Diszkomfortzóna 76 csillagozás

Személyes történet
Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Íme a nagy amerikai író arcképe kölyökkutya korában. A miliő, amelyben Jonathan Franzen nevelkedett: St. Louis, a barátságos és szolid közép-nyugati „kisváros”; a fojtogatónak érzett családi légkör; a lázadó hippi báty és példakép, s a korszak – a hetvenes évek – a maga középosztálybeli bizonyosságaival, amelyek idő múltán igencsak megrendültek. A szégyen és a szorongás, ami áthatotta kamaszéletét; az iskolai csínytevések; egy keresztény ifjúsági közösség viselt dolgai; a német nyelvvel és irodalommal, Kafkával és Rilkével való ismerkedés; egy zátonyra futó házasság; a madármegfigyelés örömei és nehézségei – megannyi történet és motívum, amelyek visszaköszönnek a Javítások és a Szabadság regényvilágában.

A kötet hat ragyogó esszéje önbecsmérlés és önelégültség, szemérmes rejtőzködés és önkitárulkozás sajátos elegyét alkotva mutatja be egy íróember felnőtté válását, aki negyvenöt évesen elmondhatta magáról, hogy éppen olyan, amilyen tizenhét évesen lenni szeretett volna.

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Európa, Budapest, 2017
288 oldal · ISBN: 9789634050933 · Fordította: Bart István
>!
Európa, Budapest, 2015
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634050926 · Fordította: Bart István
>!
Európa, Budapest, 2015
288 oldal · ISBN: 9789634050933 · Fordította: Bart István

Enciklopédia 17


Kedvencelte 2

Most olvassa 6

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 35


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Emberek, én úgy szeretem Franzent, hogy már pironkodom miatta. Az van, hogy ez az ember gondol, vagy érez valamit, és le tudja írni! Pontosan és érvényesen, úgy, hogy ha elolvassa másnap és harmadnap, akkor is megállja a helyét. Ez triviálisnak tűnhet, de nem az: próbáljatok csak meg szabatosan és érthetően beszélni az érzéseitekről valakinek, akár egy tányér leves kapcsán – és akkor a frusztrációinkról, félelmeinkről, mögöttes szándékainkról még szót sem ejtettünk. Próbáljatok csak meg leírni öt mondatban egy viccesnek tűnő képet, amit az imént osztottak meg veletek a molyon! Szóval elképesztő csuda ez, az irodalom kvintesszenciája, és valami hihetetlen, milyen munka feszül a színleg könnyeden ironikus mondatok mögött.

Pedig az amerikai középosztály ügyes-bajos dolgai, ha belegondolunk, alig állnak közelebb hozzánk, mint a tasmán bennszülöttek életeseményei. És azzal, hogy Franzen önmagát teszi meg ezeknek az esszé-novelláknak a főszereplőjéül, voltaképpen hatványra emeli a könyv „amerikaiasságát”, leszögezve: én ide tartozom, ha akarok, ha nem, csak erről tudok írni, de erről aztán tudok írni. Az egészben pedig az a pláne, hogy én is értem. A kamasz Franzen pitiáner megszégyenülései tökéletesen megfejthetőek a magam tapasztalatai alapján – eszembe jutott, milyen erőfeszítésekkel próbáltam bókként értelmezni 16 évesen, hogy éppen sarjadó körszakállam miatt valaki szerint Petőfire hasonlítok. És egyáltalán: eszembe jutott, mennyi munkám volt abban, hogy kitaláljam, mások mit gondolnak rólam, és hogy megpróbáljam ezt a képet a saját önképemmel közös nevezőre hozni. Persze ezek nem azok a tragédiák, amikkel a mélyszegénységben élők találkoznak – de azoknak, akik találkoznak vele, akkor és ott elég komoly ügynek tűnik. Szóval nagy öröm volt.

16 hozzászólás
meseanyu P>!
Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Most már biztos, hogy rokonlelkek vagyunk ezzel a Franzen gyerekkel: a német meg a madarak, meg a mindenféle csipcsup dolgokról elejtett mondatai, amik úgy telibe találnak. Nem tudom, mit tudnak ezek az angolszász ötvenes férfiemberek, de múltkor Hornby-nál éreztem ugyanezt.

Amadea>!
Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Ó, Jonny, Jonny, akárhogy erőlködöm, nem fog ez menni. A témák és a hasonszőrűek értékelései alapján azt hittem, nekem (is) írsz, és érzem én a potenciált, de valahogy nem az igazi az élmény – sok helyütt eltalálod, vagy majdnem eltalálod azt, amit én elvárnék tőled, és amiben azt hiszem, nagyon jó vagy, aztán jössz valami dögletesen unalmas résszel, én meg összeszorítom a számat és várok türelmesen.

Azt hittem, ez a könyv majd megmagyarázza. Hogy fordulópontot jelent, új perspektívába helyezi az arc (sic!) poeticádat, de ugyanaz volt a metódus, mint a nagyregényeidnél: nem jó helyen van a fókusz, a szöveg kontrollálatlanul szétfolyik, pedig ott csillog benne a Lényeg.

Mellesleg akkora seggfej vagy. Sajnos nem a jó értelemben. Imádom a gonosz szerzőket, a szarkasztikusakat, a kegyetleneket, meg a szétcincált családi drámákat, de az, ahogy te írsz az édesanyádról, nem a jó értelemben vett kíméletlen ábrázolás, hanem egy kocsmapulti lekezelő vélemény. Nagyon sajnáltad szegényt… legszívesebben lekevernék neked egy pofont.

Nem is vagy te akkora madárrajongó. Te csak dicsekedni akarsz, hogy mennyit láttál, és amikor már a különlegesebb fajták után veselkedtél, le merted azt írni, hogy a hétköznapiakra ügyet sem vetettél. Ilyet egy állatrajongó nem mond. Az állatok nem kipipálható tételek a listán vagy trófeák a gyűjteményedben (isteni szerencséd, hogy nem lepkét gyűjtesz). Én szeretem a madarakat. Etetem őket, megcsodálom kecses kis fejüket és színejátszó tollazatukat. A kedvencem a mandarinréce. Jó, a ragadozó madaraktól irtózom és a csirkéket se szeretem, mert alattomos dögök (és még meg is eszem őket, akárcsak a pulykát, mert bűnronda a szerencsétlen), de aki szemöldökcsipesszel fogott cseresznyedarabkákkal eteti a rigófiókát, az szereti a madarakat.

Viccen kívül, én befejeztem a Franzennel való ismerkedést. Vannak nagyon jó pillanatai-témái, de körbe van szórva szeméttel, magyarán túlírt és néha terjedelmes @gyf@szt kapok tőle. Egyszer bárányhimlős is lettem. Oké, nem miatta, de a viszketésen tuti nem segített.

Ennek a könyvecskének is voltak jó részei – még örültem is, hogy nincs olyan bő lére eresztve, mint a regényei –, például, amelyek a családjáról szólnak, de a tinédzserkori szerencsétlenkedései és a képregények társadalmi hatásáról szóló fejezetek untattak. Év elején olvastam és nem jegyzeteltem róla semmit, úgyhogy ez így marad.

4 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Tud írni. Egyébként meg Franzen rajongóknak kötelező, de mások számára érdektelen, szerintem.

5 hozzászólás
Bélabá>!
Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Újabb „nagyágyúval” ismerkedtem meg, Franzen életrajzi könyvével tettem mindezt, reménykedve, hogy leírásokat olvashatok arról hogyan lett író, miként dolgozik stb stb… Na, ez a könyv felhoz az életéből pár sztorit, de nem éreztem ezeket kiemelkedően értékesnek. Mit mesélt? A gyerekkori kedvenc képregényéről, a Peanutsról, a házuk eladásának históriájáról, arról, hogy egy vallási közösségbe járt, az iskolai zászlós csínyről, a német nyelv tanulásáról és a némileg meglepően számomra, az ornitológus beütésről. Voltak benne jobb és kevésbé izgalmas momentumok, de egy biztos, hogy az egészet gördülékeny stílusban írta meg. Pont ez, amit hiányoltam, – Pl Murakami Haruki leírja miként lett író,- Franzennél csak sejtelmesen van pár utalás erre. Azt gondolom, nem ez a fő műve, ezt csak a rajongóinak írhatta vagy saját késztetésből született ezen könyve, épp emiatt 4-est adok (4,1). Első olvasásra lehet, hogy furának tűnt ez a választás, de felcsigázott a remek stílusa.

7 hozzászólás
szigiri>!
Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Emlékszem először Lisszabonban lapoztam bele ebbe a könyvbe az eredeti kiadásban és meglepett, hogy rajzok vannak benne, mint egy Vonnegut könyvben. És valóban más, mint a többi Franzen, mert ez nem kitalált történet [vessző] és nem is hatszáz oldal. Az utóbbi már jelzi is, hogy a nagyregénnyel szemben ez kisregény, vagy legfeljebb közepes. Igazából hat esszé az életéről.

Aki több Franzent olvasott, annak nagyon érdekes lesz, ezt ugye a Javítások és a Szabadság között írta, újságokban megjelent tárcák, de egyik sem Tolsztoj és Goethe műveit elemzi, vagy ilyesmi, hanem igazából önreflexív novellák ezek. Jól szórakoztam rajta, megtudtam miért lehet nagy barátja Daniel Kehlmannak, melyik volt a kedvenc képregénye, miért van annyi bogaras madarász a könyvében meg úgy általában miért szenvednek mindig kicsit a középpolgárok a nagyregényében (hogy az összes méret szerepeljen!).

A könyvet angolul kezdtem, de végül magyarul fejeztem be, gördülékeny a fordítás.

gb_>!
Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Négy hétig nem olvastam semmilyen regényt vagy bármit, ami regényekre hasonlított volna, úgyhogy kellett már a visszatérés, ennél a kötetnél jobbat pedig nem is találhattam volna. Mondjuk ez se az a kimondottan szépirodalmi fikció, inkább valami esszékötet/memoár-keverék (egy csomó fikcióval), de ennyi baj legyen. Bár a Javításokkal se végeztem még, az azért már ott lejött, hogy Franzen iszonyat jó szerző és érdemes rá figyelni. Ezúttal is remek stílusban beszél igencsak ismerős/érdekes dolgokról (családi bonyodalmak, kamaszkor, német irodalom stb.), és bár a madárrajongását nem osztom, jó élmény volt végigmenni az írásain.

moni79>!
Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Az elején nem fogott meg annyira, főleg a regényei után, aztán nagyon rákaptam. Franzen életének eseményei nem különösek, egyediek, nem is igazán kalandosak, mégis annyira jól tud róluk írni, hogy a könyv egy idő után letehetetlen. Sok motívum ismerős volt a regényeiből. Azzal pedig, ahogy az irodalomhoz vagy a madarakhoz viszonyul, ezt a két, önmagában nem biztos, hogy érdekfeszítő témát is különlegessé tudta tenni.

Chöpp >!
Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

O.K., O.K., de a nagyobb lélegzetű könyvei sokkal jobbak!

Sakura>!
Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

A könyvtárból sikerült kikölcsönöznöm és gőzerővel elolvastam (mire jó ha az ember szabadságon van). Nem számítottam semmire, talán ezért csalódtam kellemesen a könyvben. Önéletrajzi ihletésű írás, amely szerintem nagyon olvasmányos és annak ellenére is lekötötte a figyelmemet, hogy még egy regényét sem olvastam. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy első találkozáskor egy idegennel. Ismerkedünk, mesélünk és egyre többet tudunk meg a másikról (ebben az esetben csak én tudtam meg többet). Ezek után szívesen olvasnék tőle egy regényt is, vajon az is tetszene ennyire?


Népszerű idézetek

Kuszma>!

Az ember folyton azt várja, hogy mikor kezdődik el már végre az igazi élet, aztán a végén csak úgy egyszerűen meghal.

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

3 hozzászólás
Kuszma>!

Elkezdtem naplót vezetni, és egyhamar rájöttem, hogy nem csak az iskolában lehet felsülni. Otthon, a saját szobámban is éppen olyan kínos élményeket tudtam szerezni magamnak, egyszerűen azzal, hogy elolvastam, amit az előző nap írtam a naplómba.

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

7 hozzászólás
Kuszma>!

Az első napon, amikor elvitt az óvodába, anyám reggel leültetett, és elmagyarázta, miért nem szabad szopni a hüvelykujjamat, amit én annyira a szívemre vettem, hogy nem is vettem többé a számba a hüvelykujjamat, habár később húsz évig cigarettáztam.

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Kapcsolódó szócikkek: dohányzás
16 hozzászólás
Kuszma>!

Kinéztem magamnak egy ígéretesen életunt amerikai lányt, órákig ültem mellette iszogatva és cigarettázva, százszor meghallgatva vele a „London Calling”-ot, és közben próbáltam kitapogatni, hogy hol húzódik a rámenősség szélső határa, ami még összeegyeztethető azzal, hogy az ember férfiként egyben biztos támaszt is kínáljon.

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Kapcsolódó szócikkek: The Clash: London Calling
6 hozzászólás
Kuszma>!

Tom az Ifjúkori önarckép iskolai példányába, a lapszélekre kétszáz oldalas pörgethető mozgóképet rajzolt, amelyben egy pálcikaember rúdugrást hajtott végre, a fejére esett, aztán hordágyon vitték el a pálcikamentők. Szerintem ez a filmművészet kiemelkedő alkotása volt, és hatalmas tudományos teljesítmény. De apám közölte Tommal: „Jó építész válna belőled. Itt ez a három egyetem: válassz közülük.” Aztán azt mondta neki: „A Sverdrupnál fogsz dolgozni.”

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Kuszma>!

Mint az amerikai tízévesek legtöbbjét, engem is mély vonzalom fűzött Snoopyhoz, a kis rajzos történetek kutyusához, egy beagle-hez. Magányos, állatszerűtlen állat volt, aki nála nagyobb, más fajú lények között élte le az életét, ami nagyjából megfelelt annak, ahogy én éreztem magam a házunkban.

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Kapcsolódó szócikkek: Snoopy
1 hozzászólás
Chöpp >!

Hosszú időbe telt, mire emberi lény lett belőlem.

Két póniló, 61.o.

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Chöpp >!

Főleg önmagunk miatt vagyunk itt.

És kiárad az öröm, 97.o.

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

RóbertKatalin IP>!

Ezek után nem is nagyon értem, miért olyan pejoratív minősítés a „karikaturisztikus”. Nekem a fél életem ráment, mire sikerült karikatúrafiguráknak látni a szüleimet. És ha sikerülne magamat is karikatúrának látnom: az lenne csak az igazi diadal.

75. oldal

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

judkacag>!

Kamasznak lenni úgy jó, ha közben valaki nem is tudja magáról, hogy kamasz, de sajnos a kamaszkornak éppen az az egyik legfontosabb tünete, hogy az ember nagyon is tudatában van a saját kamaszságának. Még amikor valami fontos dolog történik vele, amikor összetörik a szívét, vagy éppen túlcsordul a boldogságtól, és még akkor is, amikor az ember azzal van elfoglalva, hogy megpróbálja lefektetni a személyisége alapjait, akkor is mindig jön egy pillanat, amikor beléhasít a tudat, hogy ez még nem az igazi. Mert hacsak rögvest meg nem hal, az igazi még hátravan.

161. oldal

Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna Személyes történet

Kapcsolódó szócikkek: kamaszkor

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Jeannette Walls: Az üvegvár
Irvin D. Yalom – Marilyn Yalom: Halálról és életről
Christy Wilson Beam: Mennyei csodák
John Grogan: Marley & Mi
Barack Obama: Egy ígéret földje
Will Smith – Mark Manson: Will
Jeannette Walls: Az üvegpalota
Suleika Jaouad: Két királyság határán
Stacey O'Brien: Wesley, kedvesem
Michelle Obama: Így lettem