Miután ​elvesztettelek (Mielőtt megismertelek 2.) 81% 863 csillagozás

Tartottam ettől a könyvtől kicsit, de nem kellett volna Tudtam, hogy nem olyan lesz, mint az első rész, sőt valami teljesen mást várhatok. Ez az a része az előző könyvnek, a Miután megismerteleknek, amit sokszor hiányolunk egy könyv végéről, aminek túl gyorsan vagy éppen egy nagy tragédiával lett vége. Olyankor mi magunk is végiggondoljuk, hogyan oldódna meg a történet, hogyan folytatódna a szereplők élete. Jojo Moyes elmesélte nekünk a saját változatát, amit én nagyon szerettem. Mégsem volt teljesen más, mert Will még itt volt, mert senki nem engedte még el….
Bővebben:https://konyvutca.blogspot.hu/2016/08/jojo-moyes-miutan…

Vannak írók, akiket kedvelek. A stílusukat imádom, a munkásságukat tisztelem, a könyveiket megjelenés előtt megrendelem. Ilyen író például Jojo Moyes.
Vannak regények, amelyek egyediek. Felejthetetlen élményt nyújtanak, beisszák magukat a bőröd alá és hetekkel később és együtt lélegzel a szereplőkkel. Ilyen regény példának okáért a „Mielőtt megismertelek”. Örök kedvenc marad, imádtam minden sorát.
És sajnos vannak folytatások, amiknek nem szabadott volna megíródniuk, mert teljesen feleslegesek. Ilyen a „Miután elvesztettelek”.
Az első kötet olyan magasra tette a mércét és akkora érzelmi bomba volt számomra, hogy csalódás volt ez a folytatás. :(
Értem én, hogy egy boldog véget akart az írónő Lounak, de az elejétől kezdve borzasztó erőltetettnek éreztem a sztorit, és 2 hétig tartott, mire átrágtam magam a könyvön, remélem ez mindent elmond.
Sajnálom, de nem tetszett… Pedig az írónő nekem hatalmas No.1., de nekem a „Mielőtt megismertelek” annyira „epikus”, akkora emocionális töltetet adó regény, hogy nem tudtam szeretni ezt a könyvet. Will nélkül nem volt értelme… Ezzel a „csavarral” szintén nem volt.
:( :(

Amikor először megláttam itt Molyon, hogy ez a könyv 80%-os akkor eléggé meglepődtem, de miután elolvastam már teljesen értettem, hogy miért annyi amennyi.
Az első rész után nekem ez nagyon nagy csalódást okozott. Hiányzik belőle valami plusz, ami felejthetetlenné teszi.
Louisa teljesen megváltozott, amire számítani lehetet, de akkor is ez már túlzás volt. Elveszítette az életerejét, amit annyira imádtam benne az előző részben. Örültem, hogy végül találkozott Sammel, aki nagyon sokat segített neki, hogy tovább tudjon lépni.
Sajnos ennek a résznek a csattanóját már tudtam előre így nem ért váratlanul. Lily az elején tipikus tiniként viselkedett, de szerencsére a végére benőtt a feje lágya.

Féltem tőle, hogy tetszeni fog-e egyáltalán, ugyanis az első rész óriási hatással volt rám. De kellemeset csalódtam. Nagyon szerettem. Furcsa volt, hogy Lou természete teljesen más lett, azonban tökéletesen érthető volt. Főleg azok után, amiken keresztül ment. Igazából szerettem ezt az új Lou-t is. Kevésbé volt szétszórt és szeleburdi, megkomolyodott. Sok jót tett ez neki.
Örültem azonban annak is, amikor Lily hatására újra felbukkantak a régi énjének darabkái, és ízelítőt kaphattunk ebből is.
Tetszett Sam karaktere, azonban Lilyt kicsit már soknak tartottam. Vártam, hogy jön majd a részéről valami csavar, spoiler
A befejezés esetében nem erre számítottam, de úgy érzem, ez így jó, ahogy van.

Sajnálom, de ez most nekem nem jött be. :(
Az első részt nagyon szerettem, de ez a második… hajjajj.
Miközben olvastam bele is kezdtem egy másik könyvbe, mert valamiért nem kötött le.
Persze megértem, hogy Lou teljesen összetört és nem találja a helyét, de megígérte Willnek, hogy másképpen fog élni, más dolgokat fog csinálni… Ehelyett viszont nem igazán sokat változtatott az életén, pedig megkapta rá a lehetőséget.
Ez engem nagyon elszomorított. Kicsit olyan volt, mintha az előző kötet szereplői teljesen
megváltoztak volna, mintha kifordultak volna önmagukból.
Sam és spoiler sem voltak igazán szimpik…
El fogom azért olvasni a harmadik részt, de sokat nem várok tőle.

Moyes nagyon tud írni. Vicces, elgondolkoztató, tanulságos, akkor is ha csak egy „második” könyvet kell összehozni. Sajnos nagyon érezhető, hogy Jojonak nem azért jelentetett meg új kötete mert valamit mondani akart, hanem Louisa történetét a kiadó szerint folytatni kellett. Kész volt egy gerinc, ami nem a gyász feldolgozása, hanem az apátlan kamasz és kicsit átszerkesztve jó lett folytatásnak. Sajnos nem állt össze egészé, Lou elvesztette a mindenen áttörő életerejét, Lily kamasz és magában megérdemelte volna az a könyvet ami nem készült el.
Alapjaiban jól szórakoztam, nagyon szeretem az a finom humort ami megjelenik, kicsit pityeregtem főleg a nagyszülők unoka kapcsolat alakulásán, a család számomra szétesett, elveszették varázsukat. Olvasható folytatás, semmi több, egy fél csillag plusz az előzményért még belefért.

Kicsit féltem ettől a könyvtől nem számítottam rá, hogy ennyire fog tetszeni az első rész után. Nem volt olyan, mint az első rész utol se érheti soha. Nem erre számítottam valami másra. Az írónő ezt a könyvet is ugyanolyan jól megírta nekem tetszett. De a végén valami más befejezésre vártam. spoiler, de azért így is tetszett. Lily kicsit sok volt nekem, mert többet lehetett olvasni, mint Louisa-ról.

Will halála után a gyásznak egy speciális fajtájával kell Lounak megküzdenie. Személyiségváltozása számomra teljesen érthető, hiszen egy ilyen tragédia csak mérhetetlen fájdalmon és kiüresedésen keresztül élhető át, illetve dolgozható fel. Ennek ellenére valóban kissé döcögősen indul be a történet, de örülök, hogy kitartó voltam, hiszen egy csodás újrakezdésnek lehettem tanúja, amely bebizonyítja, hogy bármely lehetetlennek tűnő élethelyzetből van kiút. Az új szereplők, Lily és Sam színre lépésével Lou új perspektívát és lehetőségeket kap, de csak majdnem tragédiába forduló események döbbentik rá, hogy ideje megragadni azt, amit az élet felkínál.

Bár nem olvastatja úgy magát, mint a többi Jojo Moyes regény, mégis szép történet a gyászról, az elengedésről, az újrakezdésről, a szülő szeretet támogató erejéről és a szerelemről.

Nem kevés bártorságot kellett gyűjtenem, hogy neki álljak ennek a résznek, ugyanis tudtam, hogy Will nélkül már nem lesz ugyanaz, hogy az előző kötet megismételhetetlen, mégsem volt könnyű ezt elfogadni. Mert Will hiánya óriási, mert képes volt hihetetlenül mély nyomot hagyni, nem csak Louban, hanem bennem, olvasóban is. Idő kellett hozzá, hogy oldalra-oldalra megszokjam, tudomásul vegyem, ez egy másik történet, amiben Lou nem az a lány már aki volt, hogy a hangulata más, sokszor mélabús és szomorú, és hogy ez másról/másokról szól… Róla, a családjáról, Samről, Liliről és Traynorékról, valamint arról, hogy élet nem áll meg, nem torpan meg, hanem velünk vagy nélkülünk, de megy tovább. Az írónő azonban, amit lehetett, ezekhez mérten megpróbálta kihozni a könyvből, számomra több-kevesebb sikerrel. Volt, hogy kissé untam és erőltetettnek véltem, de volt olyan is, hogy előjöttek bizonyos érzések… Szóval a lezárás amit Jojo M. felkínált nekem kissé olyan felemás lett, de amúgy nagyon örültem ennek a lehetőségnek, még ha nem is tetszett benne minden.

Nagyon nehezen szántam rá magam erre az olvasásra, mert Will és Lou történetére egyszerűen nem tudok sorozatként tekinteni. Will spoiler megszakadt bennem valami, még most, évekkel később is könnybe lábad a szemem, ha eszembe jut, éppen ezért sokáig nem igazán örültem ennek a folytatásnak.
Elolvasva a könyvet, azt mondom, hogy nem volt ez olyan rossz. Még ha többször is húztam a számat, mint kellett volna, az írónő stílusa teljesen átjött, és ez sokat dobott a történeten. Persze Will nélkül Lou már nem olyan, mint volt, sőt, rendesen kifordult önmagából (eleinte nagyon zavart a depressziós, félig-meddig alkoholista lány), de egy bizonyos pont után szerencsére sikerült ezen átlendülnöm.
A szerelmi szál engem egyáltalán nem zavart, egyértelmű volt, hogy Lou nem marad örökre egyedül, az arrogáns, idegesítő Lily-vel viszont egyáltalán nem tudtam mit kezdeni – miért kellett ez a mellékszál a könyvbe?!
Fél szemmel valahol azt olvastam, hogy az írónő már dolgozik a 3. részen, ami Lou New York-i életéről fog szólni. Nem is tudom… lehet, hogy nem kellene már erről a történetről több bőrt lehúzni.