Általánosan: hiába nem tökéletesek, szinte kivétel nélkül mindegyik novella hatással volt rám valahogy: izgalmas ötletével, különös világával, sajátos érzelmeivel… szinte mindegy is, a lényeg, hogy megragad bennem. Ennél többet pedig én nem is merek várni.
Összefüggően: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-10-12+…
És akkor egyenként.
Neil Gaiman: Fekete kutya – 4/5
Hangulatos rémtörténet egy angliai kisvárosból (plusz egy fekete kutya és egy csomó macska). Nem mondanám túl újszerűnek, viszont a megírás módja így is elég erős. Szerintem némi minimális ismeret nem árt hozzá az Amerikai istenekről, mert nélküle zavaros lehet (de persze lehet, hogy tévedek).
Paolo Bacigalupi: Hamuváros – 4/5
Egycsattanós, rövid, kiszámítható novella, mondanám rá kapásból, ha nem teremtené meg olyan erősen a világ hangulatát és a főszereplőjének érzéseit. Valószínűleg ha nem olvastam volna A vízvadászt, még nagyobbat ütne – ugyanakkor ha A vízvadász olyan erős lenne végig, mint ez a novella, jobban csápolnék a regény kapcsán. Olvasás közben rájöttem, hogy ha minden „egycsattanós” rövidke ezt a szintet hozná, nekem sem lennének ellenérzéseim a műfajt illetően… Bár az is igaz, hogy nem ilyen jellegű fordulatokon szoktam problémázni. Az ilyet szeretem; nagyon is.
Nalo Hopkinson – Nisi Shawl: Jamaicai gyömbér – 3/5
Érdekes világ, noha ez az óraműves esztétika sosem volt a szívem csücske. De ez mondjuk a novella YA-jellegű hangvételére is igaz, szóval rögtön kettős hátrányból indul – és akkor a számomra erősen kilógó végéről még nem is írtam. Egyébként nem rossz, de azért nem igazán hatott meg.
Alastair Reynolds: Csapatban – 4/5
Nem épp az általunk ismert Reynolds – de ez persze nem probléma. Nagyon furcsa novella egyébként: egy kicsit himnusz a tudományhoz, egy kicsit érdekes seregélyes allegória, egy kicsit meg nem értettem. De kétségtelenül volt hangulata, nem is akármilyen.
Kai Ashante Wilson: Kaidzsú maximus®: változatos, szép, új – 4,5/5
Nehéz lenne azt mondani, hogy tökéletesen megértettem, mi történik itt. De nagyon izgalmas volt felfedezni a morzsákat a meglehetősen sajátos világból, meg összerakosgatni, hogy mit is szeretne az író. Erős hangulat, még erősebb karakterek, igen hatásos jelenetek… csak azért örültem volna, ha egy hajszálnyival jobban összeáll.
Kelly Robson: Versailles vizei – 4/5
Kifejezetten szórakoztató kisregény, pedig amúgy kissé féltem a későbarokk-minimálfantasy környezet miatt. De ez simán elbűvölt, szívesen olvastam volna még tovább. Kellemesen érdekes világ, pont annyi fantasztikus elem, hogy egy nagyon egyedi színezetet adjon a cselekménynek, szimpatikus narrátori karakter, tetszetős lezárás – soha rosszabbat.
Geoff Ryman: Kapitalizmus a 22. században – 3,5/5
Érdekes jövős, MI-s novella, de valahogy nem tudott igazán közel kerülni hozzám. Pedig amúgy működött a stílus, tetszett a tartalma, élveztem a háttér ötleteit, nem volt gondom a karakterekkel, mégsem kötött le annyira, mint kellett volna. Van ez így.
Gwyneth Jones: Tudatosok – 3/5
Gyakorlatilag az előző pepitában: hiába van valami egészen érdekes (noha azért zavarosan előadott) háttere, hiába visz magával a stílus, hiába van sajátos nézőpontja a főszereplőnknek, nem tudott lenyűgözni ez a novella. Ráadásul valami billegett a narrációban és a gondolatokban – ezek az MI-k meg transz- és poszthumánok az emberi/idegen elme tengelyen nem nekem tetsző részen helyezkedtek el.
Tamsyn Muir: A mélytenger menyasszonya – 5/5
Na, végre egy igazán zseniális novella! Lovecrafti apokalipszis tinilányokkal, veszettül szórakoztató módon. Imádtam, ahogy a hátteret kibontja, ahogy olyan magától értetődő természetességgel kezeli az egész világot – de ehhez mondjuk kellett is a remek narrátori alak. Folytonos mosolygás a világvége küszöbén.
Caitlín R. Kiernan: Dancy vs. a Pteroszaurusz – 3/5
Regénykezdetként kiváló, novellaként már elég necces. Miután belerázódtam, egészen hangulatosnak tűnt, de végig úgy éreztem, ez valaminek a része, nem önálló egész. A világ leginkább összedobált ötletek halmára emlékeztetett, de sem a koncepció, sem az értelme nem világos – történetesen ugyanis addigra véget ért a szöveg. Nem illik cserben hagyni az olvasót. Pedig sokkal jobb is lehetett volna.
Sam J. Miller: Jégtömbök – 5/5
Eddig nagyon keveselltem az érzelmeket és az érzelmi hatást a novellákban, de végre itt egy, ami simán lehengerelt. Nagyon szimpatikus, ahogy csak pár ecsetvonással megfesti ezt a klímaváltozás utáni világot (végre nem Amerika a mindenség közepe!), de az igazi hatás az apa és fia kapcsolatában rejtőzik. Gyönyörűen megfestett pár jelenet, egyszerűségében tökéletes konfliktusok, felesleges pillanatok nélkül – nálam hibátlan a végeredmény.
Elizabeth Bear: A szív mocskos feladványa – 2,5/5
Értem én a nosztalgiát, de akkor tessék nosztalgikusan művelni. Alaphelyzetében, tudományosságában, cselekménybeli konfliktusaiban rájátszik az oldschool-hatásra, de közben meg foglalkozik genetikai meg genderkérdésekkel, amik nagyon másfelé visznek. Főleg ez utóbbit én nagyon idegen testnek érzékeltem, főként hogy még a párkapcsolaton belüli probléma is kissé erőltetettnek hatott. Ez így nálam a „két szék között a pad alá” esete, ráadásul a szerkezeti billegés sem tetszett.
Greg Bear: Indul a gép – 4/5
Menő kvantumszámítógépes sci-fi novella. Tetszettek az ötletei és úgy általában a megvalósítása – talán az én ízlésemnek kicsit sok a tudományos fejtegetés, de hát sci-fi, ott meg állítólag ez jó.
Genevieve Valentine: Vér, hamu, fonat – 4/5
Újabb abszolút korrekt novella, nagyon tetszett a hangulata, még ha amúgy a (világ)háborús történeteket nem is szoktam annyira bírni. Plusz pont a pár visszaemlékezős jelenetért, viszont mínusz az aktuális cselekmény rövidségéért – ennél többet/bonyolultabbat is szívesen olvastam volna.
Alyssa Wong: Sorvadó anyának éhező leánya – 4,5/5
Hogy ez milyen érdekes és kreatív volt! Már maga az alapötlet is nagyon beteg, de zseniálisan köríti a részletekkel. A végére aztán tényleg nagyon elszáll, nekem valahogy az nem is működött annyira, de a sötét-gyomorforgató légkör előtt (a nem mindennapi fantasztikummal) minden további nélkül leborulok.
Catherynne M. Valente: Liliom és szarv – 5/5
Imádom, ahogy Valente ír (no meg ahogy Csilla fordítja): líraian, lágyan, de közben kemény is, komoly dolgokról beszél. Gyakorlatilag csak leírás az egész novella, mégis annyi minden van benne ötletileg és érzelmileg, hogy az hihetetlen. Látszólag két teljesen eltérő dologról szól (egy pompás-izgalmas módon megközelített háborúról és egy nem mindennapi szerelemről), de mégis csodálatosan fonódnak össze.
Robert Reed: A császárnő teljes pompában – 4,5/5
Nagyon mókás ötletre épül ez a novella, nem tudom érte nem szeretni. Ráadásul nagy öröm, hogy tényleg nemcsak valami könnyed csattanóra vezette fel, hanem a végére komolyabb érzelmi drámává fordult át – nem illett száz százalékosan az írás első feléhez, de azért nálam működött. Az első fele, a főszereplő személyével együtt pedig tökéletes.
Jeffrey Ford: A tél kísértete – 2/5
Ez nem nyert meg igazán. Nem vagyok oda a karácsonyos történetekért, de itt valahogy semmi sem klappolt igazán. Nem ragadt el a hangulat, nem éreztem feszültséget, sőt, inkább untam. Kicsit kilóg a többi írás közül.
Ian McDonald: Botanica Veneris: Ida, Rathangan grófnője: Tizenhárom papírkivágás – 4,5/5
Nem semmi cím, nem semmi novella. Értem én, hogy a regényeiben McDonald ennyire oda van az egzotikus társadalmakért, de ugyanez a Vénuszon is? Meglepően tetszett, bár volt egy pont, amikor azt hittem, végleg elvesztem ebben az írásban. Tökéletes modernizálása a témának és a stílusnak, remek hangulat, kifejezetten érdekes cselekmény, egy idő után már a narráció sajátosságait is szerettem.
Vonda N. McIntyre: Húgocskák – 3,5/5
Ritka beteg sci-fi novella, talán ezért annyira nem is nyűgözött le. Nagyon furcsa ötletek (azt azért nem állítanám, hogy el tudom a húgocskákat képzelni magam előtt), de mintha kicsit olyan céltalan lett volna. Szimplán a furát viszont még nem érzem elégnek.
Sam J. Miller: Otthonok szellemei – 5/5
Én nem tudom, kicsoda Sam J. Miller, de remélem, két ilyen elképesztően jó novella után regénye is megjelenhet magyarul. Még mindig le vagyok nyűgözve attól, milyen könnyedén képes érzelmekkel bánni, milyen erős hatást tud elérni egészen finom módszerekkel – ugyan ezúttal kicsit rózsaszín lett a történet, de még ezt is simán elfogadom, annyira élveztem.
Nike Sulway: A Karen Joy Fowler Olvasókör – 2,5/5
Nem egyértelmű, hogy miféle előismerettel kellett volna rendelkeznem ehhez, de abban majdnem biztos vagyok, hogy nem ártott volna olvasni pár KJF történetet és mondjuk a Rideg egyenleteket. Bár értékeltem ezt az orrszarvús dolgot, azért így eléggé céltalannak és sehová nem tartónak éreztem.
Kim Stanley Robinson: Felszólalás – 3,5/5
Egy ötlet meg egy hozzá korrekt módon passzoló írási forma. Jópofa novella, semmi különös, amolyan egynek elment – plusz valamiért nagy mértékben emlékeztetett egy Antal József írásra innen.
Simon Ings: Drónok – 2/5
Hiába volt benne pár érdekes ötlet, nekem ez egy katyvasznak tűnt. Zagyva háttér, értelmetlen cselekmény, gyenge karakterek, én nem éreztem sem hangulatot, sem igazán jó stílust. Talán a kötet leggyengébbje eddig.
Usman T. Malik: A koldusherceg és az eukaliptuszdzsinn – 3/5
Sokszor hangulatos, gyakran szórakoztató, olykor egészen meglepő kisregény, de sajnos nekem nagyon hosszúnak tűnt ez a 60 oldal. Rövidebben, tömörebben, pár jelenetet kihúzva szerintem jobban működött volna… no meg némi eredetibbet is el tudtam volna képzelni a témával kapcsolatban, hiába voltak érdekes ötletei.
Kelly Link: Rombolj és találj – 3,5/5
Érthetetlen és zavaros, de érdekes típusú Link-novella, nagyon kevés fogódzóval (sőt, mintha a novella végi ajánlás többet egyértelműsítene, mint maga a történet). Szerettem a hangulatát, de a világa eléggé távol maradt tőlem, azzal meg aztán pláne nem hitegetném magam, hogy megértettem, mi történt itt.
Ann Leckie: Más néven a világ – 3,5/5
Jópofa novella a fajok közötti megértési nehézségekről. Kicsit túlhúzott, és mintha feleslegesen sokat akart volna elmondani, de legalább mindvégig érdekes maradt. Bár jobban szerettem volna, a szereplők némileg (na, jó, sokkal) kevésbé idegesítőek. Mondjuk zárásként ennél erősebb írást is el tudtam volna képzelni…