Ó, Jonny, Jonny, akárhogy erőlködöm, nem fog ez menni. A témák és a hasonszőrűek értékelései alapján azt hittem, nekem (is) írsz, és érzem én a potenciált, de valahogy nem az igazi az élmény – sok helyütt eltalálod, vagy majdnem eltalálod azt, amit én elvárnék tőled, és amiben azt hiszem, nagyon jó vagy, aztán jössz valami dögletesen unalmas résszel, én meg összeszorítom a számat és várok türelmesen.
Azt hittem, ez a könyv majd megmagyarázza. Hogy fordulópontot jelent, új perspektívába helyezi az arc (sic!) poeticádat, de ugyanaz volt a metódus, mint a nagyregényeidnél: nem jó helyen van a fókusz, a szöveg kontrollálatlanul szétfolyik, pedig ott csillog benne a Lényeg.
Mellesleg akkora seggfej vagy. Sajnos nem a jó értelemben. Imádom a gonosz szerzőket, a szarkasztikusakat, a kegyetleneket, meg a szétcincált családi drámákat, de az, ahogy te írsz az édesanyádról, nem a jó értelemben vett kíméletlen ábrázolás, hanem egy kocsmapulti lekezelő vélemény. Nagyon sajnáltad szegényt… legszívesebben lekevernék neked egy pofont.
Nem is vagy te akkora madárrajongó. Te csak dicsekedni akarsz, hogy mennyit láttál, és amikor már a különlegesebb fajták után veselkedtél, le merted azt írni, hogy a hétköznapiakra ügyet sem vetettél. Ilyet egy állatrajongó nem mond. Az állatok nem kipipálható tételek a listán vagy trófeák a gyűjteményedben (isteni szerencséd, hogy nem lepkét gyűjtesz). Én szeretem a madarakat. Etetem őket, megcsodálom kecses kis fejüket és színejátszó tollazatukat. A kedvencem a mandarinréce. Jó, a ragadozó madaraktól irtózom és a csirkéket se szeretem, mert alattomos dögök (és még meg is eszem őket, akárcsak a pulykát, mert bűnronda a szerencsétlen), de aki szemöldökcsipesszel fogott cseresznyedarabkákkal eteti a rigófiókát, az szereti a madarakat.
Viccen kívül, én befejeztem a Franzennel való ismerkedést. Vannak nagyon jó pillanatai-témái, de körbe van szórva szeméttel, magyarán túlírt és néha terjedelmes @gyf@szt kapok tőle. Egyszer bárányhimlős is lettem. Oké, nem miatta, de a viszketésen tuti nem segített.
Ennek a könyvecskének is voltak jó részei – még örültem is, hogy nincs olyan bő lére eresztve, mint a regényei –, például, amelyek a családjáról szólnak, de a tinédzserkori szerencsétlenkedései és a képregények társadalmi hatásáról szóló fejezetek untattak. Év elején olvastam és nem jegyzeteltem róla semmit, úgyhogy ez így marad.