A ​Damokosok 92% 53 csillagozás

Ha az ember nagyvonalúan tudja kezelni a történelmi tényeket, – no jó, rekordméretű nagyvonalúsággal – akkor remek szórakozást nyújt ez a könyv. Korunkban egyébként is majdhogynem kötelező a történelem szelektív és meglehetősen kreatív kezelése. Egy-egy jelenkori hivatalos megnyilatkozáshoz képest Jókai minden szava maga a kőbevésett, kétségbevonhatatlan tény. A már-már paródiaszerűen egysíkú szereplők és a fordulatos cselekmény úgy magával ragadja az olvasót, mintha tornádó útjába vetődött volna. A nagy mesélő ismét elvetette a sulykot, de ezúttal halálos pontossággal milliméterre meghatározva, hogy hol is fejti ki tökéletesen a hatását. Hát ez kérem pont ott robbant, ahol minden ellenérvet lesöpör az asztalról. Hiába morfondírozna az olvasó, hogy a történelemtudomány nem egészen így ismeri az eseményeket, meg, hogy Czirjék Boldizsár Münchausent is megszégyenítő hőstettei alighanem a kocsmapult mellett, némileg alkoholos befolyásoltság hatása alatt születtek, nem beszélve a meseirodalmat megszégyenítő egyéb elemekről, mert mindez a kutyát nem érdekli ha ilyen jól lehet mulatni rajta. Czirjék Boldizsárt különben sem nehéz szívébe zárnia az olvasónak. Feltűnő hasonlóságot mutat a magyar irodalom néhány későbbi felejthetetlen alakjával. Már szinte vártam, hogy szivarvéget rágcsálva az őt üldöző tatárok közé toppan és elkezd névsort olvasni. De nem kell neki idegen tollakkal ékeskednie, olyan csavaros az esze, hogy ha nem volna műszaki képtelenség, akkor azt mondanám, hogy az egyszerre jobb és balmenetes. De abban bizonyos vagyok, hogy több bekezdésű, és nem ám lapos menet! Nem mellékesen Jókai nem áltatja az olvasót, rámutat, hogy a nemzeti egység csak addig tart, ameddig a vezetőknek nem kerül egy fillérjébe sem. Amint áldozni kellene rá, a többség hanyatt homlok menekül a közeléből.

Aranyos mese, ami olvastatja magát :)! Boldizsár bá' debűje meg egyenesen a Münchhausent idézi. Ilyen alapokkal jó, hogy kíváncsivá teszi az olvasó embert Jókai – és nem is csalatkozunk benne. Macis rész az elején nagy kedvenc, de az öreg furfangjai mindig megnevettettek! :)
No né' már, még mindig – 12 olvasás után is – 100%-on van a könyv? ;)

Jókai mesél és én olvasó csüngök minden szaván. Idén már a második Jókai gyöngyszemre akadtam rá. Igaz komoly történelmi kort és eseményt dolgoz fel, de mégis ami legjobban megfogott az a józan paraszti ész, a jó kis székely furfang, ami nem egyszer segített a könyv sorain Czirjék Boldizsár uramnak és amiken én nagyon jókat nevettem. Nem hagyhatom ki a Damokos Tamást – vagyis a magyar becsületet, Damokosnét – vagyis a hűséget sem. Egy kalandokban gazdag jó kis szórakoztató könyv volt (a medvés jelenet volt a kedvencem).

Buzdurgán murza váltságdíj reményében elrabolja Damokos Tamást és Boldizsár bá-t. Az események nem teljesen úgy alakulnak, ahogyan Ő(k) azt elgondolta. Csalódnia kell Apor István uramnak is, akinek Tamás feleségérére Ilka asszonyra fáj a foga.
A történet szerethető; könnyen emészthető kalandregény. Boldizsár bá és Ilka volt a két kedvenc karakterem, de Kalmet is megkedveltem.
Keveset tudtam meg a Damokosok-ról. Többet vártam, de a történelmi hűség kifejezetten igényesen van prezentálva. Négy csillag!

Nagyon vegyesek voltak az érzéseim olvasás közben. off
Az eleje olyan igazi kalandregényes volt, csodálatos megmeneküléssel, visszavert ostrommal. A következő részekben nekem kicsit sok volt a filozófia. Viszont a diéta, illetve az utána következő események már ismét tetszettek. S a két főszereplő Damokos közül Ilka sokkal jobb, mint a férj :-).

Zseniális alkotás ez Jókaitól, már ami a humoros részét illeti. :) Mesékbe illő néhol Boldizsár bá székely furfangja, de éppen ettől lesz igazán élvezetes. Az első két fejezetet gyakorlatilag végig lehet nevetni. Találhatunk aztán később ármányt és önzést, de még nagyobb számban végletekig becsületes és hűséges szereplőket is, ahogyan egy igazi Jókai könyvtől elvárhatjuk. Az utószó (az általam olvasott kiadásban legalábbis) próbál rámutatni a hiányosságaira, gyengeségeire, s emiatt egyre inkább úgy érzem, hogy az utószókat nem kéne elolvasnom. Nem magyarázni kell ezeket a történeteket, hanem élvezettel olvasni és szeretni.

Egy gyönyörű történet hitről, kitartásról, összefogásról.

Egy szép történet kitartásról, hitről, amelyet Czirjék Boldizsár furfangjai és münchauseni kalandjai tesznek még élvezetesebbé.

Számomra Jókai mindig egyfajta menedéket jelentett. Amikor egy – nekem nem tetsző kötet – kicsapta nálam a biztosítékot, elővettem valamelyik könyvét, és ez minden esetben megnyugtatott, visszazökkentett a normál kerékvágásba. Segített abban, hogy átlendüljek azon a holtponton, melyben arról kellett döntenem; érdemes-e tovább folytatnom az olvasást, vagy más időtöltés után nézzek. Legutóbb is ilyen helyzetbe kerültem, és a nagy mesélő most is segített.
A Damokosok – bár némi valóságalapja lehet a történetnek – tulajdonképpen egy felnőtteknek szóló mese. Fordulatos, izgalmas, tele meglepetéssel, ármánnyal, szerelemmel és nem utolsó sorban humorral. Lelkemet főleg ez utóbbit megtestesítő székely góbé, Czirjék Boldizsár vidította fel. Bár ő csak a történet egyik mellékszereplője, de a háttérből a fontos szálakat ő mozgatja rendkívül furmányosan és finom humorral. A történet – mint általában a mesék – most is jó véget ért.
A lelki békém helyreállt, jöhet a következő olvasnivaló. Újabb köszönet a Mesternek.

Ahogyan kezdődik, az szinte James Bond-filmbe való… Később kissé élményhigabbá válik és számomra valahogy nagyon hirtelenül ért véget. De ez a Czirják Boldizsár bekerült nálam a furfangos székelyek „pantheonjába”…