Százszorszépek ​és más régi történetek 4 csillagozás

Jókai Mór: Százszorszépek és más régi történetek

„Jókainak ​vannak jobb és vannak rosszabb művei, mert ahol sok fát vágnak, ott sok a forgács is, de talán egy sincs, melyen rajta ne volna a lángész fénye és egy sincs, melyet nem volna élvezet elolvasni. Mintha az aggteleki barlangban járnánk, hol a formátlan kőalakzatok éppen úgy meghatnak bennünket, mint a formásak, mert önmaguktól képződtek. Jókai maga őserő; eredeti gondolatmenete, képei, színei, ötletei, fordulatai a természet legfrisebb ajándékai a világirodalom számára. Lelke az egész népfajnak lelke, amelyhez tartozik, meséi úgy képződnek, úgy folynak, úgy végződnek, ahogy az a népléleknek jólesik; innen van csodálatos varázsa, melyet kritika meg nem törhet. Hogy Jókai többet kapott az istenektől, mint amennyit tanult a kritikusoktól, az esztétikából és az irodalmi remekekből, az kétségtelen, de ezt teljesen elég konstatálni és tovább örülni Jókainak úgy, amint van. Shakespeare is tengert tolt Csehországba, sok hibás dolgot írt, de az angolok így is meg vannak vele… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Millenniumi Könyvtár Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2000
174 oldal · ISBN: 963379806X

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Jesper_Olsen >!
Jókai Mór: Százszorszépek és más régi történetek

A magyarországi török emlékekkel foglalkozva „kötelező olvasmány” volt számomra e könyv, melynek néhány elbeszélése már ismerősként köszönt vissza. A „nagy mesemondó” e kötetben megjelent írásai közül az első és az utolsó tetszett most leginkább (Az istenhegyi székely leány, ill. Az utolsó budai pasa). A nehezebben „fogyasztható” bevezetések után mindig élveztem, amikor beindult a történet, az események és kalandok sorozata.

Light>!
Jókai Mór: Százszorszépek és más régi történetek

Nem vagyok egy Jókai rajongó, de ezek a történetek kimondottan tetszettek. Hiányzott belőle az a nyújtom a rétest, csűröm csavarom stílus mint ahogy a regényei bonyolódnak. Egyedül az utolsó történetnél éreztem hogy kicsit túlnyújtotta.

walkingRead>!
Jókai Mór: Százszorszépek és más régi történetek

Az istenhegyi székely leány számomra egy 5/5-ös mű, ami népmesei, mondavilági elemekkel vegyített kis románc, aranyos megoldásokkal, dinamikus cselekménnyel; a Százszorszépek egy fokkal gyengébb, amiben ugyan a homályos végkimenetel végig fenntartja az érdeklődést, emellett szokatlan (anti)hősökön van a hangsúly, valamiért még így sem ütött nagyot, bár lehet pont az utóbbi dolog miatt; A struccmadár az első írás, amin ténylegesen jól szórakoztam, erős a humorfaktor, pergő, jó arány érzékkel végigvitt rövidebb mű; a …Rácz János? az első ami kevésbé jó, bár az átverős-népmeséket idézi, nem éreztem rajta azt a csavarosságot, amit az első novellánál, így nekem ez egy szimpla átírásnak tűnt egy más koncepcióba; viszont a Kurbán bég szerintem nagyon jó, az első írással ellentétben ez még misztikusabb, legenda-szerű fantasy, apró horror elemekkel; Az utolsó budai basa a többihez képest hosszabb elbeszélés, sajnos számomra nem volt elég energikus, nem tudott lekötni, pedig egy 1936-os tanulmány* szerint Jókai nagyon alapos történelmi kutatásokat végzett, és egy-két romantizált jelenetet leszámítva szinte hibátlanul levezetett eseményeket költött, de elnyújtottnak érződött, s kevésbé tűnt kreatívnak, egy ponton monotonná vált; összességében viszont nagyon erős Jókai-anyag.

*off


Népszerű idézetek

Jesper_Olsen >!

Te pedig, magyar nemzet, élsz, és lélekben, gondolatban egészebb vagy, mint valaha voltál.
Haladsz csendesen, de biztos nyomon; – megszűntél önmagadat gyűlölni, s ez nagy nyereség; – tanultál hódítani erősebb fegyverekkel, mint vas és tűz; – még azok is, akik szeretni nem akarnak, tudnak becsülni.
Emeld fel szívedet.
Múltad volt olyan, amilyet megérdemeltél, s jövendőd lesz olyan, amilyet megérdemelsz.
Nézz bele a történetnek e lapjaiba, s gondold meg azután: Mi voltál? Mi vagy? S mi légy?

104. oldal

Jesper_Olsen >!

Van abban is valami szép, ahogy egy öreg katona szemközt megy a veszély ellen, melyet őrjöngő kormányférfiak könnyelműen érleltek magasra; ahogy meghal egy zászlóért, melynek nincsenek hívei többé, csupán zsoldosai; ahogy eltemetkezik egy vár romjai alá, melyről császára megfeledkezék.

148. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Mikszáth Kálmán: A gavallérok és más elbeszélések
Mikszáth Kálmán: Tavaszi rügyek
Mikszáth Kálmán: A fekete fogat
Gárdonyi Géza: A báró lelke / Tizenkét novella
Ambrus Zoltán: A gyanú
Mikszáth Kálmán: A jó palócok
Gárdonyi Géza: Pöhölyék
Mikszáth Kálmán: A tót atyafiak / A jó palócok / Beszterce ostroma
Ábrányi Emil: Lábán úr könnyei és egyéb történetek
Mikszáth Kálmán: Apró képek a vármegyéből / A mi örökös barátunk / Gavallérok / Kozsibrovszky üzletet köt