Rosszkedvünk ​tele 79 csillagozás

John Steinbeck: Rosszkedvünk tele John Steinbeck: Rosszkedvünk tele John Steinbeck: Rosszkedvünk tele

A ​Rosszkedvünk tele egyszerre hiteles társadalomábrázolás és sajátos önjellemzés is. Középkorú hőse, aki látszólag boldog harmóniában él családjával, szenved attól a státusztól, ahová jutott, kitörni azonban képtelen belőle. Végül a körülmények összhangja és saját vívódásai meghozzák gyümölcsüket, és néhány üzletpolitikai húzással sikerül a vagyonosodás útjára lépnie. Steinbeck hőse ugyanakkor megbukik, elsősorban saját maga lelkiismerete előtt, és ezzel az író kemény ítéletet mond a meggazdagodás amerikai mítosza felett. „York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át…" – ezekkel a szavakkal lép színre a világirodalom legnagyobb szörnyetege, Shakespeare III. Richárdja. Vajon miért idézi fel rettenetes szellemét Steinbeck ehhez a regényéhez? […] Steinbeck, a modern amerikai irodalom egyik csillaga régi ismerőse a magyar olvasóközönségnek. Regényei kíméletlenül éles fényt vetítenek az amerikai társadalom egy-egy körére. Ebben is hű és színes képet fest egy… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1961

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Aranytoll Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2008
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632450759 · Fordította: Réz Ádám
>!
Kossuth, Budapest, 1965
372 oldal · keménytáblás · Fordította: Réz Ádám

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Ethan Allen Hawley


Kedvencelte 15

Most olvassa 7

Várólistára tette 65

Kívánságlistára tette 45

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Ákos_Tóth IP>!
John Steinbeck: Rosszkedvünk tele

Mostanában nincs szerencsém Steinbeckkel: háborús emlékiratai és Amerika-túrájának beszámolója egészében véve majdhogynem hidegen hagyott, de a tavalyi év második felében olvasott Érik a gyümölcs is inkább objektív szempontok szerint volt nagyszerű. A Rosszkedvünk tele konceptuálisan egyértelműen ide tekintget vissza, de szerintem immáron objektív mércével nézve is akadnak megkérdőjelezhető motívumok a regényben.

A korábban @kaporszakall által megfogalmazott elmarasztaló értékelés (https://moly.hu/ertekelesek/3025761) nagyon összecseng a ritkán, de azért következetesen újra és újra előkerülő amerikai kritikákkal: a regényben ábrázolt konfliktus és főleg maga a főhős hiteltelen és életszerűtlen, és bár érezzük nagyon jól, hogy jelképszerűségükben kell értelmeznünk a leírtakat, maga a jelképesség is leegyszerűsítő és némileg szájbarágós, netán demagóg – emlékezzünk, az Érik a gyümölcs politikai magasságokig felérő ellenzéke is hasonló problémából szökkent szárba. Steinbeck szerintem itt egyfajta általános csalódottságnak akar hangot adni, talán részben háborús élményeinek traumája gyakorol rá ilyen hatást. A kapitalista társadalom általános lesajnálása mellett azt festi le, miként teszi tönkre az amúgy ártatlan, becsületes, erkölcsösen viselkedő egyént a kapitalista többség – mivé válik egy ember a világban, amiben az erkölcstelen viselkedés a norma, az elvárás, a kívánatosnak beállított modell. Mindez azonban ugyanolyan leegyszerűsített képletességben elevenedik itt meg, mint az amerikai bankszektor harmincas évekbeli működése az Érik a gyümölcsben: bemutat egy problémát, de nem érzékelteti ennek összetettségét, bonyolultságát, így nyilván a megoldás felé sem mozdít közelebb. Ethan Allen Hawley pedig a valószerűtlen jóból indul el a valószerűtlen rossz felé vezető úton – látványos mutatvány, talán nem is több…
Hawley-ről szólva pedig meg kell jegyeznem, karaktere nagyon emlékeztetett Paul Auster hőseire – elvont, tényleg elég valószerűtlen, számomra valamiért szerethetetlen, ellenszenves figura.
Apró, de szerintem tanulságos érdekesség a regény kapcsán, hogy a róla szóló kritikákat érezhetően befolyása alatt tartja az amerikai közbeszéd mindenkori alakulása – volt olyan negatív értékelés, amit a szerző a Watergate-botrány hatására vont vissza. A felszínt kapargatva is úgy tűnik, hogy az amerikai kulturális életet nagyon erős megrázkódtatásként érik az olyan kudarcélmények, mint a politikai botrányok, az igazságtalan okokból vívott háborúk, nagyszerű nemzetük kisszerű megnyilvánulásai és az ezekkel való szembenézés. Szerintem ilyenkor a Steinbeck által kiérlelt, az olvasó oldalába könyöklő társadalomkritikák felértékelődnek, alapból is magas irodalmi minőségük mellé pluszként odacsapódik az általános csalódottság erőteljes és lemondó, de esztétikus ábrázolásának ereje, a nemzet lelkiismeretének jajkiáltása.

Kezdem úgy érezni, hogy a korai Steinbeck az én Steinbeckem. A regény szép, de hozzám nem igazán talált utat, ennek fényében született a négy csillag.

>!
Kossuth, Budapest, 1965
372 oldal · keménytáblás · Fordította: Réz Ádám
Chöpp P>!
John Steinbeck: Rosszkedvünk tele

Ez után és Steinbeckről csak áradozni tudok. Részemről mindig kétségekkel kezdek bele amerikai író művébe. Eddig csak néhányan állnak a szívemhez közel regényeik által. Steinbeck nem először és (remélem) nem is utoljára dobogtatta meg szívem.
A Rosszkedvünk telét először 1993-ban, vagy ’94-ben kezdtem el olvasni és mintegy 40 oldal után félretettem, mostani eszemmel fogalmam sincs, miért, tehát csak szellemi éretlenségem lehetett az oka. Ez a könyv az a könyv, amit én is szívesen megírtam volna! Ethan az a főhős, akibe korától – és koromtól – függetlenül beleszerettem volna. Nagyon féltettem, mert az ilyesfajta régi vágású, szeretetreméltó, becsületes embereket megöli, de minimum megnyomorítja ez a világ. Ethan rokon lélek. Lelki vívódásai, bohósága, intellektuális humora oly közel áll hozzám, ahogy eddig csak néhány regényhősé. Hiányozni fog!

1 hozzászólás
Bleeding_Bride IP>!
John Steinbeck: Rosszkedvünk tele

Amikor azzal áltatod magad, hogy lehetsz példamutató, becsületes, szorgalmas, a családod ereje és ugyanakkor ennak (vagy "annak") a társadalomnak, ezekkel a bagatell tulajdonságokkal, utópikus erényekkel elismert tagja, akkor szembetalálkozol a valósággal és eljön a rosszkedvünk tele, nyara, tavasza, ami elhozza a lelkedbe az őszi elmúlást.

Bélabá>!
John Steinbeck: Rosszkedvünk tele

Steinbeck ezúttal is erkölcsi utakat keres és jár be. Volt a regényben egy olyan fennköltség és giccs, ami miatt nem adok jobb jegyet rá, kicsit zavart ez, de összességében nagyon jó hasonlatokat írt bele, azokon jól szórakoztam. Ez könyv is abba a csoportba tartozik, aminek túl szép a borítója kvázi nem annyira tetszik nekem illetve többen is ajánlották, hogy milyen fantasztikus és közben nem üti meg az Édentől keletre vagy az Egerek és emberek nívóját. Jó könyv, de van jobb az írótól.

2 hozzászólás
kaporszakall>!
John Steinbeck: Rosszkedvünk tele

Az eddigi leggyengébb Steinbeck-em. Több sebből is vérzik, de a legsúlyosabb: az alapkoncepció. Mely szerint egy makulátlanul becsületes, ugyanakkor meglehetősen tutyimutyi, de helyzetét egészséges cinizmussal enyhítő ember egycsapásra ravasz, minden hájjal megkent intrikus, és egyben előrelátóan és tudatosan gonosz lesz. Már a III. Richárd – párhuzam is sántít: Shakespeare figurája eleve gazember volt, s ezt a tényt az első felvonásban csupán a közönség pofájába vágja, lélektani változás azonban nem megy végbe benne (ha már valódi változásra gondolunk, a Macbeth inkább passzolna…). Steinbeck viszont ilyen változást tálal fel nekünk, s ez – az emberi jellem statikusságát figyelembevéve – valóságos csodaszámba megy. Ilyen értelemben Shakespeare III. Richárd -ja realista darab, ez a regény viszont – aprólékos kisvárosi helyszínrajza ellenére – romantikus.

Túlzottnak éreztem a főhős első részben leírt beletörődő passzivitását is: a világháborús veterán a leszerelés után állami támogatással a Harvard Egyetemen bölcsészetet tanul, és mit tesz ezután? Egy szatócsüzlet eladójaként cicerói beszédeket intéz a polcon sorakozó befőttekhez és konzervekhez, meg ékesszól szép, odaadó, de elszomorítóan 'butaliba' kategóriájú feleségéhez. Szó sem esik róla, megszerezte-e harvardi bölcsészdiplomáját, vagy sem (s ha igen, miért szatócskodik ahelyett, hogy a tisztes polgári megéhetést biztosító tanári pályát választaná). Steinbeck itt ismét feláldozta a logikát egy tankönyvízű morális példázat kedvéért. Cserébe a regény második részében kapunk egy 'kisvárosi kisstílű korrupciók' példatárat, s néhány – tagadhatatlanul ügyesen felvázolt – vidéki karaktert.

A regény legsikerültebb része, s egyben kulminációs pontja a 15. fejezet, spoiler – ezt bármely krimiszerző megirigyelhetné, s a mint forgatókönyv-alapanyag is kiválóan megállná a helyét. Hiába, na, azért tud ez az ember… Ám ez a csúcs a moralizálás lapos síkságából emelkedik ki, s a tengerszint feletti átlagos magasságot nem tudja jelentékenyen növelni.

Ez volt az író utolsó életében kiadott regénye, de sem a Kedves csirkefogók vagy a Kék öböl vagabund vidámságát, sem az Egerek és emberek vagy az Érik a gyümölcs szigorú realizmusát nem közelíti meg, ha részleteiben pontos kisvárosi életképeket kapunk is. Úgy érzem, az erkölcsi mondanivaló legyűrte a lélektani hitelességet.

encus625 P>!
John Steinbeck: Rosszkedvünk tele

Ezt a könyvet hagytam utolsónak a Steinbeck-életműből. Tetszett a címe ugyanis. Aztán a fülszöveget is elolvastam és onnantól már nem annyira. (Miért olvasok el én előre fülszöveget? Mostanában többször futottam bele olyan mondatba ezekben, amiket nem kellett volna látnom olvasás előtt.)
A főszereplő első perctől nem volt szimpatikus sajnos és ez később sem változott meg. Sokáig nyúlt a könyv olvasása és így még inkább szenvedésnek éreztem sokszor. A leírások nagyon steinbeckesek és tetszettek. Várható volt, hogy valamire ráveszi a környezet a Ethant és ő képtelen volt kitérni ez elől. Talán azt a pillanatot éreztem döntőnek, amikor a gyerekei is a szemére vetik, hogy szegény.

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2008
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632450759 · Fordította: Réz Ádám
ppeva P>!
John Steinbeck: Rosszkedvünk tele

Mint a hullám, vitt fel és le, fel és le. Aggódtam, féltem, reménykedtem. Annyira akartam, hogy sikerüljön. Csak ne így….

sophie P>!
John Steinbeck: Rosszkedvünk tele

Annak a kevés könyvnek az egyike, amit többször is olvastam, és bármikor újra bírnék. (hozzáteszem: az új megjelenés borítója nem annyira tetszik, de értem én mire van)
Szóval kölcsön adtam valakinek, és este felhívott, hogy nem bírta letenni, és többször fel kellett olvasnia családjának belőle. A kislánya pont a leírást tanulja, fogalmazást kellett írni. A mi utcánk. Nem szerencsés gyerek, hogy Steinbecktől vett példán magyarázták el neki otthon? Igen, én is azt hiszem, ebben a legjobb. Úgy van összerakva egy könyv, hogy aki olvassa, érezni tudja. Látni, szagolni, tapintani. (Nem baj, ha az ember kicsit elragadtatja magát az egyik kedvenc írójával kapcsolatban, nem igaz?)

Azt írják társadalom rajz, kíméletlen tükör. Szerintem ez egy könyv. Egy szófestmény. Arról, amit mögé lehet gondolni annak, hogy „York napsütése …”. Van egy mondat, nem számít honnan. Azt el lehet magyarázni tudományosan, lerajzolva, elmutogatva … és akár egy zseniális regénnyel is. Az a film jut eszembe. A Bábel. Tudtam, hogy a bibliai történetre kellene gondolni, de azért annyira pontosan nem emlékeztem miről szól. Minek is. Innáritu elmesélte egy bazijó filmben, és én értettem.

Sonnenschein>!
John Steinbeck: Rosszkedvünk tele

Ha most ismerkedsz Steinbeckkel, akkor ez megfelelő könyv lehet számodra. Akkor íve lesz Steinbeck munkáinak, lentről haladhatsz felfelé, s remekművei fel fogják tenni számodra életművére a koronát. Ha már ismered Steinbecket korábbi művei révén, akkor a levert limbóléc esetét fogja jelenteni ez a könyv. Jóllehet éppúgy elégedetlen leszel, mint az irodalomkritikusok és más olvasók, akik erősen támadták a könyvet.

Bővebben és szubjektíven: http://byblosbookz.wordpress.com/2011/02/04/rosszkedvunk-tele/

2 hozzászólás
lencsemate IP>!
John Steinbeck: Rosszkedvünk tele

borzasztó. egy könyvet önmagában kellene megítélni, de steinbecknél nem vonatkoztathatunk el attól, hogy ő írta az édentől keletrét. de vajon akkor ki írta ezt?

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Miestas>!

Aki titkokat vagy történeteket mondd el, gondolnia kell arra, aki hallgatja vagy olvassa őket, mert minden történetnek annyi változata van, ahány olvasója. Mindenki azt veszi ki belőle, amit akar vagy tud, és így átszabja a maga mértékére.
Vannak, akik kiszemezgetnek belőle egy-egy részletet, s a többit elvetik, mások átsajtolják a történetet az előítéletek szűrőjén, ismét mások megfestik a maguk örömére. A történetnek néhány ponton érintkeznie kell az olvasóval, hogy az otthon érezhesse magát benne. Csakis akkor fogadja el a csodákat.

87. oldal (Könyvmolyképző)

3 hozzászólás
daniagi>!

Ellen tegnap este azt kérdezte: „Papa, mikor leszünk gazdagok?” És én nem azt feleltem neki, amit tudok, hogy: „Nemsokára gazdagok leszünk, és te, aki nem jól viseled a szegénységet, a gazdagságot is épp olyan rosszul fogod viselni.” Ez az igazság. Most szegény és irigy. Ha majd gazdag lesz, talán sznob lesz. A pénz mit sem változtat a betegségen, csak a tüneteken.

123. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ethan Allen Hawley
daniagi>!

Számtalanszor találkozunk a tétlen jósággal, amely valójában csak lustaság: az ember kerüli a gondokat, a zűrzavart, az erőfeszítést.

59. oldal

forElle>!

S ha egy időre félretenném a törvényeket, tudom, hogy sebhelyeket kell majd viselnem, de miért lenne az rosszabb, mint a kudarc forradásai, amelyeket most viselek? Egyáltalán, élni annyi, mint sebhelyeket viselni.

Miestas>!

Egy nőnek díszletek kellenek a megöregedéshez: világítás, kellékek, fekete bársony, gyerekek, őszülés és hízás, gőgicsélés és falánkság, szeretet, védelem, a családi élet aprópénze, egy derűs és igénytelen férj, vagy egy néhai férj még derűsebb és még igénytelenebb végrendelete és részvényplakettje.
Az a nő, aki egyedül öregszik, haszontalan, kiselejtezett limlom, ráncos szemérmetlenség, és nincsenek megkötözött hódolói, akik sopánkodnának és gügyögnének, ha fáj valamije, és megdörzsölnék sajgó tagjait.

207. oldal Könyvmolyképző

2 hozzászólás
Miestas>!

A szavaknak nincs jelentésük, ha nincs érzelmi töltésük. Vajon az embert a gondolatai késztetik cselekvésre, vagy pedig az érzés indítja el a tettet, s a gondolat néha megvalósítja?

122. oldal (Könyvmolyképző)

Miestas>!

Ha egy állapot vagy egy probléma túlságosan megnövekszik, az emberek úgy szoktak védekezni ellene, hogy kiverik a fejükből. De azért belül megmarad, összekeveredik egy csomó egyébbel, ami már ott volt, és az egyvelegből rosszkedv születik, és rossz közérzet, bűntudat és kényszer, hogy szerezzünk meg valamit, akármit, mielőtt még késő.

187. oldal Könyvmolyképző

Chöpp P>!

Az olyan ember, akinek állása van, nagyon keveset lát a normális nappali világból. Nem csoda, hogy a felesége révén kénytelen beszerezni a híreit és útbaigazítást. Az asszony tudja, mi történt és ki mit mondott róla, de mindent átszűr a maga asszonyi mivoltán, következésképpen a legtöbb dolgozó férfi női szemmel látja a nappali világot.

312. oldal

Chöpp P>!

Akinek nincs belőle, gondolkodik felőle. Aki egyedül van, sok mindent összegondol. Tudja, a legtöbb ember kilencven százalékig a múltban él, hét százalékig a jelenben, úgyhogy csak három százaléka marad a jövőre. Az öreg Satchel Paige mondta erről a legbölcsebb dolgot, amit valaha hallottam: „Ne nézz hátra! Még utolér valami.”

197. oldal

Chöpp P>!

Ott a kóruson, a pulpitus alatt, egyszer szörnyű dolog történt. Én viseltem a karinget, vittem a keresztet, és izmos szoprán hangon énekeltem. Éppen a püspök tartotta az istentiszteletet, szép öreg ember, kopasz, mint a főtt hagyma, de az én szememben a szentség sugarai áradtak belőle. Így azután önfeledt áhítatomban a körmeneti ének végeztével csak visszatettem a keresztet a tartójába, és elfelejtettem lerögzíteni a reteszével. A második könyörgés olvasása közben rémülten láttam, hogy a súlyos rézkereszt meginog, és lezuhan arra a szent kopasz fejre. A püspök elterült, mint egy letaglózott tehén, tőlem pedig egy másik fiú vette át a karindet, bár nem tudott olyan jól énekelni: Zabos Hillnek hívták. Most antropológus valahol nyugaton. Ebből az esetből is azt a tanulságot olvastam ki, hogy a szándék – akár jó, akár rossz – nem elég. A véletleneket a szerencse, a végzet vagy valami más irányítja.

121. oldal

3 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Toni Morrison: Dzsessz
Mario Puzo: A Keresztapa
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
Bret Easton Ellis: Amerikai psycho
Pearl S. Buck: Az édes anyaföld
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
David Guterson: Hó hull a cédrusra
Truman Capote: A fűhárfa / Álom luxuskivitelben
William Faulkner: Zsiványok