Nyári ​fény, aztán leszáll az éj 327 csillagozás

Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj

Egy ​teljesen átlagosnak mondható nyugat-izlandi falucskában a végtelen nyári nappalokat követő hosszú téli éjszakák különös dolgokat idéznek elő: a Kötöttárugyár igazgatója miután egy éjszaka latinul álmodik, az örökkévalóságra szegezi tekintetét, és lemond a földi boldogságról, egy öregembert szertefúj a szél, és madáreledellé változtatja, egy politikust elnyel a sötétség, az életét számokban mérő könyvelő ráeszmél, hogy képtelen megszámolni az arcán lecsorgó könnycseppeket, a helyi gazdabolt raktárában pedig mintha kísértet járna, ami nem is lenne csoda, hiszen egy régi bűntett színhelyére épült. A fény és árnyék váltakozásának időtlen világában, ahol az égen úszó felhők és a tenger hullámainak ritmusában folyik az élet, a szív sötét sikátoraiban tévelygő emberek olyan örök kérdésekkel szembesülnek, mint az emberiség sorsa, a szerelem, a magány és a halál. Jón Kalman Stefánsson, a szürke hétköznapok izgalmainak krónikása a megszokottnál könnyedebb, egymáshoz lazán kapcsolódó… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Typotex

>!
Typotex, 2024
244 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634932789 · Fordította: Patat Bence
>!
Typotex, Budapest, 2022
ISBN: 9789634932192 · Fordította: Patat Bence · Felolvasta: Papucsek Vilmos
>!
Typotex, Budapest, 2022
244 oldal · ISBN: 9789634931614 · Fordította: Patat Bence

1 további kiadás


Enciklopédia 19


Kedvencelte 70

Most olvassa 21

Várólistára tette 221

Kívánságlistára tette 223

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj

Telik-múlik az idő, átgázol rajtunk, és ezért öregszünk. Száz év múlva a földben fekszünk, csak csontok maradnak belőlünk, meg talán egy titáncsavar, amit a fogorvos ültetett be a felső fogínyünkbe, hogy a pótlás a helyén maradjon. Az ember nem olyan tartós, mint a titán, és a története így foglalható össze: ami a szívben lakozik, ami a csontokban és a vérben lakozik, meg egy kézmozdulat egy októberi este.

Jón Kalman Stefánsson úgy ír a szerelemről, a vágyról, a magány elleni szívós küzdelemről, hogy a sorok között mindig ott bujkál az elmúlás és a lopakodó halál.
Az örökkévalóság szimbólumaival dolgozik, a csillagos éggel, a végtelen tengerrel, az évszakok és a napszakok állandó, könyörtelen váltakozásával, és az örökkévalóság válik aztán azzá a hatalmas háttérré, ami előtt bukdácsolva balladai léptékűre nő egy izlandi falucska bármely lakójának reményekkel és csalódásokkal teli röpke élete.
A halál elleni első számú orvosság a férfiakat és nőket összekötő titokzatos kötelék, ami ebben a regényben sokféle lehet, az egészen banális, hétköznapi kapcsolódástól kezdve a múló évekkel dacoló forró, szenvedélyes izzásig.
De szerencsére van egy második számú orvosság is a kevésbé szerencsések számára, ez pedig a közösség ereje, ami összezár, ha kell, megtart, állandóságot és szilárd fogódzókat biztosít.
Árad az északi mese Stefánsson tollából, az emberi kapcsolatok variációinak kimeríthetetlen tárháza nyílik meg, és ha az álmok és a szellemek néha nagyobb szerephez is jutnak a vártnál, mindez talán érhető egy olyan vidéken, ahol végtelenül hosszú a tél és koromsötétek az éjszakák.

Málnika P>!
Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj

”Az ember bonyolult lény, valóságos labirintus, és ha magyarázatot keresve indulunk el benne, könnyen eltévedünk.”

A Nyári fény, aztán leszáll az éj egy 400 fős nyugat-izlandi falu lakóinak életébe enged betekintést. A töredékek egyszerre szólnak az ott élők mindennapjairól és a tágabb értelemben vett emberi létezésről. Az izlandi író a tőle megszokott magával ragadó írásmódban tárja elénk a mozaikdarabkákat, amelyekből egyszerre árad az empátia, a humor, a nyersség és a tragikum. A többes szám első személyű elbeszélés a lakosok hétköznapi életét mutatja be, az elbeszélő ezáltal szinte beleolvad a történetbe. Az esendő, átlagos szereplők napról napra teszik a dolgukat, miközben az élet sokszor nem éppen kegyes hozzájuk. A szerző születéstől a halálig, reggeltől az éjszakáig, a megélt élettől az álmokig kíséri hétköznapi hőseit, ám mindebből csak apró részleteket kapunk. A regény érdekessége, hogy úgy tűnik, egyáltalán nem szól különleges dolgokról, mégis a legkülönlegesebbről, az életről mesél.

3 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj

Jón Kalman Stefánsson elfogult rajongójaként egy percig sem kételkedtem abban, hogy ezt a regényét is szeretni fogom, de az első néhány oldal után már tudtam, hogy számomra a Nyári fény, aztán leszáll az éj az író eddigi legjobb könyve.

Az eredetileg a Menny és pokol-trilógia előtt, 2005-ben megjelent regényben már felismerhetőek az íróra oly jellemző stílusjegyek: a választékos nyelvezet, a líraiság, amelyet gyakran megtör a létezés könyörtelenségéből adódó realisztikus, naturalisztikus ábrázolásmód.

A ballada ezúttal egy kis tengerparti izlandi faluról szól, ahol teljesen átlagos hétköznapi, esendő emberek élik a mindennapi, gyakran nehézségekkel teli életüket, teszik a dolgukat mint mindenki más. Az egymáshoz lazán kapcsolódó kis történeteket a falu összetartó közösségének hangján megszólaló narrátor gondolatai fűzik össze. A fanyar humorral átszőtt kis történetek szereplői mindannyian a boldogságra, a szeretetre, egy jó és élhető földi életre vágynak, mint tulajdonképpen minden ember.

A szereplőket körülvevő természeti szépségek, az időjárás, az évszakok és a napszakok váltakozása most is kulcsszerepet játszanak – a nyár és a nappal lángoló, kitartó, szinte véget nem érő szikrázó fénye és a tél és az éjszakák hosszú, hideg sötétsége.

Miközben elénk tárulnak egyéni és családi tragédiák, ösztönös vágyak és agresszió különböző megnyilvánulásai, szívbe markoló veszteségek, lelket simogató plátói és beteljesülő szerelmek ismét szembe találjuk magunkat a legfontosabb és legalapvetőbb kérdéssel, hogy miért is élünk? Mi az életünk célja, mivel és hogyan tehetnénk jobbá és mi lesz velünk az élet után, amikor már végleg leszáll az éj?

Stefansson most is fantasztikusan játszik a szavakkal és az olvasó érzéseivel : a szöveg egyszerre gyönyörű és kíméletlen, lírai és már – már trágárságba menően szókimondó, lágy, akár egy szellő és elemien nyers, de mindvégig nagyon őszinte és szerethető. Egyik pillanatban felemel, másik pillanatban földbe döngöl és még az utolsó mondataival is képes meglepni az olvasót. Lenyűgöző élmény volt számomra!

Éppen ideje volt már, hogy a magyar olvasókhoz is eljusson ez a kis gyöngyszem, amellyel Jón Kalman Stefánsson 2007-ben elnyerte az Izlandi Irodalmi Díjat is.

12 hozzászólás
giggs85 >!
Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj

http://ekultura.hu/2021/11/29/jon-kalman-stefansson-nya…

Ahogy emlékszem, néhány éve, amikor olvasgattam egy, az akkori év irodalmi Nobel-díját megtippelni szándékozó külföldi portál ötleteit, megakadt a szemem azon, hogy egy számomra csak névről ismert (akkor még egyetlen könyve sem jelent meg magyarul) izlandi szerzőt tartottak az egyik legesélyesebbnek. Valóban ilyen erős lenne az izlandi irodalom, vagy csak azért gondolnak rá, mert ez a távoli szigetországból származó író szinte mindenkinek egyaránt egzotikum? – nem tudtam eldönteni.

Aztán ahogy érkezett egyik Stefánsson-regény a másik után a Typotex és a Jelenkor kiadók jóvoltából, nemcsak én, de minden más irodalombarát is rájöhetett, hogy a mi „Kálmánunk” gyakorlatilag egy teljességgel egyedülálló alkotó, aki egyenletes színvonalú, mindvégig a giccshatáron (ám a giccsen még innen) imbolygó, a történetiséget, a költőiséget és a végtelen emberismeretet magukba olvasztó műveivel valóban a világirodalom legszűkebben vett élvonalához tartozik, ráadásul úgy, hogy könyveiben semmit sem kell feláldoznia sem a közérthetőségből, sem a szerethetőségből.

Megmondom őszintén, hogy eddig Stefánsson minden kötetét imádtam, legyen az a roppant költői Keflavík-duológia (A halaknak nincs lábuk és A mindenséghez mérhető), az eposzi hosszúságú és témájú Menny és pokol-trilógia (Menny és pokol, Az angyalok bánata, Az ember szíve) vagy az ezekkel ellentétben viszonylag gyors tempójú, és éles váltásokkal operáló Ásta. Ennek fényében persze az sem lehet túl meglepő, hogy az új mű, a Nyári éjszaka, aztán leszáll az éj is megvett kilóra.

Ez a rövidke, alig 240 oldalas kötet egy apró, mindössze négyszázlelkes nyugat-izlandi falucska egy-két évtizedének története, melyet – amúgy „závadásan” – a település lakóinak kórusa ad elő, és amely leginkább egy szereplőiben, témáiban és cselekményében egymáshoz kapcsolódó novellafüzérnek tekinthető. Minden fejezetet ez a kórus vezet fel (ezekben a 2-3 oldalas részekben olvashatunk a falu nevezetességeiről és különlegességeiről, vagy a szerzőt ismerőknek már nem szokatlan módon lételméleti kérdésekről), hogy aztán egy-két figura történetére koncentrálhassunk a következő pár tucat oldalon. Érdekes, emlékezetes és szerethető szereplőkben pedig most sincs hiány.

Találkozhatunk itt többek között a helyi Kötöttárugyár egykor gazdag, sikeres és boldog házasságban élő igazgatójával, aki egy álom hatására feladja korábbi életét, és „Asztronómusként” a végtelen kozmosz megismerésének szenteli minden idejét és energiáját; vagy több szerelmespárral, akik hol a boldogságot találják meg egymás oldalán, hol az őrületet szabadítják el; de van itt szellemjárás (vagy mégsem, ki tudja); szőrén-szálán eltűnt politikus, na meg megannyi más érdekes fő- és mellékszereplő is.

Sok más mellett, ami újfent lenyűgözött, az egyrészt Stefánsson arányérzéke, az író megint csupa nagybetűs témáról mesél (Szerelem, Élet, Halál, Sors) a legemelkedettebb hangvétellel, ám megint csak úgy, hogy közben egy pillanatra sem válik giccsé a szöveg, másrészt az izlandi végtelenül költői nyelve (Patat Bence újabb zseniális fordítása), amellyel megkapó módon és gond nélkül le tudja írni ezeket a sokszor mindennapi, sokszor pedig nem mindennapi eseményeket.

Azt hiszem, nem lehet vitás, hogy Jón Kalman Stefánsson legújabb alkotása, a Nyári fény, aztán leszáll az éj nemcsak az eddigi rajongókat fogja megnyerni magának, de azokat is, akik esetleg még nem találkoztak az izlandi szerző munkáival, és megint csak ott lesz sok „az év legjobb könyvei” listán; az enyémen biztosan.

7 hozzászólás
gesztenye63>!
Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj

Az van, hogy szeretek Csuhai Istvántól olvasni. Meg szeretek tőle lopni is. Meg még tanulni is szeretek/szeretnék tőle.
Ezért van az, hogy egyik kedvenc északi szerzőm, Jón Kalman Stefánsson regényét/elbeszélésgyűjteményét/körképét/társadalomrajzát (a neked tetsző címkét, avagy címkéket válaszd ki, esetleg bátran adj hozzá újakat!) olvasván, itt most nem értékelem, hanem inkább:
– szemérmesen lopok (merthogy én is így gondolom, és képtelen lennék ennyire szabatosan összerakni), miszerint a Nyári fény…
(…) különleges átmenetet képez a furcsán szervezett novellafüzér és a mégsem egészen beteljesített regény- vagy kisregényforma között, továbbá (…) önmaga koráról szóló társadalomrajz, az adott falusi közösségre vonatkoztatva jószerével elkerülhetetlen módon kicsi a nagyban típusú ábrázolás.
– és persze próbálok tanulni is (meg még eléggé el nem ítélhető módon átkozottul irigykedek is arra, aki ifjúsága delén közös autós utazáson vehetett részt Mészöly Miklóssal, s megtudhatta tőle, hogy…) Roger Martin du Gard Vén Európa című műve (amely ismert Vén Franciaország címen is)
Remekmű, a világirodalom egyik gyöngyszeme, muszáj ismerni.

És akkor itt rögvest forrásmegjelölök, meg persze többszörösen ajánlok is. Csuhai írása link roppant érdekes, az általa hozott párhuzammal pedig kifejezetten izgalmas tartalom, érdemes olvasni.

Stefánsson alkotása csupán a szokásos izlandi tökély, …csak éppen teljesen másképp, mint ahogy eddig tőle megszokhattuk.

Maminti9 P>!
Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj

”És mekkora a távolság élet és halál között, van-e egyáltalán távolság és ha igen, minek nevezzük? Kilométerben vagy gondolatban mérjük és lehet-e a kettő között mozogni – oda és aztán vissza?”

Néha a világ nem jó hely, néha kimondhatatlanul magányosak vagyunk, néha határtalanul boldogok, néha pedig nem tudjuk mit kezdjünk azzal a rengeteg nappal, amit végigélünk.
Tudjuk, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek, “az élet szétszóródik minden irányba, aztán egy mondat közepén ér véget”, és csak egy kérdés marad hátra: mi végre is éltünk.
Jón Kalman Stefánsson regénye különböző sorsokkal és az élet értelmével foglalkozik, miközben rámutat arra, hogy ugyanazok a gondolatok foglalkoztatnak és ugyanazok az érzések kerítenek hatalmukba minket egy világváros polgáraként és egy kis izlandi falu lakójaként is. Lehetünk egy kötöttárugyár igazgatói, eladók a szövetkezeti boltban, vagy Londonban söröző arabok, szerelmesek leszünk, emlékezünk, néha agresszívekké válunk, vagy mérhetetlen szexuális vágy fűt bennünket.
Mindez az elszigetelt Izland egy kis településének teljesen hétköznapi történésein és lakóinak különböző sorsain keresztül tárul elénk. A nappalok éjszakába a telek pedig nyárba fordulnak, életünk pedig ugyanilyen törvényszerűség mentén vezet végül ugyanoda. Közben mindannyian különböző sorsokat élünk meg: van, aki magányra ítéltetett, valakit tragikus szerelem keserít meg, valaki nem tud uralkodni nemi vágyain, és van, aki a latin nyelv oltárán áldozza fel családját. Sorsaink pedig szorosan vagy lazán összefonódnak, ahogy a zárt falu lakóit is egy pókhálószerű kötelék köti össze.
Miközben elemi erővel hat az érintetlen környezet fagypúpos rétekkel, tőzeghunyhók benőtt romjaival, sárszalonkák rezgő tollaival, szellemjárásokba vetett babonákkal, addig a globalizáció a földrajzi távolságokat is csökkenti és próbál a védelmet nyújtó, zárt közösségbe behatolni: rövidülnek az autóutak, fitness termek épülnek, több csomag kekszre, újabb tévékre van szükség.
Ahogy a legelemibb agresszió megfér a kétezer éves múmiának értelmet adó szerelemmel, úgy egészíti ki egymást Jón Kalman Stefánsson lírai eszköztára és a szinte vulgárisba forduló szikár és nyers kifejezésmódja.
Azt gondolom, hogy kevesen tudnak ennyire egyszerű történéseken keresztül az élet legalapvetőbb kérdéseivel foglalkozni. Minden mondatát öröm volt olvasni.

2 hozzászólás
Annamarie P>!
Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj

Minden elfogultság nélkül tudtam kezembe venni Stefánsson legújabb magyarul megjelent kötetét. Képes vagyok úgy bízni benne, hogy nem várok semmit, így aztán képes meglepni úgy, ahogy egyáltalán nem vártam.
És milyen jó volt épp most olvasni; január kopárságában, túl az ünnepek csillogásán, amikor bár megszületett bennünk a remény, épp nem látszik még semmi a folytatásból. Ebben a kietlenségben tud igazán jelzőfény lenni az izlandi történet.

Egy alig négyszáz fős faluban járunk, ami a világ bármely részén magával hozná az unalom, a sivárság életérzését, de Izlandon vagyunk, ahol olyan közel van a menny és a pokol, hogy néha már látni sem lehet az elmosódó határokat. A szerző előző köteteiben is valahogy ezzel a kérdéssel találkoztunk. De meglepő módon most nem a viszontagságos természeti erők hozzák be a két valóság nászát, hanem az emberben rejlő életérzések. Mert mi a jó, s mi a rossz? A Kötöttárugyár gazdag és ambiciózus igazgatója egy nap eladja mindenét, lemond csodálatos szépségű feleségéről és gyermekeiről, hogy minden idejét a csillagoknak szentelje és antik csillagászati köteteket vegyen. Mi a jó, s mi a rossz?

Talán a vágy az, ami összeköti a jót a rosszal, a mennyet a pokollal, ami átjárhatóvá teszi a nappalokat az éjszakával, mely láthatatlanul lopódzik be a kisemberek szívébe, hogy erőt pumpáljon a túléléshez és fügét mutasson a halálnak. Annak a halálnak, ami folyton ott áskálódik, s az ember nem tehet mást, mint „szó szerint halottnak kell lennie ahhoz, hogy ne gondoljon halálra”.

Ebben a faluban, ahol nincs se templom, se temető, annál inkább vannak egyszerűségükben is különleges emberek. Ha lepattintjuk a külvilág kutakodó szemüvegét, a valóságot csak önmagában szemléljük, akkor valahogy mindent másként látunk. Ezzel a látásmóddal ajándékoz meg bennünket Stefánsson, az emberek szívébe furakodhatunk, oda ahol minden születik. A vágy, a szerelem, a harag, a düh, a kíváncsiság, a félelem és a fájdalom. Minden máz lecsurog erről a prózáról. Olyan eredendően szép, mint maga a létezés.

A szerző puha érzékenységgel fordul szereplői felé. Esendőségükben, ítéletmentesen képes odaajándékozni nekünk őket. Láttatja hibáikat, testi csúfságukat, olykor orrfacsaró szagukat, de mindezt felülírja szerethetőségükkel. Csodálatos finomsággal ábrázolja például a nőket. Mintha mindegyikhez gyöngéd szálak fűznék, ismerné a bennük rejlő titkot, észrevenné azt, amit csak ők maguk látnak, sőt talán azt, amit csak a teremtőjük képes látni. Az egész könyvet ez a látásmód hatja át, ezért olyan nehéz kilépni a valóságba, élni életünket a korábbi mederben. Fél napig zombiként keringtem Budapesten, mint aki sokkot kapott, mintha egy rossz bolygón landoltam volna. Ilyen értelemben tekinthetjük a könyvet romantikus regénynek, egyfajta fikciónak, mely a maga naturális ábrázolásában mégis idealisztikus és vágyott valóságot tükröz.

Mindehhez társul Jón Kalman Stefánsson prózája, amiről már eddig is ódákat zengtem. Nem tudom most sem másként bemutatni, mint egy lélegzetelállító, páratlan költői alkotást. Az én szavaim kevesek is ehhez, szóljon inkább ő maga…

https://annamarie-irkal.blogspot.com/2022/01/stefansson…

Kókuszka>!
Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj

Stefánsson humorral és költészettel mutatja be egy négyszáz lelket számláló tengerparti izlandi falu lakóit, távol a világ forgatagától. Kinyitja szívünket a mindennapi küzdelmüket látva, a bonyolult emberi lélek apró megnyilvánulásai, az emberi vágyak, sorsok, gyengeségek, szerelmek varázslatos világa felé.

Jagika P>!
Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj

Nem ostobaság, amit mond.
A fő kérdés ebben a könyvben is az, hogy minek élek? Meg az is: hogyan. Konkrét válasz persze nincsen, hisz mit tudunk mi: semmit.
Az biztos, ha továbbra is úgy élünk, mint az elmúlt évtizedekben, és ezen az egész emberiséget értjük, ugyanis néha túl nagyokat ugrunk, és ha nem változtatunk az életünkön, a hétköznapjainkon, utolér bennünket a végzet.
Van még mit javítani a világ igazságosságán is. Ráadásul most minden gyorsabban történik. Az élet ugyanakkor állandó mozgásban van, nem porosodik be – egy nap minden emlékké válik, és meghalunk.
És akkor mi lesz?
off


Népszerű idézetek

giggs85 >!

Az ember a legsúlyosabb láncokat csak akkor veszi észre, amikor elszakadnak.

38. oldal

Málnika P>!

Kockázatos dolog túl közel kerülni az álmokhoz, tehetetlenné tehetnek az élettel szemben, átveszik az akarat helyét, és mi az ember akarat nélkül?

164. oldal (Typotex, 2021)

2 hozzászólás
robinson P>!

Aki temetésen sír, nem csupán a saját halálát siratja, hanem az egész világ pusztulását, mivel minden véget ér, és nem marad semmi.

54. oldal

>!

Alig tíz éve, hogy Hannest leeresztették a föld sötétjébe, tíz év nem hosszú idő, csupán egy gondolat, egy hirtelen mozdulat, ám a világ rövid idő alatt is hatalmasat fordulhat, az időjárás változik, új madárfajok telepednek meg, birodalmak válnak semmivé. Igen, a világ rázkódik, de mi megkapaszkodunk a konyhaasztalban.

54. oldal

Málnika P>!

Mindenekelőtt a saját korunkhoz akarunk hűek lenni, nem pedig valami elképzelt jövőhöz, mégis furdal bennünket a lelkiismeret, mintha valami bűnt követnénk el; különben is: remekül fel tudjuk halmozni a lelkiismeret-furdalást. Furdal bennünket a lelkiismeret, mert nem olvasunk eleget, túl keveset beszélgetünk a barátainkkal, túl kevés időt töltünk a gyerekeinkkel, az idősekkel. Állandóan mozgásban vagyunk ahelyett, hogy leülnénk és hallgatnánk az esőt, innánk egy csésze kávét, kebleket melegítenénk.

24. oldal (Typotex, 2021)

1 hozzászólás
robinson P>!

Az emlékek nem olyanok, mint a ruhák, nem vásnak el a gyakori használattól;

84. oldal

1 hozzászólás
Málnika P>!

Az embernek mernie kell felvállalni a félelmét.

87. oldal (Typotex, 2021)

Málnika P>!

Björgvin meg is mondta a barátjának, hogy kérj segítséget, beszélj pszichológussal, pszichiáterrel, vannak gyógyszerek az ilyen bajokra, mire a barátja visszakérdezett: szerinted van gyógyszer az életre?

144. oldal (Typotex, 2021)

robinson P>!

Telik-múlik az idő, átgázol rajtunk, és ezért öregszünk.

68. oldal

Málnika P>!

Minden hülyeséghez hozzá lehet szokni, az abszurd hétköznapivá válik, és fordítva.

213. oldal (Typotex, 2021)


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Daniel Kehlmann: Hírnév
Békés Pál: Csikágó
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa
Fejős Éva: Egyszer az életben – Mozaikregény 2020
Leena Krohn: A tévedés
Andreas Eschbach: Hajszőnyegszövők
Elizabeth Strout: Kisvárosi életek
Whitney G.: Utálattal: Ethan / Utálattal: Rachel
Kurt Vonnegut: Ördögcsapda
Chuck Palahniuk: Kísértettek