Apuapuapu 13 csillagozás

Jónás Tamás: Apuapuapu

Az ​emlékezet olyan fotókat készített bennem, melyeknek egyes részei stabilak, szinte megváltoztathatatlanok, más részei azonban élénkek, nem is fotók, hanem filmek. Egyes részei ennek az emléknyomnak körbejárhatók, beszélgetni lehet velük, és válaszaik alkalmassá teszik őket, hogy alakuljanak. Más részek makacsok, ha mögéjük akarnál nézni, veled együtt fordulnak, hogy mindig ugyanazt az arcukat mutassák, miként a Hold a Földnek. Egyes részek hűtlenek. Lecserélődnek, átalakulnak. Szerelmed szeme színe, szerelmed maga. Az ilyen részleteknek talán nem a tartalmuk, hanem a helyük a fontos. Természetesen van olyan, amelyiknek éppen a helye nem fontos, ez a kis mozaik (ami megint lehet élettelen fotó vagy mozgékony film) ide-oda siklik a képen, ő állandóan szem, azaz emlékezet előtt akar maradni. Emlékeim a szomorúságról vagy megszegett ígéreteimről ilyenek.

Az emlékek néha keretbe foglalhatók, előfordul, hogy aranyozott keretben felvillan egy egész nyár. Vagy egy barátság.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
96 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789737863416

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 8

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Gyula_Böszörményi IP
Jónás Tamás: Apuapuapu

Tamás remekművet írt – kegyetlen, önmagával szemben is könyörtelen írás ez, amit mélyen átérezhet minden gondolkodó ember. Különösen azok, akik küzdenek gyermekkoruk, szüleik, apjuk emlékével. És még valami fontos van ebben a kötetben: rálátást ad arra, milyen a társadalom peremén, mélyszegénységben élni. Döbbenetes kórkép Magyarországról, rólunk.

>!
fülcimpa
Jónás Tamás: Apuapuapu

Fájdalmasan szép írások füzére. Visszaköszön a Cigányidők néhány részlete, az is megviselt, nyomot hagyott, akkor szerettem meg Tamást.
Érdekes, egyik nyilatkozatában azt olvastam, hogy borzasztó cigánynak lenni, nem szereti, mert olyan, mint egy gyógyíthatatlan betegség, itt meg az apjáról szóló vallomásában így ír: „Ha nem lett volna cigány, semmit sem érnénk.”
Örülök, hogy az édesanyjáról is ír, hiszen anya+apa ők ketten együtt meghatározók. Örülök, hogy feloldást is vélek felfedezni, azaz inkább megbocsátást, és a leginkább annak, történt ami történt, az a múlt, bár borzasztó, felkavaró és olykor elviselhetetlen, de a szégyen érzése mellett ott volt a szeretet. Mert ott kellett lennie.

>!
Twisted_words
Jónás Tamás: Apuapuapu

Sokat vártam tőle, de még annál is többet adott. Rövid írások füzére ez, őszinte, személyes, mély, megrázó vallomások az apának, az apáról és azért az anyáról is. Megrendítő volt az egész, sokszor fájt olvasni. Egy interjúban azt mondta a szerző, hogy a versírásnak számára már nincs igazán tétje, túl rutinszerűvé vált, túl könnyen megy, ami baj, és ezért a próza felé fordul. Ha ilyen elemi erővel, nyersen tud írni magáról, akkor ez a fajta próza soha nem fog rutinszerűvé válni, mert az már hazug írás lenne. Hatalmas tétje van tehát a prózájának (is). Azt hiszem, másképpen nincs is értelme, legalábbis rám az ilyen őszinte, személyes irodalom van a legnagyobb hatással. Amikor az író megalkuvás nélkül próbálja kiírni magából a saját nyomorát. Az, hogy őszinte, nem jelenti feltétlenül azt, hogy minden kis történet objektíve igaz és megtörtént, de úgy érzem, semmi fikció nincs benne, minden a saját valóságát, saját igazságát tükrözi. Valahol ír is olyasmit, hogy így emlékszem, tehát így történt.

Jónás Tamás az Asztalfiók nevű Facebook-csoportjában közzé is tette pdf-ben ezt az írást, így onnan letölthető és elolvasható. Én is onnan szereztem meg.

Csak ajánlani tudom.

3 hozzászólás
>!
Kek P
Jónás Tamás: Apuapuapu

Költői próza. Az. :)
„Múlt hónapban meghalt apu…” "Ha valóban maghalna apu…" „Még az idén meghal…” -mondta. Igaz. Nagyon igaz. Így, ahogy itt van.
Pénteken volt a könyv bemutatója Pesten a Pepita Ophélia Bárban, 13-án. Hagyjuk az időt, a babonát. Jó volt. Jó. A bemutató. A könyv. A Tamás. :)
A könyv meg van. Megjelent. Olvasható. Tényleg jó. Időtlen.
És próza. Félnivaló, mert kiteregető. A nem szépet is szépen írva.Vagy ha nem, hát nem, a szép ott hazugság volna. Személyes, viszonypróza. Túl intim zóna, amiről csak ritkán beszél az ember, mintha tiltott nyelven szólna, s mert tiltott, titkos is – face to face – nincs ki ellene szólna. Sértő talán? Kin ejt sebet? Akit kitereget vagy aki tereget? Vagy akinek azt kell elviselnie, hogy nincs intimitás, övéje mindent közzé tesz? Reméljük, nem – és mondta is Tamás, hogy erre vigyáz. Mégis sok ez így a köznek. Mert az író élő, s ennyit tudni egy idegenről sok a közönynek, s nem tud mit kezdeni a hétköznapi okos józansággal, ki a durván szókimondó vademberre számít. S ez átlátszóság is csak ámít: elhiteti veled, hogy megismerhető – pedig ugyanannyit hallgat el, mint amennyit állít. A mezítelenség láthatatlansága ez. Mintha mindenki azt kiáltaná: „Mezítelen a király!” – Pedig palástja fedi.

>!
WolfEinstein
Jónás Tamás: Apuapuapu

Ez volt az első próza, amit Jónás Tamástól olvastam, és teljesen kiütött! Egyszerűen zseniális! De csak erős idegzetűeknek ajánlott! Hihetetlen érzékletességgel és őszinteséggel írja le az apjához fűződő ambivalens viszonyát.


Népszerű idézetek

>!
sophie P

Ha önfeledt vagy, kezdj el rögtön gyanakodni.

53. oldal

>!
sophie P

Apám őszinte, romantikus állat. Mint a szarvasok , akikkel együtt éltem gyermekkoromban, a Csernely körüli dombok mögött, rejtett tisztásokon. Akik gyenge, fájó agancsaikat hozták elém, lehajtott fejjel lépkedtek felém, és áldott percekben megsimogathattam a gyenge, pihés fejgallyakat. Isten még élt, és józan volt.

21. oldal

>!
sophie P

Anyu gyakran vigasztalt azzal, ha elkeseredve ültem a konyában, s néztem a távolba, tízemeletes lakás huzatos falai között, az apám által barnára festett radiátor mellett, hogy ne féljek, nem leszek olyan, mint apu. Hiába a négyzetcentiméterre azonos hasonlóság.
– Te herceg vagy. Ő vad, bunkó.
Apu nem volt vad, nem volt bunkó. Illedelmes volt, vendégszerető, bátor. Én sem voltam herceg. Anyám sem volt költő. Az egész mondat, együtt, mégis tartotta magát, engem is, hol egyben, hol kétségek között. Hatásos mondat volt.
Szerettem volna olyan lenni, mint apu, csak nem úgy.

28. oldal

>!
WolfEinstein

Ha engem nem lehet szeretni, majd szeretek én. És ez szebb és méltóságosabb küldetés volt a kényes, magukat szerettetők lustaságánál.

15. oldal (Irodalmi Jelen, 2013)

>!
sophie P

Én szégyenlős vagyok, ha pénzről van szó. Nyaranta bujdokoltam a tanáraim elől. Egy alkalommal otthon voltam, lehúzott redőnyök mögött, tudtam, hogy jönnek értem. Nyaralni akartak vinni. Akkoriban rajzoltam, animációs filmeket csináltam. Országos pályázatot nyertünk a filmjeinkkel. A jutalom akkoriban Zánka volt, úttörő-tábor. De az sem megy nincstelenül. Ruhám, cipőm nem volt, nem, hogy úszónadrág, költőpénz. Semmi. Bujkáltam hát. A tanárok kopogtak a redőnyön, nem tudták, hogy bent vagyok. És akkor az egyik, akit leginkább szerettem, azt mondja a másiknak, tőlem fél méterre voltak, én az ablak alatt guggoltam:
– Cigányok ezek. Jobb is, ha nem jön. Szerintem az egész család nem tudja, mi az a Balaton.
Anyu tényleg nem tudta. Egész életében oda készült, sose jutott addig. Én meg már láttam tengereket, krokodilt, ettem struccot, talán hamarosan látni fogom az óceánt (Ausztráliába hívnak decemberben), beszélek nyelveket, a legokosabb emberek a barátaim. De a lelkemben ott guggol az a kisfiú, a redőnyök mögött, az ablak alatt. Néha mesélek apunak, milyen a világ. Ő olyankor lehajtott fejjel hallgat, bólogat.

27. oldal

>!
sophie P

(…), a hosszas nélkülözés olyan hiányokat teremt, amelyeket képtelen megérteni más, nincs is bennük logika.

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hiány
>!
WolfEinstein

Ha ajándékot kapsz vagy gyorsan adnak kölcsön, fogadd el, de az nem igaz ember, aki csak úgy ad neked valamit, vigyázz vele, ha lehet, ne is találkozz vele, akar valamit tőled, előbb-utóbb bántani fog. Ha kölcsönt kapunk valakitől, annak a szolgái leszünk, kényeskedni kell vele.

11. oldal (Irodalmi Jelen, 2013)

>!
sophie P

Átlátszó, buta édesapám.

96. oldal - Utolsó mondat

>!
sophie P

Azon szoktam mélázni, milyen méltóságteljes, tiszta épület a Parlament. A benne történő mindenkori mocsokságok ellenére is. Ilyennek érzem most a szívemet is, ahogy emlékezem.

5. oldal - mottó


Hasonló könyvek címkék alapján

Oravecz Imre: 1972. szeptember
Győrffy Attila: Édenapokrif
Károlyi Amy: Mindenért mindent
Tasnádi Attila: Együgyű kísértet
Kemenes Géfin László: Versek Jolantához
Csontos János: Angyaldekameron
Hajgató Lázár: Elysiumi rózsák
Jean-Michel Maulpoix: Kékversek
Viivi Luik: A történelem szépsége
Piotr Szewc: Alkonyok és reggelek