A ​huszonhetedik város 23 csillagozás

Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

Mivé ​lesz egy város, melyre senki élő nem emlékszik már, s mivé lesz egy kor, melynek elmúlását senki élő nem gyászolja többé? Csak St. Louis tudja a választ. Magában hordta végzetét, és tragédiáját, mely csak neki volt tragédia.

A Missouri állambeli St. Louis városa, amely fénykorában az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városa volt, 1984 táján már jóformán haldoklik. Pang a gazdaság, romlik a közbiztonság, nő az elvándorlás, és csökkennek az adóbevételek. Amikor új rendőrfőnök lép hivatalba, S. Dzsammu, egy karizmatikus fiatal nő az indiai Bombayból, felcsillan a remény, hogy a bűnözés visszaszorítása új esélyt teremthet St. Louisnak. De nem így történik, sőt a város vezető személyiségei csakhamar egy mindent átszövő politikai összeesküvés hálójába gabalyodnak, a metropolis kifordul sarkaiból, eluralkodik a terrorizmus, a titkos lehallgatás és megfigyelés, a paranoia és az egykor volt Amerikai Álom rettegésbe és fekete komédiába fullad.

A huszonhetedik város… (tovább)

Eredeti mű: Jonathan Franzen: The Twenty-Seventh City

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
Európa, Budapest, 2017
536 oldal · ISBN: 9789634056096 · Fordította: Bart István
>!
Európa, Budapest, 2016
536 oldal · ISBN: 9789634056096 · Fordította: Bart István
>!
Európa, Budapest, 2016
528 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634055310 · Fordította: Bart István

Enciklopédia 5


Most olvassa 4

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

Azért az lenyűgöző, hogy az olyan technikai elemeket, amiket egy átlag író egy életen át tanul, Franzen mintha csak a kisujjából rázná ki: ebben a nagyregényben a leírások pontossága és szellemessége, valamint a párbeszédek életszagúsága* arra utal, hogy egy vérbeli profival van dolgunk, aki már a debütálásakor teljes fegyverzetben pattan elénk. Amitől viszont kevésbé vagyok lenyűgözve, az maga a történet.

Franzen a lejtmenetbe kerülő St. Louis krónikáját írja meg, ahol hirtelen rejtélyes indiaiak jelennek meg és felettébb piszkos, és legalább ennyire kacifántos politikai machinációkba kezdenek – semmitől sem riadnak vissza, hogy véghez vigyenek valami szörnyűséget, amit le sem merek írni, egyrészt a spoilerezés tilalma miatt, másrészt mert magam sem tudom, mi a fenét akarnak igazából. Ez a vonal bizonyos elemeiben hiteltelen, és úgy általában túl van írva, cserébe viszont elnyomja a regény összes többi, amúgy kifejezetten ígéretes mellékszálát. Őszintén szólva abban sem vagyok biztos, hogy mit akart vele üzenni az író. Az biztos, hogy az amerikai demokrácia kritikájaként mértékkel olvasható – legfeljebb az amerikai demokrácia önvédelmi képességének kritikájaként. Ugyanis azzal, hogy a fehérgalléros bűnözés mocskát Franzen kiszervezi mindenféle ravasz bevándorlókra, pont az élét veszi el a mondanivalónak: meghagyja ugyanis a lehetőséget az amerikai olvasónak, hogy azt higgye, nem ő maga, hanem mások (a „nem-amerikaiak”) jelentenek veszélyt a rendszerre. (Hogy szerencsétlen indiai olvasók mit szólnak ehhez az egészhez, abba meg bele sem merek gondolni.)

Mindent egybevetve azért nagyszerű, nyugtalanító rémmese ez egy sötét dimenzióból, és ha figyelembe veszem, hogy első regényről van szó, kénytelen vagyok leborulni a Franzen által használt technikai apparátus előtt. Ám annak azért nagyon örülök, hogy későbbi nagyepikus prózájában a szerző megtanulta elengedni a nagy, zűrzavaros sztorikat, és helyette átadta a helyet a kisebb történeteknek, amiket a szereplők közötti kapcsolat tölt meg dinamikával, és nem valami Frei Tamáshoz illő démoni összeesküvés.

* Párbeszédekről jut eszembe. Csak nekem tűnik úgy, hogy a magyar kortárs irodalom feltűnően kevés életszagú párbeszédet produkált az utóbbi néhány tíz évben? A legtöbb szerzőnk intelligensen hanyagolja is a dialógusok eszközét, aki pedig használja – mint legújabban Jászberényi –, az úgy beszélteti szereplőit, mintha azok tudtában lennének, hogy be vannak kamerázva. Az persze igaz, hogy minden irodalmi szereplő be van kamerázva (úgy hívják a kamerát, hogy író), de valahogy a lényege sérül a dolognak, ha erről értesülve vannak.

9 hozzászólás
>!
Emmi_Lotta IMP
Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

A huszonhetedik város (1988) Franzen első regénye, amelyben már megmutatkoznak a szerző oroszlánkörmei. Teljesen kiforrott mű, talán csak az a kifogás merülhet fel vele szemben, hogy nem annyira jól szerkesztett, mint az ezt követő alkotások. Sok szempontból megelőlegzi a négy évvel későbbi Erős rengést, hiszen ebben is szerepet kap egyfajta társadalmi jellegű összeesküvés. Mint szinte minden Franzen-műben, itt szintén hangsúlyos a főszereplő középkorú házaspár kapcsolatának válsága. A regényben – a kedvenc Javításokhoz (2001) hasonlóan (https://moly.hu/ertekelesek/1785957) – a központi figurák eléggé negatív karakterűek, sőt talán itt a leginkább azok az általam eddig olvasott öt könyvét összevetve. (Most már csak a 2015-ös Tisztaság című regény olvasása maradt a magyarul eddig megjelent Franzen-életműből.)

A huszonhetedik város mesterien ábrázolja Franzen regényeinek megszokott színhelyén, az amerikai közép-nyugat területén elterülő nagyváros, St. Louis megindulását a lejtőn és ennek megfelelő gyors átalakulását. A frissen kinevezett, indiai származású rendőrfőnöknő (politikai és köztörvényes) manipulációi következtében elszabadul a pokol, összekuszálódnak az emberi kapcsolatok, tombol a bűnözés, és virágzik a korrupció. A részletesen felvázolt, mind emberi, mind pedig társadalmi szintű konfliktusok nem mindig oldódnak meg. A könyv vége ebből a szempontból nincs százszázalékosan kidolgozva. Bármily meglepő, de az 530 oldalas írást még bővíteni kellett volna annak érdekében, hogy a szerző elvarrja az összes cselekményszálat, főként azonban azért, hogy megmutassa minden fontosabb szereplő sorsának alakulását.

>!
Európa, Budapest, 2016
528 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634055310 · Fordította: Bart István
>!
meseanyu MP
Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

Eldőlt, hogy nincs olvasási válságom, gond nélkül lenyomok egy féltéglát is, és egy pillanatra sem jut eszembe, hogy félbehagyjam. Franzen ismét úgy láttatja a világot, ahogy én látom, még akkor is, ha a regény világa sok mindenben más, mint az enyém, de azért itt is ott is feltűnik egy-egy nagyon ismerős pillanat, legyen szó politikáról, korrupcióról, családról, párkapcsolatról. Izgalmas, érzelmes, szépen lekerekített történet, jó volt olvasni.

>!
Chöpp 
Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

4,5 csillag úgy, hogy nem hasonlítottam az eddig megjelent regényekhez. Mert ez más. Az én ízlésemnek egy kicsit sok volt benne a politika és a törvénnyel szembemenő machinációk. Nem beszélve arról, hogy az egyik főszereplő (több is, de ő nagyon) ellenszenves volt. És miközben olvastam, imádkoztam, hogy ne ebbe az irányba mozduljon el Franzen a regényeiben. "… nehogy majd így legyen, csak tíz év múlva ne ez a dal legyen!"

>!
abcug IP
Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

Huuuuuh, ez nagyon jó volt!
Pedig az Erős rengés után kicsit féltem a még korábbi regénytől… A Javítások hatalmas örömömre volt, a Szabadság kicsit kisebbre, az Erős rengés erősen feledhető volt, a Diszkomfortzóna meg bár erős volt, de mégis más. Téli szünetre akartam hagyni a Tisztaságot, de közben jött az első regény, és nem bírtam megállni a kronológiát…. És: ez az első regény bár ugyanolyan vétetésű, mégis más, mint az eddigiek – és igazán nagyszerű. Bár elég bonyolult, mégis, talán mert másképpen, átláthatóbb, mint a Szabadság… Mindezekkel persze csak azoknak mondtam valamit, akik már ismerik Franzent… Na de Franzent úgysem ennél a könyvnél fogja kezdeni senki (ja, de – aki eztán fog neki, olvashatja az elejéről is akár immár). Bart István most már visszatérhet(ne) a szegény elhagyott Cormac McCarthyhoz, akinek az újabb (a Véres délkörök utáni) magyar fordításai megsínylették az ő távolmaradását…. (Micsoda szűklátókörűség erre gondolni, miközben igen örömteli, hogy Franzen ilyen egységesen jó magyarul! – utoljára ilyesmit a még hatvanas-hetvenes években született Göncz Árpád-féle Faulkner fordítások kapcsán éreztem: hogy rendszere van és következetes nyelve (persze F.-től nem mindent G. Á. fordított, minthogy jóval több könyvről is van szó – de akkor is megadja az alaphangot))

>!
Wanita
Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

Franzen első regénye nagyon első, kifrorratlan, mintha olyan gyorsan és olyan sokat akart volna elmesélni, hogy nem jutott elég idő a szereplők kellő kidolgozásához.
Politikai pszichothriller, igazából izgalmas, bár talán nem elég eredeti történet.. Az elején kapkodtam a fejem a sok név olvasásakor, mintha mindenkinek csak neve lenne, de nem tudtam túl sok mindenhez kötni néhány szereplőt. Ez a probléma később sem oldódott fel, kénytelen voltam csupán a névmemóriámra hagyatkozni. De talán ez volt a kisebbik baj. A nagyobb, hogy hiába a megszokott 500 oldal feletti oldalszám, hiányérzeteim maradtak, melyek inkább kuszává tették számomra regényt, mint elgondolkodtatóvá.
Néhány helyen felfedeztem ugyan a későbi regényeiben általam oly szeretett Franzen vonást, amikor egy-egy gondolattal nagyon pontosan mégis kíméletesen beletrafál az emberi természet vagy egy személyiség jellemzőjébe, de ez most kevés volt.
Mégis négy csillagot adok a könyvnek, mert mindezek ellenére olvasmányos, tényleg felejthetetlen, viszont nem kiforrott. Bőbeszédű de nem elég összeszedett.
Bevallom nem állt bennem össze teljesen a regény, nem ismertem meg eléggé a szereplőket, és ezt nagyon de nagyon hiányolom.

>!
Hegerobin
Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

Az, hogy első regény az nem az írás gyengeségét jelöli, hanem inkább a témáét, a szokásos éleslátó tükör ezúttal a 80-as éveket célozza, közelebb áll az Erős Rengéshez, mint a többi regényhez. Viszont szerintem közel sem kiforratlan, jó olvasni, jók a karakterek, bár egy 100 oldalt simán ki lehetne belőle húzni, de ez a túlírtság azóta is Franzén sajátja. Nekem például sokkal jobban összeállt, mint a Tisztaság.

>!
Tóth_László_7
Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

Hát a későbbi irottakat előbb olvasva igen nagy csalódás a könyv: túlbonyolított, követhetetlenül és indokolatlanul sokszereplős, miközben a történet egyszerű: egy amerikai város (vagy az USA) önerőből képtelen a megújulásra, a kívülről jövő kísérlet pedig nem más, mint egy nagyszabású pénzügyi machináció (érthetelenül megspékelve némi marxista utalássorozattal), vagyis bűncselekmény, de végül ez is kudarcba fullad. Ráadásul a fogyasztói kapitalizmus franzeni kritikája ebben a könyvbenkimerül frázispuffogtatásban. Ugyanakkor könnyenlehet, hogy ha valaki előként ezt a művét olvassa, akkor elementáris erejű élményben van része.

>!
maciboci
Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

A huszonhetedik városban játszódik a történet, mely épp középen helyezkedik el az amerikai nagyvárosok sorában, se nem az első, se nem az utolsó. St Louis épp olyan város, mint bármely másik, épp olyan problémákkal, mint bármelyik másik. Aki tehette, a belvárosából már kiköltözött a megyei kertvárosokba, munkalehetőség híján pedig maradtak az elértéktelenedett telkek, a gettó és a bűnözés, és a mindezzel ironikus módon szöges ellentétben álló Diadalív. Hol van ebből a kiút? – teszi fel a kérdést regény. Vajon kik azok, milyen emberek, akik a város sorsáról döntenek, akiknek hatalmukban állna változást hozni? Tényleg a város fejlesztésén munkálkodnak rendszeres üléseiken? Egyáltalán lehetne-e változtatni a kialakult erőviszonyokon, egyensúlyi rendszeren?

Oktatással lehetne, állapítja meg egy ponton hirtelen Franzen, de rögtön hozzáteszi, na de kinek van annyi ideje?! Így hát egy, a háttérből fokozatosan előbukkanó lehetséges negatív utópiát vázol fel inkább, és közben azt is bemutatja, hogy beáramló korrupt tőke által hozott gyökeres változás sem azokon segítene, akiknek erre a legnagyobb szüksége lenne. Franzen valójában végig a kisemmizettekkel rokonszenvez, hiszen a felemelkedésnek ezt a lehetséges útját kiebrudalt, semmibe vett, láthatatlanná vált rászorulók egyengetik, miközben a pitiáner utcai gengesztereket majd kiszoríítja a spkeuláció és a korrupció. Közben azt sem feledhetjük, hogy St Louis városa valaki más földjén épült, melyet eloroztak, erőszakkal elvettek. Nem véletlen az ironikus szójáték a regényben az indiai-indián szavakkal. Az elkényelmesedett nyugati demokrácia világába be-betör a lemészárolt indiánok véres múltja, melynek megidézőinek Franzen az indiaiakat teszi meg. Amennyire tudatlanság nem tudni, mi a különbség indián és indiai között, épp annyira az elfeledni, kiknek a földjét bitorolja a jelen Amerikája.

Mindez a regény hátterében kibomló, erős társadalomkritikai szál, melyet a diszfunkcionális amerikai család pontos ábrázolása tesz már-már tapinthatóvá. Ahogy a város élete felfordul, úgy robban atomjaira a társadalom alapját képező család a regényben. Dzsammu rendőrkapitány és csapata az emberi természet ismerői, kívülállásukban és nihilizmusukban pontosan tudják, hogy működik a lélek, hogy gondolkodik az ember. Franzen mesterien fogja össze a regény számtalan szálját, hogy közben metszetét adja a városnak. Kellő időben adagolja az információkat, sejtet, megmagyaráz, majd cáfol, és ezzel végig fenntartja a feszültséget. Hol nehezen megfogható benyomásokat és homályos megérzéseket közvetít példásan, hol pedig aprólékos, hajszálpontos, elevenbe vágó megfigyeléseket tesz, melyeket öröm olvasni.

A regényt már csak az erős és emlékezetes női szereplők miatt is érdemes elolvasni: Dzsammu, a fiatal rendőrkapitány már-már mitologikus, mágikus erővel bíró, látszólag törékeny alakja és a sokkal valósabb, földhözragadtabb Barbara Prost sokrétűen és érzékenyen jellemzett, egyszer szimpatikus, máskor utálatos figurája miatt is. Izgalmas, ahogyan a két nő lassan csordogáló küzdelme, fokozatosan kibontakozó macska-egér játszmája alapvetően befolyásolja ennek az átlagos városnak a tündöklését vagy bukását.

>!
Barbár
Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

Ez a pesszimista bemutatkozó regény még nem az igazi Franzen. Hosszú, céltalan történet, jellemtelen szereplőkkel. Elbukik a férfi főhős is, ráadásul a semmiért. Nagy összeesküvést sejtet a regény, de piti pénzügyi machináció, telekspekuláció az egész.
Az a javára írandó, hogy jól megmutatja, milyen üres a sokak által tátott szájjal bámult amerikai demokrácia.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

A katonaság állítólag felnőtt férfiakat nevel a bevonuló fiúkból, a valóságban azonban gyakran előfordul, hogy inkább csecsemőt csinál belőlük, ugyanis nem úgy, mint egy kolostornak, vagy egy egyetemnek, vagy egy vállalatnak, a hadseregnek nincsenek erkölcsi normái.

74. oldal

14 hozzászólás
>!
Chöpp 

A nagyok sosem váltak volna naggyá, ha eleve elégedettek lettek volna önmagukkal.

519. oldal

>!
Chöpp 

Az volt a véleménye, hogy az amerikai polgármesterek testalkatilag két kategóriára oszthatók: van a hízékony fajta, a nagyhangú, erőszakos fráterek, akik lehengerelnek minden ellenállást, és van a kis mézesmázos sunyi fajta, mely alacsony, szűk vállú, és gilisztaságánál fogva alkalmas rá, hogy minden bajból kikecmeregjen.

199. oldal

>!
Chöpp 

Egyszerre minden olyan egyszerű és közönséges lett, ha az ember abbahagyta a gondolkodást.

287. oldal

Kapcsolódó szócikkek: egyszerű · gondolkodás
>!
Chöpp 

Sartre-t olvasott, s olyan volt, mint egy pörölycsapás. És mintha valami elszabadult volna benne. Felfedezte a testét, és nem hanyagolta el.

100. oldal

>!
Chöpp 

Ezekben nincs semmi erkölcs, mindig csak én, én, én. Én akarok győzni, én akarok az első lenni.

181. oldal

>!
Chöpp 

Olyan érzése volt, mint amikor fiatalabb korában elüldögélt egy padon, és úgy érezte magát, mint egy öregember, aki egy padon üldögél, és csak nézi, ahogy elrobog mellette a világ.

223. oldal

>!
Chöpp 

De sajnos, nagyon sivár lenne a világegyetem, ha minden férfi olyan lenne, mint Martin Probst. Csikorogva megállna, és nem forogna tovább. Aztán szagolgathatnánk a virágokat. Csodálhatnánk a naplementét. És olvasgathatnánk.

339. oldal

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
George R. R. Martin: Kardok vihara
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
Kathryn Stockett: A Segítség
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Stephen King: A halálsoron
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Jodi Picoult: Apró csodák
Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér