérkezik kevésbé fájdalmas élménynek. Természetesen nem kizárt, hogy valakinek pont ezek egyike lesz a kedvence, de aláereszkedés mindenképpen csak saját felelősségre és védőfelszerelésben.
A borító kifejezetten tetszett, de ez sajnos nem sokat segít a köteten. Vérzik a szívem, de ez bizony csak három fantasztikus novella az ötből.

Részletesebb értékelés az egyes novellákról:

Tobias S. Buckell: A zen meg az űrhajóápolás művészete
Jópofa, de inkább a világa adja el, mint a karakterek szereplők vagy a történet. Szerencsére szeretem az ilyen poszthumán űroperás világokat. 3,75/5

Kelly Barnhill: Alighanem még mindig kiválasztott
Szokatlan, de logikus nézőpont egy ismert és teljesen a felszínbe koptatott sablonba. Kellemes, vicces és szép. 4/5

Vina Jie-Min Prasad: Válogatott falatok
El lehet olvasni, de semmi különösebben emlékezetes; a női főszereplők szimpatikusak voltak, de ennyi. (Off: ma volt a tévében egy Elementary-epizód, amiben hasonló témát (mesterséges hús) érintettek.). 3/5

Linda Nagata: A marsi obeliszk
Igazából a novella mondanivalója (ha volt) teljesen elment mellettem, így csak az maradt, hogy mennyire, khm, értelmetlen az egész. 2,75/5

Caroline M. Yoachim: Kilences karnevál
Volt bármi jelentősége annak, hogy ebben a novellában felhúzhatós bábuk voltak a szereplők? Nem hiszem. 3/5

Karl Schroeder: Ázsió
Nem merném magabiztosan állítani, hogy értem a cselekmény központjául szolgáló kriptovalutás bűvészmutatványt, illetve a problémára felvetett megoldás működését spoiler. 3/5

Yoon Ha Lee: A kaméleon kesztyűje
Enyhén összecsapott űroperás badarság, értelem- és céltalan pikáns ostobaság. Teljesen érthetetlen, hogy mit keres a kötetben, sőt, akár csak nyomtatásban. 1/5.

Kathleen Kayembe: A tündérfa
Kicsit gaimanes, de határozottan ügyes. Szerettem olvasni. 4/5

Daniel Abraham: A Csúfos Torony
Nem rossz, de ehhez nem vagyok elég elvont hiányzik belőle valami duende. 3,25/5

Maureen McHugh: Járdák
Azt hiszem, hogy McHugh írni akart egy novellát, de valószínűleg nem találta ki rendesen, hogy miről szóljon, aztán meg kifutott az időből, és ezért a végét összecsapta. 2/5

R. S. Benedict: Angol nevem
Kifejezetten kellemes novella, még ha a stílusa vagy a boncolgatott téma nem is az én világom, de határozottan van eleje, közepe és vége, karakterei, cselekménye és hangulata, és úgy összességében rendesen meg van írva. 4/5

Max Gladstone: Crispin modellje
Letaglózó, szétszaggató, felemelő. Ez tényleg az év egyik legjobb novellája. 5/5

Suzanne Palmer: A botok titkos élete
Aranyos robotos mese minimális fizikával. Mintha egy jobb Star Trek epizód lenne. Szerettem. 4,5/5

Khaalidah Muhammad-Ali: Alku
Technikailag jól kivitelezett, de (számomra) rettenetesen érdektelen történet. Építi, építgeti a világát meg a karaktereit, aztán jól nem történik semmi. És a háttérről se tudunk eleget spoiler. 3/5

Nick Wolven: Egy kontra vallomása
Az elején nem értettem, hogy mi van (nekem eddig a kontrák nicaraguai milicisták voltak), de aztán belezökkentem az író gondolatmenetébe, és onnan nem volt megállás. Szerintem ez kőkemény spoiler. 4,5/5

Scott Lynch: Az arany füstje a dicsőség
Lynch általam olvasott novellái lassan indulnak be, de ha beindultak, akkor aztán nincs megállás. Imádtam az egészet, a kalandorokat, a halálcsapdákat és a sárkányt is. 5/5

Greg Egan: A Turing-gép diszkrét bája
Hátborzongató és felrázó. Nem csupán felhívja a zabolátlan technikai fejlődés veszélyeire a figyelmet, de három kivezető utat is felvázol. 4,25/5

Kai Ashante Wilson: Asszonyaik jajveszékelése
Ez vajon mi a búbánatos franc akart lenni? Artikulálatlan üvöltésnek túl hosszú, bármi másnak túl artikulálatlan. Fel nem foghatom, hogyan gondolhatta Strahan, hogy ennek nyomtatásban a helye. 0/5

Rich Larson: Severyn Grimes
Az alapötlet érdekes, a megvalósítás közepes. 3/5

C.S.E. Cooney: …nagyon erős tud lenni, bár kicsiny
Kellemesen szürreális és egy kicsit beteg, leginkább a Little Fears szerepjátékra emlékeztető hangulattal. 4/5

Indrapramit Das: A Hold nem csatatér
Némi rosszindulatú túlzással mondhatnám azt is, hogy ennek a történetnek a legnagyobb erénye az, hogy miatta utána olvastam az indiai űrprogramnak. Oké, nem rossz (bár elég zavaró volt, hogy a két beszélgető szövegeinek elkülönítése nem mindenhol sikerült), de nem különösebben emlékezetes. 3/5

Mary Robinette Kowal: A kesztyűkészítők tiszteletreméltó társasága
Tetszetősen összerakott, kedvemre való történet, egyedi és izgalmas mágiával. spoiler Némiképpen hiányoltam belőle a nagyobb kontextust, hogy kiderüljön valami spoiler hátteréről. 4,25/5

Theodora Goss: Jöjjenek, lássanak eleven driádot!
Kicsit terjengős és egyáltalán nem fantasztikus spoiler, a krimiszál is elég gyenge spoiler, mégis, összességében működik a dolog. 4/5

Caitlín R. Kiernan: Esti mese a Wood Streetről
Erősen túlírt és érdektelen,viszont hangulatos darab. A közepén lévő betétet spoiler már olvastam valahol, de nem jut eszembe, hol. Ez az első olyan novella Kiernantól, amit nem tartok borzalmasnak spoiler, szóval mintha fejlődne (nem akarom elkiabálni). 3/5

Dave Hutchinson: Babilon
Egy újabb pikáns ostobaság. Hadd ne menjek bele…1/5

Saad Z. Hossain: Kanalat hozz magaddal
Elég WTF, de legalább határozottan novella. A háttérvilágról jó lett volna több információ, mert ez így túl össze-vissza volt, nanotechnológiával és dzsinnekkel. 3/5

Samuel R. Delany: A houstoni remete
Zavaros badarságnak indul, aztán a helyzet gyorsan romlik. Inkoherens, értelem és cél nélküli szövegfolyam az egész. Helyenként már-már majdnem van benne egy értelmes mondat vagy fél bekezdés, de aztán Delany „észbe” kap,és szétrugdossa az egészet. És akkor a rettenetesen kínos, kamaszos pornográf betétekről még nem is beszéltem… hát, nem is fogok. Egyetlen erénye ennek a valaminek, hogy mellette az Asszonyaik jajveszékelése és a Babilon egy egészen kicsit kevésbé felháborítóan rossz.spoiler. 0/5

Alastair Reynolds: Szépasszonyfüves éjszakák
Jé, Napok Háza novella! Más fordította, és ezt nem tudta vagy nem vette észre spoiler. Az alaphelyzet spoiler elég blőd, de maga a novella tetszett (plusz a Napok Háza világa…). 3,75/5

Charlie Jane Anders: Ne vádolj és nem perelek
Viszonylag sok mindent spoiler el tudok hinni legalább egy novella erejéig, de az, hogy spoiler, az már kicsit sok. Innen szép nyerni. Amúgy vicces, mert nincs rosszul megírva spoiler, csak rettenetesen nem hiszem el. 3/5

A_Nagy_Levin P>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018

Nem jó és mégis.
Amit élveztem, azt nem a zsánersége miatt élveztem. Illetve, a fenébe is, épp a zsánert használta föl arra, hogy általánosan emberi dologra mutasson rá. Vagyis akkor pont azt tette, amiért ezt a zsánert olvasom, tehát a legjobb volt… Összezavarodtam!
Szóval Benedict és Goss sztem azok, akik idén a legtöbbet adták nekem. Ebből is Benedict sztem a csúcs, mert egyszerre zsáner és általános. Nem gondolom, hogy minden évben lennie kell egy „legjobbnak”, de idén volt.
Barnhill és Yoachim úgy adnak zsánerszöveget, hogy abban van valami nagyon személyes, nagyon megérintő. Prasad, Schroeder, Wolven és Egan nagyon jelenkori problémákat emelnek ki vagy be a zsánerbe. Kayembe, Gladstone, Palmer, Kiernan és Hossain a játéktéren belül ír szórakoztót. Külön kiemelem Kayembét, ahol a nyelvi (és fordítói) megvalósítás kiváló, valamint Gladstone-t és Kiernant, ahol a gittelés jól átjön. Gladstone tisztelgése Lovecraft előtt nyelvcsettintésre érdemes.
Kérem a következő évet!


Népszerű idézetek

Dávidmoly>!

Gondolom, egyetértünk abban, hogy az empátia fejlesztése a bölcsészettudományi oktatás egyik legfőbb haszna.

308. oldal, Nick Wolven: Egy kontra vallomása

2 hozzászólás
Dávidmoly>!

– A maga munkája nagyon érdekes lehet – mondtam. Ez a mágikus mondatom. Introvertáltként különösen bulikon láttam hasznát. Miután kimondom, legalább fél óráig nem kell beszélnem.

502. oldal, Theodora Goss: Jöjjenek, lássanak eleven driádot!

1 hozzászólás
P_A_Doorman P>!

Zseniális faj vagyunk, gondolta Susannah. Bátor, kreatív, nagylelkű. Legalábbis egyénenként. Nagy tömegben viszont minden alkalommal kudarcot vallunk.

75. oldal, -A mars obeliszk(Gaba kiadó, 2018)

P_A_Doorman P>!

A világ iszonyat és betegség, torz valóságok összessége, amelyeket elfojtunk és ignorálunk. Ezt a teret kell megnyitni, ezt a határvidéket kell meghódítani. Nem a csillagokat. Azt, ami a hús alatt van.

239. oldal - Crispin Modellje (Gabo, 2018)

Dávidmoly>!

– Egyetértek – helyeselt Dan. – Nem kérdés. Én is megyek veled tüntetni.
Janice elhúzta a száját.
– Kezdjük ott, hogy inkább ne hívd tüntetésnek. Fel kell ráznunk a közvéleményt, de nem fogunk torlaszokat emelni.
– Oké. Utána segíthetek megdobálni tojással a minisztérium épületét?
– Mindjárt. más.

371. oldal, Greg Egan: A Turing-gép diszkrét bája

kmaria>!

Covfefe nem véletlenül nyerte meg a választást: szakított a hagyománnyal, amely szerint mereven és fahangon kell felolvasni a súgógép szövegét, és nekilátott közvetlenül a táborához beszélni.

404. oldal, Kai Ashante Wilson: Asszonyaik jajveszékelése

P_A_Doorman P>!

Eleinte miden szív tiszta, és szebben ragyog a kifényesített aranynál. Csupán a bűn és a gyűlölet feketíti be.

289. oldal - Alku (Gabo, 2018)

kmaria>!

Shannon megragadta a csuklómat, és egyszerűen magával vonszolt. Meg kellett állapítanom, hogy magassarkúban, parkettán jobb húzása volt, mint egy száguldó kamionnak a sztrádán.

235. oldal, Max Gladstone: Crispin modellje

kmaria>!

Ez az áldozat: odaadni, amit nem lehet odaadni, hogy azok, akiket szeretsz, jobban boldoguljanak. Nem mondani senkinek, hogy mit adtál értük, mikor ők meg beledörgölik a bánatukat a képedbe, és nem lehet mondani semmit, de semmi olyat, amit elhinnének.

159. oldal, Kathleen Kayembe: Tündérfa

BierbauerCsaba P>!

Abban az évben mutattak be egy új Csillagok háborúja filmet (a harmadik tetralógia negyedik részét), el is mentem a moziba megnézni érzéksisakon.

570. oldal, Samuel R. Delany: A houstoni remete


Hasonló könyvek címkék alapján

Kleinheincz Csilla (szerk.): 10
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok
Kleinheincz Csilla (szerk.): SFmag antológia 2011
Gardner Dozois (szerk.): A legjobbak legjobbjai 1.
Koch György (szerk.): Elképzelni az elképzelhetetlent 2
Michaleczky Péter (szerk.): A hipertér vándorai
Gáspár András – Novák Csanád (szerk.): Analógia 2
Ted Chiang: Érkezés és más novellák
Ted Chiang: Életed története és más novellák
Ifj. Veress István (szerk.): Út a csillagokig