„Egy kevésbé ismert klubot akarok bemutatni – írja Jókai a regény előszavában. – A klubnak az a neve, hogy: »a szerelem bolondjai«.
Tagjai csak azok lehetnek, ki be tudják bizonyítani, hogy szerelmi indokokból valami hallatlan bolondságot tudtak elkövetni. Egy szigorú bizottmány ítél titkos szavazás útján afölött, hogy a belépni kívánó érdemes-e a társulat tagjai közé fölvétetni vagy pedig udvariasan elutasítandó, mint aki meglehet, hogy külön szerelmes is, bolond is, de nem együtt: vagy nem oly mértékben, hogy még az okos emberek társaságába ne száműzethessék…
E klub jutalmakat is tűz ki, mik öt évről öt évre a legérdemesebbeknek a pályabíráló választmány által oda ítéltetnek…
Legyünk kíváncsiak a pályázat eredményére…”
A szerelem bolondjai 88 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1869
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Jókai Mór válogatott művei Kossuth · Jókai Mór összes művei Unikornis · Jókai összes művei Akadémiai
Enciklopédia 9
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 18
Most olvassa 3
Várólistára tette 82
Kívánságlistára tette 32
Kiemelt értékelések
Három regényt olvastam Jókaitól eddig, és ehhez képest molynak nevezem magam. Kettőt ezek közül minősített kényszerítő körülmények hatására (kötelező olvasmány), és csak egyet – ezen kívül – saját, önálló akaratomból. Pedig – és itt jön a furcsaság – alapvetően szeretem Jókai Mór írásait. Igen, rengeteg avítt, ma már esetleg csak visszakövetkeztethető szó található a regényeiben. Igazán nem csodálom, hogy ifjaink- akik többet vesztettek már, mint a megszokott klasszikusokhoz kötelező olvasmányként ragaszkodó felmenőik – nemigen szeretnek olvasás mellett (ami szintén eléggé feladja a leckét mai napság) még minden oldalon szórejtvényt fejteni is. Hát én mondom: Megéri! Ott a zsebben a kikapcsolhatatlan, lemeríthetetlen okos számítógép, melynek segítségével a szórejtvények pillanatokon belül megfejtésre kerül(het)nek, ha az illető olvasó veszi a fáradságot és utánuk néz(ne). Én általában így teszek. És nemcsak Jókai Mór esetében. Esetünkben is sok új/régi információval lettem gazdagabb. Hogy aztán ez használható tudás-é, vagy csupán hübriszem szolgálja, mely megelégedetten mondogatja velem: Nem okos vagyok, csak művelt. (Nos, hát még csak az sem. Teszem fel egy Jókaihoz mérten. Bizony, minden relatív.)
Elkalandozásom tehát egy rövidre zárt konklúzióval zárom: Szeretek Jókait olvasni. Fogok még Jókait olvasni. Ez a Jókai az a Jókai, amit Mindenkinek szeretettel szíves figyelmébe ajánlok.
Mindez teljességgel egyéni vélemény, hát engedtessék meg egy még egyénibb fölkiáltás is:
❤ Föhnwald kapitány!
Nehéz jó értékelést írnom egy ilyen Jókai-regényhez, vagy egyáltalán bármilyen Jókai-műhöz. Bár már pár napja befejeztem, azért még mindig csapongóak a gondolataim, nem tudom értelmesen kifejezni, mit is érzek.
Először is, örülök, hogy ismét egy kincsre bukkantam, és kicsit sajnálom, hogy nem olvastam már régebben. Másodszor, pedig nem igazán tudom, mit kezdjek magammal, melyik Jókai-könyvet vegyem elő, ami megint hasonló élmény lesz.
Mert ez egyszerűen fantasztikus volt. Mikor majdnem elfejtettem, miért is a kedvencem Jókai, akkor ismét emlékeztet. Szeretem a történetei stílusát, a karaktereit, szeretem, hogy általuk egyre többet tudok meg a magyar történelemről, többet, mint bármelyik történelem-órán.
Itt is, annyira szerettem a történelmi utalásokat, miközben megértettem, mennyire egyformák vagyunk a korábbi történelmi korokban élt társainkkal. Ugyanolyan kapzsik, érdekbarátok, ravaszak, a politika nem sokat változott, a tisztesség, becsület és a munka pedig csak nehezen érvényesült.
Emellett igen, a szerelem bolonddá teszi az embereket, olyasmikre tesz képessé, amikre nem is gondolnánk.
Tetszett a felépítés, tetszett a stílus, tökéletes, úgy, ahogy van. Köszönöm az újabb, remek élményt!
Jókait nehezen veszek a kezembe spoiler, pedig nagyon szép történeteket kapok tőle. Nem egy megszokott szerelmi történet, vagy csak, mint férfi máshogy látja az érzelmeket és máshogy mutatja meg. A szerelem mellett a korszakról is elég szép képet kaptam – emberekről, politikáról. A "nagy cicán nehezen léptem túl, nagyon sajnáltam. Elemér érdekes ember volt, bár megkedvelni nem tudtam.
Hétvégi újraolvasás volt, közel ötven év után.
Még kamaszkoromban olvastam a húsz válogatott Jókait – melyek, mini sorozat gyanánt több kiadásban is megjelentek – köztük ezt is. Akkor még nem riasztottak vissza sem az émelyítően szirupos szerelmi ömlengések, sem a Világosi család nehéz sorsának olcsó melodrámája, sőt még az utolsó fejezetben leírt pásztoridillt is elviseltem valahogy. De arra emlékszem, hogy a mellékszereplők egyénisége, és a velük kapcsolatos jelenetek humora volt az, ami miatt ez az egyébként gyönge regény akkoriban még tetszett. S ma is azt mondom, hogy a regény legjobb fejezeteit (A szárazföldi nyolckezű, A pojáca, Egy katona, aki rablókat fog) a statiszták: az adószedő és segédje, a vásári bohóc, a vidéki cselédség, meg a kenőpénzes bankár teszik emlékezetessé, mert alakjuk sokkal életszagúbb, mint a szerencsétlen, romantikus főszereplőké.
Talán még a Schmerling-korszak korrupciós gépezetének bemutatása és az 1863-64-es aszály története az, ami ennek a munkának a javára írható, de a lapos, cukrozott, mesterkélt fordulatokkal megspékelt love story így is erősen lehúzza.
Régóta kerülgetem a könyvet, mindig féltem tőle.
Azt sejtettem –, kicsit ismerve Jókait, hogy a szerelem mellé korrajzot, aktuális politikai képet is kapok, de arra nem számítottam, hogy ennyire belefeledkezem.
Miután nem szeretem a politikai véleményeket, de most valahogy ez eltörpült a legfontosabb, a szerelem mögött.
Igaz, szerencsére nem az a csöpögő, romantikus életérzésként jelenik itt meg.
Sokkal inkább tartalmazza nem kizárólag a lelkek egymás iránti érzületét, de a föld, a természet, a világ és az élet iránt érzett mérhetetlen és megmásíthatatlan szerelmet.
Kedvencem Ilonka volt, de sokat jelentett a „pojáca”, később pedig Elemér újra pozitív jelleme is.
Az első száz oldal után valahogy odaragadtam a könyvhöz, és minden adandó alkalmat kihasználtam, hogy olvashassam. Kalandos, fordulatos, a magyar nyelv fénykorából, amikor még az emberek tényleg tudtak szépen beszélni, kifejezően fogalmazni. De ha jobban megnézzük ezt a világot, semmi sem változott a fő dolgokban. Az emberek ugyanúgy lesznek szerelmesek, ugyanúgy néha ez tönkreteszi őket, és ugyanúgy van beteljesült, igaz szerelem is, és persze nagyon sok bolondja ma is. Jókairól azt szokták mondani, hogy a szereplői romantikus módon szélsőségesek: azaz vagy jók, vagy rosszak. Itt viszont én olyan mély jellemekkel találkoztam, amik ezeket a vádakat könnyedén eloszlatják. Igazából egyik főbb szereplőről sem tudnám azt mondani, hogy jó vagy rossz… ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. Mint az életben. Szóval nagyon lebilincselt mind Jókai stílusa, mind a történet fordulatai.
És a törtélelmi háttér, a történelemórán nem tanított éhínségek, a korszak hiteles leírása egy jelenlévőtől… Nem csak egy izgalmas történetet kapunk, hanem élményszámba menő korrajzot is.
A Jókai-összest nem véletlenül adják ki újra és újra…
Meglepoen erdekes, szorakoztato olvasmany volt. Nagyon tetszett a korrajz – es egyuttal el is szomoritott, hogy sajnos a politikus mar akkor is politikus volt… A magas beosztasban ulok lopasa , csalasa a megvesztegetes nem uj keletu talalmany….
Tele volt a regeny erdekesebbnel erdekesebb fordulatokkal igy elejetol a vegeig tudott meglepetest okozni….
A pontlevonas igazabol azert van amivel en sajnos nehezen tudok megbaratkozni a Jokai regenyekben – a nekem kicsit eltulzott jellemabrazolasok, a kis cuki mar emberkent viselkedo okos allatkak (itt a matematikai szamitasokat elvegzo es szineszi palyat befuto kisponi) es a tokeletes tulajdonsagpokkal felruhazott kislanyok,… De ha ezeket elfogadjuk ugy mint ha egy meset olvasnank – es megprobaljuk az osszes racionalisan gondokodo agysejtjeinket elcsititani akkor egy nagyon szorakoztato regenyt kapunk….
Népszerű idézetek
A béres lop a kocsisnénak, a kocsis lop a juhásznénak, a juhász lop maga magának, a szakácsné meglopja valamennyit a kis béresnek, s a kis béres – az jó ember, az nem lop egyebet, csak a napot.
„Az 1865-iki fagy”. Ezt is végigéltem fokról fokra. Valahol le is írtam. Az rettenetes volt: ahogy közeledett a hévmérő minden reggel a fagyponthoz (május derekán), végre – nem akarom újra leírni. 1867-ben a kiegyezés tárgyalásakor éppen így szállt a kéneső alább-alább. Az eldöntő nap estéjén csak négy fok volt a plusz. Nyáry Pál azt mondá Deáknak: „imádkozzatok, hogy reggel négy fok mínuszra ne ébredjünk; mert ha még egy májusi fagy éri az országot, vége a kiegyezésnek.” Jól imádkoztak (azaz hogy – tunk). Reggelre 8 fokot mutatott a hévmérő.
427. oldal Utóhang a "Szerelem bolondjai" regényhez
Isteni eszme a demokrácia, hanem a hozzávaló anyag szerfölött emberi.
Az áspis
– Milyen szép vagy! Óh, milyen imádandó szép vagy! Ne nézz rám, ne mosolyogj, mert megölsz vele!
– Ha rajtam állna, mindennap megölnélek, s mindennap újra teremtenélek: hogy amíg nem látlak, addig meg légy halva.
– Óh, esküszöm nekem, hogy meg vagyok halva, amikor te nem látsz. Hideg szobor vagyok, aki nem él. Te viseled magaddal lelkemet. Óh, add vissza, sokszor add vissza!
És a hölgy tudta, hogyan kell az elrablott lelket visszaadni.
Az asszonyság és az asszony
Sokszor használják ezt a szót „kutya” emberek szidalmazására. Pedig a kutya igen hű és igen okos állat; a nevelés fog rajta, jó tulajdonait szereti kifejteni; saját érdekeit alá tudja rendelni kenyéradója szeszélyének; házat őriz, ellenséget űz, vadat fürkész, a meglőttet elhozza, nem eszi meg: ezek mind olyan tulajdonságok, amiket egy emberben is nagyon kellene becsülni.
Hanem már egyszer az ember olyan arisztokrata, hogy nem szereti, ha kutyának nevezik. Oroszlánnak, sasnak szereti magát neveztetni, de azért megorrol, ha azt mondják felőle, hogy kutya.
Egy hű kutya.
Még így sem tetszik.
Vajon mit gondol egy hű kutya magában, mikor azon töri a fejét, hogy a gazda számára valami vadat lövésre hozzon?
Vajon nem így filozofál-e magában: annak a vadnak csontja is van; a csontot a gazdám meg nem eszi, az nekem jut?
Az az ember, aki hű, mint a kutya
Van a nők hangjában valami, ami megittasít, ha a legmindennapibb tárgyról beszélnek is…
Az Úrnak egy leheletére
Tudja, kisasszony, minden állatnak van lelke, kisebb-nagyobb, éppen, mint az embereknél; némelyik egészen barom marad, ez az embereknél is úgy van. Ha az állattal kicsi korától fogva úgy bánnak, mintha ember volna, okosan, szeretettel beszélnek hozzá, megmagyarázzák neki, mit miért kellett úgy tenni, ok nélkül meg nem ütik, igazságtalanul nem mellőzik: lélek támad benne.
377. oldal Egy állat, akinek lelke van
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Asbóth János: Álmok álmodója 71% ·
Összehasonlítás - Mikszáth Kálmán: A szelistyei asszonyok 94% ·
Összehasonlítás - Dallos Sándor: Aranyecset 92% ·
Összehasonlítás - Mikszáth Kálmán: Gavallérok / A szelistyei asszonyok ·
Összehasonlítás - Elliot György: A raveloei takács ·
Összehasonlítás - Charlotte Brontë: Shirley 83% ·
Összehasonlítás - Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya 80% ·
Összehasonlítás - Margaret Mitchell: Elfújta a szél 94% ·
Összehasonlítás - Annemarie Selinko: Désirée 92% ·
Összehasonlítás - Somogyváry Gyula: Ne sárgulj, fűzfa! 87% ·
Összehasonlítás