Az ​angyalok bánata (Menny és pokol-trilógia 2.) 82 csillagozás

Jón Kalman Stefánsson: Az angyalok bánata

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Valahol ​Izlandon, valamikor az előző század elején a jeges fjordok felett a hófúvásban egy apró, törékeny fiú küzdi magát előre. Hátizsákjában egy verseskötettel, ami nemrég a legjobb barátja halálát okozta a viharos tengeren. A fiú azt tervezi, hogy miután visszajuttatta a könyvet az eredeti tulajdonosához, ő maga is csatlakozik a barátjához a holtak birodalmában. Ám az élet, úgy tűnik, nem adja ilyen könnyen magát. Egy váratlan találkozás, egy kedves szó és néhány meleg takaró esélyt ad az életben maradásra. De vajon visszatalálhat-e valaki az élők közé, aki már mindent elveszített? Lehet-e újra családja annak, aki azt hitte, senkije sincs? És vajon túléli-e, ha újonnan megtalált otthonát később mégis ott kell hagynia egy olyan küldetésért, ami könnyen lehet, hogy az életébe kerül?
Jón Kalman Stefánsson elementáris erejű, költői szépségű elbeszélése három köteten át meséli el a hóviharokkal birkózó, élők és holtak világa között imbolygó fiú történetét. Olvasás közben… (tovább)

Eredeti cím: Harmur englanna

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Jelenkor, Budapest, 2019
404 oldal · ISBN: 9789636766160 · Fordította: Egyed Veronika

Enciklopédia 3


Kedvencelte 19

Most olvassa 9

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 40

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 MP
Jón Kalman Stefánsson: Az angyalok bánata

Talán megy a világ…
És talán mi is tartunk valamerre…
De egyelőre csak a bizonytalanság a biztos. Meg a fagyos hóvihar, és a gyilkos tenger ölelte kegyetlen sziklák. Még az sem biztos, hogy kitart-e a makacs élnivágy…
Nem jobb lenne-e már végre elfeküdni a hófehér dunyhán? Engedni kéne tán a huncut hazudósnak, az édes álmokat idéző fagyhalál csábításának?

Böszme nagy patetikus adottságok egy rövidke, cselekményben szegény regénykében, a giccs melegágya. Stefánsson azonban nem él a csábító lehetőséggel, nem válik kisstílűvé, vásári kikiáltóvá.
Csak rója rendületlen szikár mondatait az élettelen életről, amibe emberek kapaszkodnak, és ami szálkás, durva valóját tekintve semmiben sem különbözik a koporsó gyalulatlan, szőrös deszkájától. Ezeknek az embereknek azonban csak ez van…
…és ez a csodálatos Stefánsson regényeiben. Az, hogy mindezt nem csak el kell hinnem, de meg is tudom érteni.

Méltóságteljes írás, magával ragadó.

2 hozzászólás
>!
giggs85 P
Jón Kalman Stefánsson: Az angyalok bánata

Stefansson gyakorlatilag ott folytatta a második kötettel ezt a monumentális trilógiát, ahol az elsőt abbahagyta. Maradt ugyanaz a komótosság és ugyanaz a költőiség, ami eddig is jellemezte, ám a történet szempontjából olyat húz, amibe minden bizonnyal belebukna bármely másik író: konkrétan egy 250 oldalas, végeérhetetlen hóvihar leírásába, amelyben hősünk egy marcona postás oldalán gyalogol el egészen a Világ Végéig; sőt tovább.
Elképesztően nehéz úgy írni a természetről, és a természeti elemekkel viaskodó két férfiról, hogy lekösse az olvasót, de az izlandinak sikerült. Körülbelül 50 oldalnyi jég, hó, fagy, vihar, tenger és gleccser leírás után jön egy-egy baromi erős, 1-2 oldalas betéttörténet, ami földhöz vágja az embert. És persze szokás szerint közben ott van a több száz megválaszolatlan kérdés az élet értelmének kereséséről…
Érzésem szerint a második kötet egy hajszállal gyengébb, mint az első, de mindenképpen minőségi munka. És ráadásul olyan pofátlanul ér véget (szó szerint a levegőben lebegve), hogy muszáj lesz belevágni a trilógiát záró darabba is.

6 hozzászólás
>!
robinson P
Jón Kalman Stefánsson: Az angyalok bánata

A hó vakító szépsége, a szél vadsága, és tündöklő bűbája, lenyűgöző ereje mindent magába foglal, ami ebben a történetben fontos. Stefánsson gyönyörű lírája a természet viharairól, megszemélyesítései és képei megragadják az olvasó képzeletét.
https://gaboolvas.blogspot.com/2019/02/az-angyalok-banata.html

5 hozzászólás
>!
Niitaa P
Jón Kalman Stefánsson: Az angyalok bánata

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2019/06/jon-kalman-stef…

"A hánykolódó tenger elégedetlenkedő hangja a magas szirtekre is elhallatszódik. Beleremeg a hegy, ahogy szikláit a dühödt hullámok nyaldossák, ám mindez mellékessé válik, mikor az angyalok zokognak, s a hó, mindent beborít. A viharos szél tépi az utazó lelkét, el-eltérítve a kijelölt irányról. S ott, fent a hegyek ormán, ahol meghalni volna szép, ahol a párna és a takaró a fehér fellegekből lenne, ott dacol az élettel a fiú és társa. Ám a külső hatások mit sem érnek a lelkükben tomboló vihar ellen, ahol önmaguknak kiszolgáltatva, akaratlanul is szabad folyást engednek a sokáig falak mögé zárt gondolatoknak. Mert a hegyen ők vannak, ketten, s mégis csak önmaguk, mindentől távol, ahová nem érnek el a védelmi mechanizmusok, s ahol szinte megérinthetik az angyalok szárnyát. De jajj, csak pislantani se legyen idejük nekik, hiszen annyi idő alatt egy egész nemzet veszhet oda.
Kegyetlen világot tár az író a szemünk elé, egy mindent beborító, lelkeket elveszejtő felhőt, ahol a halál és élet közötti határ egy szóra csökken le. S a dacos gyaloglás, a folytonos gondolatörvények mellett az olvasó is elveszik. Érzi a bőrén a hideg csipkedését, a szél borzongatását, s a lecsupaszított elméjében a szükséges felismeréseket. Izland. Egy hely, ahol nem számít a tér, nem számít az idő, csak az elsuttogott és soha ki nem mondott szavak. Ahol az angyalok siratják azt, amit az emberiség már elveszített és újra megtalált.
Jón Kalman Stefánsson lírikus keretek között magáról az életről mesél."

2 hozzászólás
>!
mbazsa
Jón Kalman Stefánsson: Az angyalok bánata

A fehér pokol tovább folytatódik. Nem tudom eldönteni, hogy JKS trilógiájában az epika vagy a líra dominál jobban. A szöveg mennyisége miatt az előbbire, a minősége miatt pedig az utóbbira hajlok. Ez egy „road movie”, vagy inkább egy „road novel”. Persze, hogy hőseink eljutnak-e A-ból B-be, az már egy másik kérdés. Mintha csak egy helyben topognának a végtelen hóvihar birodalmában. A fiú és a postás, noha egymás ellentétei, ugyanakkor egymás komplementerei is egyben. JKS pofátlan módon mesél el több száz oldalon keresztül egy soha véget nem érő küzdelmet a hóviharral, amelyben három férfi cipel egy koporsót. A küzdelem azonban nem csak kívül, hanem sokkal inkább belül zajlik, hiszen a szereplőknek a legnagyobb harcot mindig önmagukkal kell megvívni. Életet és halált, szó szerint, a vékony jég választja el egymástól. Az olvasó is folyamatosan reflektál önmagára, a saját életére, a saját harcára. Aztán, hogy a fiú kárhozat- vagy üdvtörténete ez, az majd elválik a záró kötetben. Addig is marad a tél, a hó, a csend és a halál.

>!
Nikolett_Kapocsi P
Jón Kalman Stefánsson: Az angyalok bánata

Talán a trilógiának ebben a kötetében történik a legkevesebb cselekmény. Saját magamon is elcsodálkoztam, hogy miért is nem tudom letenni a könyvet, amikor szinte nem történik semmi?! Két ember nagyjából 400 oldalon keresztül harcol az elemekkel, a szélsőségesen zord időjárási viszonyokkal. Szó szerint folyamatosan az életükért küzdenek, a hosszú út során hol egyikük, hol másikuk kerül már – már a halál kapujába, azonban végül a küzdelem mindig sikerrel zárul. Stefansson nagyon szemléletesen, líraian mutatja be ezt a világot, olvasás közben szinte érezni lehet a csontig hatoló hideget, a szelet, a végeláthatatlan hó –és jégfödte tájat. Az író remek arányérzékkel szakítja meg ezeket a hosszú leíró részeket egy- egy olyan eseménnyel, vagy korábbi történet elmesélésével, amelyek szintén elementáris erővel hatnak az olvasóra. Amíg a fiú és a postás végigmenetel az úton a saját múlandóságuk mellett úton – útfélen szembesülniük kell azzal, hogy a halál nem válogat és gyakran azokat ragadja el, akikre az élőknek még nagy szüksége lett volna. A halál folyamatos jelenléte mellett a fiút mindvégig az élet értelmének és a szerelem mibenlétének kérdései feszítik, melyek egyben át is segítik őt ezen a könyörtelen, emberpróbáló úton.

>!
Ildó P
Jón Kalman Stefánsson: Az angyalok bánata

     A második kötet számomra kissé alulmúlta az elsőt, de ettől függetlenül ez is fájdalmasan gyönyörű, és igazi kincseket lehet benne találni valóban. Jó érzés volt, hogy oly sok mondata annyira megragadott, hogy idézni szerettem volna molyon, de ezt már sok esetben megtették mások korábban. Vannak mondatok, melyeket egyaránt meg akarunk őrizni a könyvből az után is, hogy befejeztük, legyünk bármennyire is különbözőek egymástól.
     A fiú és Jens, a postás útra kelnek, ugyanis rendkívül fontos szerepük van, ők az összekötő kapocs az egymástól távol eső helyek között, az egymástól hóviharral, jéggel, óceánnal elválasztott emberek között, akiknek viszik a híreket, leveleket a távollévőktől. Az út során pedig beszélgetniük kell, még ha ez nehezére is esik valakinek, felelősséggel tartoznak egymás iránt, titkokat fednek fel, akaratlanul is közelebb kerülnek egymáshoz azáltal, hogy közös úton járnak, közös céllal, mégpedig hogy túléljék. Amikor csak kunyhótól tanyáig, tanyától menedékig él az ember, megpihen, majd kezdődik minden elölről. Közben nincs más csak a hó és a szél, de a pihenőhelyeken van. Ott emberek vannak életekkel és halálokkal is, amiknek részesei lesznek, amik a részeikké lesznek, és utána már nem csak a saját terheiket, gondolataikat cipelik tovább, gondolataik vissza-visszatérnek az út során megismert emberekhez, gondjaikhoz, és csak remélni tudják, hogy minden rendben lesz velük: a köhögő kislánnyal, a könyv-szerető asszonnyal, a pap magányos feleségével, az anya nélkül maradt gyerekekkel és a feleség nélkül maradt apjukkal együtt.
     Ez után a kötet után pedig már egyenesen lehetetlen nem rögtön folytatni a befejező résszel, azonnal meg kell tudnunk, mi is történt, történik, és fog történni.

>!
Ivenn P
Jón Kalman Stefánsson: Az angyalok bánata

…a pokol maga a hideg, egy jéglabirintus.
Ezt meg honnan veszed?
Nem tudom, te honnan veszed, hogy a pokolban meleg van?
Nem úgy írják a Bibliában?
A Bibliát mindenesetre nem Izlandon írták.

Én alapvetően ki nem állom a hideget. Ha leesik a hó és beütnek a mínuszfokok, akkor legszívesebben ki sem tenném a lábam a lakásból, hanem bekuckózva olvasnék egész nap a radiátor mellett. Ambivalens és abszurd dolog, hogy ki nem állom a hideget, mert ezzel szemben mégis ellenállhatatlanul vonz a borzalmasan zord, jéghideg, havas északi táj és olyan erről a csontig hatoló fagyról és halált hozó jégvilágról olvasni, mintha egy különösen csodálatos, hófehér fantasy táj bontakozna ki a szemeim előtt. Lélegzetállító. Édes-keserűen vonzó. Félelmetes.

A Menny és pokol trilógia második kötete lényegében ezt a szélsőségesen hideg, hóviharokkal tarkított észak-izlandi tájat mutatja be, ahol a főszereplőinknek lépten-nyomon meg kell küzdenie a kegyetlen környezeti elemekkel az életben maradás érdekében – mindezt úgy, hogy a megpróbáltatások közepette próbálják megtalálni a választ arra, hogy egyáltalán miért is érdemes élniük egy ilyen utálatos világban és kik is ők valójában.
Stefánsson történetében szerintem az a fantasztikus, hogy hiába játszódik egy századfordulóval ezelőtt, hiába adja a helyszínét egy világvégi, zord jégbirodalom, mégis képesek vagyunk mi, XXI. századi, közép-európai emberek is teljes mértékben azonosulni a szereplőkkel: hisz a (családi) kapcsolatok elhidegülése, a magány, céltalanság és üresség érzéséhez nem kell elmenni a fagyos északra, még csak meg sem kell mászni egy hóborította hegycsúcsot. A modern társadalom tagjai éppúgy keresik önmagukat, éppúgy keresik életük értelmét, mint a fiú és útitársa a halálos, jeges szakadék szélén egyensúlyozva.
Az életveszélyes kaland viszont emeli a tétet, és velünk ellentétben a főszereplőknek muszáj szembenéznie azokkal a lételemi kérdésekkel, amelyeket mi a hétköznapi életünk során valószínűleg – az esetek többségében – a szőnyeg alá söprünk.

Szerintem Stefánsson ezúttal is zseniálisat alkotott, és bátran ki is jelenthetem, hogy az eddigi könyvei közül számomra ez volt az etalon. A szereplői itt kerültek hozzám a legközelebb és egyúttal itt éreztem teljes mértékben azt, hogy benne vagyok a történetben. Éreztem a farkasordító hideget, a kiállhatatlanul fújó szelet, a jeget az arcomon, a halál közelségét. A hófehér Poklot. Ugyanakkor éreztem a melegséget is, az élet örömét, a bajtársiasságot és a szeretetet ezekben a kemény, hideg, érzelmeiket kifejezni nem tudó izlandiakban. Csodálatos volt.
Ha itt befejezném az egész történetet már elégedett lennék a sorozattal, de persze egy ekkora függővég után lehetetlenség nem elolvasni az utolsó részt is. Egy kicsit félek, hogy ezekután mi lesz, tudja-e fokozni az élményt Stefánsson, de ha ez véletlenül nem is jönne össze az utolsó kötetben, annyit már biztosan és jószívvel ki merek jelenteni, hogy abszolút megérte belevágni a trilógiába!

>!
NikoLetti P
Jón Kalman Stefánsson: Az angyalok bánata

„…az életet néha nem lehet jól látni, csak ha egészen közel mész hozzá; ezért nem szabad soha a távolból ítélkeznünk.”
Méginkább lélektani. Még lassabb történet.
Egyre több szereplővel találkozunk a könyv elején majd ez a létszám egyre korlátozódik .
A Fiú egy postást kap utitársának. Egyre több mindent tudunk meg kitartásról, félelmekről, emberségről ,holtakról , hóviharról.

>!
odivne
Jón Kalman Stefánsson: Az angyalok bánata

Ez volt az a könyv, ami mindig ott feküdt az asztalomon. Ha a hangulatom úgy hozta, ezt a kötetet olvastam.
A cselekménye tíz mondatban összefoglalható. S ebből az eseményből kerekedik a filozofikus tartalmú mű. Nem szól másról, mint az életről és a halálról. Hogy az élet nehéz, a halál mindig ott jár a nyomában, s legnagyobb nyomorúságunk idején sem szabad feladni, s a kaszást választani.
Kiderül, hogy a messzi Izlandon majdnem minden ember költő. A kinti hideg és a lélekölő munka mellett belül, a lélekben keresik a vigasztalást és a megnyugvást.
Folytatom a fiú és Jens történetét Az ember szíve c. kötetben.


Népszerű idézetek

>!
Kókuszka P

Azt hiszem, nem jó dolog az, ha valaki egyedül él, szerintem nem tesz jót, az ember szívének muszáj valaki másért dobognia, különben kihűl.

212. oldal

1 hozzászólás
>!
robinson P

A pillantásuk találkozik, de nem szólnak semmit; a szavak néha olyan megbízhatatlanok, és túl messze vannak attól, ami a lelkünkben folyik (…)

>!
robinson P

Ebben az országban csak azokat büntetik, akiknek semmijük sincs, nem jöttél még rá erre? A többiek soha nem járnak rosszul, csak a mesékben.

1 hozzászólás
>!
giggs85 P

Egy rozoga csónakban ülünk, kezünkben szétfoszlott hálóval, s mégis csillagot akarunk fogni vele.

8. oldal

>!
robinson P

Nem tudom, te honnan veszed, hogy a pokolban meleg van? Nem úgy írják a Bibliában? A Bibliát mindenesetre nem Izlandon írták, mondja a fiú.

2 hozzászólás
>!
Annamarie P

Az élet egyébként elég egyszerű. Az, aki az egyik lábát a másik elé teszi, aztán megfordítva, és ezt elégszer elvégezi, az végül eljut az úti céljához – már ha van neki olyan. Ez egyike a világ tényeinek.

213. oldal

>!
gesztenye63 MP

Mikor az élet a legjobban fáj, sokan választják a hallgatást, hiszen a szavak csak élettelen kövek vagy kopott, szakadt rongyok.

41. oldal

>!
gesztenye63 MP

(…) az életet néha nem lehet jól látni, csak ha egészen közel mész hozzá; ezért nem szabad soha a távolból ítélkeznünk.

177. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ítélkezés
>!
Annamarie P

A pillantásuk találkozik, de nem szólnak semmit; a szavak néha olyan megbízhatatlanok, és túl messze vannak attól, ami a lelkünkben folyik, ez a távolság pedig gyakran okozott már szerencsétlen félreértést, sőt számos életet is tönkretett már. Ezért néha jobb hallgatni, és csak a tekintetre bízni a dolgot.

177. oldal

1 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Menny és pokol-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sjón: A macskaróka
Þórdís Gísladóttir: Randalín és Mundi
Andri Snær Magnason: LoveStar
Árni Þórarinsson: A boszorkány ideje
Sjón: A cethal gyomrában
Baráth Katalin: A borostyán hárfa
Halldór Kiljan Laxness: Független emberek
Gunnar Gunnarsson: Kopogjatok és bebocsátást nyertek
Halldór Kiljan Laxness: Izlandi pör
Hallgrímur Helgason: 101 Reykjavík