Út ​a vadonba 273 csillagozás

Jon Krakauer: Út a vadonba Jon Krakauer: Út a vadonba Jon Krakauer: Út a vadonba

1990 ​nyarán Chris McCandless dicsérettel diplomázott az Emory Egyetemen, majd eltűnt szem elől. Bankbetétjét jótékony célra adományozta, nevet változtatott, és legtöbb személyes tárgyát hátrahagyva új életet kezdett. Stoppal bejárta Észak-Amerikát, embert próbáló, kivételes élményeket keresett. Majd kedvenc könyveivel, egy puskával és egy zsák rizzsel fölszerelkezve elindult északra, az alaszkai vadonba, hogy megkíséreljen csak magára támaszkodva élni. Néhány hónap múlva jávorszarvasvadászok bukkantak rá a tetemére.

Mi vezérelte ezt a fiút? Romlatlan idealizmus, csillapíthatatlan kalandvágy vagy önpusztító szándék? Felelőtlen volt vagy előre nem látott körülményeknek esett áldozatul? Jon Krakauer az oknyomozó riporter alaposságával vázolja fel a tragikus végkimenetelig vezető utat, miközben személyes tapasztalatait is a történetbe szőve megpróbálja megérteni és megértetni az olvasóval hőse gondolatvilágát, tettének mozgatórugóit.

Jon Krakauer szabadúszó újságíró,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1996

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Veszélyes Övezet Park

>!
Park, Budapest, 2008
204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635308156 · Fordította: Veressné Deák Éva
>!
Park, Budapest, 2001
200 oldal · ISBN: 9635305966 · Fordította: Veressné Deák Éva

Enciklopédia 4

Helyszínek népszerűség szerint

Alaszka


Kedvencelte 63

Most olvassa 23

Várólistára tette 219

Kívánságlistára tette 250

Kölcsönkérné 10


Kiemelt értékelések

SteelCurtain>!
Jon Krakauer: Út a vadonba

Aprólékossága ellenére kissé felszínes. Kicsit szenzációhajhász. Vagyis nagyon amerikai. Ami a végén nyomtatásba került, az kétségkívül vérprofi. De feltétlenül van létjogosultsága, mert természet és ember kapcsolata mára már nem az egyedi ember – mint a könyvben Chris McCandless – , hanem az egész emberiség számára válik létkérdéssé. Az, hogy a huszadik század végén a világ leggazdagabb országában egy fiatalember éhen halhatott a vadonban, az szimbolikus jellegű. Az, hogy ez a haláleset gyakorlatilag a vadon peremén esett meg, rávilágít sebezhetőségünkre. Viszont a tény, hogy a szerencsétlenül járt fiatalember holttestére egy erdőben hagyott busz roncsaiban bukkantak, azt is ijesztően demonstrálja, hogy milyen végtelenül elszennyeztük már bolygónkat. Ritka ellentmondásos figura ez a McCandless kölyök, és ez nem segíti elő a tisztánlátást. De hát a természethez fűződő, szintén ellentmondásoktól hemzsegő viszonyunkat talán jobban szimbolizálta volna egy könnyen megfejthető, egyértelmű karakter? Nem is szimbolizálhatná tökéletesebben ezt a viszonyt, mint Chris McCandless.
Az a Chris McCandless, aki nagyrészt sivatagi terepen szerzett tapasztalataival alkalmasnak találta magát fenn Északon, a hó és jég hazájában a vadonbeli életre. Mint a sikeres belgyógyász, aki szakmai tapasztalataira hivatkozva alkalmasnak véli magát magasfeszültségű villanyvezetékek szerelésére. És ez tulajdonképpen logikus. Egy uniformizált világban, ahol lassan már az egész világ étrendje hamburger és pizza, ruházatunkat, járműveinket és köznapi eszközeinket alig pár tucatnyi nagyvállalat gyártja, ott könnyen ámíthatjuk magunkat azzal, hogy a tudás is uniformizálható.
Ritkán szembesülhetünk vele, hogy ez mekkora ostobaság.
Addig azonban információs társadalomnak dezinformáljuk a nagy, sűrű, és folyamatosan terjedő sötétséget a fejekben. Aztán a pillanatnyi szembesülés után vissza is térünk ehhez a kliséhez. Olyan társadalomban, ahol egy nemzet vezetésére csak akkor tartanak alkalmasnak egy politikust ha már az utolsó milliméter gerince is elfogyott, s a környezetvédelem legeredményesebb módjának a szemétgyártást tekintik, ennél ésszerűbb dolog nem is várható. Nevezzük környezettudatosnak egy jelképes alapítványért a környezetet jóvátehetetlenül károsítókat! Hurrá! Csak így tovább a zöld bolygóért.!
Aki meg szerény jólétben él, az mérhetetlenül szégyellje magát. Elvégre ha már fejre állítjuk a világot, ne álljunk meg félúton.
Szegény Chris McCandless! A maga naív módján ő egy nagyvárosban is képes lett volna éhen halni. Csak ott a kutya sem törődött volna vele.

3 hozzászólás
eme P>!
Jon Krakauer: Út a vadonba

Nem könnyű megszólalni az olvasása után. Nem a könyv, hanem a történet, Chris alakja tehet róla. Tele vagyok ellentétes érzésekkel, kérdésekkel.

Maga a könyv oknyomozó riport, jól dokumentált, részletesen, aprólékosan kitér a történet számos aspektusára, de számomra túl csapongó, időben, térben túlságosan ugráló írás. Chris történetét nemcsak a tények felől próbálja megközelíteni, hanem okokat, indítékokat, magyarázatot keres. Egy lelki-szellemi profil megrajzolását kíséreli meg – számos hasonló helyzetet, karaktert, személyes élményt, tapasztalatot bevonva a történetbe. Kitér a családi, környezeti hatásokra, hajlamok öröklődésére, minden lehetséges okra, amely elindíthatta a fiút ezen az úton. Minden fejezet élén idézetek – többségük Chris könyveiből, általa kiemelt rész – melyekből lassan kialakul a vadonba vezető ösvény.
Persze ezt az ösvényt nemcsak Chris tárja elénk az aláhúzott idézetek, levelek, naplóbejegyzések révén, hanem a szerző is. Az oknyomozó, dokumentarista irodalomhoz képest talán kissé túl szubjektíven. Érdekes módon ez mégsem zavart. Sokkal inkább lenyűgözött maga a történet és Chris, alias Alex, a főcsavargó.

„Óriási erőfölösleg volt bennem, amellyel nem tudtam mit kezdeni békés életemben.” (Tolsztoj)
Chris McCandless-nek elege lett a nyugodt, biztonságos, de álszent világból. Gondolt egyet, és kilépett belőle. Hátrahagyott szó szerint mindent, még a nevét is. Belevetette magát a véletlenbe, a kiszámíthatóság nélküli, kalandos életbe. Úton volt: a szabadság, az egyszerű szépség, a dolgok értelmének nyomába indult, valami ősi erkölcsi tisztaság, az eszményi élet felé. Volt benne valami hetykeség, magabiztosság, túlzott elbizakodottság – talán abból fakadóan, hogy mindig mindenben sikeres volt, amihez csak hozzáfogott. Az óriás erőfölösleg megpróbáltatást, embert próbáló kalandot keresett – megmérette magát a Nagy Természettel, és persze alulmaradt.
Nem lehet növényhatározóval a kezedben indulni alaszkai túlélőkalandra. Nem lehet könyvek aláhúzott idézetei, eszmények alapján élni a valóságot. Az más kérdés, hogy meg lehet próbálni. Igaz, csak kevesek teszik meg. És hánynak sikerül?

Azt hiszem, túlságosan kötődöm a szürke, konvencionális élet „biztonságához”, az ésszerűséghez ahhoz, hogy azonosulni tudjak Chris-szel, naiv idealizmusomnak is csak egyre kisebb foszlányai maradtak meg, ha ugyan még van belőlük. Szeretném azt hinni, hogy hősünk tényleg hős volt, az önkeresés, megvilágosodás prófétai útjára lépő zarándok, akinek a világból való kivonulása egyféle spirituális, terápiás értékkel bír. A szerző így láttatja Christ. Én nem nagyon tudom megbocsátani neki felelőtlenségét, meggondolatlanságát, szinte gyerekes naivitását. Bármennyire csodálom következetességét, határozottságát, szabadságszeretetét, nem tudom nem észrevenni ezek szélsőségekbe hajlását, már-már megszállotságszerűségét. Viszont enélkül ki indul el a fehér bálna nyomába? Ki indul el egymagában a tengerre kifogni a nagy halat? Kell egy kis „őrület”, a hétköznapitól elrugaszkodott felfogás- és gondolkodásmód, egy kis „hézagos logika” ahhoz, hogy a valóságban is kipróbáld ezt.
A pszichológusok rengeteget tudnának írni Chris ellentmondásos alkatáról, komplexusairól, rögeszméiről, szinte gyerekes naivitásáról és igazságvágyáról, tolsztoji aszketizmusáról, erkölcsi szigoráról. Néha úgy érzem, egy olvasmányai (London, Thoreau, Tolsztoj, Melville stb.) világában élő, fikciót és valóságot megkülönböztetni nem mindig tudó, lázadó, szabályokat, korlátokat megtagadó fiatal kamaszlelkületről van itt szó. Egy ugyan értelmes, intelligens, sokat tudó, de mégis tudatlan, a józan paraszti észtől, gyakorlatiasságtól nagyon távol álló emberről, aki túl későn jött rá arra, ami a többség számára egyértelmű. A józanság „magaslatáról” tekintek le rá, a középszer „biztos” útjáról. Aztán elnézem a fényképeit – mosolygó, elégedett, vidám, boldog embert látok rajta. Talán jobb lett volna, ha még mindig él, de nem így, Jack London-i álmokat kergetve? Rettenetesen stupid módon halt meg. Felháborodunk őrültsége, zöldfülűsége miatt. Elüthette volna egy autó is. Az átjárón. Munkahelyre menet.

113 nap a vadonban. 113 naplóbejegyzés az utolsó hetekről. Mégiscsak lehetséges volt – egy ideig.

Még nem döntöttem el véglegesen, hogy csodálom, sajnálom Christ, vagy haragszom rá. Mindenből van bennem egy kicsi. Meg sok minden más. Kérdések sokasága. Töprengnivaló.

KÉT ÉVE JÁRJA A FÖLDET. SE TELEFON, SE USZODA, SE KUTYA, SE MACSKA, SE CIGARETTA.
VÉGTELEN SZABADSÁG. SZÉLSŐSÉGES EMBER. MŰVÉSZI UTAZÓ, AKINEK OTTHONA AZ ÚT. MEGSZÖKÖTT ATLANTÁBÓL. NEM TÉR VISSZA TÖBBÉ, MERT „A NYUGAT A LEGJOBB”. És MOST KÉTÉVI BOLYONGÁS UTÁN ELŐTTE ÁLL A VÉGSŐ ÉS LEGNAGYOBB KALAND, ELÉRI CSÚCSPONTJÁT A KÜZDELEM, HOGY MEGÖLJE A BENNE ÉLŐ HAMIS LÉNYT, GYŐZELEMRE VIGYE A SPIRITUÁLIS FORRADALMAT. TÍZ NAP ÉS TÍZ ÉJSZAKA TEHERVONATON ÉS AUTÓSTOPPAL ELHOZZA A NAGY FEHÉR ÉSZAKRA. A CIVILIZÁCIÓ NEM FOGJA TÖBBÉ MÉRGEZNI, ELMENEKÜL ÉS EGYEDÜL JÁRJA AZ ORSZÁGOT, HOGY ELVESSZEN A VADONBAN.
ALEXANDER FŐCSAVARGÓ
1992. MÁJUS

sophie P>!
Jon Krakauer: Út a vadonba

Nem szép dolog kivenni más ember kezéből az olvasmányát! Na mindegy, ez már így van! Mentségemre legyen szólva, hogy nagyon igyekeztem visszaadni.

Nos, ezt a könyvet kiváló oknyomozó műnek tartom (hírlapi szinten), alapos és körültekintő, objektív, amennyire csak lehet. Nagyra értékelem, még akkor is, ha bizonyos önterápia érhető tetten: kiderül ugyanis, hogy van néhány egészen említésre méltó hasonlóság Chris McCandless és Jon Krakauer életútjában.

Szóval egy fiatal srácról van szó, aki bizonyos – nehezen feltárható, de többnyire sejthető – késztetésekből kifolyólag vándornak áll, kalandornak, hobónak, romantikus felfedezőnek, természetimádónak, vagy mit tudom én minek. Nem tudok másképp gondolni erre a srácra, mint valakinek a gyerekére, valakinek a testvérére, az iskolatársára, valakire a szomszédból. Ha valami ehhez hasonló történne olyannal, akit ismerek, pontosan ilyes formán próbálnám összerakni, ahogyan Jon Krakauer tette: lépésről-lépésre közelítve, beleépítve minden információmorzsát, ami – az átlaggondolkodásúaknak legalábbis – a teljesen érthetetlen viselkedést megmagyarázhatóvá teszi, és akár tanulsággal is szolgáló szociológiai-pszichológiai esettanulmánnyá dagasztja, amit aztán a vacsoraasztalnál újra és újra ki lehet vesézni, ahányszor csak szóba kerül.

Örülök, hogy a szerző nem csinál hőst Chris McCandlessből, és nem csinál az esetből sem drámát, sem elrettentő példát, egyszerűen egy embermesét tár elénk, bebizonyítva, hogy érdemes róla beszélni, írni. Úgyhogy a kedvenc részeim azok lettek, ahol hasonló vándorokat sorol, köztük önmagát is. A végét pedig nem lehet száraz szemmel megúszni: az író ellátogat a varázsbuszba egy expedícióval, más alkalommal pedig a családdal.

Egyáltalán nem vagyok kíváncsi a filmre, félek nem tud eléggé mértéktartó lenni.

15 hozzászólás
ggizi P>!
Jon Krakauer: Út a vadonba

Ez engem nagyon lekötött. Annyira távol áll tőlem ez a szemlélet, amit Chris és a vele párhuzamba vont szabadszellemű „világcsavargók” képviselnek, mégis úgy érzem, valamilyen szinten képes voltam átérezni a mentalitásukat. Ez a könyv nem csak Chris kalandjáról, körülményeinek és halálának felkutatásáról szól, hanem próbálja bemutatni és megértetni velünk azt a gondolkodásmódot, ami arra késztethet egy egyetemet végzett, biztos háttérrel rendelkező fiatalt, hogy szinte mindenét hátrahagyva vágjon neki a nagyvilágnak. Nagyon érdekes volt az egész, a kitérők is nagyon szépen kiegészítették ezt a szomorú végű utazást.

Janina13>!
Jon Krakauer: Út a vadonba

Nagyon szívesen ajánlom bárkinek, érdekes történet volt, és sajnos igaz is. Krakauer remek kutatómunkát végzett, és szépen tálalja a történteket, igyekszik magyarázatokat is keresni, ahol arra módja van.
Egyébként meg nehéz erről a könyvről írni bármit is. Tele vagyok ambivalens érzésékkel….Talán azt az egyet sajnálom, hogy a Teklanika nyaranta túlzottan megárad :(
Akkor talán a könyv sem Krakauer tollából származna….

doricehoney>!
Jon Krakauer: Út a vadonba

Nem könnyű erről a könyvről írni. Az ember elolvassa, aztán nem tud mást tenni, mint néz maga elé, és fogalma sincs, hogy mit gondoljon, mit érezzen Alexszel kapcsolatban. Borzasztó tragédia, ami ezzel a sráccal történt. Még annak fényében is, hogy a legtöbb embernek soha eszébe sem jut annyira vakmerően visszatérni a természetközeli élethez, mint ahogy ő tette.

A könyv a történtek kapcsán leginkább a hogyanokat és a miérteket próbálja megragadni azon keresztül, hogy a szerző meginterjúvolja a főhős családját, barátait, sok olyan emberrel is beszél, akikkel a srác útközben találkozott, illetve saját élet- és hegymászói tapasztalatait is beleszövi a történetbe. Ez a könyv azonban nem az egyenes válaszok könyve, hanem azoké az igen komoly kérdéseké, amelyek további kérdéseket szülnek. Hogy a felvetődő dilemmák közül csak néhányat említsek:
– konvencionális, szabálykövető élet versus tökéletes szabadság
– szociális viselkedés versus teljes egyedüllét
– természetközeli élet versus minden szempontból a civilizáció vívmányaira hagyatkozás (és ezzel eltávolodás a természettől), stb.
És hogy csak a legalapvetőbb kérdést említsem: vajon őrült volt-e ez a srác? Bár a kérdésekre természetesen nincs egyféleképpen értelmezhető válasz, de szerintem Alex egyáltalán nem volt őrült, csak ösztönösen kalandvágyó, aki ki akart törni a társadalmi keretei közül, és ÉLNI akart (így, nagy betűkkel).

Azt hiszem, ő volt a rossz korba és rossz helyzetbe születés tipikus példája. Azért is különösen megrázó a története, mert életünk során mindannyian kerülünk hasonló helyzetbe, hogy elegünk lesz az elvárásokból, a szabályokból, és hogy mások mondják meg nekünk, mi-merre, de legtöbbünk átmenetileg, vagy egyáltalán nem gondol arra, hogy megszakítson minden kapcsolatot addigi életével és elkezdjen helyette egy csavargói létet. Hiába hangzik ugyanis romantikusan, valójában mind szeretünk szabályok között, kiszámíthatóan, anyagi biztonságban, a többi embertársunk és puha párnák közt létezni. S ha valaki mégis meglépi azt, amit Alex tett, az a szemünkben mégsem válik teljesen az őrület jelévé, inkább valamiféle rejtett tiszteletet érzünk. Hogy igen, ő igazán mert változtatni. Ő igazán bevállalta, hogy az álmainak éljen. Került, amibe került. S ha valaki ebbe végül belehal, az emiatt a cinkos, megmagyarázhatatlan együttérzés miatt lesz a szemünkben igazságtalan és végtelenül tragikus…

5 hozzászólás
SzRéka >!
Jon Krakauer: Út a vadonba

Elég nehéz írni erről a könyvről. Egyetlen hibája, hogy párszor megemlíti ugyanazokat az eseményeket, és ez az ismétlés feleslegesnek tűnik, ha valakit annyira magával ragad a történet, mint ahogy az velem történt. Illetve, egy kicsit ütősebb utolsó mondattal az amúgy is maradandó élmény még emlékezetesebb lehetne – de ez nem akkora baj, fejben kitalálok egyet magamnak a lelkibékémért. :))
Nagyon megérintett Chris McCandless kalandja. Nem mindennapi srácról van szó, például Tolsztoj az egyik kedvenc írója, és „hitvallása szerint az embernek semmit sem szabad birtokolnia azon kívül, amit egy hátizsákban magával vihet” – de nem bolondult meg. Fiatal volt, kereste a kalandokat, Alaszkába vágyott, miközben utazása során bárkivel találkozott, arra nagy hatást tett. Meg is hatódtam, amikor a 81 éves Ron az ő hatására feladta korábbi életét, cselekedett, letáborozott a sivatagban és hónapokig várta, hogy Chris visszatérjen hozzá…
Halála után sokan bírálták, felkészületlennek tűnt a helyiek szemében, valaki szerint egyenesen alkalmatlan volt, mégsem hiszem, hogy el lehetne ítélni a természetbe vágyódásáért. Hitt valamiben, az mozgatta, azért vágott bele ebbe a nagy kalandba, mert nem hagyta nyugodni. Adott életjelet magáról képeslapok és levelek formájában, amiken több gondolatát megosztotta a léttel kapcsolatban. Már csak ezek miatt is ajánlom ezt a könyvet, mert igazán elgondolkodtató és (nem annyira drasztikusan, hogy nekivágjak miatta az erdőnek, de igazán) motiváló.
Ez nem egyedül Chris, hanem sok, hozzá hasonló, eddig számomra teljesen ismeretlen fiú és férfi életének, meghatározó, sorsdöntő pillanatainak, utolsó napjainak története. Lehettek őrültek, meggondolatlanok, kaland- vagy bizonyítani vágyók, mégis mindannyian változtatni akartak, az álmaikat követve és kihívásokat keresve. És ha tisztelni nem is, érdemes pár pillanatra megállni és elgondolkodni rajtuk. Legalábbis én így érzem.

_Nikki>!
Jon Krakauer: Út a vadonba

:( Ezt nem kritizálni lehet, hanem véleményezni. Szívbemarkoló!
Majd próbálok bejegyzést is írni.

esztie>!
Jon Krakauer: Út a vadonba

Sok gondolatom van, nem biztos, hogy le fogom tudni őket írni, sőt, inkább úgy mondanám, hogy biztos, hogy nem, de azért megpróbálom. Nem spoilerezek, ha elmondom, hogy tragikus (vagy csak annak tűnő, erre igyekszem mindjárt kitértni) a végkimenetel, hisz már a borítón olvashatjuk, hogy Chris McCandless meghalt. És hogy miért nem tudom eldönteni, hogy ez szomorú vagy sem? Miért siratjuk a halottakat? Mert NEKÜNK fáj. Fáj, mert hiányzik az illető, fáj, mert mi magunk is félünk a haláltól (ebbe belemehetnék, de nem fogok). De biztos, hogy ebben az esetben érdemes a főhőst gyászolni? Úgy élt, ahogy akart, boldog volt, megtalálta azt, amit ezerből millióból egy. Rosszul sült el, de mennyivel tudnánk jobban megbékélni azzal a gondolattal, hogy szociális elvárásból egy íróasztal mellett kiszenvedett volna nyugdíjig és aztán egy fűtött házban halt volna meg? Abban az esetben keserű lenne a történet, ha nem lett volna hová mennie és kényszerűségből csavargott volna, viszont ő választhatta volna a komformista életet ehelyett, meg volt ágyazva egy színvonalas, anyagi javakban és sikerekben gazdag jó élet. Ami miatt mégis sajog a szívem, hogy ha hihetünk a feltételezéseknek, akkor ez épp aközben történt, hogy szeretett volna hazatérni, csak az időjárási körülmények miatt halasztania kellett. Az sem mellékes, hogy élhetett volna tovább, akár így, akár úgy.

Mindig is szerettem a deviáns karaktereket. Az, hogy ez egy igaz történetet feldolgozó könyvben van, csak hab a tortán. Egészen odaáig biztos voltam az 5 csillagban, amíg a szerző neki nem állt felhígítani a saját életeseményeivel az elbeszélést, véleményem szerint nem volt ennek helye. Arra hivatkozva tette ezt, mert a családi hátterükben némileg volt valami hasonlóság, de szerintem akkor is arrogáns húzás „meglopni” a főhőst, és belemagyarázni, hogy mennyire hasonlók is ők, csak azért, mert ezzel saját magát is felruházhatja azokkal a jellemvonásokkal, amik mégha őrültségnek is tűnhetnek, valójában igenis csodálatra méltóak.

Nem kell senkinek kimenni jávorszarvast ölni a pusztába 15 kg rizzsel hónapokra, és erre bízni az egész életét, de azt igenis érdemes fontolóra venni, hogy mennyire köt gúzsba az anyagaikhoz, az ingóságokhoz és ingatlanokhoz, az elvárásokhoz (saját magunk és a mások által támasztottak is) valamint a körülöttünk lévő emberekhez fűződő viszonyunk.

bbea>!
Jon Krakauer: Út a vadonba

Nekem ez az a fajta könyv,amit időnként újra kell olvasni. Most, amikor egy tizenhat hónapos fiúgyermek édesanyjaként olvastam, még megrázóbb volt és a felelősség a korábbinál is súlyosabban nehezedik rám, hogy sok év múlva a legjobb védőhálót biztosíthassam majd lázongó, ifjú fiamnak, ne akarjon otthonról szó nélkül elmenekülni és érezze, hogy bárhová megy, bármit tesz, hozzánk mindig hazatérhet. Remélem ez létezik és megadható.


Népszerű idézetek

tndora>!

Happiness only real when shared. (A boldogság csak úgy igazi, ha megosztjuk valakivel.)

Tizennyolcadik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
ludovika>!

Chris hitvallása szerint az embernek semmit sem szabad birtokolnia azon kívül, amit egy hátizsákban magával vihet.

37. oldal

robertjordan>!

Ron, nagyon köszönöm a segítségedet, és jó volt az együtt töltött idő. Remélem, az elválásunk nem szomorít el nagyon. Lehet, hogy csak nagyon sokára találkozunk ismét. De ha sikerül épségben kikerülnöm az alaszkai kalandból, akkor hírt adok magamról. Szeretném megismételni a korábbi tanácsomat, vagyis hogy radikálisan változtatnod kellene az életmódodon. Bátran bele kéne vágnod abba, ami azelőtt eszed ágába sem jutott, vagy csak féltél kipróbálni. Olyan sok ember boldogtalan, mégsincs bátorsága, hogy változtasson a helyzetén, mert arra nevelték, hogy az életben a biztonság, az alkalmazkodás és a hagyománytisztelet a fő. Ezek persze látszólag megadják a lelki békét, de valójában semmi sem rombolja jobban kalandvágyunkat, mint a biztos jövő. Az emberi szellem éltető eleme a kalandvágy. Az életöröm forrása az új élmény és ezért nincs nagyobb öröm, mint a folytonosan változó horizont; az, ha mindennap új és más Nap kel fel a számunkra. Ron, ha többet vársz az élettől, ne törekedj egyhangú biztonságra! Hidd el, jobb az összevissza, rendezetlen életmód, noha eleinte biztosan őrültségnek tűnik. De ha megszokod, akkor látni fogod az értelmét, és hihetetlen szépségét. Úgyhogy, Ron, egyszerűen hagyd ott Salton Cityt, és kelj útra. Garantálom, hogy nagyon boldog leszel, ha megteszed. De attól tartok, nem hallgatsz a tanácsomra. Azt hiszed, hogy makacs vagyok, de te még makacsabb vagy. Amikor visszafelé hajtottál, megnézhetted volna a Föld egyik legnagyszerűbb látványosságát, a Grand-kanyont. Minden amerikainak életében legalább egyszer látnia kell. De valamilyen, számomra érthetetlen okból, te csak a lehető leggyorsabban haza akartál jutni oda, amit nap nap után látsz. Attól félek, hogy a jövőben is ezt a hajlamodat követed, és így nem ismered meg azokat a csodálatos dolgokat, amelyeket Isten azért teremtett, hogy felfedezhessük őket. Ne telepedj le egy helyen! Mozogj, légy nomád, fogadjon minden nap új horizonttal. Te még sokáig élsz, Ron, és nagy kár lenne, ha nem ragadnád meg az alkalmat, hogy forradalmasítsd az életedet és teljesen új élményvilágba lépj.
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az öröm csakis vagy elsősorban az emberi kapcsolatokból származik. Isten mindenüvé rejtett belőle. Benne van mindenben, abban is, amit átélünk, tapasztalunk. Csak vennünk kell a bátorságot, hogy szembeforduljunk megszokott életmódunkkal és újfajta, a hagyományostól eltérő életet kezdjünk. Nincs szükséged rá, hogy én vagy bárki más körülötted legyen ahhoz, hogy újfajta fény jelenjen meg az életedben. Ott vár rád, megragadhatod, csak utána kell nyúlnod. Valójában csak magaddal kell megküzdened, a makacsságoddal, ami megakadályozza, hogy a körülményeiden változtass.
Ron, igazán remélem, hogy minél hamarabb otthagyod Salton Cityt, lakókocsit kötsz a furgonod mögé, és elindulsz, hogy megnézd mindazt a csodát, amit Isten itt az amerikai Nyugaton teremtett. Mindenfélét fogsz látni., emberekkel találkozol, sokat lehet tőlük tanulni. És egyszerűen kell csinálni, semmi motel, magad főzz, a legfőbb szabály, hogy minél kevesebbet költs, akkor sokkal jobban fogod élvezni. Remélem, hogy mikor legközelebb találkozunk, új ember leszel, új kalandok és élmények hosszú sorával. Ne habozz és ne keress kifogásokat! Egyszerűen indulj el és csináld! Meglátod, nagyon, nagyon boldog leszel.

4 hozzászólás
rebarbarafagyi>!

Bátran bele kéne vágnod abba, ami azelőtt eszed ágába se jutott vagy csak féltél kipróbálni. Olyan sok ember boldogtalan, még sincs bátorsága, hogy változtasson a helyzetén, mert arra nevelték, hogy az életben a biztonság, az alkalmazkodás és a hagyománytisztelet a fő. Ezek persze látszólag megadják a lelki békét, de valójában semmi sem rombolja jobban kalandvágyunkat, mint a biztos jövő.

Gooblin>!

Nincs szükséged rá, hogy én vagy bárki más körülötted legyen ahhoz, hogy újfajta fény jelenjen meg az életedben. Ott vár rád, megragadhatod, csak utána kell nyúlnod. Valójában csak magaddal kell megküzdened, a makacsságoddal, ami megakadályozza hogy a körülményeiden változtass.

SzRéka >!

Mozgást kívántam és nem az élet nyugodalmas áramlását. Izgalmat, veszélyt kívántam, önfeláldozást a szerelemért. Óriási erőfölösleg volt bennem, amellyel nem tudtam mit kezdeni békés életemben.
Lev Tolsztoj: Családi boldogság
A Chris McCandless holtteste mellett talált könyvek egyikében megjelölt bekezdés

Kapcsolódó szócikkek: Lev Tolsztoj
kata__>!

Ó, hogy elkívánkozik olykor az ember a tehetségtelen-dagályos, tisztátalan-homályos emberi szócséplésből a természet látszólagos hallgatagságába, az állhatatos, kitartó, rabszolgafegyelmű munka némaságába, a mély álom, az igazi zene, a csöndes szívbéli érintkezéstől túlcsorduló és elnémuló lélek szótlanságába.

185. oldal

tshehip >!

Az igazság többet ér, mint szerelem, pénz, hírnév. Ültem már olyan asztalnál, ahol bőségben volt jó bor, finom étel, a kiszolgálás is gondos volt, de hiányzott az őszinteség meg az igazság – és én éhesen keltem föl attól a barátságtalan asztaltól, mert a vendéglátás hideg volt, mint a jég.
Henry David Thoreau: Walden (Szőllősy Klára fordítása)
A könyvet a halott Chris McCandless holmija közt találták. Ez a bekezdés alá volt húzva. A lap tetején az igazság szó állt nyomtatott nagy betűkkel, McCandless saját kézírásával.

118. oldal, 12. fejezet - Annandale (Park, 2001)

2 hozzászólás
ludovika>!

A tudás keresése – hangoztatta – önmagában is méltó cél, nem szorul elismerésre.

76. oldal

PEra>!

Ne habozz és ne keress kifogásokat! Egyszerűen indulj el és csináld! Indulj és csináld! Meglátod, nagyon, nagyon boldog leszel.

62. oldal


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Edmund Hillary: Pillantás a csúcsról
Földes András: Erőss Zsolt – A Himalájánál magasabbra
James Ramsey Ullman: A Himalája fia
Erik Larson: Az Ördög a Fehér Városban
Margot Lee Shetterly: A számolás joga
Daniel Keyes: Szép álmokat, Billy!
Robert Yugovich: Az őszinteség jutalma
Robert Yugovich: Roncsgyár
Asa Moberg – Inczédy-Gombos Ádám: Ádám könyve
Julian Rubinstein: A viszkis