Nyúlcipő (Nyúl 1.) 207 csillagozás

John Updike: Nyúlcipő John Updike: Nyúlcipő John Updike: Nyúlcipő John Updike: Nyúlcipő John Updike: Nyúlcipő John Updike: Nyúlcipő

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nyúl ​– nemrég még egy kisváros középiskolájának kosarassztárja, ma, huszonévesen, az 1950-es évek vége felé áruházi ügynök – nemigen akar beleszokni a házaséletbe. A gépies-népies amerikai udvarlás után (légyottok kölcsönlakásban meg az autó hátsó ülésén) feleségül vett Janice hamar teherbe esett, és máris iszik: az asszony méla unatkozása mintegy eljövendő életük szürkeségét vetíti a körvonalazatlan, de igen intenzív ábrándokat kergető Nyúl elé. Azt a fajta szürkeséget, amely szülei megsavanyodott házasságában, apja robotéletében, apósa kisszerű ügyeskedésében, anyja és anyósa örök elégedetlenségében ölt testet előtte.

Az első szökési kísérlet csupán egy eszeveszett autózás, a második azonban egy prostituált karjai közé vezet – Ruthban az igazi szerelem (talán csak félig csalóka) ígéretét látja hősünk. Ám Janice közben megszüli második gyereküket, s Nyulat visszarántja a kötelesség – testi-lelki terelgetői nemcsak a család, a mindkét ági szülők, a munkáját fáradt-lelkesen… (tovább)

Eredeti mű: John Updike: Rabbit, Run

Eredeti megjelenés éve: 1960

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek, Európa Modern Könyvtár

>!
XXI. Század, Budapest, 2018
352 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155759703 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
XXI. Század, Budapest, 2018
352 oldal · ISBN: 9786155759710 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Európa, Budapest, 2002
368 oldal · ISBN: 9630769006 · Fordította: Réz Ádám

4 további kiadás


Kedvencelte 30

Most olvassa 19

Várólistára tette 176

Kívánságlistára tette 59

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth IP
John Updike: Nyúlcipő

Mikor nemrég többen is értetlenül nézték kínlódásomat az Utas és holdvilággal, magam is óriási bajban voltam, hiszen nem tudtam jól kifejezni, hogyan tudott volna Mihály története igazán megfogni, miként lehetett volna Szerb alapötletét úgy kifejteni, hogy a bennem felmerült kérdésekre is megadhassa a válaszokat. De most boldog vagyok, mert Updike megírta azt a regényt, ami számomra a maga teljes egészében körüljárta az Utas és holdvilág konfliktusát (is): ez lett a Nyúlcipő.

A két szöveg közötti nyilvánvaló párhuzamot talán nem is kell magyarázni, alapvető eltérés viszont köztük, hogy miközben Szerb utazója tudatában merül el könyékig, keresendő és felfejtendő a lázadó lélek érzéseit és rögeszméit, addig Updike Nyúl barátunkat legelsősorban közösségi lényként ábrázolja. Nála a főhős minden egyes megmozdulása és cselekedete hatással van a körülötte lévő világra, ő az a kavics, amit a sors megkacsáztatott egy tóban, tucatnyi hullámot indítva el szerte a nyugodt vízfelszínen. Az Utas és holdvilágból általam nagyon hiányolt motívumok – például a hozzánk közelálló, tőlünk függő emberekkel szembeni felelősségünk, vagy a mások által elkövetett, de mégiscsak a mi lelkünkön száradó bűnök problémája – ebben a kötetben központi szerepet töltenek be, erre pedig azért van elég helye és ideje az írónak, mert Nyúl lelki vívódását földhözragadtan, végtelenül realistán ábrázolja, nem szentel neki a szükségesnél nagyobb lélektani mélységet. Ez azért nem probléma, mert Nyúl nem egy kiemelkedő individuum, hanem egy átlag-amerikai kispolgár. Egy középiskolai sportsztár, aki korán házasodik, keresztény neveltetésben részesül, átlagos munkát végez, van egy átlagosnál picit drágább kocsija a körülmények összejátszása miatt, és kész – Nyúl életében nincs semmi különös, benne sincs semmi különös, gondolkodásmódját nem befolyásolják a múlt árnyai, eltitkolt traumái, vagy legalábbis nem jobban, mint bármelyikünk esetében.
Persze Updike is megtehette volna, hogy lázadójának egy művészlélektől, egy elvont gondolkodótól, zsebfilozófustól kölcsönzi a jellemét, de ebben az esetben a mű társadalomkritikus éle kicsorbult volna – elvégre Nyúl szabadságvágya ott van mindenkiben. Bárki eljátszhat azzal a gondolattal, ami őt a vélt-valós szabadság felé kormányozza, anélkül, hogy fél gyerekkorát az Ulpius-házban töltötte volna. Nem is kétséges, hogy az ötvenes évek Amerikájában, a berregő fridzsiderek, egész nap sugárzó televíziók és konyhai robotgépek világában sokan törtek ki úgy a megpenészedett amerikai álomból, hogy heti fizetésüket zsebre vágva útra keltek a meleg Dél, vagy a távoli Nyugat felé, hátrahagyva feleséget és gyermeket, barátokat, lelkipásztort, mindent és mindenkit egy új kezdet reményében. Ennek hátterében ugyanúgy állhat a felelősségérzet nyomasztó terhe, mint a szabadság utáni vágyakozás, az iskolai sportteljesítmények hatására átélt hősstátusz visszavágyása a szürke, dolgos hétköznapok posványa helyett.
Mert egyébként tegyük hozzá, Nyúl egy jó amerikai – tudunk vele szimpatizálni, gondolatvilágában nincsenek kimagasló defektek, egyszerűen csak rá kell döbbennie az olvasónak, hogy ő lesz az a kártyalap, amit a szellő felkap és kifúj az ablakon, miközben a kártyavár összedől az asztalon. És ez a dráma bizony sokszereplős, akárcsak az élet.

Rendkívül szimpatikus írás, jó hozzáállással közelít meg fontos problémát. Ajánlott, főleg most, hogy újabb, igen szép kiadást is kapott, de antikváriumi példányai sem beszerezhetetlenek!

>!
Európa, Budapest, 1979
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630718111 · Fordította: Réz Ádám
19 hozzászólás
>!
Bla IP
John Updike: Nyúlcipő

A Pulitzer-Díjas Updike művészetének legfonotosabb tárgya az amerikai kisváros és a protestáns középréteg élete. A banalitásokkal teletűzdelt kisvárosi világot, az eseménytelen középszerűséget ragadta meg Harry Angstrom – középiskolai gúnynevén csak Nyúl – figuráján keresztül, aki az amerikai átlagpolgár megtestesítője. Középiskolai kosárlabdás sikerei és gyors házasság-kötése után Nyúl a kiúttalan kisvárosi mindennapokba süllyed, amit néha tudomásul vesz, néha pedig kitörési kísérletekkel próbál kiszabadulni a sivár életforma börtönéből. Szembesülése a család felelősségével elég nehéz megpróbáltatás számára. De én majdnem szimpatizáltam Harryval – mikor huszonévesen először olvastam a regényt, átéreztem a problémáit, útkeresését – ma úgy érzem szánni való szerencsétlen, de fiataloknak kitűnő útmutatást ad Updike a drámai befejezéssel.

>!
Bleeding_Bride ISP
John Updike: Nyúlcipő

Az alábbiakban jegyzet mondatok még annyira sem nevezhetőek „értékelésének” az adott könyvnek, mint legtöbb pár soros agymenésem. Előre megjegyzem.

Saját magam motiválásra olyan kihívásokat vadásztam, amik mindenféle 1001 lista, muszáj olvasni klasszikus, meg hasonló könyvek olvasását díjazzák, mert saját célom is ezekből a hiányosságaim pótolni, de egy plecsni nem árthat, hogy ténylegesen dolgozzak is az ügyön. Így került a kezembe még a nyáron Nyúl.
Rettenetesen untam, de olvastatta magát, érdekelt, valami lesz-e, ugyanakkor érjek a végére, ha már elkezdtem. Megkönnyebbültem, hogy vége, akkor fedeztem fel, hogy ez egy jó kövér sorozat első része, majd elájultam.

Aztán addig ülepedett, anélkül, hogy elmélkedtem volna rajta egy percet is, hogy most, mikor pótolgatni akartam a kihívásos polcaim- csillagozásaim, ránézve a listámon a címre, elöntött az érzés, hogy Nyúl egy hatalmas könyv, és meg kell szereznem a folytatást.

Ennek így nem sok értelme van, lehet pszichológust kellene keresnem, de úgy látszik, hogy Nyúl történetének ha nem is sikerült rögtön megérinteni a szívem, a habitusa, a realitást nélkülöző, logikátlan döntései és lépései bőröm alá bújtak és megfertőztek.

4 hozzászólás
>!
Annamarie P
John Updike: Nyúlcipő

Harry Angstrom, azaz Nyúl a főszereplője John Updike sorozatának. Bár azt is gondolhatnánk, hogy ez a könyv nem is feltétlenül az első része az ötkötetes életműnek, mivel az elején rögtön belecsöppenünk valami okozatnak tűnő jelenetbe.

Harry egy délután elmegy, hogy elhozza kisfiát a mamáktól, s felesége, Janice kérésére még beugorjon cigarettáért is visszafelé. Janice a kocsit az egyik, a gyereket a másik mamánál hagyta. Főhősünk ott vacillál, hogyan érdemes ezt a három helyet útba ejteni, s végzetére a rossz útvonal mellett köteleződik el. Talán itt dőlt el minden, hogy előbb a kocsiért ment, s nem a fiáért. Mert az autóba beülve meglegyintette valami, amit a szabadság szelének nevezhetnénk. A huszonhat éves családapának, a középiskola, nem is olyan rég még körülrajongott kosaras sztárjának szűkké válik az a világ, amibe belekényszerült. Mi is lehetne alkalmasabb eszköze a férfi függetlenség utáni vágyának ábrázolására, mint egy autó. Az utak szabadsága, a végtelen amerikai puszták hívogatása kézzel tapintható. Talán még akkor is megváltozhatott volna minden, ha Nyúl visszafordul, és hazamegy. De nem.

Ebből az alaphelyzetből bontakozik ki a Nyúlcipó története, amely hűen ábrázolja az ötvenes évek álmatag amerikai illúzióit, s mind között a legnagyobb szemfényvesztést, hogy mindent megtehetsz büntetlenül, tetteidnek nem lesz következménye.

Nem könnyű szeretni ezt a könyvet. Nem egy vonzó világ az, amiben a szereplők megjelennek, és mind Nyúl, mind Janice jelleme elég visszataszító. Az alkoholba menekülő, minden szempontból kiábrándító feleség és anya, valamint a gyerekes szinten megrekedt családfenntartó apa alakjával is nehéz azonosulni. Harry valóban Nyúl. Gyáva, képtelen szembenézni, és felvállalni bármilyen döntést. Úgy megy el, hogy nem megy el, és úgy jön vissza, hogy nem érkezik meg sehova.

Bár elismerem a szerző zseniális atmoszférateremtő nagyságát, de engem nem sikerült bevonnia ebbe a történetbe. Én nem éreztem át egyetlen szereplő helyzetét sem.

1 hozzászólás
>!
kaporszakall
John Updike: Nyúlcipő

Tudja, csak úgy lehet eljutni valahová, ha elhatározzuk, hogy hová akarunk menni, és odamegyünk.

Ez a mondat egy vén vidéki benzinkutas szájából hangzik el, hősünk balsikerű autós menekülési kísérletének közepén, amikor az öregtől a szomszéd városok nevét tudakolja. Hősünk? Inkább antihősünk: lusta, kéjsóvár, ingadozó, mint a metronóm mutatója; az élet két nagy döntését, a pálya- és a párválasztást már idejekorán sikeresen elb_ta, illetve nem is választott – inkább csak belesuttyant abba a helyzetbe, ami elsőre kínálkozott.

Az ötvenes évek vidéki Amerikájának látlelete egy 28 éves író tollából, figyelemreméltó pontosságú (bár helyenként még kissé szószátyár). Amit kapunk, lehangoló, de az ábrázolat maga plasztikus. Magunk is látjuk, halljuk, szagoljuk, sőt, szinte tapintjuk mindazt, amiről olvasunk – egy érett szerző ugrik itt elébünk, szinte teljes irodalmi fegyverzetben. S mire használja arzenálját? Hogy a képünkbe tolja ezt az elvtelen nyikhajt…

Ha azt hisszük, hogy a felnőni soha nem akaró fiatalok a mai kor termékei (’az óvodából a középső csoport a legjobb – a bilizést már elhagytuk, de az iskola, a förtelmes ábécéjével még biztonságos távolságban volt’), akkor vessünk csak egy pillantást Nyúlra. Az önfelmentés bajnoka, aki még az egekben trónoló, szülei hagyatékából megörökölt Istenre is csupán azért sandít fel, hogy mérlegelje: nem ruházhatná-e át rá az erkölcsi felelősség egy részét… Ritka gusztustalan példány – nekem Tersánszky Kakuk Marcija sokkal kedvesebb (magyar nemzeti olvasónak magyar nemzeti naplopót…!)

Jó könyv, amit a főfigura miatt mégis meglehetősen utálok. Csillagozom közel a maximumot, de mintha a fogam húznák. S az utolsó lapon ész nélkül nyargaló Nyúlnak szívesen utánakiáltanám Szörényi sorait:

Hej, barátom, te is figyelj; nyisd ki végre a szemed:
keskeny úton egy irányba haladnak az emberek.
Száguldanál egyre messzebb, gyorsan mint a képzelet,
de két pej lovad egy fenékkel soha meg nem ülheted…

>!
Frank_Spielmann I
John Updike: Nyúlcipő

VIGYÁZAT! HOSSZADALMAS, AGYZSIBBASZTÓ ÉRTÉKELÉS KÖVETKEZIK! GYENGÉBB IDEGZETŰEK FORDULJANAK EL, VAGY GÖRGESSENEK TOVÁBB! megértésüket köszönjük

Az vesse Nyúlra az első követ, aki sosem gondolt arra, hogy otthagyja a szépen felépített életét, a túlságosan is rendezett családját, és új izgalmak után néz. Az, aki sosem akart szabad lenni. Lehet azt mondani a főhősre, hogy lúzer, lehet azt is mondani rá, hogy szemétláda (ennek még vannak szinonimái, és most nem a kukára gondolok), lehet nem szeretni, de akkor csak egyszerűen nem értjük meg őt. Persze ehhez elsősorban férfiagy kell. (Nyúl családja persze nem rendezett :))

A férfiak és nők különbségéről is szól ez a könyv: a nők anyai ösztöne, családcentrikussága szemben áll a férfiak kínzó szabadságvágyával. Ami egy nőnek egy család tönkretétele, az a férfinak megszabadulás a börtönből. Teljesen természetes ez, hiszen a nő feladata a gyereknevelés, a kis és nagy gyerekekről (férfiakról) való gondoskodás, így aztán a nő sokkal érettebb, bölcsebb, „komolyabb”, „felnőttebb” lesz mindig is, mint a férfi. Ezért szeretjük őket, valljuk be. Elszakadunk életünk első (és talán legfontosabb) nőjétől: az anyánktól, hogy aztán más nőkben keressük meg az anyát, aki gondoskodik rólunk. Itt az ideje rádöbbenni: a nők vannak fölül, mindig is ők voltak fölül. A férfiak szabadsága csak látszólagos: a nők engedik a kis kalandokat, a tapasztalatok szerzését, és ha egy nő egyszer megkaparint minket, harcolhatunk a sors ellen, úgyis nála fogunk ki kötni. Minden út végén ő áll. És ez talán így is van jól.

És ha az ember (itt: férfi) már nem érzi az anyai gondoskodást, akármennyire is szereti a nőt, elmegy (nem minden esetben persze), és próbál újabb anya-pótlékot keresni. Lásd ebben a könyvben Nyúl viselkedését.

És persze lehet, hogy nem is így van. Sőt, ez biztos. Nekem így van. Be kell látnunk, hogy nincs egy igazság, csak igazságok vannak, mindenkinek a sajátja. És a legnehezebb dolog a világon elfogadni, hogy a többieknek is igazuk lehet. Ez szörnyű dolog, mintha azt ismernénk el, hogy nekünk nincs igazunk. Pedig de.

Ez a könyv részben egy zseniális férfi-lélektan, másrészt szórakoztató regény, harmadrészt… Sokrétegű regény, és persze írás közben Updike biztosan nem gondolt arra, hogy „na, most írok egy könyvet arról, hogyan is működnek a férfiak”, mert az igazi írók nem így dolgoznak. Biztos vagyok, hogy a világirodalom legnagyobb zsenije, Shakespeare is a szórakoztatást tartotta elsődleges célnak, hiszen az író elsősorban nem magának ír, hanem azoknak, akik olvassák.

Bevallom, én szerettem Nyulat, és semmi kivetnivalót nem találtam a viselkedésében. Fut ebben a könyvben, fölveszi a nyúlcipőt, és a nagy rohanásban néha megbotlik, ennyiről van szó.

Azt sem mondom, hogy itt a nő lenne a hibás, pedig ez kényelmes gondolat lenne. A férfi szerint a nő a hibás, a nő szerint a férfi. Szerintem senki nem hibás. Különbözünk nagyon sok mindenben, de mégiscsak egyenlőek vagyunk. Nem jobb egyik nem sem a másiknál. Reménykedjünk, hogy a különbségeink úgy illeszkednek egymásba, mint két kicsi legó a jin-jang két fele, és nem reménytelen a férfi-nő kapcsolat. Én már láttam sok-sok évtized óta élő szerelmet: éppen a nagyszüleimnél. Remélem ez nem egy ritka szerencse, hanem mindenkinek lehet benne része. Nyúlnak is. Majd. Valamikor.

És ez a könyv nő-lélektan is kicsit, és talán lelkész-lélektan is. Itt van ez a pap, aki jó pap, segít, és szereti az embereket, és mindig mosolyog (ez nagyon fontos dolog, tényleg), és mégis: nem hisz semmiben. Isten egyik legjobb szolgálója nem hisz semmiben. Ironikus.

A kentaurral úgy voltam, hogy reményt adott nekem Updike, hogy érdemes élni, és lehet boldognak lenni, talán még Isten is van. Istenben még mindig nem hiszek, de arra rájöttem, hogy miért van rám ilyen hatással ez az író. Mert mondanom sem kell, a Nyúlcipő is ugyanezt adta nekem. Persze ennél sokkal többet is, de ez más téma. Azért ad reményt nekem, mert én azt olvasom ki belőle, hogy valóban sokféle igazság van, az életnek, a saját életünknek mi adunk értelmet, így aztán csak rajtunk múlik, hogy milyen is lesz, jó vagy rossz, boldog vagy szomorú. És ehhez nekem szükséges az is, hogy ne higgyek Istenben, mert ha van valaki fölöttünk (képletesen értve), akkor mindez nem igaz. Akkor az ő szabályai szerint kell élnünk, és az nem jó. Talán ez az istenhit okozza szegény Nyúlnak is az állandó rohangálását, hogy nem találja a helyét. Próbál egyszerre megfelelni magának is, és Istennek is, de a kettő együtt, valljuk be, nem megy.

Ne felejtsük el: egy könyv nem csak annyi, amennyit az író beleírt. Ez csak az egyik fele. Talán a kisebbik. A másik része az, amit mi adunk bele, amit belelátunk, „beleérzünk”. Ezt persze mind jól tudjátok, hiszen könyvmolyok vagytok, faljátok a jobbnál jobb könyveket. Ezt akartam igazából mondani: van egy merész gondolatom, miszerint a kincs, a bölcsesség, a szépség mind ott van bennünk, elzárva, és a könyv, a regény, és igazából minden művészet a kulcs, ami előhozza ezek a dolgokat a rejtekhelyükről: a művészet tényleg épít minket. Ez a könyv is, a Mona Lisa is, az üres fehér vászon is, amit kiakasztanak a galériába, mint egy festő főművét, a halálhörgős metálzene is, egy gyöngéd Chopin-darab, minden. Csak ne felejtsük: a művészethez mi is kellünk: nem a művész ad nekünk valamit a művével, hanem mi adunk magunknak valamit azzal, hogy befogadjuk a művét. Vagy valami hasonló. Vagy nem is így van.

A lényeg, hogy nagyon megszerettem ezt a könyvet, folytatom is rögtön a következő résszel, és remélem, hogy Nyúl majd egyszer végre megtalálja azt, amit keres. Én azt hiszem, megtaláltam, hát most már a többiek is találják meg, és minden szép és jó lesz. Na, futás!

22 hozzászólás
>!
ppeva P
John Updike: Nyúlcipő

Száz százalékig biztos voltam benne, hogy én ezt már olvastam. De annyira nem emlékeztem rá, hogy nem is jelöltem be olvasottként. Most, amikor olvasás közben jöttek elő az ismerős részek, arra is rájöttem, hogy nem olvastam végig, csak felibe-harmadába, mert a végét biztos nem felejtettem volna el…
Amikor olvastam, a hetvenes években, nagyjából Nyúllal és Janice-szal voltam egyidős. Még az alaphelyzet is kicsit hasonló volt: 20 évesen, túl korán kötöttem házasságot. Mégse tudtam beleélni magam az ő helyzetükbe, hiszen a hetvenes évek Magyarországa annyira más hely volt, mint az ötvenes évek Amerikája. A hasonlóság annyi volt, hogy akkoriban itt is hamar házasodtak az emberek. És sokan csak azért nem futottak el, mert nem volt hová… Ebből a nézetből furcsa volt nézni, hogy valaki csak beül a kocsijába, és furikázik, meg nem megy be a munkahelyére, meg nem tesz eleget a kötelezettségeinek. Ráadásul a férfiaknak csak a szexen (esetleg kosárlabdán), a nőknek meg a ruhákon-házasságon-tévéműsoron jár az eszük. Mi van?! Hogy ezek a kapitalisták mit meg nem engedhetnek maguknak! Emlékszem, még valami KISZ vitakör (vagy valami hasonló) is volt erről a Nyúlról és az általa képviselt gonosz amerikai gondolkozásról, ahol mindenkinek illett elhatárolódni a Nyúlságtól, és utána elégedetten hátradőlhetett az ember, hogy neki mennyivel jobb. (Lehet, hogy ezért vágtam bele a könyv olvasásába is akkor.)
Pedig Nyúl és Janice (meg sok-sok társuk, amerikai vagy magyar) legnagyobb problémája az volt, hogy fiatalon, éretlen fejjel kötöttek házasságot és vállaltak gyerekeket. Amikor az egyik még csak a szex után, a másik meg az otthoni látszólagos szeretetlenség elől futott volna. Mind a kettő gyerek volt, nagyra nőtt gyerek. Tíz évvel később, lehiggadva, a saját életüket megtalálva, kialakítva sokkal több esélyük lehetett volna egy másik, jobb életre. Egy felelősebb döntésre. Ahol nem az elfutás vagy az ivás a válasz a problémákra.
Mert ne felejtsük el: itt 20 év körüli fiatalokról olvasunk, akiket itt és most még gyereknek tartunk – a regényben meg már házaspárt és szülőt játszanak. Ma mindenki elképedne, ha ilyen korúak belevágnának a családi életbe.
Kíváncsi lettem a folytatásra, hogyan alakul Nyúl és Nyúlék további élete. Mit hoznak ki belőle ez után a reménytelen kezdet után.
Szomorú lettem ettől a történettől.
Fuss, Nyúl, fuss. Egyszer úgyis megülsz majd – az első fészkedben vagy valahol máshol. Ha majd benő kicsit a fejed lágya.

5 hozzászólás
>!
Gregöria_Hill
John Updike: Nyúlcipő

Igazából úgy a felénél szerettem bele ebbe a könyvbe annyira, hogy végül 5*-ot adtam rá, A legelejét veszélyesen untam, fenn is tartom, hogy nem volt akkora nagy antréja a Nyúlnak, hogy lesodorja a fejemet, csak így labdázott és nem akart még hazamenni. Viszont később visszatekintve nyilván éppen ettől volt életszerű, és bizonyára nem csak én untam, hanem ő is, csak ő sokkal jobban és tehetetlenebbül. A többi szinte kauzális volt, kisebb-nagyobb emberi léptekkel a tragédia felé. Jöhetnek lassan a folytatások.

2 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
John Updike: Nyúlcipő

Nehéz szimpatizálni egy olyan szereplővel, aki egészen egyértelműen úgy cselekszik, ahogy mi azt nem szeretnénk. De természetesen erre nincs is szükség, egy irodalmi alaknak nem kell szerethetőnek lennie: pont elég, ha viselkedésével ráébreszt dolgokra, ha elindít olyan gondolatokat, amik egyébként nem fogalmazódnának meg bennünk. Márpedig Nyúl tipikusan olyan figura, akiről olvasva mindannyian egyként hördülünk fel: „csak nehogy ilyen ember legyen belőlem!”. Olvassuk csetlését-botlását, ahogy próbálja minél inkább kikerülni a lehetőségét is, hogy felelősséget vállaljon a tetteiért és a döntéseiért (vagy a döntései hiányáért), ahogy minden megtörténik vele, ahelyett, hogy valamit csinálna – és minden mozzanattal csak még távolabb kerül tőlünk, csak még inkább ráébredünk, hogy milyen kényelmetlen-kellemetlen is róla olvasni.
Ugyanakkor pont amiatt, hogy egyre távolabb került tőlem Nyúl, vált a regény egyre kevésbé érdekessé is számomra. Nem ismerős módon éreztem kényelmetlennek az olvasást, inkább csak fárasztott, hogy ugyanazok a köröket járjuk újra és újra – márpedig úgy érzem, én már elsőre is értettem, hova akarunk kilyukadni. Ügyesen eltalált mellékszereplői és szépen megrajzolt figurái ellenére sem lett az én könyvem a Nyúlcipő, bár valószínűleg megadom az esélyt neki majd úgy tíz év múlva, hátha akkor jobban rá tudok hangolódni.
Eredetileg: http://ekultura.hu/2019/01/01/konyvsalata-margaret-that…

1 hozzászólás
>!
dwistvan P
John Updike: Nyúlcipő

Nem csak amerikai problémákról, hanem a fiatalokat kínzó bizonytalanságról, útkeresésről is szól ez a könyv. Főként menni, futni, lehetőleg elszaladni a döntés elől, a felelősség elől. Érdemes megtanulni, hogy ne csak a saját szempontjaink körül forogjunk, hanem mások szempontjait is figyelembe vegyük. Családban élni nem alkalmi kaland, hanem felelősség. Nem nekibuzdulás, hanem tartós elköteleződés. Az olykor feszült, olykor tragikus példázat főként az útkereső fiataloknak ad útravalót, elrettentő tanulságot.


Népszerű idézetek

>!
Frank_Spielmann I

– Tulajdonképpen nem is lehet azt mondani, hogy prostituált volt. Csak lefeküdt ezzel is, azzal is.

218. oldal (Európa Zsebkönyvek)

3 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

…ha egy nő azt akarja, hogy levetkőztessék, szinte olvad róla a ruha.

83. oldal (Európa Zsebkönyvek)

4 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Nincs jobb hálótárs egy kielégített nőnél. A hasuk mindig is olyan, mint egy párna.

88. oldal (Európa Zsebkönyvek)

52 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

…szerintem, aki felnőtt, az már meg is halt.

108. oldal (Európa Zsebkönyvek)

>!
béka

Tudja, csak úgy lehet eljutni valahová, ha elhatározzuk, hogy hová akarunk menni, és odamegyünk.

30. oldal (Európa Zsebkönyvek)

>!
Frank_Spielmann I

Azt hiszem, az a természetes dolog, ha valaki nem szereti a munkáját. Ha szeretné, akkor már nem volna munka.

243. oldal (Európa Zsebkönyvek)

2 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

A jó meg a rossz nem az égből pottyan. Mi magunk. Mitőlünk függ, hogy mi lesz ilyen, vagy olyan. Szerencsétlenségünkre.

283. oldal (Európa Zsebkönyvek)

>!
robinson P

Janice ránéz.
– Bevágtad egy szemetesbe! Jézusisten. Nem iszol, és most már nem is dohányzol. Minek készülsz te, szentnek?

13. oldal

>!
AeS P

Te szoktad szidni a szajhákat: hát énelőttem nem lesz belőlük liliomos szent, amiért házasságlevél van a retiküljükben.

166. oldal (Európa, 1979)

>!
robinson P

– A gyerek hol van? – kérdi Nyúl.
– Anyádéknál.
– Anyáméknál? A kocsi anyádéknál, a gyerek anyáméknál. Jézusom. Te nem vagy normális.

15. oldal


A sorozat következő kötete

Nyúl sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

J. D. Salinger: Rozsban a fogó
Jack Kerouac: Úton
Jack Kerouac: Úton – Az eredeti tekercs
Jack Kerouac: Doktor Sax
Robert M. Pirsig: A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete
Charles Bukowski: Posta
Jack Kerouac: Átutazóban
Jack Kerouac: Cody látomásai
Gregory Corso: Az utolsó gengszter
Jack Kerouac: Senkiháziak