Éhes ​élet 85% 22 csillagozás

Tetszett a regény szerkezete. Hallhattam minden szereplő hangját, gondolatát. A könyv tele fájdalommal, elmúlással. Egyéni sorsok melyek összekapcsolódnak. Mindenkinek van valami problémája. A regény végére valamilyen módon megoldódnak ezek a problémák. Van akinek rendeződik az élete. Volt olyan szereplő akit nem tudtam szeretni, legfeljebb sajnálni.

Szeretem Jókai Annát. A Ne féljetek volt az első, amit olvastam tőle és imádtam. Ha lehet, ez még attól is jobban tetszett.
Érdekes volt a szerkezete, ahogy a történet leírása és a belső monológok váltakoztak. Egy igazán mély gondolatokkal, érzésekkel teli mű.
Különösen tetszettek a hónapok leírásai.
Az egyetlen negatívum :a borító. Szerintem nagyon csúnya. :-/

Csodálatos. Nincsenek szavakra rá,hogy mennyire csodálatos. :) Egy ilyen remek regényt miért lehetett ilyen nehezen beszerezni? Szélesebb körökbe kéne forgalomba hozni!

Nagyon jó stílus, szerkezet alapján akár a magyar Vonzás szabályai is lehetne (csak más korosztály számára, kevesebb droggal meg egyebekkel). Bírtam a szereplőket, mindegyiknek egyéni hangja, jól elkülöníthető gondolatai voltak. Egy csillag viszont lejön az álruhás nacionalizmusért; mindenkinek szíve joga eldönteni, mit tart értékesnek, fontosnak – nekem ez nem kell egy könyvbe.

Az „Éhes élet” mintha a „Ne féljetek” kimaradt szereplőinek története lenne. Meglehetősen hasonlít a két mű, de alapvető különbség is van. Itt is együtt várja az olvasó a szereplőkkel az „Enyhület”-et, ami azonban itt más – másként értelmezett.
Tíz (pontosabban kilenc) szereplő monológjai építik fel a regényt, melyet az író egy év 11 hónapja mentén tagol részekre. E néhány hónap eseményei világítják meg a karaktereket, a korábbi életük történései, jellemzői utalásokból rajzolódnak ki. Így állnak tehát elénk, csak előlépnek, úgy is mondhatnánk, hogy színre lépnek. Csakhogy ezen a színpadon önmagukat alakítják – az ember bizony ritkán olvas ilyen őszinte művet: itt aztán minden maszk mögött megmutatkozik az igazság. Az igazság – ezt már máshonnan is tudhatjuk – irgalmatlanul kegyetlen. De csak kifelé: a szereplők egymás felé többnyire álarcosan mutatkoznak.
Igen, nagyjából még a háromnegyedénél is azt éreztem, hogy ez egy ritka kegyetlen mű, egészen brutális. Valamiért azonban már az első sorától kezdve „zabáltam”. Gondolom, pont erre volt szükségem – tudat alatt erre éheztem… Szóval kell hozzá egy megfelelő lelkiállapot; meg tudom érteni, ha valaki megszenved vele.
Ezek, az ilyen-olyan módon sorsukban egymáshoz kapcsolódó emberek a földi pokolban kínlódnak, egymást és önmagukat tépik-marcangolják – sokáig. Tízen vannak, az adni (törődést, példát, irgalmat) akaró ember és a kapni (szeretetet, megértést, elfogadást) akaró ember két végpontja közötti skálán mozognak, és nagyon „éhesek” – az Életre, az Enyhületre. Van köztük világítótorony és soha fel nem növő gyermek. A Jókai Anna-féle patologikus anya-lánya reláció sem marad el. Végül némi kedves derű is megjelenik benne (nekem Czézár Apollónia és Kováts Béla kettőse volt). Összességében „megbocsátóan bölcs” szemlélet uralkodik el, mind befelé, mind kifelé.
Nagy hatással volt rám, de nem hibátlan mű. Amit felrónék: a felismerhető híres-magyar-írónő paródia, a modernség néha kicsit gyermeteg, ám öreges fitogtatása, a fiatalabb generációban is erősen tehetetlen-lehetetlen nőalakok (akár csak a szereplők által említett nőcskék). Mindezzel együtt is kivételes.