Mi ez a könyv? Napló. Dokumentum. Vallomás. A fizikai nyomorról. A lélek gyötrelmeiről. A szellem erejéről. Egy azúr-szerelem története. Utolsó kiáltás. Kicsoda Szegény Sudár Anna? Egy asszony Erdélyből. Mikor élt? Ma él – a legsebzettebb jelenben. Ma még él! Holnap? Remény a reményrel: A büntető-éltető nyílvessző valószínűleg úton van, bárha még süvítését sem halljuk. Elsőként született, hiteles szépirodalmi ábrázolás a mai, romániai magyarság mindennapjairól. S arról, hogyan, milyen tartással lehet mégis elviselni a sokszor elviselhetetlent; ott és mindenütt, ahol az ember mostoha sorsával, lassan elfogyó önmagával szembesülni kénytelen.
Szegény Sudár Anna 36 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1989
Enciklopédia 4
Kedvencelte 10
Most olvassa 1
Várólistára tette 35
Kívánságlistára tette 20
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Szegény, szegény Sudár Anna! Úgy fájt a szívem érte, úgy sajnáltam ezért az „azúr-szerelemért”. És mert nem tudta azt, amiről így beszélt Kahlil Gibran Prófétája:
„Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.”
Felnevelt már két fiút, de mégis ilyen keserű, kemény tapasztalatok árán tanulta meg, hogy gyermekeink nem a mi gyermekeink…
A 70-es, 80-as évek erdélyi mindennapjainak leírása régi emlékeket ébresztett bennem. Évente többször jártunk ki az erdélyi rokonokhoz, vinni nekik segítséget, mindenfélét, ami a sorsukat valamelyest könnyíthette. Vagy legalább egy pillanatra megédesíthette. Olyan volt most a könyvet olvasni, mintha őket hallgattam volna ismét: „hajnalban elszaladtam az alimentárába, hátha osztanak valamit…”
Épp Erdélybe utaztunk és akkor olvastam ezt a könyvet – szívbemarkoló volt. Sok dolgot megértetett velem, de el is keserített. Mindenképp érdemes elolvasni és jó sokat gondolkodni rajta.
Egy nagyon gazdag belső lelki világgal rendelkező középkorú keresztény nő története. A hétköznapjai egyhangúak, egyetlen esemény az életében az unokájával való találkozás.
Számomra a legérdekesebb az volt, ahogy megismerhettem milyen nehézségeket kellett leküzdeniük az embereknek Erdélyben a Ceausecu korszakban, hogy akármihez hozzájussanak legyen az gyógyszer, csokoládé vagy akármilyen alapvető élelmiszer. A folyamatos félelem és rettegés attól, hogy bármikor leminősíthetnek a munkahelyen.
Nagyon magával ragadó, hogy Sudár Annának egyetlen kapaszkodója a hite.
Nem erre számítottam. Anna nem egy pozitív karakter. A történet 300 oldalon keresztül egy kapuzárási pánikkal küzdő – csupán mellékesen elnyomásban és nyomorban tengődő – neurotikus, “megmondó”-típusú nagymama naplója. (A végén egészen oldottá válik. Így kellemesebb a lezárás és a végső bölcsesség is megszületik.)
Hosszan tudnék írni, ami jelentheti azt, hogy a könyv és a történet jó és a fülszöveg írója vezetett félre.
Van benne hagyomány, hit, nemzeti öntudat és értékek, no meg ennek a megőrzése érdekében tett kétségbeesett próbálkozások. De számomra Anna ezt eltorzítja teljesen és őszintén remélem az ő érdekében, hogy Balázs nem olvasta el, amit összehordott.
Mindenesetre őszinte. Mert a nők ilyenek. 35-40 éve és ma is. Magyarországon és a világ bármely országában.
Anna férje az igaz pozitív szereplő.
Költői, gyönyörű emlékműve az erdélyi magyarság fennmaradásának; örülök, hogy hagytam magam rábeszélni, pedig nem szeretem a magyarkodást és a szerző túlbuzgónak érzett jóságosságát. Mint a borítón olvassuk: „Leírta Jókai Anna”. Érdekes lenne tudni, mekkora része volt az alkotásban. Mindenesetre nagy mű.
Népszerű idézetek
Ha az ember nem az anyanyelvén beszél, egy icipicit hazugságra kényszerül mindig. Nem azt mondja, amit valójában szeretne, hanem amit zavar nélkül ki tud fejezni. Aki az anyanyelvét felejti el, az őszinteséget felejti el örökre…
135. oldal
Istenúr: a tévedésemre, ládd, már rájöttem. Lassan, fájdalmasan okulva az egyre keményebb leckéken. SENKI NEM FOLYTATHATJA A FÉLBEHAGYOTT VAGY FÉLBEMARADT ÉLETÉT MÁSBAN. Szerethet másokat nagyon – hozhat óriási áldozatokat –, figyelheti, segítheti a másikat örömmel-aggódással, de NEM KÖLTÖZHET BELE – nem keverheti össze homogén vegyületté a két különböző lelket.
Tisztelni kell a különvalóságot.
Amit nekem kell magamban megérlelnem, senki meg nem érlelheti helyettem. S az ő beteljesülése sem lehet soha azonos az enyémmel.
310. oldal
„Mami… de mamikám. Melyik felem a magyar, és melyik felem a román? Mettől meddig?”
S akkor én irtózatosan, rémületesen megsajnáltam. Megsajnáltalak, Balázs. Hanyatló életem rendező csillaga. Van az a keleti mese. Amit Brecht is feldolgozott. A kaukázusi krétakör. A versengők középre állítják a zsenge fiúcskát – s aki nagyobb erővel húzza magához, az anyai jog azt illeti… De ehhez a gyereket szinte ketté kéne tépni… akkor inkább vigye el a másik!
Vigye el a másik?! Nem, élet-virág-szerelem. Ha én le is mondanék rólad, mi nem tehetjük. De ráncigálni se foglak! Állj csak szépen, egyenesen, nézzél a tiszta, bátor, okos szemeddel jobbra-balra… de ne csak nézzél, lássál is – növekedj fel, aztán majd te döntsél, felelősen…
Az égből kibukott lélek még a földi hazából is kibuktatva: miféle rendelés ez? Hányszoros kitaszítottság itten megszületni? Tanújaként az emberi értelem megcsúfoltatásának – szégyenkezve mások helyett a pojácaszóért, kényszerű némasággal támogatva a megafonok bömbölését, hogy már-már az önbecsülés is elbujdokoljon… Vagy gyökeret föltépve, sebezve és sebződve, adódó jó széllel röppenni innen tova?
Mindent meg lehet szokni, életem rendező csillaga, még ezt a rettenetes kitaszítottságot is, amit születésemtől fogva érzek. Azt a képtelenséget, hogy miért nem lehetek otthon ott, ahol tulajdonképpen otthon vagyok…? Azt a lenézést, hogy miért szólok azon a nyelven, amin az őseim mind előttem, azt a fal melletti surranást, ahogy meg-megrezzenve sompolygunk születéstől halálunkig, mintha valami halálos bűnt követtünk volna el… Halálos bűnt, aminek a megtorlása csak ideig-óráig halasztódik, de sohasem tudhatjuk, mikor hajtják végre rajtunk az ítéletet… Ó, Istenem! Így élni! S nem egy esztendőt, nem is tizenötöt, mint a harmadolásban joggal reménykedő akár leghitványabb gyilkosnak is – hanem valóban az életfogytiglant leélni…!
69. oldal
„Mit csinál a kisgyerek, ha elesik, és a térdét megüti?” – „Sír…” – „És ha dühös közben?” – „Akkor… bőg.” – „És ha kényeskedik?” – „Nyafog. Nyivákol…” – És így tovább: zokog, sír-rí, könnyezik, eltörik a mécses, itatja az egereket… Meg a hangutánzó és hangulatfestő szavak bája! A medve brummog és cammog, a kecske mekeg és szökken, a ló nyihaházik és trappol… Még a metaforát is megértetted! Négy és fél éves korodra! „Olyan, mint a vér – hasonlat. Vérszínű – metafora.” […] úgy fogod majd beszélni ezt az elhagyott nyelvet, mint talán senki, sőt, talán tovább is fejleszted majd, örömet okoz neked, büszke örömet, hogy magyarul szólhatsz, és pontosan mindig azt mondhatod, amit a legárnyaltabb gondolatod megkíván…
Vajon mi az, amit odaát tehetsz miértünk? Mikor jut az el idáig? Mikor utazhatom újra? Látod, röghöz kötöttél engem, elvetted azt a kis pezsdülést is, amit az életemben a magyarországi út jelentett, nem is annyira Budapest, hanem Gyula vagy Makó, ahol már egészen otthonosan mozogtam, hasonlított, a méretek hasonlítottak ehhez az ittenihez – talán csak a táj viszonylagos lapossága riasztott, a hegyeink hiányoztak, amit azonban ellensúlyozott a viszonylagos árubőség, de Isten a tanúm, nem ez volt a legjobb, hanem az, hogy ha megszólaltam magyarul, senki sem nézett rám görbe szemmel, nem bénított a kitaszítottság tudata, amit eszmélésemtől a zsigereimben hordok.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III. 91% ·
Összehasonlítás - Tormay Cécile: Bujdosó könyv 86% ·
Összehasonlítás - Tersánszky Józsi Jenő: Egy vezérbika emlékiratai ·
Összehasonlítás - Csengey Dénes: Találkozások az angyallal ·
Összehasonlítás - Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér / Engedjétek hozzám jönni a szavakat ·
Összehasonlítás - Berde Mária: Földindulás ·
Összehasonlítás - Tamási Áron: Ábel az országban 85% ·
Összehasonlítás - Konrád György: Kerti mulatság ·
Összehasonlítás - Bálint Tibor: Zokogó majom 83% ·
Összehasonlítás - Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér 84% ·
Összehasonlítás