A ​kentaur 96 csillagozás

John Updike: A kentaur John Updike: A kentaur John Updike: A kentaur John Updike: A kentaur John Updike: A kentaur

Nemzeti Könyvdíj, 1964

A Kentaur egy görög, mitikus történet újramondása modern környezetben. Updike a Nyúl-sorozat első könyvét követően és A Farmot megelőzően írta, az USA-ban eredetileg 1963-ban jelent meg.

Kheirón egy bölcs, nemes lelkű kentaur volt, aki fájdalmas sebet kapott, mégsem volt képes meghalni és lemondott a halhatatlanságáról Prométheusz javára.

Updike huszadik századi változatában az Olymposzból egy kisvárosi középiskola lesz, Kheirónból George Caldwell középiskolai tanár, Prométheusz pedig nem más, mint Caldwell tizenöt éves fia, Peter.

Kheirón agóniáját Caldwell életének utolsó három napja örökíti meg, amelyről az amerikai Nemzeti Könyvdíj zsűrije azt írta:

„…merész beszámoló egy apa-fiú konfliktusról, amelynek során az apa rengeteg mindent nem képes kifejezésre juttatni, fia viszont annál inkább.”

Eredeti megjelenés éve: 1963

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
XXI. Század, Budapest, 2020
272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155955433 · Fordította: Göncz Árpád
>!
XXI. Század, Budapest, 2020
272 oldal · ISBN: 9786155955525 · Fordította: Göncz Árpád
>!
Európa, Budapest, 2004
338 oldal · ISBN: 9630775263 · Fordította: Göncz Árpád

4 további kiadás


Enciklopédia 10


Kedvencelte 8

Most olvassa 9

Várólistára tette 82

Kívánságlistára tette 27


Kiemelt értékelések

robinson P>!
John Updike: A kentaur

A kentaur nem adja könnyen magát, ám cserébe egy emlékezetes olvasmányélményt ad olvasóinak. A kisvárosi tanár megpróbáltatásainak krónikáját olvashatjuk, egy apa-fiú kapcsolat ez mitológiai keretbe ágyazva.
https://gaboolvas.blogspot.com/2020/02/a-kentaur.html

1 hozzászólás
Kuszma>!
John Updike: A kentaur

Szeretem, ha egy író van olyan magabiztos, hogy már az elején megvillantja a végkifejletet. Olyan, mint a bűvész, aki kiáll a közönség elé: na, srácok, ezt és ezt fogom csinálni, de ti mégis meg fogtok lepődni, nem tudjátok kivonni magatok a zsenialitásom alól. Updike egy idézettel nyit Kheirónról, a kentaurról, akinek regénybeli megfelelője (ezt is hamar világossá teszi) Caldwell tanár úr, és mivel tudjuk, mi lett Kheirónnal a görög mitológiában, sanszos, Caldwelltől sem úgy búcsúzunk majd a könyv utolsó lapjain, hogy táncos lábú asszonyokkal enyelegve szőlőt eszeget boldogan egy firenzei kávézó teraszán. Szeretem továbbá, ahogy az író keze alatt a regény szereplői időnként átlényegülnek a görög mítoszok hőseivé. Ez azon túl, hogy eszement írói bravúr, kiválóan jellemzi Caldwell figuráját: ahogy az ókoriak mitológiája is kikopott az általános műveltségből (Babits idejében ha valaki azt mondta, „Danaidák”, már mindenki kente-vágta, miről is van szó, ma meg…), úgy főhősünk is egy anakronisztikus világnézet képviselője. De legjobban azt szeretem, hogy Updike ezt a látomásos, áthallásos prózát nem arra használja, hogy elfedjen valamit, amit nem tud, hanem hogy kiteljesítse azt. Hogy mást ne mondjak: A kentaur a világirodalom egyik legjobb apa-fiú regénye, és minden trükkön, írói maníron túl tökéletesen mutatja be számomra, milyen nehéz elfogadni néha, és egyben milyen szép elfogadni a véletlent, ami két ilyen látszólag elütő embert a legszorosabb vérségi viszonnyal kötött össze.

Ezek után még azt a finom pedagógiai véleményt is el tudom viselni, hogy ha egy tanár nem tart vasszigorral fegyelmet egy osztályban, akkor óhatatlanul lábon lövik nyílvesszővel. Updike (illetve az updike-i főhős) egyébként sincs túl jó véleménnyel a nevelési intézményekről ( http://moly.hu/idezetek/22071 ), de ezen nem lenne szép túl sokat lovagolni. A regénynek ők csupán a hátterét, nem mondanivalóját adják. És hát: ez egy remek regény.

13 hozzászólás
kaporszakall>!
John Updike: A kentaur

Negyvenöt év múltán másodszor olvastam el; s ha első alkalommal az apját szégyellve szerető, vele hadakozó és közben a kamaszodás kínjaival birkózó fiú perspektívájából közelítettem meg a regényt, addig most sokkal jobban figyeltem az elmúlásra készülődő, kétbalkezes, fia iránti érzéseit kifejezni nem tudó kényszerszülte középiskolai tanár alakjára. A kései negyvenes évek vidéki Amerikájának siváran szuggesztív háttere előtt pereg le néhány napban ez a kamaradráma; az egyik legjobb amerikai regény, amelyet erről az időszakról és helyszínről írtak (talán csak Larry McMurtry Az utolsó mozielőadása ad még ennyire kiábrándult látleletet, de az ő esetében a film mélyebb nyomokat hagyott bennem, mint a regény).

Ez a munka számomra Updike mesterműve, amely tökéletesen mentes – az írónál egyébként előforduló – lektür-elemektől, és stílusának áradó, barokkos bősége, az apró részletek precíz ábrázolása Göncz Árpád kitűnő fordításában (mely 1966 óta semmit nem avult) remekül érvényesül. A mitológiai motívumok és az elégikus hangnem miatt nem mindenkinek fog tetszeni, de a töprengő hajlamú molyokat talán hozzám hasonlóan meg fogja ragadni a történet varázsa.

3 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
John Updike: A kentaur

Zseniális regény az apa – fiú, a tanár – diák és a főnök – beosztott közötti viszonyok ábrázolásáról. A mű keretét Kheiron mitológiai alakja és története adja. Updike a kentaur alakjával párhuzamba állítva mutatja be a megkeseredett, önbizalom-hiányos középiskolai tanár lelki vívódásait és mindennapi csatározásait, kudarcait. A történet folyamatosan két szálon fut, hol az apa, hol a fiú szemszögéből látjuk annak a három napnak az eseményeit, amikor apa és fia egymásra utalva próbálják valahogy túlélni ezt a kényszerű helyzetet. Az apa igyekszik gondoskodni a fiáról, a maga sajátos esetlen módján támogatja és védelmezi őt, de érzi, hogy kevés az, amit nyújtani tud. A fiú mindvégig meg akar felelni apjának és szeretne minél kevesebb problémát okozni, miközben őt is folyamatosan kétségek gyötrik. Caldwell folyamatosan küzd és szorong, úgy érzi, hogy élete minden területén kudarcot vallott és csak a megváltó halált érzi az egyetlen lehetséges megoldásnak. Ezzel párhuzamosan látjuk a fiú saját kamasz életének nehézségeit, bőrbetegségéből adódó gátlásait, amire mázsás súlyként nehezedik az apja iránt érzett aggódása. Updike ezen a mitológiai történeten keresztül ismét tökéletes képet fest az amerikai kisvárosi lét mindennapjairól, az egyes élettörténetek szomorú középszerűségéről. A hihetetlenül cirkalmatos, többszörösen összetett mondatokban festőien ábrázolt táj- és személyleírások, hangulatábrázolások miatt kissé nehezen, lassabban olvasható. Ezek a ritkán használt, már-már feledésbe merülő szavakat tartalmazó túlburjánzó mondatok lenyűgöztek, de sokszor eléggé nagy koncentrációt igényeltek az értő olvasáshoz. Göncz Árpád fordítása – még ha az azóta eltelt idő miatt itt – ott kissé avíttnak tűnik is – egy mestermű, ami tökéletesen visszaadja a hamisítatlan updike-i hangulatot.

Frank_Waters I>!
John Updike: A kentaur

Otthonos ez a könyv, kényelmes, belakható: ritkán bújhat be az olvasó ennyire egy regényhősbe… nem is regényhős – egy másik emberbe. A könyvet egyébként be lehetne sorolni a realista regények kategóriájába, de A kentaur ennél sokkal jobb és több. Egy tanár mindennapjaiba kapuk betekintést, és rájöhetünk arra, amire a diákok sosem gondolnak: a tanár is ugyanolyan ember, mint a többi. Esendő, ostoba, fél a haláltól… stb.

Amit mindenképpen fel szeretnék hozni, mint a könyv pozitívumait: elsősorban a gyönyörű, költői nyelv. Látszik, hogy Updike egy ideig festőként működött: ő a szereplőket, a környezetet, a várost, az életet nem leírja, hanem lefesti. Másrészt: végre egy író, aki az embert nem magányos lénynek mutatja be, az életet pedig nem értelmetlen, céltalan valaminek, hanem egy útnak, ahol akadályok várnak ránk ugyan, de csak rajtunk múlik, hogy mennyit tudunk kikerülni, vagy másképp továbbjutni rajtuk… Akármennyire is tragikus ez a könyv, (nekem) azt üzeni: érdemes élni, létezik boldogság, létezik szerelem, talán még valamiféle isten is vigyáz ránk (talán épp saját magunk vagyunk azok: saját őrangyalaink). Ennyi.

11 hozzászólás
Daniella78>!
John Updike: A kentaur

Zseniális könyv! Egyszerűen teljesen lenyűgözött Updike stílusa, különösen ragyogó az első fejezet, ahol Caldwell tanárlétének szenvedéseit összemossa a tudós Kheirón kentaur fájdalmával. Ez az irizálás végighúzódik majd a regényen, Caldwell küszködéseit mitologikus és ezzel kozmikus méretűvé dagasztva, a szorongás és a kisszerű létbe szorult, erős igazságérzetű, érzékeny ember küszködéseinek regénye és egyben egy aparegény is, ami eléggé meglepett. Caldwellt ugyanis többnyire a fián keresztül láthatjuk, aki úgy aggódik apjáért, mintha szerepet cseréltek volna. Nagyon szép könyv és borzasztóan nyugtatanító, szomorú.
Olvasni kellett valamit az ABC-kihívás U betűjéhez, otthon a polcomon nagyjából ezt a feltételt egy könyv elégíti ki: Updike A kentaur c. ütött-kopott kötete. Bevallom nem sok jóval kecsegtetett a borító és az apró szövésű szöveg, de már a Karl Barth mottóra felkaptam a fejem: „A menny emberi ésszel fölfoghatatlan, a föld fölfogható. Az ember maga teremtmény a menny és a föld határán.” Ha mi határlények vagyunk, mennyivel inkább az Caldwell, történetünk egyik hőse, akinek legalább az egyik dimenziója mitológiai időkbe nyúlik, Kheirón kentaur alakjába. Kettévágott férfi, tanárember, aki a regény első sorában máris megsebesül egy durvább diákcsíny következtében, de a mérget legbelül hordja, pontosan ott fáj, ahol a lótest az ember csípőjével összeforr. Caldwell szorong, küszködik, a halálra vágyik, és közben vonzza a föld, élnie kellene, igyekszik Petert, fiát védelmezni, sokszor épp önmagától. Ebben a szédületben osztozik az olvasó is, Updike-nak, a maga pazar festői eszközeivel sikerül húsbavágóan plasztikusan ábrázolnia Caldwell három napjában a hétköznapi élet szorongását, a lét réseibe beszorult (se ki, se be) állapotot, azt kozmikussá dagasztani, ez a zúzda bárkit elnyelhet egy kis városka mellpasztilla gyárának árkában. Nagyon félelmetes könyv ez.

A történet különben szinte semmi, Caldwell, az ügyefogyott, mások igazságát mindig a magáé elé helyező, érzékeny tanár három napig szerencsétlenkedik fiával Alton kisváros utcáin, mert előbb az autója romlik el, majd a hóvihar miatt akadnak el és képtelenek hazajutni. A szemszög többnyire a fiúé, aki nagyon aggódik édesapja egészsége miatt, sokat elmélkedik apja sorsáról, és persze gyötrik a kamaszgondok, különösen öröklött bőrbetegsége, ami félszeggé teszi.

A regény egy igazi mestermunka, az első fejezet szerintem a világirodalom legzseniálisabb szövegei közé emeli A kentaurt. Updike úgy képes ábrázolni Caldwell alakját, hogy hol emberi mivoltában tűnik fel, hol kentaurként, s miközben kivonszolja magát az osztályteremből nyílvesszővel a bokájában, előbb Hummel/Hephaisztosszal, majd annak feleségével, Vénusszal találkozik, aki igyekszik hősünket elcsábítani (ez különben egy borzongatóan erotikus rész, itt-ott perverz felütéssel).

Updike színei, ahogy egymásba játszanak az idősíkok, a formák, az illatok, ott kavarognak a szemem előtt, szinte az orromban érzem ennek a regénynek az illatát.

Lenyűgöző és egyben nyugtalanító, szemet, szívet gyönyörködtető, mégis otthontalan.

regulat>!
John Updike: A kentaur

Ez majd valamikor több csillagos lesz, vagy kevesebb. De a tapasztalat azt mutatja, hogy több, csak ahhoz majd újra kell olvasni…
Mert az úgy van, hogy Updike mester még nem tudott olyat írni, amit elsőre sikeresen be tudjak fogadni.
Mert rá kell hangolódni.
Mert elsőre elveszem a részletekben…
Így most sem tudtam átérezni Caldwell-Kheiron rezdüléseiben a világ fájdalmát… csak a fájdalmasan elcseszett életét, amit – én úgy érzem, hogy – nem is biztos, hogy eltolt… és most számomra az a legnagyobb tragédia a történetben, hogy Caldwell nem hisz magában.

Aztán jön majd az újraolvasás… egyszercsak.

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1976
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 963150445x · Fordította: Göncz Árpád
Belle_Maundrell >!
John Updike: A kentaur

Csak gratulálni tudok magamnak, amiért sikerült a nyár legmelegebb napjaira időzítenem ezt a könyvet, amikor az agyam kb. a Disney-mesekönyvek vagy százszor újraolvasott regények szintjéig működőképes.
Nem adta magát könnyen, és sokszor félre is tettem, mert tényleg úgy éreztem, hogy harmincöt fok felett nem vagyok vevő Updike körmondataira és Göntz Árpád (egyébként szép) régies szókincsére. Pedig Az eastwicki boszorkányoknál kifejezetten szerettem a cizellált stílust, de ott a történet is könnyebben emészthető.
Jó ötlet a görög mitológiás metafora, Kheirón azonosítása Caldwellel és az apa-fiú kapcsolat bemutatása is. De mégis az unalom és a nehezen feldolgozhatóság között ingadoztam a történet hetven százaléka során.
Egyik szereplő sem volt szimpatikus, Caldwell idegesített a pesszimizmusa meg a tehetetlensége miatt, Peterben pedig hiába láttam egy csomó lehetőséget a művészi véna miatt, mindig elterelődtek a gondolatai olyan irányokba, amiket csak nyűglődésnek éreztem. Nem voltam most vevő a gusztustalan bőrproblémákra, bár tudom, hogy ez is része volt a bizonytalan tiniidentitásának.
A mitológiai kiruccanásokat leszámítva meglehetősen hétköznapi történet, nem is nagyon történik semmi, inkább az apró-cseprő dolgokon és a kapcsolatokon van a hangsúly. A fülszövegnek hála – na meg Kheirón sorsának tudatában – nem tartogat sok meglepetést a végkifejlet, bár bevallom, hogy ezek nélkül nem biztos, hogy leesett volna a vége, lehet, hogy teljesen máshogy értelmeztem volna.
Most tök hülyének érzem magam, ami rosszul esik a lelkemnek és az önbecsülésemnek, de lehet, hogy pár év és sokkal kevesebb fok múlva adok neki még egy esélyt, hátha akkor jobban egymásra találunk.

sztinus>!
John Updike: A kentaur

ezzel a könyvvel majdnem szétkarcoltam a „félreolvasások” zónát. lehet, hogy én voltam zizi, vagy a könyv tette ezt velem.
egyébként is zavaros egy könyv.
az amerikaiak egyszerűen ritkán tudnak rám hatással lenni, kezdem érteni, miért. de ezt csak a mostani olvasásom után fejtem ki.

Ferenc_Molnár_3>!
John Updike: A kentaur

Mélyen megrendítő történet egy tanárember három napjáról, szerencsétlenkedéseiről, kétségeiről, gyengeségeiről, elhivatottságáról. A mitológiai utalásokkal direkt módon átszőtt cselekményből kirajzolódik Kheirón/Caldwell emberi nagysága, rajongásig szerethető személyisége. A szöveg brilliáns, az áttűnések és metaforák halmazában sokszor nem tudjuk hol járunk, a mitikus múltban az Olimposz tövében, vagy a jelentéktelen amerikai kisváros poros iskolájában, ahol az igazgató újabb pitiáner hódítása a legnagyobb esemény. Göncz Árpád fordítása, ahogy a regény, a magyar szöveg is mestermű.


Népszerű idézetek

robinson P>!

A csönd, ahogy a két férfi egymásra meredt, mennydörgésnél is hangosabb volt.

Kapcsolódó szócikkek: csend
Frank_Waters I>!

…mert hiszen mi is egy tanár, ha nem felnőtt diák?

3

Kapcsolódó szócikkek: tanár
3 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Jöjj, Kheirón, vedd el a leányságom; gátol a járásban.

1

11 hozzászólás
robinson P>!

De egy percig még ott álldogál együtt a két tanár a folyosón, némi megnyugvást lelve egymás megszokott társaságában, és valami homályos melegséget abban a tudatban, hogy mindketten kudarcot vallottak, de egyik se hibáztathatja érte a másikat. Két ló bújik össze így a karámban, ha vihar van. Ha az emberek lovak volnának, Caldwell almásderes igásló volna, “sodrott", nem telivér, de nem is hitvány, Phillips meg hetyke kis Morgan, sötétpej, a farka kackiás, a patája fényes – szinte igazi póni.

2 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Elkövettünk két hibát: az egyik, hogy fölegyenesedtünk, a másik, hogy gondolkozni kezdtünk.

4

8 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Az az álmom, hogy a tulajdon temetésemre is gyalog menjek.

4

1 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Hirtelen szorongatóan elfogott a szerelem. Csodás méz gyülemlett az ágyékomba.

2

19 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Valahogy sosincs rá mód, hogy az ember valóban meggyőzzön valakit a hálájáról.

1

4 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
John Williams: Stoner
Alice Walker: Bíborszín
Stephen King: Kedvencek temetője
N. H. Kleinbaum: Holt Költők Társasága
Vladimir Nabokov: Lolita
Michael Cunningham: Az órák
John Steinbeck: Édentől keletre
Mario Puzo: A Keresztapa
Kathrine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen