A ​debreceni lunátikus 11 csillagozás

Jókai Mór: A debreceni lunátikus Jókai Mór: A debreceni lunátikus Jókai Mór: A debreceni lunátikus

Első ízben 1875-ben jelent meg Jókai egyik legolvasmányosabb műve, a híres debreceni kollégium életéről mesélő anekdota-történet. Nem csak a fordulatos történet, a cívisváros miliője is magával ragadja az olvasót.

Eredeti megjelenés éve: 1875

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Öregbetűs könyvek

>!
Fekete Sas, Budapest, 2001
138 oldal · ISBN: 9639352004
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1957
128 oldal · puhatáblás · Illusztrálta: Győry Miklós

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Jókai Mór: A debreceni lunátikus

Hogyan készül a Jókai-kisregény?
(Nota bene: a bácsi tudott rövidet írni. Csak nem mindig akart.)

Végy egy anekdotát.
Tégy belé egy szekérderéknyi klasszikus vígjátéki szereplőt, a pénzéhes öregtől kezdve az epekedő ostobán keresztül az életrevaló ifjú szerelmesekig.
Rendezd őket két-három klasszikus vígjátéki helyzetbe, különös tekintettel az élet és a halál egymásba játszatására (ld. feléledő tetszhalott, halottnak látszó izé stb.).
Adj hozzá még anekdotát, úgy, hogy azonosítani lehessen a helyszínt. (Debreceniek előnyben.)
Legyen a fele latinul. Legyen, aki rosszul beszél latinul. Legyen, aki antik versmértékben káromkodik. Egy latin találós kérdés is belefér.
Adj hozzá még anekdotát.
Könnyítésnek fújd föl pergő párbeszédekkel.
Azoknak is legyen a fele latinul. A másik fele debreceni tájnyelven. A hangtani jellegzetességeket* nem muszáj érzékeltetni. Azért nem ártott volna.
Potyogtass bele még apró anekdotákat.
Öntsd nyakon az egészet azzal a sajátos fanyar-szelíd humorú stílussal, amelyiktől falnak megy, aki nem szereti (úgy kell neki), ellenben macskamód száját nyalogatja, aki szereti.
Még egy kétmondatos anekdota a tetejére odafér.
Tálalhatod.

Kifogásom csak egy van: kibírtam volna kevesebb sztereotípiával is.
Irgum-burgum. A bácsi tollában bőven volt annyi, hogy sztereotípiák nélkül (vagy éppen azokat felforgatva) is kiteljen belőle egy kisregényre való humor. De még több is. Úgyhogy. Tessék. Fölfordítani. Azt. A. Világot.
Csak amúgy kedvesen, jókaiasan.

Latinul meg kéretik megtanulni. Mármint az olvasónak. Annyit, amennyitől Jókai humorát érteni lehet (https://moly.hu/idezetek/855961), igazán nem nagy ügy.
Uff, én beszéltem.

* „Hajdúszoboszlou, Hajdúszoboszlou. Gyorsvonat indul a harmadik vágányroul, Budapest Nyugati pályaudvarra.” Amikor nyugdíjba ment a bemondó, a legszívesebben bojkottáltuk volna a vonatot (de nem volt másik), mert onnantól unalmas szabványhang mondta be az állomásokat. :P Hívják vissza a nyugdíjból az eredetit!!!!!

24 hozzászólás
>!
XX73 
Jókai Mór: A debreceni lunátikus

Debrecen városában egy titokzatos alvajáró mászkál. Vajon ki lehet az? Míg a mezőváros népe ezen töpreng, Dallos Ádi saját kezébe veszi Nyaviga úr leckéztetését. A bohózat egy pontján túlvilági lélek is feltűnik, és véleményével segítségére siet a fiataloknak.

A mű, azon túl, hogy mulatságos „szellemhistória”, bepillantást nyújt a XIX. századi Debrecen és kollégiumának életébe is.

>!
Melia
Jókai Mór: A debreceni lunátikus

Egészen különös dolog úgy olvasni egy könyvet, hogy az ott megjelent helyszíneken naponta járok keresztül. Valahogy így érzek valami láthatatlan köteléket az olvasmánnyal.
Teljesen meglepődtem Jókai humorérzékén. De lehet azért éreztem viccesebbnek a professzorokat, mert párhuzamosan olvastam Pratchett Vadkanapójával, és az ott megjelent varázslók sem tűntek okosabbnak. A sok latin kifejezés kicsit megakasztotta az olvasást.


Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina ISP

– Hát amelyik a homlokát betörte?
– Azt állította, hogy saját maga harapta meg.
– A saját homlokát?
– Én is diffikultáltam neki ez állítást, hogy azt nem érhette el; de azt mondta, hogy székre állt fel, úgy harapta meg.
– Nyaviga úr!
– Tessék parancsolni!
– Menjen haza s feküdjék le.

2 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

– Magát meg elszöktetem.
– Hová az ördögbe?
– A paradicsomba.
– De hátha én nem megyek magával?
– Akkor elrablom. Erőszakkal elragadom.
– De hátha nem bír velem?
(…)
Persze, hogy a helyéből se tudta őt megmozdítani. Három olyan legény, mint ő, sem bírt volna az igazi debreceni fajta menyecskével. Nem szokták azokat elrabolni.

1 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

– De lelkem, meghűtöd magadat, s aztán megint katekizmust kapsz tőle.
– Katarrhust! Nem katekizmust! Mikor tanulsz meg már egyszer disztingválni?

>!
Arianrhod MP

Aki azt kigondolta, hogy két asszony főzzön egy konyhán, az igen tréfás ember lehetett: szerette a vígjátékokat.

1 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

Némely embernek szerencsétlensége a neve. Vannak, akiket Erősnek, Bátornak hínak; azok előtt már látatlanban is kalapot emel minden ember; a Kemény névvel egész a fejedelmi trónig emelkedett valaki; míg például az olyan szelíd névvel, mint Szende, legfeljebb honvédelmi miniszterségig lehet vinni, ami a legártatlanabb állapot.

2 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

– Domine bort ivott?
– Nem, kérem alássan: a máslás nem bor.
– Hogy jött domine ebbe a hordóba?
– Nem tudom, kérem alássan. Úgy tetszik, mintha én volnék ama Diogenész.

Kapcsolódó szócikkek: Szinópéi Diogenész
>!
Arianrhod MP

Kevés időre ezután nagytiszteletű Tóbiássyné asszonyság azt a hibát követte el, hogy meghalt.

De ne tessék komolyan venni a dolgot; nem igazán halt meg, hanem csak úgy félig-meddig. Meghűtötte magát a nagy szapuláskor, s másnapra úgy megmeredtek a tagjai, hogy egyet se tudott megmozdítani. Feküdt, mint egy darab fa.

A kirurgus, akit odahívattak, hogy aligha meg nem halt a nagytiszteletű asszony! délután „bene sonantibus” lévén, csak azt kérdezte, hogy „tudja-e mozdítani a nyelvét?” – „Nem.” „Akkor meghólt.”

Mert Tóbiássyné asszonyságnak a nyelve még Nemtóbiássyné korából is arról a nagy életerőről volt emlékezetes, hogy a közvélemény szerint azt még majd a holta után külön kell kivégeztetni.

>!
Timár_Krisztina ISP

Nem állhatom meg, hogy útközben meg ne örökítsem azon festői és drámai jelenetet, amelynek magam is tanúja voltam e históriai nevezetességű piacon. 1849-ben volt, a márciusi napokban. A piac tömve emberrel és asszonnyal. Egyszer a néptenger között híre futamodik, hogy itt hoznak egy hírhedett várfeladót, akit fogolyképpen szállítanak a vésztörvényszék elé. A fedett hintót egy róta huszár kísérte a városházig. A nép dühe lángra lobbant, elállták a hintó útját, félretolták a huszárokat, kések, vasvillák erdeje villogott a hintó körül; halál az áruló fejére! – ordítá az ezertorkú rém. S bizonyára ezerekre lett volna darabolva az áldozat, ha a vihar pillanatában egy hatalmas alak fel nem ugrik a fenyegetett hintó bakjára, kiben a nép kedvenc szónokát ismeré fel: Besze Jánost. Hah! Besze János! Mik vagytok ti ahhoz képest, mostani piacbekurjantó epigonok? Mikor ez oroszláni hangját nekieresztette a viharnak, s mondott olyanokat, hogy az ijedtség megfordult s vitézséggé vált, a düh meg kacagásba csapott át: – „Polgártársak! megálljatok!” – mennydörgött alá a kocsibakról a hatalmas hang. – „Hozzá ne érjen kezetek e hazaárulóhoz! Mert ez oly rettenetes gonosztevő, aki nem érdemes rá, hogy a nép szent keze tépje őt széjjel; ennek a bakó pallosa alatt kell elvérezni!” – „Igaz a!” – mondá e szóra a nép. Győzött az intelligencia; csizmaszárba visszadugattak a kések, s a vádlottat bántatlanul szállíthatták a vésztörvényszék elé, ahol föl is mentették rendén, ma is él; de ezt bizonnyal csak az intelligencia győzelmének köszönheti.

2 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

– Maradjon még egy kicsit, kedves Nyaviga úr! – marasztalá őt Tóbiássyné asszony.
– Nem lehet, kérem alássan. Haza kell mennem. A múltkor is megloptak, mikor otthon nem voltam.
– Szegény Nyaviga úr! – sajnálkozék Tóbiássyné asszonyság.
– A bezárt fiókomból elvitték valamennyi alkalmi verseimet.
– Szegény tolvaj! – sajnálkozék Haranginé asszonyság.
Nyaviga úr aztán búcsút vett, és olyan modorban kotródott ki a konyhából, mint aki valamit ellopott odabenn, s siet vele odább állni, míg nyakon nem kapják.

>!
Arianrhod MP

A gyászoló felek után következtek a szomszéd asszonyok. No hisz azoktól hallott még sok szépet magáról a boldogult lélek, amíg testi porhüvelyét felöltöztették. Hej, hogy nem ereszthette meg rájuk a nyelvét! Dante ezt az egyet, a fődolgot, kifelejtette a „pokol”-ból: mikor a szomszéd asszonyok elkezdenek szincerizálni az ember felett s az ember nem feleselhet vissza!


Hasonló könyvek címkék alapján

Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák / A beszélő köntös
Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös / A gavallérok
Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák / Beszterce ostroma
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
Mikszáth Kálmán: Vidám írások I-II.
Ivan Szergejevics Turgenyev: Tavaszi vizek
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Fehér éjszakák
Lev Tolsztoj: Kreutzer-szonáta
E. T. A. Hoffmann: Aranycserép
Dickens Károly: Karácsoni ének