80. legjobb klasszikus könyv a molyok értékelése alapján

Stoner 1393 csillagozás

John Williams: Stoner John Williams: Stoner John Williams: Stoner

„Mr. ​Stoner, ön csak egy kitalált alak, de mi tudjuk, hogy létezik. Bennünk él, néha mi is szeretnénk ilyenek lenni.”
Somos Ákos, WMN

A Stoner eredetileg 1965-ben jelent meg, és nagyjából visszhangtalan maradt. Ötven év elteltével fedezték fel újra és nyerte el méltó helyét az irodalmi kánonban világszerte. Magyarországra 2015-ben jutott el, azóta már másik két regénye, a Butcher's Crossing (1960) és az Augustus (1972) – melyért elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat – is megjelent a Park Könyvkiadónál.

William Stoner tizenkilenc évesen beiratkozik a Missouri Egyetem agrártudományi karára. Később tanár lesz ugyanott. Rosszul nősül. Csendes, észrevétlen életet él, és halála után ritkán jut eszébe kollégáinak.

A Stoner univerzális értékű történetet tár elénk: őszintén, részvéttel, átható erővel. Az ember konfliktusairól, kudarcairól és diadalairól mesél, a szürke hétköznapokról, amelyeket nem szokott megörökíteni a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1965

>!
Park, Budapest, 2022
354 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633559222 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Park, Budapest, 2021
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633557532 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Park, Budapest, 2020
356 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633555231 · Fordította: Gy. Horváth László

3 további kiadás


Enciklopédia 28

Szereplők népszerűség szerint

William Stoner · Archer Sloane · Edith Elaine Bostwick Stoner · Grace Stoner · Katherine Driscoll


Kedvencelte 445

Most olvassa 78

Várólistára tette 645

Kívánságlistára tette 477

Kölcsönkérné 11


Kiemelt értékelések

Karinthy>!
John Williams: Stoner

BRILIÁNS ez a könyv, így nagybetűsen.

A Stoner egy olyan mű, amely végtelenül jól esett a szívemnek, lelkemnek. Számomra elképesztő, hogy mennyire jó nyelvezettel kezeli a témát az író. A borító színösszeállítás ( fekete-fehér) pontosan kifejezi a könyv egyszerűségét. Csak semmi csinnadratta.
Tulajdonképpen egyetlen életút a regény. Gyerekkor után felnőtté válás, eszmélés pillanatai, elhibázott házasság, amit majd a megtalált szerelem édes bús meséje követ.
Mondhatnék nagy szavakat ezzel a történettel kapcsolatosan, de azt hiszem azért hat mindenkire, mert a szerző megszólaltatja Stoner alakjában a kisembert .
Nem csinál hőst belőle, csupán csak pár pillanatra emelkedik felül önmagán, ám mindig kívülállója életének, sorsának, környezetének.
Erősen magával ragadó a regény, mert vajon ki nem érzi úgy, hogy kilóg a sorból, fekete bárány a birkanyáj között?
Azt hiszem kimondhatom, hogy az egyszerű lélek csöppet sem egyszerű végzettel társul..
A Stoner egy olyan könyv, kedves olvasó, amit nem kategorizálni kell, hanem olvasni: behúzódva egy csendes, árnyékos helyre (nyáron), betakarózva valami meleg pléddel (télen), lassan, ráérősen, gyönyörködve.
Stoner csendessége elnyomja az irodalmi harsogást…

Szívből ajánlom!

„Megsejtette, hogy tíz év késéssel ugyan, de kezdi felfedezni önmagát; és az alak, akit most látott, egyszerre több és kevesebb is volt, mint aminek addig képzelte. Végre kezdte tanárnak érezni magát, olyan embernek tehát, akinek számára a könyv a valóság, akinek megadatik a művészet méltósága, és mindennek semmi köze ahhoz, hogy emberként milyen nevetséges, gyenge vagy éppenséggel alkalmatlan.”

6 hozzászólás
Kuszma>!
John Williams: Stoner

Ez a könyv bizonyság arra, hogy a teljesség az egyszerűség eszközével is ábrázolható. És amellett is elég erős érv, hogy csakis így ábrázolható – bár természetesen ebben azért nem lehetünk annyira biztosak. A története maga a cselekmény-minimum: http://moly.hu/idezetek/532125, ennyi, és semmi több. Már a cím is (ízlelgessük: Stoner) a végletekig vitt, már-már provokatív eszköztelenség maga, és Williams a későbbiekben is lenyűgöző következetességgel tartja magát a tisztaság és pontosság eszméjéhez. Stoner története a magány története, Stoner maga pedig a világirodalom egyik legvédtelenebb, és (talán ezért) legszerethetőbb figuráinak egyike. Hozzá hasonló naponta száz, sőt (budapestiek esetében…) ezer is elsétál mellettünk, úgy, hogy észre sem vesszük, Williams pedig képes úgy bemutatni őt, mint a világ köldökét, egy embert, aki önmagában egy univerzum – pedig hát mi történik vele? Szinte semmi. Az író mindezt teszi úgy, hogy nem pszichologizál, nem mászik bele senki fejébe – csak leírja a puszta eseményeket és a rájuk adott reflexiókat, én pedig egyszerre érzem, hogy mindent tudok Stonerről, és hogy nem tudok róla semmit. Visszafogott, keserű és mégis: gyöngéd szöveg. Elképesztő írói teljesítmény. (És a fordító előtt is le a kalappal: Gy. Horváth László.) Per pillanat az idei év könyvének tartom, de hogy a legszűkebb listán ott a helye, az ziher.

55 hozzászólás
Málnika P>!
John Williams: Stoner

”És mint minden utazó, ő is úgy érezte, sok mindent kellene még elvégeznie, mielőtt útnak indul, de sejtelme sem volt róla, hogy mi lenne az.”

A Stoner a hétköznapi élet regénye, ám egyáltalán nem középszerűen tálalva. William Stoner sorsát 19 éves korától követhetjük benne nyomon, a regény egy teljesen átlagos, ezáltal pedig egyben egy hihetetlenül megrázó életutat mutat be. Írója zseniális érzékkel ragadja meg a szürkeséget és a mindennapokat.

Williamet szülei egyetemre küldik, hogy agrártanulmányaival jobban segítségükre legyen majd a családi tanya vezetésében. Az angol irodalom kurzuson azonban az oktató egy kérdésével mindent megváltoztat a fiúban, hatására szakot vált, így lesz tanár belőle azon az egyetemen, ahol végzett. Majd feleségül veszi az első lányt, aki felkelti az érdeklődését, így ha távolról szemléljük, úgy tűnik, hétköznapi hősünk kiválóan teljesíti a felnőtt lét elvárasait, hivatása és családja lesz. Ám ez az átlagos élet rengeteg kihagyott lehetőséget, megalkuvást, kudarcot, megbánást és belenyugvást rejt. A szoros környezetében élő emberek pedig megkeserítik mindennapjait, Stonerünk azonban ezt is sztoikusan tűri. Közben könyörtelenül telik az élet, repülnek a napok, a hetek, az évek. Míg olvasás közben teljesen letaglóz és megrendít Stoner sorsa, lehetetlen nem párhuzamot vonni saját életünkkel, amelyben tesszük a kötelességünket, rendületlenül hajtjuk a mókuskereket, evickélünk a hétköznapok buckáin, de vajon ennyi lenne az élet…

14 hozzászólás
szadrienn P>!
John Williams: Stoner

Végtelenül szelíd, nyugalmat árasztó, szépséges próza.
Nem a nagy tragédiákról és lázadásokról szól, hanem a csendes beletörődésről, a türelemmel viselt magányról és középszerűségről, és arról az alázatról, ahogyan megtanulunk kudarcainkkal, csalódásainkkal, illúzióink szertefoszlásával együtt élni. A tucatsors himnusza ez, közel hajol az átlagemberhez és mélységes empátiával tekint küzdelmeire, fájdalmaira és kis örömeire.
William Stoner, a főszereplő élete önmagában is teljes, tökéletes univerzumként jelenik meg, ahol minden kis döntés komoly belső feszültséget hordoz, és minden választás drámai, mert meghatározza a sorsa további irányát és nincs belőle többé visszaút.
Néha felvillannak azok a jelenségek, amelyek kiragadják korlátai közül, öntudatra ébresztik és szikrázó életre tudják kelteni a személyiségét, köztük a szerelem, egy hamis vallás mennyországa és a szülővé válás, de ezek hatása nem lehet tartós.
A hivatás, a mások érdekében végzett egyetemi tanári munka már sokkal szilárdabb megtartó erőt képvisel, és megjelenik az irodalom iránti szűnni nem akaró szenvedély is, és a gyönyörű folyamat, ahogyan kibomlik és kiteljesedik.
Az irodalom szeretetét, a nyelvét, a szív és szellem misztériumáét, amely betűk és szavak apró, furcsa, váratlan kombinációiban, a fekete és hideg nyomdafestékben mutatkozik meg, a szeretetet, amelyet eddig úgy rejtegetett, mintha törvénytelen és veszedelmes valami lenne, szabadjára engedte végre-valahára, előbb csak bizonytalanul, azután merészen, majd már büszkén.
Az egyetemi élet megjelenítése is különleges, egyrészt a külvilág ellen védelmező zárt burok és a tudás fellegvára, másrészt azonban sajátos belső szabályrendszerében benne rejlik az intrika és a csapda lehetősége is, a szabadság korlátozása.
Az apró egyéni küzdelmek hátterében két nagy világégés zajlik le jelentős veszteségekkel, de a történelem morajlása végig csak komor kulissza marad, a fókusz a személyes történéseken van.
A regény szövege a végletekig letisztult, de visszafogottságában is lenyűgöző, néha leheletfinoman, szinte óvatosan jelenik meg a külvilág, a táj, a természet, az egyetemi környezet, ellenpontozva az állandóan jelen lévő belső életet, a főhős lelki vívódásait.
Méltóságteljesen és nagyon csendesen, szinte észrevétlenül zajlik le az ábrázolt életút, de a mélyen együttérző láttatás mégis különlegessé, egyedivé és megismételhetetlenné teszi ezt az életet, amely végül nem vár vigaszt vagy elismerést, és nyomtalanul tűnik el.

5 hozzászólás
Csabi>!
John Williams: Stoner

50 évbe telt, hogy ez a könyv eljusson hozzánk, de megérte várni. Szinte egy szuszra (na jó, kettőre) olvastam el 350 oldalt, nem tudom, előfordult-e már velem valaha. Gondolhatnátok, hogy valami izgalmas kalandregény ez, és abból a szempontból, hogy az élet egy kaland, az is. Főhősünk William Stoner, akinek életét az író gyakorlatilag az első bekezdésben összefoglalja – valaki ezt úgy mondaná, hogy elspoilerezi –, de higgyétek el, érdemes elolvasni a továbbiakat is. Miért tesz ilyent egy író? Na, biztos mondani akar valamit, küldetéstudata van neki, vagy ilyesmi. Vagy csak egy írói fogás, és egész máshogy alakulnak a dolgok. De nem, Stoner valóban elvégzi az egyetemet, irodalomtanár lesz, megnősül, sosem épít karriert, majd miután szinte ki sem tette a lábát az egyetemről, 65 évesen meghal. Izgalmasan hangzik, mi? Nem. És mégis az.
Stoner nem buta ember, igaz, nem is egy zseni. Csak egy a sok közül, aki megtalálta a hivatását, és ha hagyják, akkor jól is csinálja. Ez a regény az amerikai álom antitézise. Stoner nem csinál semmi rendkívülit, nem lesz nagy ember, csak éppen a saját erkölcsei szerint leéli az életét, és mivel az ő szemével látjuk ezt az életet, együtt érzünk vele, ő lesz a mi hősünk, mert magunkra ismerhetünk benne. Végig foglalkoztatott a kérdés, hogy Stoner tényleg egy pozitív hős, tényleg neki volt igaza, jól csinálta? Egy átlagélet nagyjából hasonló kerékvágásban folyik, van néhány fontos döntés, amit meg kell hozni az életben, és aztán úgyis az ember habitusa határozza meg az irányt. És Stoner? Otthagyja a nehéz paraszti munkát, hogy egyetemre járjon, majd úgy dönt, hogy nem lesz gazdász, hanem inkább irodalmár. Aztán ott marasztalják az egyetemen, tanítani kezd, megismerkedik egy lánnyal, feleségül veszi, és kiderül, hogy nem illenek össze, később szerelmes lesz, de nem képes addigi életét feláldozni a szerelemért, majd egy szakmai-erkölcsi vitában összeveszik felettesével, amivel egy életre elássa magát az egyetemen. Ezek voltak Stoner döntései. Felismerhette volna, hogy az a lány nem hozzávaló (én már az elején tudtam, ahogy megláttam), félredobhatott volna mindent a szerelméért, engedhetett volna a vitában, végül is egy marginális kérdés volt. És ha én akkor úgy döntök, hogy…? Nos igen, ez az egyik mondandója Williamsnek, az életed a tiéd, te döntesz, és aztán te járod végig az utad. És ha nem jól döntesz, na bumm, az a pár jó év, ami volt, az mindig a tiéd lesz. Persze visszanézni azért elég keserű dolog.
A szöveg végig szenvtelenül szól hozzánk, mint ahogy az egész történetben a szeretet a legritkábban előforduló érzelem, de mégis megérinti az embert, a végén szinte fojtogató, ahogy az utolsó időkről olvasunk. Ezzel szemben vannak igazán izgalmas részek is, főleg a Walkerrel való összecsapás, ami szinte krimiszerűen feszült. Ez a Stoner, egy intellektuális kaland, miközben olvasod a szöveget, magadat olvasod bele, te leszel Stoner, és tudod, akárhogy is döntesz, nem te leszel Amerika (megfelelő ország behelyettesítendő) hőse.

13 hozzászólás
Suba_Csaba P>!
John Williams: Stoner

Vannak könyvek, amelyeket hosszú hetekig, hónapokig tartogatok azért, hogy a megfelelő időben kerüljön a kezembe. Februárban a TélApás kihívásom link lezárásaként olvastam el ezt a kötetet, mely nemes egyszerűségében az életről szól. Egy olyan férfiról, aki tanár, apa, férj, csakúgy mint én. Neki is vannak hepehupák az életében, ő is éli a szürke hétköznapokat, megvívja a maga csatáit a magánéletében és a munkahelyén is. Stoner egy közülünk. Williams pedig úgy írta meg ez a regényt, hogy közel 60 évvel a megjelenése után is teljesen mainak hat. Rengeteget adott, sok mindent tanított és önvizsgálatra késztetett. Olyan könyvélmény volt, amit szeretnék majd újraélni a szerző más köteteivel. Remélem sikerül!

>!
Park, Budapest, 2021
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633557532 · Fordította: Gy. Horváth László
vargarockzsolt>!
John Williams: Stoner

Habzsoltam. William Stoner csodálatos, kalandos, boldog-boldogtalan élete.

Az elbeszélői hang ismerős volt* és végig fogva tartott.
Sokak szerint ebben az életben nem történik semmi, ez a könyv a SEMMI elfogadásáról, a beletörődésről szól – én nem értek ezzel egyet. A kapcsolat nyilvánvaló Ady és Kosztolányi felé**, de John Williams nyilván nem olvasott magyar költőket, inkább Hesse Üveggyöngyjátékának Kasztáliája*** és Thomas Mann Varázshegyje járhatott a fejében – ez utóbbiból két lényeges motívum is feltűnik: találkozás Naphtával és a hóvihar kiváltotta transzcendens élmény.
Keresztény valláserkölcsi szempontból nézve spoiler Stoner bűnös spoiler, de ha már moralizálni kell, akkor egy most megjelent Salamon János cikk**** jut az eszembe:
Az embert nem a politikai, hanem a morális szabadság teszi emberré; nem az ösztöneinek, hanem a morális törvénynek való engedelmeskedés. és …az ember csak annyit ér, amennyi a moralitása, tehát csak annyit, amennyire képes elvi alapon cselekedni.
Innen nézve Stonernek csupán egyetlen bűne van – ha már a tudományra tette fel az életét, akkor nem vállalhatott volna családot, gyereket. spoiler
Stoner esendő ember volt és talán elbukott. Csak egy regényhős, gátlástalanul ítélkezhetünk felette. :)

Ha klasszikus zenét hallgatok, Bachot, Vivaldit, Mozartot, gyakran jut az eszembe, a kortárs zeneszerzők miért nem írnak ilyen műveket? spoiler A Stoner olyan, mint egy klasszikus szonáta vagy szimfónia, nincs benne semmi disszonáns, realista és humanista, az olvasónak végig örömet okoz.

* spoiler
** spoiler
*** spoiler
**** spoiler
***** spoiler

12 hozzászólás
MissFortune>!
John Williams: Stoner

Érdekes a koncepció, mert a könyv elején a szerző mondhatni elspoilerezi az egészét.
Stoner egy átlagos ember, átlagos élettel. Tanul, megházasodik, dolgozik, meghal. Ennyiben össze is foglalhatjuk, ennél azonban mégis sokkal többet ad ez a történet. Megismerhetjük Stoner lelkivilágát, aki tulajdonképpen nem kezdett semmit az életével, nem igazán mert élni, sosem állt ki magáért úgy isten igazából. Nem nőtt a szívemhez, nem kedveltem meg.
Ugyanez elmondható Edith-ről is, a feleségéről. Már az elején is ellenszenvesnek találtam, de aztán ez nagyon kinőtte magát. Jól bemutatta, hogy a házasság nem könnyű, nem cukormáz, igenis tenni kell azért, hogy működjön.

Nem tűnik túl izgalmasnak, mégis az, az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége. Ettől függetlenül nem tudok rá 4 csillagnál többet adni, mert sokszor lehozott az életről. Emlékezetes lesz, annyi biztos.

sztimi53>!
John Williams: Stoner

Az Augustus kapcsán eszembe jutott, hogy ide nem is írtam erről, de talán most megosztanám. Ez a legnagyobb művészet. Az átlagosról írni, a középszerről, olyan emberről, aki mi is lehetnénk. A hétköznapokról, a szürkékről, az unalomról, az életről. De úgy írni, hogy alig lehet kimászni a lapok közül. Nem történt itt semmi különös kérem, csak elmúlt egy élet. Volt egy férfi, élt, tanult, szeretett. Választott, döntött, néha rosszul. Aztán vége lett. De akkor miért érzem úgy hogy ezer éve ilyen jót nem olvastam? Ez a Stoner csodája. Olyan közelinek érezzünk. Mintha rólunk írna. Tulajdonképpen, azt is teszi. Olyan egyszerű az egész, tisztára minimál, mint a borító meg a cím is, csak a döntései dühítőek néha. A döntései, amikért vállalja a felelősséget, bármik legyenek is azok. Mindeközben megértem, sőt remélem, én is így tennék. Régóta nem éreztem már ilyet, hogy nem csak azért utálok dolgozni menni, mert, tudjátok, munka, hanem mert nem olvasnék tovább. És futva igyekszem haza, hogy újra kézbe vehessem, és közben az érzés, hogy átélek mindent, amit a főszereplő, vele imádom az irodalmat, vele szenvedek, vele tudom hogy helytelen a döntés. Mégis meghozza, ahogy én is tenném. Nem feltétlen makacsságból, hanem mert úgy érzi helyesnek. Mondhatjuk életére, hogy eltékozolt, felmerülnek a kudarc, elhibázott szavak, és akkor mi van? Attól nem lehet teljes az élet? Annyira hétköznapi, olyan belenyugvó, annyira szerethető az egész. Vagy egyszerűen csak szép. Olvassátok.

(Visszaadta az olvasás örömét, sőt az irodalomba vetett szeretetet. Ebben az évben nem találtam méltó olvasmányt, ami a gyerekkorom gyomorremegős izgalmát visszaadta volna, ami ennyire jólesett, ami miatt szeretek olvasni. Hosszú idő után először gondoltam arra, hogy fenébe az alvással, inkább olvasok. Rajongok na, és élvezem.)

4 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
John Williams: Stoner

Nagyon régen szerettem volna már elolvasni ezt a könyvet. Sokszor szembejött velem a molyon, láttam a sok 5 csillagot, tehát hatalmas elvárásokkal néztem az olvasás elé.

Elolvastam. Gondolkodtam. Miért ad erre mindenki 5 csillagot? Hiszen Stoner csak egy egyszerű, átlagos, hétköznapi ember, vagy még talán az sem, és az egész könyv egy félresikerült életről szól.
A folytatást a blogon olvashatjátok el: http://konyvutca.blogspot.hu/2017/12/john-williams-stoner.html

11 hozzászólás

Népszerű idézetek

Morpheus>!

Élete negyvenharmadik évében William Stoner megtanulta, amit mások jóval fiatalabban tanulnak meg: hogy az ember nem azt szereti utoljára, akit először szeretett, s hogy a szerelem nem vég, hanem folyamat, aminek során egy ember megpróbál megismerni egy másikat.

246. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem · William Stoner
Kuszma>!

Igen fiatalon Stoner azt hitte, a szerelem abszolút létállapot, amelyhez, ha szerencséje van, az ember hozzáférhet; érettebben úgy döntött, hamis vallás mennyországa az, amire csak derűs hitetlenkedéssel, szelíden ismerős megvetéssel és kínos nosztalgiával tekinthet. Most, középkorúan kezdett rájönni, hogy nem kegyelmi állapot, nem is önáltatás; a valamivé válás emberi folyamatának látta most, olyan helyzetnek, amelyet pillanatról pillanatra, napról napra újra feltalál és alakít az akarat, az értelem, a szív.

247. oldal, 13. fejezet (Park, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: szerelem · William Stoner
12 hozzászólás
szadrienn P>!

Néha a könyveibe mélyedve, hirtelen tudatára ébredt, mennyi mindent nem tud, mi mindent nem olvasott még el, és a megnyugvás, amire törekedett, nyomban szertefoszlott, amint felmérte, milyen kevés ideje lesz az életben, hogy annyi mindent elolvasson, hogy megtanulhassa, amit még tudnia kell.

28. oldal

gesztenye63>!

És mint minden utazó, ő is úgy érezte, sok mindent kellene még elvégeznie, mielőtt útnak indul, de sejtelme sem volt róla, hogy mi lenne az.

17. fejezet

4 hozzászólás
robinson P>!

Negyvenkét éves volt, semmit sem látott maga előtt, aminek örülhetne, és vajmi keveset maga mögött, amire szívesen emlékezne vissza.

230. oldal

szadrienn P>!

Az irodalom szeretetét, a nyelvét, a szív és szellem misztériumáét, amely betűk és szavak apró, furcsa, váratlan kombinációiban, a fekete és hideg nyomdafestékben mutatkozik meg, a szeretetet, amelyet eddig úgy rejtegetett, mintha törvénytelen és veszedelmes valami lenne, szabadjára engedte végre-valahára, előbb csak bizonytalanul, azután merészen, majd már büszkén.

117. oldal

Málnika P>!

És hirtelen, amint kimondta a szavakat, tényleg nem volt jelentősége. Egy pillanatra átérezte ennek igazát, és hónapok óta először legördült a szívéről az elkeseredés súlya, amelynek nagyságát eddig fel sem mérte egészen. Szinte kótyagosan, majdnem nevetve ismételte meg:
Tényleg nincs jelentősége.

239. oldal (Park, 2020)

2 hozzászólás
morcos>!

Azután elmosolyodott, mintha egy emléken; eszébe jutott, hogy hatvanéves, hogy túl van már az ilyen szenvedélyen, ekkora szerelmen.
De nem volt túl rajta, tudta, nem is lesz soha. Ott volt a fásultság, a közöny, az eltávolodás alatt engesztelhetetlenül, állhatatosan; mindig ott volt. Ifjúkorában nagylelkűen, felelőtlenül tékozolta; a tudásnak adta, amelyet – hány éve is? – Archer Sloane fedett fel előtte; Edithnek adta, az udvarlás és házasságkötés első vak, ostoba időszakában; és Katherine-nek úgy, mintha még sohasem adta volna oda senki másnak. Élete minden pillanatának adta a legkülönfélébb formákban, s talán akkor a leginkább, amikor nem is volt tudatában. Nem a szellem, nem a test szenvedélye volt ez; olyan erő volt, amely mindkettőt magában foglalta, mintha csupán a szeretetnek volnának anyagai, sajátos szubsztanciái. Egy nőnek, egy versnek mondta egyszerűen: nézz rám! Élek.

317. oldal (Park, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
Kkatja>!

Azon a nyáron újraolvasta a klasszikus és a középkori latin nyelvű költőket, különösen a halálról szóló verseiket. Újból elámult, milyen könnyedén, méltóságteljesen fogadták a halál tényét a római lírikusok, mintha a nemlét, amivel farkasszemet néztek, csupán elismerése volna a leélt esztendők gazdagságának; és megdöbbentette az a keserűség, félelem és alig leplezett gyűlölet, amivel a latin hagyomány kései keresztény követői tekintettek arra a halálra, amely nekik, akármilyen bizonytalanul is, de gazdag és boldog öröklétet ígért, mintha a halál és az ígéret csupán életük kicsúfolása, megrontója lenne.

55. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál · költészet
robinson P>!

Az egyetemen éppen úgy dolgozott, mint odahaza a tanyán – alaposan, lelkiismeretesen, örömtelenül, keserűség nélkül.

15. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a Hold / Szerelem csütörtök
Stephen King: Kedvencek temetője
Vladimir Nabokov: Lolita
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a hold
Szerb Antal: Utas és holdvilág
N. H. Kleinbaum: Holt Költők Társasága
Kathrine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen
John Steinbeck: Egerek és emberek