Árva ​Brooklyn 25 csillagozás

Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A regény főhőse egy félnótás fiatalember. Lionel Essrog, főhősünk ugyanis Tourette-kórban szenved, vagyis akaratán kívül összevissza kiabál, és mindent összefogdos. A kevésbé vonzó figurát kedvelik a nők, akiknek segédletével magándetektív lesz, már amennyiben annak számít, az, aki megpróbálja kideríteni, miért és kik ölték meg főnökét. Vizsgálódásának eredménye, hogy a maffia keze van a dologban. Amíg erre fény derül, addig az olvasó megismeri a buddhisták életét, az olasz alvilág jellegzetességeit, a japán konyhaművészetet. Emellett számos epizód derít jókedvre, mert az író véleményét gyakran viccekbe csomagolva tárja elénk.

Eredeti mű: Jonathan Lethem: Motherless Brooklyn

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
Athenaeum 2000, Budapest, 2001
280 oldal · ISBN: 9639261491 · Fordította: Bart Dániel

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Prince


Kedvencelte 2

Várólistára tette 33

Kívánságlistára tette 28


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Ez egy jó kis bűnügyi regény, noire. Jóindulattal: Chandler előtt tisztelegve; rosszindulattal: Chandler sablonjait ismételve. Amiért különleges, és amiért tényleg érdemes elolvasni: egy zseniális karakter, egy Tourette-szindrómás nyomozó.

Így kezdődik:

„Minden a kontextuson múlik. Öltöztess be, és úgy nézz meg. Vásári kikiáltó vagyok, licitvezető, részegen szónokló szenátor, belvárosi performansz-művész, nyelveken szólok. Tourette-kórom van, amitől be nem áll a szám, bár legtöbbször csak suttogok és sutyorgok, mintha felolvasnék, közben ugrál az ádámcsutkám, rágóizmom kicsiny szívként pumpál, fojtott a hangom, csöndesen, önmaguk kísértetárnyaként potyognak belőlem a szavak, üresen, mint a tökmaghéja, monoton, hangtalan…”
(a folytatást lásd itt: http://moly.hu/idezetek/385589)

Ez jó szöveg, bár időnként persze fárasztó, de mit is jelent valójában? A könyv végén felel erre egy másik részlet:

" Elég gyakran általánosítok, de hát a nyomozók már csak ilyenek.
[…]
Természetesen az általánosítás is a Tourette egyik formája. A világ megérintésének, kezelésének egyik módja, hogy bevonjuk magyarázó nyelvvel."

A Touretette a tudattalan kontrollálhatatlan tartalmainak felszínre törése, amely leleplezi a külső világ megismerésének és kezelésének módszerét: mindent értelmezni kell, azaz megérinteni és bevonni a magyarázó nyelvvel.

A tourette-es beteg védtelen, kiszolgáltatott, mert végletesen őszinte. Elárulja azokat a mechanizmusokat, ahogy működünk, és ez visszataszító, pornográf, perverz, függetlenül attól, hogy mennyi szexuális tartalma van.
A tourettes betegnek nem működnek megfelelően az elfojtásai, mintha csak folyamatosan egy pszichoanalitikus díványán feküdne: mondja, csinálja, függetlenül a konvencióktól, a kultúra, a civilizáció korlátaitól.
A tourette-es betegnek nem lehetnek titkai, ezért pontosan ellentéte a bűnözőnek, akinek cselekedetei – és így személyisége – talán legfontosabb részét lepleznie kell. A tourette-es beteg „őrült”, a bűnöző csak normasértő, aki – ha sikeres –, a társadalmi beilleszkedés egyik leghatékonyabb útját-módját választotta.
A tourette-es beteg költő, jó költő vagy rossz költő, aki folyamatosan – formai vagy tartalmi szempontok véletlenszerű figyelembe vételével – asszociál, a nyelvvel foglalkozik, rímeket farag, szóvicceket gyárt.
A tourette-es beteg „tikkel”, kényszeresen mozgásokat végez, utánoz és ismétel. Az egyedi és motivációkhoz kötött cselekvéseket rögzíti, felerősíti és így karikírozza.
A tourette-es beteg az író helyettesítője a regényben, ő a lúzer (Miskin herceg), aki valójában az erkölcsi győztes, hiszen az anyagi és az erkölcsi siker kölcsönösen kizárja egymást, mondja a lúzer, és most éppen ő írja a könyvet.

Jó könyv, egy egészen kis lépésre attól, hogy remekmű legyen.

4 hozzászólás
>!
pat P
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Azt hiszem, újradefiniáltam saját használatomra a „veszélyesen élni” fogalmát.
Veszélyesen élni azt jelenti, hogy ha egy sci-fi író ír egy első ránézésre krimit, ami viszont simán, sőt jobban értékelhető szépirodalomként, továbbá igen erős pszichológiai alappal dolgozik, akkor én azt a könyvet elolvasom. Méghozzá igen lelkesen, sokévnyi ácsingózást követő toronymagas elvárásokkal.
Vakmerőségem elnyerte méltó jutalmát. Ez valami remek volt. (Mostanában nagyon meg vagyok elégedve a megérzéseimmel, csak mondom.)
Kriminek önmagában elég halvány lenne mondjuk a történet, de a stílusa és a humora egyaránt elképesztő, és ez a Tourette-es (meg szerintem pluszban még kényszeres) főhős! Lionel Essrog az utóbbi idők legszeretnivalóbb, legmeghatóbb karaktere, valami egészen sajátos, szerintem nagyon pontosan és hitelesen ábrázolt belső világgal, hát imádom nagyon. El nem tudom képzelni, hogy lehetne őt megfilmesíteni, de nosza, hátha.

2 hozzászólás
>!
cseri P
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Pont ilyen könyvet akartam olvasni, valami ilyen vagányabbat, izgalmasat. Ez a könyv rosszul járt különben, ha ma adnák ki, valami csicsás borítóval, egy kis reklámmal, szerintem sikeres lehetne.
Na, majd ha filmet forgatnak belőle.
Majdnem négy és felet adtam csak, én a krimi részétől annyira nem voltam elájulva, egy helyen el is vesztettem a fonalat, nem mintha annyira bonyolult lenne, csak biztos figyelmetlen voltam, de Lionel Essrognak öt csillagot adok mégis. Szeretem az ilyen hendikepes (ebben az esetben Tourette-szindrómás), de jó fej szereplőket.

>!
zoja
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Én összekevertem anno valamit, magyarul csak most olvastam ezt.
Kezdem a rosszal: a fordításhoz nem tudok gratulálni. A Tourette-nyelvvel tett leleményes dolgokat a fordító, de aki ebben ügyes, az ne írjon le olyasmit pl., hogy „I speak in tongues” = „nyelveken szólok”…

A regényről: az ötlet egyszerű de nagyszerű: az általában profin kommunikáló és híresen menő dumájú hardboiled detektív szerepébe tesz Lethem egy halmozottan hátrányos helyzetű, Tourette-szindrómás férfit, akit senki nem vesz komolyan. Hogy hogyan boldogul egy ilyen figura ebben a műfajilag kötött szerepben, attól érdekes az egész, mivel Lionel szerencsére teljesen hiteles.
Tragikomikus, ahogy egy alapvetően kiváló megfigyelő és emberismerő 'nyomozó' küzd a kényszerességével és a tikkjeivel. Ez megvan a párbeszédekben (a Lionelből kiugró Tourette-es nyelvfoszlányok) ugyanúgy, mint ahogy Lionel gondolatmeneteiben (amit ő meta-tourette-nek hív – ez az, amikor a tikkekről való kényszeres gondolkodás folyton betör a nyomozás folyamatába), és a regény teljes cselekményében (ez spoiler lenne:)).
Sokkal inkább szól ez a regény a Tourette-szindrómáról, mint egy bűnügy felderítéséről. A műfaj szerintem inkább egy kapaszkodó az olvasónak, ami csak még jobban kiemeli, hogy hogyan viselkedik a Tourette-es olyan helyzetekben, ahol a kezdő krimiolvasó is nagyon jól tudja már, hogy egyébként hogy viselkedne egy a műfajhoz passzoló figura.
Ahogy @ponty írja, az itteni címkék nem igazán találóak, szvsz a fülszöveg sem a legjobb. ( félnótás … ugyanis Tourette-kórban szenved ???)
De a regény nagyon jó.

2 hozzászólás
>!
CaptainV P
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Nagy elvárásaim voltak a könyvvel kapcsolatban, titkon abban bíztam, hogy ez a legújabb kedvenc könyvem lesz. Hát, nagy favorit éppen nem lett, de azt mindenképpen el kell ismernem, hogy ez tényleg jó könyv.
Nem tudnám megindokolni, hogy miért, de engem pont akkor nem kötött le a történet, mikor érezhetően elértük a tetőpontot. Viszont ezt ellensúlyozták a kitűnő karakterleírások, az, hogy milyen finom részleteket megtudhatunk az egyes szereplőkről. Minna gyakorlatilag mikroszkóp alatt volt, és hál istennek volt is olyan érdekes személyisége, hogy ez ne legyen baj vagy túlzás. Nekem úgy izgalmasabb lett volna az egész, ha ő még a történet része, pusztán csak azért, mert nagyon érdekes színfolt, de úgy, hogy már csak a szelleme kísért, nem az igazi.
De ez jó könyv. Megértem, hogy díjnyertes.

>!
hársvirág
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Jó könyv volt, bár nem sikerült közel kerülnöm a szereplőihez. Ez az érzelmi távolságtartás az oka, hogy nem lett öt csillag. (Az okára nem jöttem rá, de hát van ilyen…)

1 hozzászólás
>!
Bori88
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

Egy igazi, modern hard-boild, Van itt minden, ami kötelező, kezdve a magányos magánnyomozótól a femme fatale-on át egy bűnügyik, aminek nem annyira a megoldása a fontos, mint inkább az út, amit főhősünk bejár. Mindezt a 80-as évek köntösében kapjuk, popkulturális utalásokkal megtűzdelve. Ez adja az Árva Brooklyn esszenciáját. Remek könyv a maga nemében.


Népszerű idézetek

>!
liivia

– Örülnék, ha felhívna – Portárs! Korpás! Tortás! – ha bármi furcsát lát.
– Maga elég furcsa – mondta komolyan.
– Ha valami furcsát lát. Rajtam kívül.

125. oldal [Athenaeum 2000]

>!
liivia

– Izgódom érted – mondtam, mert Tourette megint beletenyerelt a mondanivalómba. El akartam tűnni Kimmery közeléből, mielőtt üvölteni, ugatni kezdek, vagy rászabadítom ujjaimat a pólója nyakára.
Elmosolyodott.
– Ez mit jelent? – kérdezte. – Izgulok és aggódom egyszerre?
Bólintottam. Rátapinott.
– Nem lesz semmi bajom. Ne izgódj.

134. oldal [Athenaeum 2000]

>!
liivia

Nem tudom, hogy A művész, akit azelőtt úgy hívtak, hogy Prince, a magánéletében tourette-s vagy kényszeres-e, de amit nyilvánosan csinál, az tuti az. Sose gyakorolt rám különösebb hatást a zenéje, egészen addig, amíg 1986-ban, Minna Cadillacjének autórádiójából először hallottam a Csók című tébolyító nótát fröcsögni. Addig összesen talán egyszer-kétszer hallottam olyan zenét, amelyik egyszerre játszik rá a klausztrofóbiára és a kirobbanó felszabadulásra… Csak úgy pulzált a tourette-s energiáktól. Megadtam magam zilált, vinnyogó hullámzásának, és élveztem, hogy most az egyszer az agyamon kívülre került a szindrómám, és egy rövid időre kint él a levegőben.

120. oldal [Athenaeum 2000]

Kapcsolódó szócikkek: Prince
>!
liivia

Pillantása gyöngéd volt, nézése kutató. Lecsúszott ő is a fal mellé, amitől úgy rendeződtünk, mint egy óra mutatói, cipőnkkel a középpontban. Az óránk négyet mutatott. Megpróbáltam nem éjfél felé araszolni.

192. oldal [Athenaeum 2000]

>!
vargarockzsolt P

Minden a kontextuson múlik. Öltöztess be, és úgy nézz meg. Vásári kikiáltó vagyok, licitvezető, részegen szónokló szenátor, belvárosi performansz-művész, nyelveken szólok. Toirette-kórom van, amitől be nem áll a szám, bár legtöbbször csak suttogok és sutyorgok, mintha felolvasnék, közben ugrál az ádámcsutkám, rágóizmom kicsiny szívként pumpál, fojtott a hangom, csöndesen, önmaguk kísértetárnyaként potyognak belőlem a szavak, üresen, mint a tökmaghéja, monoton, hangtalan. (A Dick Tracyban csakis Motyi lehetnék.) Ilyen csökevényes formában árasztja a szavakat agyam bőségszeruja a világra, melyek úgy csiklandozzák a valóságot, mint egy zongora billentyűzetét a futamok. Cirógatják, böködik. Láthatatlan hadsereg, békefenntartó misszió, békés csürhe. Ártalmatlanok. Békítgenek, értelmezgetnek, masszírozgatnak. Amerre járnak, kisimítják az egyenetlenségeket, fölcsipegetik a szöszöket, sorba állítják a kiskacsákat, visszarendezgetik a golfpálya fölszakadt gyeptégláit. Számba veszik és kifényesítik az ezüstöt. Barátságosan rápaskolnak az öregasszonyok hátsójára, hadd vihogjanak. Csakhogy – és itt a bökkenő – amikor már túl nagy a tökély, amikor a felületek már tükörfényesek, amikor sorban állnak a kiskacsák, és már minden öregasszony elégedett, akkor az én kis hadseregem fellázad, és betör a boltokba. Kapjon csak a valóság egy döfést ide, meg még ide is egyet: kell egy szövéshiba a szőnyegbe. Szavaim idegesen rángatják a szálakat, fogást keresnek, egy gyenge pontot, egy védtelen fület. És ilyenkor jön rám az inger, és muszáj ordítanom: templomban, óvodában vagy egy zsúfolt moziban. Először csak valami viszketés, oda se neki. De a viszketésből rövidesen áradás lesz, ostromolja a repedező gátat. Noé vízözöne. Ilyen viszketés az egész életem. Már jön is. Füleket befogni! Bárkát építeni!
– Kabbeeeeee! – üvöltöm.

5. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Cornelie C. G.: Teremtő erő
Lorenzo Carcaterra: Egy gengszter
Garth Risk Hallberg: Ég a város
William Diehl: Legbelső félelem
Eric Van Lustbader: Bourne-átverés
Karen Chance: Árnyak vonzásában
R. J. Palacio: Az igazi csoda
R. J. Palacio: Csodácska
J. D. Robb: Halálos rögeszme
Lawrence Block: A betörő, aki parókát viselt