Uesiba Morihei (1883-1969), a japán történelem egyik legnagyobb harcművész mestere egész életében a harcművészetek legbensőbb titkát kutatta. Meggyőződése volt, hogy ez a titok a két oldal: a fizikai és a szellemi rész egységében rejlik. Negyvenes éveiben már élő legendának számított – egyszerre négy-öt támadót dobott el, érzékelte a feléje tartó puskagolyó útját, egy ujjal szorította le a híres szumó-bajnokot –, hihetetlen képességeit számos kihívója tette próbára, de a „legyőzhetetlen harcost” senki sem tudta sarokba szorítani. Korlátokat nem ismerő testében azonban érzékeny és nyitott lélek lakozott. Már gyermekkorától kezdve fogékony volt a szellemi tanításokra, így nem meglepő, hogy érett fejjel az egyik legnagyobb ezoterikus sintó szekta, az Omoto-kjó tagja, majd vezetőjének személyi testőre lett. Igazi idealistaként részt vett egy mongóliai zarándoklatban; céljuk, hogy létrehozzák a Béke Királyságát, majdnem tragédiával zárult. Japánba való visszatérte után még… (tovább)
A legyőzhetetlen harcos 2 csillagozás
Most olvassa 2
Várólistára tette 3
Kívánságlistára tette 3
Népszerű idézetek
Éles ellentétben az európaiakkal és az amerikaiakkal, akik épphogy csak szükséges rosszként tűrték el a gyalázatos kémkedést, majdnem minden japán állampolgár büszke és igencsak hazafias cselekedetnek tartotta az információszerzést és a kémkedést. A nyugatiak nem érthetik meg a sok magas rangú katonatiszt hihetetlen elkötelezettségét, akik közül sokan arisztokrata családból származtak, mégis hajlandóak voltak éveken keresztül, hazájuktól távol kuliknak, kikötői rakodómunkásoknak, háziszolgáknak, szakácsoknak, szállodatulajdonosoknak, női és férfi prostituáltaknak, dzsudzsucu-oktatóknak, buddhista szerzeteseknek, iszlám és orosz ortodox keresztény térítőknek kiadni magukat, csak azért, hogy információ-töredéket szerezzenek meg.
Az egyik nyugati hírszerző tiszt, aki ebben a korban Mandzsúriában dolgozott, azt írta emlékirataiban, hogy általában lehetetlen volt egy japán kém faját, rangját vagy húsz év megközelítéssel a korát megmondani. Sőt, még a nemét is. A császári hadsereg egyik kapitánya nőnek öltözve öt évig dolgozott szakácsnőként egy külföldi diplomatánál, míg végül lelepleződött (a diplomata családjának legnagyobb sajnálatára: "Ő volt a legjobb szakácsnő, aki valaha is nekünk dolgozott"). Valójában minden Kínában tartózkodó japán kém volt, akik továbbadtak mindent, amit láttak.
37-38. oldal
Egyszer egy szobrász arra kapott megbízást, hogy készítsen egy mellszobrot Morihei izmos felsőtestéről. Amikor a minta elkészült, Morihei ellenőrizte a mellszobor hátulját és azt mondta a szobrásznak: „Ez az izom és ez az izom nem teljesen ilyen.” Közelebbről megvizsgálva a szobrász rádöbbent, hogy tényleg igaza van. Morihei ismerte hátának pontos felépítését, bár természetesen nem láthatta.
55. oldal
Gyakran jöttek katonák Kobukanba, hogy bemutatókat nézzenek meg. Egyik nap lövészek egy csoportja jelent meg, és Morihei így provokálta őket: „Rajtam nem fognak a golyók.” A sértődött lövészek bizonyítékot követeltek Moriheitől. Morihei belegyezett, hogy aláír egy olyan nyomtatványt, mellyel minden felelősség alól felmenti a lövészeket, majd megbeszéltek egy kivégzést a lőterükre. Sioda nagyon tisztelte Morihei varázslatait, de ez alkalommal így beszélt magában: „Uesiba mester most túl messzire ment. Jó lenne elkezdeni az előkészületeket a temetésre.” Uesiba asszony azon vitakozott férjével, hogy ne tegye meg ezt a vakmerő mutatványt, de Morihei azt mondta, hogy ne aggódjon.
A kitűzött napon Morihei Siodával jelent meg a lőtéren. Céltáblaként odaállt a lőtér közepére, az osztagtól körülbelül húsz méterre. A lövészek céloztak és lőttek. Égdörgésszerű, hatalmas zaj hallatszott, ami jó néhány lövészt ledöntött a lábáról. Morihei tökéletesen sértetlenül, hirtelen mögöttük termett. Mindenki telejsen elképedt, és arra kérték Moriheit, hogy ismételje meg a csodát. Morihei még egyszer odaállt célpontnak. Sioda tisztában volt azzal, hogy valami természetfeletti fog történni, így tekintetét Morihei alakjára szegezte. A fegyverek eldördültek, fények villantak fel, hatalmas moraj hallattszott, a lövészek elrepültek, és a végén Morihei ismét sértetlenül állt a lövészosztag mögött. Sioda képtelen volt bármit is meglátni vagy meghallani.
„Hogy a csodába csináltad ezt?”-kérdezte Sioda Moriheitől útban hazafelé. „Földi célom még nem teljesedett be, így semmi sem árthat nekem” – válaszolta Morihei rejtéylesen. „Amint teljesítem a feladatomat, eljön az én időm, de addig tökéletesen biztonságban vagyok bármilyen ártalomtól.”
56-57. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Scott Shaw: ZenÓra ·
Összehasonlítás - Vi Keeland: Vince, a bajnok 85% ·
Összehasonlítás - Sam Sheridan: A harcos szíve ·
Összehasonlítás - Ann Swanson: A jóga tudománya 96% ·
Összehasonlítás - Laura Hillenbrand: Vágta 97% ·
Összehasonlítás - Bryan Konietzko – Michael Dante DiMartino – Gene Luen Yang: Avatar: Aang legendája – Ígéret 95% ·
Összehasonlítás - Laura Hillenbrand: Rendíthetetlen 95% ·
Összehasonlítás - Gregg Hurwitz: Kíméletlen 96% ·
Összehasonlítás - Andre Agassi: Open 94% ·
Összehasonlítás - Sarina Bowen – Elle Kennedy: Us – Mi 94% ·
Összehasonlítás