A ​százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik (A százéves ember aki... 2.) 92 csillagozás

Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

Mi jöhet még Allan Karlsson életében? A jó öreg százévesnek, bizony, maradt néhány kaland a tarsolyában.

Az egész egy hőlégballonos túrával és három üveg pezsgővel kezdődött. Allan és Julius a csodálatos látványért szálltak fel az égbe, de a kaland, szerencsétlenségükre, egy kényszerleszállással végződött – a tengeren. Naná, hogy az őket kimentő észak-koreai hajó kapitánya éppen hasadóanyagot csempészett haza Kim Dzsongunnak!
Balesetükkel egy súlyos diplomáciai válság kellős közepébe csöppennek, az események sora pedig a világ vezetőinek társaságába sodorja hőseinket, itt van mindenki, aki számít, a svéd külügyminisztertől Angela Merkelen át egészen Trumpig. A kalamajka adott – ezt kell ép bőrrel megúsznia az immár százegy éves embernek.

Jonas Jonasson az európai szórakoztató irodalom legviccesebb szerzője, aki ezzel a fergetegesen eszement történettel azt is bizonyítja, hogy ritkán ugyan, de a folytatás még az első részt is képes felülmúlni.

>!
Athenaeum, Budapest, 2018
428 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632937762 · Fordította: Kúnos László
>!
Athenaeum, Budapest, 2018
428 oldal · ISBN: 9789632938530 · Fordította: Kúnos László

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Allan Karlson · Donald Trump · Kim Dzsong Un

Helyszínek népszerűség szerint

szavanna


Kedvencelte 2

Most olvassa 11

Várólistára tette 80

Kívánságlistára tette 64

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

meseanyu P>!
Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

Ez megint halálos volt, rengeteget nevettem. Kifejezetten értékeltem, hogy olyanokon élcelődött, mint Trump, a jókat meg, mint Merkel, roppant szimpatikusnak állította be. Volt egy-két nagyon találó félmondat Magyarországról is, mondanom se kell, hogy nem túl hízelgő felhanggal. Habár sok benne a kitalált elem természetesen, de azért nagy vonalakban sajnos pontos képet fest a világban ma zajló eseményekről.

4 hozzászólás
robinson P>!
Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

Jonasson pontosa azt adta, amire vártam: egy kellően abszurd történetet, jó kikapcsolódást, remek szórakozást. Jonasson hozta a formáját, minden, a korábbiakban megismert jellemző megvan ebben a könyvében is. A százegy éves ember kalandjai vadabbak, mint az előző könyvben.

https://gaboolvas.blogspot.com/2018/12/a-szazegy-eves-e…

Timcsibaba77>!
Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

Nem gondoltam volna, hogy ez a kelekótya „öregember” ennyire belemar a szívembe, de nagyon hozzám nőtt a bohókás mégis elgondolkodtató kegyetlen meséjével, ráébresztve engem is, hogy mennyire gyarló volt maradt, és lesz az ember. Nagyon tetszett, hogy felpörögtek az események, és nem annyira a múltban kalandozott az író, hanem sokkal inkább lényegre tört, és a jelent mutatta be egy tisztára törölt tükörrel. Mert nem görbe tükör, nem is törött, hanem az igazság, hogy mennyire a kapzsiság és butaság tör előre, mindig divatban marad a hülyeség, amíg ember az ember. Egy civilizáció sem bírta leküzdeni a saját árnyékát. És igen, tovább ment az író, a száz éves száz egy éves vén ember lett, de már nem hiszem, hogy megéri az író elméjében a 102-t, habár egy disztópikus jövő fantáziálgatásra még bepörgetném a kis öreg agytekervényeit. Nekem nagyon tetszett, mert átfésülte egész Európát, átölelte a kulcsfontosságú politikai problémákat az író, mégis könnyed, humoros módon. Csak ajánlani tudom másnak is, mert mindenképp elgondolkodtató szatirikus mű. Mindenképp filmvászonra kívánkozik ez a történet is. És tényleg a legvége elgondolkodtatott, hogy felgyorsult világunkban az a baj, hogy már csak nézünk ki a fejünkből, egész nap bámuljuk az internetet, egyoldalú információömlést kapunk, amit befogadunk, és egy nagy baj van az egésszel, hogy szép lassan elidegenednek az emberek egymással, mert már nagyon magukba záródtak a sok netezéssel, túl sokat gondolkozunk.

Chöpp >!
Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

Tulajdonképpen jól elvoltam én a százévessel, meg a százegy évessel is. Hazudnék, ha itten lepocskondiáznám, csak azért, mert felkapta a közízlés csapongó szele. Karlsson olyan, amilyen. Ebben a részben még olyanabb, de hát ezt is várjuk el valahogy tőle, és ezt nagyon jól érzi Jonas Jonasson is, ezért odatesz nekünk egy ÜberAllant, hogy lemondva legyintve és elnézőn somolyogva rázzuk a fejünket olyan félkomolyan, hogy ez egyre tekervényesebb és furmányosabb és már-már szinte követhetetlen, de azért abszolút az élvezhetőség határain bent maradó rengeteg poénos öngól, ami hipp-hopp, mégis de jól jön ki végül! Tele illetlen és morbid helyzetkomikummal és kedves, ámde nem egy IQ-betyár galerivel. Egyébként Allan kifejezetten jól informált ebben a részben, aminek idegenségét szintén nagyon hamar megszokjuk.
Szóval csak annyit még, hogy felőlem jöhet még a százegynehány éves ember, aki csinálhat az égvilágon bármit, mert jómagam vevő vagyok rá!
Ui.: Azért én a szerző helyében nem lennék annyira meggyőződve Merkel kancellár asszony hófehér hattyúi szerepéről az európai politika porondján. Ebben a kérdéskörben én inkább Grass-nak hiszek, aki megírta a véleményét róla ebben, márpedig Ő csak jobban tudja, nem?

Gyöngyi0309 P>!
Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

Ez a folytatás teljesen felesleges volt. Mondjuk ha azt nézem amit az író az előszóban hangsúlyozott, akkor nem annyira, de ebben az esetben is inkább csak magának , illetve a lelkiismerete megnyugtatásának volt érdekes.
Szinte ugyanaz, mint az előző, csak a nevek és a politikai vezetők változtak. Trump figurája nagyon el lett találva, de nekem a kedvencem Putyin és Wilsström voltak.
Allan ebben a részben nagyon idegesített, viszont Julius picit visszavett a simliskedésből, ezt fájlaltam.
Egynek jó volt, de egyre jobban úgy érzem, hogy az író összes regénye egy kaptafára készül, ez nekem már egy kicsit unalmas.

Mariann_ P>!
Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

A napokban 4 könyvet is félretettem, valahogy nem kötött le egyik sem.
Azt gondoltam, beteg vagyok, nem megy az olvasás.
Aztán tegnap kezembe került ez a könyv.
Nem vagyok egy vicces történeteket halmozottan olvasó ember, de ez, levett a lábamról.
Az éppen aktuális politikai eseményeket fél füllel kénytelen vagyok hallgatni a férjem miatt, így viszonylag képben voltam a nevekkel. az abszurd történések során.
A közepe leült egy kicsit, de fontos volt a további történések miatt.
Én az első 100 évről nem olvastam, de most már kíváncsi lettem.
1 nap alatt elolvastam, remekül szórakoztam.

Boritek70 P>!
Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

A százéves ember, aki most már százegy éves, nagy kedvencem volt, a számolni tudó analfabétával együtt. Gyilkos Anders viszont nem volt az esetem, úgyhogy most kíváncsian vártam Allan újabb kalandjait. S bár korával is magyarázható okokból az újdonság varázsa kicsit csökkent, és a friss politika annyira nem tud lázba hozni, számomra azért ez az Allan még mindig az az Allan. Aki végig csetlik-botlik néhány kontinensen, elcseverészik néhány államfővel az atombombákról és a spárgatermesztésről, és minden helyzetből kivágja magát, ha nem is mindig túl diplomatikusan. Remélem megéri a százkettőt!! :)

klaratakacs P>!
Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

Allan Karlson 101 születésnapján léghajóba száll, ezzel újra megkezdődik a világ megrendülése. A magukat a világ vezetőinek gondoló politikusok és segítők fogják a fejüket, Allan és Julius pedig csak tör előre, Észak-Koreától Svédországon át Afrikáig. Kalandjaikat olvasva garantált a parttalan röhögés, néha kuncogás, heherészés és egyéb vidámság.
A stílus csillogó, a mondanivaló kibújik a humor mögül.
Nagyon várt folytatás volt ez és semmivel sem lett rosszabb az első résznél.

Dmitrij P>!
Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

Össze vagyok zavarodva, mert úgy emlékszem, hogy a sorozat első része határozottan tetszett. Olyannyira, hogy kedvenceltem is. Bájos volt a főszereplő ügyefogyottsága, bejött a cselekmény történelmi perspektívában történő elhelyezése, és úgy összességében a humor is eltalált, ami a történetet körüllengte. Bár ez utóbbi szubjektív műfaj, senkivel sem kívánok ezen vitatkozni. A szerző második magyarul megjelent könyvét, ami Az analfabéta, aki tudott számolni címmel jelent meg, nem olvastam, így arról nem tudok nyilatkozni, a következőt viszont igen, és sajnos elég lesújtó véleménnyel voltam róla: bárgyú, bugyuta történet, a szereplőkről nem is beszélve.

Az immáron százegy éves ember történetét nagy reménnyel vettem kézbe, abban bízva, hogy a szerző visszatalált a helyes útra, és a Gyilkos Anders csak egy véletlen kilengés volt, a szükséges rossz a pénztermelés rögös útján. Az előszóban említi a szerző, hogy sosem tervezte az eredeti történet folytatását, de ahogy telt az idő, és a világ egyre tökéletlenebb lett, a százéves ember, Allan Karlsson újra és újra megszólalt a fejében, és figyelmet követelt magának: volna még mondanivalója.

Bárcsak ne lett volna!

Mintha nem is ugyanaz az ember írta volna, mint aki az elsőhöz adta a nevét. Ha a Gyilkos Anderst bárgyúnak és bugyutának neveztem, nem is tudom, erre milyen jelzőket aggassak. Nemhogy kétdimenziósra redukálódnak a karakterek, hanem egyenesen egy dimenzióba zsugorodnak, jellegtelen papírmasé figurákká válnak még azok is, akiknek korábban volt valamiféle jelleme. A negatív karakterek nagyon gonoszak, csúnyák és buták, ennél mélyebben árnyalásig nem jutunk, a pozitív szereplők sem valami színesek. A cselekmény jobbára egyetlen szálon fut, és az időben történő visszaugrásokkal igyekszik a szerző magyarázatot szolgáltatni az olykor teljességgel érthetetlen és váratlan fordulatokra. Pontosan olyan érzése van az egyszeri olvasónak, mintha a viccmesélő minden alkalommal elmagyarázná, mi volt a poén az imént előadott viccben. Mind ismerünk ilyen embereket.

A történet során belebonyolódunk aktuálpolitikai témákba is, és ha valaki nem homokba dugott fejjel töltötte az elmúlt éveket, akkor nagyjából sejtheti, hogy miről van szó (nem kívánok belemenni). Talán itt jelenik meg az egyetlen írói szándék: ítéletet mondani a világ jelenlegi alakulása felett. Ha ezt sikerült volna humorba csomagolni, és meghinteni némi szatírával, talán működött volna a dolog, hisz erről is szólt az első rész egy másik történelmi korszakra kihegyezve. Itt azonban Jonas időről időre a demagóg prédikáció eszközével él, humornak nyoma sincs. A politikai szereplők elnagyoltak, sőt legtöbbjük kifejezetten felesleges (bár valljuk be, ez a való életben sincs mindig másként), a könyv végére pedig egyértelművé válik, szerepük mindössze a könyv eladási adatainak növelését célozza, a cselekményhez vajmi kevéssel járulnak hozzá.

Végtelenül bosszantott a könyv, és most már megkérdőjelezem a saját ítélőképességemet, hogy az első rész valóban olyan jó volt-e, mint ahogy emlékszem, vagy csak az idő tupírozza fel az élményt. Ehhez újra kellene olvasnom, de egy időre elegem lett a szerzőből.

TiszlaviczMarcsi IP>!
Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik

Allan Karlsson az Allan Karlsson, hozta a formáját, a látásmódját, a világszemléletét, a bölcsességét és a beszólásait. Jót mulattam rajta.
Ami még tetszett, a világ politikai játszmáinak bemutatása, a helyezkedések, a viszonyok – mindezt úgy, hogy nem emelt ki senkit pusztán jónak, mindenkinek bátran beszólt, megmutatta a jó és rossz, vagy inkább az erős és a gyenge oldalát, az érdekeket.
Ez a két dolog húzta fel a csillagozást, mer amúgy egy az egyben koppintása az előző résznek, csak Allanon és Juliuson kívűl más szerepkőkkel (megj.: egy-két mondatot azért olvastam volna az előző rész gárdájáról, leginkább az elefántról. Mintha nem is léteztek volna… :/)
Sajnos nem vitte át a léc fölött, összességében az első rész még mindig klasszisokkal jobb.


Népszerű idézetek

Chöpp >!

Öregedés közben nem mindenkinek javul az egészsége. Mondjuk az emlékezet – az nem szokott javulni. Meg a hallás. Meg a két térd. És ne felejtsük ki, az emlékezet.

54. oldal

Kapcsolódó szócikkek: öregedés
Chöpp >!

A második világháború után az amerikaiak és az oroszok nem tudtak megegyezni abban, hogy a koreaiak mit akarnak, és egyiknek sem jutott eszébe, hogy megkérdezze magukat a koreaiakat. Az oroszok egy kommunistára bízták az ország vezetését északon, az amerikaiak egy antikommunistára délen.

83. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Koreai háború
robinson P>!

– Az én nevem Allan. És ez itt a legjobb barátom, Julius. Aki spárgatermesztő. Én nem vagyok semmi, csak öreg. Ha hiszi, ha nem, ma van a százegyedik születésnapom.

51. oldal

Gulliver_HUN P>!

Allan azt olvasta valahol, hogy aki túl sok időt tölt a fekete tabletje társaságában, elveszti képességét a dialógusra. Mert a gépnek az a tulajdonsága, hogy nem beszélget a tulajdonosával, hanem csak beszél hozzá. Az ember bolyong az internet világában, és
olyan mértékben hagyja, hogy mások gondolkozzanak helyette, hogy a végén egészen elbutul.

246. oldal

robinson P>!

Kis idő múlva hátraszólt Juliusnak:
– Tudod, mim van nekem?
Julius résnyire nyitotta a szemét.
– Nem, nem tudom. Mi?
– Egy tervem.

123. oldal

1 hozzászólás
robinson P>!

Az öreg Julius és a még öregebb Allan azonban hamarosan elunták, hogy nincs más dolguk, mint a Svédországból egy bőröndben véletlenül magukkal hozott milliók elköltése.

7. oldal

Chöpp >!

– Ebbe belebolondulok – mondta Julius.
– Én is – mondta Allan, csak hogy jelezze együttérzését.
– Te már nem – mondta Sabine.

294. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Allan Karlson
Gulliver_HUN P>!

– Tessék, ezt neked adom – mondta a barátjának Allan. – Tulajdonképpen én kaptam ajándékba az igazgatótól, de rajtad kívül nincs senki, akit felhívhatnék, neked viszont mostanáig nem volt telefonod.
Julius köszönte a kedvességet. Nem tartotta fontosnak megemlíteni, hogy Allan továbbra sem tudja felhívni, ugyanilyen okból.
– Ne veszítsd el! – tette hozzá Allan. – Drága darabnak látszik. Régen jobb volt, amikor a
telefon egy zsinórral a falhoz volt erősítve, mert mindig lehetett tudni, hol van.

7. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie
Erlend Loe: Fvonk
Katarina Mazetti: Pingvinélet
Katarina Mazetti: Családi sírbolt
Susan Elizabeth Phillips: A szeretőm a First Lady
Vi Keeland – Penelope Ward: Szívtipró pilóta
Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
R. J. Palacio: Az igazi csoda
R. J. Palacio: Csodácska