Hiába a nagy vagyon, a csillogás, a hatalom, az uralkodás lehetősége, nem ez tesz boldoggá, gyermekként pedig különösen nem. Azt gondolnánk, uralkodócsaládba születni nagy kiváltság. Talán még azon is elmorfondírozunk, milyen szerencsés is az, akinek ez megadatik. Pedig ha belelátnánk a színfalak mögé, több mint valószínű, hogy változna véleményünk.
A szerző egy magyar származású pszichiáter, aki dinamikus szemléletben próbálja meg összekapcsolni a pszichiátriai és a társadalomtörténeti ismereteket, így adva egy átfogó képet nemcsak Habsburg Rudolfról, hanem szűkebb-tágabb családjáról és az akkori társadalomról is. Érdekesek lehettek a fő forrásként szereplő naplók és levelek, különösen Stefánia főhercegnőé, melyet a pannonhalmi bencés apátságban őriznek spoiler. A szerző még Dr. Otto Habsburggal is készített interjút… Végig érezhető, mennyire alapos kutatómunkát végzett, utána nézett minden apró részletnek.
Bármely uralkodói család életét ha nézzük a történelem folyamán, véleményem szerint életük legnagyobb megnyomorítója az udvari etikett és protokoll volt. Ekkora badarságot… felesleges szabályok és korlátok garmadája köti béklyóba őket, születésüktől kezdve. Csoda, ha nem bolondul meg ezektől mindenki…
A könyv nagyon szépen végig követi, milyen okai lehettek annak, hogy Rudolfnál kialakult a depresszió, ami sok minden más tényezővel egyetemben elvezetett élete tragédiájáig. Kezdve a családi halmozódástól (genetika), ami a belterjes házasságok köttetésének egyenes következménye, a már fent említett, családon belüli melegséget, vagy egyáltalán az érzelmek egymás iránti kimutatását tiltó etikettől, Rudolf és közeli családtagjai személyiségének sajátosságain át egészen a környezeti-társadalmi hatásokig. spoiler. A császári pár fizikai-anyagi értelemben gondoskodott gyermekeiről, de érzelmi támaszt nem nyújtottak nekik. Nem csoda, ha az érzékeny Rudolf a végén már senkihez nem tudott igazán biztonságosan kötődni. Akihez meg igen, attól elválasztották vagy így, vagy úgy.
Rudolf és az apja között éles politikai ellentét feszült, ami túlmutatott a kamaszkori ellenszegülésen. Ahelyett, hogy Ferenc József meghallgatta és megfontolta volna fia reformjavaslatait, megalázó módon semmitmondó, bár tetszetősen hangzó feladatokkal bízta meg és tisztségeket bízott rá, gyakorlatilag félreállítva ezzel. Így tovább nőtt az apa és fia közötti szakadék.
Sissy is teljesen más fényben tűnik fel most előttem. Korábban, azt hiszem, túlzottan idealizáltam és sajnáltam őt, mert szabad szellemű és lelkű fiatal kamaszként bekerült a félelmetes bécsi udvarba, ahol anyósa, Zsófia tartott kézben mindent, még fia, Ferenc József szívét is. Túl korán kényszerítették rá a feleség és anya szerepét, még éretlen volt erre. Magányos volt, megnemértett, fojtogató légkör vette körül, ami elől nem csodálom, hogy Korfura menekült. Az anorexiáját sejtettem, de azt nem, hogy nárcisztikus is volt. Szomorú és megható is egyben, ahogy Rudolf kétségbeesve próbálta elnyerni a szeretetét és figyelmét (pl. utolsó karácsonyi ajándéka), de mintha Don Quijote szélmalomharca lett volna…
Az, hogy a császár (és Sissy) mennyire nem ismerte a saját fiát (intelligenciáját, képességeit, vágyait, tettrekészségét, elképzeléseit, erősségeit, gyengeségeit…), és ami még szomorúbb, mennyire nem is vágyott megismerni őt a nagyrabecsült protokollok és udvari etikett miatt, megpecsételte Rudolf sorsát. Ennyire semmibe venni és nem becsülni valakit… nem csodálom, hogy nem érezte magát cselekvőnek és szükségesnek erre a világra. Senki nem látta és nem ismerte fel az értékeit, aki mégis, annak nem lehetett sok szava Rudolf érdekében. Senki nem igazgatta és támogatta a lépteit sem mint embernek-férfinek, sem mint politikusnak-államférfinak. Mindentől megfosztották, amitől hasznosnak érezhette volna magát. Semmiben nem tudta örömét lelni, mert apránként minden ilyen tevékenységtől eltiltották (lásd pl. tudományos tevékenység és érdeklődés visszaszorítása).
Érdekes erről a korról és magáról Rudolfról, az ő életéről így, nem romantikus szemüvegen keresztül, hanem magyarázó-értelmező formában olvasni. Sok minden érthetővé válik. Ha lélektani szemmel nézzük, tulajdonképpen semmi romantikus nincs az ő életében…