Ne ​féljetek! 93 csillagozás

Jókai Anna: Ne féljetek! Jókai Anna: Ne féljetek!

Jókai Anna Kossuth-díjas író könyve az öregedés és a halál regénye, ugyanakkor a négy főhős életének teljes spektrumát öleli fel. Bár a legjelenebb jelenben végződik, az egyes sorsok múltja is megelevenedik: a Horthy-Magyarország, a személyi kultusz, a puha diktatúra esztendei, majd a rendszerváltás reményei és csalódásai, 1997-ig. Két asszony és két férfi története, de a gyermekek, unokák, ősök története is. Különlegessége a regénynek, hogy a négy ember közül nem mindegyik ismeri a másikat, mégis szoros szálak fűzik össze őket? Izgalmas könyv; kinek ajánlott olvasmány, kinek kötelező. Határozott véleménynyilvánítás a mindenkit érintő kérdésben: életünk minősége függ össze halálunkkal. Semmi pesszimizmus: itt a halál perce kiragyog.

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2016
342 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639903975
>!
Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2010
344 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639903203
>!
Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2007
342 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789637486869

4 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 18

Most olvassa 3

Várólistára tette 114

Kívánságlistára tette 34


Kiemelt értékelések

>!
gabiica P
Jókai Anna: Ne féljetek!

Nagyon érdekes volt. Különleges módon ismerhettük meg az idősek mindennapjait. Tetszett a párbeszédes forma, bár néhol elég nehéz volt követni, kivel mi is történik pontosan. Szomorú volt, hiszen így jobban beleláthattam abba, hogyan is telnek a mindennapjaik.
Sokat gondolkoztam azon, hogyan is vélekedünk manapság erről a korosztályról. Nem mindig gondolunk bele abba, mi zajlik az ő életükben, gondolataikban. Talán többeknek kellene ezt, és ehhez hasonló történeteket olvasni, és néha kicsit másképp láthatnák/láthatnánk a dolgokat.

>!
Miestas
Jókai Anna: Ne féljetek!

Mit lehet mondani ezek után az élet és a halál nagy misztériumairól?
Bisztosan lehet, igaza van annak aki most csóválja a fejét, de én most nem tudok.
Jókai Anna olyan biztos kézzel nyúlt-e témához, hogy egy percig meg nem kérdőjeleztem egy mondatát sem.
S, hogy mit kaptam ettől a könyvtől?
Kemény szavakat.
Éles, tiszta gondolatokat.
Esendő embereket…
…nagyszüleimet, szüleimet, magunkat, gyerekeinket…mind-mind láttam olvasás közben…és amit régen nem tettem fohászkodtam, hogy jaj én ne így, csak szépen, nyugodtan, ha majd eljön az ideje, legyenek tiszta gondolataim, el tudjak rendezni mindent!
Addig pedig köszönök mindent Nagyhatalmú…bárhogy is hívnak.

6 hozzászólás
>!
ppeva P
Jókai Anna: Ne féljetek!

Látlelet a öregedésről. Az öregedés éveiről, a napról-napra elmúlásról, a családi kapcsolatokról, érzelmekről, emlékekről, tapasztalatokról. Nagyon szomorú volt, meg érdekes, meg szép, meg elgondolkoztató. A forma is tetszett, négy ember párhuzamos élete, gondolatai, érzései, emlékei. A szívem mélyén a könyv végéig reménykedtem, hogy ők ketten, még egyszer, utoljára talán találkoznak…
Jó lenne, ha a fiatalok közül sokan olvasnák – hátha akkor könnyebben megértenék a szüleiket, nagyszüleiket. Mert mikor az ember fiatal, hajlamos ferde szemmel nézni az öregekre… Minden generáció kicsit csudabogár az előzők-követők számára – talán segítené a megértést a megismerés. Hogy egy koron túl már más a működés, a testi is, a gondolati is.
Olvasás közben annyiszor eszembe jutott a saját életem, a saját „öregeim”, a saját utódaim. Több ponton szembesülhettem a saját életemmel is. Maradandó élmény lesz nekem ez a könyv.

10 hozzászólás
>!
mandris P
Jókai Anna: Ne féljetek!

Ismét egy könyv, amellyel kapcsolatban vegyesek az érzéseim:
A forma nálam teli találat: a könyvben a párbeszédek, az emberek közötti tényleges interakciók a – szó szerint – zárójeles részek, míg a négy főszereplő belső monológjai a lényeg. Ez szerintem nagyon jól működött a könyvben. A négy főszereplő újra és újra reflektál életére, az aktuális eseményekre, a közelmúlt és régebbi múlt dolgaira egyaránt. Néha úgy éreztem, hogy hiányzott a kiváltó ok, amiért egy-egy régi téma újra felmerült, és mivel egy-két témával, spoiler ennyit foglalkoztak a főszereplők, ezért én nagyon más befejezést vártam. A vége egyébként kissé furcsa is, főleg ennyi spoiler felvezetés után.
Úgyszintén becsülöm a bátor témaválasztást: mintha a szerzők idegenkednének az aggkor ábrázolásától. Ez talán nem véletlen, és nem irracionális a részükről. Mint @vargarockzsolt némi öniróniával írja: „Szerintem ötven évesnél idősebb emberekről nem kéne könyvet írni” (https://moly.hu/ertekelesek/2230354). Ennek a könyvnek éppen az adja a feszültségét, hogy a szereplői a „halál felé közelednek”. Az öregséggel járó elkerülhetetlen következmények bemutatása miatt a könyv eszembe juttatta a Szerelem kolera idejént és az A pátriárka alkonyát, még ha ezek azért sok szempontból mások is. spoiler
Szintén a könyv javára válik, hogy nagyon őszintének érzem. Nem szépít. Azt el kell ismerni, hogy a bemutatott szerzők nem reprezentálják jól a magyar társadalmat, de ez nem is kötelező, és ettől függetlenül – vagy épp ezért – az olvasó számára lehet érdekes az ő nézőpontjuk.
Szintén szimpatikus, ha egy író fel meri vállalni a világnézetét, és beleszövi a munkájába. Aztán majd minden olvasó eldönti, hogy neki ez – melyik szerző esetében – mennyire szimpatikus. Nekem eddig a legtöbb szerző esetében szimpatikus volt (leszámítva néhány nagyon kétbites megoldást).
És amiért mégis vegyesek az érzelmeim, az az, hogy valahogy nem tudott elkapni a könyv, a sodrás elmaradt, és nem is hagyott igazán maradandó élményt bennem.

>!
Sapadtribizli
Jókai Anna: Ne féljetek!

Nehezen indult be számomra ez a könyv. Idegen volt az írásmód, idegen, hogy idős emberek élete van részletezve, és idegenek és ellenszenvesek voltak a szereplők is. De ahogy telt az idő – a regénybeli idő, és az én időm is, valahogy lefeslett ez az idegenség, és megtaláltam magam a történetben és a történetet az életemben.

>!
ptagi P
Jókai Anna: Ne féljetek!

„Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

A téma, a cselekmény, a történések egytől egyig tragédiába fulladnak.
A gondolatok viszont, az érzések, amelyek oly gazdagon kerülnek kifejezésre, hihetetlen békességet, talán még magasztosságot is adnak ennek a remekműnek.
Mert ez remekmű, igen.
És fontos témát feszeget. Ahogy a halál egyre inkább intézményekbe szorul, tabuvá válik, egyre inkább fontosabbá lesz, hogy mégis írjanak, olvassunk, beszéljünk róla. Hogy felkészüljünk. Hogy fogalmunk legyen. Hogy békességünk legyen.

Ami ezen túl még remekművé teszi, az a szerkezete. Mert ráerősít a mondanivalóra, az igazán lényegesre. Ugyanis a legfontosabb a személy, a fekete vastag betűk. És fontos mindaz, amit gondolunk, amit érzünk, amit senki nem láthat, ami a lélek rejtett mélysége. Ahol kendőzetlenül lehetünk őszinték, félhetünk, kételkedhetünk, tervezhetünk, számot vethetünk.
Hogy közben mi történik, ki mit mond, milyen események játszódnak körülöttünk… az valóban zárójelbe kívánkozik. Lényegtelen.
„Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

>!
Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2010
344 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639903203
>!
eme P
Jókai Anna: Ne féljetek!

Ne legyünk szubjektívek. Annak ellenére, hogy nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, elismerem: jó könyv ez. Magát az elbeszélői formát telitalálatnak tartom: a négy szereplő nézőpontjának váltogatása és az ezeket minduntalan korrigáló elbeszélő az önáltatás és valóság, az illúziók és a legkeserűbb realitás kettősségével nagyon hatásos tud lenni. A regény folyamán e kettősség egyre halványul, a szereplők szeme elől is lassan szétfoszlik a rózsaszín ködfátyol, és egyre gyakrabban, egyre keserűbb szájízzel néznek szembe régi-új önmagukkal. Szívszorító lépésről lépésre követni a lélekben fiatal alakok lassú ráébredését a valóságra: a fizikai és később szellemi leépülés, az öregedés és elmúlás könyörtelen kikerülhetetlenségére. De nemcsak az elmúlás elkerülhetetlen, hanem a magány is: mindenki egyedül él a maga kis bolygóján a maga kis gondjaival és álmaival, illúzióival, bűneivel és bűnhődéseivel, múltjával és jelenével – a mellette lévő bolygók és lakói párhuzamos pályákon keringnek. De, a párhuzamosok a végtelenben… A regény mottói, a közbeékelt idézetek egy majdani, lehetséges újjászületés reményét sugallják. Az ismételt hangsúlyozás ellenére valahogy mégsem eléggé meggyőző ez a vigasz. Mintha a mottók, a „ne féljetek” vissza-visszatérő biztatása és a regény többi része közt szakadék tátongna, mely közt nincs (már) összekötő híd. Túl komor, lehangoló, sötét minden ahhoz, hogy ez a pár erőtlennek érzett szó meg tudja világítani. Igaz, egyebünk nincs.

>!
Eszter01 P
Jókai Anna: Ne féljetek!

Érzelmileg kicsit megviselt ez a könyv. Gondolatok az öregedésről, az elmúlásról, arról, hogy az öregek is voltak fiatalok, és mennyire máshogyan állunk a dolgokhoz a különböző életkorokban. Sok-sok félelem, kevés biztatás és remény.

8 hozzászólás
>!
petibácsi
Jókai Anna: Ne féljetek!

Kutya de akár Taki bácsi legyek, ha nem motoszkált ott végig a fejemben a Szomszédok főcímdala ezektől a nézőnek olvasónak teátrálisan odamondott gondolatfolyamoktól/monológoktól. Nektek nem?

4 hozzászólás
>!
klaratakacs +SP
Jókai Anna: Ne féljetek!

Ismét egy könyv az öregedésről, amit az utóbbi pár hónapban olvastam. Ez lett talán a legrosszabb olvasmányélményem. Nehezen birkóztam meg a szerkesztésével, azzal, hogy az egyik ember gondolatmenete után zárójelben valaki más cselekménye jön, ahogy az sem volt jó, hogy ugyanazon ember gondolatatait tördelve kaptuk.
Négy öregedő ember, négy sors a nyugdíj után, mindez a 80-as, 90-es években. Vannak összekapcsolódó szálak, de alapvetően a mindenki magányos, még ha van mellette társ vagy család, akkor is. Nagyon jó látlelet is a társadalomról, az akkori életről, szokásokról, mindennapokról, családi viszonyokról. De ahogy a mindennapi élet, egyben unalmas is, nekem túl részletes volt. Márió volt a legkevésbé szimpatikus szereplő, a nagy gondolataival, amivel aztán a mindennapokban Villő segítsége nélkül nem jutott volna sehova. Mária életét látjuk talán legjobbnak, de a halogatással sok mindent elveszített, amit megkaphatott volna, bár Richárdban ezzel jó párra talált. Mária pánikbetegség-leírása viszont az egyik legjobb, amit olvastama témáról.
Fontos szereplők még a gyerekek, mindig furának tartom, hogyha felnőttek nem képesek egészségesen leszakadni a szüleikről, főleg anyagiakban, sőt elvárásaik vannak.


Népszerű idézetek

>!
sassenach

… megbocsátani könnyű. De el is felejteni: az már valami. Leveszed a másikról a törlesztés törvényét. Kivonod az érvénye alól.

234. oldal

Kapcsolódó szócikkek: felejtés · megbocsátás
>!
petibácsi

A születésnapi köszöntő alig jobb a nekrológnál.

130. oldal

19 hozzászólás
>!
eme P

A teljes reménytelenségnél a reményben-csalatkozás a rettenetesebb.

171. oldal

>!
Maya

Amin lehetetlen változtatni, azon inkább nevessünk…

83. oldal

>!
gjudit8

A halál nem félelmetes; azaz csak annyiban, mint maga az élet.

39. oldal

>!
gjudit8

… most tudom csak, amikor teli van, milyen üres volt a lelkem.

197. oldal

>!
csillagka P

Az élet estéje magával hozza lámpását.

(első mondat)

>!
eme P

Mindenki azt mazsolázza ki, ami a közvetlen érdekét szolgálja. Ez egy „idéző” nemzet. Az összefüggések aztán elsikkadnak.

155. oldal

>!
gjudit8

A nagymamám azt vallotta, mondja Villő, hogy valószínűleg nincs Isten, de okosabb úgy élni, mintha lenne, mert így nem érhet minket a halál után kellemetlen meglepetés.

87. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Szekeres Ilona: Ötórai tea
Iván László: Ne féljünk az öregedéstől!
Wisniewska Roszkowska: A nők másod- és harmadvirágzása
Fritz Riemann: Az öregedés művészete
Marék Antal: Hogyan éljen az idős ember?
Turai Tünde: Öreg ember nem vénember – Idősek társadalom-néprajzi szempontból
Matos Lajos: Időskorú betegek kezelése
V. V. Frolkisz: Az öregedés és az életkor
Henri J. M. Nouwen – Walter J. Gaffney: Időskor
Ram Dass: Az öregedés művészete