Az ​év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016 (Az év legjobb science fiction és fantasynovellái) 55 csillagozás

Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016

Jonathan Strahan a fantasztikus műfajok neves, díjnyertes szakértője, népszerű antológiák szerkesztője, akinek úttörő sorozata Magyarországon első ízben jelenik meg. Ebben a gazdag válogatást kínáló könyvben már befutott, hazánkban is ismert és pályájuk elején járó szerzők 2015-ben megjelent legjobb sci-fi és fantasy írásait olvashatjuk, amelyek egyszerre tanúskodnak lenyűgöző képzelőerőről és mély emberismeretről.

Jonathan Strahan 1964-ben született Belfastban. Közel harminc éve dolgozik sci-fi és fantasy szerkesztőként, ez idő alatt tízszer is jelölték Hugo-díjra, 2010-ben pedig megkapta munkásságáért a World Fantasy-díjat. Szerkesztőként több tucat antológiát és szerzői novelláskötetet jegyez. Nyugat-Ausztráliában él feleségével és két lányával.

Eredeti mű: Jonathan Strahan (szerk.): The Best Science Fiction and Fantasy of the Year 10.

Eredeti megjelenés éve: 2016

A művek szerzői: Jonathan Strahan, Neil Gaiman, Paolo Bacigalupi, Nalo Hopkinson, Nisi Shawl, Alastair Reynolds, Geoff Ryman, Gwyneth Jones, Caitlín R. Kiernan, Elizabeth Bear, Greg Bear, Genevieve Valentine, Catherynne M. Valente, Robert Reed, Jeffrey Ford, Vonda N. McIntyre, Kim Stanley Robinson, Simon Ings, Kelly Link, Ann Leckie, Sam J. Miller

Tartalomjegyzék


Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 19

Várólistára tette 60

Kívánságlistára tette 89

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
vicomte MP
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016

Ha az ember olyan novellaválogatás olvasására adja a fejét, amely nem valami egyedi tematikára fűződik fel, hanem csupán egy adott év terméséből válogatja ki azokat, amelyeket a szerkesztő a legjobbnak tartott, akkor számíthat rá, hogy a lehető legváltozatosabb írásokkal fog találkozni.
A változatosságra itt nem lehet panasz, az már érdekesebb kérdés, hogy valóban a legjobbak-e az írások, mint ahogy a kötet címe állítja?
Őszintén szólva, már az olvasás előtt is voltak kételyeim ezt illetően, s mivel inkább voltam kíváncsi az angolszász progresszív/nem elsősorban eszképista SFF pillanatnyi fő tendenciáira, és jellemző témáira, így aztán nem is csalódtam.
Strahannek nagyon nehéz dolga lehetett, elsősorban azért, mert még nem segítette az idő rostája, ezért néhány olyan szerintem közepes, vagy gyenge írás is szerepel a kötetben, ami nem feltétlenül való egy „best of” válogatásba, és egészen biztos, hogy akadna olyan is, aminek sokkal inkább itt lenne a helye.
Ennek ellenére határozottan állítom, hogy ez a válogatás jó keresztmetszetet ad arról, hogy jelen pillanatban hol is tart a kortárs angolszász fantasztikum, mik benne a trendek és irányok, s már csak ezért is érdemes elolvasni ezt a kötetet.
Személyesen nekem abszolút pozitívumként csapódott le, hogy néhány régi ismerős mellett pár érdekes, új hanggal is megismerkedtem, és végső soron annak is örülök, hogy volt néhány olyan szerző, akit ezek után ziher, hogy a kezembe nem veszek. :D

Gaiman: Fekete kutya 5.0/5
Gaiman legjobb írásaiban általában valami hihetetlenül elborult ötlet párosul a nagyon szuggesztív írói hanggal. Ez a novella történetként nem olyan erős, mint az író legjobbjai, de maga az írás stílusa, a szereplők, és különösen Árnyék, a nem cselekvő, hanem jelenlévő főhős atipikus figurája számomra nagyon emlékezetessé tette ezt a novellát.

Bacigalupi: Hamuváros 3.5/5
Van egy visszatérő, és elég nagy gondom bizonyos fajta SF írásokkal: Üzenetük van spoiler. Ennek is az volt, és bár értem én, sőt olyan szempontból fontosnak is tartom, hogy a közbeszéd és a gondolkozás részévé váljon egy-egy probléma, de ettől még nem feltétlenül szeretem, ha az arcomba tolják. Szerencsére ez a novella összesen 6 oldalban tette ezt, ami még emészthető terjedelem.

Hopkins&Shawl: Jamaicai gyömbér 3.5/5
Ez egy roppant divatos külsőségekkel dolgozó ifjúsági clockpunk sztori, ami a faji, a nemi és társadalmi elnyomás kérdéseit is feszegeti. Ennek ellenére nem nagyon talál célba, és nem csak azért, mert a stílusnak nem én vagyok a célközönsége, hanem mert a történet felépítése nem igazán logikus, és úgy éreztem, hogy nem is oda futott ki, ahová kellett volna. Az egész novella olybá tűnt, mint egy regény főszereplőjének utólag megírt eredettörténete.

Reynolds: Csapatban 4.0/5
Mire jó a tudományos megszállottság? Célt ad egy olyan világban, amiben már nincsenek és nem is lehetnek hétköznapi értelembe vett célok. spoiler

Wilson: Kaidzsú maximus® 3.5/5
Ez az a novella, amit nagyon kipihenten kell olvasni. Én fáradtan vágtam bele, de nem csak ezért nem tetszett. Minimális elvárásom, hogy egy írásnak legkésőbb a végére álljon össze, hogy miről is akart szólni, s mik a történet és a világ alapvetései. Itt mondjuk 70%-ban összeállt, és lehet, hogy ott van szövegben általam dekódolatlanul a maradék 30% is, de nem fogom még egyszer elolvasni, hogy kiderüljön…

Robson: Versailles vizei 4.5/5
Egyszerű, de szórakoztató fantasy, rokokó köntösben: avagy a Farkasok szövetsége és a Veszedelmes viszonyok találkozása XV. Lajos cinikus és számító királyi udvarában, egy szép adag szelíd iróniával spoiler és némi emberséggel tálalva. Már hogyne szerettem volna!

Ryman: Kapitalizmus a 22. században 3.0/5
Poszthumán jövendők, 100 év múlva. Csak árulja már el valaki, hogy miért szólna ez úgy en block a kapitalizmusról? Itt sem állt össze a teljes kép, de amit sikerült megértenem, az unalmas volt. Ryman szerzőként pedig lekerült még az esetleg listámról is.

Jones: Tudatosok 4.5/5
Az értékelések szerint többen nem tudták követni, hogy miről szólt ez a novella. Ezzel szemben számomra ez volt ez egyik legkönnyebben követhető transz- és poszthumanizmussal foglalkozó SF, amit valaha is olvastam. Az írónő stílusát ugyanis nem lepte el a technoblabla, nekem végig követhető volt, hogy mi és miért történik, sőt még az MI-k státusza körüli társadalmi feszültséget is hitelesen ábrázolta. Igazából, csak az utolsó néhány bekezdéssel nem tudtam mit kezdeni, de ennyit még hajlandó vagyok elnézni.

Muir: A mélytenger menyasszonya 5.0/5
Kellenek a fiatal szerzők, az új hangok, az állóvíz felkavarása, és ez az volt a javából. Szórakoztató, kicsit pimasz, nagyon kamasz, nagyon kívülálló főhősnő, aki sokkal könnyebben birkózik meg a lovecraftiánus kozmikus horrorral, mint azzal, hogy rohadtul magányos, vagy azzal, hogy az egyetlen ember, akivel látszólag megtalálja a közös hangot, még nála is furább. Hasonlóan belépőszint a kamaszoknak (OK, főleg a kamasz lányoknak) a fantasyhez, mint 20 éve a Buffy volt, de nem csak számukra élvezhető.

Kiernan: Dancy vs. a pteroszaurusz 4.0/5
Nem ez volt az első eset, amikor úgy éreztem, hogy nem azt kellett volna az egyes szerzőknél leírni a novellák felvezetőjében, hogy milyen díjakat nyertek és mi a honlapjuk, hanem, hogy az adott novella miért is érdekes, és mi a háttere. Mert ez egy novellafűzér egy epizódja, amit így önállóan nehéz a helyén kezelni, bár tény, hogy attól még nem kellene ennyire lógnia a levegőben. Ennek ellenére olvasható, és én szívesen látnám Dancy egyéb kalandjainak történetét is.

Miller: Jégtömbök 4.5/5
Bacigalupi írásához hasonlóan ez is egy ökológiai/társadalmi üzenettel megspékelt novella, de itt a narrátor hangja és személyes tragédiája érzelmileg sokkal inkább megérintett. Ezt a történetet el lehetett volna mesélni a poszt-apokaliptikus háttér nélkül is, viszont így, hogy nem azon van a hangsúly, valahogy jobban átjön az, hogy egy ilyen globális változás milyen brutálisan alakíthatja át a világot és a benne élőket.

E. Bear: A szív mocskos feladványai 4.5/5
Érdekes Old Venus történet, ami egy olyan Vénuszon játszódik, mint amit 70-80 éve képzeltek el az SF írók, de ezt a poszthumán SF legújabb elemeivel keveri. A történet egy kalandos, felfedező út leírása, ami egy mára már szinte idejétmúlttá vált toposz, de a felfedező személyes motivációja már nagyon is modern. spoiler

G. Bear: Indul a gép 4.0/5
Valójában egy nagyon régimódi történet, azokról a tudósokról, akik olyasvalamit szabadítottak el, ami átformálja az általuk ismert valóságot. 50-60 éve ezt a sztorit az időutazással, 30 éve egy MI-vel írták volna meg. Most olvashatjuk a spoiler verziót.

Valentine: Vér, hamu, fonat 4.0/5
Ingókövek light, némi explicit boszorkánysággal és sokkal kevesebb szenvedéssel és rettegéssel. Ez nem feltétlenül gond, de ebben az ötletben nagyobb a drámai potenciál, mint amit az írónő kihozott.

Wong: Sorvadó anyának éhező leánya 5.0/5
Ritkán spoiler olvasok horrort, viszont abból az ilyesfajta, természetfölötti lényekkel, nem túltolt brutalitással és árnyalt szociális viszonyrendszerrel dolgozók tudnak megérinteni. Ráadásul ez szintén egy fiatal írónő műve, és kellékeiben annyira XXI. századi, ami szintén bevonhatja a fiatalabb olvasókat is a zsánerbe.

Valente: Liliom és szarv 4.0/5
Az ötlet – hát maradjunk annyiban – érdekes. spoiler A megvalósítás Valentés – sőt talán túlságosan is az: mintha csak a soványka ötletet takargatná a cifra gúnya. A történet önmagában viszont nekem túl egyszerű volt, a szereplők pedig felejthetők.

Reed: A császárnő teljes pompában 3.5/5
Ez is egy baromi régimódi történet. Kamaszként is olvastam ilyesmit, és már akkor sem a legfrissebb írások között. Ennek ellenére az olvasást alapvetően élveztem, főleg mert a főszereplőt elég jól sikerült bemutatni, de mivel a sztori sehová sem futott ki, sőt a felütés is lógva maradt a levegőben, ezért a végére inkább a hiányérzet uralkodott el rajtam.

Ford: A tél kísértete 2.5/5
Nem olvashatatlan. Ez a pozitívuma. De ezt mégis, minek elolvasni? Mert ha legalább a magányról szólna spoiler. Nyilván az én cinikus énemről szóló szegénységi bizonyítvány, hogy erről a novelláról inkább a karácsonyi Garfield strippek jutottak az eszebe. De azokon legalább röhögni szoktam. Mondjuk ezen is. Kár, hogy csak kínomban.

McDonald: Botanica Veneris 5.0/5
Ez is egy Old Venus novella, de ez minden ízében az. Mintha csak egy 70 évvel ezelőtt írt sztorit olvasnánk: a háttér, a szereplők, a sztori mind-mind az igazi retro-future hangulatot idézi, és McDonald burjánzó nyelvhasználata itt, ebben a novellában kimondottan emeli az olvasás élményét. Viszont ezek miatt, ezt a novellát is csak kipihenten érdemes olvasni, de igazán élvezni elsősorban azok fogják, akiknek van fogalma, hogy mégis mitől is nosztalgikus ez a sztori.

McIntyre: Húgocskák 4.0/5
Ez a kötet számomra a fura asszociációkról szólt. Bevallom, hogy pár bekezdés után a novellában szereplő faj Douglas Adams vogonjait jutotta az eszembe, és azt követően nem is tudtam komolyan venni. A novella hangsúlyos részei spoiler kétségtelenül gusztustalanok, de nem volt olyan kínzó, mintha verselni is elkezdtek volna.

Miller: Otthonok szellemei 4.5/5
Miller határozottan jó tollú író, és kellő érzékenységgel nyúl a társadalmi feszültségekhez és mélyen együtt érző az elesettekkel. Ez a novellája urban fantasy, alulnézetből, egy furcsa, egy nehéz sorssal megvert nővel a főszerepben, meg egy roppant egyedi spoiler kapcsolattal a sztori fókuszában. Én különösen nagyra becsülöm azokat az írókat, akik mind a férfi, mind a női főszereplőiket hitelesen hozzák, és Miller a két novellája alapján ilyen író.

Sulway: A Karen Jay Fowler Olvasókör 2.0/5
Ez a novella eleve hendikeppel indult nálam, mert nem olvastam semmit Fowlertől és a Rideg egyenletek az egyik olyan klasszikus SF novella, amit nettó baromságnak tartok. Ezt tetézte a novella az antropomorfizált orrszarvúival – vagy az író számára orrszarvú lényegű lényként ábrázolt átlagos kisvárosi család életének leírásával. Igazából bármelyik értelmezés igaz, az a maga módján baromi gáz, mert ahogy meg lett írva, az se nem vicces, se nem szürreális, se nem szimbolikus. Szerintem.
Ez a „Mi a töknek kellett ezt a & egyáltalán megírni, vazze? És beválogatni? He?” kategória egyik dobogósa lett nálam a kötetben.

Robinson: Felszólalás 4.5/5
Azért az amerikaiakba rohadtul beleállt a 2008-as válság miatti görcs. spoiler Ez a novella sem szól másról, mint arról, hogy a világ változásaira mennyire nem tudnak az USA autoritásai normálisan reagálni, és mennyivel könnyebben megy nekik a bűnbakkeresés, no meg a valódi bűnösök mentegetése.
Ráadásul az írás az érdekes formai kísérlet mellett még vicces is.

Ings: Drónok 2.0/5
Asszem, ez disztópia akart lenni. Meg tudományos intés. Meg személyes drámát bemutató írás.
De összességében akkora rakás egetverő ostobaság van benne spoiler, ami legfeljebb egy általános iskolás számára hihető, vagy ijesztő, hiába is próbálja némi tudományosnak látszó bullshittel az író megtámogatni. A polgárpukkasztó részek pedig tényleg egyszerűen csak gusztustalanok.

Malik: A koldusherceg és az eukaliptuszdzsinn 5.0/5
Ez egy anti-Lovecraft történet. spoiler A többi íráshoz képest lassan kibontakozó sztori, de aki inkább a regények tempójához szokott, az örülni fog ennek. Maga a novella elsősorban az elfogadásról és a megbékélésről (az embernek önmagával történő megbékéléséről is) szól, de ami miatt anti-lovecrafti volt számomra a történet, hogy a főszereplő a kozmikus léptékű idegenségre nem iszonnyal, hanem a megértés igényével reagál.

Link: Rombolj és találj 4.5/5
Kicsit zaklatott, de Link egyéb novelláihoz képest azért még befogadható és világos stílusú űropera az identitásról, személyiségről és az intelligenciát hordozó burok lényegtelenségéről. Kicsit élesnek tűnhet a váltás a főszereplő eszmélésekor, de szerintem még követhető, hogy mi és miért történik.

Leckie: Más néven a világ 3.0/5
Az ötlet se nem túl eredeti (Joe Haldeman: Aki nem tud !tangul c. novellája hasonló félreértésre épít, de ott van még Miéville: Konulvárosa is stb.), a kiinduló szituáció már önmagában a suspension of disbelief minősített esete, a további eseményeket meg leginkább az érdektelen szóval lehetne leírni. Ahogy a feldobott konfliktusok megoldását is. Olvasás közben nem idegesített, de azért eszembe sem jutna ajánlani bárkinek is, mint különleges darabot…

6 hozzászólás
>!
pat P
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016

Jó, igazából 4.115 lenne az átlagpontszám, ha a szigorú matematikai objektivitás platformjára helyezkednék, de most én szubjektív leszek, és jól megadom a négy és fél csillagot.
Mert hát olyan antológia ugye nyilván nincs, amiben minden egyes novella pont tetszik, és egyik sem lóg ki kicsit sem lefelé.
Nagyra értékelem viszont, hogy sikerült egy kifejezetten egyenletes és igényes szakmai színvonalat belőni és megtartani a novellák válogatásánál. Meg azt is, hogy ez a merítés aztán tényleg széles: valóban nagyon változatos tematikájú, stílusú, megközelítésű írások szerepelnek ebben a kötetben – főleg sci-fi vonalon. (Talán egyedül olyan novella nincs a kötetben, aminek a borítókép lehetne mintegy illusztrációja. :)) Meg még azt is, hogy mindenféle író van benne, nagy és ismert húzónevek is, meg itt nálunk nagyjából ismeretlen és/vagy egyébként is ifjabb szerzők is – ki kell majd számolnom, van-e szignifikáns különbség a híres és a nem olyan híres íróknak adott pontszámaimban. :)
Nyilván naivitás azt kijelenteni, hogy ez tényleg a 27 legjobb rövid prózai mű, ami angol nyelvterületen az elmúlt évben megszületett a zsánerben. De nagyon jó átfogó képet ad az aktualitásokról, és mennyire praktikus már, hogy nem nekünk kell az összes angolul hozzáférhető minden vackot elolvasnunk (mert abból nyilván van rengeteg), hogy eljussunk hozzájuk.
Néhány szó még a magyar kiadásról. Szép, jó kézben fogni, terjedelme ellenére sem ormótlan, és a kötés is működik – el sem hiszem, egy GABO SFF kötet, amit ki merek nyitni teljesen! Hurrá! Meg úgy minden tekintetben (fordítás, korrektúra, meg még ami ilyenkor van, gondolom) korrekt munka.

Remélem, sokat fogunk még vitatkozni olyan dolgokról, hogy hogy lenne már a Tudatosok 3 csillag, mikor az tök jó, meg hogy hogy nem lehet Ann Leckiet szeretni, meg hogy hová tettem a kritikai készségemet, mikor 4.5 csillagot adtam arra az izére. :)

(Olvasónapló itt: https://moly.hu/olvasasok/4529380 )

2 hozzászólás
>!
Aigi P
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016

Egyre kevésbé tudom elfogadni ezeket a harsány címeket. Legjobb, legfontosabb stb. Tisztában vagyok a marketing létjogosultságával, értem profit maximalizálására való törekvést, de megvetem. Ahogy azt is, hogy már a fülszövegen a szerkesztő díjjelöléseit kell olvasnom. Mint a filmeknél a producer, akinek művészi víziója, kreatív ötletei nincsenek, de tud pénzt szerezni, hogy utána még több pénze legyen. Természetesen cserébe elvárja, hogy ő mondja meg mi a jó. És így pusztulnak el a jobb sorsa érdemes ötletek. Ha az olvasó fanyalog, kit érdekel, örüljön, hogy olvashat különben is a vásárló még semmilyen díjat nem nyert. Értő olvasásért nincs is. Ez is jelent valamit.
Pedig Lehetne a cím, írások, amiket máshol nem tudtak megjelentetni és ugye a pénz nem keresi meg önmagát. Vagy, válogatott novellák ismert íróktól, mert úgyis megveszed. Esetleg lehetne, nem a legjobbak, de ezeket az írókat szereted, ezért tőlük válogattunk. És akkor az ember tudja mire számíthat és úgysem várhatja el, hogy az adott kedvenc szerző mindig a maximális teljesítményt nyújtsa. Mennyivel tisztességesebb lenne és jó eséllyel így is megvenném.
Ez semmiképpen nem a hazai kiadót minősíti. Minden téren nagyon igényes a kiadvány. A kiadó nyilván nem változtatgathatja meg a könyvek címét önkényesen. Hülye is lenne, ha megtenné. Engem általánosságban zavar ez a jelenség. Miközben tényleg értem minden hátsó mozgatórugóját.
Egyébként a könyv olvasása közben, fontos, hogy közben, mert ennyire kötöttek le az írások, melyek jelen esetben, a nekem inkább kevésbé tetszett, kategóriába estek, így képzeltem el a művek születését. (Azért Neil Gaiman a példa, mert őt nagyon kedvelem, kedvencek közt is van írása, és ne vádolhassanak elfogultsággal :) )

– Neil, írtál mostanában valami jó novellát? Tudod, közeleg az év vége és kiadnám a szokásos legjobb novellák című válogatásomat.
– Ne haragudj, jelenleg nagy munkában vagyok és nincs időm másra.
– Ugyan, biztos van valami. Bármi lehet
– Nem azért lettem író, hogy „bármit” írjak.
– Jó lesz régebbi is, nem baj, ha gyengébb, elég a neved is az eladáshoz.
– Nem szívesen adnám a nevem egy kidolgozatlan íráshoz.
– Fizetek érte. Te is csak pénzből élsz.
– Számomra a pénznél fontosabbak az olvasóim. Sajnálom.
– Meg is verethetlek, akkor ki fogja befejezni a zseniális ötleteid?
– Mit mondtál, meddig is kellene leadnom?

3 hozzászólás
>!
marschlako P
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016

Be kell vallanom, elkeseredtem, mert ha ezek voltak a legjobbak….

Most tekintsünk el attól, hogy a horror nem az én műfajom, s bár fantasyt szoktam olvasni, rövidprózában eddig nem nagyon tudott megérinteni. Vagyis már eleve kiesett a válogatás egy jó része nálam. S rá kellett jönnöm, sci-fiben is nagyon távol áll az ízlésem Strahanétól. De ettől még nem kellett volna, hogy az egyes írásokra adott csillagok átlaga 2,5 legyen (plusz egy csillagot kapott a kötet, mivel egy válogatást sohasem lehet csupán az átlaggal értékelni, s mert nem szerettem volna rá ilyen alacsony pontszámot adni, mivel annak nagyon örülök, hogy a GABO Kiadó belevágott a kispróza – azóta kisregényekkel is kijöttek – kiadásokba). Sajnos több mélypont is volt, az egyik például a – mások által is kedvelt – karácsonyfás történet, mely se nem sci-fi, se nem fantasy, de még horrornak sem nevezhető (egyáltalán, hogy került ez ide?) Az abszolút mélypontot pedig a The Drones jelentette – nem véletlenül az angol címen idéztem meg, mivel ahogy azt @Noro is említette, a magyar cím nem igazán talált be –, melyben a rendkívül gusztustalan részek még csak a legkisebb rosszat jelentették.

Szerencsére kiváló alkotásokkal is találkoztam – enélkül talán végleg feladtam volna –, csak sajnos sokkal kevesebbel, mint amint az az ilyen válogatások esetében lenni szokott. Sam J. Miller: Jégtömbök c. írása volt az egyik – itt a szerző személyében ráadásul egy számomra teljesen ismeretlen névvel ismerkedhettem meg* –, ahol meglepően tömören és érzékletesen sikerült egy jövőbeli lehetséges világot felvázolni, s magának a történetnek is volt súlya, értelme, mondanivalója. S persze kedvenc Robinsonomban sem csalódtam, hozta a tőle megszokottat. Bár nem ez a legjobb novellája, de még így is kiemelkedett Miller mellett a mezőnyből, én nekik adtam 5 csillagot. Mellettük még volt néhány 4 csillagos alkotás is: Elizabeth Bear: A szív mocskos feladványa, Sam J. Miller: Otthonok szellemei – s meglepő módon, mivel tőle nem vártam volna, s elnézve az értékeléseket általában másoknak nem tetszett különösebben –, Ann Leckie: Más néven a világ.

Nagyon sok történet azonban vagy nem volt semmilyen, vagy pedig nagyon extrém akart lenni. A mai szerzők egyre elvadultabb ötletekkel állnak elő, mivel annyira újat akarnak írni. Pedig KSR a példa rá (legalábbis számomra), hogy nem kellenek eszement, vagy eszementen zseniális ötletek egy kiváló novellához vagy elbeszéléshez. Könnyen lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, de mostanában elég sok válogatást olvasok (angol nyelven is), s általában nagyobb arányban tetszenek a bennük található írások, mint e kötetnél.

Az előszónak és a novellák, elbeszélések (néha már-már kisregények) előtt található rövid szerzőismertetőknek külön örültem, bár Strahan ezt nem vitte túlzásba. A Hard SF- és Space Opera Renassaince-ban, valamint a Big Bookban nem csak felsorolják az alkotók főbb műveit és díjait, hanem megpróbálják el is helyezni a szerzőket a sci-fi széles palettáján, bemutatva írásművészetük főbb jellemzőit, s helyenként néhány gondolatot is idézve tőlük, vagy róluk**. Strahantól ehelyett kapunk humorosnak szánt megjegyzéseket, mint pl. „… él egy állatsereglettel, melynek egyes tagjai emberek”.

Az itt elmondottak ellenére is nagyon jó, hogy ez a válogatás megjelent idehaza, s remélem, a 2017-es kötet már valóban sokkal jobbra sikeredett – ahogy többen is írták itt a molyon. Én pl. szívesen látnám még magyarul a Dozois-féle Year's Best antológiát is (melyből eddig ezt a kötetet olvastam), bár tény, hogy az terjedelmében legalább a duplája Strahanénak, így belátom, azt már nem feltétlenül lenne gazdaságos kiadni itthon.

* Strahan jól láthatóan fiatal tehetségeknek is próbált teret biztosítani; némely esetben szerintem nem ártott volna még várni – s hagyni érni őket – egy kicsit.
** Gardner Dozois Years Best Science Fiction antológiája ugyanilyen szűkszavú pl. a szerzők bemutatásánál, cserébe extrém hosszú előszót nyújt az elmúlt évet bemutatva.

>!
Dominik_Blasir 
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016

Általánosan: hiába nem tökéletesek, szinte kivétel nélkül mindegyik novella hatással volt rám valahogy: izgalmas ötletével, különös világával, sajátos érzelmeivel… szinte mindegy is, a lényeg, hogy megragad bennem. Ennél többet pedig én nem is merek várni.

Összefüggően: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-10-12+…

És akkor egyenként.
Neil Gaiman: Fekete kutya – 4/5
Hangulatos rémtörténet egy angliai kisvárosból (plusz egy fekete kutya és egy csomó macska). Nem mondanám túl újszerűnek, viszont a megírás módja így is elég erős. Szerintem némi minimális ismeret nem árt hozzá az Amerikai istenekről, mert nélküle zavaros lehet (de persze lehet, hogy tévedek).

Paolo Bacigalupi: Hamuváros – 4/5
Egycsattanós, rövid, kiszámítható novella, mondanám rá kapásból, ha nem teremtené meg olyan erősen a világ hangulatát és a főszereplőjének érzéseit. Valószínűleg ha nem olvastam volna A vízvadászt, még nagyobbat ütne – ugyanakkor ha A vízvadász olyan erős lenne végig, mint ez a novella, jobban csápolnék a regény kapcsán. Olvasás közben rájöttem, hogy ha minden „egycsattanós” rövidke ezt a szintet hozná, nekem sem lennének ellenérzéseim a műfajt illetően… Bár az is igaz, hogy nem ilyen jellegű fordulatokon szoktam problémázni. Az ilyet szeretem; nagyon is.

Nalo Hopkinson – Nisi Shawl: Jamaicai gyömbér – 3/5
Érdekes világ, noha ez az óraműves esztétika sosem volt a szívem csücske. De ez mondjuk a novella YA-jellegű hangvételére is igaz, szóval rögtön kettős hátrányból indul – és akkor a számomra erősen kilógó végéről még nem is írtam. Egyébként nem rossz, de azért nem igazán hatott meg.

Alastair Reynolds: Csapatban – 4/5
Nem épp az általunk ismert Reynolds – de ez persze nem probléma. Nagyon furcsa novella egyébként: egy kicsit himnusz a tudományhoz, egy kicsit érdekes seregélyes allegória, egy kicsit meg nem értettem. De kétségtelenül volt hangulata, nem is akármilyen.

Kai Ashante Wilson: Kaidzsú maximus®: változatos, szép, új – 4,5/5
Nehéz lenne azt mondani, hogy tökéletesen megértettem, mi történik itt. De nagyon izgalmas volt felfedezni a morzsákat a meglehetősen sajátos világból, meg összerakosgatni, hogy mit is szeretne az író. Erős hangulat, még erősebb karakterek, igen hatásos jelenetek… csak azért örültem volna, ha egy hajszálnyival jobban összeáll.

Kelly Robson: Versailles vizei – 4/5
Kifejezetten szórakoztató kisregény, pedig amúgy kissé féltem a későbarokk-minimálfantasy környezet miatt. De ez simán elbűvölt, szívesen olvastam volna még tovább. Kellemesen érdekes világ, pont annyi fantasztikus elem, hogy egy nagyon egyedi színezetet adjon a cselekménynek, szimpatikus narrátori karakter, tetszetős lezárás – soha rosszabbat.

Geoff Ryman: Kapitalizmus a 22. században – 3,5/5
Érdekes jövős, MI-s novella, de valahogy nem tudott igazán közel kerülni hozzám. Pedig amúgy működött a stílus, tetszett a tartalma, élveztem a háttér ötleteit, nem volt gondom a karakterekkel, mégsem kötött le annyira, mint kellett volna. Van ez így.

Gwyneth Jones: Tudatosok – 3/5
Gyakorlatilag az előző pepitában: hiába van valami egészen érdekes (noha azért zavarosan előadott) háttere, hiába visz magával a stílus, hiába van sajátos nézőpontja a főszereplőnknek, nem tudott lenyűgözni ez a novella. Ráadásul valami billegett a narrációban és a gondolatokban – ezek az MI-k meg transz- és poszthumánok az emberi/idegen elme tengelyen nem nekem tetsző részen helyezkedtek el.

Tamsyn Muir: A mélytenger menyasszonya – 5/5
Na, végre egy igazán zseniális novella! Lovecrafti apokalipszis tinilányokkal, veszettül szórakoztató módon. Imádtam, ahogy a hátteret kibontja, ahogy olyan magától értetődő természetességgel kezeli az egész világot – de ehhez mondjuk kellett is a remek narrátori alak. Folytonos mosolygás a világvége küszöbén.

Caitlín R. Kiernan: Dancy vs. a Pteroszaurusz – 3/5
Regénykezdetként kiváló, novellaként már elég necces. Miután belerázódtam, egészen hangulatosnak tűnt, de végig úgy éreztem, ez valaminek a része, nem önálló egész. A világ leginkább összedobált ötletek halmára emlékeztetett, de sem a koncepció, sem az értelme nem világos – történetesen ugyanis addigra véget ért a szöveg. Nem illik cserben hagyni az olvasót. Pedig sokkal jobb is lehetett volna.

Sam J. Miller: Jégtömbök – 5/5
Eddig nagyon keveselltem az érzelmeket és az érzelmi hatást a novellákban, de végre itt egy, ami simán lehengerelt. Nagyon szimpatikus, ahogy csak pár ecsetvonással megfesti ezt a klímaváltozás utáni világot (végre nem Amerika a mindenség közepe!), de az igazi hatás az apa és fia kapcsolatában rejtőzik. Gyönyörűen megfestett pár jelenet, egyszerűségében tökéletes konfliktusok, felesleges pillanatok nélkül – nálam hibátlan a végeredmény.

Elizabeth Bear: A szív mocskos feladványa – 2,5/5
Értem én a nosztalgiát, de akkor tessék nosztalgikusan művelni. Alaphelyzetében, tudományosságában, cselekménybeli konfliktusaiban rájátszik az oldschool-hatásra, de közben meg foglalkozik genetikai meg genderkérdésekkel, amik nagyon másfelé visznek. Főleg ez utóbbit én nagyon idegen testnek érzékeltem, főként hogy még a párkapcsolaton belüli probléma is kissé erőltetettnek hatott. Ez így nálam a „két szék között a pad alá” esete, ráadásul a szerkezeti billegés sem tetszett.

Greg Bear: Indul a gép – 4/5
Menő kvantumszámítógépes sci-fi novella. Tetszettek az ötletei és úgy általában a megvalósítása – talán az én ízlésemnek kicsit sok a tudományos fejtegetés, de hát sci-fi, ott meg állítólag ez jó.

Genevieve Valentine: Vér, hamu, fonat – 4/5
Újabb abszolút korrekt novella, nagyon tetszett a hangulata, még ha amúgy a (világ)háborús történeteket nem is szoktam annyira bírni. Plusz pont a pár visszaemlékezős jelenetért, viszont mínusz az aktuális cselekmény rövidségéért – ennél többet/bonyolultabbat is szívesen olvastam volna.

Alyssa Wong: Sorvadó anyának éhező leánya – 4,5/5
Hogy ez milyen érdekes és kreatív volt! Már maga az alapötlet is nagyon beteg, de zseniálisan köríti a részletekkel. A végére aztán tényleg nagyon elszáll, nekem valahogy az nem is működött annyira, de a sötét-gyomorforgató légkör előtt (a nem mindennapi fantasztikummal) minden további nélkül leborulok.

Catherynne M. Valente: Liliom és szarv – 5/5
Imádom, ahogy Valente ír (no meg ahogy Csilla fordítja): líraian, lágyan, de közben kemény is, komoly dolgokról beszél. Gyakorlatilag csak leírás az egész novella, mégis annyi minden van benne ötletileg és érzelmileg, hogy az hihetetlen. Látszólag két teljesen eltérő dologról szól (egy pompás-izgalmas módon megközelített háborúról és egy nem mindennapi szerelemről), de mégis csodálatosan fonódnak össze.

Robert Reed: A császárnő teljes pompában – 4,5/5
Nagyon mókás ötletre épül ez a novella, nem tudom érte nem szeretni. Ráadásul nagy öröm, hogy tényleg nemcsak valami könnyed csattanóra vezette fel, hanem a végére komolyabb érzelmi drámává fordult át – nem illett száz százalékosan az írás első feléhez, de azért nálam működött. Az első fele, a főszereplő személyével együtt pedig tökéletes.

Jeffrey Ford: A tél kísértete – 2/5
Ez nem nyert meg igazán. Nem vagyok oda a karácsonyos történetekért, de itt valahogy semmi sem klappolt igazán. Nem ragadt el a hangulat, nem éreztem feszültséget, sőt, inkább untam. Kicsit kilóg a többi írás közül.

Ian McDonald: Botanica Veneris: Ida, Rathangan grófnője: Tizenhárom papírkivágás – 4,5/5
Nem semmi cím, nem semmi novella. Értem én, hogy a regényeiben McDonald ennyire oda van az egzotikus társadalmakért, de ugyanez a Vénuszon is? Meglepően tetszett, bár volt egy pont, amikor azt hittem, végleg elvesztem ebben az írásban. Tökéletes modernizálása a témának és a stílusnak, remek hangulat, kifejezetten érdekes cselekmény, egy idő után már a narráció sajátosságait is szerettem.

Vonda N. McIntyre: Húgocskák – 3,5/5
Ritka beteg sci-fi novella, talán ezért annyira nem is nyűgözött le. Nagyon furcsa ötletek (azt azért nem állítanám, hogy el tudom a húgocskákat képzelni magam előtt), de mintha kicsit olyan céltalan lett volna. Szimplán a furát viszont még nem érzem elégnek.

Sam J. Miller: Otthonok szellemei – 5/5
Én nem tudom, kicsoda Sam J. Miller, de remélem, két ilyen elképesztően jó novella után regénye is megjelenhet magyarul. Még mindig le vagyok nyűgözve attól, milyen könnyedén képes érzelmekkel bánni, milyen erős hatást tud elérni egészen finom módszerekkel – ugyan ezúttal kicsit rózsaszín lett a történet, de még ezt is simán elfogadom, annyira élveztem.

Nike Sulway: A Karen Joy Fowler Olvasókör – 2,5/5
Nem egyértelmű, hogy miféle előismerettel kellett volna rendelkeznem ehhez, de abban majdnem biztos vagyok, hogy nem ártott volna olvasni pár KJF történetet és mondjuk a Rideg egyenleteket. Bár értékeltem ezt az orrszarvús dolgot, azért így eléggé céltalannak és sehová nem tartónak éreztem.

Kim Stanley Robinson: Felszólalás – 3,5/5
Egy ötlet meg egy hozzá korrekt módon passzoló írási forma. Jópofa novella, semmi különös, amolyan egynek elment – plusz valamiért nagy mértékben emlékeztetett egy Antal József írásra innen.

Simon Ings: Drónok – 2/5
Hiába volt benne pár érdekes ötlet, nekem ez egy katyvasznak tűnt. Zagyva háttér, értelmetlen cselekmény, gyenge karakterek, én nem éreztem sem hangulatot, sem igazán jó stílust. Talán a kötet leggyengébbje eddig.

Usman T. Malik: A koldusherceg és az eukaliptuszdzsinn – 3/5
Sokszor hangulatos, gyakran szórakoztató, olykor egészen meglepő kisregény, de sajnos nekem nagyon hosszúnak tűnt ez a 60 oldal. Rövidebben, tömörebben, pár jelenetet kihúzva szerintem jobban működött volna… no meg némi eredetibbet is el tudtam volna képzelni a témával kapcsolatban, hiába voltak érdekes ötletei.

Kelly Link: Rombolj és találj – 3,5/5
Érthetetlen és zavaros, de érdekes típusú Link-novella, nagyon kevés fogódzóval (sőt, mintha a novella végi ajánlás többet egyértelműsítene, mint maga a történet). Szerettem a hangulatát, de a világa eléggé távol maradt tőlem, azzal meg aztán pláne nem hitegetném magam, hogy megértettem, mi történt itt.

Ann Leckie: Más néven a világ – 3,5/5
Jópofa novella a fajok közötti megértési nehézségekről. Kicsit túlhúzott, és mintha feleslegesen sokat akart volna elmondani, de legalább mindvégig érdekes maradt. Bár jobban szerettem volna, a szereplők némileg (na, jó, sokkal) kevésbé idegesítőek. Mondjuk zárásként ennél erősebb írást is el tudtam volna képzelni…

3 hozzászólás
>!
Amadea
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016

Kevés sci-fi és fantasy mozgatja meg annyira a fantáziámat (hehe), hogy egy fárasztó nap és egy hosszas sorban állás után bemasírozzak egy könyvesboltba, és minden fakszni nélkül vásároljak. (Az utóbbi időkben sokat álmélkodtam; emberek csak úgy bemennek egy üzletbe, és mindenféle akciók, csereberélés és kutakodás nélkül megvesznek egy könyvet? Hajdani, szinte sportszerűen űzött kedvezményes beszerzéseimre emlékezve nekem ez nagyon furcsa. Antikváriumok? Konyvar.hu, legalább Jófogás? Na, mindegy.) Jonathan Strahan válogatására már csak azért is kíváncsi voltam, mert tudtam, hogy benne van Catherynne M. Valente, meg egy állítólag nagyon beteg írás, amelynek a címe napokon keresztül eszembe jutott, a Sorvadó anyának éhező leánya. Aznap este is, amikor kiszabadultam a postáról, és a lábam a szemben lévő könyvesboltba vitt.

Valente és Alyssa Wong beváltotta a hozzá fűzött reményeket, de a kötet egészéről ezt nem tudom elmondani; nagyon vegyes a válogatás, vannak köztük hosszabb és rövidebb, földhözragadtabb és nagyon elrugaszkodott vagy bizarr írások, híres, az avatottak számára ismert és kezdő szerzők is – Tamsyn Muirnak még hivatalos oldala sincsen, csak egy Tumblr-és egy Twitter-oldala, pedig!… –, így valószínűleg minden könyvmoly talál magának fogára valót. Maradhatnánk ennél a demokratikusan édes és békés képnél, de én… nem azt mondom, hogy gonosz vagyok, de van bennem egy kissé ellenséges sznob lelkület, ami szeretné elcsúfítani a rózsás véget, mert az az igazság, hogy a kötet első harmadában alaposan meg voltam ijedve.
Neil Gaiman Fekete kutyáját már olvastam a Felkavaró tartalomban – a legjobb novella volt, érdekes, hogy ott a záró, itt a nyitó írásnak tették meg –, ezért átlapoztam Bacigalupi Hamuvárosához. Remélem, a regényeiben tud kezdeni valamit a „jajdeszarnekünk, nagyon szenvedünk, mert botor módon tönkretettük a Földet”-koncepcióval, mert ettől nem fogok hideg vízben zuhanyozni és áttérni a vegán étrendre, egy „Fogadj örökbe!” kiscicás képtől jobban elfacsarodik a szívem (hajaj). A Jamaicai gyömbér egy fokkal jobb volt, de semmi különös. A harmadik novella Alastair Reynoldsé, a Csapatban. Értem én, de… a kurva életbe, ez végig ilyen lesz? Volt az SFmagnak egy ingyen letölthető novellaválogatása (nem a 10 című, hanem a másik), azt nem bírtam végigolvasni a koncepciótlan nyígás miatt, pedig csak a piacos buszozások alkalmával vettem elő. Ez a válogatás kezdett nagyon erre az esetre hasonlítani; kezdtem nagyon pánikba esni, hogy egy szörnyű izé miatt fizettem 4500 Ft-ot, hogy ezerháromszázvalahány olvasás után ennyire lyukra futottam volna, vagy ennyire nem fekszenek nekem ezek a műfajok?!
A Kaidzsú Maximusszal már képes voltam zöld ágra vergődni. Szeretek én szenvedni, ha annak van értelme és mondanivalója, és ebben a novellában volt, bár kellett némi idő, amíg belehelyezkedtem a szerző világába. Nagyon érdekes! Ha regénnyé bővítené, szívesen elolvasnám.

Aztán jött a Versailles vizei.
Ez és a többi, testemhez-lelkemhez közel álló novella alapján minden sci-fi -és fantasyrajongó kijelenti, hogy egy hülye liba csajszis / nőies vagyok, de akkor is az alábbiak tetszettek a legjobban:
– Neil Gaiman: Fekete kutya – a Felkavaró tartalomból nekem ez volt a legkiemelkedőbb, sőt, kb. az egyetlen értékelhető novella; kicsit darkos-szomorkás hangulatú, mitológiával átitatott, helyenként borzongató, emiatt szeretném elolvasni az Amerikai isteneket. Nálam Gaiman kétesélyes szerző, vagy nagyon eltalál valamit, vagy nagyon erőtlen.
– Kelly Robson: Versailles vizei – A pompázatos francia királyság, csupa giccs, stukkó, aranyfüst, rizsporos paróka, üres fecsegés és halálos pletykák szemet gyönyörködtető kaleidoszkópja, fantasybeütéssel, ohh, mintha kifejezetten nekem írták volna. Megértem, ha a hard rajongóknak ez a „semmi különös esete”, de nekem nagy szerelem ez a közeg.
– Tamsyn Muir: A mélytenger menyasszonya – Vagány csajszis, Lovecraft-apoteózisos, amilyen vicces, a férfiak is mosolyogni fognak rajta. Kicsit háztáji boszis, imádom! És az első bekezdés!
„Kúszó éjurunk eljövetelének idején, a csillagfény asztrális sebeibe vonulás által -megjósolva tizenhat éves lettem, és megkaptam Barbie álomautóját. Mar nagynénim_ negyed dolcsiért vásárolta, és mini Snickers csokikkal tömte ki a csomagtartóját. Meghatott a gesztus.”
Utólagos űrt fedezek fel tinédzser éveimből, amiért nekem nem ajándékoztak csokikkal kitömött Barbie autót. Pedig kocsit se kellett volna hozzá venni. Kőszeghy Annának gratulálok a fordításhoz!
– Caitlín R. Kiernan: Dancy vs. a Pteroszaurusz – Kiernan iránt különös gyengédséggel viseltetek a The Drowning Girl elolvasása óta, és nemcsak azért, mert a kevés angolul olvasott könyvem egyike, hanem a különlegessége miatt is. A Dancy tulajdonképpen annyira nem nagy szám, de nekem tetszett a hangulata, a két világszemlélet ütköztetése, a repdeső dög a háttérben.
– Genevieve Valentine: Vér, hamu, fonat – Szintén nem egy nagy durranás, kicsit hiányérzetem volt, de tetszik a benne rejlő potenciál és az ötlet. Bárcsak írna belőle regényt a szerző!
– Alyssa Wong: Sorvadó anyának éhező leánya – Tök izgi volt! Betegnek nem mondanám, a kajától se undorodtam meg (persze, hogy ettem közben – ezt a nagy pardon sportos testet etetni kell), de érdekes, egyedi, jól megírt történet, szintén regény terjedelemért kiált.
– Catherynne M. Valente: Liliom és szarv – mélységes harmónia jön létre az univerzumban, ha Kleinheincz Csilla Valentét fordít (pat kollegina is ilyesmit említ a véleményében), szinte tapintható a köztük lévő összhang, ami sajátos ritmikát ad a szövegeknek; azt érezni, hogy a szavak pont így sorakoznának, ha Valente magyar szerző lenne. Eszméletlen ez a nő, az írásai valóságos burjánzó, élettől lüktető kertek, ahol beleszédülsz az illatok orgiájába. Szikrázik tőle az agyam, pörögnek a fogaskerekek és legszívesebben sikítoznék örömömben az esztétikumtól. Magasan kvalifikált könyvmolyoknak való szerző.
Elnézést az ömlengésért, mindez igaz a Liliom és szarvra is. A történet kissé háttérbe szorul a mívesség miatt, de bánja a fene.
– Robert Reed: A császárnő teljes pompában – egyszerű és nagyszerű, és valahol mélységesen szomorú. Mást vártam tőle, egy picit el is hasalt az elvárásaim miatt, de összességében szuper novella.
– Ian McDonald: Botanica Veneris: Ida, Rathangan grófnője: Tizenhárom papírkivágás – esküszöm, hogy a már a címből tudtam, hogy ez nagyszerű lesz. Kalandos, egzotikus, a pár klisét ügyesen felhasználó. McDonald annyira nekem való szerző, hogy még a Brasylt is el fogom tőle olvasni.
– Sam J. Miller: Otthonok szellemei – tulajdonképpen ez is eléggé nőies novella, Miller dicséretre méltóan formálta meg a főszereplőt, aki mögött nem vész el az ábrázolt probléma, ami sajnos nagyon aktuális. No, nem a szellemek, habár ki tudja…
– Usman T. Malik: A koldusherceg és az eukaliptuszdzsinn – ilyen cím mellett nagyon mérges lettem volna, ha nem tetszik. Kicsit túl van írva, kicsit ismerős, de üdítően hatott a kötet végére jellemző leszállóágban.

Sajnos bőséggel akadtak olyan novellák, amelyek nemhogy nem tetszettek, párat nem is értettem. Ezeket nem részletezem egyesével, hanem csoportokba rendezem, pár kivétellel.
– Gwyneth Jonestól a Tudatosok és Kelly Link Rombolj és találj-ja nem tudom, mi szeretett volna lenni. A Húgocskák átkozottul perverz novella, Vonda McIntyre nyugodtan beszállhat a nevezetes liftbe Margaret Atwood és Elena Ferrante mellé, ezek a nők félelmetesek, köszi, én inkább megyek a lépcsőn. Fúúúújjj, $@!%, húgocskák, és a, a csere vagy mi, áááá. Tulajdonképpen tetszett a maga undorító módján, nem bírtam nem olvasni, de ennyi elég volt belőle.
– Pár írás az „értem én, de minek” kategóriájába került, ahol mondjuk hangulatos volt a világ, de a történet lapos volt vagy elsikkadt: Hamuváros; Kapitalizmus a 22. században; A szív mocskos feladványa; Drónok (ennél bejátszik a feminista énem).
– A „semmi különös” esete, amit el lehet olvasni, de, ha kimarad az életemből, nem maradok le semmiről: Jamaicai gyömbér; Csapatban (jaj, Al, tudsz te ennél jobbat!); Jégtömbök (pofás, de olvastunk már ilyet); Indul a gép.
– Nike Sulway: A Karen Joy Fowler olvasókör – némi értetlenséget érzékelek az erőben, úgyhogy bátorkodom közzétenni a a saját kis magyarázatom:
van ugye Fowler regénye, A Jane Austen Könyvklub, a címen kívül semmi köze a novellához. A másik magyarul megjelent könyvének, a Majd' kibújunk a bőrünkbőlnek viszont van, ahol…
spoiler
Emellett az ember-állat kapcsolatra, a hasonlóságra, az ember pusztítására utal, de ez egyértelmű. Nekem nagyon nem jött be a Majd' kibújunk a bőrünkből, túl erőltetett, akinek kell, szóljon, eladó.
– Más néven a világ – ezt tudja a híres Ann Leckie? Ann, bocsi, hiába van imponálóan narancssárgára festve a lábkörmöd, de hogy a francba nem zavarta az embereket vagy száz éven keresztül, hogy a fordítás nem pontos, és hogyhogy ez a tény nem evidens, holott a kiscsoportos óvodások is megtanulják? Jéééézusom. Az uralkodó meg… légyszi, olvass valamit a nagy francia forradalomról. Ha minden második mondatod az a bizonygatás, hogy „Iss uralkodója vagyok!”, az már régen rosszat jelent.
– Jeffrey Ford: A tél kísértete – mmm, értem, oké, de… bocsi, Jonathan, de KOMOLYAN, TE BELERAKTÁL AZ ÉV HIPERSZUPER VÁLOGATÁSÁBA EGY GONOSZ TELES NOVELLÁT? A Fekete kutya, a Botanica Veneris, A mélytenger menyasszonya és a többiek mellé? Pólyás kezdők vagyunk, vagy ínyencek? Nem rossz ez, de annyira babacipős az ötlet, hogy fáj.

A zűrzavaros, ám az olvasás közbeni lelkiállapotomat híven érzékeltető bejegyzés végére annyit jegyeznék meg, hogy még objektív szempontok alapján sem tökéletes ez a válogatás – valószínűleg sokan találnának mondjuk a Tudatosoknál jobb írást, és nekem nagyon gyanús, hogy ennyire nyomják Ann Leckie-t –, de nagy a szórás, és Jonathan Strahan is emberből van, egyéni ízléssel, ami nem passzolhat minden olvasóéhoz, aki beleolvas ebbe a kötetbe. Nálam 17/27 az arány, amiben benne van a legnagyobb jóindulatom is – de, aki képes volt csupán Valentéért megvenni ezt a kötetet, annak ez az arány kész főnyeremény.:)

6 hozzászólás
>!
Noro MP
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016

Nem szoktam átlagot számolni az antológiákban, de ez a könyv annyira tematika-mentes, hogy másképp nem tudtam kiókumlálni a végeredményt. 3,57 pedig az én rendszeremben annyit tesz, hogy van benne nagyon jó, nagyon rossz és mindenféle a kettő között. Talán ha nem pont Leckie kerül a végére, akkor nem egy „hát, mit tudom én” érzéssel csuktam volna be :)
Szerintem nagy bátorságra vall nálunk kiadni egy ilyen „általános fantasztikum” válogatást, mert vajon hány olyan olvasót találsz, aki minden stílusra és típusra nyitott? Én épp ezen újító szándék miatt tudtam, hogy ezt megveszem, akármi is lesz benne – de szerintem én a kisebbséghez tartozom azzal, hogy a bizonytalanra szeretek rárepülni :D Ezzel együtt legközelebb az Old Venus, a New Space Opera, vagy valami hasonló címet látnék igazán szívesen. Magyar szemmel ezek is elég kísérleti és modern antológiák, de sokkal könnyebb célozni velük.

A novellákat három részben már értékeltem:
https://moly.hu/hozzaszolasok/7014644
https://moly.hu/hozzaszolasok/7022413
https://moly.hu/hozzaszolasok/7027479
de aki nem akar kattintgatni, annak itt is leírom, hogy az ismerős nevek közül Elizabeth Bear és Ian McDonald zseniálisat alkotott (mindketten a retrómodern űropera terén), Neil Gaiman hozta a szokásosat, Kim Stanley Robinson viszont szokásával ellentétben nagyon röviden alkotott valami nagyon frappánsat. Catherynne Valente az első oldalakon talán nem sokat mutat, de érdemes átgondolni a történetét, Alastair Reynoldsban és Greg Bearben viszont nagy megrökönyödésemre csalódnom kellett.
A kevésbé ismertek közül Tamsyn Muir fekete humorától eldobtam az agyamat, Kai Ashante Wilson, Gwyneth Jones és Kelly Link rendhagyó stílusával érdemes megküzdeni, mert meghálálják, Genevieve Valentine és Sam Miller pedig kevés szóval is tud érdekes történeteket felépíteni.
Caitlín Kiernan, Jeffrey Ford, Nike Sulway és Simon Ings novelláitól viszont nem javaslom, hogy bárki is sokat várjon.
Ebben a gyűjteményben tényleg minden megtalálható, ez a fő erénye és egyben a legnagyobb hibája is.

>!
elge76
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016

Valahogy úgy vagyok a novellás kötetekkel, hiába van ráírva hogy „legjobb” "legmenőbb" "leg- leg- leg-, általában sosem teljes az örömöm. Most sem lett ez másképp, pedig szeretem a novellákat.

Eleve a kötet címe becsapós, nagyon, rá van írva ugyan hogy „scifi”, de megszámoltam, összesen 4 olyan történet van benne ami scifinek felel meg… a 27-ből.
A másik dolog, hogy eme kötet elolvasása után már biztosan állíthatom, hogy Strahan ízlése eléggé távol áll tőlem.
Összesen 4 történetre tudtam azt mondani, hogy jó, és 6 történetre azt, hogy nagyon jó.
A többi mind untatott, ezért vagy abbahagytam, vagy csak beléjük lapoztam, de beleolvasva sem tudtak meggyőzni.
Szóval 27 novellából nekem 10 darab jött be, ami az én szempontomból enyhén szólva is igen rossz arány. Így most ezt a könyvet arányaiban fogom értékelni, ezért csak 2 csillag jár.

Azt a tízet viszont felsorolom, mert ők valóban megérdemlik.

Az a 4 amelyek csak tetszettek, mert érdekes hangulatuk volt:
Caitlín R. Kiernan – Dancy vs. a Pteroszaurusz
Greg Bear – Indul a gép
Catherynne M. Valente – Liliom és szarv
Jeffrey Ford – A tél kísértete

Az a 6 amelyik annyira tetszett, hogy mágnesként vonzották a tekintetemet, és nagyon szívesen olvasnék még tőlük (kivéve Gaiman, mert tőle tudok, csak a többiektől nem):
Neil Gaiman – A fekete kutya
Nalo Hopkinson & Nisi Shawl – Jamaicai gyömbér
Gwyneth Jones – Tudatosok
Tamsyn Muir – A mélytenger menyasszonya
Alyssa Wong – Sorvadó anyának éhező leánya
Sam J. Miller – Otthonok szellemei

2 hozzászólás
>!
ppayter
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016

"[…] Amikor májusban (csak négy hónapja volt?) kiderült, hogy a Gabo kihozza magyarul a veterán szerkesztő, Jonathan Strahan 1997 óta futó antológia-sorozatának aktuális részét, a bejelentést öröm és meglepettség fogadta. Részemről ezek mellé némi kételkedés is társult – veterán blogolvasók ismerhetik a novellákhoz és novelláskötetekhez fűződő viszonyomat –, de bíztam abban, hogy az angolszász SF-szcéna azért elég nagy ahhoz, hogy össze lehessen szedni évente egy kötetnyi vállalható novellát.

Ez így is lett: annak ellenére, hogy – jó eséllyel az eredeti kiadó engedélyének hiánya miatt – kimaradt néhány elég nagy név (pl. China Miéville és Greg Egan), kimondottan színvonalas válogatás született, talán ha két-három olyan novella van a huszonhétből, amire azt mondom, hogy fölösleges volt helyet adni neki a kötetben. Jó történetekből viszont nincs hiány, ilyenek például Neil Gaiman, Ian McDonald és Usman T. Malik novellái, de szorosan mögöttük ott van Kelly Robson, Tamsyn Muir, Elizabeth Bear, Catherynne M. Valente, Kim Stanley Robinson és Ann Leckie is.

[…]

Arra nem látok sok esélyt, hogy az előző kilenc kötet is megjelenjen magyarul, viszont szívesen polcra tenném minden évben az aktuális részt, már csak azért is, hogy emlékeztessenek: lehet jó novellákat találni, csak kellően nagy merítés szükséges hozzá."


Bővebben, novellánként a blogon: http://kultnaplo.blogspot.com/2016/09/jonathan-strahan-…

Igen, tényleg 4,5 csillagot adtam egy novelláskötetre.

>!
Jaina
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016

Ha ezek voltak 2016 legjobb novellái, akkor sajnos nagyon rossz úton halad a sci-fi és a fantasy műfaj is. Remélem csak Strahan ízlésével vannak gondok és akkor mégsem olyan rossz a helyzet.
Egyetlen novella volt az egész kötetben, ami tetszett: a Liliom és szarv. Nagyon ötletesnek tartom, hogy ebben a világban, amit Valente elénk tár a háború eszközei nem a fegyverek (és nem a férfiak vívják őket), hanem a vacsoraasztalnál a mérgek és ellenmérgek, és a méregkeverő nők döntik el egy-egy csata kimenetelét. A két csillagot így emiatt a történet miatt érdemli meg a könyv és azért mert hálás vagyok, hogy felfedeztem magamnak Valente írásait

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Bori_L

Rájönni, melyik hibát érdemes elkövetni – ez volt a nehéz.

459. oldal (Otthonok szellemei)

>!
Lénaanyukája P

Noha egyébként javíthatatlanul hétköznapi vagyok, egy sajátossággal azért rendelkezem: csak olyanokkal jövök ki jól, akik okosabbak nálam.

(első mondat)

>!
Lénaanyukája P

– Egyesek szerint ezen a helyen az ördögöt imádták – folytatta Oliver. – Ami véleményem szerint butaság. De az egyik ember istene egy másik ember ördöge, nem?

Neil Gaiman: Fekete kutya

>!
Tarja_Kauppinen 

Minden jó történet után maradnak kérdések.

551. oldal, A koldusherceg és az eukaliptuszdzsinn

>!
Tarja_Kauppinen 

Azt hiszem, minden emberhez eljut a maga terhe.

551. oldal, A koldusherceg és az eukaliptuszdzsinn

>!
Lénaanyukája P

Nekem még sosem mondták, hogy legyünk barátok. […] Bizalmatlan voltam, sosem voltam népszerű. A legnagyobb iskolai előrelépésem az volt, hogy már nem azt mondogatták rám, hogy dilis, hanem azt, hogy gót. A többi lány gyűlölte a különcködést, de a gót stílust el tudták fogadni. Egyesek még Nightwish-albumokról is beszéltek hozzám. Hogy teljes legyen az összkép, a hajamat is feketére festettem, és onnantól kezdve nem szóltak be.

Tamsyn Muir: A mélytenger menyasszonya

Kapcsolódó szócikkek: Nightwish
>!
Dodd

A tudományoskodás módszere, hogy soha nem szabad lelkesedést mutatni iránta, soha nem szabad bevonódottnak látszani, soha nem szabad olyannak látszania, mint amit emberek végeznek, akiknek megvan a maguk élete, szeretett és nem szeretett dolgai, a szokásos reményei és félelmei.

93. oldal

>!
virrasztó 

Helyettünk álmodnak, nem? Szerintem azért szerkesztik át az álmainkat, hogy ne ijedjünk meg.

Ezért tettem

>!
virrasztó 

Arra kérlek, most kapcsolj ki minden csatlakozást. Igen, mindegyiket. Egyetlen aranyos kis app se zsizsegjen a fejedben. KAPCSOLD KI.
Olyan lesz, mint a haldoklás. A memóriád egyes részei egyszerűen leállnak. Szörnyű lesz, mintha azt néznéd, ahogyan egy város összes fénye kialszik, csak épp RÓLAD van szó. Vagy legalábbis arról, akit magadnak hittél.

MEU IRMÃ

>!
marschlako P

Igen, de azok jogtalan tartozások voltak, szóval az emberek inkább
beszüntették a törlesztést. Tény, hogy talán azéer választották ezt a
megoldást, mert nem kellett félniük az éhezéstől. Ezzel talán kicsúsztak a
mások által fizetett járulékokból élő társadalmi réteg markából…

488. oldal, Kim Stanley Robinson: Felszólalás


Hasonló könyvek címkék alapján

Mark Lawrence: Úti testvérek
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok
Kelemen Zoltán: Első 21 novella
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
J. L. Armentrout: Origin
On Sai: Lucy
Nalini Singh: Szabadulás
Patrick Ness: Válasz és Kérdés
Ransom Riggs: Lelkek könyvtára
Dan Wells: Ruins – Romok