Az ​év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017 75 csillagozás

Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Jonathan Strahan, a fantasztikus műfajok neves szakértőjének sorozata, amely tavaly mutatkozott be Magyarországon, még merészebb és elgondolkodtatóbb novellákkal folytatódik. Ebben a gazdag válogatást kínáló könyvben már befutott, hazánkban is ismert és pályájuk elején járó szerzők 2016-ban megjelent legjobb sci-fi és fantasy írásait olvashatjuk, amelyek egyszerre tanúskodnak lenyűgöző képzelőerőről és mély emberismeretről.

Jonathan Strahan 1964-ben született Belfastban. Közel harminc éve dolgozik sci-fi és fantasy szerkesztőként, ez idő alatt tízszer is jelölték Hugo-díjra, 2010-ben pedig megkapta munkásságáért a World Fantasy-díjat. Szerkesztőként több tucat antológiát és szerzői novelláskötetet jegyez. Nyugat-Ausztráliában él feleségével és két lányával.

Eredeti megjelenés éve: 2017

A művek szerzői: Catherynne M. Valente, Naomi Novik, Paolo Bacigalupi, Joe Abercrombie, Rich Larson, Aliette de Bodard, Daryl Gregory, Alex Irvine, Seth Dickinson, Carolyn Ives Gilman, Delia Sherman, Genevieve Valentine, Geoff Ryman, Amal El-Mohtar, Caitlín R. Kiernan, N. K. Jemisin, Theodora Goss, Lavie Tidhar, Yoon Ha Lee, Paul McAuley, Ken Liu, Ian R. MacLeod, Charles Yu, Sam J. Miller, Alyssa Wong

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Az év legjobb science fiction és fantasynovellái GABO · Gabo SFF könyvek GABO


Enciklopédia 14


Kedvencelte 2

Most olvassa 7

Várólistára tette 73

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

pat P>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Mert annyi fontos dolog van az univerzumban, amiről írni érdemes.

Ismeretlen planéták. Dyson-gömbök. Boszorkányok. Elvarázsolt hercegnők. Elmehajók. Multiverzumok. Vascipellők. Elnyomás. Szegregáció. Bántalmazott nők. Kérdéses szándékú földönkívüliek. Hackerek. Boldogtalan férfiak. AIDS. Automaták. Rókadémonok. Mesterséges intelligenciák. Leszbikus párok. Dizájnerdrogok. Globális felmelegedés. Sárkányok. Sötét anyag. És szörnyek is, sokan.

És van rengeteg, és még annál is rengetegebb remek író, akik megpróbálnak ezekről a fontos dolgokról mesélni nekünk. És szerencsére van Jonathan Strahan, aki minden évben próbál összeválogatni nekünk egy színes bokrétát a legjobb írásokból – és szerintem ezt egészen ügyesen, jó arányérzékkel teszi.
Még ha jelen válogatást kritikai is érheti azért, mert talán többet foglalkozik feketékkel, nőkkel és melegekkel, mint űrcsatákkal és sárkányokkal…

És most érkeztünk el a legfontosabb részhez. Mert miért vallom én magam büszkén, de tényleg nagyon büszkén a zsáner, és azon belül is a science fiction elkötelezett rajongójának?
Azért, mert én azt gondolom, hogy aki e műfajokat szereti rossz ember nem lehet valószínűleg elég nyitott szemléletű. Szereti a dolgokat tágabb perspektívából, több szemszögből megnézni. Toleránsabb. Könnyebben elengedi a saját, szűkebb információkészleten alapuló véleményét, meggyőződéseit. Képes nagyot álmodni. Megváltoztatni a világot.
Vagyis, ha van olyan közösség, ahol érdemes elkezdeni a világjobbítást a fenti (és egyéb) témákban, akkor az a nyitott és szuperjófej SFF rajongók közössége. És mondom, én büszkén vallom magam e közösség részének. Űrcsaták és kvantum nélkül meg még talán kibírom picit.

És tényleg, nagyon hálás vagyok a kiadónak, hogy bevállalták, és jók a fordítások, és nyomdahiba nem is igen van, és a kötés is szuper. És hahó, tessék erre a kötetre kreatív zsánerírás kurzusokat alapozni, hahó! Szeretném, ha nem kerülne mifelénk nyomtatásba semmi, ami írástechnikailag nem közelíti meg jelen kötet átlagos színvonalát, jó?

(Idealista félóránkat hallották. De néha kell ilyen is. :)
(Olvasónapló most itt, a kommenteknél. Vigyázat, hosszú.)

6 hozzászólás
gesztenye63>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Hosszú évtizedekig nem tudtam magamról, hogy ennyire szeretem a rövid lélegzetű, frappáns írásokat, magyarán a novellákat, elbeszéléseket. Ebben a felismerésben Bradbury csodáján túl fontos szerepe volt Strahan antológiáinak, amelyek közül számomra ez a kötet volt a második.
Úgy érzem, hogy a válogatás színvonala jóval kiegyensúlyozottabb a ’16-osénál, és a tartalmak minősége is legalább egy lépcsőfokot ugrott.

Ami a szerzőket illeti, csak két sommás megállapítás:
– egyrészt a nagyágyúk beválogatott darabjai hozták a kötelezőt – Valente, Bacigalupi, Sam J. Miller, Daryl Gregory, és Nora Jemisin alkotásai az előzetes várakozásomnak megfelelően kiemelkednek a mezőnyből;
– másrészt az általam csak (buta, rasszista felhanggal, de minden bántó szándék nélkül) ázsiai különítménynek aposztrofált szerzők (akik persze leginkább csak gyökereiket tekintve ázsiaiak) művei valami olyan friss, különleges hangot hoznak a zsánerbe, amely túlzás nélkül lenyűgözött. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben Yoon Ha Lee, Ken Liu (persze őt már a papír menazséria után is) és Charles Yu írásait mindig örömmel veszem majd kézbe.

És még egy apró észrevétel. A zsáner rajongója mellett, az én személyes Móriám mélységes barlangjaiban lakozik ám egy titkos szépirodalom szerelmes én is. Ebben a válogatásban több olyan darabot is találtam, amitől ez a sötétben lappangó, rejtőzködő szörnyeteg kéjesen mordult egyet és elégedetten összegömbölyödve fordult a másik oldalára.

Az antológiát bárkinek ajánlom, akiben ott él a kíváncsi, újdonságra, szokatlan, vagy akár lehetetlennek tűnő megoldásokra éhes olvasó. Számomra a könyv kiváló szórakozást nyújtott.

Olvasónapló: https://moly.hu/olvasasok/7201844

Oriente>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Az öt csillag nem a könyv össztartalmának szól, inkább afeletti örömömet fejezi ki, hogy Magyarországon ma megjelenhet és meg is jelenik egy ilyen antológia. A novellák túl sokféle szerzőt és stílust mutatnak be ahhoz, hogy minden darab mindenkinek tetsszen, de ha a kiadók figyelik a visszajelzéseket, és remélem itt ez is a cél, akkor az ilyen válogatások révén hosszútávon mindenki jól jár ezen a csöppnyi piacon. Mert bizony tudnék bökni többre is e szerzők közül, akiknél habozás nélkül, sőt csillogó szemmel kattintanék az előrendelés gombra.

No de rátérve az én dolgomra: 28 írásról van szó, úgyhogy nem időznék a kellemesen felejthetők, illetve az egy-kukkot-sem-értek-az-egészből novellák felett. Összességében három volt, ami egyáltalán nem tetszett (szerintem remek arány!), ezeket pláne borítsa a feledés homálya. Inkább azokról szólok röviden, spoiler- és csillagozásmentesen, amelyeket valamiért, ilyen-olyan okból kiemelkedőnek találtam.

Catherynne M. Valente: A jövő színe kék
Tűpontos atmoszféra- és karakterteremtés mindössze néhány oldalon. Professzionális.
Valentével szívesen töltenék fel egy egész polcot itthon!

Joe Abercrombie: Két nő
Még semmit nem olvastam korábban Abercrombie tollából, de ez gyakorlatilag egy nagyon szórakoztató Gyalog Galopp jelenet volt. A regényei is ilyenek?

Aliette de Bodard: Szellemhalászat
Éppen annyira sejtet, hogy még ne őrjítsen meg a világ kidolgozatlansága, de rendesen elkapott a drámaiságfaktor.

Seth Dickinson: Az éj és selyem törvénye
Nagyon egyenes mondanivalóval, nagyon erős képekkel operál. Elegáns, majdnem tökéletes.

Delia Sherman: A nagy detektív
Húztam ám a szám, amikor rájöttem, hogy ez valami újragondolt Sherlock Holmes-sztori, de azt kell mondanom hogy eredeti az új látószög, izgalmas a steampunk hangulat, és ízléses a humora.

Genevieve Valentine: Levelek a Themisről
Ezt nem emeltem volna ki, mert felidegesített spoiler. De épp elalvás előtt olvastam, és utána éjjel hosszú és zavarbeejtő álmom volt arról, hogy egy robot vagyok a Kiberiádából, csak nem tudok róla, és senki nem mondja meg az igazat.

Amal El-Mohtar: Az üveg és a vas évszakai
Igen, ez aktuális és kemény téma, ez az „áldozat vagy és ez nyilván a te hibád…”
Kicsit talán túl direkt volt a szimbolika, finomabban is lehet ezt, de az ilyenekért szerettem: https://moly.hu/idezetek/807621

Theodora Goss: Piros, mint a vér, fehér, mint a csont
Egy mesemondó eredetmeséje. Megfogott a maga egyszerűségében.
(Kár volt a végét így túlcifrázni, szerintem megértettük volna egy-két bekezdésben is.)

Lavie Tidhar: Terminál
Egy igazán klasszikus SF téma, űrbebambulás közben befeléfordulós hangulat, erős képek, szép szöveg.
Lehet hogy ez lesz a kedvencem…

Yoon Ha Lee: Rókacsapda
Kilencfarkú rókakomát nagggyon bírtam. Hát még az anyukáját!
Fantasy és SF elemek érdekes egybefonódása, nem mellesleg baromi jól megírva.

Ian R. MacLeod: Látogató Tauredből
Nehéz megfogalmaznom ebben mi fogott meg. Nem maga a történet. Valószínűleg a kapcsolat ábrázolása, ami a narrátort a másik szereplőhöz fűzte. Meg hogy nagyon sok szó esett szorosan egymás mellett irodalomról és asztrofizikáról.

Charles Yu: Mese
Micsoda klassz zárótétel!
Mondjuk ez nem sci-fi, és nem is fantasy. De biztos, hogy az év egyik legjobb novellája.

És egy ráadás:
Sokat hezitáltam hogy Ken Liu: Hét születésnap c. novelláját kiemeljem-e. Mert nagyon tetszett a stílusa, a gondolatisága, a bátorsága, és általában is csípem ezt a poszthumán/transzhumán témakört. De ennél a darabnál – és talán csak ennél az egész antológiában – úgy éreztem, a sztori szétfeszíti a kereteket, sokkal zsúfoltabb, telítettebb mint azt a forma megengedi. Boldogan olvasnám regénynek, de itt novellaként kell értékelni, és novellának, fentiek értelmében, nem a legjobb.

31 hozzászólás
Gaura_Ágnes IP>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Egy antológia nem akkor kapja meg (tőlem) az öt csillagot, ha úgy gondolom, egyetértek a szerkesztővel, és minden bizonnyal ezek az év legjobb SFF novellái. Voltak számomra megkérdőjelezhető döntések, vagy olyan történetek, amelyeknél abszolút értettem, hogy remekül vannak megírva, de belőlem mégsem tudták kiváltani azt az érzelmi választ, ami miatt én egyáltalán szeretek novellákat olvasni. De ez a fentiekkel együtt is egy kiváló antológia, élveztem a sokszínűségét, és találtam benne kincseket.

Kedvencem a legelső történet lett, Valente-től A jövő színe kék. Valente annyira sok szinten ír ebben az egyetlen novellában az amortizálódásról (a környezet, az egyén, a társadalom, a kultúra szintjén), és olyan technikásan, hogy ez tiszteletre méltó. Ez volt az egyetlen novella, amit egyből újraolvastam, miután befejeztem a kötetet. Amúgy, ha őszinte akarok lenni, az egyik legnagyobb problémám a kötettel épp ebből a novellából adódott, mert hát az antológia legelső szövege a fentiek miatt nálam az öt csillagból úgy hatot kapna. Jó, ez nem akkora probléma úgy alapból, csak a zseniális kezdet után erősen megcsappant a lelkesedésem, mert ezek után egy ideig semmi sem tűnt igazán kiemelkedőnek, zseniálisnak. A kötet azonban szép fokozatosan visszanyert magának, és tényleg örülök, hogy a polcomon tudhatom. Carolyn Ives Gilman Turné az idegennel című novellája az egyik olyan szöveg, ami a bőröm alá férkőzött, és nem hagy békén még most sem, de nagyon szerettem Genevieve Valentine írását is, a Levelek a Themisről címűt. Az ötlet mára már nem annyira egyedi, de a kivitelezési mód azzá tette, tetszett. Amal El-Mohtartól Az üveg és a vas évszakai is azért tetszett, mert behozta az arab „mesében a mese” hagyományt, viszont sajnáltam, hogy ennyire didaktikussá vált. Volt, aki Jemisinnél is ezt tette szóvá, de nekem az egy nagyon erős novella volt, határozottan az egyik csúcspontja a kötetnek, és amint közeledtem az antológia vége felé, egyre inkább találtam olyan szövegeket, amik nagyon erősen szólítottak meg (tulajdonképpen az utolsó négy novella (E. Lily Yu, Ken Liu, Ian R. MacLeod és Charles Yu tollából) mindegyike nagyon tetszett – bár az utolsót, Charles Yutól a Mesét én talán nem is kategorizálnám SFF-ként, mint ahogy korábban Abercrombie novellája után is azt állapítottam meg, hogy ugyan tökéletesen illeszkedhet egy hősfantasy-világba, a sztoriból konkrétan nem derült ki, hogy úgy kellene olvasnom. De mivel alapjáraton Monty Python-fan vagyok, így jól szórakoztam azon is.) Alyssa Wong és Alice Sola Kim is nagyon kellemes élmény volt, nehogy kimaradjanak a felsorolásból.

Most épp novellaolvasós korszakomat éltem, nehezen fogtam bele nagyobb ívű regényekbe, mert nagyon szétdarabolódott az olvasási időm az elmúlt hónapban, ezért tényleg öröm volt, hogy egy kupacban ennyi érdekes írást összegyűjtött nekem valaki.

8 hozzászólás
Amadea>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Pontosabban az értetlenkedőknek: Az év legjobb science fiction és fantasynovellái Jonathan Strahan szerint, aki harminc éve foglalkozik SFF novellákkal, de ő is emberből van, szóval bocsi, ha egyes írások (vagy akár egyik se, de az már büdös) nem tetszenek (2016)
A kedves, @vicomte nemrég olvasta el az előző évi válogatást – amely a számomra hullámzó színvonal ellenére pozitív élmény volt – és az értékeléseket nézegetve kicsit mérges lettem. Fél-és egy csillag az egész kötetre nézve? Egy év magyar terméséből jobbakat lehetne összeválogatni? A harmadiknál félbehagyta? Nonszensz dolog az összes – kicsit gonosz leszek, de többségében mintha nem az értő olvasókhoz jutott volna el a válogatás. Az igazság jegyében fél csillaggal feljebb pontoztam a kötetet.

De hagyjuk a mérgelődést, és inkább nézzük meg, idén milyen novellák kerültek be a válogatásba.

Egy év várakozás alatt sikerült függővé válnom. A műfaj mellett a változatosságot is szeretem, amelyben az idei kötet is bővelkedik; mindegyik írásnak azzal a várakozással kezdtem neki, hogy vajon milyen ismeretlen világba röpít el. Hangsúlyosabb témaként a mesék világa és a nők helyzete bukkan fel, de nem túlzó mértékben, a tetszési görbe (ha úgy tetszik: a színvonal) pedig sokkal egyenletesebb volt, mint a 2016-os kötetben.

A tavalyihoz hasonlóan most is három csoportba szedtem a novellákat, illetve csak akartam, mert az első szakasz végén derült ki, hogy Strahan idén feltűnően sok tetszetős történetet szedett össze, vagy az én elvárásaim módosultak az egy éves böjt alatt, emiatt több, meglehetősen unortodox kategóriára bontottam tovább őket.

Átütő erejű, nem-érdekel-hogy-néz-ki-a-lakás – hozzáállást eredményező novellák:

Alyssa Wong: Megfulladsz, hogyha itt maradsz – Alyssa „cuki vagyok, de genya” Wong okozta az első katarzist. Elképesztően hangulatos, ötletes és fordulatos novellát írt, nekem sokkal jobban tetszett, mint a tavaly olvasott Sorvadó anyának éhező leánya, amivel egyébként ez a fiatal egyetemista megnyerte a Nebula-és a World Fantasy díjat.
Seth Dickinson: Az éj és selyem törvénye – az első ösztönös reakcióm az volt, hogy „b@szki, ez milyen jó!” Az a fajta írás, aminél várod, hogy minél hamarabb hazaérj és folytathasd. Ha a Kormorán Baru is olyan ötletes és menő, mint ez, akkor azt is szeretném elolvasni.
Nina Allan: Az űrutazás művészete – a kötet legnagyobb meglepetése volt a Mika modell mellett; a szerzőt nem ismertem, a cím kicsit unalmasan hangzott, de a novella abszolút megnyert magának: az elmélázó-gondolkodó, csöndes elbeszélő a körülötte lévő világról mereng, az emberi kapcsolatokat mutatja be, az életét betöltő nagy rejtélytől (amit nem nehéz megoldani, de nem ez a lényeg) az édesanyján át a szállodájában megszálló űrhajósokig.
N.K. Jemisin: A vörös föld boszorkánya – ez a nő írt egy egy egy háztáji mágiás, Délen játszódó történetet! Annyira jó, hogy majdnem eldobtam az agyam.
Yoon Ha Lee: Rókacsapda – lehet, hogy egy rutinos SFF-olvasó már látott ilyet, nekem újdonság volt, a játékos hangvételt különösen szerettem benne.

Igazán jók voltak – azaz nem tudom, objektíven mennyire zseniálisak, de nálam súrolták a fentebbi kategóriát –, de néha bevillant, hogy főzni is kellene:

Catherynne M. Valente: A jövő színe kék – Valentének a szokottnál is messzebbre gurult a gyógyszere; nyitó szerzőként úgy megpörgetett magam körül, hogy azt se tudtam, hogy hívnak. Még mindig van bennem némi bizonytalanság, hogy szimplán furának látom vagy tényleg jónak, de hát szívcsücsök íróról van szó, na… a kisfóka meg dübekszik (@Hanna leleménye), van ennél aranyosabb szó?
Paolo Bacigalupi: Mika modell – nem kis bizalmatlansággal álltam a szerzőhöz, de annál jobban tetszett ez a rövid, frappáns kis novella. Tulajdonképpen nem mutat be nagy újdonságot, de értékelem, hogy jól van megírva.
Aliette de Bodard: Szellemhalászat – De Bodard-ról már sokat hallottam, nagyon kíváncsi voltam, mit tud. Sokat. Jól. Újszerűen. Egzotikusan.
Sam J. Miller: Szakállas dolgok – jól ír ez a pasas. Van benne valami oldschool, retro férfias, szikár vonás, ami nekem nagyon tetszik, bármiről is ír.
Delia Sherman: A nagy detektív – általában nem tetszik, ha más szerzők legendás figuráit keltik életre, de ez nagyon érdekes volt. Lehet, hogy más fintorogni fog rá. Naggyon steampunk.
Genevieve Valentine: Levelek a Themisről – trükkös novella, engem simán megvezetett az elején, utána pedig élveztem összerakosgatni a kirakóst.
Amal El-Mohtar: Az üveg és vas évszakai – szép és egzotikus, kissé komótos (de nagyon jól áll neki) gendermese, szerettem olvasni, csak a befejezés nekem kissé megbicsaklott. (A szerzőnek olyan a neve, mint egy imádság.)
Caitlín R. Kiernan: Whisper Road (9-es számú gyilkos ballada) – úgy tűnik, Kiernan-kompatibilis vagyok. Aki nem, annak jó hír, hogy ez a novella sokkal jobb, mint a Dancy vs. a Pteroszaurusz. Sejtetős, borzongató rémálomba illő történet, kicsit King-felhanggal.
E. Lily Yu: Az Orion-puszta boszorkánya és a gyermeklovag – tematikájában, hangnemében hasonlít Az üveg és vas évszakaihoz, nekem ez is bejött.
Elolvastam és nem szenvedtem tőle, de nem lesz maradandó élmény.
Naomi Novik: Ezüstfonás – szegény Novik úgy elvágódott nálam a Rengeteggel, hogy azóta se tudott felállni. Úgy érzem magam, mint egy gonosz banya, a kis szolgálólányom bárhogy sikálhatja az ezüstöt, nekem sose lesz elég jó. Nem rossz ez a novella, de sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Vagy csak nem vagyok Novik-kompatibilis.
Daryl Gregory Még a morzsák is finomak voltak – muris volt, de mi akart lenni az értelme?… Mindenesetre óvatosan nyalogassátok a falat.
Carolyn Ives Gilman: Turné az idegennel – erre már alig emlékszem. Jól indult, aztán kifulladt. De az az… atrocitás minek kellett bele? És miért pont úgy?!
Theodora Goss: Piros, mint a vér, fehér, mint a csont – a kategória legjobbja, ha egy kicsit erősebb, eggyel magasabb kategóriába került volna. Az idén (tavaly) tényleg a meseparafrázisoké (volt) a főszerep.
Lavie Tidhar: Végállomás – ez meg a másik. Szép, szomorkás írás.
Charles Yu: Mese – A legkevésbé SFF novella, inkább fájóan lélektani.

Tudtam volna nélküle élni (nagyon röviden):

Joe Abercrombie: Két nő – nagyon szép dolog a párkapcsolat. Ha lottó lett volna, nyertem volna, amikor a pasim tetszési indexét totóztuk a tavalyi kötet kapcsán. Sejtettem, hogy Valente Liliom és szarva, ami egy szövegorgazmus, nem nagyon fog neki tetszeni (az én lieblingem!). Nekem meg az ő kedves szerzője, Abercrombie nem jött be. Annyira nem, hogy talán ez tetszett a legkevésbé az egész kötetből. Béna humorizálás az egész.
Rich Larson: Pattaya – az a fajta, ami max. ujjgyakorlatnak jó.
Alex Irvine: A kilences számú hold – nem nagyon emlékszem rá.
Alice Sola Kim: Utód, birtokló, pótlék – tudjátok, mire emlékeztetett? A Faculty – Az inváziumra. Igen, arra a kilencvenes évekbeli filmre. Legalább a végkicsengésében nincs hozzá sok köze.
Geoff Ryman: Nevető árnyékok – érthetetlen, hogy Strahan miért ragaszkodik ehhez az íróhoz; akárcsak a Kapitalizmus a 22. században, ez is zavaros, kusza, furcsa, asztalfióknak való írás.
Paul McAuley: Az Antarktisz tündéi – szegény a nehéz időszak első áldozatai közé tartozik; sokáig, kis adagokban olvastam, esélye se volt hatni rám. Tulajdonképpen újra kellene olvasnom, de nincs hozzá kedvem.
Ken Liu: Hét születésnap – értem én, de nem tetszik.
Ian R. MacLeod: Látogató Tauredből – tulajdonképpen nem volt rossz, de a vége nagyon lapos volt.

Dominik_Blasir>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Tl;dr: „inkább szép, mint lenyűgöző”, tömören talán ez az idei termésről a véleményem. Tavalyhoz képest kevesebbnek érzem az eredeti ötletet, a meglepő tartalmat, ugyanakkor sokkal többnek az (antiTrump) mondanivalót, ami szinte kivétel nélkül remek stílussal és hangulattal párosult. Ez mindenképpen erősebb szerkesztői koncepciót eredményez, viszont kisebb változatosságot is, amit idén a tündérmese-átírásokkal súlyosbított Strahan. Emiatt egy picit gyengébbnek tűnik tavalyhoz képest az antológia, de azért még bőven megéri olvasni. Érdemes lehet minél jobban elnyújtani az olvasást, és egyszerre csak keveset „elfogyasztani”.

Folyószöveg: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-06-06+…

És akkor egyenként.
Catherynne M. Valente: A jövő színe kék – 4,5/5
Úgy érzem, ilyesmiért szeretek én novellákat olvasni. Valente újfent zseniális: a menő, de nem túlbonyolított (lehet, regényterjedelemben nem is teljesen működne) háttérvilághoz hozzárak egy elképesztően emberi, mégis rendkívül szórakoztató történetet, ráadásul szokás szerint izgalmas prózával vegyíti. Annyira jó a fókusz, hogy azt nem tudom elmondani, bár talán egy hangyányit a motivációk terén hiányérzetem maradt.

Naomi Novik: Ezüstfonás – 4/5
Bár szerintem Valentének egy fokkal még mindig jobban áll a szlávos mesefeldolgozás, mint Noviknak, de azért ez nagyon hangulatos volt, és ezúttal (valószínűleg a terjedelem miatt) nem is volt nagy gondom a történettel vagy a főhősnővel. Szimpatikusan, még ha annyira azért nem is lenyűgözően vezetett novella, bár a reakciókkal-motivációkkal most sem voltam annyira kibékülve. Viszont a családon belüli konfliktusok nagyon tetszettek.

Paolo Bacigalupi: Mika Modell – 3,5/5
(S)Ex Machina, újratöltve. Nem bonyolította túl Bacigalupi, pedig lehet, hogy nem ártott volna egy kicsit nagyobb komplexitást adni az írásnak – ez így inkább „nesze semmi, fogd meg jól”. Egyébként tetszik a vonalvezetése, jópofa az alapötlet (minden ismerőssége ellenére is), de szerintem inkább csak ellébecol, mintsem hogy valóban megtöltse tartalommal.

Joe Abercrombie: Két nő – 4/5
Én bírom Abercrombie-t, még akkor is, ha gyakran írja meg ugyanazt, ugyanúgy. Szerencsére ez még mindig profi stílust jelent, szóval én simán jól szórakoztam, bevallom, még kacagtam is jó párat. Párbeszédeit és idétlenül szerethető karaktereit meg továbbra is szeretem. Az külön jópofa, hogy a Legendákbeli történet folytatásaként is értelmezhető.

Rich Larson: Pattaya – 3,5/5
Hangulatos cyberpunk átverős sztori, igazából Larson valószínűleg mindent kihozott belőle, amit lehetett. Ez persze önmagában nem egy hatalmas és lenyűgöző valami, főleg, hogy nem is túl eredeti, de legalább biztos szórakozás. Nem bántam volna, ha kicsit jobban kihasználja a világot.

Alyssa Wong: Megfulladsz, hogyha itt maradsz – 4,5/5
Újfent nagyon különleges novella Wongtól. Kicsit talán westernes hatású, sejtelmes, de mégis nagyon izgalmas varázslattal, bár talán egy kicsit kevesebb történettel, mint ami illett volna ehhez az alapötlethez. És ugyan engem nem szokott zavarni, de most mégis nagyon indokolatlannak tűnt az E/2. De még így is emlékezetes az erős hangulat és a lenyűgözően tekeredő próza.

Aliette de Bodard: Szellemhalászat – 3,5/5
Műfaji meghatározásra nem vetemednék, de kétségtelenül érdekes egy novella. Elég kevés kapaszkodót ad, több a rejtély-sejtelmesség, mint amennyi ideális lenne, így nehéz vele bármit is kezdeni. Ugyanakkor élveztem a hangulatot és a felfedezést, de talán az érzelmi hatás lehetett volna erősebb. Kevésbé mélyvíz-jellegűen jobban működhetett volna szerintem.

Daryl Gregory: Még a morzsák is finomak voltak – 4/5
Nem igazán szerettem meg a regényei után Gregory-t, de ez a novella minden átlagossága ellenére nagyon jópofa volt. Élveztem olvasni: tetszettek az apró ötletei, a stílusos humora, a jól elkapott szereplői meg úgy általában ez az egész drogmámoros valami (úgy látom, Gregory-nak bejött az Afterparty világa). Semmi extra, de kellemes szórakozás.

Alex Irvine: A Kilences Számú Hold – 2,5/5
A marsi (nagyon) kicsiben – még stílusban is mintha próbált volna hasonló lenni. Az alapfelállás emiatt nem volt túl erős, és azt sem mondanám, hogy a karakterek közel kerültek volna hozzám. Tipikusan az a novella, amit amúgy bármikor megírhattak volna, és érzésre meg is írtak már párszor. Nem fájt, de azért nem is lettem lelkes.

Sam J. Miller: Szakállas dolgok – 4,5/5
Fene egye meg, de átvert. Egészen az utolsó mondatig azzal áltattam magam, hogy Miller újfent egy rendkívül érzékeny novellát írt, de talán a tavalyiakhoz képest egy kicsit kevésbé érdekes (fantasztikus) alaptémát választott. Ehhez képest simán pofon vág, és hirtelen mindent újra kell gondolnunk – és ez nagyon-nagyon jó. Továbbra is nagyon lelkesedem azért, ahogy Miller az érzelmekkel bánik.

Alice Sola Kim: Utód, bitorló, pótlék – 3/5
Hát ez fura volt – valahogy úgy képzelem, az unatkozó-ötlethiányos írókörösök írnak ilyesmit. Szerethető, sőt, érdekes hangulata volt, de valószínűleg örültem volna kicsit bővebben kifejtett és könnyebben megkülönböztethető jellemeknek, főként, hogy túlságosan széttart vagy legalábbis némileg szétfolyik a jelentésrétege. Emiatt elég nehezen megfogható, és bár ez alapból nem lenne probléma, így nekem nem lesz igazán emlékezetes.

Seth Dickinson: Az Éj és Selyem Törvénye – 4,5/5
Hú, mennyi érzelem volt ebben a novellában – egyenesen túlcsordult, mindent elborítva. Nagyon szuggesztív írás, ügyesen végigvezetett stílussal (kicsit Valente-hatást véltem felfedezni) és jól megválasztott karakterekkel. Ez a beszűkült koncentráltság nem működne hosszabban, de itt nagyon: először a mélyvíz, utána pedig ez az érzelmi áradat ragad meg. A végén még sokáig fogok gondolkodni.

Carolyn Ives Gilman: Turné az idegennel – 4/5
Szép novella: olvastatja magát, elringat, valahogy olyan szerethető a hangulata. Az alapötlet szimpatikus, főleg, hogy nem harsány, nem erőlködik – emiatt talán nem is lesz olyan durva (nem Dickinson után kellene), de azért élvezzük. Főleg hogy gondolataiban is rejtőzik ez-az. Szerintem kissé hosszabb a kelletéténél, emiatt a vége nem lesz olyan erős hatással, mint lehetne, de azért határozottan tetszetős.

Delia Sherman: A nagy detektív – 2/5
Inkább unalmas, mint érdekes, de hát én nem szoktam szeretni a hagyományosabb Sherlock-újraírásokat. A szereplőgárda nem túl erős, a bűntény még kevésbé, és bár ebben a szellemes-steampunkos környezetben lenne lehetőség, valójában itt sem éreztem, hogy olyan sokat el tudna az egészről mondani. Ráadásul túl sok ponton szeretett volna kapcsolódni az eredetihez.

Genevieve Valentine: Levelek a Themisről – 3,5/5
Hangulatos novella, bár alapötletét igazából annyira nem érzem lenyűgözőnek (vagy csak mostanság túl sok hasonlót láttam). Formai megvalósításának köszönhetően mégis trükkös, bár ilyen téren egy kicsit nagyobb egységességet el tudtam volna fogadni – emiatt a karakterek egy része is kicsit elveszett, bár azért örülök, hogy legalább Marie közelebb került hozzánk. Miatta inkább szép, mint izgalmas írás.

Geoff Ryman: Nevető árnyékok – 3,5/5
A legnagyobb idegen az ember? Igazából azt hittem, máshova fog kifutni, de azért így sem vagyok túlzottan csalódott. Az alapötlet kétségtelenül érdekes, Ryman ügyesen bontja ki, de kicsit talán túl szépelgő az én ízlésemnek, valahogy hiányzott nekem a… valóság? Valami biztos. Mondjuk egy kicsit több párbeszédnek is örültem volna. A gondolatai és érzései viszont mindenképpen megragadóak, még akkor is, ha szerintem inkább disztópia, mint utópia.

Amal El-Mohtar: Az üveg és a vas évszakai – 4/5
Népmeséből sosem elég, ez pedig igazán hangulatos módon lett újramesélve. A közben már Nebula-díjas novella egyébként látszólag meglepően nem sokból áll, de valahogy mégis megragad: ügyesen festi le pár mondattal a szereplőket, akik valahogy életre kelnek közben, és közben jól rávilágít, hogy mi is a baj ezekkel a mesékkel. A mondanivalót tekintve kicsit kilógott a lóláb, de hát végülis népmese, ennyi baj legyen.

Nina Allan: Az űrutazás művészete – 4/5
Újabb novella, ami inkább hangulat és érzelmek terén hódít, mintsem történet vagy ötletek szintjén. Ami egyébként egyáltalán nem baj, ezt is nagyon élveztem olvasni (még a hossza ellenére is), csak szerintem nem lesz olyan maradandó. Kifolyik a kezem közül, annak ellenére, hogy ilyen szépen rajzolta meg a főszereplő gondjait, érzéseit. A „csavar” kitalálhatósága negatív pont, de annyira nem zavaró.

Caitlín R. Kiernan: Whisper Road (9-es számú gyilkos ballada) – 2,5/5
A végére megérkezett a feszültség és a hangulat, de ekkorra már nagyjából feladtam. A kevéssé indokolt tudatfolyamot mintha nem használta volna ki eléggé (és a stílust tekintve is mintha éreznék benne töréseket); a történet inkább thriller, mint SFF, de annak sem igazán éreztem elégnek. Kiernan tavalyi története legalább emlékezetesen volt fura, a mostanit szimplán laposnak érzem.

N. K. Jemisin: A vörös föld boszorkánya – 3,5/5
Ellentmondásos érzések kerülgetnek. Egyfelől remek, nyilván, hiszen Jemisin: ügyes a mágiakoncepció a fordított gondolkodással, érdekes a használata, szimpatikusak a karakterek, hanglatos a miliő (kicsit az Amerikai istenekre emlékeztetett), még azzal együtt is élveztem, hogy valójában nem annyira különleges az egész. Másfelől viszont felhúztam magam rajta, mert ennyi didaktikus kiállást nem vesz be a gyomrom.

Theodora Goss: Piros, mint a vér, fehér, mint a csont – 3,5/5
Kezdem unni a tündérmese-újrázásokat, de azért mindenképpen szimpatikus, szerethető novella. A kitalálható ötletért negatív pont, a közép-európai hangulatot viszont az erények közé írom fel. Azt mondjuk nem tudom eldönteni, hogy az utolsó 2-3 oldal felesleges volt, vagy kellett ahhoz, hogy igazán működjön a sztori. Azt hiszem, egyelőre az utóbbira szavazok.

Lavie Tidhar: Terminál – 5/5
Na végre: egyedi, különleges, nem akar elkápráztatni, nem akar semmit lenyomni a torkomon. Érzések, gondolatok kavalkádja, gyönyörű szövegben – én mondjuk általában tudok rezonálni Tidhar írásaira (vagy most Varró Attilára), de ezt nagyon élveztem. Persze nincs történet, a karakterek sem igazán hatnak meg, mégis, valahogy ez a magányos, szomorú, keserű, de mégis erős hangulat engem eltalált. Varázslatos.

Yoon Ha Lee: Rókacsapda – 4/5
Jópofa rókadémonos-mechás kaland, soha rosszabbat. Az elegyítés picit furcsának tűnt, főleg, ahogy a fantasy-világ belesimul a háborús ember-világba, vagy legalábbis nekem jobban tetszett volna, ha maradunk a tigris-bölcseknél, rókáknál és mindenféle isteneknél. Szerintem nem tudta úgy átadni az egész csattanóját adó csapda-részt, mint lehetett volna, de tulajdonképpen így is simán jól szórakoztam.

Paul McAuley: Az Antarktisz tündéi – 4/5
Nahát, egy optimista klímaváltozásos sci-fi, nem hittem, hogy ilyeneket is írnak az emberek. Illeszkedik az „inkább szép, mint jó” vonalba: hangulatos, szerethető, még a szereplők is valahogy szépen belesimulnak a szövegbe. Nem bánom, hogy a rejtélynek nem lett megoldása, bár nem bántam volna, ha egy kicsit fókuszáltabb a történet, és nem folyik ennyire szét.

E. Lily Yu: Az Orion-puszta boszorkánya és a gyermeklovag – 3,5/5
Jó stílusban, de kissé vázlatosan megírt mese-feldolgozás. Élveztem az olvasását, de sokkal jobban örültem volna, ha az egyes szereplők jellemét bővebben kifejti, így kicsit hirtelenek voltak a változások, és nem annyira átérezhetőek a tragédiák. Az alapötletei ettől függetlenül igen érdekesek, mind a nézőpont, mind a karakterek megválasztása szempontjából.

Ken Liu: Hét születésnap – 3,5/5
Bevallom, valahol félúton elvesztettem a fonalat, és egyre kevésbé tudtam bármilyen módon érdeklődni a szöveg iránt. A koncepció egyébként határozottan tetszetős lenne, bizonyos születésnapok működtek is (az elején a klímaváltozásos gondolatokat különösen élveztem), de valahogy összességében egyre kevésbé tudtam, hogy miért is olyan jó ez. Ettől függetlenül szép írás, mindig is szerettem volna egy chemtrail-novellát olvasni.

Ian R. MacLeod: Látogató Tauredből – 4,5/5
A fene hitte, hogy a könyvnosztalgiás alapból tud nyerni, de azért csak sikerült. Örültem, hogy a fókusz elkerült a könyvekről az univerzum és úgy általában az élet értelme irányába, ráadásul MacLeod nagyon plasztikusan, nagyon szimpatikusan rajzolta meg a főszereplő duót. Remek hangulat, még a történetre (vagy annak hiányára) sincs panaszom, ez így nekem szépen működött. Bár lehet, hogy a tauredi látogató nélkül még jobban tetszett volna.

Charles Yu: Mese – 5/5
Nahát, a végére csak esik még egy öt csillagos. Kegyetlen, mélyen fájdalmas novella, viszont ellenpontként egy zseniálisan mókás és izgalmas duplakeretben, amit cserébe végigvigyorogtam. Viszont ahogy egyre mélyebbre megyünk, úgy húz le egyre jobban – piszok erős érzelmi hatást épített fel Yu, nem tudok nem lelkesedni érte. Hibátlan.

kvzs P>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Nagyon örülök, hogy megjelenik itthon is ez a sorozat, így képet kaphatunk arról, hogy mi foglalkoztatja ma a világot, hogy mik a fontos témák az írók szerint. És ezek a fontos témák ebben a kötetben a kisebbségek, az esélyegyenlőség és a környezetvédelem környékén keresendők.
A novellák színvonala természetesen hullámzott kicsit (mégsem tetszhet mindenkinek ugyanaz), mégis azt érzem, hogy erősebb ez a válogatás, mint a tavalyi. Jobban tetszettek a történetek is, de az igazi telitalálat számomra a látásmódok széles skálájának bemutatása volt.
Egyenként nem fogom elemezni a novellákat -megtették már előttem elegen-, csak azt említeném meg velük kapcsolatban, hogy nem vagyok egy novella rajongó, ezt a sorozatot viszont addig fogom olvasni, amíg megjelenik.

Lisie87>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

Összességében nagyon jó kis novellák voltak, inkább a jobb, mint a kevésbé jó győzedelmeskedett. Valahogy úgy éreztem, hogy az elejére tartogatta a nagyon jókat, és utána picit esett a színvonal. Ennek ellenére szeretem ezt a „Az év legjobb…” sorozatot, remélem sokáig folytatják.

pinter_bence I>!
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017

„Újabb év, újabb Jonathan Strahan-féle antológia. A tavalyi kötetet én nagyon élveztem, azt pedig felbecsülhetetlenül jó dolognak tartom, hogy éves zsánerkispróza-válogatás jelenik meg magyarul, hála a Gabo SFF-nek, akik bevállalták ezt a kockázatos vállalkozást. A kispróza a sci-fi és a fantasy lelke, a gyakorlás terepe; itthon is sokkal több lehetőségre lenne szüksége az íróknak. Ezekből az évente csokorba szedett novellákból pedig látszik, hol tartanak a műfajokban az angolszász világban: bőven lehet tanulni is. (…)

Összességében ez az idei válogatás jobban tetszett, mint a tavalyi. Több volt az erős versenyző, kevesebb a furcsa novella; az írások szövegszintű színvonala pedig végig teljesen rendben volt. Ez mondjuk várható volt. Egy-két gyengébb darab azért szerintem került be, de emiatt kárpótol a többi. Nagyon remélem, hogy még hosszú éveken át élvezhetjük ezt a sorozatot: szerintem nagyon fontos mind az olvasóknak, mind a szárnyukat bontogató íróknak.”

Az összes novelláról egyenként pár mondat itt:

http://sci-fi.mandiner.hu/cikk/20170508_az_ev_legjobb_s…


Népszerű idézetek

Oriente>!

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy gazdag király, akinek egyetlen fia sem született, és akinek egy szem lánya túlságosan gyönyörű volt. Olyan gyönyörű, hogy a férfiak nem állhatták meg, hogy a folyosón felé nyúljanak és megérintsék, vagy a szobájáig kövessék őt; olyan gyönyörű volt, hogy a férfiak ajkáról gyémántokként és békákként, ellenállhatatlanul és megállíthatatlanul peregtek vágyakozó szavaik. A király megsajnálta ezeket a férfiakat, és félrevonta a lányát, majd azt mondta neki: Lányom, ezeken a férfiakon csupán egy férj törheti meg a varázst; csak egy férj akadályozhatja meg őket, hogy ilyen lovagiasan viselkedjenek veled.
A király nem találta mulatságosnak, amikor lánya bált javasolt, hogy ezek a férfiak férjeket találhassanak maguknak és így kulturálttá váljanak.

369-370. oldal, Amal El-Mohtar: Az üveg és vas évszakai · Amal El-Mohtar

5 hozzászólás
Annamarie P>!

Minél nagyobb valakinek a hatalma, annál kevesebb a jó tulajdonsága.

Joe Abercrombie: Két nő · Joe Abercrombie

Kapcsolódó szócikkek: hatalom
Oriente>!

Sir Arthur arca egy megrágott papucs fölött álló kutya bizonytalanságát tükrözte.

300. oldal, Delia Sherman: A nagy detektív · Delia Sherman

Annamarie P>!

– Ez az igazán finom része. Mint a csipkeverés.
Vagy inkább mintha egy cipzár két felét illesztenénk össze először, szemről szemre haladva. Mindig van egy pillanat, amikor a két fél valahogy egymásba ugrik, és összeállnak. Ekkor indul el az új ember élete.

Nevető árnyékok · Geoff Ryman

Annamarie P>!

Az emberek félnek attól, amit nem értenek. Ezért lesz, hogy akármit választasz, a végén úgyis egyedül maradsz.

Megfulladsz, hogyha itt maradsz · Alyssa Wong

Odett>!

A tündérmesék másfajta Bibliát jelentenek mindazok számára, akik tudják, miként olvassák őket.

Theodora Goss: Piros, mint a vér, fehér, mint a csont · Theodora Goss

Kapcsolódó szócikkek: mese · tündérmese
4 hozzászólás
Annamarie P>!

Szeretnék segíteni. Szeretnék azzá válni akire szükséged van.

Az Éj és Selyem Törvénye · Seth Dickinson

Annamarie P>!

A szíve mélyén nem arról ábrándozott, hogy ügyvéd lesz, vagy hős, hanem arról, hogy kovácsnak áll.

Mese · Charles Yu

3 hozzászólás

Népszerű triviák

Noro P>!

A Xuya univerzum a kortárs űropera nagyon érdekes színfoltja, amely kizárólag novellákból és kisregényekből áll. A Goodreads szerint ezek eddig 44 helyen jelentek meg angolul, és létezik egy spanyol nyelvű válogatás (gyűjtemény?) is, El ciclo de Xuya címmel. A moly szerint mindössze 3 antológiában lehet rábukkanni egy-egy történetre magyarul.

Ez a világ egy alternatív történelemre épül, amelyben a kínai felfedezők száz évvel Kolumbusz előtt jutottak el Amerikába. Ez nem csak az angolszász kultúra befolyását csökkentette a következő ezer évre, de a távol-keleti és közép-amerikai civilizációk is sokkal többet őriztek meg eredeti hagyományaikból, mint a mi valóságunkban. A szerző által készített kisokosban érdemes a linkekre kattintgatni, mert a novellák között vannak online elérhetőek.

[aliettedebodard.com]

Kapcsolódó könyvek: Kleinheincz Csilla (szerk.): SFmag antológia 2011 · Burger István (szerk.): Galaktika 267. · Aliette de Bodard: On a Red Station, Drifting · Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017 · Aliette de Bodard: The Citadel of Weeping Pearls · Aliette de Bodard: The Tea Master and the Detective

Kleinheincz Csilla (szerk.): SFmag antológia 2011
Burger István (szerk.): Galaktika 267.
Aliette de Bodard: On a Red Station, Drifting
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017
Aliette de Bodard: The Citadel of Weeping Pearls
Aliette de Bodard: The Tea Master and the Detective

Kapcsolódó alkotók: Aliette de Bodard


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok
Czinkos Éva – Ripp Gábor (szerk.): 100 mini történet
Veres Attila: Éjféli iskolák
Zsoldos Árpád – Zsoldos Adrienn (szerk.): Hívatlanok
Bakos József (szerk.): Veszélyes világok
Pálffy Gergő (szerk.): Bújj – Bújj
Kanyó Ferenc – Koppány Tímea – Nagy Judit Áfonya (szerk.): Örökkék
Ken Liu (szerk.): Láthatatlan bolygók
Képtelen történetek, másvilági mesék
Farkas Balázs: Embertest