Javítások 257 csillagozás

Jonathan Franzen: Javítások Jonathan Franzen: Javítások Jonathan Franzen: Javítások

Jonathan ​Franzen a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb sztárja és fenegyereke, az író, aki kikosarazta Oprah Winfreyt, amikor az szerette volna meghívni országos nézettségű Könyvklubjába, és aki még képregényekben és a Simpson család egyik epizódjában is szerepel. Ellentmondásos, tőrőlmetszett értelmiségi figura – az a fajta, aki nem húzódik vissza elefántcsonttornyába, hanem érzékenyen reagál korának jelenségeire, és a nagy társadalmi, globális mozgásokat nemcsak elméleti összefüggéseikben látja, de regényíróként beépíti szereplőinek legapróbb rezdüléseibe is.

2001-ben megjelent regénye, a Javítások, Franzen eddigi legsikeresebb és a kritika által is legméltatottabb műve. Akárcsak az Európa Könyvkiadónál korábban megjelent Szabadság, ez is családregény – az amerikai módra szétszóródott, diszfunkcionális Lambert család regénye, amelynek tagjai különféle életstratégiákkal kísérleteznek és élethazugságokkal küszködnek; különféle módszerekkel próbálkoznak életük – és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
XXI. Század, Budapest, 2021
782 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635680542 · Fordította: Bart István
>!
XXI. Század, Budapest, 2021
844 oldal · ISBN: 9789635680559 · Fordította: Bart István
>!
Európa, Budapest, 2014
632 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799775 · Fordította: Bart István

1 további kiadás


Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

gyermekorvos

Helyszínek népszerűség szerint

Litvánia


Kedvencelte 57

Most olvassa 34

Várólistára tette 342

Kívánságlistára tette 252

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

n P>!
Jonathan Franzen: Javítások

Megkérdezték amikor elkezdtem olvasni, hogy és ez a 600 oldal téged végig le fog kötni? – azt mondtam, hogy nem tudom, remélem. És innentől kezdve be volt ültetve a bogár… többször is hullámoztam, hogy még sok van hátra. De érdekelt. Nem tudom más hogy van vele (az értékelésekből azért kiderül), én, ha nem is kiválasztok, de nagyobb figyelmet fordítok néhány szereplő felé. Ez egy családregény, sok szereplővel, volt választék. Nem szimpátia alapján választottam, hanem az alapján, hogy ki érdekel igazából. Pl. Alfréd, Chip, Denise. Aztán azt is figyeltem, hogy ki boldog az életében. Hát… úgy mondom, hogy voltak boldog vagy boldognak látszó pillanatok, de az is lehet, hogy én akartam már annyira, megmagyaráztam egy-egy életepizódot, hogy nem is volt ez annyira rossz. Szóval, hogy akartam, hogy jó legyen nekik. Csak hát ez egy könyv, már egy megírt és az utolsó oldalon az olvasónak lezárt családtörténet. Szebbé, jobbá, boldogabbá már egyiküket sem lehet tenni. Franzent viszont azért jó olvasni, mert ha a könyvében szereplőket nem is lehet megsegíteni, elszúrt mondataikat, tetteiket megjavítani, a magunkra ismerésben azt hiszem nekünk ad javítási lehetőséget. Erre ennyi oldalt rászánni dicséretes.

Kabódi_Ella P>!
Jonathan Franzen: Javítások

„Az emberi faj teljhatalmat kapott a földön, és ezt arra használja, hogy kiirtson más fajokat, és felmelegítse a föld légkörét, és általában mindent elrondítson a maga hasonlatosságára, a kiváltságaiért azonban nagy árat kellett fizetnie: véges és lényegileg állati testében ez a faj olyan agyvelőt hordoz, mely képes elképzelni a végtelenséget, és ezért maga is örökkévalóságra vágyik.”

Jonathan Franzen: Javítások c. regénye mérföldkő a nagyívű családeposzok sorában. Brutálisan szókimondó, tulajdonképpen lelkileg kizsigereli a szereplőit. Azt gondolom, ilyen közelről nézve egyikünk sem szebb.

A történet központi szálában Enid Lambert, a 75 éves, (látszólag?) rossz természetű asszony könyörgéssel, érzelmi zsarolással, minden tarsolyában fellelhető tisztességes és tisztességtelen eszközzel megpróbálja elérni, hogy a családja még egy utolsó karácsonyi ünnep erejéig összegyűljön a régi szülői házban. Férje, Alfred, Parkinson-kóros, és állapota egyre romlik. Három gyermeke, Gary, Chip és Denise, maguk is különböző problémákkal küszködnek. Életük szinte egyszerre fordul válságosra, együttesen és külön-külön értve is. Ez a tökéletesen diszfunkcionális, közép-nyugati átlagcsalád egyre mélyebbre süllyed a szégyen, a depresszió, az elhallgatott bűnök és az árulások posványában.

A városka neve, ahol a szülők élnek, szimbolikus jelentést hordoz magában: St. Jude. Júdás apostol a veszett ügyek védőszentje. Enid próbálkozása, minden reménye eleve kudarcra van ítélve, ezt rögtön érezzük. Azon kívül az önkéntelen asszociáció iskarióti Júdás személyére szintén szándékos írói fogásnak látszik: rendkívüli hitszegések és mélyre ásott titkok tengerén át vezet az út a családi házba.

Franzen keményszívű író, aki nem fél feltárni mindazt, amit az ember rejteni szeretne. A titkos csúnyát, az elsinkófált borzalmat, a dicstelen valóságot. Nem csupán az egyének egymásra hatásával manipulál, hanem globális problémákat is belefűz terjedelmes írásába. Az elidegenedés és a fennmaradásért folytatott harc individuális és egyetemleges értelemben is megmutatkozik a sorok között. Tömény, keresetlen, csípős iróniája hasfelmetsző társadalomkritika. Kissé végéerhetetlennek tűnhet. A folytonos újrázásai kimerítőek lehetnek, mert dinamikája ravaszul kifundált mesterkedés: hosszas úton kanyarogva elér egy magaslatot, majd ott magára hagyja az olvasót, és hirtelen valami egészben másba kezd. Ezt megteszi újra és újra, amíg a regény végén azután minden szálat szépen összesodor.

A Javítások a tömegek elhibázott életéről szól a maga szembeötlően gazdag irodalmi stílusában, mellőzve az utópisztikus, isteni feloldozás katartikus élményét. Rémisztő, elgondolkodtató, könyörtelen premier plán az emberi mibenlét lényegéről. Irgalmatlan, felzaklató és letehetetlen írás, mely kitörölhetetlen nyomot hagy az olvasó lelkében.

Eredeti bejegyzés a blogomban:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2021/08/jona…

sztimi53>!
Jonathan Franzen: Javítások

Előbb hallottam beszélni a műveiről, mint hogy olvastam volna tőle, olvasás után pedig nem tudtam írni róla, lássuk milyenek az emlékeim. A luxusproblémák világába vezet, a nehezen fogyasztható fogyasztói társadalom kisstílű figurái elevenednek meg, feleség-férj játszmák, férfi-barátnő slamasztika, szülő-gyerek konfliktus illetve testvérviszály kicsiben, nagyban, rothadó világunk kicsinyességei. Ezen nem tudtam nevetni, túl kíméletlen és kegyetlen Franzen Közép-Nyugat Amerikája, amiben felismertem saját életünk legtöbb ballépését, hibáját. Ez hát a nagy amerikai család eszménye, meg az amerikai álom. Nem tökéletes, hogyan is lehetne, javítandó.
Tényleg nem tudunk már semminek sem örülni? Nagyon lehúzott a könyv, nem is bírtam egyben elolvasni, szüneteket hagytam. Jól ír, fogok még olvasni tőle, de szeretni a könyvet nem tudtam.

Chöpp >!
Jonathan Franzen: Javítások

Nagyon korán ébredtem, hogy elolvassam a végét. Kicsit belecsúszott a reggeli utáni délelőtti időszakba is, de nem tudtam volna várni egy fél napot, hogy visszatérjek hozzá. Franzen nagyon nagy mesélő. Ez a monumentális családregénye pedig zseniális és ugyanakkor a leghétköznapibb, akár az élet (kisbetűsen, mert tele van félelemmel, fájdalommal, önáltatással, elutasítással és hiú reménnyel). Hagyta, hogy belefolyjak és magammal hozzam a saját apróbb-nagyobb feldolgozatlan sérelmemet és beolvadjak Szent Júdás küszködő családjába szinte egyként közülük.
Igazolás, gyógyír és soha be nem gyógyulós sebek. Franzen alkotása megismétli a való világot, csak közben az olvasó belegyúrja önmagát is oda, ahol az Ördög lakik: a részletek közé.

mbazsa P>!
Jonathan Franzen: Javítások

„A NAGY AMERIKAI REGÉNY.” Ha létezik egyáltalán ilyen műfaj, akkor az szinte biztos, hogy Franzen folyamatosan ezt űzi. Az amcsi író nem kapkodja el, 5-10 évente dob piacra egy-egy gigamonstrumot, amivel akár ölni is lehetne, de az tuti, hogy szrt nem ad ki a kezei közül. Ráérőssége talán az orosz klasszikusokkal vetekszik, akik hasonlóan íróasztalt beszakító regényeket írtak. Látványosan fityiszt mutat a lassan már idejét múlt hardcore amcsi posztmodernnek, és visszatér azokhoz a gyökerekhez, amelyekből a 19. századi realisták táplálkoztak. Persze ez már közel sem felel meg a múltszázad előtti esztétikán, sokkal inkább egy posztmodern utáni olvasótábornak készült, vagyis nekünk. (Persze kíváncsi lennék, vajon Dosztojevszkij vagy Tolsztoj mit szólna Franzenhez, de talán majd egyszer, valahol távol, egy másik párhuzamos univerzumban.)

A Javítások bizonyos szempontból a Szabadság testvérpárja, nem véletlen, hogy nálunk, ha tíz év késéssel is, de szinte egyszerre, egy évben jelent meg. Van itt minden, ami „A nagy amcsi regénybe” kell: fejlődésregény, családregény, társadalmi regény, történelemi regény stb. Franzen nagyon jól eltalálja az arany középutat. Noha vastag a könyv, és nem csak kívülről fajsúlyos, csak úgy olvastatja magát, és a kedves olvasó pedig pupillázik, hogy ripsz-ropsz elolvasott 50-100 oldalt. Nagyon részletesek és élvezetesek a leírások. Egyáltalán nem éreztem, hogy ebből húzni kéne, kellet volna. Persze a Szabadság óta elfogult vagyok Franzennel szemben.

A középpontban egy képzeletbeli északnyugati kisvárosban, St. Jude-ban élő Lambert-család áll: az idős pár, Alfred és Enid, valamint három felnőtt gyerekük, Gary, Chip és Denis. (Szent Júdás, persze csak később esett le, hogy milyen frappáns volt ez a névválasztás.) Franzen minden egyes személynek a történetét, hátterét részletesen bemutatja, így lehetünk velünk akár megértőek, de akár tűnhetnek antipatikusaknak is a szereplők. (Ez a paradox kettőség végigkíséri a regényt.) Franzen nagyon jól használja az irónia eszközét a társadalomkritikához, egyes részek annyira humorosak voltak, hogy néha hangosan felnevettem. Azonban a szatirikus hangnem mellett végig empatikus tud maradni a szereplőivel, és árnyaltan tudja őket bemutatni, hogy a könyv végére mégis csak megértsük élethelyzetüket, és részvétet érezzünk irántuk. A Szabadsághoz képest talán kevesebb a politikai töltet, de azért akad a regényben. Nagyon jó volt a lettországi szál, az író amerikai létére nagyon jól ráérzett a kelet-európai maffiaállam működésének mechanizmusára. (Sajnos ez a rész akár nálunk is játszódhatott volna, de nem akarok politizálni, csak irodalomról szólni.)

A Javítások címmel Franzen nem árul zsákbamacskát. Persze, hogy sikerül-e minden egyes szereplőjének kijavítania élete hibáját, ezt döntse el ki-ki maga. Nagyon jó a regény zárómondata, ami mindenképpen arra sarkalja az olvasót, hogy vegye kézbe saját életének irányítását, nehogy úgy járjon, mint a Lambert-család tagjai. Ezt most talán túl didaktikusnak tűnik, de az amerikai író olyan zseniálisan írja meg, hogy valójában nem az. Szerettem ezt a könyvet, minden egyes sorát, a szereplőket, a sztorijukat, úgyhogy megy a kedvencekhez, és csak szívből ajánlani tudom.

ppeva P>!
Jonathan Franzen: Javítások

Olyan régen követ, kísért, keresztbe fekszik előttem ez a könyv, hogy már szinte féltem elkezdeni. Az első találkozásom vele 10-12 éve történt, akkor még sose hallottam Franzenről, magyarul meg se jelent, és – mivel azt hittem, német író – megvettem ezt a könyvét németül egy osztrák kis falu antikváriumában. (Aztán, miután rájöttem, hogy amerikai, félretettem, hogy inkább majd angolul vagy magyarul olvasom el…) Aztán 6 éve megjelent magyarul is – vagy kerestem a könyvtárban, és nem találtam, vagy épp benn volt, én meg megrettentem tőle. Három hete tévedésből Franzen másik könyvét hoztam ki a könyvtárból, és akkor elhatároztam, hogy nem menekülök tovább.
Nehéz olvasmány volt, és nem amiatt, mert nem lett volna olvasmányos. Hanem mert a legapróbb, legzavarbaejtőbb részletekig felboncolta a szereplők érzéseit, emlékeit, csalódásait, egymással űzött játszmáit. Ezek a házastársak közötti, szülők és gyerekek közötti, testvérek közötti játszmák voltak a legmegterhelőbbek. Az ember óhatatlanul is belevonódni érzi magát, mintha részese lennék a történésnek. A fiatalok elmenekülnek otthonról, a nyomulós és tapintatlan anyától, a basáskodó és szeretetét kimutatni képtelen apától – aztán egy ponton nem menekülhetnek tovább, vissza kell térni, legalább egy kicsit, annyira, hogy némi korrekciót próbáljanak elvégezni a kapcsolatukon, beleértve akár a múltbéli kapcsolataikat is.
Külön fájdalmas volt az, ahogy egészen testközelbe hozta öregedés, a lassú leépülés, a demencia problémáit.

pepege>!
Jonathan Franzen: Javítások

A „javításra” szoruló Lambert család története ez: Al, a világéletében zárkózott apa, öreg korára Parkinson-kórral küszködik. Nehezen éli meg, mert nem könnyű elfogadni, hogy segítségre szorul, annál ő sokkal makacsabb. Felesége, Enid annak szentelte az egész életét, hogy a férjét pátyolgassa (a gyereknevelés és a háztartás vezetése mellett). S most egész évben két fontos eseményt várt: az egyik egy luxushajó utazás a férjével, a másik pedig a Karácsony, amikor szeretné, ha a családja együtt lehetne. A gyerekek persze a szélrózsa minden irányában élnek: Gary a legidősebb, a szememben piszok rossz természetű, anyagias, depresszióját takargató családapa (förtelmes, ahogy bánt a szüleivel – vett pl. hat anyacsavart, s tartotta érte a markát rögtön, most komolyan, beleszakadt abba a pár dollárba??). A második gyerek Chip. A fülszöveg szerint ő a fekete bárány. Tisztességes állása volt pedig, az egyetemen tanított, de az élet közbeszólt, s valóban eltévelygett egy kissé. Nekem mégis ő volt a három gyermek közül a legszimpatikusabb.
A legfiatalabb Denise, kiváló séf, csinos, pénzes – de vakvágányra tért az ő élete is.
Ennyi javítani való után komolyan azt hittem, hogy a végén mindenki egyszerre öngyilkos lesz, mert mindannyiuknak olyan kilátástalanná vált minden.

A regény több nagyobb fejezetre van osztva, melyeknek középpontjában egy-egy főhős van, az ő szemszögükből láthatjuk a történteket, illetve az ő életükre tekinthetünk vissza.

Franzenben most sem csalódtam. Szeretem ennek a „fenegyereknek” az írásait!

14 hozzászólás
giggs85>!
Jonathan Franzen: Javítások

A Javítások központi színhelye Franzen eddigi egyetlen magyarul megjelent kötetéhez, a Szabadsághoz hasonlóan, szintén az amerikai Középnyugat. Közelebbről St. Jude városa. Nem véletlenül, Szent Júdás ugyanis a veszett ügyek védőszentje – a regényben szereplő Lambert család bármely tagjának pedig nagy szüksége lenne a támogatására, mert mindannyian, így, vagy úgy, de elszúrták az életüket.

St Jude-ban lakik a 70-es éveikben járó Lambert házaspár, a gyerekek már rég kiröpültek a családi fészekből. Alfred, az öreg zsarnok Parkinson-kórban szenved, egyre gyorsuló tempóban veszíti el ép eszét, szinte mindenben az eddig elnyomott feleségére kell támaszkodnia. Már nincs valódi remény. Enidnek egyetlen vágya, hogy még egyszer utoljára összegyűljön a család karácsonyra, és úgy lehessen tenni, mintha semmi baj sem lenne.

Ez azonban nem ilyen egyszerű. Minden gyerekének megvan a maga problémája.

Gary, a legidősebb, sikeres bankár, gyönyörű feleséggel és három gyerekkel. A munkája nem különösebben megerőltető, kívülről nézve semmi sem indokolná a boldogtalanságát, pedig depresszióval küzd. Vagy nem. A családtagok csak ritkán őszinték egymáshoz, még így öten is klikkekben élnek. Gary és a legkisebb fia az egyikben, Caroline és a másik kettő a másikban. Az egész család valamiféle végletesen eltorzult játékszabályok szerint éli életét. A játék célja pedig az, hogy az asszony kimondhassa: a férje depressziós, Gary persze igyekszik ezt megakadályozni.
Chip, a középső gyermek, a kallódó értelmiségi mintapéldánya. Az élete jól indult, volt biztos állása és több gyönyörű barátnője. Aztán az egészet elbaszta és egyetlen reménye egy forgatókönyv lenne. Napról napra él kölcsönökből, a folyton kíváncsiskodó anyja elől bújkálva.
Denise, a legkisebb, a lány, kívűlről nézve szintén sikeresnek és boldognak mondható. Igaz, hogy elvált, és kerüli a férfiakkal való újabb kapcsolatot, de elmondhatja magáról, hogy ő egy, a sikerei csúcsán álló, irigyelt sztárszakács. Persze az ő esetében sem ilyen egyszerú.
Egyik Lambert sem túl szerethető, de talán ettől még csak hitelesebbek lesznek.

Bár a központi cselekmény, az ahogyan Enid próbálja rávenni gyermekeit, hogy ezegyszer jöjjenek ők vissza a Középnyugatra karácsonyozni, csak néhány hónapnyi időtartamot ölel fel, és csak néhány személyes találkozóból és telefonbeszélgetésből áll, Franzen kisebb-nagyobb jelenetekben visszaröpíti az olvasót a múltba, ezáltal sokkal jobban érthetővé válik a jelen és a szereplők viselkedése is. Az itt felvetett problámák egy része csak arra szolgál, hogy árnyalja az adott karaktert, az egyéni múlt részei, míg mások folyton visszatérnek és központi témákká dagadnak.
Ahogy azt már megszokhattuk a Szabadságban, Franzen sok mindenről akar elmondani sok mindent; teszi ezt úgy, hogy a mondanivalója szinte tökéletesen belesimul a regény történetébe és nem tűnik erőltetetnek. A főbb témák csak említés szintjén a következők: a diszfunkcionális amerikai család, a drogok szerepe a társadalomban, mindennapi előítéletek, a globalizáció térhódítása világszerte, az amerikai igazságszolgáltatás, a társadalmi egyenlőtlenségek, a késői kapitalizmus és az elkorcsosult liberalizmus károkozása mind a gazdaságban, mind az emberi lekekben. És még sorolhatnám.

A könyv címe elsősorban arra utal, hogy mindenkinek a saját hibáit kell megtalálnia, (azon rossz döntések eredményeit, amelyek kicsiben ahhoz vezethetnek, hogy az ember harmincvalahány évesen, teljesen kilátástalan helyzetben, egy olvadozó, lopott lazaccal az alsógatyájában bájcseveg a főnöke férjével, nagyban pedig ahhoz, hogy leél 75 évet anélkül, hogy bármikor azt tette volna, amit akart), és saját magának kell kijavítania azokat, nem szabad várni valamiféle nehezen meghatározható külső erőre, vagy személyre, vagy bármire ami majd átsegít minden bajon, problémán. A megoldás a saját kezünkben van. Bár ez így leírva kicsit didaktikusnak tűnhet, de a könyv elolvasása után már nem fog.

A Javítások nyelvezete valamivel gazdagabb és irodalmibb, mint a Szabadságé. A stílus hasonló, bár itt talán több a maró humor és az irónia. Franzen ahol kell vicces, ahol kell véresen komoly. Tökéletes pontossággal tapint rá a problémák gyökerére és mutatja be őket, igen élvezetes módon. Remek könyv.

csucsorka IP>!
Jonathan Franzen: Javítások

2021-ben Jonathan Franzen karácsonyi hangolódásra szinte teljesen alkalmatlan regénymonstrumával, a Javításokkal töltöttem a fél decembert.
Bár a fülszöveg azt sejteti, egy karácsonyi vacsora áll a regény központjában, valójában sok száz oldalt kell elolvasnunk ahhoz, hogy erre a bizonyos vacsorára megérkezzünk. És hogy megéri-e? Hatalmas betűkkel: IGEN!
De azért rögös út vezetett eddig a biztos kijelentésig.

Az első mondattól éreztem, hogy ez nem az, amire számítottam, és csak gyűltek a felhők a homlokom körül: hogyan érek majd ennek a monumentális műnek a végére?
A Javításokban minden gusztustalanságra jut valami döbbenetesen jó leírás, megfigyelés, megállapítás. Olyan hullámvasútra ültet, ahol az eksztázist és a nevetést szinte folyamatosan komoly hányinger kíséri.
off
És amikor azt hihetnénk, hogy bármelyik jóízlésű olvasónak ilyenkor az a dolga, hogy – mindegy, hány oldalon van túl-, ezt a könyvet letegye, Franzen megint csinál valami olyat, amivel lebilincsel: ennek a sok gusztustalan zagyvaságnak értelmet ad. (Ebben az esetben például azzal, hogy kicsit később belép a feleség és összeszedi a zavarodott férjét. És azt a kilátástalan kétségbeesést olvasva megérted, hogy a demencia szörnyetegéről tulajdonképpen nem is lenne szabad máshogy írni, csak úgy, ahogy Franzen teszi – még akkor is, ha fizikailag kikészíti az olvasóit.)

A fentiek után szinte eufemizmusnak tűnik, ha azt mondom, legjobban a finomság hiányzott ebből a regényből.
Szimpatikus, szerethető szereplőnk nem akadt, mindössze azt lehetett kiválasztani, kit tartunk érdekesebbnek. Van miből válogatnunk, mert két és fél generációnyi szereplőt kapunk a nyakunkba, döbbenetes viszonyrendszerekkel: a nős férfiakhoz és feleségeikhez vonzódó sztárszakács Denise, az előítéletekkel és depresszióval küzdő családapa, Gary és a család fekete báránya, a reménybeli forgatókönyvíró Chip.
A szerző nem sajnálja rájuk az időt, mindenki aktuális élethelyzetébe alaposan beavat bennünket, sőt, úgy ítéli, még egy kis időutazásra is van időnk.
Az pedig szinte katartikus, mikor Al-t, a „családapát” nem öregemberként látjuk, és ott tombol benne minden de minden rossz, amit a gyerekei – ki-ki mást – továbbvittek. A kétéves Chipperben már ott szorong a huszonéves Chip, akit a regény első felében megismerünk; a legidősebb, Gary pedig pont olyan tenyérbemászó kis buzgómócsingként próbálja lenyűgözni a saját apját, ahogyan majdani elsőszülöttje teper az ő figyelméért és elismeréséért.

Egyenesen sért hát, hogy minden viszontagságunk ellenére be kell ismernem, igaznak bizonyult az a sok jó, amit a marketingesei állítanak róla – kezdve a borítóra nyomott New York Times-szólammal: „briliáns és szinte elviselhetetlenül életszerű”.

Emmi_Lotta I>!
Jonathan Franzen: Javítások

Kb. hússzal ezelőtti olvasmányom, de még most is sokat jut eszembe. Tanulságos történet arról, hogy mindenkinek van szennyese.

Nagy terjedelme és lassúsága ellenére lebilincselő könyv. Meglepő a hatása is. Annak ellenére, hogy a szereplő családtagok mindegyike eléggé negatív ember, a regény összességében mégis pozitív kicsengésű.

>!
Európa, Budapest, 2012
632 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630795098 · Fordította: Bart István

Népszerű idézetek

csillagka>!

Gyereknevelés közben sok olyasmit is megtud magáról az ember, ami nem mondható se szeretetre méltónak, se vonzónak.

292. oldal

Chöpp >!

    A tudatos tudatlanság a túlélés egyik nagy titka – meglehet, a legnagyobb.

296. oldal

Chöpp >!

    Ezt a kínzóeszközt kifelejtették a görögök a Hádészből: az Önámítás Palástját. Finom, meleg takaró, mely ameddig ér, befedi az ember kínlódó lelkét, csak épp sosem takar be mindent. Márpedig mostanában már egyre hűvösebbek az éjszakák.

346. oldal

Batus>!

Tudta, hogy hazudik magának, de nem tudta, hogy a sok minden közül, ami a fejében kavarog, mi hazugság és mi nem.

470. oldal

Bakatcha>!

Fiatal vagyok én még ahhoz, hogy ilyen öreg legyek.

423. oldal

1 hozzászólás
Chöpp >!

… pedig hát hogyan szabad az embernek egyáltalán levegőt venni, nem is szólva arról, hogy nevetni, jókat enni, ha még arra sem képes, hogy elképzelje, milyen nehéz tud lenni a más ember élete.

581. oldal

Chöpp >!

    Tulajdonképpen alig ismerte az apját. Meglehet, más se nagyon ismerte Alfredot. A feszélyezettségével, a kimértségével és a zsarnoki dührohamaival olyan elszántan védte a maga belső világát, hogy ha valaki szerette, aminthogy Denise szerette, hamar megtanulta, hogy azzal szerezheti neki a legnagyobb örömöt, ha tiszteletben tartja a zárkózottságát.

583. oldal

Evelin_Goszták>!

Gyereknevelés közben sok olyasmit is megtud magáról az ember, ami nem mondható se szeretetreméltónak, se vonzónak.

Tsily>!

Nagyon remélem, hogy mindnyájan civilizáltan fogunk viselkedni.
-És, hogy közben ki mit gondol, az téged nem érdekel, igaz? A fő az, hogy civilizáltak legyünk.
-Igen, ez az életfilozófiám lényege.
-Hát az enyémnek meg nem – mondta Gary.
-Ezzel tisztában vagyok. Ezért fogunk csak negyvennyolc órát tölteni nálatok, és nem többet.

192. oldal


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Abby Jimenez: Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni
Penelope Ward: Neighbor Dearest – A legkedvesebb szomszéd
Debbie Macomber: Szerelem karácsonyra
Cecilie Enger: Anyám ajándékai
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Guillaume Musso: Angélique
Bakos R. Laura: Megélt életek
Hartay Csaba: Holtág
Osvalds Zebris: Gyerekrablás Rigában
Richard Paul Evans: Kegyelem