Szegény ​gazdagok 87% 278 csillagozás

Pa-pa-pa-paaaaaammm! És dobpergés, trombiták, meg ami kell. Életem első önszántból elolvasott Jókaija!!!!
Mert a Kőszívű ember nem számít. Azt puszta kényszerből olvastam, és meg is vetette ágyát az összes előítéletemnek.
De ez most más volt, már egy ideje puhultam, és most önszántamból kiválasztottam és elolvastam egy Jókai regényt. És kiderült, hogy olvasható, sőt, élvezhető! Még akkor is, ha az egész egy nagy-nagy mese….. Nem hiába hívják Jókait nagy mesélőnek.
Tényleg nagyon szépen írt. Bár a történet (nem) kissé naiv volt, és túlságosan gyermekdeden kanyargott erre-arra, mégis élveztem.
Egy ősrégi fal leomlott, és én nyertem egy írót + az életművét… :)

A könyvet a mek.oszk.hu jóvoltából e-könyvként olvastam.

Ez nagyon jó történet volt, nagyon tetszett.
Talán a legpörgősebb könyv volt azok közül, amiket eddig olvastam. Hozzá voltam szokva a hosszú tájleírásokhoz, ebben nem volt annyi, de persze ez nem vált a történet kárára.
A szereplők, szimpatikusak voltak, reálisan tükrözték a korabeli társadalmi elvárásokat és szokásokat, miközben hátborzongató krimi zajlott a háttérben.
A lánynak le kellett mondania nincstelen szerelméért a rangos, pénzes kérő javára, amit nem csekély zsarolással el is értek a rokonok.
A rangos, pénzes vő pedig egy kettős életet élő gazember volt.
A vége is igazán jókais volt, nem tündérmese, keserédes, bár a bűnös elnyerte méltó büntetését, mégis a főhősnő ott maradt magányosan, a régi szép emlékek társaságában.

Jókai legjobb kalandregénye.

Feszes cselekmény, semmi locsogás az elején, nincsenek fura, gyanús módon leírt külföldi helyszínek, változatos a szereplőgárda, és nem fekete-fehér a központi figurák zöme.

A kiindulópont (spoiler) ugyan erősen megkérdőjelezhető, de a következmények láncolata már logikus, és a meseszerű elemektől (spoiler) eltekintve a regény cselekménye reális, a szereplők gazdasági motivációi ésszerűek, a dél-erdélyi román miliő pedig kifejezetten érdekes.

Még gondolkozom, hogy ne kerüljön-e be, egyetlen vegytiszta kalandregényként, a Jókai top tenbe.

Mit mást mondhatnék azon kívül, hogy jaj, te ostoba Szilárd! *szemforgatás*
Fordulatos könyv volt, igazán tetszett. Annak ellenére, hogy az elején elég nehezen sikerült kibogarásznom a Lapussa család rokoni szálait, amire még a régies nyelvezet is rátett egy lapáttal, hamar elmerültem a kalandokban. Szerettem az ízes szavakat, a szép gondolatokat és az író történetvezetését, a címválasztás pedig – a szereplők tükrében – nem is lehetett volna tökéletesebb.
Ami a Fatia Negra személyét illeti, az első tippem a különc Kálmán volt (aztán a homlokomhoz csaptam), de hogy még a végén se spoiler…! – jaj, zseniális húzás volt Jókaitól.
Most már csak az van vissza, hogy valahol megleljem, illetve megnézzem a filmet, 4 csillagot pedig csak azért adok a könyvre, mert ez volt életem második hosszabb regénye az írótól, és hol van még a többi, ha nem az összes?!

Jaj, hogy ez mennyire ott volt! Nagyon-nagyon tetszett ez a regény, Jókai egy zseni, ez nem vitás. Nagyon jó történet, amin még az érezhető meseszerűség se ront, éppen ellenkezőleg, ebbe a korba helyezve adja ki az igazi pikantériáját. Érdekházasság, lemondás, intrika, titkok, volt itt minden. Egyedül a végével nem voltam kibékülve, spoiler Mindegy, így is kiváló kötet lett, Jókai méltán foglalja el a helyét a legnagyobbak között.

Sokat Jókait olvasni megfekszi az ember gyomrát.
Nahát, a csicsás ezüst mégsem olyan hasznos.
Henriette és Szilárd ahogy az meg van írva a kedvencem.
Ez egy kimondhatatlanul unalmas stílusban írt tele kalanddal, izgalmakkal, szerelemmel, kettősséggel.
A cselekménye kitűnő, de majhogy sírva olvastam végig.

Ez egy igazi, békebeli, haramiákkal (vagyis inkább betyárokkal) teli kalandregény, aminek a gyönyörű, ízes magyar nyelvezete, a komótosan, bő lére eresztett történetmesélése igazán szívet melengető. Nem mondom, hogy nem kellett hozzászoknom ehhez a régies írásmódhoz, mégis nagyon jólesett olvasni ebből az időből és az erdélyi népek életéről.
És külön érdekes adalékok a regény alapjául szolgáló, és a furán hirtelen lezárásához kapcsolódó „legendák” is.

Jókai mindig is nehéz olvasmány számomra, nem mindig tudok ráhangolódni a stílusára. Könnyen leteszem a könyveit. Pedig filmen imádom a műveit. :-) Valamiért erre nem emlékeztem, csak mikor megjelent a történetben először a Fatia Negra szó. Mondani sem kell innen már könnyebben ment az olvasás. Henriette személyét hol kedveltem, hol a gyengesége miatt szidtam. Szilárdot nagyon sajnáltam. Anica szimpatikus volt, csak szegény jól megjárt, nem ezt érdemelte. Erdély szép emlékeket idézett fel bennem.

Nagyon szeretem Jókai regényeit, úgyhogy hatalmas lelkesedéssel álltam neki olvasni. A poén az, hogy nem egy, nem is kettő Jókai regényt olvastam, mégse tudtam előre kikövetkeztetni, mi lesz a vége, mi fog történni a szereplőkkel, happy end lesz-e. Aminek nagyon örültem, mert így legalább egy pillanatig sem lankadt a figyelmem, végig felfokozott állapotban vártam, hogy mi lesz a csattanó. A szereplők és a sztori tipikusan 19. századi magyar helyzetet tár elénk, emiatt nem is bosszankodtam a szereplők jellemén, elfogadtam őket olyannak, amilyenek. A rejtélyes szál egyszerűen zseniális. Az író már a legelején sejteti az olvasóval hogy milyen kapcsolat lehet a két titokzatos férfi között, de igazából még a legvégén sem mondja ki feketén-fehéren a tényeket, amitől egyfajta misztérium lengi körül a könyvet, pont mint a régi eretneküldözéseknél, boszorkánypereknél, betyárhistóriáknál, hiszen az áldozatokról utólag sose derült ki, hogy jogosan haltak-e meg. (Persze tudom, hogy nem jogosan.) Ami nekem egy kicsit nem tetszett, az a vége. Ami miatt annyit izgultam, és aminél annyira bíztam abban, hogy Jókai követi az általam olvasott könyveinél megszokott sémát. Hát nem, ez pont az a fajta könyv, amilyet még tőle nem olvastam, szóval nincs happy end. De azt hiszem, ez a cím meg is követeli azt, hogy valamilyen úton-módon tragikus legyen a vég. Vagy így, vagy úgy.

Olvasmányos kalandregény! Jókai a tőle megszokott stílusban, humorral meséli el a történetet, egy pillanatra sem hagyja az olvasót, hogy unatkozzon. A helyszínt a vadregényes erdélyi Havasokba helyezi, ami önmagában is remek választás, ahol medvék és zsiványok lesnek az utazóra. A karakterek talán kevésbé vannak árnyalva, mint a többi általam olvasott Jókai-regényben, de a cselekmény mozgalmassága bőven kárpótolja érte az izgalmakra szomjazó olvasót.