Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait…
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy… (tovább)
Mielőtt megismertelek (Mielőtt megismertelek 1.) 2854 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2012
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Carta Light Cartaphilus



Kapcsolódó zóna
Enciklopédia 27
Szereplők népszerűség szerint
Louisa Clark · William Traynor · Nathan · Bernard Clark · Patrick · Treena Clark · Will Traynor
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 955
Most olvassa 117
Várólistára tette 836
Kívánságlistára tette 971
Kölcsönkérné 31

Kiemelt értékelések


Naná, hogy 5*!
Ez a könyv a maga nemében tökéletes. Az írónő hihetetlen jól építette fel a történetet.
Annyi minden van ebben a kötetben, hogy felsorolni se tudnám.
Nehéz volt letenni, ha mégis le kellett, akkor is a történeten járt az agyam.
A szereplőket nagyon meg lehet szeretni. Teljesen hitelesek és a rövid 1-1 szemszögváltásban kicsit mindenkit meg lehet ismerni. Érthetőbbé válik a viselkedésük.
Nagyon tetszett a könyv mondani valója és spoiler.
Viszont többé nem fogom elolvasni. Bár nem bőgtem végig a könyvet, nagyon szívszorító volt. A vége meg teljesen padlóra küldött. Az első gondolatom az volt, amikor befejeztem, hogy adta magát a történet, így volt jó, de ez nagyon igazságtalan és dühítő és nagyon utálom Jojo Moyest. Komolyan… soha többet.
Szerk. 2016.08.15:
Így pár hónap után, hogy megírtam az értékelést, itt csücsül nálam. :))


Annyi mindent szeretnék írni… és nem tudok. Ülök a konyhapultnál, nézem a férjemet, aki csak kedvesen mosolyog és azt kérdezi megfáztam-e… Nem, nem fáztam meg, csak szipogva, könnyekkel mondok köszönetet, hogy itt vagy nekem.


Nem tudok egy épkézláb értékelést írni a könyvről. Azt kívánom bár ne olvastam volna, bár ne tett volna ennyire mély benyomást rám. Mégis örülök, hogy a kezembe vettem.
Lebilincselt. Elbűvölt. Összetört. Dühös vagyok. Utálom.
Imádom.
Élj a mának, élj a pillanatnak. Will története sok mindenre megtanított. Kihagyhatatlan!


Meg kell állapítanom, hogy erről a könyvről nem tudok használható értékelést írni. Talán azért, mert annyira közel került hozzám, annyira szerettem olvasni, – hiába volt oly szörnyű –, hogy teljesen elfogult vagyok a könyvvel, a történettel és a szereplőkkel szemben. A történet tele volt szeretettel, tisztelettel, reménnyel és elfogadással. Ebben a könyvben senki nem volt boldog, de az élet apró örömeit elfogadták és kihasználták lehetőségük szerint. Általában hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy a MOST számít, nem az, ami lesz. Ezt a MOST-ot láttuk Will és Lou életében, a kettőjük egymásra gyakorolt hatását, és azt, hogy ez befolyásolta-e valamennyire az életüket. Szívfacsaró, felzaklató, megindító történet volt. Nagyon sírtam a végén. Bővebben:http://konyvutca.blogspot.co.ke/2016/02/jojo-moyes-miel…
Pár hónappal később:
Nagyon kíváncsi voltam Zsófi véleményére, féltem, hogy neki nem fog tetszeni, de félelmem alaptalan volt, íme az ő értékelése is:
http://konyvutca.blogspot.com/2016/08/jojo-moyes-mielot…


Nagyon nehéz bármit is mondani.
Nehéz és fájdalmas. Mert még mindig fáj.
Ez egy élettel teli történet. Csak úgy lüktet, pulzál.
Sír, nevet és szeret egyszerre.
Szívettépő, szomorú…
…kedves és szerethető.
Még mindig nem tértem észhez.


Talán csak egy-két olyan történetet tudnék mondani, ami akkora katarzist okoz, hogy mindig sírok rajta, mindig elgondolkodtat, és utána pár napig még folyamatosan a könyvön jár az agyam. Ez a Jojo Moyes írás ilyen…egyszerűen nem ereszt. Néha azon kapom magam, hogy hetekkel, sőt hónapokkal az olvasás után is eszembe jut egy jelenet, egy mondat. Van, hogy néha csak azért veszem elő újra, hogy megkereshessek egy részt, amin éppen gondolkodok. Mire észbe kapok újra elveszek a történetben …csupán azért, hogy megtaláljam önmagam.
Nem tudom mit mondjak még erről a könyvről. Lélektépő. Belevési magát az ember szívébe. És miután elolvastad a regényt, soha többé nem leszel olyan, mint mielőtt megismerted.
Egy részed ott marad a sorok között.
Bővebben: http://irasaimtarhaza.blogspot.hu/2014/12/jojo-moyes-mi…
(UPDATE, 4. vagy 5. olvasás után
Tudtam mi fog történni. Minden eseménnyel tisztában voltam.
Mégis faltam a lapokat, és kicsordult a könnyem a végén…pedig megfogadtam, hogy már nem érzékenyülök el. Nem sikerült.
Még mindig imádom. Forever No. 1❤)


8 nap kellett, hogy meg tudjam fogalmazni, pontosan mit is érzek…
Mióta befejeztem, rengetegszer eszembe jutott a könyv, és minden egyes alkalommal elszorult a szivem. Vannak sztorik amik elolvasása után több lesz az ember valamivel…ez a könyv ilyen. Minden apró dologért hálásnak kell lenni az életben, mert vannak dolgok amiknek a hiánya csak akkor tűnik fel amikor már nincs…holott egészen addig alapnak vettünk, ilyen például az egészség és a szeretet. Nagyon tetszett a felépitett világ, és a hatalmas jellemfejlődés. Úgy éreztem, ott vagyok a szereplőkkel és nap mint nap átélem amiket ők is. spoiler
Nem lehet ennél többet irni, egyszerűen lélekszaggatóan szép és őszinte történet.


Nagyon nehéz megfogalmazni mit is érzek a könyvel kapcsolatban. Hihetetlenül meghato történet. A végén már nem is láttam a betüket a könnyektöl. Ugy bögtem mindha személyesen is ismerném Willt. Egyrészt haragudtam Willre a döntése miatt, másrészt a végén megértettem, mért döntött igy. Ilyen helyzetben biztos, hogy én is igy döntenék. Lou, nagyon szimpatikus volt, a családjával együtt. Nem ilyen történetekhez vagyok szokva, nagyon tetszett, de többször nem olvasnám el. Nem egy heppy endel végzödö történet, és ettöl kicsit letört lettem.


A legjobb barátnőmtől, Mártitól kértem kölcsön, mert neki nagy kedvence.
Szerencsére nem kellett csalódnom, mert tényleg nagyon tetszett. :)
A filmet már láttam szóval a történet nem ért újdonságként, de akkor is szívbemarkoló volt, roppant aktuális, romantikus, keserédes, néhol vicces, de legtöbbször sírva nevetős.
Will és Lou szerethető páros, akiket most is imádtam.
Patrick karakterétől viszont a falra másztam. Idegesítő és ellenszenves karakter, de hát ilyen is kell mindig egy jó könyvbe.
Will és Lou szüleivel viszont nem voltam elégedett. :(
Mindent összevetve:
Értem és megértem a könyv mérhetetlen sikerét és örülök, hogy én is a részese lehettem. :)


Nehéz egy olyan könyvről értékelést írni, amit előttem már kis millióan véleményeztek, mert szinte mindent leírtak róla, amit le lehet. Mégsem elég csillagoznom, mégsem elég megnézem belőle a filmet. Sejtszintig hatott rám a történet, nagyon kellett ez most a lelkemnek.
Igazából régóta szemeztem már vele a könyvtár polcán, de sosem éreztem azt,hogy annyira nagyon el kell olvasnom. Aztán jött a film trailere és meggyőzött. Nekem ezt a filmet látnom kell, de csakis úgy, hogy olvastam a könyvet. És a könyves borító rátett egy lapáttal, annyira gyönyörűséges. Kivételes eset, amikor a filmes borító jobban tetszik, mint az eredeti (ilyen volt még a Csillagainkban a hiba számomra).
Csodálatos történet. A szereplők egytől egyig szerethető figurák, mindegyikőjüknek megvan a maga helye, senki nem túl sok vagy kevés a sztoriban. Egyedül talán Lou testvérét találtam az elején nem túl szimpatikusnak, nem éreztem túl közel a testvéréhez, vagy hogy mellette állna, de a végére megkedveltem.
Olvasás előtt mindenkitől csak azt hallottam, hogy tutira sírni fogok, biztosan kell zsepi hozzá.Sokáig vártam azt a pillanatot olvasás közben, hogy „Na, most fogok pityeregni!”, és végül az utolsó 20-30 oldal olvasása közben tört el nálam a mécses. Akkor, amikor spoiler. És ha belegondolok, hogy milyen lesz ezt filmen látni…te jó ég. Ami számomra az egyik legemlékezetesebb lesz ebből a könyvből később is, az Will levele a végén. ❤
Szerintem többször újraolvasom majd a regényt később, de ez a levél, ettől teljesen kész voltam. Mindenféle elfogultság nélkül megérdemli a könyv az 5 csillagot, és a 96%-ot is. ❤
Népszerű idézetek




Ne gondolj rám túl gyakran. Nem akarok úgy gondolni rád, hogy bömbölsz. Csak élj jól.
Csak élj.
Szeretlek.
475. oldal





[…] élj merészen. Feszegesd a határaidat. Ne érd be kevéssel.
Epilógus




– Jól vagyok. Csak…
Láttam a világos inggallérját, és kontrasztként a sötét zakóját.
– Még nem akarok bemenni. Csak szeretnék itt ülni, úgy hogy ne kelljen arra gondolnom, hogy… Nagyot nyelt.
Még a majdnem teljes sötétségben is látszott, hogy erőlködik.
– Én csak… szeretnék csak egy férfi lenni, aki elment egy koncertre egy piros ruhás lánnyal. Csak még pár percig.
218. oldal




– Néha, Clark, maga az egyetlen, amiért úgy érzem, érdemes felkelnem reggel.
351. oldal




Úgyhogy csak öleltem. A karomban tartottam Will Traynort, volt pénzügyi csodagyereket, volt mélytengeri búvárt, sportembert, utazót, szeretőt. Szorosan átöleltem, és nem szóltam egy szót sem, de szavak nélkül elmondtam neki, hogy valaki szerette őt. Ó, de még mennyire szerette.
466. oldal




te… olyan valakivé formálsz engem, amit azelőtt el se tudtam volna képzelni. Boldoggá teszel, még akkor is amikor szörnyen viselkedsz. Inkább lennék veled – még úgy is, hogy szerinted belőled már nem sok maradt –, mint bárki mással a világon.
421. oldal




– Mondja az a nő, aki kifordítva adta rá Thomasra a pelenkát.
– Olyan csak egyszer volt!
– Kétszer. És összesen háromszor tetted tisztába.
A sorozat következő kötete
![]() | Mielőtt megismertelek sorozat · Összehasonlítás |
Említett könyvek
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Colleen Hoover: November 9. 91% ·
Összehasonlítás - Vi Keeland: Csak szex 89% ·
Összehasonlítás - Karina Halle: A féktelen trónörökös 88% ·
Összehasonlítás - Abby Jimenez: Barátnak tartalak 86% ·
Összehasonlítás - Milly Johnson: Őszi románc 78% ·
Összehasonlítás - Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok 92% ·
Összehasonlítás - Katherine Center: Egy lépésre a boldogságtól 91% ·
Összehasonlítás - J. A. Redmerski: A soha határa 90% ·
Összehasonlítás - Baráth Viktória: A lótusz virága 90% ·
Összehasonlítás - Emma Chase: A királynő férjet keres 89% ·
Összehasonlítás