A ​mindenséghez mérhető (Keflavík-duológia 2.) 197 csillagozás

Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető

Túlnőtt-e ​Elvis önmagán, meg tudja-e állítani a költészet a halált, ildomos-e egy idegen férfi után loholni a fagyos hegyoldalban, hűtlenség-e, ha az ember egyszerre két nőt szeret, hatalmasabb-e az éjszaka, mint a világ összes napja, lehet-e egy nagyapának szerelmi bánata és ha igen, érdekelne-e egyáltalán valakit? Meg lehet-e békélni a múlttal?
A halaknak nincs lábuk folytatása a következő nap története. A behavazott Keflavikban teljes a szélcsend. Ari, a középkorú, elvált, hosszú évek távolléte után Dániából Izlandra hazatért könyvkiadó, bár nincs hozzá valami sok kedve, elindul, hogy meglátogassa haldokló apját. Margrét a múltban tekintetét a csillagokba fúrja, Oddur pedig kihajózott délre, legnagyobb fiával a fedélzeten. A hatvanas években egy fiatal pár felzaklatja a szomszédokat, aztán önmagát. Az izlandi nyár egyik legcsodálatosabb napján egy kisfiú elbújik a függöny mögé. Egy hal, egy ököl, egy tenyér csattan a járomcsonton, a jóképű Carl Sagan pedig a világűrről… (tovább)

Eredeti cím: Eitthvað á stærð við alheiminn

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Typotex

>!
Typotex, Budapest, 2020
380 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634931119 · Fordította: Patat Bence
>!
Typotex, Budapest, 2020
380 oldal · ISBN: 9789634931119 · Fordította: Patat Bence
>!
Typotex, Budapest, 2020
ISBN: 9789634932208 · Fordította: Patat Bence · Felolvasta: Papucsek Vilmos

Enciklopédia 14

Helyszínek népszerűség szerint

Izland


Kedvencelte 41

Most olvassa 9

Várólistára tette 163

Kívánságlistára tette 142

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető

Mint Activity közben, egy kellemes baráti társaságban: két szó (bocs, két nap!), mutatom a másodikat (mert az elsőt már mutattam a halakban)… És mutatja. És persze, úgy mutatja, hogy az maga a két lábon járó (nem hal, nyugi, annak nincs lába; egy se!), megtestesült irodalom, a sorok közt dallammá olvadó lélek, a vérbő lírai próza, amiben nem csak érdemes, de muszáj is elkárhozni. Mint az izzó magmát csapdába ejtő lávakúp és az egyre csak gyűlő, felszínre törni vágyó gyilkos gázok szerelemgyereke. Előbb-utóbb robban, és akkor összeszakad föld az éggel, kő kövön nem marad.

Persze, mit vártál? Meleg hógolyót?
Ez itt Jón Kalman az izlandi Gandalf (magyar hangja, a zseniális Patat Bence!). Felrobbantja az orrod előtt azt az egy napot, amiről szól a könyv. Azt az egy napot, ami legalább három generáció sok évtizede. Azt az egy napot, ami talán csak egy pillanat, de talán évmilliók végtelenbe tűnő árnyéka, ami csak a mindenséghez mérhető. S számomra ebben rejlik a kötet (ami egyébként akár tekinthető második kötetnek, de persze, hogy önállóan is helyt áll) csodája. Az már rég nem kunszt, hogy egy-egy Stefánsson-mű kapcsán elzengjem, hogy egy oldalnyi leírásban több végzet van, mint más szerző teljes életművében. Csak rá kell kukkantani az idézetek sorára, vége-hossza nincs a sziporkázó csodának. Ezért próbálok minden olvasást egyre aprólékosabban, valami másra fókuszálva abszolválni. Itt pedig nálam a fókusz az időkezelésre esett. Persze ez sem nagy meglepetés, hiszen valahogy már a cím is erre vezeti a szemet. Egy nap és a mindenség. Nyilván nem ez az egyetlen írása, ahol a jelen észrevétlenül válik száz évvel korábbi emlékké, vagy ahol egy nagyszülő érzése-emléke, bűne-fájdalma, vágya-diadala egyszer csak a narrátoré lesz (akiről, lássuk be, néha fogalmunk sincs, hogy kicsoda). De talán, az előzmény (vagy jóval inkább első!) kötet fundamentumára nagy biztonsággal építkező mindenségben ez a gondolat szinte felkínálja magát mélyebb elemzésre, értelmezések, olvasói koncepciók gyártására, komplett szövegrészek újra olvasására, ízlelgetésére. A szerző úgy kapja fel az olvasót, mint Dorothyt a forgószél, aztán meg csak forgatja és forgatja téren, időkön, szereplők életén át, mígnem eljutunk valahová, ahol mindez csak a mindenség(gel) mérhető.

S közben nem vár ránk más, csak a halál. De valahogy ez a halál mégsem tűnik véglegesnek, nem ez a végállomás. Csupán Dorothy forgószelének egy köztes megállója, ahonnan valahogy visszacsöppenünk a fagyos-jeges hétköznapokba, a „kell”-be, a „gürc”-be, a kényszerű szükségbe, a mindenben segítő alkoholba és a soha megoldást nem nyújtó, muszájkapcsolatokba, az örök menekülésbe. Ámde valahol, mindezen sivárság mélyén mégis ott lapul a rím, a vers, a költészet, ami abban segít, hogy a halál soha ne győzhessen, hogy ezen a kis szigeten mindig élet viruljon, még akkor is, amikor az már szinte létezhetetlen.

Fanyalgók joggal fanyaloghatják az aktuális fanyalognivalót, hogy mi a lótüdőnek olvassam Jón Kalman Stefánsson újabb és újabb regényét, ha mindig csak erről ír…
Na de, kérem! Hogyan ír róla? Mint a görög eposzok Homérosza, mint a reneszánsz poklának Dantéja, vagy ahogyan Mozart látta a zenét. Egyszóval, írókirálya ő a füstölgő szigetnek, nekünk pedig örök varázslat minden mondata.

S ha már leírtam a lírai próza kifejezést, talán nem sértem az északi mágust, ha egy korán halt walesi varázsló szavaira emlékezem. Nem tehetek róla, de valahogy ezek a sorok bújtak elő nekem minden rövid szövegközi megállóban:
Tombol a hold, viaskodom, de nem
a gőgösöké, amit éjszaka
csapzott lapokra írok, sem pedig
a felszálló halottaké, kiket
madárraj és zsolozsma rejt el;
csak a szeretőké, kik húnyt szemekkel
minden korok bánatát ölelik,
akiknek fizetségre nem telik,
nem is látnak, övék művészetem. spoiler

17 hozzászólás
giggs85 >!
Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a 2020-as évben az egyik általam leginkább várt könyvmegjelenés az A mindenséghez mérhető volt, amely annak a Jón Kalman Stefánssonnak a műve, aki éppen ennek a regénynek az előzményével – A halaknak nincs lábuk – nem csak a hazai köztudatba, de az én irodalmi életembe is berobbant.

Mondom ezt annak ellenére, hogy bár az izlandi kötet minden oldala teli volt jobbnál jobb, idézhető és végtelenül költői mondatokkal, minden fejezet újabb és újabb, a saját életünkre is rávilágító (korántsem elvont) lételméleti kérdéseket feszeget, és számtalan megrázó, megmosolyogtató vagy éppen szívmelengető epizód is szerepelt benne, de mégis az egész regény – a szerző sajátos és utánozhatatlan stílusának hála – belemerült valami sűrű, gomolygó és áthatolhatatlan ködbe, amely már ilyen rövid idő alatt is rengeteg konkrétumot eltakart. Ám az új könyvet felütve már pár oldal után szinte minden egy csapásra a helyére ugrott, és újraindult az előző kötetben elkezdett és majd’ egy évszázadnyira táguló napnak a története, ami nemcsak három generáció életét, de Izland egész 20. századi történelmét is magába foglalja.

Ezen a 380 oldalon továbbra is főleg főhősünket, az egykor költői ambíciókat dédelgető Arit követjük nyomon, aki azért érkezett a szigetországba, hogy még egyszer, utoljára szembenézzen haldokló és sosem szeretett apjával, ám ahogy korábban is, a jelenből gyakran visszatérünk a ’80-as évekbe, Ari fiatalkorába. Abba az időbe, amikor – hiába az irodalmi tehetség – egy kis halfeldolgozóban robotolt, hogy szabadidejében megpróbáljon úgy élni, mint a többi fiatal (bulik, pia, nők, és gyakran bukásra ítélt önállósodási kísérletek); vagy éppen a ’60-as évekbe, amikor kisgyerekként elveszítette imádott édesanyját, hogy emiatt örökre megpattanjon a lelkében valami. De sokszor visszatérünk a század első felébe is, a nagyszülők, Oddur és Margrét korába, és az oldalak fogyásával lassan rájövünk, hogy ebben a könyvben, ahogy az életben is, minden mindennel összefügg; például egy több évtizede elcsattant pofon még nemzedékeken át visszhangzik, és a hatása a jelenben is érezhető…

Stefánsson hihetetlenül biztos kézzel kezeli az idősíkokat, ám az olvasónak éppen ettől nincs könnyű dolga, ha nem akar végképp elveszni. Az egyes cselekményszálak sokszor a legváratlanabbul szakadnak meg, mint ahogy váratlanul is kerülnek elő, egyre több és több a homály és kérdőjel a fináléig, ám a gyönyörű, lírai tollal megírt szöveg (Patat Bence már megszokott zseniális tolmácsolásában), a súlyos, felvetett, ám meg nem válaszolt kérdések, valamint a számtalan emlékezetes jelenet sodor minket magával végig menthetetlenül.

A mindenséghez mérhető egyenrangú folytatása a nagy sikerű első kötetnek, és végig olyan szélsőségek között ingázik, mint az élet és a halál, a szerelem és a gyűlölet, a szolgai kötelességteljesítés és a szabadság, vagy a káprázatos lírai hangvétel és a legsötétebb naturalizmus. Én mindenesetre nem lepődnék meg azon, ha Halldór Laxness után Jón Kalman Stefánsson lenne a következő izlandi irodalmi Nobel-díjas. Egyértelműen megérdemelné. A mostani pedig ismét egy olyan regény, amit egyszerűen nem szabad kihagyni!

3 hozzászólás
robinson P>!
Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető

Az igényes skandináv szépirodalom egy újabb gyöngyszeme a regény. Jón Kalman Stefánsson stílusa és hangulata, mondatai elgondolkoztatnak, rabul ejtenek. A katarzis nem marad el.
https://gaboolvas.blogspot.com/2020/11/a-mindenseghez-m…

Kabódi_Ella P>!
Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető

Jón Kalman Stefánsson olyan nekem, mint a tenger. Otthon érzem magam a könyveiben, a könyvei közelében, a könyvei illatától, hangulatától. Biztonságban, mondhatni, még ha nagy szavak is ezek.
Elég érdekes részemről ez a „szerelem”, mert a költészet engem többnyire nem hoz lázba. Úgy értem, sokszor nincs türelmem verseket olvasni. Van persze néhány költő, akiket igazán szeretek, de alapvetően inkább a regényeket részesítem előnyben. Mégis, amikor egy író ilyen líraian fogalmaz, hogy a regénye inkább számít egy hosszú, végtelen költeménynek, azzal nagyon könnyen a szívemhez ér. Stefánsson úgy ír regényt, mintha verset írna. A sorainak dallama van, drámai mélysége. Mondatai nem csak markánsan egyediek, de nagyon esztétikusak is. Mondanivalója erőteljes. A verseknek van ilyen sodrásuk, mármint az igazán jó verseknek.
Nem tudnám megmondani, miről szól a regény. Úgy értem, persze, a történelemről szól, családi tragédiákról, a múltról és a jövőről, elmúlt életekről. Szeretetről, tengerről, halálról, összetartozásról. Erőszakról, megcsalásról, első szerelemről, szenvedélyről és könyvekről, álmokról meg halakról. Mesél és mesél, megállíthatatlanul, folyékonyan. Ám, mint a versekben is, nem a cselekmény a fontos, hanem az érzelmi reakciók, amik lezajlanak benne, és amiket ezáltal kivált az olvasóból. Alakjait nagyon érzékletesen ábrázolja, mármint lelki szempontból. Minden rezdülést megérzünk, szinte, ami a szereplőkben végbemegy. Ez nagyon kivételes élmény.
Emberi életekről szól ez a regény Mély traumákkal teli sorsok formálódnak meg előttünk a lapokon. Bölcs, és költőien gyönyörű. Olyan, mint egy sor színes karácsonyi lámpafüzér a belvárosi forgatag felett. Mint a mécsesek lángja az asztalon a mézeskalács angyalkákkal teli tálca mellett. Tömény, erős, mint a gyömbér vagy a fahéj. Édesen fanyar, mint a cukorba mártott eper. Keserű, mint a kakaóbab. Lágy és ízletes, mint a forró csokoládé meg a tejszínhab. Odavág és megéget, mint egy kupica mézzel forralt körtepálinka. Csupa jó dolog jut róla eszembe. Ezért szeretem, valószínűleg. Az érzésért, amit kivált belőlem.
Stefánsson a magasirodalom fellegvára. Egy csipetnyi édes-bús, lassan hömpölygő, elmélázó, minden apró, jelentéktelennek látszó pillanatot számba vevő múltidézés a rohanó mában.

2 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető

A skandináv irodalom és Jón Kalman Stefansson nagy rajongójaként nagy örömmel vetettem bele magamat A halaknak nincs lábuk folytatásába, ami egyben a családtörténet lezárása is.

Stefansson balladaszerű története most is három idősíkban mozog, ami az elején kicsit megnehezíti az olvasást, de idővel ezek a kis mozaikok összeérnek, mint a végtelen tenger hullámai.

Ebben a kötetben Stefansson sokkal nagyobb hangsúlyt helyez Ari kora gyermekkori éveire, az apjához, Jakobhoz és a mostohaanyjához fűződő viszonyára, valamint a szülők megismerkedésének időszakára, melyek teljesen új megvilágításba helyezik a a jelen eseményeit és egyfajta magyarázatul is szolgálnak az anya halálát övező rejtélyekre. Jakob tettei mögött azonban ott van Margret és Oddur története is, hiszen az élet körforgásában minden mindennel összefügg. Ari végül rádöbben, hogy aki előre akar lépni, annak néha előbb vissza kell mennie és a családja múltjának ismerete és elfogadása nélkül nem tudna megbékélni a saját életével sem.

Mint ahogy a szépséges izlandi táj és a vadul hullámzó, viharos tenger, ugyanúgy megfér egymás mellett az élet és a halál, a szeretet és a gyűlölet, a költőiség és a naturalisztikus ábrázolásmód.

Stefansson lírai regényében most is fontos szerepet kap a gondolatiság és az életút feléhez érve a lét nagy kérdéseiről való elmélkedés. Ki vagyok én? Ki, vagy mi határozza meg a tetteimet? Jogom van-e felülbírálni mások tetteit? Szükségszerű-e, egyáltalán lehetséges-e a megbocsátás?

Stefannson úgy teszi fel ezeket a kérdéseket, hogy az olvasó a saját életére vonatkoztatva is óhatatlanul is elgondolkodik rajtuk. Bár a kérdésekre most sincs egzakt válasz, annyi azonban bizonyos, hogy ebben a zord világban, ahol csak három égtáj létezik- a szél, a tenger és az örökkévalóság – igazán két dolog nyújthat vigaszt az emberek számára: a versek és a szerelem.

Úgy vélem, hogy akinek tetszett A halaknak nincs lába az most sem fog csalódni, ha ezt a – @Typotex_Kiadónak és Patat Bence remek fordításának köszönhetően – kívül és belül is igényes magyar kiadást a kezébe veszi.

2 hozzászólás
Jagika P>!
Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető

Útkeresés, vágyakozás, fájdalmak – gyönyörű gondolatokkal. Ari személyes és múltbeli hozzátartozóinak ön- és boldogságkeresése továbbra is a történet alapja. A családregény mozaikdarabkái nem éppen boldog sorsokat alkotnak – zord, kemény életek ezek. Ez az igazán örökölt sors és isteni színjáték. A legmélyebb tragédia szerintem Margrét sorsában jelenik meg, amikor spoiler

Mariann_ P>!
Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető

Nem tudom semmilyen kategóriába besorolni.
Egyszerűen csak jó olvasni. Különleges.
Az északon élők élete nem hasonít a miénkhez.
Halászat, tenger, hal, fókahús, szárított hal, fókabőr.
Hideg, tél, hóesés, gyönyörűen ecsetelve, szeretnénk ott lenni.
Sorsok, nagyszülők, szülők, szeretnek, élni akarnak, úgy, mint mások.
Zenét hallgatnak, verset írnak, csillagokat néznek, a tengerbe menekülnek.
Az időben ugrálva, időnként csak pár sor, de mégis érthető.
Átszövi pókhálószerűen a szexualitás , életünk része.
Telnek a nappalok.
És az éjszakák.
Külön, mert nem rokanai egymásnak, külön világok, és nincs bennük semmi közös.
És igen, nem mehetek el szó nélkül a fordító mellett , mert ugye a sokszínű magyar nyelvvel valóban hitelesen kapjuk meg. Fel is kaptam a fejemet, hogy volt olyan, amire az izlandi nyelvben nincsen megfelelő szó.
Tehát köszönjük a hiteles élményt PATAT Bence !

GTM>!
Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető

Az imént fejeztem be a könyvet, és most egyetlen gondolat van a fejemben: méltatlanok az én szavaim hozzá.
Nem csupán az utánozhatatlan stílus, a néha kemény, máskor meg léleksimogató, szépséges költői nyelv miatt. Sokkal inkább azért, mert képtelen vagyok szavakkal átfogni az emberi lét szépségének és keserűségének azt a széles spektrumát, amit ez a könyv megmutat. Szomorú regény, sok-sok fájdalommal, elhibázott, kisiklott életekkel. Megtipor ez is éppúgy, mint az első rész, hiszen most is ott leng minden fölött a halál felfoghatatlan paradoxonja, mert minden a halállal kezdődik.

Mégsem nyom agyon ez a mű, nem üli meg a lelket, mint sok hasonló fajsúlyú regény. Inkább csak valami csendes melankólia uralkodik el az olvasón. Kikerülhetetlen, hogy számba vegye saját életét: sérüléseit és haragvásait, hibáit és mulasztásait. Nincs ember, aki valahol nem ismerne magára ebben a könyvben: érzéseire, fájdalmaira, elbaltázott lehetőségeire, megbánásaira és főként sebezhetőségére. Jöhet-e megnyugvás mindezek után? Talán igen, ha van bennünk elég bátorság.

Meg sem kísérlem felsorolni azt a soksíkú tartalmat, amiről a könyv szól. Parttalanul tudnék beszélni róla: a szereplők jelleméről, motivációikról, fellobbanó és kihűlt szerelmekről, hűségről és megcsalásról, generációkon át visszhangzó pofonokról, eltévedt tehetségről és későn megtalált boldogságról. A tengerről és a versekről, a halálról és az életről. Végül a megértésről és a megbocsátásról. Hiába! Még minden kavarog, nem tudom rendbe szedni a gondolataimat. Még ülepedni kell. Lehet, majd egy újraolvasás segít, valamikor később.

Egy szokatlan és talányos megoldásról mégis szólnék. A narrátorról! Ki ő, aki mindent tud, de mi semmit sem tudunk róla? Még a nevét sem. Csak azt, hogy Ari rokona. Közös a gyermek- és ifjúkoruk, ő várja, mikor évek múlva visszatér Keflavíkba. Ki lehet ő? Miért ez az arctalan elbeszélő? Időbe telt, míg felderengett a válasz. spoiler

Még valami!
Nem tudom, hogy Izland népe ennyire olvasott nép-e, mint ebből a könyvből kitűnik. Ha igen, irigylem őket. Vagy csak Ari családjában érlelődik a tehetség, hogy végül a sok eltévedt élet után, valaki rátaláljon az útra, ahol kamatoztatni tudja azt? Talán mindegy is. A lényeg, hogy meséljünk, mert a halál ellen az egyetlen ellenszerünk az, ha élünk és mesélünk. Szavakban hagyjuk hátra az életerőt. Ez ugyan nem győzi le a halált, de talán megakadályozza, hogy a halál legyőzze az életet.

2 hozzászólás
Horváth_Hollósi_Csilla P>!
Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető

Magával ragadó volt ez a kötet is – bár nem mindig a jó értelemben. Meg kell, hogy legyen hozzá a hangulat, kicsit most nekem sok volt. A lelkem tavasz közeledtével arra vágyik, hogy virágozzon, szárnyaljon és friss, üde témákkal vegyem körbe magam. A folyamatosan visszatérő gondolatok az elmúlásról, halálról, életünk végességéről nem éppen ide sorolhatók – ezek nekem az ősz és a tél. Az első kötetet ezért is szerettem szerintem jobban olvasni, annak akkor ott volt a helye és ideje az életemben.
Ettől függetlenül kedvenc író továbbra is, csak ajánlani tudom mindenkinek aki az izlandi irodalommal kacérkodik. Na meg azoknak is, akik nem :)

VeronikaNy>!
Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető

Az első kötetben Ari hazaérkezett Keflavikba, és az első napját, és családjának történetét követhettük végig, na ez a regény a második nap, és további történetek az előző generációkról.
Keflavik egy olyan izlandi kisváros, aminek a nevét sem hallottam soha Stefánsson könyveiig, pedig reptere is van, és amerikai bázis is volt ott. Ezen kívül a hideg, a hó, és a halak. Halászhajók, haldeldolgozók, tőkehal mindenütt. Mi van azokkal, akik nem a halásztra születtek, máshol, máshogyan akarnak élni? Van, akinek van lehetősége máshová menni, de sokan ott maradnak, beleragadnak, beleszürkülnek, belehalnak. Jön a tél, és a hó úgy borít be mindent, mint Stefánsson mondatai, többoldalas bekezdései, amiben nincs párbeszéd. Egyszerre nagyon hideg és nagyon meleg, nem történik benne semmi, és mégis tele van cselekménnyel, az egész nagyon szép és rettenetes.
Nem zavaró, nem nehéz, mert képes pár mondattal egy teljes történetet odarakni, hangulatok, érzelmek tucatját érzékeltetni. Ari találkozni készül haldokló édesapjával, mi pedig kicsit beleláthatunk Ari és az apja gyermekkorába is. Több idősíkon játszódik a történet, rengeteg apró, pár oldalas fejezetet, jelenetet olvashatunk innen-onnan, de szépen összecsengenek, lassan láthatóvá válik az egész kép.
Mindenképpen csak az A halaknak nincs lábuk elolvasása után ajánlom, de akkor nagyon


Népszerű idézetek

Boglárka_Madar>!

Ezek szerint a szerelem végülis nem az, hogy úgy szeretlek, hogy az életemet adnám érted, you'll always be my endless love – hanem az, amikor valaki kimegy a fagyba egy gyapjúpokróccal meg egy sapkával, hogy egy másik ember tovább fürkészhesse a csillagokat…

220. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
2 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!

Áldás és átok is távolabbra látni és többet észrevenni a körülöttünk lévők többségénél, többet látni a világból, mint amennyi látszik belőle.

26. oldal

robinson P>!

Mert nehéz dolog nem tartozni sehová, nem lenni otthon sehol.

313. oldal

giggs85 >!

Sötétedik, az esték egyre sötétebbek, és mindig is úgy éreztem, mintha Isten ősszel elfáradna, mintha a sötétség Isten szendergése lenne, a csillagok pedig az álmai.

169. oldal

1 hozzászólás
gesztenye63>!

Hajnalodik a világ fölött. Valahol mindig hajnalodik, a fény sosem merül ki, de némelyek a sötétségben maradnak, eltűnnek benne, és amikor kivilágosodik, semmi sem emlékeztet rájuk. Csak a hiányuk.

371. oldal

gesztenye63>!

Besüt a Hold az ablakon. Ott van fent, a Hold, a felszínén Armstrong magányos lábnyomával. Akarod, hogy folytassam?, kérdezi az anyja némi idő, néhány másodperc, néhány év után; időközben csupán lélegzett, és a világnak nincs is másra szüksége. Nem tudom, mondja Ari, szeretném, ha folytatnád, de félek, hogy mire befejezed, meghalsz. Igazad van, mire a történet végére élek, meghalok. Akkor hagyd félbe, kéri Ari. Nem tehetem, kicsikém, mert akkor minden más is meghal. A halál mindenkin áthatol, mindent eltávolít, mindenkit kitöröl, az egyetlen ellenszerünk az, ha élünk és mesélünk. Szavakban hagyjuk hátra az életerőt. Ez ugyan nem győzi le a halált, de talán megakadályozza, hogy a halál legyőzze az életet. Talán, mondja Ari vonakodva. Bízz bennem, mondja az anyja, és nyugtatólag Ari ujjait simogatja, majd behunyja a szemét, és alámerül…

341. oldal

1 hozzászólás
robinson P>!

A minap olvastam, hogy azok, akik sosem beszélnek az érzelmeikről, azok lassanként kemény, zárt kagylóvá válnak, és megkeserítik saját maguk és környezetük életét. Nem könnyű megöregedni és elfogadni, hogy az embernek a képébe vágják, hogy az élete egy kudarc.

230. oldal

giggs85 >!

Ne bántsátok a koporsóácsot,
Hogy annyira lassan lép ki a partra,
A halált szolgálja, s nem a világot,
Elkésni akkor sem tudna, ha akarna.

151. oldal

gesztenye63>!

Nem mindig világosodik ki, néhány éjszaka sosem múlik el, és olyankor már késő langyos fahéjas csigát enni. Nemsokára mindenhez késő lesz. Semmi sem állíthatja meg a halált, ha egyszer már elindult, ha már letette a lábát a földre – eltűnünk. Aztán feledésbe merülünk.

330. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
Nikolett_Kapocsi P>!

Aki nem ismeri a múltját, vagy nem akarja elismerni, az elvész a jövőben. Aki előre akar lépni, annak néha előbb vissza kell mennie.

325. oldal


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Auður Ava Ólafsdóttir: Hegek
Kristín Marja Baldursdóttir: A sirályok kacagása
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: Szent szó
Einar Kárason: Viharmadarak
Andri Snær Magnason: LoveStar
Einar Már Guðmundsson: A mindenség angyalai
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: Tüzek
Sjón: A macskaróka
Per Petterson: Megtagadom
Jonas Hassen Khemiri: Apazáradék