Árva ​Brooklyn 48 csillagozás

Jonathan Lethem: Árva Brooklyn Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Lionel ​Essrog, a Tourette-szindrómás brooklyni árva és három egykori gyermekotthonos társa Frank Minnának, a kisstílű gengszternek dolgozik, aki egy autókölcsönzőnek álcázott nyomozóirodát vezet. Életük karizmatikus főnökük nélkül elképzelhetetlen lenne, úgyhogy az sem zavarja őket, hogy nem egészen legális feladatokat bíz rájuk. Amikor Minnát egy napon meggyilkolják, Lionel egyik társa börtönbe kerül, a másik kettő versengeni kezd a megüresedett pozícióért, az áldozat özvegye pedig lelép a városból. A különc Lionel élete tehát hirtelen fenekestül felfordul, és ugyan még a hétköznapi kommunikációval is nehezen boldogul, ő kezdi el felgöngyölíteni a szövevényes ügy szálait.

Jonathan Lethem a hard-boiled krimik előtt tisztelgő regényével széles körű elismertséget vívott ki magának, többek között az Amerikai Könyvkritikusok Díjával (National Book Critics Circle Award) is kitüntették. A könyv alapján 2019-ben Edward Norton rendezett azonos című mozifilmet, amelynek… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
GABO, Budapest, 2019
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634068914 · Fordította: Bart Dániel
>!
GABO, Budapest, 2019
352 oldal · ISBN: 9789634069218 · Fordította: Bart Dániel
>!
Athenaeum 2000, Budapest, 2001
280 oldal · ISBN: 9639261491 · Fordította: Bart Dániel

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Prince


Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 68

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

mate55 P>!
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

A „Tic.” Shakespeare-je: Jonathan Lethem. Raymond Chandler féle figyelem a szociális (és társadalmi) árnyalatokhoz, karikatúra vígjátékkal fűszerezve. Ahol a szavak szétválnak majd összefonódnak az egyre jobban mélyülő kuszaságban. Lionel Essrog, a Tourette-szindrómával rendelkező „magándetektív” párbeszéde akár egy „kaleidoszkóp”: a szójátékok, az anagrammák és a puszta hangulat kombinációja. Betegsége által arra kényszerül, hogy pattintson, számoljon, ugasson, morogjon, furcsa énekképet készítsen a nem megfelelő pillanatokban. Ezáltal a „kommunikációja” természetesen ugyanolyan kihívás az olvasó, mint Lionel számára. Bár az intrika és a feszültség erőteljes összetevői ennek a különleges hard-boiled kriminek, másik vonzereje a helyszín. Mert Brooklyn egy olyan mikrokozmosz, ahol a bűnözés mindenütt jelen van. Itt semmi sem olyan, mint amilyennek látszik. Szinte minden kirakat mögött valamilyen titkos művelet zajlik. Valóban a legfinomabb részletekkel ragadja meg a területet. (Mint Paul Auster New York-i regényeiben.) A kisebb és a nagyobb léptékű problémák ábrázolását számtalan háttéranyaggal és az események megértéséhez szükséges információval köti össze, amik hozzátesznek a regényhez, és színesítik az elbeszélést. Az pedig, hogy kiben milyen érzelmeket vált ki, az már az olvasó habitusán múlik. Vagy, ahogy Reviczky Gyula írja versében: „Ki sóhajtoz, ki mulat, a világ csak – hangulat.” Nem rendelkezik olyan megmaradó képességgel, hogy a detektívregények egyik klasszikusa legyen, de remélem, van egy kis hely az irodalomtörténeti könyvek között Jonathan Lethem számára is.

robinson >!
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Essrog megható karakter, egészen sajátosan működő egyéni belső világa pontosan és hitelesen ábrázolt. Lionel tikkjei a szövegből jól követhetőek, alapos és részletes leírásokat kapunk a betegség hátteréről, mibenlétéről. Ha rááll az olvasó a szórakoztató szójátékai, játékos anagrammái egyéni hangulatot adnak a regénynek. A Tourette-szindrómás brooklyni árva fiú nyomozót játszik.

https://gaboolvas.blogspot.com/2020/04/arva-brooklyn.html

vargarockzsolt>!
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Ez egy jó kis bűnügyi regény, noire. Jóindulattal: Chandler előtt tisztelegve; rosszindulattal: Chandler sablonjait ismételve. Amiért különleges, és amiért tényleg érdemes elolvasni: egy zseniális karakter, egy Tourette-szindrómás nyomozó.

Így kezdődik:

„Minden a kontextuson múlik. Öltöztess be, és úgy nézz meg. Vásári kikiáltó vagyok, licitvezető, részegen szónokló szenátor, belvárosi performansz-művész, nyelveken szólok. Tourette-kórom van, amitől be nem áll a szám, bár legtöbbször csak suttogok és sutyorgok, mintha felolvasnék, közben ugrál az ádámcsutkám, rágóizmom kicsiny szívként pumpál, fojtott a hangom, csöndesen, önmaguk kísértetárnyaként potyognak belőlem a szavak, üresen, mint a tökmaghéja, monoton, hangtalan…”
(a folytatást lásd itt: http://moly.hu/idezetek/385589)

Ez jó szöveg, bár időnként persze fárasztó, de mit is jelent valójában? A könyv végén felel erre egy másik részlet:

" Elég gyakran általánosítok, de hát a nyomozók már csak ilyenek.
[…]
Természetesen az általánosítás is a Tourette egyik formája. A világ megérintésének, kezelésének egyik módja, hogy bevonjuk magyarázó nyelvvel."

A Touretette a tudattalan kontrollálhatatlan tartalmainak felszínre törése, amely leleplezi a külső világ megismerésének és kezelésének módszerét: mindent értelmezni kell, azaz megérinteni és bevonni a magyarázó nyelvvel.

A tourette-es beteg védtelen, kiszolgáltatott, mert végletesen őszinte. Elárulja azokat a mechanizmusokat, ahogy működünk, és ez visszataszító, pornográf, perverz, függetlenül attól, hogy mennyi szexuális tartalma van.
A tourettes betegnek nem működnek megfelelően az elfojtásai, mintha csak folyamatosan egy pszichoanalitikus díványán feküdne: mondja, csinálja, függetlenül a konvencióktól, a kultúra, a civilizáció korlátaitól.
A tourette-es betegnek nem lehetnek titkai, ezért pontosan ellentéte a bűnözőnek, akinek cselekedetei – és így személyisége – talán legfontosabb részét lepleznie kell. A tourette-es beteg „őrült”, a bűnöző csak normasértő, aki – ha sikeres –, a társadalmi beilleszkedés egyik leghatékonyabb útját-módját választotta.
A tourette-es beteg költő, jó költő vagy rossz költő, aki folyamatosan – formai vagy tartalmi szempontok véletlenszerű figyelembe vételével – asszociál, a nyelvvel foglalkozik, rímeket farag, szóvicceket gyárt.
A tourette-es beteg „tikkel”, kényszeresen mozgásokat végez, utánoz és ismétel. Az egyedi és motivációkhoz kötött cselekvéseket rögzíti, felerősíti és így karikírozza.
A tourette-es beteg az író helyettesítője a regényben, ő a lúzer (Miskin herceg), aki valójában az erkölcsi győztes, hiszen az anyagi és az erkölcsi siker kölcsönösen kizárja egymást, mondja a lúzer, és most éppen ő írja a könyvet.

Jó könyv, egy egészen kis lépésre attól, hogy remekmű legyen.

4 hozzászólás
meseanyu P>!
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Nagyon különleges könyv, emlékezetes marad, de nem bűvölt el annyira, mint vártam. Érdekes volt nyelvileg, izgalmas a krimi-szál, egyedi a főszereplő, szóval mindenképp érdemes volt elolvasni, de nem volt benne annyi hangulat, annyi New-York, annyi humor, mint amire számítottam.

cseri P>!
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Pont ilyen könyvet akartam olvasni, valami ilyen vagányabbat, izgalmasat. Ez a könyv rosszul járt különben, ha ma adnák ki, valami csicsás borítóval, egy kis reklámmal, szerintem sikeres lehetne.
Na, majd ha filmet forgatnak belőle.
Majdnem négy és felet adtam csak, én a krimi részétől annyira nem voltam elájulva, egy helyen el is vesztettem a fonalat, nem mintha annyira bonyolult lenne, csak biztos figyelmetlen voltam, de Lionel Essrognak öt csillagot adok mégis. Szeretem az ilyen hendikepes (ebben az esetben Tourette-szindrómás), de jó fej szereplőket.

2 hozzászólás
Kapusi_Farmosi_Dóra P>!
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Amikor egy főhös képes nem elcsépelt lenni, az már félsiker. Az Árva Brooklyn főszereplője, Lionel pedig, szó se róla, egyáltalán nem hétköznapi figura. Tourette-szindrómája különös és kívülállók számára érthetetlen függönye mögül szemléli a világot. Nem kell túl sokáig figyelnünk ahhoz, hogy feltűnjenek az akaratlan rángások, gallér igazítások, a furcsa, oda nem illő szavak, káromkodások amelyek úgy zuhognak elő a szájából, mint a gátat áttört folyó. A fordító szuper munkát végzett a verbális tikkekkel (így nevezik az ismétlődő akaratlan hangadások, szavak előtörését), az abszolút kedvenc szavam a: pöcsmaláta. Biztos sokat elárul rólam, hogy épp ezt választottam, de amikor a kenyeret épp – a fizika törvényeinek megfelelően – a vajas felével ejtem a konyhapadlóra, olyan jól esik hozzávágni. Hülye kenyér. Pöcsmaláta.

Eleinte szokatlan volt ez a fajta „játék” a szavakkal, de hamar megszokható, Lionel szimpatikus karakter, együtt tudunk érezni vele. Kinek ne csúszott volna még ki a száján egy oda nem illő szó vagy vihogott fel akaratlanul egy borzasztó helyzetben. Pedig normál esetben tudjuk kontrollálni, hogy mit mondunk és teszünk. Mégis, amikor elveszítjük az irányítást magunk felett, legszívesebben a föld alá süllyednénk sűrű bocsánatkéréseket motyogva az orrunk alatt. Gondoljunk bele, milyen nehéz élete lehet valakinek, aki fizikálisan képtelen arra, hogy uralma alatt tartsa a testét (beleértve a nyelvét is) és folyamatosan ki van téve a környezete ítélkező pillantásainak.

Annyira utálom, amikor azt a kifejezést hallom, hogy filmszerűn peregtek az események, most viszont semmi más nem jut eszembe, amivel le lehetne írni, milyen érzés volt olvasni a könyvet. Lap-lap után épült fel Brooklyn a szemem előtt: csak és kizárólag az ötvenes évek Amerikájába tudtam elhelyezni a történetet, kellemes noir hangulatba burkolózva. Minden férfi hosszú kabátban, kalapban, szájából lógó cigivel, résnyire szűkült szemekkel, penge vékony ajkakkal. És persze sose süt a nap. Az mindent elrontana. Az elképzelt Brooklynom buborékját azért olykor így is kipukkasztotta például egy-egy mobiltelefon, ami már épp megjelent a ’90-es években, amikor ténylegesen játszódik a regény.

https://csakegypercre.blog.hu/2020/05/07/a_tourette-szi…

pat P>!
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Azt hiszem, újradefiniáltam saját használatomra a „veszélyesen élni” fogalmát.
Veszélyesen élni azt jelenti, hogy ha egy sci-fi író ír egy első ránézésre krimit, ami viszont simán, sőt jobban értékelhető szépirodalomként, továbbá igen erős pszichológiai alappal dolgozik, akkor én azt a könyvet elolvasom. Méghozzá igen lelkesen, sokévnyi ácsingózást követő toronymagas elvárásokkal.
Vakmerőségem elnyerte méltó jutalmát. Ez valami remek volt. (Mostanában nagyon meg vagyok elégedve a megérzéseimmel, csak mondom.)
Kriminek önmagában elég halvány lenne mondjuk a történet, de a stílusa és a humora egyaránt elképesztő, és ez a Tourette-es (meg szerintem pluszban még kényszeres) főhős! Lionel Essrog az utóbbi idők legszeretnivalóbb, legmeghatóbb karaktere, valami egészen sajátos, szerintem nagyon pontosan és hitelesen ábrázolt belső világgal, hát imádom nagyon. El nem tudom képzelni, hogy lehetne őt megfilmesíteni, de nosza, hátha.

2 hozzászólás
Gregöria_Hill>!
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Ezt a könyvet egy könyvtári kiárusításon vettem, szimbolikus összegért, de emlékeztem, hogy @cseri nagyra értékelte, ami nekem mérce, így elhoztam. Valamint természetesen állandóan lemaradok a sikerkönyvek up-to-date olvasásáról. Ezt is, mint a HP-t meg a Davincikódot meg a Johannagimit, sikerült évekkel később elolvasnom. Látom cseri értékelésében: „Na, majd ha filmet forgatnak belőle” alatta meg, hogy most már van is film. Ennyivel vagyok lemaradva állandóan :)

Ez egy nagyon New York-i sztori, történésben brooklyni, de vannak ilyen kis galád, áskálódó megjegyzések más negyedekre, nem pc. Megkapó mindjárt az elején a New York-i autósüldözés, ami nem olyan, mint a filmeken, mert araszoló dugó van, így lépésben üldöznek, vagy állva. :D Ezen kívül más popkulturális utalások is vannak a New York-i akciófilmek túlzásaira, valószínűnek tartom, hogy nem ismertem fel mindet. De amit felismertem, az vicces volt. A főszereplőt szimpatikussá tudta tenni az író, amelyik napon a könyv negyedét elolvastam, akkor éjjel mondjuk asszociációs szófüzérekkel álmodtam. Egész álló éjjel! Az eredetit nem olvastam, nem is néztem meg, de a fordítónak respect.

Jó, vagány egy könyv! Nézzem meg a filmet? Áthelyezték az ötvenes évekbe a R. Chandler vonal miatt, ha jól értem.

HA86>!
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Szinte hallom a fejemben Lionel Essrog hangját. Az eszeveszett, Tourette-es hangot – az egyik legnagyobb szívást, amivel a Sors sújthat egy embert.
Lional, ezt a szívást megfejelendő, ormótlan méretű, apátlan-nyátlan srác, aki intézetben nevelkedik, nagy (és kb. egyetlen) kiugrási lehetősége pedig, hogy rá, és három intézetis társára szemet vet egy kisstílű, karizmatikus gengszter, Frank Minna, aki mindenesként alkalmazza őket autókölcsönzőnek álcázott nyomozóirodájában. Néha egy kis lehallgatás, követés, megfigyelés…, de semmi komoly, míg egy hűvös őszi napon Minnát halálra nem késelik. Innentől kezdve fenekestül felfordul a négy, időközben felnőtt férfivé cseperedett „Minna-fiú” élete – közülük is legfőképp Lionel-é, aki elhatározza, hogy megbosszulja Frank halálát. Hát, kb. ennyi az alapsztori. A krimi-vonal ugyan tartogat egy-két meglepetést, de önmagában nem túl erős. Az elbeszélő, az ismétlési kényszertől és szó-kifacsarási mániától szenvedő Lionel tette számomra mesterművé – hentesművé, szerkentyűvé – az Árva Brooklyn-t. :) Na, meg Lethem elképesztően plasztikus stílusa, és Brooklyn-szeretete! Nem jártam még Brooklyn-ban, de mintha egy komplett irodalmi várostérképet kaptam voltam utca- és helységnevekkel, formákkal, színekkel, hangulatokkal: a város minden bűzét, mocskát, szépségét és elevenségét. Lethem szavai nyomán szinte tapintani tudtam Brooklyn lényegét.

Nagyon-nagyon ajánlom!

3 hozzászólás
zoja>!
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Én összekevertem anno valamit, magyarul csak most olvastam ezt.
Kezdem a rosszal: a fordításhoz nem tudok gratulálni. A Tourette-nyelvvel tett leleményes dolgokat a fordító, de aki ebben ügyes, az ne írjon le olyasmit pl., hogy „I speak in tongues” = „nyelveken szólok”…

A regényről: az ötlet egyszerű de nagyszerű: az általában profin kommunikáló és híresen menő dumájú hardboiled detektív szerepébe tesz Lethem egy halmozottan hátrányos helyzetű, Tourette-szindrómás férfit, akit senki nem vesz komolyan. Hogy hogyan boldogul egy ilyen figura ebben a műfajilag kötött szerepben, attól érdekes az egész, mivel Lionel szerencsére teljesen hiteles.
Tragikomikus, ahogy egy alapvetően kiváló megfigyelő és emberismerő 'nyomozó' küzd a kényszerességével és a tikkjeivel. Ez megvan a párbeszédekben (a Lionelből kiugró Tourette-es nyelvfoszlányok) ugyanúgy, mint ahogy Lionel gondolatmeneteiben (amit ő meta-tourette-nek hív – ez az, amikor a tikkekről való kényszeres gondolkodás folyton betör a nyomozás folyamatába), és a regény teljes cselekményében (ez spoiler lenne:)).
Sokkal inkább szól ez a regény a Tourette-szindrómáról, mint egy bűnügy felderítéséről. A műfaj szerintem inkább egy kapaszkodó az olvasónak, ami csak még jobban kiemeli, hogy hogyan viselkedik a Tourette-es olyan helyzetekben, ahol a kezdő krimiolvasó is nagyon jól tudja már, hogy egyébként hogy viselkedne egy a műfajhoz passzoló figura.
Ahogy @ponty írja, az itteni címkék nem igazán találóak, szvsz a fülszöveg sem a legjobb. ( félnótás … ugyanis Tourette-kórban szenved ???)
De a regény nagyon jó.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kókuszka>!

Nekik is, és nektek is csak annyit mondok: Tegyetek úgy, mint a víz, szívódjatok fel. Tegyetek úgy, mint a festék, kopjatok le. Menjetek el a sarokra, és nézzétek meg, ott vagyok-e.

348. oldal

robinson >!

A Tourette-szindróma valójában életfogytiglani fogócska, amelyben állandóan utolér a világ (vagy az agyam, ami ugyanaz). Én meg a világot: apádütés van.
Lehet vajon másképp is? Ha valaki játszott már ilyet, tudja.

Kapcsolódó szócikkek: Tourette-szindróma
robinson >!

A bűntudatról már sokat tudtam. A bosszú azonban teljesen más volt. A bosszún még gondolkoznom kellett.

robinson >!

A Szent Vince Fiúotthon könyvtárában nőttem fel, Brooklyn belvárosának abban a részében, amelyet eddig még egyetlen beruházó sem próbált megszerezni, hogy rendbe hozza, és drága környéket csináljon belőle;

Gregöria_Hill >!

Nagy a forgalom a fejemben, és nem is egyirányú.

122. oldal

robinson >!

Nem látszottak valami higgadtnak, rosszul csinálták, amit csináltak, és egyáltalán nem voltak kemények. Pisztolyt egyiküknél sem láttam.
Ráadásul mind a négy napszemüvegen ott fityegett egy narancssárga, ovális árcédula, amelyen az állt: $6.99!

robinson >!

– Maga a Gerard vagy a Frank? – kérdezte Tony.
– Minna, Frank Minna. – Úgy mondta, ahogy a 007 azt, hogy Bond. James Bond.

robinson >!

Én voltam Minna különleges effektusa, a testet öltött vicc.

robinson >!

A tányéromra koncentráltam – az evés akkoriban már megbízható gyógyír volt. Carlotta meg közben végig simogatott minket, bár ha közelebbről is megnéztük volna a kezét, elszörnyedünk.
Minna észrevette.
– Élvezed, mama? Idehoztam neked az egész árva Brooklynt.
Boldog karácsonyt!


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Dean R. Koontz: Rejtekhely
Robin Cook: Invázió
Rick Riordan: A villámtolvaj
Cornelie C. G.: Teremtő erő
J. D. Robb: Halálos rögeszme
Lawrence Block: A betörő, aki parókát viselt
Lawrence Block: Betörő a szekrényben
Stephenie Meyer: A Vegyész
Janet Evanovich – Lee Goldberg: A nagy zsákmány
Janet Evanovich: Két ravatal