Átvilágítás 18 csillagozás

Jókai Anna: Átvilágítás

A Kossuth-nagydíjas író Szent Ágoston vallomásaihoz hasonlóan saját életútjával szembesíti önmagát s az olvasót. Öniróniával, hittel, történelmi tisztánlátással megírt, rendkívüli új regény született.

>!
Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2017
312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155479403

Enciklopédia 3


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

Lily_Sz>!
Jókai Anna: Átvilágítás

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki ennyire őszintén ki merjen tárulkozni.
Még önmaga előtt is, nemhogy mindenki előtt! – De vajon igazat szól-e a tükör? Igen, ha igazán tudjuk látni.
Nem ismerem Jókai Anna műveit. Itt – úgy hiszem –, mint ember állt elém, pőrén, semmit nem titkolva, erősen, a gyengét is vállalva.
Végső vallomás ez, elköszönés; érződik is, hogy nem vár már erre reflexiót tőlünk, csak elénk teszi: „ez vagyok”. Mi késztette a vallomásra? Csak annak kellett lennie – a vágynak, hogy az igazi valóját mutassa meg, hogy elmondja a saját igazát.
A leltár teljes.
Adni is akart. Ez fontos.
Nos, a mondanivalóhoz igazodva egyszerű, de sűrű írás. Mit adott nekem? Nekem nincs akkora bátorságom, hogy így megvalljam ezt. Mindenesetre a meg nem értettséget, a magányt, a kizáratást, a megrekedést és az „Így és ennyi most már végig?”-től való félelmet megértem. És a nyugalmat is.

>!
Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2017
312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155479403
bagatell>!
Jókai Anna: Átvilágítás

Véletlenül szaladtam bele ebbe az élet visszatekintésbe.
Olyan intimitást osztanak meg velünk, ami zavarba hozó, de az olvasás közben egyre inkább az az érzés kerekedett felül, hogy az dobja rá az első követ, aki bűntelen közületek.
Érdekes látni, hogy mennyi jelölt akad a kődobálásra…..igazi sivatagi tréning.
A lepontozók, mint embert írják le, hm …..nevetséges, tisztelt esküdtszék. :)
Hogy a 3. férje szolgálta….miért is ne?
Ha valakinek a szolgálatában jobbak leszünk, akkor azt szolgálni kell. Pál tisztiszolga és Mikes Kelemen a tanú rá….:)
A „Szerettem magyarnak lenni” (302. oldal) – nem mindenkinek nyerte meg a tetszését. Kár.

Leserin>!
Jókai Anna: Átvilágítás

Jó könyv, érdekes olvasmány. Nem csak az írónő életét kísérhetjük végig, hanem – az ő szemszögéből nézve – Magyarország 20. századi történetét is.
Mindazonáltal elérte, hogy kellemetlen természetű embernek tartsam. Nemcsak azért, mert az anyja belenevelte, hogy ő rendkívül szép és ez annyira tudatosult benne, hogy többször is szóba hozza a saját szépségét (szerintem kissé álszerény módon, mások dicséretébe csomagolva), hanem amúgy is. Nem lehetett egyszerű vele és nemcsak a depressziója miatt.
Valószínűleg féltékeny lehetett Szabó Magdára (lehet, hogy fordítva is így volt, nem tudom), de olyan durván meg-megszurkálja szegényt, hogy a jó érzésű (és Szabó Magdát kedvelő) olvasó felháborodik. Egy kis pozitívum, aztán durr egy gorombaság. Egy helyen írja, hogy Szabó Magda a halála után még „belerúgott” egyet – megjelent a levelezése egy asszonnyal, amiben véleményt formál Jókai Anna egyes dolgairól, szerintem nem különösebben sértő módon –, amit Jókai Anna úgy viszonoz, hogy össze-vissza rugdalja Szabó Magdát, aki viszont már nem tudja megvédeni magát. És ezt nem tartom szép dolognak. Jártam pár napja a Petőfi Irodalmi Múzeum Szabó Magda-kiállításán. A kijárat felé egy falon különböző írók Szabó Magdáról szóló kedves megnyilvánulásai olvashatók. Jókai Annától is van – nos, az Átvilágítás után már nem hiteles.
A másik dolog, ami miatt kiábrándultam Jókai Annából, mint emberből, a könyv vége felé kezdődő Orbán Viktor-áradozás. Önmagát is nagyon sokat dicséri, hogy milyen sokat tesz a nemzet egységéért, ami tényleg szép dolog, csak ennyi öntömjénezés nekem kicsit sok volt. Ez persze ízlés dolga. Még az is természetes, hogy ha egy ügy mellé állt, ki is tart mellette. Mint ahogy kitart az ügy vezetője mellett is. Amikor már csalódások érik az „ügyvezető” kapcsán, azzal igyekszik mentegetni, hogy nem a megfelelő emberekkel vette körül magát. Ez is mind rendben van. De annál a résznél, amikor a 80 év fölötti írónő rájön, hogy tulajdonképpen rajong a futballért, és lest kiabálva nézi a meccset, na, ott azt mondtam, hogy ezt már nem hiszem el…
Mindezek ellenére a könyv jó, mert Jókai Anna nagyon jó írónő volt. Nyugodjék békében.


Népszerű idézetek

Cukormalac>!

Szabó Magda mindebből látványosan kimaradt. A Für Elise memoár-kötetét 85. születésnapján nagy ovációval fogadták. Profi módon megírt ál-dokumentum, fikció… A fantázia már terrorizálta a valóságot. Akkora már Magda örökösének fogadta az őrző-védő szolgálat egyik fiatalemberét, aki viszonzásul valódi testőrként ügyködött körülötte. Ügyesen gondozta, gondozza máig az életművet és az örökséget. Vele küldött Magda a születésnapomra egy félszemű tigris-bizsubrossot. Irodalmi körökben már régen azt rebesgették, az írónő üldözési mániában szenved. (Janikovszky Éva panaszolta, Szabó Magda álmából riasztja fel, hogy itt vannak a fasiszták, és nemzeti színű lézerrel lövik a parókatartóját. Döbrentei Kornélt pedig megvádolta, hogy kézfogáskor nyilaskeresztes matricát nyomott a tenyerébe). Hívtam egyszer telefonon, azt sziszegte: „…dögölj meg.” "Összetévesztett, illetve nem is ő beszélt, hanem a szervezet, amelyik kisajátította a hangját…", később így magyarázta. A nyilvánosság előtt nem voltak téveszméi. Sikert sikerre halmozott így is. Franciaországban, Olaszországban díjakat nyert Az ajtóval és a Katalin utcával. Szicíliában eszméletlen állapotba került, Magyar Bálint hozatta haza katonai helikopterrel… Előtte Corvin-láncot is kapott, még Orbántól, holott koránt sem volt híve…

231. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Janikovszky Éva · Orbán Viktor · Szabó Magda
Fatma>!

Az írott szó az embereknek – szándékom szerint – vándorbot, mankó, olykor járókeret, de iránytű mindenképpen.

5. oldal

5 hozzászólás
Cukormalac>!

Voltaképpen az a tragikus a sorsában, hogy az torzította el a személyiségét, ami egyúttal különleges íróvá tette: az óriási, zabolátlan fantáziája, ami uralhatatlanul túlnőtt rajta. Hatalmas szókinccsel, lexikális műveltséggel, nyelvtudással rendelkezett. Hódított behízelgő modorával és egzotikus külsejével. Igaz és vitathatatlan az öregségében: a mérhetetlen magányossága.

231. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szabó Magda

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Örkény István: Önéletrajzom töredékekben
Konrád György: Elutazás és hazatérés
Vida Gábor: Egy dadogás története
Szabó Lőrinc: Tücsökzene
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Jókai Mór: A tengerszemű hölgy
Déryné Széppataki Róza: Déryné naplója
Tatay Sándor: Hét szűk évtized / Meglepetéseim könyve / Lődörgések kora
Kodolányi János: Süllyedő világ