Az ​év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017 (Az év legjobb science fiction és fantasynovellái) 20 csillagozás

Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Jonathan Strahan, a fantasztikus műfajok neves szakértőjének sorozata, amely tavaly mutatkozott be Magyarországon, még merészebb és elgondolkodtatóbb novellákkal folytatódik. Ebben a gazdag válogatást kínáló könyvben már befutott, hazánkban is ismert és pályájuk elején járó szerzők 2016-ban megjelent legjobb sci-fi és fantasy írásait olvashatjuk, amelyek egyszerre tanúskodnak lenyűgöző képzelőerőről és mély emberismeretről.

Jonathan Strahan 1964-ben született Belfastban. Közel harminc éve dolgozik sci-fi és fantasy szerkesztőként, ez idő alatt tízszer is jelölték Hugo-díjra, 2010-ben pedig megkapta munkásságáért a World Fantasy-díjat. Szerkesztőként több tucat antológiát és szerzői novelláskötetet jegyez. Nyugat-Ausztráliában él feleségével és két lányával.

Eredeti mű: Jonathan Strahan (szerk.): The Best Science Fiction and Fantasy of the Year 11.

Eredeti megjelenés éve: 2017

A művek szerzői: Jonathan Strahan, Catherynne M. Valente, Naomi Novik, Paolo Bacigalupi, Joe Abercrombie, Rich Larson, Aliette de Bodard, Daryl Gregory, Alex Irvine, Seth Dickinson, Carolyn Ives Gilman, Delia Sherman, Genevieve Valentine, Geoff Ryman, Amal El-Mohtar, Caitlín R. Kiernan, N. K. Jemisin, Theodora Goss, Lavie Tidhar, Yoon Ha Lee, Paul McAuley, Ken Liu, Ian R. MacLeod, Charles Yu, Sam J. Miller

Tartalomjegyzék


Kedvencelte 1

Most olvassa 11

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 68


Kiemelt értékelések

>!
pat P
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Mert annyi fontos dolog van az univerzumban, amiről írni érdemes.

Ismeretlen planéták. Dyson-gömbök. Boszorkányok. Elvarázsolt hercegnők. Elmehajók. Multiverzumok. Vascipellők. Elnyomás. Szegregáció. Bántalmazott nők. Kérdéses szándékú földönkívüliek. Hackerek. Boldogtalan férfiak. AIDS. Automaták. Rókadémonok. Mesterséges intelligenciák. Leszbikus párok. Dizájnerdrogok. Globális felmelegedés. Sárkányok. Sötét anyag. És szörnyek is, sokan.

És van rengeteg, és még annál is rengetegebb remek író, akik megpróbálnak ezekről a fontos dolgokról mesélni nekünk. És szerencsére van Jonathan Strahan, aki minden évben próbál összeválogatni nekünk egy színes bokrétát a legjobb írásokból – és szerintem ezt egészen ügyesen, jó arányérzékkel teszi.
Még ha jelen válogatást kritikai is érheti azért, mert talán többet foglalkozik feketékkel, nőkkel és melegekkel, mint űrcsatákkal és sárkányokkal…

És most érkeztünk el a legfontosabb részhez. Mert miért vallom én magam büszkén, de tényleg nagyon büszkén a zsáner, és azon belül is a science fiction elkötelezett rajongójának?
Azért, mert én azt gondolom, hogy aki e műfajokat szereti rossz ember nem lehet valószínűleg elég nyitott szemléletű. Szereti a dolgokat tágabb perspektívából, több szemszögből megnézni. Toleránsabb. Könnyebben elengedi a saját, szűkebb információkészleten alapuló véleményét, meggyőződéseit. Képes nagyot álmodni. Megváltoztatni a világot.
Vagyis, ha van olyan közösség, ahol érdemes elkezdeni a világjobbítást a fenti (és egyéb) témákban, akkor az a nyitott és szuperjófej SFF rajongók közössége. És mondom, én büszkén vallom magam e közösség részének. Űrcsaták és kvantum nélkül meg még talán kibírom picit.

És tényleg, nagyon hálás vagyok a kiadónak, hogy bevállalták, és jók a fordítások, és nyomdahiba nem is igen van, és a kötés is szuper. És hahó, tessék erre a kötetre kreatív zsánerírás kurzusokat alapozni, hahó! Szeretném, ha nem kerülne mifelénk nyomtatásba semmi, ami írástechnikailag nem közelíti meg jelen kötet átlagos színvonalát, jó?

(Idealista félóránkat hallották. De néha kell ilyen is. :)
(Olvasónapló most itt, a kommenteknél. Vigyázat, hosszú.)

1 hozzászólás
>!
Oriente P
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Az öt csillag nem a könyv össztartalmának szól, inkább afeletti örömömet fejezi ki, hogy Magyarországon ma megjelenhet és meg is jelenik egy ilyen antológia. A novellák túl sokféle szerzőt és stílust mutatnak be ahhoz, hogy minden darab mindenkinek tetsszen, de ha a kiadók figyelik a visszajelzéseket, és remélem itt ez is a cél, akkor az ilyen válogatások révén hosszútávon mindenki jól jár ezen a csöppnyi piacon. Mert bizony tudnék bökni többre is e szerzők közül, akiknél habozás nélkül, sőt csillogó szemmel kattintanék az előrendelés gombra.

No de rátérve az én dolgomra: 28 írásról van szó, úgyhogy nem időznék a kellemesen felejthetők, illetve az egy-kukkot-sem-értek-az-egészből novellák felett. Összességében három volt, ami egyáltalán nem tetszett (szerintem remek arány!), ezeket pláne borítsa a feledés homálya. Inkább azokról szólok röviden, spoiler- és csillagozásmentesen, amelyeket valamiért, ilyen-olyan okból kiemelkedőnek találtam.

Catherynne M. Valente: A jövő színe kék
Tűpontos atmoszféra- és karakterteremtés mindössze néhány oldalon. Professzionális.
Valentével szívesen töltenék fel egy egész polcot itthon!

Joe Abercrombie: Két nő
Még semmit nem olvastam korábban Abercrombie tollából, de ez gyakorlatilag egy nagyon szórakoztató Gyalog Galopp jelenet volt. A regényei is ilyenek?

Aliette de Bodard: Szellemhalászat
Éppen annyira sejtet, hogy még ne őrjítsen meg a világ kidolgozatlansága, de rendesen elkapott a drámaiságfaktor.

Seth Dickinson: Az éj és selyem törvénye
Nagyon egyenes mondanivalóval, nagyon erős képekkel operál. Elegáns, majdnem tökéletes.

Delia Sherman: A nagy detektív
Húztam ám a szám, amikor rájöttem, hogy ez valami újragondolt Sherlock Holmes-sztori, de azt kell mondanom hogy eredeti az új látószög, izgalmas a steampunk hangulat, és ízléses a humora.

Genevieve Valentine: Levelek a Themisről
Ezt nem emeltem volna ki, mert felidegesített spoiler. De épp elalvás előtt olvastam, és utána éjjel hosszú és zavarbeejtő álmom volt arról, hogy egy robot vagyok a Kiberiádából, csak nem tudok róla, és senki nem mondja meg az igazat.

Amal El-Mohtar: Az üveg és a vas évszakai
Igen, ez aktuális és kemény téma, ez az „áldozat vagy és ez nyilván a te hibád…”
Kicsit talán túl direkt volt a szimbolika, finomabban is lehet ezt, de az ilyenekért szerettem: https://moly.hu/idezetek/807621

Theodora Goss: Piros, mint a vér, fehér, mint a csont
Egy mesemondó eredetmeséje. Megfogott a maga egyszerűségében.
(Kár volt a végét így túlcifrázni, szerintem megértettük volna egy-két bekezdésben is.)

Lavie Tidhar: Terminál
Egy igazán klasszikus SF téma, űrbebambulás közben befeléfordulós hangulat, erős képek, szép szöveg.
Lehet hogy ez lesz a kedvencem…

Yoon Ha Lee: Rókacsapda
Kilencfarkú rókakomát nagggyon bírtam. Hát még az anyukáját!
Fantasy és SF elemek érdekes egybefonódása, nem mellesleg baromi jól megírva.

Ian R. MacLeod: Látogató Tauredből
Nehéz megfogalmaznom ebben mi fogott meg. Nem maga a történet. Valószínűleg a kapcsolat ábrázolása, ami a narrátort a másik szereplőhöz fűzte. Meg hogy nagyon sok szó esett szorosan egymás mellett irodalomról és asztrofizikáról.

Charles Yu: Mese
Micsoda klassz zárótétel!
Mondjuk ez nem sci-fi, és nem is fantasy. De biztos, hogy az év egyik legjobb novellája.

És egy ráadás:
Sokat hezitáltam hogy Ken Liu: Hét születésnap c. novelláját kiemeljem-e. Mert nagyon tetszett a stílusa, a gondolatisága, a bátorsága, és általában is csípem ezt a poszthumán/transzhumán témakört. De ennél a darabnál – és talán csak ennél az egész antológiában – úgy éreztem, a sztori szétfeszíti a kereteket, sokkal zsúfoltabb, telítettebb mint azt a forma megengedi. Boldogan olvasnám regénynek, de itt novellaként kell értékelni, és novellának, fentiek értelmében, nem a legjobb.

31 hozzászólás
>!
Amadea
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Pontosabban az értetlenkedőknek: Az év legjobb science fiction és fantasynovellái Jonathan Strahan szerint, aki harminc éve foglalkozik SFF novellákkal, de ő is emberből van, szóval bocsi, ha egyes írások (vagy akár egyik se, de az már büdös) nem tetszenek (2016)
A kedves, @vicomte nemrég olvasta el az előző évi válogatást – amely a számomra hullámzó színvonal ellenére pozitív élmény volt – és az értékeléseket nézegetve kicsit mérges lettem. Fél-és egy csillag az egész kötetre nézve? Egy év magyar terméséből jobbakat lehetne összeválogatni? A harmadiknál félbehagyta? Nonszensz dolog az összes – kicsit gonosz leszek, de többségében mintha nem az értő olvasókhoz jutott volna el a válogatás. Az igazság jegyében fél csillaggal feljebb pontoztam a kötetet.

De hagyjuk a mérgelődést, és inkább nézzük meg, idén milyen novellák kerültek be a válogatásba.

Egy év várakozás alatt sikerült függővé válnom. A műfaj mellett a változatosságot is szeretem, amelyben az idei kötet is bővelkedik; mindegyik írásnak azzal a várakozással kezdtem neki, hogy vajon milyen ismeretlen világba röpít el. Hangsúlyosabb témaként a mesék világa és a nők helyzete bukkan fel, de nem túlzó mértékben, a tetszési görbe (ha úgy tetszik: a színvonal) pedig sokkal egyenletesebb volt, mint a 2016-os kötetben.

A tavalyihoz hasonlóan most is három csoportba szedtem a novellákat, illetve csak akartam, mert az első szakasz végén derült ki, hogy Strahan idén feltűnően sok tetszetős történetet szedett össze, vagy az én elvárásaim módosultak az egy éves böjt alatt, emiatt több, meglehetősen unortodox kategóriára bontottam tovább őket.

Átütő erejű, nem-érdekel-hogy-néz-ki-a-lakás – hozzáállást eredményező novellák:

Alyssa Wong: Megfulladsz, hogyha itt maradsz – Alyssa „cuki vagyok, de genya” Wong okozta az első katarzist. Elképesztően hangulatos, ötletes és fordulatos novellát írt, nekem sokkal jobban tetszett, mint a tavaly olvasott Sorvadó anyának éhező leánya, amivel egyébként ez a fiatal egyetemista megnyerte a Nebula-és a World Fantasy díjat.
Seth Dickinson: Az éj és selyem törvénye – az első ösztönös reakcióm az volt, hogy „b@szki, ez milyen jó!” Az a fajta írás, aminél várod, hogy minél hamarabb hazaérj és folytathasd. Ha a Kormorán Baru is olyan ötletes és menő, mint ez, akkor azt is szeretném elolvasni.
Nina Allan: Az űrutazás művészete – a kötet legnagyobb meglepetése volt a Mika modell mellett; a szerzőt nem ismertem, a cím kicsit unalmasan hangzott, de a novella abszolút megnyert magának: az elmélázó-gondolkodó, csöndes elbeszélő a körülötte lévő világról mereng, az emberi kapcsolatokat mutatja be, az életét betöltő nagy rejtélytől (amit nem nehéz megoldani, de nem ez a lényeg) az édesanyján át a szállodájában megszálló űrhajósokig.
N.K. Jemisin: A vörös föld boszorkánya – ez a nő írt egy egy egy háztáji mágiás, Délen játszódó történetet! Annyira jó, hogy majdnem eldobtam az agyam.
Yoon Ha Lee: Rókacsapda – lehet, hogy egy rutinos SFF-olvasó már látott ilyet, nekem újdonság volt, a játékos hangvételt különösen szerettem benne.

Igazán jók voltak – azaz nem tudom, objektíven mennyire zseniálisak, de nálam súrolták a fentebbi kategóriát –, de néha bevillant, hogy főzni is kellene:

Catherynne M. Valente: A jövő színe kék – Valentének a szokottnál is messzebbre gurult a gyógyszere; nyitó szerzőként úgy megpörgetett magam körül, hogy azt se tudtam, hogy hívnak. Még mindig van bennem némi bizonytalanság, hogy szimplán furának látom vagy tényleg jónak, de hát szívcsücsök íróról van szó, na… a kisfóka meg dübekszik (@Hanna leleménye), van ennél aranyosabb szó?
Paolo Bacigalupi: Mika modell – nem kis bizalmatlansággal álltam a szerzőhöz, de annál jobban tetszett ez a rövid, frappáns kis novella. Tulajdonképpen nem mutat be nagy újdonságot, de értékelem, hogy jól van megírva.
Aliette de Bodard: Szellemhalászat – De Bodard-ról már sokat hallottam, nagyon kíváncsi voltam, mit tud. Sokat. Jól. Újszerűen. Egzotikusan.
Sam J. Miller: Szakállas dolgok – jól ír ez a pasas. Van benne valami oldschool, retro férfias, szikár vonás, ami nekem nagyon tetszik, bármiről is ír.
Delia Sherman: A nagy detektív – általában nem tetszik, ha más szerzők legendás figuráit keltik életre, de ez nagyon érdekes volt. Lehet, hogy más fintorogni fog rá. Naggyon steampunk.
Genevieve Valentine: Levelek a Themisről – trükkös novella, engem simán megvezetett az elején, utána pedig élveztem összerakosgatni a kirakóst.
Amal El-Mohtar: Az üveg és vas évszakai – szép és egzotikus, kissé komótos (de nagyon jól áll neki) gendermese, szerettem olvasni, csak a befejezés nekem kissé megbicsaklott. (A szerzőnek olyan a neve, mint egy imádság.)
Caitlín R. Kiernan: Whisper Road (9-es számú gyilkos ballada) – úgy tűnik, Kiernan-kompatibilis vagyok. Aki nem, annak jó hír, hogy ez a novella sokkal jobb, mint a Dancy vs. a Pteroszaurusz. Sejtetős, borzongató rémálomba illő történet, kicsit King-felhanggal.
E. Lily Yu: Az Orion-puszta boszorkánya és a gyermeklovag – tematikájában, hangnemében hasonlít Az üveg és vas évszakaihoz, nekem ez is bejött.
Elolvastam és nem szenvedtem tőle, de nem lesz maradandó élmény.
Naomi Novik: Ezüstfonás – szegény Novik úgy elvágódott nálam a Rengeteggel, hogy azóta se tudott felállni. Úgy érzem magam, mint egy gonosz banya, a kis szolgálólányom bárhogy sikálhatja az ezüstöt, nekem sose lesz elég jó. Nem rossz ez a novella, de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Vagy csak nem vagyok Novik-kompatibilis.
Daryl Gregory Még a morzsák is finomak voltak – muris volt, de mi akart lenni az értelme?… Mindenesetre óvatosan nyalogassátok a falat.
Carolyn Ives Gilman: Turné az idegennel – erre már alig emlékszem. Jól indult, aztán kifulladt. De az az… atrocitás minek kellett bele? És miért pont úgy?!
Theodora Goss: Piros, mint a vér, fehér, mint a csont – a kategória legjobbja, ha egy kicsit erősebb, eggyel magasabb kategóriába került volna. Az idén (tavaly) tényleg a meseparafrázisoké (volt) a főszerep.
Lavie Tidhar: Végállomás – ez meg a másik. Szép, szomorkás írás.
Charles Yu: Mese – A legkevésbé SFF novella, inkább fájóan lélektani.

Tudtam volna nélküle élni (nagyon röviden):

Joe Abercrombie: Két nő – nagyon szép dolog a párkapcsolat. Ha lottó lett volna, nyertem volna, amikor a pasim tetszési indexét totóztuk a tavalyi kötet kapcsán. Sejtettem, hogy Valente Liliom és szarva, ami egy szövegorgazmus, nem nagyon fog neki tetszeni (az én lieblingem!). Nekem meg az ő kedves szerzője, Abercrombie nem jött be. Annyira nem, hogy talán ez tetszett a legkevésbé az egész kötetből. Béna humorizálás az egész.
Rich Larson: Pattaya – az a fajta, ami max. ujjgyakorlatnak jó.
Alex Irvine: A kilences számú hold – nem nagyon emlékszem rá.
Alice Sola Kim: Utód, birtokló, pótlék – tudjátok, mire emlékeztetett? A Faculty – Az inváziumra. Igen, arra a kilencvenes évekbeli filmre. Legalább a végkicsengésében nincs hozzá sok köze.
Geoff Ryman: Nevető árnyékok – érthetetlen, hogy Strahan miért ragaszkodik ehhez az íróhoz; akárcsak a Kapitalizmus a 22. században, ez is zavaros, kusza, furcsa, asztalfióknak való írás.
Paul McAuley: Az Antarktisz tündéi – szegény a nehéz időszak első áldozatai közé tartozik; sokáig, kis adagokban olvastam, esélye se volt hatni rám. Tulajdonképpen újra kellene olvasnom, de nincs hozzá kedvem.
Ken Liu: Hét születésnap – értem én, de nem tetszik.
Ian R. MacLeod: Látogató Tauredből – tulajdonképpen nem volt rossz, de a vége nagyon lapos volt.

>!
Dominik_Blasir
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Tl;dr: „inkább szép, mint lenyűgöző”, tömören talán ez az idei termésről a véleményem. Tavalyhoz képest kevesebbnek érzem az eredeti ötletet, a meglepő tartalmat, ugyanakkor sokkal többnek az (antiTrump) mondanivalót, ami szinte kivétel nélkül remek stílussal és hangulattal párosult. Ez mindenképpen erősebb szerkesztői koncepciót eredményez, viszont kisebb változatosságot is, amit idén a tündérmese-átírásokkal súlyosbított Strahan. Emiatt egy picit gyengébbnek tűnik tavalyhoz képest az antológia, de azért még bőven megéri olvasni. Érdemes lehet minél jobban elnyújtani az olvasást, és egyszerre csak keveset „elfogyasztani”.

Folyószöveg: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-06-06+…

És akkor egyenként.
Catherynne M. Valente: A jövő színe kék – 4,5/5
Úgy érzem, ilyesmiért szeretek én novellákat olvasni. Valente újfent zseniális: a menő, de nem túlbonyolított (lehet, regényterjedelemben nem is teljesen működne) háttérvilághoz hozzárak egy elképesztően emberi, mégis rendkívül szórakoztató történetet, ráadásul szokás szerint izgalmas prózával vegyíti. Annyira jó a fókusz, hogy azt nem tudom elmondani, bár talán egy hangyányit a motivációk terén hiányérzetem maradt.

Naomi Novik: Ezüstfonás – 4/5
Bár szerintem Valentének egy fokkal még mindig jobban áll a szlávos mesefeldolgozás, mint Noviknak, de azért ez nagyon hangulatos volt, és ezúttal (valószínűleg a terjedelem miatt) nem is volt nagy gondom a történettel vagy a főhősnővel. Szimpatikusan, még ha annyira azért nem is lenyűgözően vezetett novella, bár a reakciókkal-motivációkkal most sem voltam annyira kibékülve. Viszont a családon belüli konfliktusok nagyon tetszettek.

Paolo Bacigalupi: Mika Modell – 3,5/5
(S)Ex Machina, újratöltve. Nem bonyolította túl Bacigalupi, pedig lehet, hogy nem ártott volna egy kicsit nagyobb komplexitást adni az írásnak – ez így inkább „nesze semmi, fogd meg jól”. Egyébként tetszik a vonalvezetése, jópofa az alapötlet (minden ismerőssége ellenére is), de szerintem inkább csak ellébecol, mintsem hogy valóban megtöltse tartalommal.

Joe Abercrombie: Két nő – 4/5
Én bírom Abercrombie-t, még akkor is, ha gyakran írja meg ugyanazt, ugyanúgy. Szerencsére ez még mindig profi stílust jelent, szóval én simán jól szórakoztam, bevallom, még kacagtam is jó párat. Párbeszédeit és idétlenül szerethető karaktereit meg továbbra is szeretem. Az külön jópofa, hogy a Legendákbeli történet folytatásaként is értelmezhető.

Rich Larson: Pattaya – 3,5/5
Hangulatos cyberpunk átverős sztori, igazából Larson valószínűleg mindent kihozott belőle, amit lehetett. Ez persze önmagában nem egy hatalmas és lenyűgöző valami, főleg, hogy nem is túl eredeti, de legalább biztos szórakozás. Nem bántam volna, ha kicsit jobban kihasználja a világot.

Alyssa Wong: Megfulladsz, hogyha itt maradsz – 4,5/5
Újfent nagyon különleges novella Wongtól. Kicsit talán westernes hatású, sejtelmes, de mégis nagyon izgalmas varázslattal, bár talán egy kicsit kevesebb történettel, mint ami illett volna ehhez az alapötlethez. És ugyan engem nem szokott zavarni, de most mégis nagyon indokolatlannak tűnt az E/2. De még így is emlékezetes az erős hangulat és a lenyűgözően tekeredő próza.

Aliette de Bodard: Szellemhalászat – 3,5/5
Műfaji meghatározásra nem vetemednék, de kétségtelenül érdekes egy novella. Elég kevés kapaszkodót ad, több a rejtély-sejtelmesség, mint amennyi ideális lenne, így nehéz vele bármit is kezdeni. Ugyanakkor élveztem a hangulatot és a felfedezést, de talán az érzelmi hatás lehetett volna erősebb. Kevésbé mélyvíz-jellegűen jobban működhetett volna szerintem.

Daryl Gregory: Még a morzsák is finomak voltak – 4/5
Nem igazán szerettem meg a regényei után Gregory-t, de ez a novella minden átlagossága ellenére nagyon jópofa volt. Élveztem olvasni: tetszettek az apró ötletei, a stílusos humora, a jól elkapott szereplői meg úgy általában ez az egész drogmámoros valami (úgy látom, Gregory-nak bejött az Afterparty világa). Semmi extra, de kellemes szórakozás.

Alex Irvine: A Kilences Számú Hold – 2,5/5
A marsi (nagyon) kicsiben – még stílusban is mintha próbált volna hasonló lenni. Az alapfelállás emiatt nem volt túl erős, és azt sem mondanám, hogy a karakterek közel kerültek volna hozzám. Tipikusan az a novella, amit amúgy bármikor megírhattak volna, és érzésre meg is írtak már párszor. Nem fájt, de azért nem is lettem lelkes.

Sam J. Miller: Szakállas dolgok – 4,5/5
Fene egye meg, de átvert. Egészen az utolsó mondatig azzal áltattam magam, hogy Miller újfent egy rendkívül érzékeny novellát írt, de talán a tavalyiakhoz képest egy kicsit kevésbé érdekes (fantasztikus) alaptémát választott. Ehhez képest simán pofon vág, és hirtelen mindent újra kell gondolnunk – és ez nagyon-nagyon jó. Továbbra is nagyon lelkesedem azért, ahogy Miller az érzelmekkel bánik.

Alice Sola Kim: Utód, bitorló, pótlék – 3/5
Hát ez fura volt – valahogy úgy képzelem, az unatkozó-ötlethiányos írókörösök írnak ilyesmit. Szerethető, sőt, érdekes hangulata volt, de valószínűleg örültem volna kicsit bővebben kifejtett és könnyebben megkülönböztethető jellemeknek, főként, hogy túlságosan széttart vagy legalábbis némileg szétfolyik a jelentésrétege. Emiatt elég nehezen megfogható, és bár ez alapból nem lenne probléma, így nekem nem lesz igazán emlékezetes.

Seth Dickinson: Az Éj és Selyem Törvénye – 4,5/5
Hú, mennyi érzelem volt ebben a novellában – egyenesen túlcsordult, mindent elborítva. Nagyon szuggesztív írás, ügyesen végigvezetett stílussal (kicsit Valente-hatást véltem felfedezni) és jól megválasztott karakterekkel. Ez a beszűkült koncentráltság nem működne hosszabban, de itt nagyon: először a mélyvíz, utána pedig ez az érzelmi áradat ragad meg. A végén még sokáig fogok gondolkodni.

Carolyn Ives Gilman: Turné az idegennel – 4/5
Szép novella: olvastatja magát, elringat, valahogy olyan szerethető a hangulata. Az alapötlet szimpatikus, főleg, hogy nem harsány, nem erőlködik – emiatt talán nem is lesz olyan durva (nem Dickinson után kellene), de azért élvezzük. Főleg hogy gondolataiban is rejtőzik ez-az. Szerintem kissé hosszabb a kelletéténél, emiatt a vége nem lesz olyan erős hatással, mint lehetne, de azért határozottan tetszetős.

Delia Sherman: A nagy detektív – 2/5
Inkább unalmas, mint érdekes, de hát én nem szoktam szeretni a hagyományosabb Sherlock-újraírásokat. A szereplőgárda nem túl erős, a bűntény még kevésbé, és bár ebben a szellemes-steampunkos környezetben lenne lehetőség, valójában itt sem éreztem, hogy olyan sokat el tudna az egészről mondani. Ráadásul túl sok ponton szeretett volna kapcsolódni az eredetihez.

Genevieve Valentine: Levelek a Themisről – 3,5/5
Hangulatos novella, bár alapötletét igazából annyira nem érzem lenyűgözőnek (vagy csak mostanság túl sok hasonlót láttam). Formai megvalósításának köszönhetően mégis trükkös, bár ilyen téren egy kicsit nagyobb egységességet el tudtam volna fogadni – emiatt a karakterek egy része is kicsit elveszett, bár azért örülök, hogy legalább Marie közelebb került hozzánk. Miatta inkább szép, mint izgalmas írás.

Geoff Ryman: Nevető árnyékok – 3,5/5
A legnagyobb idegen az ember? Igazából azt hittem, máshova fog kifutni, de azért így sem vagyok túlzottan csalódott. Az alapötlet kétségtelenül érdekes, Ryman ügyesen bontja ki, de kicsit talán túl szépelgő az én ízlésemnek, valahogy hiányzott nekem a… valóság? Valami biztos. Mondjuk egy kicsit több párbeszédnek is örültem volna. A gondolatai és érzései viszont mindenképpen megragadóak, még akkor is, ha szerintem inkább disztópia, mint utópia.

Amal El-Mohtar: Az üveg és a vas évszakai – 4/5
Népmeséből sosem elég, ez pedig igazán hangulatos módon lett újramesélve. A közben már Nebula-díjas novella egyébként látszólag meglepően nem sokból áll, de valahogy mégis megragad: ügyesen festi le pár mondattal a szereplőket, akik valahogy életre kelnek közben, és közben jól rávilágít, hogy mi is a baj ezekkel a mesékkel. A mondanivalót tekintve kicsit kilógott a lóláb, de hát végülis népmese, ennyi baj legyen.

Nina Allan: Az űrutazás művészete – 4/5
Újabb novella, ami inkább hangulat és érzelmek terén hódít, mintsem történet vagy ötletek szintjén. Ami egyébként egyáltalán nem baj, ezt is nagyon élveztem olvasni (még a hossza ellenére is), csak szerintem nem lesz olyan maradandó. Kifolyik a kezem közül, annak ellenére, hogy ilyen szépen rajzolta meg a főszereplő gondjait, érzéseit. A „csavar” kitalálhatósága negatív pont, de annyira nem zavaró.

Caitlín R. Kiernan: Whisper Road (9-es számú gyilkos ballada) – 2,5/5
A végére megérkezett a feszültség és a hangulat, de ekkorra már nagyjából feladtam. A kevéssé indokolt tudatfolyamot mintha nem használta volna ki eléggé (és a stílust tekintve is mintha éreznék benne töréseket); a történet inkább thriller, mint SFF, de annak sem igazán éreztem elégnek. Kiernan tavalyi története legalább emlékezetesen volt fura, a mostanit szimplán laposnak érzem.

N. K. Jemisin: A vörös föld boszorkánya – 3,5/5
Ellentmondásos érzések kerülgetnek. Egyfelől remek, nyilván, hiszen Jemisin: ügyes a mágiakoncepció a fordított gondolkodással, érdekes a használata, szimpatikusak a karakterek, hanglatos a miliő (kicsit az Amerikai istenekre emlékeztetett), még azzal együtt is élveztem, hogy valójában nem annyira különleges az egész. Másfelől viszont felhúztam magam rajta, mert ennyi didaktikus kiállást nem vesz be a gyomrom.

Theodora Goss: Piros, mint a vér, fehér, mint a csont – 3,5/5
Kezdem unni a tündérmese-újrázásokat, de azért mindenképpen szimpatikus, szerethető novella. A kitalálható ötletért negatív pont, a közép-európai hangulatot viszont az erények közé írom fel. Azt mondjuk nem tudom eldönteni, hogy az utolsó 2-3 oldal felesleges volt, vagy kellett ahhoz, hogy igazán működjön a sztori. Azt hiszem, egyelőre az utóbbira szavazok.

Lavie Tidhar: Terminál – 5/5
Na végre: egyedi, különleges, nem akar elkápráztatni, nem akar semmit lenyomni a torkomon. Érzések, gondolatok kavalkádja, gyönyörű szövegben – én mondjuk általában tudok rezonálni Tidhar írásaira (vagy most Varró Attilára), de ezt nagyon élveztem. Persze nincs történet, a karakterek sem igazán hatnak meg, mégis, valahogy ez a magányos, szomorú, keserű, de mégis erős hangulat engem eltalált. Varázslatos.

Yoon Ha Lee: Rókacsapda – 4/5
Jópofa rókadémonos-mechás kaland, soha rosszabbat. Az elegyítés picit furcsának tűnt, főleg, ahogy a fantasy-világ belesimul a háborús ember-világba, vagy legalábbis nekem jobban tetszett volna, ha maradunk a tigris-bölcseknél, rókáknál és mindenféle isteneknél. Szerintem nem tudta úgy átadni az egész csattanóját adó csapda-részt, mint lehetett volna, de tulajdonképpen így is simán jól szórakoztam.

Paul McAuley: Az Antarktisz tündéi – 4/5
Nahát, egy optimista klímaváltozásos sci-fi, nem hittem, hogy ilyeneket is írnak az emberek. Illeszkedik az „inkább szép, mint jó” vonalba: hangulatos, szerethető, még a szereplők is valahogy szépen belesimulnak a szövegbe. Nem bánom, hogy a rejtélynek nem lett megoldása, bár nem bántam volna, ha egy kicsit fókuszáltabb a történet, és nem folyik ennyire szét.

E. Lily Yu: Az Orion-puszta boszorkánya és a gyermeklovag – 3,5/5
Jó stílusban, de kissé vázlatosan megírt mese-feldolgozás. Élveztem az olvasását, de sokkal jobban örültem volna, ha az egyes szereplők jellemét bővebben kifejti, így kicsit hirtelenek voltak a változások, és nem annyira átérezhetőek a tragédiák. Az alapötletei ettől függetlenül igen érdekesek, mind a nézőpont, mind a karakterek megválasztása szempontjából.

Ken Liu: Hét születésnap – 3,5/5
Bevallom, valahol félúton elvesztettem a fonalat, és egyre kevésbé tudtam bármilyen módon érdeklődni a szöveg iránt. A koncepció egyébként határozottan tetszetős lenne, bizonyos születésnapok működtek is (az elején a klímaváltozásos gondolatokat különösen élveztem), de valahogy összességében egyre kevésbé tudtam, hogy miért is olyan jó ez. Ettől függetlenül szép írás, mindig is szerettem volna egy chemtrail-novellát olvasni.

Ian R. MacLeod: Látogató Tauredből – 4,5/5
A fene hitte, hogy a könyvnosztalgiás alapból tud nyerni, de azért csak sikerült. Örültem, hogy a fókusz elkerült a könyvekről az univerzum és úgy általában az élet értelme irányába, ráadásul MacLeod nagyon plasztikusan, nagyon szimpatikusan rajzolta meg a főszereplő duót. Remek hangulat, még a történetre (vagy annak hiányára) sincs panaszom, ez így nekem szépen működött. Bár lehet, hogy a tauredi látogató nélkül még jobban tetszett volna.

Charles Yu: Mese – 5/5
Nahát, a végére csak esik még egy öt csillagos. Kegyetlen, mélyen fájdalmas novella, viszont ellenpontként egy zseniálisan mókás és izgalmas duplakeretben, amit cserébe végigvigyorogtam. Viszont ahogy egyre mélyebbre megyünk, úgy húz le egyre jobban – piszok erős érzelmi hatást épített fel Yu, nem tudok nem lelkesedni érte. Hibátlan.

>!
kvzs P
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Nagyon örülök, hogy megjelenik itthon is ez a sorozat, így képet kaphatunk arról, hogy mi foglalkoztatja ma a világot, hogy mik a fontos témák az írók szerint. És ezek a fontos témák ebben a kötetben a kisebbségek, az esélyegyenlőség és a környezetvédelem környékén keresendők.
A novellák színvonala természetesen hullámzott kicsit (mégsem tetszhet mindenkinek ugyanaz), mégis azt érzem, hogy erősebb ez a válogatás, mint a tavalyi. Jobban tetszettek a történetek is, de az igazi telitalálat számomra a látásmódok széles skálájának bemutatása volt.
Egyenként nem fogom elemezni a novellákat -megtették már előttem elegen-, csak azt említeném meg velük kapcsolatban, hogy nem vagyok egy novella rajongó, ezt a sorozatot viszont addig fogom olvasni, amíg megjelenik.

>!
ppayter
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Miután tavaly kiderült, hogy léteznek jó novellák, ráadásul ilyen mennyiségben, ez az antológia már nem szolgálhat sok meglepetéssel. Természetesen túlzok, de az tény, hogy ilyen szempontból nem ütött akkorát Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017, mint a 2016-os válogatás. A szerzők és Strahan persze idén is kitettek magukért, de az is biztos, hogy az angol nyelvű SF/F-színtéren a nagy számok törvénye alapján könnyebb jó novellákat találni, mint valószínűleg az összes többi nyelven együttvéve.

A tavalyi kötet gerincét az Old Venus antológia legjobbjai adták, az ideit a The Starlit Wood: New Fairy Tales novellái, a női és ázsiai-amerikai szerzők fémjelzik. Emiatt a hangsúlyok is máshol vannak: a szórakoztatás és világalkotás hátrébb vonult és több teret enged a karaktereknek és a társadalmi kérdéseknek. A változás nem helyezhető el a „jó-rossz” skálán, viszont szépen mutatja, hogy 2016-ban mi foglalkoztatta az írókat és szerkesztőket. Ha ez valóban így van, a következő, idén megjelenő novellákból összeállított antológia (az ismert nemzetközi események visszhangjaként) valószínűleg még súlyosabb lesz.


A novellákról egyesével a blogon: http://kultnaplo.blogspot.com/2017/06/jonathan-strahan-…

>!
pinter_bence I
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

"Újabb év, újabb Jonathan Strahan-féle antológia. A tavalyi kötetet én nagyon élveztem, azt pedig felbecsülhetetlenül jó dolognak tartom, hogy éves zsánerkispróza-válogatás jelenik meg magyarul, hála a Gabo SFF-nek, akik bevállalták ezt a kockázatos vállalkozást. A kispróza a sci-fi és a fantasy lelke, a gyakorlás terepe; itthon is sokkal több lehetőségre lenne szüksége az íróknak. Ezekből az évente csokorba szedett novellákból pedig látszik, hol tartanak a műfajokban az angolszász világban: bőven lehet tanulni is. (…)

Összességében ez az idei válogatás jobban tetszett, mint a tavalyi. Több volt az erős versenyző, kevesebb a furcsa novella; az írások szövegszintű színvonala pedig végig teljesen rendben volt. Ez mondjuk várható volt. Egy-két gyengébb darab azért szerintem került be, de emiatt kárpótol a többi. Nagyon remélem, hogy még hosszú éveken át élvezhetjük ezt a sorozatot: szerintem nagyon fontos mind az olvasóknak, mind a szárnyukat bontogató íróknak."

Az összes novelláról egyenként pár mondat itt:

http://sci-fi.mandiner.hu/cikk/20170508_az_ev_legjobb_s…

>!
Sai_home P
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Ez a négy csillag leginkább annak szól, hogy nem tartom jobbnak ezt a kötetet, mint az előzőt, viszont így is nagyon jó, hogy megjelenik, mert máskülönben soha nem olvasnék ennyi különböző szerzőtől növellákat.
A kötetről röviden: kevésbé szélsőséges, mint az előző, nem találtam benne olyat, ami nagy kedvencemmé vált volna, bár voltak benne jó novellák. Olyan se volt viszont benne, amit nagyon utáltam volna, bár több olyan is volt, amit nem tudtam élvezni, de nem azért mert ezek rosszak lennének, hanem csak nem vagyok oda többek között a heroikus fantasy-ért vagy a steampunkért (bár lakberendezést tekintve van pár jó steampunkos kiegészítő, de ezeket nagyon nehéz integrálni más stílusú berendezéssel, egy teljes steampunk berendezés meg nekem túl mozgalmas lenne).
Ami talán a legjobban tetszett, az az utolsó novella – Charles Yu: Mese
Összességében hasznos, ha meg akarok ismerni új írókat vagy műfajokat, akkor mindenképpen egy hasonló kötetet veszek a jövőben is a kezembe :)

>!
Dávidmoly
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

A tavalyi év* angol nyelvű novellaterméséből merítő válogatás összességében pozitív benyomást tett rám – pozitívabbat, mint az a novellák számszerűsített értékeléséből kitűnne (részletesebb olvasónapló a részeredményekkel az olvasásom hozzászólásai között: https://moly.hu/olvasasok/5126757). Az idei slágertéma a globális felmelegedés és a mágikus realista jellegű mesefeldolgozás volt – az én szívemhez inkább az utóbbihoz sorolható írások tudtak közelebb férkőzni.
Általánosságban azt mondhatom el, hogy míg a kötet eleje és vége tényleg elhiteti az emberrel, hogy ezek voltak az adott év legjobb, terjedelmükben is megfelelő novellái, addig a középső részben néha igen-igen mélyre zuhan a színvonal távol kerültek a szövegek az ízlésemtől és a toleranciaküszöbömtől. Ennek ellenére elégedett vagyok: a 28 novellából 9 jobb a jónál és 6 egészen jó (azaz a kötet fele tényleg jó, ami az ilyen vegyes válogatásoknál igen jó arány), és csak 3 olyan írás volt, aminek a kiadása számomra értelmezhetetlen.
„Nekem nagyon tetszett, ezért jó szívvel ajánlom” kategória: A jövő színe kék; Ezüstfonás; Az üveg és a vas évszakai; Rókacsapda; Mese
„Olvasásra igencsak javaslom” kategória: Még a morzsák is finomak voltak; A vörös föld boszorkánya; Piros, mint a vér, fehér, mint a csont; Látogató Tauredből
„Pikáns ostobaság” (avagy csak saját felelősségre, és én szóltam előre) kategória: Utód, bitorló, pótlék; Nevető árnyékok; Whisper Road (9-es számú gyilkos ballada)
A tételesen fel nem sorolt novellák nagy valószínűséggel olvashatóak és élvezhetőek különösebb irodalmi perverzitás nélkül is, csak nekem nem smakkolt valami velük.
A borítóról a legjobb, amit elmondhatunk, hogy keménytáblás. Na jó, nem csúnya, vagy ilyesmi, csak egy csöppet jellegtelen (mondjuk egy ilyen nem tematikus antológia esetében a borítókép kiválasztása elég problémás lehet). A kötésből időnként fura reccsenések hallatszanak, de ennek ellenére a ragasztás kitart.
Összességében mondjuk úgy, hogy négy és fél „az év legjobbja” az ötből.

*: 2016 – nem tudom nem szóvá tenni, hogy a kötet címe enyhén megtévesztő…

1 hozzászólás
>!
A_Nagy_Levin P
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Kellemesen szórakoztató és nyomokban megindít.
Catherynne M. Valente, Naomi Novik, Aliette de Bodard, Alyssa Wong, Seth Dickinson, Yoon Ha Lee építették a legjobb világokat, őket találtam a leginvenciózusabbnak.
Sam J. Miller, Carolyn Ives Gilman, Genevieve Valentine, Geoff Ryman, Nina Allan, Lavie Tidhar, Paul Mcauley, Ian R. Mcleod novellái nagyon emberiek, vagy nagyon érdekesek voltak. Felismertem bennük valami általában véve emberit, esetleg a témaválasztásukra adott megoldásuk tetszett.
Paolo Bacigalupi, Joe Abercrombie és Theodora Goss szövege ötletes volt. Egy-egy mozzanatuk, hangulatuk miatt jók.
N. K. Jemisin indulatossá tett. Miért kell egy ilyen jó világépítést ilyen nyers ideológiai „mondanivalóval” megtölteni?


Népszerű idézetek

>!
Oriente P

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy gazdag király, akinek egyetlen fia sem született, és akinek egy szem lánya túlságosan gyönyörű volt. Olyan gyönyörű, hogy a férfiak nem állhatták meg, hogy a folyosón felé nyúljanak és megérintsék, vagy a szobájáig kövessék őt; olyan gyönyörű volt, hogy a férfiak ajkáról gyémántokként és békákként, ellenállhatatlanul és megállíthatatlanul peregtek vágyakozó szavaik. A király megsajnálta ezeket a férfiakat, és félrevonta a lányát, majd azt mondta neki: Lányom, ezeken a férfiakon csupán egy férj törheti meg a varázst; csak egy férj akadályozhatja meg őket, hogy ilyen lovagiasan viselkedjenek veled.
A király nem találta mulatságosnak, amikor lánya bált javasolt, hogy ezek a férfiak férjeket találhassanak maguknak és így kulturálttá váljanak.

369-370. oldal, Amal El-Mohtar: Az üveg és vas évszakai · Amal El-Mohtar

5 hozzászólás
>!
Oriente P

Sir Arthur arca egy megrágott papucs fölött álló kutya bizonytalanságát tükrözte.

300. oldal, Delia Sherman: A nagy detektív · Delia Sherman

>!
Oriente P

Teljesen ellustultam attól, hogy bárki képességeit azonnal elsajátítottam, amint megemésztettem a máját.

479. oldal, Yoon Ha Lee: Rókacsapda

3 hozzászólás
>!
Odett P

A tündérmesék másfajta Bibliát jelentenek mindazok számára, akik tudják, miként olvassák őket.

Theodora Goss: Piros, mint a vér, fehér, mint a csont · Theodora Goss

4 hozzászólás
>!
Oriente P

Talán elkerülhetetlen volt, hogy Rob ízlése és az enyém könyvek terén eltávolodjon egymástól. Ő felfedezett egy régi műfajt, a tudományos fantasztikumot, amit a tanszékem MI tanársegédei különösen lenéztek. És ahogy megpróbált magával vinni, meg is értettem, miért. A próza jobbára fénytelen volt, a karakterek vázlatosak, és noha a történetek zöme a jövővel foglalkozott, a jóslatok röhejesen nagyot tévedtek.
Rob viszont azt hajtogatta, hogy nem ez a lényeg, hogy az SF alapvetően az ötletek irodalma. És a csoda átéléséé. A csoda neki különösen fontos volt. Néha – ahogy az a magányos űrhajós átlépett a csillagkapun, vagy a hatalmas férgeknél arról a sivatagvilágról szóló könyvben – megértettem mire gondol…

550. oldal, Ian R. MacLeod: Látogató Tauredből

>!
Dávidmoly

Tabitha feszengve köhint. – Én csak erre jártam.
Csend.
– Sűrű volt a köd, eltévedtem…
– Felmásztál – Amira hangja nagyon halk – egy üveghegyre – és higgadt – merő véletlenségből?

364–365. oldal, Amal El-Mohtar: Az üveg és vas évszakai · Amal El-Mohtar

>!
Oriente P

A horizonton kövek álltak, egy tó végén bálnavadász-állomás, egy domb tetején középkori templom törzsfőnökök holttesteivel, akik olyan vad hírét keltették a szigeteknek a véres csetepatéikkal. És közben két fekete lyuk ütközésének kozmikus hulláma tartott felénk fénysebességgel.

557. oldal, Ian R. MacLeod: Látogató Tauredből

1 hozzászólás
>!
mcgregor

El Cap, bármennyire is számítani lehetett rá barátként, sajnos szinte mindenkinek a barátja volt. Túl sok mindent megosztott, és túl lojális volt túl sok emberhez, nagy valószínűséggel azért, mert egy teljes évet eltöltött egy dél-dakotai farm bizalomépítő közösségében, ahol totálisan szétcsapta magát oxitocinfokozókkal.

155. oldal Még a morzsák is finomak voltak

>!
Dávidmoly

A sírósok sírtak, a sztoikusok sokatmondóan ráncolták a homlokukat, mint akik nem egyszerűen ismerik a tragédiát, hanem megvan nekik az otthoni száma.

168. oldal, Daryl Gregory: Még a morzsák is finomak voltak · Daryl Gregory

>!
Dávidmoly

Sosem voltam hajlandó orvostudományban járatos embereket enni. Nem erkölcsi megfontolásból, hanem azért, mert az orvosok általában kiválóan értenek az alakváltó rókákra ártalmas varázslatokhoz.

491. oldal, Yoon Ha Lee: Rókacsapda · Yoon Ha Lee


Hasonló könyvek címkék alapján

Mark Lawrence: Úti testvérek
Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok
Ted Chiang: Életed története és más novellák
Kelemen Zoltán: Első 21 novella
Árnyak és Rémek – Ray Bradbury emlékére
G. B. Hellebrandt – Zsila Ágnes – Macskássy Attila (szerk.): Univerzum antológia
Michaleczky Péter (szerk.): A hipertér vándorai
Izéhordák