Áradó ​fény 93% 350 csillagozás

”…ahhoz, hogy kibírjuk az életet, nem szabad sokáig gondolkodni bizonyos dolgokon.”

Az Áradó fény Jojo Moyes eddigi kedvenc saját története, ami nem is csoda, hiszen a könyvekről és a női sorsokról szóló regény az olvasót is teljesen elvarázsolja. Középpontjában a baileyville-i mozgókönyvtár áll, amely a first lady, Eleanor Roosevelt kezdeményezésére jön létre. Működtetéséhez öt női önkéntest keresnek, akik lóháton juttatják el a tudást az emberekhez. A könyvtárban valódi barátságok szövődnek, az erős női karakterek közül Alice és Margery sorsa bontakozik ki leginkább. A férfiközpontú társadalom azonban rossz szemmel nézi a nők tevékenységét és bizonyos tartalmú könyvek terjesztését. Elképzelhetetlen számukra, hogy egy nő helye ne otthon legyen, ráadásul még akkora pimaszságot is elkövessen, hogy nem tűri el a háztartás férfi tagjaitól a fizikai bántalmazást. Emellett az is felborzolja a kedélyeket, amikor a könyvtári állomány rendezésével egy színes bőrű nőt bíznak meg. A nők alávetett helyzete, a családon belüli erőszak és a rasszizmus erőteljes témája a könyvnek. A regényből az egyik kedvenc jelenetem az, amikor Alice bibliaórát tart a tiszteletessel, mindannyian sokat tanulhatunk belőle az önérvényesítésről és a határok meghúzásáról. Az igaz történeten alapuló írásban különös szerephez jut Alcott Kisasszonyok című műve, miközben két szép szerelmi szál elégíti ki a romantikus olvasók igényét. A könyv tanulsága pedig egy igazán fontos útravaló, a kilátástalan helyzetekből is van kiút, csak merni kell kiállni önmagunkért.

”Mi, nők sok váratlan kihívással nézünk szembe, amikor úgy döntünk, hogy túllépünk megszokott határainkon.”

Először olvastam Jojo Moyes-tól, és meg kell mondjam, teljesen elvarázsolt az írásmódja, az érzelmek sokasága. Már én is értem, miért szeretik őt ennyien.

Az Áradó fény más perspektívába helyezi a könyvek iránti rajongásunkat, szeretetünket. Megmutatja mire képes a barátság, az összetartás és a közösség ereje.
Baileyville városában is elindul Eleanor Roosevelt által indított kezdeményezés, a mozgókönyvtár. Önkénteseket toborozva szeretnék minél messzebb eljuttatni a mozgalom által a regényeket, folyóiratokat. Ezzel segítve egymást, az olvasni szerető társaikat.
Így találkozik egymással 5 lány: Alice, Margery, Izzy, Sophia, és Beth, akik lehetetlent, félelmet nem ismerve, együttesen vágnak bele, hogy minden ember számára olvasnivalót biztosítsanak. Jöjjön akármi, ők felülnek a lovukra és kézbesítik a kéréseket, vagy akár könyveket javítanak, ha azt már megviselte az idő.
Alice és Margery történetünk főszereplői, őáltaluk járjuk be a csodás vidék szépségeit, élővilágát. Alice próbál ’börtönéből’ szabadulni, melyet apósa Geoffrey tesz pokollá. Egyetlen örömforrása, hogy a könyvtár és a lányok által egy új világ nyílik meg számára.
A másik női főszereplő, Margery, aki nem igazán örvend jó hírnévnek. Bár nem látják őt szívesen, mégis mindezeket félretéve segít az embereknek, hogy a tudás, a műveltség által jobbá tehesse életüket.
Barátság, szerelem, ármány, összeesküvés mind-mind jelen vannak a könyvben, de mindez csak másodlagos, hiszen sokkal fontosabb az, hogy egy könyv mennyi szépet, mennyi élményt és jót adhat az embereknek.

„_Tudod mi a legrosszabb abban, ha egy férfi megüt? Nem a fájdalom. Hanem az, hogy abban a pillanatban rájössz, mit jelent nőnek lenni. Hogy nem számít, mennyire vagy okos, mennyivel érvelsz jobban, mennyivel többet érsz, mint ők. Az a pillanat a legrosszabb, amikor felfogod, hogy egy ökölcsapással bármikor elhallgattathatnak.
Persze tudod, ez csak addig van így, amíg meg nem tanulsz nagyobbat visszaütni._”

Ha ezt halljuk: vidéki Amerika, 1930-as évek, mindannyiunk fejébe ugyanaz a kép villan be – önállóságukért küzdő nők, akiket még próbál elnyomni a merev és bigott férfitársadalom, de a fény már ott pislákol az alagút végén. Az Áradó fény a könyvek által öntudatra ébredő nők története. Nőké, akiknek ha könyvet adsz a kezébe, képesek lesznek tudásukkal leigázni a világot. Nőké, akik megtanultak nagyobbat visszaütni.

Minden sorát élveztem, jó volt részesévé válni egy ilyen közösségnek.
Lóra szállni, és bejárni ezt a csodás vidéket a szereplőkkel.
Kentucky 1930.
Öt nő lóháton könyvtári szolgálatot teljesít, és olvasni tudó, nem tudó emberek részére szállít könyveket, magazinokat mindenféle időjárási viszonyok közepette.
Szükség szerint még felolvasást is vállalva.
A történet igazán kalandos, néha lassan folyó, néha sodor mint a megáradt folyó!
Nagyon megszerettem a szereplőket, és annyira jól bevisz minket az írónő az otthonukba, életükbe, gondolataikba, szívük legmélyebb titkaiba. Fred házában éreztem magam a legjobban! Jó volt ülni a tűzhely mellett és enni az általa készített vacsorát. Érezni az otthon melegét, Fred nyugalmát.
Alice vágyát, szeretet éhségét.
Margery igazán erős egyénisége minden nő szabad jellemét képviseli. Határozottsága, önállósága példa értékű. Nagyon örülök, hogy elolvastam, és gazdagabb lettem egy új élménnyel! Csak ajánlani tudom!
Picit utána olvastam, és mint kiderült ebben az időben tiltott volt a detektívregények, szerelmi történetek, rémtörténetek és hasonló „semmirekellő” irodalom terjesztése, akár könyv, akár magazin formájában.
Hetente 200-300 kilométer utat tettek meg ezek a nők lóháton, sziklák között és úttalan utakon. Ha egy-egy könyv elkopott, szétesett, maga a könyvfutár volt az, aki újjávarázsolta, a még olvasható részeket füzetekbe ragasztotta, új kötést készített. Ezt a könyvben Sophia végezte. Érdekes volt számomra, a bőrszine miatti kiközösítése, és pont ezért, csak éjjel dolgozhatott, és később megemliti az írónő, hogy az egyetlen értelmiségi volt közöttük.
Számos információ birtokába jut az olvasó e könyv által, miközben élvezzük az olvasás örömét, és kikapcsolódunk!

Egy könyv- és könyvtárszerető molynak szívet melengető olvasmány ez a könyv. Persze a romantikus szerelmek története erőteljes a műben, de a hősnőink küldetéstudata talán még fontosabb. Az, hogy dacolva a zord időjárással, még a legnagyobb télvíz idején is teljesítették mozgókönyvtárosi munkájukat, minden tiszteletet megérdemel. Valódi missziót végeztek: nemcsak könyvtárosok voltak ők, hanem segítő felebarátok is. Ugyanakkor tiszteletet érdemelnek azok a szegénysorsú olvasók is, akik – miközben a mindennapi betevőért küzdöttek – igényelték a szellemi táplálékot is…

„Mi nők sok váratlan kihívással nézünk szembe, amikor úgy döntünk, hogy túllépünk megszokott határainkon”

Az Egyesült Államokban Kentuckyban játszódik, az 1930-as évekbeli lovas könyvtárosok programján alapszik. Eleanor Roosevelt utazó könyvtári programot indított és sok nő válaszolt a felhívásra. Lovon, öszvéren vagy gyalog láthatatlan ösvényeken, esős napokon térdig sárban, juttatják el a könyveket olyan embereknek, akiknek másképp hozzáférésük sincs az olvasás világához. A különböző személyiséggel, és háttérrel rendelkező nők fokozatosan összekovácsolódnak, segítik egymást, harcolnak a nők hátrányos megkülönböztetése, az igazságtalanság ellen. Érinti a rasszizmust, a nők házasságon belüli alárendeltségét, a kapcsolatok különböző formáit és fejlődését, az egymásért való bátor kiállást, miközben barangolhatunk a Kentucky hegység gyönyörű tájain. A regény második fele izgalmakban is bővelkedik. Jojo Moyes kedvelői nem fognak csalódni.

– Tudod, mi a legrosszabb abban, ha egy férfi megüt? (..) – Nem a fájdalom. (…) Az a pillanat a legrosszabb, amikor felfogod, hogy egy ökölcsapással bármikor elhallgattathatnak.

Nagyon tetszett a történet, ami engem azért meglepett, mert Jojo Moyes írásaival a kapcsolatom elég hullámzó szokott lenni.

De ebben a könyvben minden szó élt és lüktetett. Úgy éreztem néha, mintha én is ott lovagolnék a Kentucky hegyekben, miközben szinte hallottam ennek a szedett – vedett társaságnak a kacagásait, akiket nem volt nehéz a szívembe zárnom. Persze, a negatív és bosszantó szereplők is kellően ki voltak dolgozva. De ami a helyszín és a karakterek megfelelő ábrázolása mellett a legjobban tetszett a regényben, az a mély és sokszínű témák megválasztás volt. Pl. Családon belüli erőszak, szexualitás, női függetlenség, illetve az akkori bányászok szörnyű körülményei és a faji megkülönböztetés. Soknak hangzik ennyi féle téma beleszövése egy történetbe, de higgyétek el, Moyes megtalálta az egyensúlyt!

Ezután a kellemes csalódás után az írónő könyvei újra esélyt kapnak a polcomon. Olvassátok el Ti is!

Most még nagyon a könyv hatása alatt vagyok, de ebben a pillanatban ki tudnám jelenteni, hogy én pedig megtaláltam a kedvenc könyvemet Jojo Moyes könyvei közül. Ez a könyvekről, könyvtáros nőkről szóló történet teljesen levett a lábamról, fantasztikusan élveztem, nagyon szerettem és sajnálom, hogy vége van.
A teljes bejegyzést itt olvashatod: http://www.konyvutca.hu/2023/01/jojo-moyes-arado-feny.html

Ha lehetne, temérdek csillaggal fejezném ki a tetszésemet ezzel a regénnyel kapcsolatban. A szerző, zárszóként írja, hogy ezen a könyvön mennyire szeretett dolgozni. Egyáltalán nem csodálkozom rajta. A témája egyszerre csodálatos, szépséges, és tekintve, hogy igaz történet az alapja, döbbenetes.
Mindenképpen az én könyvem, hisz a könyvek szeretete végig érezhető minden lapján. Ez a mű is azok közül való, amelyet nem tudtam letenni. Minden sora, minden gondolata tetszett. Az enyém volt, és marad mindenkor. A záró slusszpoén pedig annyira eredeti, hogy könnyesre nevettetett. Ez a legjobb az eddig olvasott Moyes – regények közül.
Aki a könyvet szereti, annak alapmű kell, hogy legyen. Kihagyhatatlan.

Jojo Moyes (számomra) legújabb könyvének olvasása előtt kissé féltem, hisz az írónővel való utazásom eléggé hullámzónak mondható. És mivel az előző könyve tetszett, féltem, hogy ez kevésbé lesz sikeres. Az elején kissé beigazolódott a félelmem, az izgalmasan nem oda valónak érzett prológus után jött az in medias res kezdés, amit az első harmadban a sehova sem tartás jellemzett. Én jobban örültem volna egy kis keretnek, melyben Alice angol kalandjaiból is ízelítőt nyerünk, és csak ezután kanyarodtunk volna a 30-as évek kissé ambivalensen bigott-szabadelvű középnyugati amerikai „álmához”. Aztán a harmadától belekerült egy jobb mederbe a történet, és akkor vált nagyívűvé, és pörgőssé, amit olvastam, akkor már nehezen tettem le a könyvet. Alice szimpatikus volt számomra mindvégig, és a többi könyvtári karaktert is megkedveltem. Mottónk: Feminizmus, és olvasás mindenáron!