Az ​éber figyelemről – örök kezdőknek 8 csillagozás

Hódítsd vissza a jelen pillanatot – és az életed
Jon Kabat-Zinn: Az éber figyelemről – örök kezdőknek

„Bármi – és minden – tanítónkká válhat a jelen pillanatban, emlékeztetve annak lehetőségére, hogy teljesen jelen legyünk. Ilyen a levegő lágy érintése a bőrünkön, a fény játéka, egy másik arcra vetett pillantás, a test hirtelen összerándulása, egy röpke gondolat. Bármi. Minden. Ha az éberségben találkozunk vele" – írja Jon Kabat-Zinn magvas gondolatokban és gyakorlati tanácsokban egyaránt gazdag új könyvében, amely átfogó műként és „minden napra szóló” olvasmányként egyaránt megállja a helyét.

Tartalomjegyzék

>!
Ursus Libris, Budapest, 2013
214 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639718562 · Fordította: Veszprémi Krisztina

Most olvassa 2

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 33

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Solymár_András I>!
Jon Kabat-Zinn: Az éber figyelemről – örök kezdőknek

Jon Kabat-Zinn: Az éber figyelemről – örök kezdőknek Hódítsd vissza a jelen pillanatot – és az életed

Már nagyon rég óta love-hate kapcsolatban vagyok a meditációval. Voltak nagyon rossz időszakok az életemben, mikor a buddhista filozófia és a zen meditáció segített ki a nyomorúságból, máskor pedig oly sok szenvedést okozott, mikor erőnek erejével próbáltam megvilágosodni, s az életemet ráncba szedni.

Sokáig eltávolodtam az egésztől, most pedig szakmai megfontolásból elevenítettem fel az egészet, nem is saját használatra, hanem a klienseim számára. Tisztában vagyok a hasznával és a potenciáljával, de jómagam mindig azzal hitegettem magam, hogy én máshonnan kapom meg azt a meditatív állapotot, amit a keleti ember a zazen, vagy egyéb iskola tanait követve ér el.

Persze ez nem így működik, de nem is az volt a lényeg, hogy igazam legyen, csak hogy kifogást találjak az unalmas, montoton gyakorlásra, amikor annyit mindent meg KELL tennem, annyi mindent KELL csinálnom.

A könyv maga jó, bár nem túl jó. Az író, annak ellenére, hogy komoly tudományos háttérrel rendelkezik, nem fáraszt minket ezzel. Annak ellenére, hogy nagy tanítóktól tanult, programját lecsupaszította minden buddhista tartalomtól és az egész gyakorlást egy obiektív, gyakorlatias, orvosi alapra helyezte.

Kérdés, hogy ez mennyire érvényes, hogy egy évezredes, vallási hagyományba gyökerező praktikát megfosszunk gyökereitől és kikiáltsuk csodaszernek…de talán e azon kevés példák egyike, ahol ez működhet. A meditáció hasznos, ezt már számtalanszor igazolták, s nm kell hozzá semmilyen vallási, filozófiai, vagy szakrális keret, hogy felismerjük: az időhöz való viszonyunk hamis és káros.

Az író nem bonyolítja el a tanítást. Lévén, hogy olyan dolgokról kell beszélnie, melyeket szavakkal megfogni nem lehet, igyekszik úgy fogalmazni, mintha ujjával a holdra mutatna. Figyelmeztet, hogy ne az ujjat figyeljük, mert nem az a lényeg, hanem az a mennyei csoda, ami felé mutat. Lévén, hogy sikamlós témákról beszél, egy dolgot százszor és ezerszer elismétel, remélve, hogy egyszercsak arra tekintünk, melyre a szavaival mutatni próbál.

Bár a tartalmat igencsak jónak találtam, olvasásélményben csapnivalónak éreztem. Untam, végtelenül untam. Már maga a könyv is egy jó lelkigyakorlat volt, s maradéktalanul elolvastam ennek megfelelően.

Annak, akit csak a meditáció egészségsegítő hatása érdekel, megtoldva néhány praktikus, teljességet és elégedettséget támogató pszichológiai tanáccsal, az minden bizonnyal megtalálja, amit keres. Aki meg nem erre való, az úgyis kihullik a gyakorlás rostáján.

Edit_Bíró>!
Jon Kabat-Zinn: Az éber figyelemről – örök kezdőknek

Jon Kabat-Zinn: Az éber figyelemről – örök kezdőknek Hódítsd vissza a jelen pillanatot – és az életed

Nem ez az első olvasmányom a tudatos jelenlét témájában, sőt a szerző másik magyarul is kapható könyvét – Bárhová mész, ott vagy – is olvastam már. Ebben a kötetében is rövid, pár oldalas kis elmélkedésekből építkezik, melyek között akadnak gyakorlatiasabbak és elvontabbak egyaránt. Ezt jó ötletnek tartom, mivel így tényleg mindenki, teljesen kezdők és gyakorlottabb meditálók egyaránt találhatnak benne hasznos tartalmat. Most végigolvastam, de szerintem még sokszor elő fogom venni a gyakorlás során.


Népszerű idézetek

F_Orsolya>!

Egy zen mester híressé vált mondásában a következőképpen jellemezte negyvenesztendőnyi tanítói tevékenységét: „Vizet árultam a folyó mellett.”

160. oldal

Jon Kabat-Zinn: Az éber figyelemről – örök kezdőknek Hódítsd vissza a jelen pillanatot – és az életed

F_Orsolya>!

Egyszer, amikor fájdalmat érzel, feltehetnéd magadnak a kérdést: Vajon a szenvedésemre való éberségem szenved-e?

120. oldal

Jon Kabat-Zinn: Az éber figyelemről – örök kezdőknek Hódítsd vissza a jelen pillanatot – és az életed

sad_snail P>!

[…] az éber figyelem az, ami akkor merül fel, amikor szándékosan, a jelen pillanatban és ítélkezéstől mentesen figyelünk valamire, mintha az életünk függne tőle.

30. oldal, A figyelem éberség (Ursus Libris, 2013)

Jon Kabat-Zinn: Az éber figyelemről – örök kezdőknek Hódítsd vissza a jelen pillanatot – és az életed

sad_snail P>!

A Buddha világosan kijelentette, hogy saját tapasztalata és belátásai bárkire és bárkinek a tudatára alkalmazhatók, nem csak a buddhistákra vagy a buddhista meditációt gyakorlókra. Ha nem lennének egyetemesek, akkor jelentőségük nagyon korlátozott lenne.

38. oldal, Éber jelenlét (Ursus Libris, 2013)

Jon Kabat-Zinn: Az éber figyelemről – örök kezdőknek Hódítsd vissza a jelen pillanatot – és az életed

sad_snail P>!

Az éber figyelemet […] amolyan szerelmi viszonynak tekintem, mely köztünk és az élet, a valóság és a képzelet, saját lényünk szépsége, szívünk, testünk és tudatunk, valamint a világ között szövődik.

12. oldal, Bevezetés (Ursus Libris, 2013)

Jon Kabat-Zinn: Az éber figyelemről – örök kezdőknek Hódítsd vissza a jelen pillanatot – és az életed

sad_snail P>!

Miközben az éberség a puszta figyelem, a megkülönböztetés, a tisztánlátás és a bölcsesség kifejlesztéséről szól, nagyon fontos belevinnünk a gyengédség minőségét: a nyitottságot arra, ami felbukkan, továbbá bizonyos fokú kedvességet és hajlandóságot, hogy belső együttérzésünket kiterjesszük, s még önmagunkat is megöleljük.

73. oldal, Gyengéd figyelem (Ursus Libris, 2013)

Jon Kabat-Zinn: Az éber figyelemről – örök kezdőknek Hódítsd vissza a jelen pillanatot – és az életed


Hasonló könyvek címkék alapján

Corinne Sweet: Nyugalomnapló
Brené Brown: A tökéletlenség ajándéka
Brené Brown: Élj szívvel-lélekkel
Corinne Sweet: Mindfulness
Szondy Máté: Megélni a pillanatot
James Clear: Atomi szokások
Henry Cloud – John Townsend: Határaink
Mel Collins: Hiperérzékenyek kézikönyve
Popper Péter: A belső utak könyve
Elisabeth Lukas: Mondj búcsút a kiégésnek!