Ásta 205 csillagozás

Jón Kalman Stefánsson: Ásta

Ásta. ​Reykjavíkban az 1950-es évek elején ezt a nevet adja Sigvaldi és Helga másodszülött lányuknak. „Ásta léte a szeretetből fakad, és szeretetben nevelkedik majd” – gondolják a szülők, hiszen a kislány az izlandi irodalom egyik nagy hősnéjének nevét viseli, ráadásul az ást szeretetet jelent.
Azonban az idill nem sokkal később szertefoszlik: Helga elhagyja férjét és lányait. Ásta nevelőanyához kerül. Mamácskával egészen a kamaszkor beköszöntéig csendesen élnek, ám ekkor a lány nyugtalanná, pimasszá és izgágává válik. Egy iskolai incidens után, tizenhat évesen a fővárosból egy tanyára küldik, hogy ott töltse a nyarat. Itt, a Nyugati-fjordokban talál rá először a szerelemre Jósef oldalán. Ez az új érzés segíthet Ástanak, hogy áttörje a gátakat, és beteljesítse sorsát, amit a nevében hordoz.
Ez a lírai, érzékeny, sok hangon megszólaló új Stefánsson-regény – mely kirakósként áll össze a szereplők emlékeiből és az érzéseikhez kapcsolódó költői asszociációkból – egyszerre… (tovább)

Eredeti cím: Saga Ástu

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Jelenkor, Budapest, 2021
516 oldal · ISBN: 9789635180752 · Fordította: Egyed Veronika
>!
Jelenkor, Budapest, 2021
516 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635180745 · Fordította: Egyed Veronika
>!
Jelenkor, Budapest, 2021
516 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635182114 · Fordította: Egyed Veronika

Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Johann Sebastian Bach · Frederic Chopin · Bertolt Brecht


Kedvencelte 43

Most olvassa 30

Várólistára tette 185

Kívánságlistára tette 208

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Málnika >!
Jón Kalman Stefánsson: Ásta

”Te szabad vagy, mert nem veszed észre a börtönt, amiben élsz. Én fogoly vagyok, mert látom a rácsokat.”

Az Ásta az élet regénye, amely a maga lecsupaszítottságában, összetettségében és sokszínségében mutatja be az emberi létezést. Egy megrázó belső utazásra invitál, miközben az elképesztő, zord izlandi táj is megelevenedik benne. A kijózanító olvasmány kiválóan megragadja az élet küzdelmes voltát, az emberi kapcsolatok ambivalenciáját és a világot átható szorongást.

A mindenttudó elbeszélő fókuszában Ásta sorsa áll, a lányé, aki nevelőanya mellett cseperedik fel, az életét pedig megváltoztatja egy incidens miatt a tanyán töltött nyár. A visszaemlékezésekből, levelekből, érzésekből, asszociációkból összeálló, időrendiséget nélkülöző írás kitüntetett figyelmet szentel még Ásta apjának, Sigvaldinak, aki egy létráról leesve, a földön fekve rakja össze élete puzzle darabjait spoiler. A történetfolyamban mindvégig hangsúlyos szerepet kapnak a traumák és az örökölt sors. A regény, amelyből végtelen számú idézetet lehetne bejelölni és kiírni, az élet fontos kérdéseit boncolgatja, így természetesen a kapcsolódás, a szeretet és a szerelem sem maradhat ki belőle. Stefánsson regénye nem könnyű olvasmány, mégis sodor magával, néha könnyekre fakaszt, néha jól arcon csap. Hiszen mi mindannyian benne vagyunk, ahogy bolyongunk születésünktől halálunkig és egy kicsit idegennek érezzük magunkat ebben a világban.

7 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Jón Kalman Stefánsson: Ásta

Már rég nem lep meg, hogy milyen hatást tud rám gyakorolni egy-egy Stefánsson kötet. Az sem újdonság, hogy olyan sziporkázó a nyelvezete, ami szinte megkövetelné az 516 oldal sokezernyi mondatának szó szerinti idézését. Ezért nem is írok ide semmit történetvezetésről, természetábrázolásról, a kötet szereplőinek karakterisztikájáról, a dialógusok tűpontos, lényegre törő, szinte szemérmes takarékosságáról…

Csak arról írok egy alázatos mondatot, hogy ha a prózairodalom lehet maga a világmindenség, ha egy fejezet, vagy akár egy mondat elmesélheti generációk fájdalmát és reményét, ha egy regénynek még az írásjelei is tele lehetnek a meg nem élt élettel és a csurig merített halállal, akkor azt az írást úgy hiszem valahol odafönt, Észak fényei alatt követték el. És van rá esély, hogy egy Stefánsson nevű vikingivadék volt a tettes.

Segítségül csak két idézetet hívok.
Az egyikkel talán kezdődhet egy élet, hiszen annyira szép, hogy már-már a giccs határát súrolja, ahogy maga az ébredő kezdet is: Enyhe, nyári este, a hegyek kékek, az álmok némák, a legyek halkan zümmögnek, a madarak szenderegnek, a csendes tóban halak lélegzenek, az élet csodálatos.

A másik pedig lezárni hivatott mindent. Mindent, ami még épp, hogy lélegzik és emlékeket böfög, de ettől már valami elmúlást idéző, penetránsan másnapos kipárolgása van, és mégis!, még mindig olyan édes, mint a méz: Aztán ébressz ám föl, ha már biztosan meghaltam!

S mindezektől válik oly kerekké a hús kínjának, a lélek szenvedésének és a remény ragyogásának rövidke eposza, ami csak arra sarkall bennünket, hogy vigyázó szemünket továbbra is északra vessük.

Rossz bolygón értem én földet;
Olyan furcsa itt minden.
(Sigbjørn Obstfelder, norvég költő, aki élt mindössze 33 évet)

2 hozzászólás
Maminti9 P>!
Jón Kalman Stefánsson: Ásta

”De a fenébe is, mi az: élni?”

Jón Kalman Stefánsson regényén keresztül emberi sorsok elevenednek meg. Elénk tárulnak családi drámák, ösztönből fakadó testi és mély lelki szerelmek, személyes tragédiák, szívbe markoló veszteségek, simogató gondoskodások. A középpontban Ásta áll, és valamennyi szereplő közvetlenül vagy közvetve kapcsolódik hozzá, illetve az ő sorsához. Mivel minden egyes életnek jelentősége van, így egyaránt fontosnak tartja az író ábrázolni az izlandi fjord egyik tanyáján puritán körülmények között élő anyát és fiát, a reykjavíki asszonyt, egy földön fekvő haldoklót vagy egy bécsi professzort.
Ásta léte a szeretetből fakad, és neve arra utal, hogy életünkben milyen elérhető közelségben van a szeretet. Sokszor azonban nagyon vastag és erős falak választanak el szeretetünk tárgyától: egy nyár a fjordon, egy anya alkoholizmusa, a hallgatásunk, vagy egyszerűen a félelem attól, hogy szeressük a másikat. Viszont a szeretet néha erősebb nálunk. Akkor zokogva szorítjuk karjainkba a távozásban lévő, buszra felszálló szerettünket, miközben beszívjuk illatát, máskor hiánya miatt elvesztik értelmüket az olyan hétköznapi dolgok, mint a felhők, a nappal, vagy az éjszaka. Az ’50-es években úgy teszünk a másikért, aki elvesztette tudatát, mintha az első világháború előtt járnánk, és megállítjuk a Föld forgását, amely addig áll, amíg túl nem teszi magát azon, hogy szerelmünk tárgya létezik. Néha későn jövünk rá arra, hogy mennyit jelentett az az ember, aki felnevelt minket, és azt kívánjuk, hogy bárcsak ne léptünk volna ki abból az utolsó ölelésből, amit azért tagadtunk meg tőle, mert szégyelltük, ósdinak, régiesnek gondoltuk. A szeretet és annak hiánya folyamatosan jelen van életünkben, ahogy jelen van a regényben is.
A bemutatott szereplők életútja viszont azt is bizonyítja, hogy – ugyan hiába törekszünk a szeretetre és arra, hogy harmonikus kapcsolatokban éljünk – számtalan alkalommal csúszik félre az életünk és emberi kapcsolataink. Ez fakadhat külső körülmények szerencsétlen összeadódásából, de inkább saját tévedéseink vezetnek oda. Ezzel azonban nincsen semmi probléma, hiszen hibák nélkül nincs élet sem.
Az más kérdés, hogy ezért ki, hogyan vállalja a felelősséget, és hogy csak a saját tetteinkért tartozunk-e elszámolással. Hiszen van, hogy a felelősségünk csak arra terjed ki, hogy köveket szedegetünk a Nyugati fjord melletti mezőn, de van, hogy szüleinkért, gyermekünkért, testvérünkért, tehát valaki másért kell felelősséget vállalnunk. És ahogy az író fogalmaz, talán ez a legnehezebb kő.
Bonyolult kérdések ezek, ahogy azt a regény szereplői igazolják nekünk, hiszen sokszor összetörnek az útkeresésben, vagy a sors által rájuk mért csapások terhe alatt, és olyan mélyre süllyednek, ahonnan már lehet, hogy sokszor nincs kiút.
Hogyan éljünk akkor? Mi maga az élet? Stefánsson felveti a kérdést, mellyel további kételyeket ébreszt bennünk. Lehetünk-e egyszerre szabadok és elkötelezettek? Lehet-e egyszerre önzőnek és felelősségteljesnek lenni, egyszerre jónak és rossznak, létezhetünk-e egyszerre a mennyben és a pokolban?
A történet a regény végére válik teljes egésszé, mivel nem a cselekmények egymásutánisága, hanem gondolatfoszlányok, emlékek egymásba fűzése, váltott tér – és idő ábrázolás jellemzi az egész művet. Hiszen nem az események időrendisége, hanem annál sokkal fontosabb dolgok kötik össze emlékeinket és kapcsolnak a másik emberhez.
Mindeközben test és lélek, boldogság és fájdalom, szerelem és ösztönös szexualitás, jó és rossz, magasság és mélység, önzőség és felelősségvállalás kettőssége hatja át a regényt, ahogy egész életünket. Mert „néha lehet, hogy ugyanaz az út vezet a boldogsághoz, mint a bánathoz.”
Egyszer azonban minden véget ér, de mivel egymáshoz kapcsolódunk és sorsunkat tovább örökítjük, egyúttal minden folytatódik tovább.

8 hozzászólás
giggs85>!
Jón Kalman Stefánsson: Ásta

Ha csak egyetlen szépírót említhetnék az utóbbi évekből, aki szó szerint a semmiből és a teljes ismeretlenségből jött, hogy onnan aztán egy csapásra meghódítsa a hazai irodalombarátok sajnos nem túl széles, ám annál kitartóbb körét, akkor az az egyetlen szépíró egyértelműen Jón Kalman Stefánsson lenne. Az izlandi kultszerző művei az elmúlt években felváltva érkeztek a Typotex és a Jelenkor kiadóknál (a Typotex a Keflavik-duológiával, a Jelenkor a Menny és pokol-trilógiával rukkolt elő), és különösebb minőségi megingás nélkül mutatták be a skandináv utánozhatatlan zsenialitását.

Ám míg az eddigi kötetek a kimondottan lassan csordogáló és lételméleti kérdéseket is feszegető költői prózát képviselték, addig Stefánsson új könyve, az Ásta már inkább a gyors váltások és a szilánkokra robbant létezés regénye. Az északi szerző, aki önmagát is roppant ironikusan beleírta az új művébe (miközben a készülő szöveggel viaskodik, kvázi turistalátványosságként beköltözik egy felújított és különböző luxusholmikkal felszerelt világítótoronyba egy felkapott üdülőtelep közelében), mintaszerűen – ám ami ennél is fontosabb, letehetetlenül – mondja fel a már jól ismert posztmodern toposzt: a nagy, lineáris, összefüggő elbeszélések lehetetlenségét és az egymáshoz kapcsolódó apró történetszilánkok végtelenségét.

A korábbi kötetekhez híven és a már jól megszokott módon egymástól fényévnyi távolságokra lévő és egymással teljesen ellentétes dolgok fonódnak össze és alkotnak egy nagy, szétbonthatatlan egészet a regény lírai szövetében. A létezés sokszor keserű realitása szegül szembe az élet értelmének keresésével, a legmocskosabb szexualitás a legszebb költészettel, az élet a halállal, hogy a végén aztán minden elsimuljon, mint egy augusztus végi késő délutánon a tenger Izland kies-kietlen partjainál…

De hogy a történetről is ejtsek pár szót: ahogy sejthető, főleg a címszereplő, Ásta életéről olvashatunk, fogantatásától kezdve egészen idősebb koráig, ám ebben a történetben van minden, csak linearitás nem. Hol az ablakfestés közben halálos balesetet szenvedő apja, Sigvaldi lassan kihunyó emlékei között bolyongunk, hol az idős Ásta eltűnt szerelméhez intézett leveleit olvashatjuk, hol egy halott szólal meg a túlvilágról, hol a mindentudó író röpít vissza minket az időben és számol be az eseményekről – látszólag a legteljesebb összevisszaságban.

Látszólag, ugyanis lehet, hogy egy csók egy több évtizeddel korábban elcsattant másikat idéz fel, és lehet, hogy a haldokló apa felett feszülő kék ég egy ezer kilométerrel és húsz évvel korábbi, ragyogó másikat kelt életre, és lehet, hogy eleinte több utalás lesz érthetetlen vagy becsapós, de a végére minden összeáll, és minden történetszál méltó lezárásra kerül.

Stefánsson ebben a művében is abban erős, amiben már a korábbiakban megszokhattuk: Izland hol gyönyörű, hol kegyetlen és embert próbáló tájainak költői leírásában, a fajsúlyos lételméleti kérdések folytonos feltevésében és feszegetésében (ám meg nem válaszolásában!), valamint a karakterábrázolás végtelenül kifinomult voltában. Az izlandinál a jól megszokott módon nincsenek egyszerű és sablonos karakterek, mindenkinek megvannak a maga mélységei, álmai, vágyai, hibái és bűnei egyaránt; a szerzőnk megint csak nem fél „bepiszkítani” a kezét, ha az elkövetett és sokszor jóvátehetetlen bűnöket kell bemutatni az élet apró örömei mellett.

Mit ragozzam, engem most is levett a lábamról Stefánsson, és bár arra még nem mernék válaszolni, hogy az Ásta a legjobb regénye-e, de hogy az eddigiek közül ez tetszett a legjobban, annyi szent. Az idei év egyik legjobbja, egyértelműen az.

5 hozzászólás
robinson P>!
Jón Kalman Stefánsson: Ásta

Ásta története egy családregény, egy nő fejlődéséről, hely és útkeresése a boldogsághoz, filozofálgatás arról, mi is az élet értelme, mi adja ezt a boldogságot, amitől jó élni? Biztos vagyok benne, hogy az idei év egyik legszebb olvasmányélményét kaptam. Ásta szorosan a Menny és pokol trilógia mellé került a lelkemben, rajt-cél győzelemmel befutó az év könyvei között.

https://gaboolvas.blogspot.com/2021/03/asta.html

2 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Jón Kalman Stefánsson: Ásta

A Menny és pokol trilógia és a Keflavik – duológia ismeretében egy percig sem volt kérdéses számomra, hogy amint lehet sort kerítek Jón Kalman Stefánsson magyarul frissen megjelent regényére. Be kell vallanom, hogy az írónak ezúttal jócskán sikerült meglepnie és eléggé kibillentenie a komfortzónámból. Ezen az apró mozaikokból összeálló családtörténetben szintén tetten érhető az íróra oly jellemző kettősség, amely ezúttal kifejezetten a test és a lélek kettősségében, az ösztönösség és a kontrollált tudatosságban ölt testet. Egyszerre gyönyörű és kíméletlen, lírai és már – már trágárságba menően szókimondó, lágy, akár egy szellő és elemien nyers, de mindvégig nagyon őszinte. Egyik pillanatban felemel, másik pillanatban földbe döngöl. Az időben, térben és az elbeszélők személyében is folyamatosan változó történet szálai hol szerteágaznak, hol újra összefonódnak, akárcsak a családi kötelékek és mintázatok. Magával ragadó és szinte csontig hatoló fájdalommal járó utazás ez a könyv, elmélkedés a családról, a szeretetről, a szerelemről, a halálról, az ösztönökről, a szabadságról és főként a boldogságról. A könyvet letéve először egy szinte megmagyarázhatatlan hiányérzetem volt, de a szöveg mégis tovább élt bennem és rengeteg gondolatot, érzést, emléket ébresztett fel. És egy hatalmas érzelmi hullámvasútra kerültem, ami egyszerre volt fájdalmas és mégis nagyon megnyugtató. Az Ásta a legfelkavaróbb és egyben legkatartikusabb olvasmányélményem Stefánsson-tól.

11 hozzászólás
Annamarie P>!
Jón Kalman Stefánsson: Ásta

Jón Kalman Stefánsson meghódította a magyar olvasóközönség nagy részét. Sokan ízlelgetjük ezt a sajátos nyelvezetet, ami édes-bús elegye a költészetnek és a valóság szikár ábrázolásának. Regényeinek színtere a többnyire zord Izland, ami egyszerre kelt vágyódást és rettegést az emberben. Eddig olvasott történetei számomra a környezet adta kettősség tükrébe merítettek. Folyamatosan ringatóztam prózájában, mely csontig lerágja az emberről a húst és mégis – akárcsak a létfenntartás ereje- vonzott tovább.
Ebben a történetben szintén átélhetjük azt a kettősséget, amit a Menny és pokol trilógiában, de a polaritást már nem a természet kínkamrája adja, hanem az emberi természetben meghúzódó dualizmus. Test és lélek kemencéje az ember, ahol az összeolvadás folyamatos mozgásban van. Hol vannak a határok – már, ha vannak- a lélek tiszta vágyai és a test szükségletei között? Számomra pont ez lett a főkérdés, hogy a test vágyai, vajon tényleg csupán a testhez tartoznak, vagy lehetetlenség és badarság szétválasztani a lelki vágyaktól?

Ásta egy szerelem gyümölcseként érkezik a családba, ami hamarosan egy rémálom helyszínévé válik. Anyja, a csodaszép Helga mentális állapota megborul, elhagyja férjét Sigvaldit és két kicsiny leányát. Ásta, akinek neve Halldór Laxness Független emberek történetéből származik, már anyja méhében identitást kap, hiszen nevének jelentése, az utolsó betű elhagyása után „szeretetet” jelent. A gyermek, aki szeretetből fakad, és szeretetben nevelkedik. Miután anya nélkül maradnak, Ástát egy idősebb nő, Mamácska találja meg, veszi magához és neveli fel. De a lány konok természete tizenöt éves korában utat tör magának, aminek következtében egy nyárra vidékre, a kietlen és rideg Nyugati-fjordokra küldik. Az itt átélt események alapvetően határozzák meg jövőjét. Visszatérve Reykjavíkba már semmi sem lesz olyan, mint korábban. Egyedül próbál boldogulni, de anyai öröksége folyton démonként lebeg mellette. Hibázik, sőt hibákat vét, egészen addig, amíg ezeket már nem lehet jóvá tenni, megbélyegzi magát, és célja vesztetté válik. Lelkében kimondatlanul ott van a vágy a boldogság után, de kimondani ezeket nem meri, csak a test szintjén kapnak hangot az óhajok. Hiába örökli anyja szépségét, a hozomány batyujába mást is belecsomóztak; a várt, de eldobott gyerek tragédiáját. Ásta a főszereplő, de apja sorsa ugyanazt a drámát hordozza.

Az események bemutatása egy tudatos szerkesztés eredménye, ahol időben és a történetet mesélők személyében is váltakozás van. Egy, a világítótoronyba költöző író homályos alakja rajzolódik ki, miközben Sigvaldi a halál mezsgyéjéről nyúl vissza a múltba, onnan eleveníti fel emlékeit, és Ásta is elénk tárja, amit más nem tudhat. A regényt egy népi ballada és egy skandináv dráma nászának érzem, ahol az élet nyers brutalitása találkozik a létezés csodájával. Ez a kettősség most a szövegben is megjelenik. Miközben Stefánsson hozza a jól ismert költői sorait, hangot ad a szexualitás vad ösztöneinek is. Mégis azt mondom, hogy egészben kell látni az egész regényt, úgy működik csak igazán. Furcsa volt számomra, hogy olyan nagy falatot kínált nekem most a szerző, aztán csak tudatosult bennem, hogy nem több, vagy nagyobb ez a korábbiaknál, hiszen ez sem más, mint maga az élet, éppen csak kontrasztosabb.

A regény nem ajándékoz meg azzal a komótos lassúsággal, mint a Menny és pokol, de valahol mégis ugyanaz az életérzés kerít hatalmába, a magány téblábolása egy másik időzónában. Stefánsson prózája viszont gyöngéden simogat, vigasztal, s egyben folyton döfköd is, ahogyan például az aktuálpolitikát már-már bántóan ideszúrja.

Úgy éreztem, hogy az izlandi szerző behoz, elegyíteni próbál jó pár témát. Nem akar szakítani például az ország természeti csodájának masszív gyökerétől, az Ásta által megélt kamaszkori nyár képei ezt elevenítik meg. Ugyanakkor a költészet és az irodalom létjogosultsága is többször, különböző oldalról támogatást kap. Mindemellett az emberi természet az, ami nem veszít semmit a fókuszából, miközben a világ modernebbé válik, a díszletek cserélődnek.

Kicsit másnak érzem ezt a kötetet, mint a szerző korábbi munkáit, de nekem tetszett ez a hangja is. Mindenképp örülök, hogy megjelenés után ilyen hamar elolvashattam. Hosszan bennem fog maradni nyelvezete, hangulata és üzenete.

IrodalMacska>!
Jón Kalman Stefánsson: Ásta

Ásta – akinek a szája szeglete olyan, mint egy könnycsepp, a nap megcsillan a haján és még a gumicsizma is jól áll a lábán. Nevét Halldór Kiljan Laxness regényének, a Független embereknek az egyik szereplőjéről kapta; az ast szó nem mellesleg szeretetet is jelent. A szeretet azonban mégsem annak kristálytiszta, ártatlan formájában jelenik meg az életében – belepi a mocsok, a szenny, rárétegződik minden, ami elvesz a csillogásából, fehérségéből.

Szerelem – gyász; szabadság – veszteség… az egymással összeegyeztethetetlen, mégis kéz a kézben járó fogalmak végigkísérik a főszereplő életét.

A történet nem kronologikus sorrendben bontakozik ki előttünk, hanem Ásta életét és életének szereplőit levelekből, visszaemlékezésekből és regényrészletekből ismerjük meg. De hogy ki írja meg ennek a sors szaggatta nőnek az életrajzát? A regény végén mindenre fény derül!

Ami pedig Jón Kalman Steffánsont illeti: annak ellenére, hogy ezidáig egyetlen magyarul megjelent könyvét sem olvastam (pedig mindegyik itt vár a polcomon), ezzel a kötettel beírta magát a kedvenc szerzőim közé. Stílusa, írásmódja elképesztő.

Egyik emlékből asszociál a másikra, életfoszlányok mentén vált a fejezetek, az elbeszélők között és nem a logika diktál. Kezdetben nagy a kuszaság, megoszthatatlan figyelmet igényel a könyv olvasása, de az olvasót hajtó kíváncsiság és a koszorúvá fonódó mondatok sodornak előre, mígnem minden kirakós a helyére kerül.

A legszebb szépirodalom. A szerző fejtegetései a létről, boldogságról, irodalomról önmagukban is elegendőek volnának ahhoz, hogy a kedvenceim közé kerüljön a kötet, mindezt csak tetézi a főszereplő némileg kalandos, de mindenképpen drámai fordulatokkal tarkított élete.

Az Izlandról szóló leírások élővé, elevenné teszik a szigetországot. A fjord szele a lapok közé tép, az északi fény megvakít, az óceán sava csípi a szemünket, a világítótorony fénye pedig reményt ad a legnagyobb sötétségben. Az író minden mondata szonett az élet ellentmondásairól, hiszen „a lét egyik húrját szomorúságból fonták”.

>!
Jelenkor, Budapest, 2021
516 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635180745 · Fordította: Egyed Veronika
1 hozzászólás
Kovaxka P>!
Jón Kalman Stefánsson: Ásta

Nehezen értékelem. Nagyon olvastatta magát és csodálatos a prózája. Nagy kérdésekkel foglalkozik és magvas gondolatokat tartalmaz, értékes és különleges. Szerettem, hogy időbeli ugrásokkal és más-más szemszögből lehet összerakni, kinyomozni a történetet. Nem tudok azonban kezelni ilyen töménységű és mennyiségű bánatot, eltékozolt lehetőséget, ki nem mondott szót, ki nem mutatott érzelmet, meg nem élt boldogságot. Nem biztos, hogy ezzel a regénnyel kellett volna kezdenem az ismerkedést a szerzővel, mert egyelőre nem lettem rajongó. Egyelőre.

4 hozzászólás
Cukormalac>!
Jón Kalman Stefánsson: Ásta

Jellemző erre a könyvre, hogy nagyon bele tud halni az ember lelke. Elejétől a végéig csodálatos, nincs olyan tényezője, amiért ne szeretném, de akkor is nagyon meg tudott kezdeni belül – és pont ettől remek. Nagy felfedezés volt Stefánsson, bár a neve és konkrétan minden kötete ismerős számomra, a trilógia kivételével meg is vannak itthon valamilyen formában, de nagyon sokáig bátortalan és bizonytalan voltam vele kapcsolatban. Utólag sajnálom, de nagyon örülök a jól elsült első találkozásnak. Hihetetlenül mély dolgokat nyitott meg bennem…

Olvasás közben előfordul, hogy az emberben akaratlanul is átveszi a belső hang szerepét egy olyan személyé, akinek jellegzetes hangsúlyait, szövegformálását nagyon megszokta, megszerette. Velem kifejezetten ritkán esik meg ez, de most valami azt súgta, megvan az alkalmas ember arra, hogy Ásta története még jobban életre keljen. Szóval azt hiszem, csodálatos lenne ezt a regényt Horváth 'Sisa' Anna előadásában meghallgatni, ugyanis az Ő hangszínéhez, meg úgy alapvetően egész lényéhez közelállónak érzem ezeket a kimeríthetetlen forrásként csörgedező mondatokat. Tökéletes szavak, mondatok, túlzás nélkül állítható, hogy az összes névelő és igekötő is zseniális. Ilyen egy hibátlan mű, ezt tessék JKS után csinálni! Visszatérve A Hangra, benne szerintem tökéletesen megvan az a fajta őserő és spiritualitás, ami ezt a könyvet számomra átjárja. off

Nyilatkozni hovatovább csakis a magam nevében tudok arról, amit olvastam, de szerintem hamar szinkronba kerülnének ők ketten Stefánssonnal. Olvasás tekintetében eleinte kicsit bizonytalan voltam azt illetően, hogy biztosan ezzel a monstrummal szeretném-e kezdeni az ismerkedést, de bele-belelapozgatva megcsapott valami áhitathoz hasonló érzés és tudtam, hogy remek választás volt. Nincs összehasonlítási alapom, de nagyon megnyert magának minden sorával, valósággal belezuhantam, vitt magával rendesen. (És hallottam Annát, főleg a leveleknél. Ott bukott ki leginkább az alkalmas mivolta erre a könyvre.) Azt nem tudom, hogy jobb-e, más-e, mint a többi magyarul megjelent kötete, de már kezdem érteni a rajongást. Így azért nagyon kevesen tudnak, szimpatikus a fazon, nem véletlen a hype: megérdemli. A történet, a felépítés, a különféle hangok, a kirakós-jelleg… Kicsit kezdem úgy érezni, vele is elfogult leszek majd – de hát ez legyen a legnagyobb baj. Kegyetlen, törékeny regény ez, ordít belőle a fájdalom, de mégis annyira gyönyörű, hogy nem tudom nem szeretni. Halvány gőzöm sincs, miket élhet át írás közben, de nem lennék a helyében, az biztos.

Mérhetetlenül boldog vagyok, ugyanis már szinte rögtön az újév elején kifogtam egy olyan olvasmányt, amire jó lesz egész évben emlékezni és biztos vagyok benne, hogy szépen sorban jöhet minden más is az embertől. Érdekes első választás volt, de jobban nem is alakulhatott volna. Nagyon ellentétes érzéseket váltott ki belőlem összességében, nem is hiszem, hogy én vagyok az alkalmas ember arra, hogy átadjam a megfelelő gondolatokat. Én csak görgettem magam előtt ezt a hatalmas oldalmennyiséget és ez lett a vége. Hatalmas, haragos habok sokaságának tűnő történet ez, de aztán rájössz, hogy inkább egy hatalmas ölelés, amiben jó elveszni. Mert ott van a mosolya, ami megvigasztal, a válla, amin kisírhatod magad, az öle, ami menedéket ad, a karjai, amik betakarnak – fázol tőle, de mégis érzed, hogy jó benne lenni.

>!
Jelenkor, Budapest, 2021
516 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635180745 · Fordította: Egyed Veronika

Népszerű idézetek

Nikolett_Kapocsi P>!

Én összesen tizenkét évig jártam egyetemre, három diplomám van, és lám, alig vannak válaszaim. Háromszoros oklevelem van kételyből.

214. oldal

Kapcsolódó szócikkek: diploma · kétely
5 hozzászólás
Málnika >!

Néha jobb nem tudni mindent arról, akit szeretünk.

504. oldal (Jelenkor, 2021)

Málnika >!

Te szabad vagy, mert nem veszed észre a börtönt, amiben élsz. Én fogoly vagyok, mert látom a rácsokat.

311. oldal (Jelenkor, 2021)

Maminti9 P>!

Aki él, az nem csak saját magáért tartozik felelősséggel. Talán ez a legnehezebb kő.

1 hozzászólás
Annamarie P>!

Csak néhány sort akartam írni, egy keveset. Csak elmondani neked, hogy tudd, az élet borzasztóan, borzasztóan nehéz nélküled. Borzalmas. Hogy minden nap a hiányodra ébredek, és csak várom, alhassak megint.

1 hozzászólás
Málnika >!

[…] a távolságtól a hegyek mindig kékebbnek, az emberek pedig jelentősebbnek tűnnek.

454. oldal (Jelenkor, 2021)

Málnika >!

Az a fontos, hogy kiálljuk most ezt a vihart, jön még jó idő. Átvergődünk a tajtékzó hullámokon, nem tehetünk mást. Így élünk. Minden jobb lesz egyszer. És kitavaszodik.

285. oldal (Jelenkor, 2021)

robinson P>!

Azt hiszitek, az élet örökké tart, és mindent meg lehet tenni holnap is. De néha a holnap soha nem jön el.

Málnika >!

De a becsületesség és a jóakarat az emberek társadalmában sohasem számított erős fizetőeszköznek.

54. oldal (Jelenkor, 2021)

2 hozzászólás
Maminti9 P>!

Mert mióta elmentél, minden elveszítette az értelmét. A könyvek, a felhők, a cipő, a kávéscsésze, a buszozás, az éjszaka, a holnap … főleg az utóbbi. Mert te nem vagy itt.

2 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Kristín Eiríksdóttir: Elín
Arnaldur Indriðason: Gyalázat
Sjón: A macskaróka
Þórdís Gísladóttir: Randalín és Mundi
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget
Einar Kárason: Viharmadarak
Bergsveinn Birgisson: Elevenélet-patak
Andri Snær Magnason: LoveStar
Kristín Marja Baldursdóttir: A sirályok kacagása
Sjón: A cethal gyomrában