A ​triffidek napja 114 csillagozás

John Wyndham: A triffidek napja

A neves angol sci-fi író regénye ma kortörténeti kuriózumnak számít, egy olyan történelmi korszak, – az ötvenes évek hidegháborújának – irodalmi dokumentuma, mely nyilvánvaló politikai okokból évtizedekig nem kerülhetett a magyar olvasó elé.
Vajon mik is ezek a „triffidek”?
Látszatra együgyű és ösztönösen ragadozó húsevő növények, melyekről eleinte csak annyi derül ki, hogy kitűnő minőségű olaj készíthető belőlük. De mi köze van mindehhez egy szovjet titkosügynöknek? Mitől vakul meg hirtelen egyik napról a másikra fél London, s van-e remény a rohamosan terjedő veszély megfékezésére? – Wyndham, a kalandos sorsú író regénye egy percig sem hagyja unatkozni az olvasót, míg ki nem bogozza a pánik és a veszély valódi okát.

Eredeti megjelenés éve: 1951

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A sci-fi mesterei Móra

>!
Móra, Budapest, 1990
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631167062 · Fordította: Gálvölgyi Judit

Enciklopédia 1


Kedvencelte 17

Várólistára tette 69

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

zamil>!
John Wyndham: A triffidek napja

Egyáltalán nem éreztem, hogy zavarna a megírástól eltelt több mint hatvan év.
Nagyon jól olvasmányosan van megírva, nem csoda, hogy már kétszer is megfilmesítették.
Igazi poszt-apokaliptikus regény, ahol semmi meglepő nincs, abszolút hihető jövőképpel.
Jól szórakoztam, felkeltette az érdeklődésem az író iránt.

8 hozzászólás
SteelCurtain>!
John Wyndham: A triffidek napja

Most már tudom honnan merítette José Saramago – egyébként zseniális – Vakság című regényének ötletét. Nem először találkozom John Wyndham írásaival, így eleve bizonyos lehettem, hogy nem panaszkodhatok majd a fantáziátlanságra. Arra azonban még én sem számítottam, hogy ez ilyen komplexen felépített disztópia. Meglepett többrétegűsége, az, hogy az ember milyen változatos módszerekkel képes öntudatlanul saját elpusztítására törekedni. Ugyanakkor felvázolja azokat a dilemmákat is, mely a túlélés perspektíváit beárnyékolják. Egy bekövetkező katasztrófa esetén a túlélők többsége számára ez a túlélés csak rövid távon lehetséges, mert nem képesek a gyökeres szakításra a múlttal, s ezért óhatatlanul zsákutcába vezető stratégiát választanak. Gyors, pörgős történetvezetés, feltétlenül olvasásra ajánlott kitűnő regény.

pwz I>!
John Wyndham: A triffidek napja

Igen, ez egy nagy klasszikus! Annyi érdekes kapcsolata van ennek a regénynek! :D

1. Az első, ami olvasás közben eszembe jutott – rögtön az elején – az egy szintén korabeli angol sci-fi író, Brian W. Aldiss, neki is a Szürkeszakáll című műve. Posztapokaliptikus világot mutat be az is, méghozzá hasonló módon, mint a Triffidek.

2. Aztán ahogy haladtam a történettel előre, azonnal beugrott az egyik kedvenc könyvem: Saramago Vakság-ja. Ezer százalék, hogy Saramago ismerte ezt a történetet, amiből aztán ő maga is egy remek remake-et kreált – most már tudom! Ez tuti! :D A VAKOK és a kisebbségben levő LÁTÓ(K) története itt is és ott is – az adott élethelyzetnek, kornak (1951, illetve 1995) megfelelően megírt háttérrel. Kedvenc mind a kettő! A csak a sci-fi iránt érdeklődőknek igen csak javaslom Saramago-t is elővenni. Megéri!
A Vakság-nál leírt rokon-könyvek közé így most már ezt is – meg a kifelejtett Szürkeszakáll-t – be kell írni.
https://moly.hu/ertekelesek/1769707
A téma iránt érdeklődőknek tehát ezt ajánlom:

A triffidek napja (1951 – brit)
A legyek ura (1954 – brit)
Szürkeszakáll (1964 – brit)
Malevil (1972 – francia)
Vakság (1995 – portugál)
Az út (2006 – amerikai)

3. Ahogy azt már mások is írták, több filmverzió is készült. Nekem a 62-es angol film jött be a leginkább. Talán az követi a legjobban a történetet. Neten fent van a teljes verzió.
https://www.youtube.com/watch…
Milyen érdekes, hogy a rendezője Steve Sekely, vagyis Székely István, akinek – többek között – a Hyppolit a lakáj (1931), a Lila akác (1934), az Ida regénye (1934), Légy jó mindhalálig (1936), A Noszty fiú este Tóth Marival (1938), Lila ákác (1973) című filmeket is köszönhetjük! :D

4. 2015. május 24. óta Hampsteadben (London) létezik egy Triffid Alley nevezetű kis köz (sikátor) is! David Ketterer korábban „kismilliószor” olvasta a könyvet, azután az egyik újraolvasás után „bevillant” neki, hogy ezek a helyek valóságosak is lehetnek ám! S lőn! A 8. fejezetben (magyarul: Romba dőlt remények) be is jelölt egy érdekes részt, aminek megtalálta a ma is létező helyét!

    „A hátsó helyiség mögött kis kert volt, annak túloldalán ajtó a nyolc láb magas téglafalban. Most már óvatos voltam. Nem mentem egyenesen az ajtóhoz, hanem fölmásztam egy melléképület tetejére, hogy körülnézzek. Láttam, hogy az ajtó keskeny utcára nyílik, amely végigmegy az egész épületsor előtt. Az utca üres volt. Ám a túloldali falon túl , amely a magánházak kertjeit zárta le, megpillantottam két triffid fejét.” (121. oldal)

Az emléktábla ott van a kis sikátort ma lezáró vaskapu mellett a falon, rajta a regényből kivett rész! Dőlt betűvel szedtem a táblán angolul olvasható szöveget! :D
37 Pond Street, Hampstead, London – googlemaps is szépen kiadja. Még mindig érzékelhető, hogy mire is gondolt Wyndham – és a főhős – amikor ezeket a sorokat olvassa valaki a regényben!
Külön honlapja is van most már a helynek: http://triffidalley.com/
Érdekes lenne, ha valaki a molyok közül, aki Londonban van, meg tudná nézni ezt a helyet…, esetleg még fényképet is készíthetne… ;) Ha meg a 2017-es májusi kis ünnepségen is ott tudna lenni, az maga lenne a csoda! :D Úgy látom, évente az avatáshoz közeli időben van valami megemlékezés Wyndhamről…

5. A klasszikus műveltség úgy látszik örök és a műfajoktól független! Miért írom ezt? Néhány hét leforgása alatt két, egymással szöges ellentétben levő műben is ugyanazt az 1623-ból származó idézetet olvastam!!!!
Magyarul Szabó Lőrinc fordításában ismeri a nagyközönség és így szól (vannak különböző változatok):
„ki hitte volna, hogy az öreg emberben még annyi vér van?”
(De ki hitte volna, hogy annyi vér legyen az öreg emberben?)
Az egyik hely ez a könyv, vagyis A triffidek napja (206. oldal), a másik pedig Agatha Christie: Poirot karácsonya
Az egyik sci-fi 1951-ből, a másik krimi 1938-ból. Ja, az eredeti szöveg pedig Shakespeare: Macbeth c. színműve, 5. felvonás, 1. szín. Lady Macbeth kérdezi ezt! :D Szeretem, ha egy író a klasszikusokat is képes kezelni – akár sci-fi, akár krimi az a történet, amibe beleszövi. Nálam ez nagyon bejön! ;D

Egy szó, mint száz: ez egy sokrétű, ma is sok mondanivalót tartalmazó mű. De ha csak úgy olvasod, hogy egy izgalmas posztapokaliptikus történetet akarsz, akkor sem csalódsz a történetben.

>!
Móra, Budapest, 1990
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631167062 · Fordította: Gálvölgyi Judit
4 hozzászólás
Lunemorte P>!
John Wyndham: A triffidek napja

Amíg élet van, van remény is…Avagy jól jönne-e az emberiségnek egy kis népirtás vagy mégsem? Ismerve az író életrajzát, valószínűleg ebben a történetben kamatoztatta a múltban átélt borzalmakat. Irtó érdekes elgondolások, filozófiai talányok, etikai kérdések merülnek fel ebben a könyvben. Te például mit tennél, ha egy érdekes növényre bukkannál, ami gondol egyet és ott hagy téged? Vagy éppen megtámad? És ha hirtelen elszabadul egy kór, ami még válogat is? Ki tudja, ki dobol az ablakod alatt és mit akar…

mandris>!
John Wyndham: A triffidek napja

Az ember nem minden félelem nélkül kezd bele egy lassan 70 éves mű olvasásába, különösen, ha annak borítóján egy alulöltözött férfi egy megtermett virágot készül lemészárolni egy késsel, még akkor is, ha egyébként ez az ember tudja, hogy a kérdéses művet mint a sci-fi klasszikusát emlegetik olyan fórumokon, amelyek nyugodtan komolyan vehetők.
Aztán a félelem nagyon hamar helyét adta a megnyugvásnak, de egyúttal a csodálkozásnak, mert nem jellemző a posztapokaliptikus regényekre az ilyen könnyed hangvétel. Persze, a nyelvezete egy idő után – tulajdonképpen egyedüliként – kicsit zavaróvá is vált, mint például az egyes dialektusok, beszédstílusok magyarítása (de erre még igazán jó példát ne láttam, szóval igazságtalan lenne nagyon felróni). Mert egyébként valóban nem rossz ez a könyv, még ha néhány tekintetben érezni is rajta, hogy nem friss darab. Jót tesz neki, hogy ellentétben azzal, amit a cím és a borító sugall, a triffidek maguk nem központi jelentőségűek a könyv szempontjából. Pedig kicsit féltem, hogy a cselekmény gerincét az adja majd, hogyan hadakozik a megmaradt (alulöltözött) emberiség egy csokor mozgó virággal. De erről szó sincs. A címszereplőknél sokkal nagyobb szerep jut az embertömegek megvakulásának, ami következtében a legtöbb dolog, amit magától értetődőnek tekintünk, összeomlik, és az emberiségnek meg kell küzdenie az új helyzettel, amelyben tömegek a kevés látó segítségére szorulnak, és azt az infrastruktúrát, amely addig az élet megszokott kereteit jelentette, már nem tudják fenntartani. Wyndham ügyesen arra helyezi a hangsúlyt, hogyan és hányféleképpen lehet az ilyetén megváltozott körülményekre reagálni, hogyan lehet megszervezni a megmaradt emberiséget, hogy annak túlélése mellett lehetőleg a már korábban elért, de a katasztrófa következtében veszélybe került, fejlettségi szintre való visszajutása is reális jövőbeli cél maradhasson. Ebben a katyvaszban lavírozik a regény fő- és nézőpont-szereplője, és hogy rójak is fel valamit a regénynek, a főbb szereplőkkel nem voltam kibékülve, ezért végső soron ezek ellenére nyert meg magának. Erre persze nincs igazán racionális indokom, egyszerűen nem tudtam értük szurkolni, de így első olvasás után nem tudnám megmondani, pontosan hol volt a hiba.

7 hozzászólás
Nuwiel P>!
John Wyndham: A triffidek napja

Angol hidegvér és jó modor a civilizáció összeomlása után is, avagy hogyan is lehet túlélni egy katasztrófát, miközben furcsa eredetű, intelligens növények vadásznak a túlélőkre?

Az első pár oldal után néztem csak meg, mikor is jelent meg eredetileg a könyv, és nem tévedtem nagyot. Elsősorban a szóhasználat tűnt nagyon régiesnek, majd a Szovjetunióról írtak, ennek ellenére a könyv nem öregedett rosszul. Kíváncsi lennék, ha ma írná meg Wyndham a könyvet, mennyit változna, de nem hiszem, hogy lényegesen. A technikai dolgokba éppen csak annyira megy bele, amennyire kell, így nem érződik elavultnak.

A könyv egyébként a triffidek nélkül is kiválóan működhetne, elég jó kiindulópont az emberiség nagy részének megvakulása is. Jó húzás, hogy egyáltalán nem derül ki a katasztrófa pontos oka, csak a hidegháborús paranoiából eredő elméletei vannak a szereplőknek. Ugyanakkor nem is törődnek vele különösebben, hiszen nem változtatna a sorsukon, ha tudnák a miértre a választ, inkább a lényegi dolgokra koncentrálnak. Egyedüli hiányosságának azt tartom, hogy túl rövid, elbírt volna egy hosszabb történetet a különböző csoportok újraszerveződési kísérleteiről. Persze lehetséges, hogy akkor rosszul öregedett volna a könyv.

A triffidek napja méltán került be az SF Masterworks sorozatba és az 1001 könyv listára.

Razor P>!
John Wyndham: A triffidek napja

Egyáltalán nem éreztem, hogy egy közel 70 éves történetről van szó. Az író nagyon olvasmányosan írt, pörögtek a lapok, ráadásul túl sok idejétmúlt technika/technológia sem volt említve, így akár napjainkban is játszódhatott volna a cselekmény. A történet lényegében egy posztapokaliptikus sztori, csak itt nincs nagy világégés, mindent elsöprő háború, hanem „szimplán” megvakul az emberiség nagyja. spoiler Természetesen megjelenik a társadalom szétesése, de hangsúlyosabb inkább a pusztulás. A főbb szereplőket nem mondanám túl egyszerűnek, kisebb-nagyobb dolgok mindenkinél árnyalják képet.
Összességében valóban egy klasszikusról van szó, amit csak ajánlani tudok.

>!
Móra, Budapest, 1990
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631167062 · Fordította: Gálvölgyi Judit
2 hozzászólás
Kovács_Heni>!
John Wyndham: A triffidek napja

A magyarul megjelent Wyndham-regények közül ez számít a legolvasottabnak Molyon, ráadásul 90%-os értékelést kapott, amit a történet témaválasztása miatt értek, de nekem nem sikerült megbarátkoznom az apró részletekkel. Valószínűleg a triffidek hibája az egész, mert mai fejjel kicsit nehéz komolyan venni egy regényt, amelyben hatalmas, sétáló virágokból kicsapó nyelvek ütnek agyon embereket. Szinte láttam magam előtt, ahogy ezek a virágok csoszognak az úton, és kinyírják az életerős, aktív embereket – na, kb. annyira volt hiteles, minthogy a Walking deadben járni is alig tudó zombik állandóan utolérik a rohangáló srácokat.

A triffidek napja klasszikus disztópia egy filozófiai kérdéskörrel – tulajdonképpen minden Wyndham-scifi alapja egy ilyen kérdés –, jelen esetben azt láthatjuk, hogy élne tovább egy társadalom, amelyben az emberek jelentős része egyik napról a másikra elveszíti a látását. A reakciók nem teljesen hihetőek, nekem mindenki túl nyugodt volt a helyzethez képest, bár lehet, hogy csak én nem tudtam beleélni magam a katasztrófába. A triffidek és a meteor közti összefüggés sem volt világos számomra, valami olyasmit hámoztam ki magamban a sztoriból, hogy a meteort küldő ellenséges idegenek küldték el a triffidek megteremtéséül szolgáló baktériumot is, de lehet, hogy túlgondoltam az egész témát, és a két dolog nem összefüggése, hanem szimpla következménye egymásnak. Az emberek szörnyeket teremtenek, aztán jön egy meteor, amely miatt mindenki elveszti a látását és tanulságképp elszabadulnak a szörnyek is, hogy görbe tükröt tartsanak az emberiség elé az esendőségükkel kapcsolatban vagy ilyesmi. Aki biztos a megoldásban, jelezze :)

A könyv első felét elfoglaló városi jelenetekhez képest nagy ugrás volt a magára maradt tanyasi közösség életét bemutató néhány fejezet, nekem sokkal jobban tetszett ez a rész, mint a Mad Max-szerű disztópia. Kár, hogy nem tudtuk meg, mi lesz a történet vége, nagy talány az emberiség sorsa. Dehát csak nem hal meg mindenki sétáló virágok miatt :)

3 hozzászólás
legrin P>!
John Wyndham: A triffidek napja

Huh, hát ez… Egy szóval sem panaszkodhatok a mostanában olvasott könyvekre, jókat vettem a kezembe, de ez… ez nagyon tetszett!
Valami félelmetes, hogy micsoda érzékkel és tisztánlátással írta le a katasztrófát, a később eseményeket, a karaktereket, a reakciókat. Izgultam, sőt néha féltem, rég volt ilyen.
A hidegháború meg csak úgy süt belőle, de mivel ’51-ben íródott a regény, ez annyira nem is meglepő.

Világvége, újrakezdés, újjáépítés. Nagyon kevesen maradtak, még kevesebb olyan, aki képes lenne akár önmagáról is gondoskodni. Több erkölcsi kérdés is felmerül, és igaza van az egyik szereplőnek, minden ilyet az adott helyzetben kell nézni, akkor és nem máskor.

Tényleg nagyon tetszett, fantasztikus könyv!

4 hozzászólás
mohapapa I>!
John Wyndham: A triffidek napja

Furcsa egy író ez a Wyndham! Ahogy írtam már: olyan, mintha az ember Wellst olvasna, pedig más korban, politikai közegben írt, ha ugyanott is. De nekem mégis jobban bejön, mint Wells. S a könyveiben mindig van egy pont, amikor azt hiszem, feladom, mégsem érdekel igazán, így jártam a Szemünk fényei-vel is, de aztán van egy mondat, egy gondolat, ami hatalmasat lök előre, és letehetetlenné, elgondolkodtatóvá teszi a könyvet. Így jártam a triffidekkel is.

A gondolkodás oka: az erkölcs változik az idővel és a kulturális körülményekkel, ami tegnap egy adott közegben, társadalmi összefüggésben megfelelt, lehetett etalon, ma már nem biztos, hogy az, sőt, talán megöl. Merthogy: kataklizma után melyik a fontosabb: másokon segíteni, amikor nem lehet segíteni, csak elódázni a kikerülhetetlen, hamarosan bekövetkező halálukat (s akkor nagy eséllyel velük halni) vagy túlélni, s fenntartani az életet, s megszervezni a túlélést (aminek az az ára, hogy másokat adott esetben sorsára hagyunk)?

Mert tudjuk, tudnunk kell: fogy az olaj! (Amikor szerelmetesfeleségtársam még csak szerelmetestársam volt, felvittem egy meglehetősen sajátságos barátomhoz, aki a köszönés után azonnal ezzel a mondattal kezdte: „Fogy az olaj! Hamarosan eltűnik! Gondoljatok bele, mi lesz akkor!” Mondjuk 2007 környékén ez még nem volt lerágott csont, de jövendőbelimet teljesen lesokkolta. „Ez ki ez ez?” – kérdezte a látogatás után az utcán. Azóta barátok. S az olaj tényleg fogy, és nagy eséllyel tényleg kataklizma lesz belőle, ahogyan a politikusi felelősségt ismerjük. Szóval Wyndham aktyuális!

Másodlagos üzenet: csúnya politikusok, úgy játszódjatok, hogy elég egy csíntalan meteor, és puff nekünk! De ez az üzenet most annyira nem fogott meg, a feni, erkölcsi dilemma érdekesebb!

Na jó, nem mellékes a génpiszkálós triffid-vonal sem, de számomra csak izgalmasabbá tette a könyvet, olyan nagyon előre nem vitték ezek a dögök a mondanivalót.

A borítóról: valaki sérelmezte, hogy semmi köze a könyvhöz. Egy triffid van rajta a vélelmezett főhőssel, aki egyszer valóban egy szál késsel küzdi le a mocsoládé mászkáló, mérges növényt. Valóban semmi, de semmi köze a könyvhöz. :-)


Népszerű idézetek

legrin P>!

Amikor egy szerdai nap, amelyről tudjuk, hogy szerda, olyan érzéssel kezdődik, mintha vasárnap volna, akkor nagy baj van.

(első mondat)

3 hozzászólás
Lunemorte P>!

Az embernek érzéketlenné kell válnia. Kell! Vagy az lesz, vagy állandóan részeg.

Lunemorte P>!

Ha holt fejemnél áll egy üveg pia, lelkemnek lesz mért föltámadnia.

Lunemorte P>!

Én az igazi nőkről beszélek, nem az újságok és filmek kitalációiról.

Lunemorte P>!

Megalázó amúgy is kiszolgáltatottnak lenni, de még inkább az, ha nincs is kinek.

Lunemorte P>!

Próbálj elképzelni egy olyan világot, ahol nem élnek amerikaiak, jó?

SteelCurtain>!

A vezető tervez, de van annyi esze, hogy erről ne beszéljen. Amikor változtatásokra van szükség, úgy terjeszti elő ezeket a terveket, mintha engedményeket – persze csak ideiglenes engedményeket – tenne a körülményeknek, ám ha jó vezető, akkor éppen azt terjeszti elő, amit véglegesnek szeretne az adott pillanatban. Minden terv elsöprő tiltakozást vált ki, de a szükség mindig kikényszeríti az engedményeket.

SteelCurtain>!

A könyvből szerzett tudás nem igazán szerencsés a lótenyésztés, a tehéntartás és a vágóhídi munkálatok elsajátításakor sem. Számtalanszor előfordul, hogy az ember egyszerűen nem hagyhat félbe valamit, hogy föllapozza az oda vonatkozó fejezetet. Ráadásul a valóság állandóan és botrányosan eltér a könyvekben leírtaktól.

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

George Orwell: 1984
Robert Merle: Malevil
J. G. Ballard: Vízbe fúlt világ
Philip Reeve: Ragadozó városok
H. G. Wells: Világok harca
David Mitchell: Felhőatlasz
Aldous Huxley: Szép új világ
Robert Louis Stevenson: Yekyll doktor csodálatos története
Robert Louis Stevenson: Jekyll és Hyde
Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete